Mickey webnaplója

Vajon akad-e valaki, aki képes megmondani, hogy Indiában hányféle nyelven beszélnek az indusok?
Az általam olvasott könyv (Bengáli tűz) néhányat felsorol. Ilyeneket:
hindi,
szanszkrit,
dravida,
pandzsábi,
telugu,
kanári,
urdu,
gudzseráti,
mahratti,
tibeti,
khmer… (A 2011-es népszámlálás szerint 270 anyanyelv létezik!!!) 
- Mivel 1929-ben járunk, joggal említi a szerző, hogy a Himalája 9000 m-es szűz koronáját, ember lába még nem szennyezte be.  (Hajjaj, azóta beszennyezte, és hányszor…)
- Ideemelek még egy sztorit. Rabindranath Tagoréval esett. Ugye 1929-et írunk. A költő, amikor Kanadából át akart menni az Egyesült Államokba, a határon amerikai hivatalnokok udvariatlanul bántak vele. Megváratták, színes bevándorlóknak feltett kérdésekkel zaklatták. Egyik határőr ívet tett eléje, amit ki kellett töltenie, s ennek az ívnek a rovatait sértőnek találta a Nobel-díjas költő, akit több amerikai egyetem hívott meg előadására. Azt kérdezték tőle többek között: Tud-e írni, olvasni? Tagore önérzetét mélyen sértette mindez, és lemondta előadásait. Nem ment Amerikába.
- Egy híres nyelvész meséli, hogy ismeri a magyar nyelvet, de képtelen helyesen használni a tárgyas és alanyi ragozású igéket. Nem csodálkozom rajta. Nekünk se könnyű pl. a franciában használt határozatlan névelőt szabályosan használni.   
- A nyelvek nehézségéről e csigavicc csattanója jut eszembe, a csigáé, aki a sztráda szélén legyint. Túloldal?  Oda születni kell, átmenni lehetetlen.
Mintha a nyelvi finomhangolásra is állana.

Ceruzával a kezemben olvasom Hajnóczy Rózsa naplószerű beszámolóját
1929. Indiájáról.
Az első aláhúzott szöveg elég bizarr: A kétkerekű bivalyszekerek gazdái, a jóformán teljesen meztelen bennszülöttek azzal noszogatják a bivalyokat, hogy  szerencsétlen állatok eltörött farkán nagyokat rángatnak.
Lapozok is mindjárt tovább. Íme:
A tea azonnal megtelik hangyákkal, amik a forró vízben rövid úton a Nirvánába kerülnek. …Ezért isszák a hinduk is a teát hangosan szürcsölve.
Afrikában ugye az angol szolgálatben álló bennszülött kubikosok a fejükre tették a talicskát, mert mindent a fejükön hordanak. Nem értették, minek a kerék a talicskára. Az angolok meg röhögték őket.
Most olvasom az indiai sztorit.
A helyi szakácsok mindent a földön végeznek kézzel, lábbal. A magyarok asztalt hozatnak, hogy a higiénés feltételeket biztosítsák. Mi erre a reakció?
A szakácsok az imbolygó asztal tetején balanszíroztak, és kezükkel, lábukkal tisztítottak valami zöldségfélét. Félve pislantottak a magasból a padlóra, mintha kötéltáncosok sorsára ítéltem volna őket. Hiába, ők csak a földön tudnak dolgozni. …Leparancsoltam őket az imbolygó tákolmányról. Boldogan telepedtek vissza az édes anyaföldre. Ugrálni kezdtek örömükben. Nem tudom, sírjak-e, vagy nevessek rajtuk.
És még egyet a gazdag termésből. A szerző és férje felkeresik Dardzsilingben Körösi Csoma Sándor sírját. Megint a szerzőé a szó.
Néhány lépésnyire a temetőtől emelkedik a jezsuiták Szent József kollégiuma. Megtekintettük az iskola könyvtárát. Tudós jezsuita páter kalauzolt bennünket. Amikor elbúcsúztunk tőle, megkérdezte, voltunk-e Kszómádi Korosznál. A fejünket ráztuk. Nagyon elcsodálkozott. - Nem tudják, hogy magyar? Világhírű tudós. Minden látogató első útja hozzá vezet.
Gyula megvallotta, hogy sohasem hallotta ezt a magyar nevet. A derék jezsuita furcsán nézett ránk, mintha kételkedne abban, hogy magyarok és tanult emberek vagyunk. Hamarosan el is búcsúzott tőlünk, s hangosan csapta be a kollégium kapuját.
…
Gyula hangosan felnevetett:
- Mi történt? - kérdeztem. – Mi van veled?
- Az a jámbor jezsuita szélhámosoknak tart bennünket. Legközelebb ismét felkeresem, és megmagyarázom neki, hogy a nekünk ismeretlen Kszómádi Koroszt Körösi Csoma Sándornak hívják.
Én meg még hozzáteszem: Ja kérem, akik Julius caesart Dzsulájusz szizörnek ejtik, azok egyéb huncutságokra is képesek. 

