Mickey webnaplója

No, igen. Elég nyugtalan éjszakám volt. Azért aludtam is. Fogjuk az időjárásra. Reggel jókor ébredtem, hogy összerántsam magamat vérvételre. Nincs kaja, nincs ital, csak víz és a szokásos gyógyszerek. Aztán csendben le az autóhoz. A fagy ellenére nyílik az ajtaja, indul a kocsi. Minden rendben. Jó időben érek a rendelőhöz. Teszek egy kört a helyi könyvmegállóban. Szeretek böngészni, mint aktív koromban az antikváriumokban. Most elhoztam Swift könyvét: Gulliver Lilliputban. Társadalomkritikát tartalmazó mesekönyv ez. Arra gondolok, hogy a mai közállapotokról simán meg lehetne írni egy aktuális Gulliver-sztorit. Esetleg a Kazohiniához hasonlót is akár.
Bementem a rendelőbe a kötelező fertőtlenítés után. Soromra várakozva kinézek az ablakon: egy varjúcsapatot látok, a közeli kopasz fa ágain ülnek. Előkaptam a mobilomat, hogy lekapjam őket, de ó, jaj, lemerült az akksi. Így el kell hinnetek, hogy látványos lett volna a róluk készült kép.
Aztán?
Aztán sorra kerültem. Beültem az üres székbe, nyújtom mindkét csupasz karomat, de nem tetszik egyik se a nővérnek. Nem találta a vénámat. Úgy döntött, hogy inkább a kézfejemből vesz vért. Majd úgy, hogy akkor a másik kézfejemből, merthogy nem sikerült az egyik. Miután a másikból se tudott vért venni, rám mosolygott és azt mondta, hogy ő nem szúr meg többet engem. Nem tudtam zavartalanul örülni kijelentésének, merthogy ő nem szúr meg, az nem azt jelenti, hogy elállnak a további macerálásomtól. Így is lett. Szólt idős kolleginájának, aki az adatfelvételen dolgozott. Az bejött, kitapintotta könyökhajlatomban a vénámat, s levette a szükséges vért. Így lettem akaratomon kívül stigmatizált mindkét kezemen s a karomon. Átéreztem a gyermekdal egyféle megfordítását:
„Bújj, bújj, itt megyek: / Tüzes lapátot viszek; / Egyet szúrok, kettőt szúrok, / Harmadikra rátalálok. /
Ami pedig a rendelő székében való üldögélés és várakozás közben felmerült bennem, az a hogyan tovább kérdése volt. Mi van, ha a behívott nővér se találja meg a vénámat? Meddig szurkálnak, meddig kísérleteznek velem, honnan fognak vért venni, ha a szokásos helyekről nem tudnak.
Van már ugyanis tapasztalatom a vénakeresés, a branül helyének kitapogatására tett kísérleteket illetően. A csúcsot évekkel ezelőtt a kemó-kezelés során érte el az a nővér, aki háromszor szúrt fölöslegesen, hogy negyedszerre tapasztaltabb kolleginája adja meg a kegyelemdöfést.
Mondtam is neki, ki kellene már találni azt a műszert, ami megmutatja, hogy hol lehet eredményesen szúrni. Mire ő: Ki van ez már találva, csak hozzánk még nem hozták be külföldről.
Vajon megérem-e, hogy behozzák?     
       

Ma sem különleges sem szabályos világnap nincs, illetve mégis van: Bálint nap, vagy akik tartják, azoknak Valentin napi szokások. Ma annak örültünk, hogy elindult az autónk a hideg reggel ellenére.
Annak is, hogy egy hevenyészett jelzés alapján rátaláltunk egy keresett dallamra.
Én a káposztás tésztának is örültem, s igyekeztem nem többet enni belőle, mint a kívánatos. Nem tudom, hogy sikerült.
***
Tényleg
Amit a feleségem főzött    –     BORSCS.
Amivel a laskát fűszereztem:     BORS.
Amivel leöblítettem az ebédet: BOR.  
***
Tegnap megnéztem fiam új fotóját.
Karján hasmánt ejtőzik néhányhetes leánykája, mint egy jóllakott oroszlán a faágon. A képre nézve spontán alakultak bennem:
Pihenő.
Pihen ő,
pihe nő.
***
Ugye a CUNAMI csúnya szó?
Magyarul szebb:
Ringató
… ?
Ring a tó.
