Mickey webnaplója

Január elsején csőstül jönnek a jó kívánságok.
A rímesek 
a rémesek
a videók
a jó fotók
a rossz fotók
a prózaiak
a képesek
a képtelenek
a szentegők
a profánok
a pikánsak
a szellemesek
a megosztottak
az eredetik
a szerelmesek
a közönségesek
a közhelyesek
a röhejesek
a behízelgők
a malackodók
a babonásak
a gabonásak
a szerények
a tolakodók
a zenések
a jelenetesek
a turisták
a futuristák, s
a karikaturisták
a havasok
a ravaszok
a bizakodók
az ígérgetők
az elménckedők
a kéményseprők
a kemény szöveg
a csupa szív üzenet
a magyarok
az angolok
a mongolok
a góbék
az oroszok
a poroszok
a jókedvre hangolók
a lelombozók
Most aztán jól összesöpörtem őket.
B
Ú
É
K
PS. VD-nél olvasom szilveszteri posztjában:
Klubban. Azt mondja, boldog új évet. Azt mondom, arra nekem nincs időm.
..ÉS BÉKE A FÖLDÖN ÉS A VÍZBEN A JÓAKARATÚ EMBEREKNEK
Lukács uszoda faliújságjára
Szilveszteri fogadalom. Holnap, ha törik-szakad, új évet kezdek.

A vicc szerint: „Az öregotthon lakóinak csigagyűjtő versenyt rendeznek. János bácsi végez az utolsó helyen egyetlen csiga begyűjtése nélkül. «Mi történt veled, János bá?», kérdezi valaki. «Hát, kérlek szépen, én lehajoltam a csigáért, de mire elkaptam volna, a csiga… sutty… elszaladt»”.
Avagy nem ez történt az idővel is 2019-ben – kérdezhetném meg így szilveszterkor.
Mire felocsúdtam, sutty, elszaladt.
S ha visszatekintek több mint hét évtizedre, akkor arra is elmondhatom, hogy sutty, eltelt. Méghozzá egyre erősebb tempóban. A gyorsuló idő kifejezés valami lényegeset tár fel. Az idő szalad, és korosodásunkkal párhuzamosan egyre gyorsabban száll el. És előre tekintve…?
– Ne is mondd –, fakadnék ki, ha megkérdeznéd. 
Inkább mások szájába adom a szót.
Elsőnek János apostolnak, akitől ezt olvastam reggel:
„Gyermekeim – írja –, itt az utolsó óra! Amint hallottátok, eljön az antikrisztus. Már eddig is sok antikrisztus lépett föl…”
Hát csakugyan itt az utolsó óra?
Ha Betonra hallgatok, csakugyan. Egy vele készült interjú felütéses-címe: „Annyira lezüllött ez a világ, hogy csak felfelé haladhatunk.”
BL megjegyzése: „Ezt már az ókori görögök is megmondták...”
Leidekker néni is véleményezte egykor, mondván: „Bezzeg az én időmben…”
Ami engem megfogott, az a perikópa szövege, a János-féle prológus eleje:
„Kezdetben volt az Ige.” És ez vigasztalásunkra szolgál. Nem vagyunk azóta sem magunkra hagyva.
Még inkább pozitív lett volna, ha felolvastuk volna a mára rendelt zsoltárszakaszt is:
„Énekeljetek az Úrnak új éneket,
minden föld az Úrnak énekeljen…
áldjátok nevét,
napról napra hirdessétek üdvösségét.
…
Ujjongjon az erdő minden fája,
az Úr színe előtt, mert eljön.
Jön, hogy ítélje a földet,
igazságosan ítéli meg a földkerekséget,
és a népeket hűsége szerint.
Vigadozzanak az egek, örvendjen az egész világ!”
Amiért az egész poszt így állt össze, annak az alapja részben az a szilveszterkor különösen is aktuális kitétel a jánosi levélből, hogy itt az utolsó óra, mármint ma éjjel az év utolsó órája, a többit hozzáolvastam a napi információözönben, amelyből kicsipegettem.  
Még egy fontos hírem van, E. unoka ma tizenöt éves, mint Verne kapitánya.
Isten éltesse Estelle-t!       