Nem tudom. Talán észkarbantartó valami.
Bennem élnek azok az emberek, akikkel egy házban laktunk valaha.
Sorolom őket.
1. Gyerekkoromat Kelenföld szélén töltöttem. Az emelet a mienk volt, meg a grószié, hátul Osváthéké.
Hangok:
Alattunk laktak Szilágyiék: - Guszti, lemetszem a fejedet!
Ács úr: Mari, már megint bablevest főztél, az anyád v.-át!
Schrauf Ida: - Jujj, vigyázz! Megtapos. (Egy kocsi jött az utcánkban.)
Leideckerné: Menjetek innen labdázni! Alszik a Potyó. Éjszakás volt.
Borosék: Rekedt, reszelős hangon unokájához: Ákos! Kopogj föl, ne zörögjenek.  
Györfiné saját lakásuk előtt. Nem tud bemenni: Gyuszíííí! Hun a kúúúúcs? Úúúú tunnék alunni!
***
2. Tovább már nem idézek senkit. Zugló:  
Mohaiék, Vágóné, Pallaiék, Gerdelicsék. Mellettünk többen is váltották egymást.
***
Kispest: Vimlátiék, Szilágyiék…. Nagy Jani, akire emlékszem.
***
Nyócker: egy közvetlen szomszédunk volt: Szabóné.
***
Zugló: Tőlünk jobbra: Pestiék. Tőlünk balra: Tollék, Magyar, …
***
Óbuda: Mindenkit néven nevezhetek, de nem teszem. Inkább elmondom, hogy az eredeti 12 tulajdonosból rajtunk kívül immár csak egy család él a házban.
***
A könyvmegállóból elhoztam Hajnóczy Rózsa: Bengáli tűz c. könyvét. A 100 év előtti Indiáról vall Germanus Gyula neje. Igen vaskos kötet.  Egyelőre élvezem olvasását.

Czakó Gábor könyvét olvasom. Érdekes szófordulatokkal operál, és az 1988-ban megjelent kötet számos retro szót, kifejezést használ. Minden összefüggést mellőzve az előfordulások mentén haladva másolok ki olyanokat, amelyek engem megragadtak.
„el ne felejtsem, mint a bölcsészjelöltek a Szózat-ot”;
munkásőrség; Közért-hálózat; KGST; Telefongyár; szakszervezeti értekezlet; üzemi négyszög; termékszerkezetváltás;
Zaporozsec márkájú táltos;
keletnémet fejlett Trabant;
Pipolphen; bős-nagymarosi vízlépcső;
„Akkora lakodalmat csaptak; hogy még a jóságos házinéni is melegszendvicset evett”;
blokklakás; báró Kovách János útkaparó;
„a gyerekek úgy nőttek; mint a beszolgáltatás”;
tanácsháza; főbizalmi; ÉS-újság;  fényes szellők; Hegel elvtárs; kuláklista; szövetséges dolgozó parasztok; szocialista realizmus;
„abban a daliás időben; amikor Rákosi Mátyás még a földön járt”;
zárszámadás; termelőszövetkezet; téeszdolgozók; háztáji; burzsujtojás; alap, felépítmény; begyűrűzött;  cserearányok romlása; hely hiányában; Rajk László u; Sallai Imre u; úttörőcsapat; Pajtások; társadalmi munka; kiváló úttörő; népfront;
Linder Béla: „nem akarok többé katonát látni”;
Tanácsköztársaság; Vörös Hadsereg; komenista; komo(n)dor 64;
„egyszerűen letolta a gatyáját Délegyházán”;
uralkodó osztály; Merkur; Polski Fiat;
„Manikűrös nevű verőlegény”;
„a szigorúság esztendeiben az Irgalmasoknak sem irgalmaztak”;
Steimetz kapitány; Osztapenkó kapitány; 
„emberünk nem azt állította; hogy a szocializmus egy rossz tréfa”;
Amo szappan…
A rövid történeteket Czakó Gábor alighanem jókedvében írta.