***
Holnap reggel vérvétel. Időre kell menni.
Más nincs.

A gépzsír szó ejtése gébzsír, ugyanis a magyarban a némettől eltérően a zöngétlent zöngéssé teszi az utána álló zöngés hang (ezért Drezda a német város magyaros ejtése, a németek Drészdennek ejtik). A gépzsírt a Szugló utca és Nagy Lajos király út sarkán működő Vas- és Edényboltban vettem középiskolás koromban. A literes kiszerelésű piros doboz oldalán már nem látszik a felhasználhatóság dátuma, csak annyi, hogy ÁFOR-termék. Az ára sem látható, azt hiszem 5,30 ft-t fizettem érte anno. Egyszer már megírtam, hogy nekünk akkor kezdődött a tavasz, amikor a nagyapánktól kapott kerékpárokat előkészítettük a szezonra. Szétszedtük a keréktengelyeket, agyakat, petróleumba áztattuk, majd a csapágygolyókat (később a koszorúkat) megkentük gépzsírral, s a helyükre nyomtuk őket. Figyeltük, hogy megfelelően forognak-e a kerekek. Akkor kezdődött nekünk a tavasz, amikor felpattantunk a drótszamarakra, és éreztük a földút surrogását a kerekeken. Amikor az ébredő nap melege révén orrunkban éreztük a külsőgumik semmi mással össze nem téveszthető kesernyés szagát. Visszatérve az 1960-as években vett gépzsírra, évről évre koptattunk belőle a szükséges mértékben. Kentük vele a háztartási gépeket, az NDK-s Multimax fúrógépet, az ajtók diópántjait stb. Az az érdekes, hogy a doboz alján még néhány évre való mennyiség maradt. Azt lehet mondani, hogy végig szolgálta életemet. Most is szükségem volt rá. Két napig próbáltam más anyagokkal kenni autónk gumitömítését, hogy felengedjen a fagyott párásságból. De nem jártam eredménnyel. Tegnap aztán gépzsírral kenegettem, s minden további nélkül felpattant az ajtó a mínusz hat fokos hideg ellenére. Meg kell becsülni ezt a pirosra festett zsíros masszát.
***
Egyebekben a borús időn egyelőre túl vagyunk, s üdítőleg hat ránk a nap, noha inkább csak világít, mint „süt”, de ahogy felragyognak a színek, világunk változatosabbá lesz, és könnyebb szívvel viseljük a hideget is.

Végeztem Prokop szépcímű (Sziromszállingó) kötetével. A jezsuita cenzor, P. Nemeshegyi P. egyik kollégájának írását olvasva fejcsóválva, némi malíciával jegyezte meg:  „Úgy látszik, így is lehet írni.” Most a pap-festő összevillázott gondolatait olvasva megfogalmazhatnám magam is: Úgy látszik, csakugyan így is lehet írni. Nos, lehet. Jórészt didaktív megjegyzésekből áll össze kötete, sok témaismétléssel. (Ismétlés a tudás anyja?!) Ami meglep, az a nyelvezete. Egyéni módon bánik a névszókkal, s gyárt belőlük igéket unos-untalan. Kalocsai származék a szerző, és egykori munkatársam szóhasználatát vélem felfedezni visszatérő szóhasználatában: „apródonként”. Egy vidékről származnának?   
Most mégse ezzel akarok foglalkozni, hanem néhány érdekes kitételével.
- A halál észrevétlen érkezik. Senki sem jelezte mind ez ideig vissza. Úgy látszik, a naimi ifjút és Lázárt is kötötte a titoktartás. Sőt, Jairus lányát is. Vagy ha említették volt, nem jegyezték fel. Mindenesetre érdekes gondolat, sose olvastam róla másutt.
- Hajnalonként három kilométert futott. Nem ivott, nem dohányzott. Matuzsálemi korról ábrándozott. Hetvenévesen teljes gőzzel teherautóba száguldott. Pillanat alatt tett életére pontot. A halál, a meghalás módozatai vissza-visszatérnek sziporkái között. Teljesen érthető. Amikor ezt a kötetét írja, maga is hetvennyolc éves.
- Érdekes szójátéka, amelyet két alkalommal is idéz, és mind a kétszer másképpen. Kicsit javítottam az eredeti szórenden: Ha a hal meghal, bár hal, mégsem hall. Másutt: A hal fal és falat. Azonnal beugrik egy Horváth I.-tól régen hallott hasonló: Sok sakk, az sakksokk.