- Az úszásnak a filmezéssel ellentétben van objektív mércéje. A stopperóra, amely nem ad teret a személyes véleményeknek. Valaki vagy bajnok lesz, vagy nem. (egyetértek)
- Nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani saját magunknak. Inkább igyekezzünk humorral enyhíteni a bajokat. (pláne egyetértek)
- 1960. február 25-én a  lateránói San Giovanni-templomban kimondtuk a boldogító igent, és a szertartásoknak megfelelően számtalan ígéretet tettem, amelyekből a legtöbbet nem tartottam meg, kivéve egyet: mindörökké. (Hasonló a magyar fogadkozások sora is. Nem kellene olyan szigorú megfogalmazásokat a szájukba adni a házasulóknak, és akkor nem szegnék meg ígéreteiket. Pap sógorom utálta az esketéseket, mert szerinte csaknem mindenki hazudik. A kérdés, hogy ki tehet róla, a jegyespár-e, vagy a szöveg rigorózusságát kiötlő?  A szánom-bánom is hasonló: „Többé nem vétkezem?” Hihető ígéret az ilyen?)
- A halál nem ijeszt, a szellemek meg pláne nem, de az éhség, az más tészta. (egy boldog pókhasú mondása)
- Mindig az volt a meggyőződésem, hogy másokkal szemben úgy kell viselkednünk, ahogy mi szeretnénk, hogy velünk viselkedjenek. (Lásd a Jézus megfogalmazta aranyszabályt)
- Ha repülök, akkor az az érzésem, mintha lebegnék a világ fölött. (álmomban sokszor éltem meg hasonlót)
- A hit ad értelmet az életemnek. (tökéletes)
- Mindig olyan szerepeket vállaltam el, amelyek pozitív üzeneteket közvetítenek. (követendő)
- Fél lábbal már egy olyan jövőben állok, amely mind közül a legnagyobb kalandnak ígérkezik. (Van túlvilág)
- Jobb vagy rosszabb világot hagyok-e az unokáimra? …lényegében ugyanolyan a világ, mint amilyen már kétezer éve, eltekintve a technikától. (Már a prédikátor is megmondta. Minden, ami van, már volt régen is…)
- Egy pillanat alatt megöregedtem. …Igazából nem is öregedtem meg, inkább csak hajdani, más korból való vagyok. (ma sincsenek öregek, csak korábban születettek)
- Önök, magyarok büszkék lehetnek magukra. A magyar valóban egy igazi nép. A nyelvük is mutatja, hogy mennyire különlegesek. A magyar talán a legnehezebb nyelv a világon.   (lehet, hogy igaza van)
Itt vannak a magyar szavakkal való játéklehetőségek. Egyet mutatok:
-olcs és ölcs végződésű szavaink.
gyolcs, Kapolcs, Szabolcs; Matolcs,
bölcs, szemölcs, erkölcs, gyümölcs, ha nagyon akarom: ölts
Mára ennyi.
Megyek, s kezdem olvasni a Vásáry tertralógia harmadik kötetét.

Egy ültő helyemben végigolvastam Király Levente könyvét, a Piedone nyomában címűt. Ez engem is meglepett, mert nem szoktam ilyet tenni. Ez a kötet is érdekes adalékokat hozott a méltán népszerű emberről. Kezdem őket megidézni, és ha nem jutok a végére, akkor a holnapi posztom is Carlo Pedersoliról fog szólni.
- Az iskolában azt kérdezték tőlem, hogy mi akarok lenni, ha nagy leszek. Boldog! – válaszoltam. Azt mondták nekem, hogy nem értem a feladatot. Én meg azt válaszoltam, hogy nem értik az életet.
- Madridban beültünk vacsorázni egy étterembe. Odajött a pincér, és én kértem az étlapot. Amikor kihozta, visszaküldtem azzal, hogy nem így értettem, hanem hogy szeretném végigenni az egész étlapot. Terence csak nézett rám, nem akarta elhinni, hogy képes vagyok ennyit enni. Akkoriban 156 kilót nyomtam.  Később még többet. Egy időben 174 kilót. Igaz, hogy 2 méter volt magasságom. 
- Terence Hill említi, hogy a Lallala kórusjelenet felvételére egy napot szánt a rendező, de két nap alatt vették fel, mert Bud végighülyéskedte a forgatást. Majd megpukkadtunk a nevetéstől. Arra törekedett, hogy megzavarja, és újra fel kelljen venni a jeleneteket.
- Tíz repülőgépből álló flottája volt a nyolcvanas évek elején. Szerződésben állt a Szentszékkel, és így zarádokokat szállított Fatimába, Santiago de Compostelába és Medjugorjébe.
- Rákos daganattal műtötték. Amikor utókezelésre ment Amerikába, az orvosok megdöbbenve tapasztalták, hogy a rák eltűnt, felszívódott, a papillómák eltűntek. Azt mondta: Azt se tudtam, hova legek a boldogságtól. Valaki odafönn még mindig szeret engem.
- A katolikus hit nagyon sok erőt ad nekem. Bizonyosságot ad, hogy valami történik velünk a halál után is. Azt mondom: „futtetenne”, rá se ránts a halálra, mert úgyse fogod megúszni. Én kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a halál után….Szerintem hamis, hogy a jobbak mennek el, a rosszak pedig megússzák, s az igaz hívők csodálatosan meggyógyulnak, míg a többiektől megvonják az égiek a gyógyulást. A sors sakktábláján nincsenek különválasztva a jók, meg a rosszak.
- Utolsó szava halálos ágyán családjához szólt: Köszönöm! Sőt talán így: Grazia!
- Kiadott egy könyvet, amelynek a címe: Eszem, tehát vagyok. Bud szerint téves az eredeti gondolat, a gondolkodom, tehát vagyok, mert gondolkodni csak tele hassal lehet. Ha éhezel, az agyad sem működik. Először jön tehát az evés, és azután lehet filozofálni. Nagy filozófusok nem is származtak az éhező Afrikból.