Tegnap öcsém megkérdezte, hogy hogy vagyok. Azt válaszoltam neki: Még nem tudom. Holnap megyek az urológushoz.
Ma aztán megtudtam, hogy hogy vagyok. Kocsiba vágtam magamat, és bekéredzkedtem az előjegyzettek közé. Tudtam, hogy a délelőtt rámegy a vizsgálatra. Háromnegyed tízre érkeztem, és tizenegyen vártak előttem.  Jó két óra helyben szuszogás után kerültem sorra. A földszinti váróteremben többnyire foglaltak voltak a székek.
Minden páciens vár valamifajta segítséget. Hosszasan figyeltem a sok, nálam sokszor jobban lepukkant alakot. Kerekesszékes, önjáró elektromos kocsin üldögélő, hájas, girhes reménykedő. Akik bíznak benne, hogy még…
A folyosón három rendelő működik. Mindháromhoz elektromos számkijelző tartozik. Hol itt szólalt meg, hol ott, hol meg amott. Minden szem rátapadt a kijelzőkre. Hátha én jövök sorra.
(Volt egyszer egy Aczél nevű diák, aki meg-megrezzent, amikor földrajz órán az acélgyártás szerepelt.) Nos, így valahogy kaptuk fel a fejünket a fényre, hangra kezünkben szorongatva a sorszámunkat.
Kellemes hűvösség áradt a székem mögül. A klímaberendezés előtt ültem. Mellém telepedett egy fiatalember. Roppant egészséges életmódot folytathatott: nyers fokhagymaszagot árasztott.
Egyszer csak sorra kerültem.
Még nincs különösebb baj, csupán egy fertőzés okoz hetek óta kellemetlenséget. Kaptam rá ellenszert. De nem is ezt akartam elmondani. Kezelőorvosom ugyanazt mondta jó tanácsként, mint ezelőtt tíz éve egy másik: Nagy jót tennék magammal, ha sok vizet innék naponta. Nem tudna zsírréteg felhalmozódni bennem. A sok velejáró kellemetlenségnek elejét vehetném. Még azt is észrevételezte, hogy a derékszíj elszorítja az ereket, ami szintén sok grimbusz okozója. Találjak más megoldást. (Régóta ki van az találva.) Jól esett az orvos figyelmessége. Ez volna a holisztikus gyógyítás. A beteg egész valóját érintő javítási szándék.
Magam ezután megcéloztam a szemben lévő könyvmegállót, és egy Czakó G.-kötettel térem haza.
Öcsémnek pedig jelenthetem, hogy élek, és van remény a dolgok rendezésére. Neki boldog névnapot kívánok (Antal). (Elmondta, hogy kedvelt pub-jukban fognak ünnepelni. A pub neve pedig Green turtle, azaz Zöld teknősbéka.)

Azon gondolkoztam, hogy mennyire megváltozott bennem dolgok fontossági sorrendje.
- Vagy fél éve nekitolatott egy autó a mienknek. A Chevrolet elkezdett kiabálni. Nem is gondoltam, hogy a riasztó ilyen következetes. Lementem. A tolató autó tulajdonosa szabadkozott, hogy csak a rendszámtáblám görbült meg egy kicsit. Legyintettem. Kikapcsoltam a riasztót és kész.
- Amikor leszereltem, feltűnt, hogy egy olyan kiképzést igazoltak, amelyen részt sem vettem. Ezt közöltem a Kieg. parancsnokságon. Tudomásul vették, de mintha nem is érdekelte volna őket. Ma már engem se.
- Még megvannak az összes bizonyítványaim általánostól a főiskoláig mind.
De kit érdekel? Engem se.
- Nyaraláskor nincs nálam a számítógép. Nem termelek posztokat. Nem játszom a szokott szózatot, kirakó játékot, mahjongot. Semmiféle rossz érzésem sincs ezek miatt.
- Egy hete a felettünk lakók balkonládája leszakadt. Biztosító talán térít valamennyit. Na és?
- Amikor kórházba kerültem, átmenetileg felfüggesztettem a kávéivást. Nem rendített meg a dolog. Kicsit álmosabb voltam. Így gyorsabban is telt az idő.
- Hallásom már nem a régi. Az engem érintő ingereket – a többnyire felesleges – információkat, csak töredékesen hallottam. Ma már van hallókészülékem. A párbeszédek alkalmával jó hasznát veszem. A fölös zajoktól meg menekülök.  
Amire még jó a hallókészülék: Nem a tévé (rádió) hangját erősítem, hanem a „füles”-ét. Így senkit nem zavarok az eszközök bömböltetésével.
Ahogy az ember kifelé tart a világból, egyre inkább az örök érvényű értékekre van nyitva.
És ez így van jól.

