Mickey webnaplója

- P. Gyulát (80) hazaengedték a kórházból. Hála Istennek!
- Még mindig nem kaptunk értesítést a vakcinálásra. Türelem.
- Nyolc év után elmentem az urológiára. Feszültség.
- Megérkezett a laborlelet. Kétkedés és remény.
- Bemutattam az urológusnak. Azt mondta: Nincs tennivaló, kontroll egy év múlva, ha nincs különösebb panasz. Ennyi jót nem mertem remélni sem. Hála mindazoknak, akinek a közbenjárását kértem.
- Megjött a FülesBagoly. Nincs benne érdemes vicc, hacsak a megfejtendők között nincs.
- Elhunyt sógornőm, Connie öccse, John. Isten nyugosztalja szegényt. Ő az első a tágabb családunk tekintetében, aki először a koronavírus halálos áldozata lett. Tán hatvan éves se volt.
- Olvasom tovább Halász Piusz O.Cist könyvét: Életünk értelme. Hatalmas elme, páratlan, érthető stílusban megírt kötet. Biztosan sokat fogom még idézni, mert embernek való. Néhány gyermekem biztosan örömmel mélyedne el benne. Ezt kapnák húsvétra.
- Mária Klára már mosolyog. Nagyon jóba van nővérkéjével, Ritával. Kommunikálnak.
- A COVID nem bír magával. Harmadszor is felível a fertőzési hullám. Megdögölhetne már, ha a vírus egyáltalán élőlény volna. Sokan imádkozunk az emberiség eme átka megszűntéért.
- Ma van a Kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja. 100 millió ember haláláért felelős a kommunizmus. SOHA TÖBBÉ!!! Kiáltani kell, mert a sárkány újra és újra felüti a fejét, s idegesen söpör a farkával.    
- Mégis jól teszik, akik az embertelenek megváltozásáért fohászkodnak. Isten nem akarja a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen. Az előbbit nem lehet megúszni.
Visszatérve a nap örömére.
- Nincs rákra utaló bajom. Ettől még bármikor nyugodtan meghalhatok, de egyelőre nem kell szembenézni azzal, hogy már csak kilencven napom van hátra, vagy annyi se. Ez valódi fellélegzés. Úgy látszik, nem vagyok elég erős, hogy farkasszemet nézzek saját lepusztulásommal. Ma a vizit egérutat mutatott. Nem győzök miatta örömködni. Szeretek élni, és szeretném látni még sokáig gyermekeimet, unokáimat, társaságainkat.
Adjon hozzá Isten erőt, kitartást, életkedvet, örömöket. S ne csak nekem.
Mindenkinek.    
***
Mizújs
Valaha az újságok eluralták a nyilvánosságot. Nagy példányszámban jeletek meg, és el is fogytak, mert volt irántuk érdeklődés. Az újságolvasási szokások ugyan igen eltérők voltak világszerte, de a lapok megéltek az előfizetőkből.
Nyugaton az emberek egy lapból tájékozódtak. Elhitték, hogy a lapszerkesztők nem az orruknál fogva vezetik őket. Nálunk más szokás alakult ki. A polgár beült a kávéházba, és leste, hogy melyik napilap szabad préda. Sorra olvasta a lapokat és próbált a sorok között is tájékozódni. Osztott, szorzott, gyököt vont s kialakította saját felfogását az olvasottakról. (Persze meglehet, hogy a lapok egymásutáni olvasása csak azért volt nálunk kedvelt, mert anélkül üldögélhetett az ember a fűtött helyiségben, hogy sokféle ételt fogyasztott volna.)
A lapoknak befellegzett az elektronika térhódítása miatt. vannak ugyan megrögzött újságolvasók, de nagyon sokan átpártoltak a tévé híradásaihoz, és az internet hírforrásaihoz. Ennek megfelelően a nyomtatott sajtó példányszáma erősen megcsappant.
Nekem egy régi élményem fűződik a napi sajtóhoz. Akkoriban a szerkesztőségben dolgoztam. Az előszobában lógtak a kabátok, köztük az enyém is. Megérkezett Tereza. Üdvözöltük egymást. Majd ránézett kabátra, amelynek a zsebéből egy újság kandikált ki.   
Tereza hangosan megjegyezte: - Nagyon tetszik nekem, ahogyan a kabátzsebből kilóg az újság. Olyan férfias.  Egy igazi férfi érdeklődik a politika iránt, újságot olvas, s zsebre vágja. Adódik, hogy a kikandikáló napilap olyan, mint egy állandó jelző. Jelképezi gazdáját.
Tetszett észrevétele. Eredetinek és láttatónak találtam megfigyelését.