-  Csepelen a műtermemben összehalmozott kétezer képhez hasonló gyűjtemény kevés lehet az országban… Megérem-e fölfedezésüket? Süketek és vakok az illetékesek, kiknek föladatuk volna, hogy rátaláljanak [munkáimra]. Munká[sságo]mra tudomásulvétele is ráférne. Ezúttal Prokop „kesernye” kifakadása korainak bizonyult. Ha évek múlva is, de munkáinak megbecsülése megtörtént. Kalocsán és egyebütt is százával láthatók méltó körülmények között alkotásai az ő akaratának megfelelően, és Csepelen is, a Szent József idősotthonban. Ez utóbbi anyagából született egy szép kiállítású színes album, amelyet a helyi önkormányzat jelentetett meg, és amelyben a képillusztrációk mellett számos híve, tisztelője emlékezik meg Prokop Péterről születésének századik évfordulóján (Prokop Péter 100 – emlékezések könyve, 2019).     

Azt fogalmazta meg valaki, hogy mindig jó az idő, csak változatos módon jó. Most pl. rohadt hideg északi szél süvít az utcánkban. Az autó ugye kint áll a vészben, állong merészen, s befagytak az ajtói. A belső pára csapódik le ilyenkor, és dermed jéggé a fémkeret és a gumiszegély mentén. Próbáltam nyitni, de nem engedelmeskedik a gazdinak.
Ez is a meteorológiai jelentés miatt fordul elő, mert a nagy hideget csak holnaptól kezdődően jósolták. A kulcs egyébként elfordult az ajtózárban, de aztán se kép se hang. Most a kocsi elvileg ellopható, ha valaki előbb kinyitja az ajtót, mint én. A következő kérdés, hogy az akku miként reagál gyújtásra. Hajlandó-e behúzni az indítómágnest?
A vad mínuszok még csak ezután következnek.
Legcélszerűbb volna levinni a kocsit a garázs elé. Ott viszonylag védett helyen volna a loggiák alatt. Ám ez csak akkor lehetséges, ha az ajtók kinyílnak, az akku meg dolgozik. No meg akkor, ha a garázshoz vezető rézsű nem csúszik embertelenül. Legalább hétfőig kellene valahogy a rendszernek működnie, mert vérvételre vagyok invitálva. Oda meg leginkább autóval szoktunk menni. Most könnyen előfordulhat, hogy HÉV-re módosul az odamenetel, ha kitart a makacs zimankó. Erre pedig minden esélyünk megvan.
Itt a lakásban ebből semmit se érzékelek. A távfűtés kiegyenlíti a komisz hideget. Azt ablakok is jól zárnak. Ha pedig ez is kevés volna, leeresztem a redőnyöket rásegítés céljából. Aludni sötétben is tudunk.
Az éjszaka havazott egy hangyányit, épp csak hogy fehérre meszelte a rétet az ablak előtt. A nap az oszladozó felhők közül itt-ott világítani kezd, nem volna baj, ha annyira, hogy kinyíljanak az ajtók az autón.
Mi történhet, ha mégse?
Az égvilágon semmi. Megyek HÉV-vel, járunk gyalog, s várjuk, hogy szerdán engedjen a zimankó. Remélhetőleg az előrejelzés pontos, és nem tart tovább a komisz téli idő.
Aztán jött a fordulat. Égi segítséget kértem. S harmadjára is lementem kiszabadítani a kocsit a rabságból.
És lám, sütött a nap, oldódott annyira a jég, hogy első húzásra feltárult az ajtó. Beültem, és indult a motor. Levittem a Coltot a garázs elé, s nem volt jegyes a rézsű. Sőt egy hirtelen ötlettől hajtva tettünk egy kört bevásárlás céljából. Ki tudja, mit hoz a holnap, a holnapután, mit a beígért szuperhideg.
***
Laci atya twitter üzenete:
Az érintés gyógyító. Akkor is, ha Jézus érint meg valakit és akkor is, ha hittel érinti bárki őt. Te is megérintheted és hittel kérheted a gyógyulást magadnak és másoknak.

Az apa dörömböl fia ajtaján: Kelj fel, ideje, hogy az iskolába siessél!