Tegnap este a pulzusom felment 90-re, és magas lehetett a vérnyomásom is.
No meg hasmarsom is volt. (Tartozom ennyivel az obkjektivitásnak.)
Enyhe hőemelkedés társult hozzá..
Gyógyszerekkel próbáltam a pulzusszámomat normálisra ritkítani.
Átmenetileg sikerült is, de lefekvés után százzal tekert a szívem.
Reggel aztán felkerestem a házi orvosunkat, aki kikérdezett. Mivel tegnap tojáskrémes kenyeret ettem, szalmonellafertőzésre gyanakodott. Diétát rendelt el, és kétféle gyógyszert Írt fel.
Ugye a szalmonella biztonsággal csak tenyészet elemzésével állapítható meg, így csupán valószínű a fertőzés jelenléte.
Mindenesetre a felírt gyógyszerek nyomán a tegnap este észlelt tünetek alábbhagytak.
Ásványvízen és sós vízben főtt krumplin élek a biztonság kedvéért.
Remélem gyors megegészségesedésemet.
Utóbbi szót aláhúzta a helyesírás-program. Pedig szabályos. Lehet, hogy angolra nehéz lefordítani.
De akkor is.
Posztom ezúttal rövid, mert a rendetlen éjszaka után eléggé álmos vagyok.
Holnap jobb dolgokról szeretnék beszámolni.

XVI. Benedek – Piergiorgio Odifreddi: Kedves teológus pápa! Kedves ateista matematikus!
Párbeszéd hit és értelem, vallás és tudomány között a címe annak a kötetnek, amelyben az ateista matematikus olasz kezd párbeszédet a pápa különféle könyveiben lefektetett tanításokkal vitatkozva. A matematikus hosszasan, a pápa röviden fejti ki álláspontját a felvetett kérdésekről. Nem könnyű olvasmány. Nem is akarok a részletekbe belemerülni, azonban egy bekezdést idézek a kötetből.
„A hiszekegy kommentárjában Ön [a pápa] megjegyzi, hogy igen keveseknek adatik meg a közvetlen vallási tapasztalat, és az istenivel való közvetlen kapcsolat. Minden más hívő számára ez kizárt, meg kell elégedniük a más személyen keresztül lehetséges, szó szerint »másodkézből vett« részvétellel, ami az előbbi emberek közvetítésével jön létre.”
E kijelentés azt tükrözi, hogy rejtőzködő a mi Istenünk (vö. az Istent senki sem látta), s csupán egyesek részesülnek misztikus élmény(ek)ben. Ha hasonlatot kellene találnom, a misztikus látja a tiszta égboltot, az éltető nappal együtt. Aki ebben a kegyelemben nem részesült, az a borús eget látja. Tudja, hogy a felhők felett süt a nap, de nem látja. A hívek jó része pedig hol a borús eget látja, hol kifényesedik előtte az égbolt és látja a napot is hosszabb-rövidebb ideig. 
Assisi szentje – a Naphimnusz szerzője – alighanem állapotszerűen látta a „napot”. Avilai Szent Teréz is igen gyakran. Lisieux-i Szent Teréz is sokáig látta, majd – naplója tanúsága szerint – halála előtt sötét falként élte meg az istenlátás hiányát. Kalkuttai Szent Teréznek volt misztikus tapasztalata, de ennek elmúltával további élete során teljesen hiányzott az istenközelség megtapasztalása.
Aki a megtapasztalás áldott állapotában leledzik, állapotából következőleg sokszor úgy nyilatkozik, hogy ez mindenki számára adott, csak figyeljen oda. Azt hiszi, hogy ezt az isteni adományt automatikusan mindenki érzékeli. El nem tudja képzelni, hogy az istentapasztalat mértéke emberenként eltérő mértékű.
Nos, a pápának tulajdonított fenti mondatok megmutatják, hogy Josef Ratzinger elképzelését (közvetlen kapcsolat/másodkézből vett istenhit).
Magam azt gondolom, hogy az odafigyelő hívő olykor megtapasztalja a sugárzást, felfedezi életében a gondviselés nyomait. A hasonlatomnál maradva, időről időre meglátja a felhők közül kibukkanó napot.  Amit az ember tehet: tartsa nyitva a szemét, hogy az előbukkanó élő Istennel mind gyakrabban kapcsolatba kerülhessen.
***
Túl vagyunk a választási cirkuszon!!!
Öt beszédet hallottam a pártok részéről. Érdekes: Mindenki győzött!?
A Fidesz 11 mandátumot kapott: keveslem.
A Tisza párt 7-et. Sokallom.
A DK 2-t. Nocsak.
A Mi Hazánk 1-et, talán 2-t. No lám.
A főpolgármesterek harca csaknem döntetlen. A „VAR-szoba” újraszámol. Okkal. Az kiállított ívek közül 22 000 rontott. Gyanús!   
    