A 470 oldalas kötetből már szemezgettem tegnap. Most befejezem az általam kiemelt részekben való tallózást.
- Egyházkritika: A hatalmon lévő pásztor fennhéjáz, mintha Isten ülne a vállán. De nem azért, hogy súgjon neki, hanem hogy tőle kérjen tanácsot… A szerepét játszó hatalmasságok gőgjét leplezi el. Nagyon nem szerette a megjátszást. Ceausescuról viccelték: Isten trónja előtt állva kérdezi: Ki vagy te, és miért ülsz a helyemen?
- A képmutatás ellen emeli fel a szavát. A jó katolikus csak akkor igazán az, ha az oltár előtt mondogatott „igen” igenjeit az utcákon és a családjában is megvalósítja. Krisztus tanítására hajaz. Mielőtt ajándékot viszel az oltárra, engesztelődj ki, békülj meg felebarátoddal, s csak azután közelíts az oltárhoz ajándékoddal.
- Indexveszély nem fenyeget, amivel a Szent István Társulat Üdvösségünk albumomat megbélyegezte – írja. Már érzékelhettük eddig is, hogy nem tesz béklyót tollat fogó kezére, nem fogja be pörös száját. Valójában nem tudom, hogy mi verte ki a biztosítékot a Sz. I. Társulatnál.
- A parancsolt csönd keservesebb a fizikai fájdalomnál. Mik ezek: „Ne felejtsd szavadat, még nem fejeztem be!!!” [Nos, arra várhatunk, hogy befejezze.] „Ha beszélsz, nem értem, hogy mit mondott a rádiószereplő.”
- Kezdj velem, amit akarsz, s amit rám mértél! Erőddel add, hogy kedved szerint meg is oldhassam – imádkozik helyesen az Istenben bízó. Akkor van súlya ennek a kijelentésnek, ha az ember nyugodt szívvel kijelenti a fentieket akkor is, ha sorsa rosszabbra fordul. Azaz megéli, hogy Isten sose hagyja el: sem bajában, sem javában.
- Ha az ember kihalna a Földről, a jelen-múlt-jövő is eltűnnék a mindenségből. Istennek csak jelene van. Nem szoktunk rá gondolni, pedig igaz. Inkább azt véssük a tudatunkba, hogy idő azért nincs, mert a múlt már nincs, a jövő még nincs, a jelen pedig kiterjedés nélküli pont, amely folyamatosan elmozog a jövő irányában. Időn kívül élnénk? Azt azért nem. Testünk van. Az anyag pedig a múltból a jövőbe tart.
- A tudás, az alkotás, a szívjóság az emberi méltóság három alappillére. Nem vitatkozom rajta. Fontosak.
- A művészetek nem fejlődnek, csak változnak. Vitatható. Az én tapasztalatom az, hogy a művészetek mindnyájan a konkréttól tartanak az absztrakt felé. Lásd, munkadal, népdal, opera. Lásd cakewalk, blues, freejazz. Lásd sárkunyhó, felhőkarcoló. Lásd gyerekvers, szabadvers. Stb.  
- A korhatár igaz, nem rajtunk múlik, a szüleink adagolták. Hatvan-hetven zsúfolva élménnyel, vígsággal, örömosztogatással elragadóbb, kívánatosabb, mint a kilencvenig kinyújtott vegetatív halódás. A tartalom fontosabb, mint az időtartam. Ezt már Karinthy is megüzente Bicsérdynek. [Ígérjen nekem tíz perc boldogságot, s ne száz év üres időtartamot.] Érzésem szerint akkor szokták mondogatni az emberek, amikor még jó egészségnek örvendenek. Utóbb megalkusznak a rész sikerekkel is, csak még élhessenek.
Több „igazság” is van a kötetben, de legyen itt ennyi elég.
***
Világostorozó - világos torozó
***
Egy igazi csemege: Világrádiók a földgömbön. Klikk, és megszólalnak a jelzett adók. Érdemes szörfölni a kb. ezer adó között. Megmutatja a különféle nyelvek, zenék gazdagságát.
http://radio.garden/visit/nuuk/p61CzVsL