- Nincs kedvem – hallatszik odabentről -, a gyerekek szemtelenek, gúnyolnak, kitolnak velem. Gyűlölöm a katedrát. Minek menjek?
- Három okod is van rá – replikáz a kopogtató. – Először is kötelességed, másodszor is: 45 éves vagy, harmadszor - várnak, hiszen te vagy az igazgatójuk.
***
- Olvasom: szülinapra százezer ft. Ennyire magas volna az infláció?
***
- Zs. panaszolja, hogy észrevétlenül, ámde igen gyorsan repül az idő. - Mi az, hogy? – teszem hozzá.
É. lányunk (48). Isten éltesse! Én meg hetvenöt, ha kitartok. No és az év első hónapja egy pillanat alatt elhussant.
Jut eszembe az idő múlásáról a vicc:
férfi: Istenem!
Isten: Tessék, itt vagyok.
ffi: Kérhetek valamit?
Isten: természetesen
ffi: Mi neked egy millió év?
Isten: Egy másodperc.
ffi: És mi neked egymillió dollár?
Isten: Nem több, mint egy cent.
ffi: Tudnál nekem adni „egy centet”?
Isten: Várj egy „másodpercet”!
***
Más. Egy hosszas interjúban hárman vallanak arról, hogy a meghalás után miféle élményeket éltek át, mígnem visszahozták őket az orvosok az életbe. Pl. mindhárman – testreszabottan – másként élték meg az odaátot. Talán annyi volt bennük a közös, hogy nem kívánkoztak vissza a földi lét szűkös dimenziói közé. Ami a legérdekesebb meglátás egyiküktől, hogy tapasztalt sokféle rendetlenséget, összevisszaságot, de ez egyáltalán nem zavarta. Azt élte meg, hogy a keszekuszaság úgy ahogy van, rendben van. Épp így kell neki lennie.
Ez azért érdekes, mert a regnumi pap, Emődi László e világon élve jelentette ki, hogy „minden úgy van jól, ahogyan van, mert ha nem úgy volna jól, akkor másképpen volna”. Megállapítása már csak azért is érdekes, mert őt „államellenes összeesküvés” koholt vádjával évekre bebörtönözték. De ez sem zavarta különösebben. Mint mondta, „ők végzik az ő munkájukat, mi pedig végezzük a miénket” (ifjúság normális, keresztény értékek mentén történő nevelése).
Nem fotóztam, mert a mai locspocs ugyanúgy néz ki, mint a tegnapi.  
***
Hír tévé szalagcím:
PÉNTEKTŐL KAPJÁK MEG A NYUGDÍJASOK A 13. HAVI NYUGDÍJ ELSŐ RÉSZÉT.
Hozzáteszem: Robinsontól pedig a második és harmadik részét.
       

Van annak egy évtizede is, hogy óriásplakátok hirdették: Ha áram van, minden van. Egy ilyen magas labdát muszáj leverni. Meg is tettem: Ha van áram, pl. áramszünet egyáltalán nincs.
Ám ma éppen a fordítottja valósult meg. Kikapcsolták az áramot. Megnézhettük, mire megyünk nélküle.
Mivel erősen borús-esős idő van, felkapcsolnám a villanyokat, ámde áram – nincs.
Sebaj, akkor játszom a számítógépen, ámde áram a konnektorban sincs.
Vajon hány perce packázik velünk az Elektromos Művek? Megnézném a rádiós órán, ámde nem mutatja az időt.
Tücsi összevágta az ebédnekvalót, ámde megfőzni nem tudja, mert áramszünet van.
Nem baj, tegnapról sok fánk maradt. Csak meg kellene melegíteni a mikróban, ámde áram nélkül bajos...
Sétálok fel-alá, s valamihez hozzáérek, áram cikázik át az ujjam végén, ámde ez se az igazi. Most áramszünet van.
Ellépek a szintetizátor előtt, jó volna valamit játszani amíg az áramszünet tart, ámde áram nélkül ez sem működik. 
Eszembe jut a GELKA művezetője, aki az előzetes értesítésre, miszerint kikapcsolják az áramot, mérgesen kiabálta a telefonba: „Nem veszem tudomá…” s már el is sötétült a műhely. Ámde nekünk nem is szóltak előre, így még tiltakoznunk se lehetett.
Megírnám a posztot az áramkimaradásról, de hát áramszünet van. Nem tudom megírni.
Bevinném a készült fotókat a gépbe, ámde ugyanezen oknál fogva nem megy.