Hol megállítanám az időt (bár nem lehet), hol meg siettetném.
Most például siettetném.
Azt hiszem, nem vagyok vele egyedül.
Az utóbbi időkben minden a választások mikéntjét érintően történt. Azaz tele volt vele a média minden szegmense: Háború vagy béke, X vagy Y, jobbra vagy balra. A jobb természetesen szélső jobb, a bal szélső bal. Én meg itt vagyok középen. : )
Persze leadtuk voksunkat.
Most azzal telik a nap, hogy ki-és bekapcsolgatjuk a tévét, de nyithatnánk-zárhatnánk a vízcsapot is akár, mert abból is a választási latolgatás folyik.
Ezért írom, hogy siettetném a napot, hogy múljék már el tőlünk a sok ígéret, persze a sok-sok halandzsa is, meg puszta különféle vehemenciával folytatott szájtépés.
Az Írásnak a hegyi beszédben elhangzott jézusi megformulázás ad nyugvópontot ebben a nyugtalan világban: „Ti csak keressétek az Isten országát, és minden szükségeset megkaptok hozzá.”
Erről van szó.
Szeretni mindig lehet, örök értékek mentén élni mindig lehet, a tökéletesség pedig mindig csupán elérendő cél.
***
Nem véletlenül osztottam meg a minap Laár András rövid és velős felhorkanását a háború teljes elutasításáról, a béke erős vágyának kifejezésével. Sose értettem meg, hogy mi eléggé fontos ahhoz, hogy biztatásra két vagy több náció egymásnak essen, és egymást nem is ismerők kölcsönösen ontsák egymás vérét. Ha elfogadnám, minden nő joggal kérdezhetné:
Mi a csodának szüljünk gyereket?
Minek tanítgassuk a civilizált világ szokásaira, nyelvére? Minek? Kinek?
Mert az arctalan pénzmágnásoknak úgy tetszik?
Üssék agyon ők egymást!
De nem mérgelődöm tovább.
Várom a holnapot, várom az eredményt, várom, hogy a nap újra süssön,
ne pörköljön és
ne is hagyjon cserben bennünket.
 

Ma megint szép nap volt. D. unoka elsőáldozása.
Összejöttek a generációk.
Volt, heje-huja, dínom-dánom és fagyi.
Most megint vizsgázott a hallókészülékem.
Újra bebizonyosodott, hogy visszhangos térben, amikor sokan beszélnek egyszerre, a söntésekből ismert hangzavarral szembesülök.
Hiába hallom erősen a hangokat, értelmezni alig tudom őket, mert a készülék nem szelektál. Mindent objektíven felerősít.  
Nem is várhatok tőle mást.
Akkor mire jó mégis?
Azért jó, mert figyelmességem eszköze. Ha párbeszédben vagyok másokkal, nem kényszerítem a hozzám szólót arra, hogy emelje fel a hangját, és arra sem, hogy többször ismételje meg, amit nem értettem tisztán.
Már megérte.
Arról pedig le kell mondanom, hogy egy hangoskodó társaságban éppolyan minőséget produkáljon ez a fülbevaló, mint egy dialógus során.
***
Arra jöttem rá, hogy posztjaim témái ismétlődnek, s fotótémáim is.
De hát nem tudok kitörni életállapotomból se írásaimban, sem fényképeimben.
Még mindig ugyanaz az ember vagyok.
Még mindig ugyanazon a környéken lakom, még mindig ugyanazok a tárgyak vesznek körbe, még mindig ugyanaz a látvány fogad az erkélyünkön.
Azért igyekszem.
***
Holnap voksolás!