Amikor a képzőművészek könyveket kezdenek írni, gyanítom, hogy egyik okuk az, hogy életművük néma. A festmények, szobrok sok mindent elmondanak szavak nélkül, de úgy látszik, hogy vannak dolgok, amiket viszont leginkább csak szavakkal lehet jól visszaadni. Néhány író magyar képzőművész nevét ide írom. Bernáth Aurél, Kassák Lajos, Borsos Miklós, Váli Dezső, s akinek a könyveit mostanában olvasom: Prokop Péter.
A Fügefám alól c. kötetéből szemezgetek. 
- Alkotásmódjáról azt írja, hogy jegyzeteit golyóstollal írja, majd begépeli. Módosítja, átböngészi a beírt anyagot. Újra olvassa, javítja a kefelevonatot, majd egy második korrektúrát is kap az anyag. Ezekhez képest könyve tele van pontatlanságokkal. Ezt azzal hárítja magától, hogy az írói szabadság feljogosítja a pongyolaságra. Vannak kétségeim.
Idézek:
-  „A betűözön korában miért s kinek írok? Nem a nagyközönségnek. Hisz már magam sem olvasok. Hetven után elmúlt annak az ideje is. A foglalkozásomat érdeklődőknek vesződöm, akik viszont falják a pörköltöm.” 
- Szereti a humort. „Két monsignore trécsel a Sixtus-kápolna mennyezete alatt. Az egyik meghatódva kérdezi:
Mit érzel e lenyűgöző pillanatban? „Vágja nyakamat a kollárém” - nyöszörög a másik.
- „Bár NF sokszor belém csíp: »Engedékenyebb vagy a karámon kívüliekhez, mint a veled azonos csoport tagjaihoz.«” (NF – gyanítom Nagy Ferenc, aki egy időben a vatikáni rádió munkatársa volt. Utóbb egy szerkesztőségben dolgoztunk. Hogy igazam van-e, ők ketten tudják csak tisztázni odaát.) 
- „A haldokló öreg érsek [Dankó László, teszem hozzá] így monologizált kezemet szorongatva: Mivel még mindig alám tartozol, mint munkaadód köteles volnék öregségedről gondoskodnom.” Alighanem ebben maradtak. (Utódja aztán bőségesen gondoskodott a hazatelepülő művészről.)
- „A hívságos emberviszonylatoktól undorodom. Szeretem a kényelmes rongyokat. Lila suhanók, díszparádék maradjanak a bohócoké. Rám kényszerített ruhadarabokat, amelyeket reggel csókkal öltöttek magukra, utam mentén valahol fára akasztottam, és ottfeledtem.” Prokop mester nem hagyta magát zabolázni. A maga teremtette szabadságban élte le életét.
- „Egye a manó, ha neki úgy tetszik, hogy a salakot tartja krémnek. Veszély csak akkor fenyeget, ha kényszeríteni akar rá a tévhitű, hogy nekünk is a salak legyen a krémje; mert, ha nem, igazi salakká pusztíthat.” Mi is tele vagyunk ideológiai salakokkal. Ezekről mondta Hofi, hogy addig nem érdekli, ameddig nem kötelezőek.
- „A fölöttem lévő székek egyikére sem vágyom, Nem adhatnának semmit, ami a szívem kívánsága. Magamban röhögve mit tehetek egyebet: sipkájukba egy nagy barnát teszek.” No comment.
- Ő is elírja a kanonok szót: „…aki a nyolc boldogságot vállalja, nem a lilák, prépostok, kanokok külsőségeiben fedezi fel életprogramját.” Miklós sógor mesélte, hogy a maszekcukrászda vezetője saját vendégének tekintette őt, a „kanok” urat. 
- Első freskótervét a hivatalosságok elutasítják. De mint írja: „az aulista építész, Thomas karonfogott, s hörögte svábos dialektusában nem szalonképes kritikáját. Ennek töke van. Őrzöm; avatatlanok szentek elől dugdosom a legnagyobb dicséretet, amit alkotó kaphat. A teremtőerő kifejezésének a legtöményebb telitalálata.” A sükösdi templomfreskóját dicsérte a hozzáértő kortárs.
- „Ellenséges érzülettel viseltettem egyházi s világi ügyvédek s akták cikkelyeivel szemben. Szabadon öltögettem rájuk a nyelvem.” A szeretet szabadságába menekült fitymálja a jogászokat megkötéseiket.
- Végül könyve végén hálát ad sok mindenért. Így összegez:
„Hálát mindenért: amit adtál, amit megakadályoztál, amit elvettél, amit megengedtél, amit megelőztél, amit megbocsátottál, amit nekem készítettél, még a halálért is, a helyért, amelyet nekem a mennyben készítettél.”