Csak áramszünet van, áram nincs…
…azaz van.
…Azaz nincs…
Azaz megint van, és immár már percek óta.
Most megyek, s beállítom a ké,t hálózatról működő órát…

Az okostelefont úgy kell bekapcsolni, hogy a képernyő jobboldalának a közepe felé a telefon élén levő nyomógombot megnyomjuk. Magam is így szoktam indítani. Tegnap meséli feleség, hogy a szokott gyakorlatot látva Domi unoka azt mondta:
- Nagyi, nem kell megkeresni az oldalsó gombot. Csak kétszer ráböksz a képernyőre, és bekapcsol a teló. Domi már csak tudja, végül is nagycsoportos óvodás. Tényleg működik a dolog.
***
Prokopozok.
P.: A törvényt barátaink számára, hogy mentsük az irhájukat, kimagyarázzuk, de ellenségeink esetében, hogy elítélhessük és megbüntessük őket, alaposan megszigorítjuk.
én: Íme, a mi saját mindennapi kettős mércénk. Sajnos, nagyon életszagú.
P.: Elemi illemet sem ismernek. Modortalanok, ellenszenvesek. Ordítják: az urak bűne a társadalmak átka. Jövőjüket a forradalomra építik. De ha a kocka fordulna, oda kerülnének a helyükre, akiket ócsárolva marnak. Mentesen meg tőlük az Isten!
én: Figyelmezz, figyelmezz! Kik nem ismernek illemet, kik modortalanok, kik ellenszenvesek. Kik provokálják a forradalmat? Kik marnak? Az Isten óvjon tőlük.
P.: Mindennapi kenyerünk? A tévé egyféle definíciója. Szórakoztató gyógy- és kábítószer. Elsőrangú propaganda szócső. A saját képére és hasonlatosságára neveli a képernyőre meredőket. Ha nem is a hatalom találta föl, de megnyergeli.
én: Tehetünk ellene. A tévének kikapcsológombja is van. Az tévében elhangzottakat kritikusan is értékelhetjük. A szószátyár műsorok dumáiból gyököt vonhatunk. Micáéknál tévé sincs. Van tehát élet a tévén kívül is.
P.: Az Isten háta mögötti, andokbéli misszionárius nagyobb a legnagyobbaknál.
én: Ez alighanem egy az egyben igaz. A nincstelenek között végzett szeretetszolgálatot a benne részesülőkön kívül egyedül az Isten értékeli. És ez elég is a nagy hitű misszionáriusoknak.        
                                                                               (in: Sziromszállingó)

Ma azon gondolkoztam, hogy tanultuk az iskolában táplálta belénk, tanulj, mert a tudást nem vehetik el tőled. Azt hallottuk nagyanyáinktól, hogy az a tied, amit megeszel. A jegyre való osztályzás ugyancsak azt sugallja, hogy emberi minőségeink, tehetségeink különfélék, és egy irányító hatalom tárgyilagosan be tudja mérni, hogy mit érünk bizonyos tekintetekben.
Fiatalként szembesültünk azzal, hogy verseny van, érvényesülésért folyik a küzdelem, nem babra megy a játék, a szűk keresztmetszetű hivatásokban könyöklés folyik, csaknem könyörtelen a harc (struggle for life, létért való küzdelem, sőt az érvényesülésért való küzdelem). De a versenysportok is kivétel nélkül az egyéni vagy csoportgyőzelemre irányulnak. Arra, hogy te légy a legjobb, a világklasszis, a világelső, az olimpiai aranyérmes. Nem is folytatom.
Rájöttem, hogy minket akarva akaratlanul individualista nevelésben részesítettek. Nézzük csak, mit mond róla a lexikon. Ilyeneket:
„Az individuum az egyetlen valóság, aki önmagában teljes és önmagának elégséges, mindene megvan ahhoz, hogy kibontakozhasson. Emberképe a mindenki mástól elszigetelt, énközpontú, öntörvényű ember. Az individualista elveti az ember közösségi természetét, a közösségek létrejöttének a lehetőségét is. Legfőbb törvénye az önfenntartás, legszentebb joga a szabadság. A társadalom közmegegyezés, szerződések eredménye; az ember akkor valósíthatja meg önmagát, ha függetlenné válik tőle. E felfogás szerint a közjó sem más, mint az egyéni javak összessége. Az egyén a közösségnek tett áldozattal szolgálatait mintegy megfizeti… 
Ám a keresztény emberkép ugyan elismeri az ember egyediségét, alanyiságát, de alapvető társra irányultságát is. Középpontba a személyt állítja, aki egyed fölötti kapcsolatokban él. Az ember szabadsága nem igazán függetlenség, hanem a valamire való szabadság, ti. szabadság az értékek megvalósítására. Mindazonáltal fölismerhető az individualizmus a vallásosok között is: közösségtől elszakadt, egoizmusba fordult, az Istenben csak a saját örömét és hasznát kereső lelkiségben.”