A zeneszerző: Erkel
A politikusnő: Merkel
a kardiológus: Merkely
**
Az immár lapjaira szétesett okos Atlaszunkból megtudtam, hogy a Góbi jelentése sivatag. Nofene!
A Horn jelentése ezek alapján nem is lehet más, mint fok.
Tehát a Góbi s. - Sivatagsivatag és a Horn-f. Fokfok. Én ezeket találtam.  Biztos több is van ilyen.
Pl. a bibliai Tábor-hegy hegyhegy.
***
ADOREMUS a havi liturgikus cselekmények szövegkönyve. Jobbról balra olvasva: sumér óda.
Prokop P. szerint „a TÉVÉ olyan, mint a vécé. Ülünk, nyögünk, sóhajtozunk, hogy túlessünk rajta.” Persze ő csak a maga nevében beszél. De sokféle görbetükröt tart elénk. Most én is tartok egyet elé. Maradjunk a tévénél.
A ritmusszekcióban dobolnak. Rendben van.
A jazz-combo ütőse dobol. Rendben van.
Az Amadinda együttes dobol, rendben van.
Az ideges ember az asztalon dobol az ujjával. Rendben van.
De a tévéműsorok felvezetésekor is dobolnak. Nincs rendben. 
Reklám alatt is dobolnak. Nincs rendben.
A programok lekeverésekor, a nevek felsorolása közben dobolnak. Nincs rendben.
A meteorológiai jelentés alatt dobolnak. Nincs rendben.
A bejátszások előkészítésekor dobolnak. Nincs rendben.
Gyógyszerreklám alatt dobolnak. Nincs rendben.
Hírek alatt dobolnak. Nincs rendben.
Műsorajánló alatt dobolnak. Nincs rendben.
A film izgalmasabb részeit alátámasztva dobolnak. Nincs rendben.
Interjú felkonferálása közben dobolnak. Nincs rendben.
Műsorokat egymástól elválasztó szignálok alatt dobolnak. Nincs rendben.
A nézőket marasztaló szöveg közben dobolnak. Nincs rendben.
Én arra szavazok, hogy ne doboljanak! Legyen már végre csend!
Miért kell fölöslegesen megterhelni az emberek hallószerveit?
Miért?
Mit is kiabált vagy 40 éve a nyócker egyik panellakásában lakó öregasszony szilveszter éjszakáján a hangosan mulatozóknak:
HAGYJÁK ABBA SÜKETFÜLŰEK!
NEM HALLJÁÁÁK?

Először a görög vonult ki a közoktatásból, aztán a latin. Utóbb a költemények. Eltűnésükkel egy-egy szín hullt ki az oktatás palettájából, egy lehetőség a gondolatok továbbélésére. Lehet, hogy a verseket ma is el kell olvasniuk a diákoknak, de memoriterként a legritkább esetben kell megtanulniuk. Ennél fogva – o tempora o mores – idézni sem képesek, ami azt jelenti, hogy értékes gondolatok mennek veszendőbe, s nem biztos, hogy helyettük megfelelő minőségű újat alkalmaznak a társalgók. (Talán az angol szavak divatja hoz változatosságot az élő beszédbe. Húsz éve még azt mondtuk, két pöcc az egérrel. Ma senki nem mondja. Klikkelnek.)
Már az én időmben (60-as évek) is kevesebb verset tudtunk kívülről, mint eleink. Magyartanárunk nemegyszer idézte a hivatkozott verssort, de nem emlékszem rá, hogy Czuczor Gergely (1800-1866) bencés szerzetes költészetével foglalkoztunk volna, pláne, hogy megtanultuk volna egy-egy versét. Mivel én nem tudtam, honnan az idézet, anyámtól kérdeztem meg, mert feltételeztem, hogy ők még tanulták. Tudta is, miként számtalan Petőfi-verset is.
Azért emlékezem most ezzel az epizóddal anyánkra, mert ma volna 98 éves. Születésnapját immár 21 éve a teljes létben, az öröklétben szemléli s üli meg, ha ez egyáltalán felmerül odaát.
Az ő emlékének adózva másolom ide.       

Czuczor Gergely: HUNYADI
Ki áll amott a szirttetőn,
   Hunyad magas falánál,
S körültekint a sík mezőn
   Az esti fénysugárnál?
Hunyadi ő, az ősz vitéz,
Hazáját most nem űzi vész,
   Várába szállt nyugonni.

De hirnök jő, s pihegve szól:
   „Uram, hatalmad eldült,
Hazádon nem kormánykodol,
   A polczra már Ulrik ült.”
„Ha úgy akarta a király,
Hunyadi akkor félre áll.”
   Mond és marad nyugodtan.

Más hirnök is jő csakhamar:
   „Törnek reád, uram, félj,
A főnemesség nyelve mar,
   Előlök, mint lehet, térj.”
„Hogy törnek rám, hihetni bár,
De úgy nem, mint török, tatár.”
   Mond és marad nyugodtan.

„Uram, hős vajda, véredet
   Szomjúzza egy gonosz sziv;
S hogy oltsa fényes éltedet,
   Külföldre álnokul hív.”
„Rám czélza már nem egy halál,
S ha isten hagyja, eltalál.”
   Mond, és marad nyugodtan.

S a mint fennáll, a mint lenéz
   Nyugalmasan szivében,
Habos lovon fut egy vitéz,
   Vérlobogó kezében,
S kiált: „édes hazánk oda,
Nyakunkon a török hada,
   Siet kivívni Nándort.”

„Pogány jő? hah! nem tűrhetem,
   - Mond, és tűnik nyugalma, -
Magyar hazán és nemzeten
   Nem dúl pogány hatalma!”
S aczélt ragad, lovára kap,
Csatáz, vív, izzad éj és nap,
   S míg nem győz, nincs nyugalma.

Kaptam egy felkérést folyóirattémákkal való ötletelésre. Nem is gondoltam, hogy ez ilyen nehéz. Sok olyan közérdekű téma van, amivel elvileg érdemes foglalkozni, mert lényeges, életbevágó, életvezetési, súlyos kérdés.
Ám felvetődik a következő: Korunk az információs dzsungel egyre kiterjedtebb valósága. Nincs az a machete, amivel keresztülvághatunk rajta: „Egyesek elmondják eztet, mások elmondják aztat, s azzal cáfolják eztet, ezzel cáfolják aztat.” Mindenki tudja a „frankót”, csábít is a maga igazának a befogadására. Így van ez a közéletet illetően, így van ez a tudományos témákkal, így van ez a politikai és az ideológiai kérdéseket illetően is. 
Egyszer azt javasoltam, hogy forduljunk környezetünk felé kitüntetett figyelemmel. Megkaptam a magamét. Utóbb pedig egy kerge okoskodást fogalmaztam meg, miszerint „ne fogadd el a más javaslatait, megfogalmazásait, szentenciáit. Tőlem se. Ezt a gondolatot se.” Lám, előállt a circulus vitiosus.
Azért mégiscsak kell valamit összehozni javaslatként. Vitaalapnak valót. Már csak azért is, hogy ellene lehessen mondani.
Komolyra fordítva a szót, az a baj az igazságokkal, hogy túl sok van belőlük. (- George, drágám, szépen kérlek, ne mondj ma már több igazságot – könyörög a feleség párjának a Nem félünk a farkastól c. darabban.) A feladat szerint tovább kellene bővíteni azoknak az elveknek a sorát, amelyekből már is untig elég van. Sokan sokfélét hirdettek meg már eddig is. Pl. a francia forradalom a szabadság, testvériség, egyenlőség eszméjét; az asszertivitás kiötlői azt a 13 pontot, amelyekhez szerintük jogunk van [a kötelességeket elfelejtették mellé írni]; megint mások a gender-elmélettel bombázzák az embereket; az iszlám világgá kiáltja, hogy Allah akbár; Jézus pedig meghirdeti az Isten országát. Magáról kijelenti: „én vagyok az út, az igazság és az élet”. Nekünk szívünkre köti: „Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban”!    
A paradoxon pedig az, hogy úgy kellene témákat adni, hogy inkább szűküljön a kör, nagyobb legyen a csend, le legyenek faragva a szükségtelen és sokszor redundáns infók.
Olyan ez, mintha azt hirdetném az interneten, hogy mellőzzétek az interneten való időzést, s a tengernyi információban való szörfözést.
Azért persze gondolkodom a paradoxon feloldásán. 