Hát ez az. Sokkal nagyobb jelentőséget kellene tulajdonítanunk annak a ténynek, hogy az ember társaslény, az ember csak unokáitól kapta kölcsön a világot, s nem az övé mindenestül. Tudatosítani kellene, amit a hitvallás rögzít: hiszek a szentek közösségében, s
egymással szeretetkapcsolatban élni,
egymás javát előmozdítani,
egymás életét értékesebbé tenni.
Egymás töredékes voltát békében tűrni.
Egymást bátorítani, hogy bontakoztassa ki képességeit, tehetségét, mutassa meg szorgalmát…  

Minap másoltam le Prokop Péter egyik gondolatát: - Befirkált papírszalvétát morzsák közé söpöri a pincér. Holnap meg elönt a méreg, hogy a modern múzeumban ugyanilyen macskakaparást mutogatnak. Ki kezeli a váltót, s milyen alapon dönt, hogy ugyanaz itt szemét, amott meg remekmű? Itt alighanem erős a nepotizmus. Megjegyzem, volt már abból botrány, hogy a kiállított halmazt a takarítónő szemétnek vélte, és kisöpörte a többi szeméttel együtt. 
Most egy érdekesnek ígérkező albumot vettem a kezembe, és megerősíthetem, hogy Prokopnak igaza van.  Hogy mi szemét és mi műremek, az meglehetősen szubjektív valami. Megrendeltem és megkaptam a National Geographic magazin 1997-es keltezésű különszámát, amely nemcsak a címben (A legjobb 100 fotó) ígért képeket hozza, hanem kommentálja is őket, mégpedig bőségesen. Mivel a lap szerkesztőségének a kezén 1888 óta a fotók milliói mentek keresztül, a zsűri szokás szerint igen nehéz helyzetben volt, hogy a 100 legjobb mesterművet tálalja albumjában.
Hogy mennyire sikerült ez a törekvése, az album nézegetőinek kell eldöntenie. Nem egy fotó esetén felmerül bennem a kétség.
Ha ez a kép benne van az első százban, milyen lehet a több millió?
A képek jó része attól került az érdeklődés középpontjába, hogy a fotós egy soha meg nem ismétlődő jelenséget kapott lencsevégre. Ilyen egy hímoroszlán portyára indulásának a körülmények miatt elég homályos felvétele, ilyen egy cápa alsó fogsorának a felvillantatása természetes körülmények között. Inkább csak elképzeljük magát a cápát, mintsem látjuk a fröcskölő vízzuhatagban. Kicsit ilyen a lóverseny paripáinak képe, amint a hajtűkanyarban vágtatnak, és egyikük lába láthatóan eltörött.
Mit mondjunk arról a képről, amely igen színes, de pusztán azért számíthat figyelmünkre, mert magukat kellető férfiakat ábrázol, mindenféle maskarában, függőkkel. A szemüket forgatják, s széles nevetést erőltetnek, hogy tessenek az amazonoknak.        
A címlap képe az afganisztáni menekült nő portréjával csakugyan meggyőző erejű. Tetszik az a gesztus is, amelyet a perui pásztorgyerekről készített a fotós. A képen sír a fiúcska, mert hat bárányát elütötte egy taxi. A képet a fotós kommentálta, melynek nyomán adakozás indult. A gyerek kára megtérült, s még egy iskola felépítésére is összejött a pénz, nevezetesen 4000 dollár.
***
Görög mag nélküli narancsot eszem. Az jutott eszembe, hogy a paradicsom és az uborka azon tulajdonságának köszönhetően  kerül a „gyümölcs” kategóriába, hogy magokat tartalmaz. Nos, hát az én narancsom pedig nem tartalmaz magokat. Ennél fogva nem gyümölcs?