„Jobb a buta valami, mint az okos semmi” nótájára: Jobb az okos idézet, mint a saját okoskodás. A magam élményanyagai ellenében hozok idézetet mástól, s kommentálom – nem először. Mivel Prokop-kötetet olvasok rendületlenül (Fügefám alól), hát onnan. Pap létére meglehetősen éles hangon bírálja felszentelt társait. Pl.:
- „A liturgiát végző mossa a koldusok lábát, de nem folytatja tovább, hogy a templomajtón túl ez milyen következményekkel jár. Odakint már elfelejti megalázni magát.” Igaza van a szerzőnek, és nincs igaza. Ilyen is, olyan is a klérus.
- Lejjebb hozzáteszi: „A szentírás zsonglőr ügyességgel félre gyakorolt állapotából visszatérni a katakombarajzos színtisztaságig a szentek bátorsága. Élő vértanúsággal felér.” Itt a farizeizmust ostorozza. Nincs vele egyedül. Ferenc pápa szintén a gyökerekig leásva törekszik radikálisan vissza az őskeresztények sallangmentességéhez. Egyszerűség, átlátszóság, a cafrangok lebontása. Roppant nehéz feladat, ha nem is lehetetlen.
- PP született forradalmár: „Rémült a főhivatalnok. »Vegyél magadra kabátot, mégis csak nagykövet érkezését várjuk.« Szemtelenségem nem ismer határt. – »Nekem csak a belső érték számít: milyen a jelleme és mi van a fejében. Ha van benne, intelligenciája mértéke szerint nem akad fönn a ruhámon. Ha meg nincs, úgy kell neki. Az aztán az ő hibája.«” Nekem a Petőfiről és a gazdag uraságról szóló Kevély Kereki c. novella jut róla eszembe. Hogy ki mennyire megy el toleranciában, az meglehetősen személyre szóló. Alázat kell a mások más mivoltának elviseléséhez.
- „A francia forradalom is szép végre jutott: kiirtva a fentlevőket, a mindenütt bujkáló reakció ellen harcolva fölfalta önmagát is.” A sárga tengeralattjáró c. rajfilmben találkozhatunk egy kígyó figurával, amely körbe-karikába mozogva bekapja saját farkát, és addig tömi magába, amíg el nem tűnik teljesen. Igaz ez minden túlfűtött alakra, közösségre is, amely képtelen leállítani szamár gyakorlatait.
- Hosszabb távon (az indiánok után) a fehér európai ember is eltűnőben van. Végre tán egymás gyilkolásába is beleununk. Szent II. János Pál is baljóslatúnak vélte az európai civilizáció sorsát, amikor a „halál kultúrája”-ként aposztrofálta divatos, őrült törekvéseit. Nem látom a jó irányú, átfogó változást.
Ne legyen igazam.   

Unos-untalan belebotlok a tévéműsorokban az oltakozás bemutatásába, abba, ahogy tövig szúrják a tűt az emberekbe, vénekbe és fiatalokba, híres emberekbe és hírtelenekbe. Miért olyan fontos ezt a fajta jószándékú, ám egyáltalán nem szép látványosságot százszor és ezerszer megmutatni? Gusztus dolga. Mi tagadás én viszolygok tőle. Ellenkezik az ízlésemmel. Ami pedig a lényeg:
Miről fognak szólni a tévéműsorok, ha egyszer vége lesz a covid-járványnak? (Ez volt az a téma reggel, amit alkalom híján nem tudtam rögzíteni, és ami utóbb meg kiment a fejemből. A feleségem se tudta, nem is tudhatta, mert neki sem meséltem el.)
 Elsötétülnek majd a képernyők? Bár csak úgy lenne. Szóba állnánk egymással.
Apropó. A FB-on olvastam. Felajánlás a böjti időszakra az önfegyelmezés keretében: „A nagyböjt teljes idején nem kapcsolom be az internetet.”
Tetszik ez nekem. Igaz, hogy az okostelefonjáról nem szól a fáma, de akkor is.
***
Prokop írja: „Az újság [a Nyugaton kiadott Életünk], amelynek könyörgésére írni kezdtem, s hol első sárkányaimat eregettem, új szerkesztőt kapott, akinek fölfogása szerint nem ütöm meg mértéküket. Meakulpázhat az égben tévedő elődje, aki engem vadvizek kalandjaira csábított.”
Van ilyen.
„Zorba fel, vagy Zorba le.” A „főnök”-ön múlik.
***
Egyszer írtam a megvilágítás pszichénkre ható erejéről. Erős napsütésben a feketekerámia iránt mutatkozott érdeklődés, borús időben a szép élénk színezésűek iránt. (Kereskedelmi tapasztalatom.)
A hét elején a borús időben nem volt kedvem fotózni se, mert mindent áthatott a szürkeség. Meg is énekeltem. Utóbb megnyíltak a felhők, s kisütött a nap. Azonnal készítettem néhány képet. Következetesnek kell lennem: Borús időben színes, szép időben, fekete-fehér képeket tenni a FB-ra.  Csütörtökön napoztunk azt erkélyen, olyan ereje volt a napsugárzásnak.  
***
Karcsi, egykori főnököm és párja (1969) kutyarajongók voltak. Az autóban felesége ült hátul a kutyával, kolléganőm az anyósülésen, Karcsi a volánnál. Kolléganőm nevetéstől fuldokolva mesélte utóbb. Képzeljétek,
a Karcsi párja előre kiabál férjének: „KARCSÍÍÍ, a Pimpike levegőt engedett a popójából.” 
Hogy miért nem voltak tele ezzel a hírrel a korabeli újságok!!!
Nem is értem.

Adoramus te Christe, benedicimus tibi, quia per crucem tuam, redemisti mundum. (Imádunk téged és magasztalunk, Krisztus, aki kereszted által megváltottad a világot.)
A fájdalmas olvasó titkai
Aki értünk vérrel verítékezett. Minden oka megvolt rá. Olyan mértékben szorongott a rá váró kínzásokat szemlélve, magányosan, gyötrődve. A sátán elé vetíti a rá váró szenvedéseket, s megpróbálja lenullázni élete során szerzett érdemeit. 
Akit megostoroztak. Csaknem belehalt. De szeretete meghaladta fájdalmait.
Akit tövissel koronáztak. Túl a szúró fájdalmakon, talán még bántóbb a megalázás, az ütlegelés, a gúny, a semmibe vevés, a szemtelenkedés azzal szemben, akiről tudni lehet, hogy nem fog visszatámadni, ellenkezni. Bohócot csináltak belőle. Így mulat az embertelenség. S ő némán tűri, mert szeret. Olyan ez, mint amikor a farkasfalka marcangol egy bárányt.
Aki a nehéz keresztet hordozza. Olyan nehéz a kereszt, hogy több centis sebet vág a vállában, s csontig pusztítja. Menet közben többször elesik, s a porból tekint a viruló tavaszi ébredésre, a körötte lévő szenvtelen sokaságra. A kereszthordozás a halálig történő kimerítés eszköze. És ő fölkel és viszi.
Akit értünk keresztre feszítettek. Pontos a megfogalmazás. Karjait kihúzzák, csontjai kifordulnak, így szögezik a fához. A pribékek hihetőleg részegek. Józanul nehéz elképzelni azt az elvetemültséget, hogy élő valakinek kezét-lábát átszúrják a szögekkel. Szenvedés közben hét szót ejt ki. Közülük való a megbocsátás szava, még innen is. S az állapotára utaló „szomjazom”. Ez az a szó, amelyet Teréz anya a rendházi feszület mellé írat. (Jézus máig szomjazza viszontszeretetünket.) Nem száll le a keresztről. Szeret. Végtelenül, abszolút szeretettel szeret. Ezzel ment meg mindenkit, aki hagyja, kéri, bizalommal tekint rá.
***
Közismert a kórusok körében, hogy mennyire fontos a művek pontos megtanulása mind zeneileg, mind szövegében. Az egyszer tévesen beidegzett hibát nagyon nehéz kijavítani, mert ösztönösen a hibás változatban fogják énekelni. Tanúsíthatom. Egy alkalommal felhívtam az énekes figyelmét, hogy egy kisszekunddal alacsonyabbra vett egy hangot. Amíg meg nem mutattam neki a kottát, nem akarta elhinni.
Ugyanez áll a rosszul betanult szövegekre is.  Van, aki a miatyánkban előforduló szöveget: „ne vígy minket kísértésbe” helyett következetesen ezt mondja: ne végy minket kísértésbe. Bontsuk ki mindkettőt, hogy kitűnjék a hibás szöveg abszurd volta. Ne vigyél kísértésbe, ill. ne vegyél(?) kísértésbe. Ugye, látszik a kifejezés képtelensége értelmetlensége. Mégis van, aki makacsul ragaszkodik a fals szöveghez.
Tévesen magolta be. 

Az ötvenes évek elején volt egy karácsonyra kapott mesekönyvem. A csodalámpa. Alcíme szerényen megjegyezte, hogy a világ legszebb meséi. Ám, meglehet, hogy igazat mondott, mert Benedek Elek neve fémjelezte a kötetet. Abban a könyvben sokfajta nép sokfajta meséje tartózkodott. A Giufa pl. szicíliai, A szürke ember  pedig izlandi mese. (De volt benne arab és lombardiai mese is.)
Jól emlékeztem a címre, csakugyan létezik A szürke ember c. mese. Megtaláltam a google-n. Nem mesélem el, akit érdekel, megkeresi. Nem lesz nehéz.
Mindenesetre a mai nap szürkesége kapcsán ugrott be a mese címe.
A szürkeséget megverseltem. Íme:
Időm értékes
(a vers időmértékes)
Szürke az ég és szürke a föld
szürke ma minden itt s odafönt ó
Mért van ez így? Mért van ez így? Mért van ez így?

Szürke a házfal, szürke panel
Szürke egérke ott szalad el ó
Mért van ez így? Mért van ez így? Mért van ez így?

Szürke a flaszter, szürke az út
Szürke a járda, szürke a kút ó
Mért van ez így? Mért van ez így? Mért van ez így?

Szürke a kémény, szürke a füst
Szürke a kályha szürke ezüst ó
Mért van ez így? Mért van ez így? Mért van ez így?

Szürke a padló, szürke a pléd
Szürke a felhő, szürke a kép ó
Mért van ez így? Mért van ez így? Mért van ez így?

Szürke a mellény, szürke az ing
Szürke az öltöny, szürke ma minden
Mért van ez így? Mért van ez így? Mért van ez így?

Szürke az asztal, szürke a szék  
Szürkebarát. (Hej, jó folyadék!) ó
Mért van ez így? Mért van ez így? Mért van ez így?

Szürke a printer, szürke a gép
Szürke a hangfal, szürke egér… ó
Mért van ez így? Mért van ez így? Mért van ez így?

Szürke a kedvem, szürke a szín
Szürke a rét is, túl, odakint ó
Mért van ez így? Mért van ez így? Mért van ez így?