Látom már, hogy holnap fejezem be.

Reggel gyors csámborgás a FB-on, hátha van valami, ami katalizálja fantáziámat, amibe belekapaszkodva megszülhetem saját posztomat.
De semmi.
Nem azért, mert senki nem írt tegnap óta, csak nem olyat írt, ami megindítaná eszem kerekeit. Ez nem kritika, és egyáltalán nem baj. Megjegyzésem csupán annak a konstatálása, hogy érdeklődésünk széttartó.
Írhatnék piliscsabai kiruccanásunkról, ottani sétánkról, amely az élőállatos betlehemhez vezetett. Ahol egy Pörkölt nevű fekete-fehér foltos birka legelgetett és unatkozott, és aminek a neve holta utáni állapotára utalt, és ahol kereste velünk a kapcsolatot egy Eszter nevű csacsi, aminek a neve nem sugallta, hogy belőle is étel lesz léte végeztével. Pedig…
Eszter örömmel vette a szíves hátvakargatást. Mindkét állat szeme visszaverte a fényt. Mint a macskáké. Ez az esti fotókon jól látszik.      
Mesélhetnék arról, hogy tegnap összejöttünk a Mester utcában, s felidéztük azokat a karácsonyi nótákat, amelyeket gyerekkorunkból menekítettünk át, és amelyeknek jó része velünk együtt feledésbe fog merülni, mert az újabb generáció inkább csak meghallgatja őket. (Majd más lesz az övék.)
Mesélhetnék arról, hogy elolvasandó könyveim száma megszaporodott, mert még egy összefoglaló mű szól Carlo Pedersoliról (ugye Piedone), s megkaptam olvasásra Vásáry Tamás újabb két hatalmas kötetét is. Elkezdtem olvasni. Kellő részletességgel ír élete minden apró epizódjáról. Szókincse gazdagsága fog meg, ami miatt az ember tovább és tovább olvassa a kásahegynyi írást.
Van még két könyv, amibe csak belelapoztam, de majd sort kerítek a folytatásukra, és két másik, amelyeket felibe-harmadába letudtam, s amelyek befejezését előbb-utóbb megvalósítom.
Jelentem, hogy a FülesBagoly januári számát még nem láttam. Pedig érdekel, hogy most mennyi hibával jelenik meg, s van-e benne megfejthetetlen rejtvény. (Előttem nagy rejtély, hogy miért nincs korrektora egy országosan terjesztett kiadványnak.)   
Vár rám még két cikk megírása is, egy sürgősebb, és egy ráérősebb. Szeretném még idén letudni őket.
Ma viszont nem kell posztot írnom, mert már elkészült.

Titi unoka anno közös nyaralásunk során hosszasan ejtőzött egy hintaágyban.
Apja próbálta kizökkenteni a semmittevésből: - Miért unatkozol itt?
Titi: - Nem szabad?
Apja: - De igen.
Titi: - Akkor folytatom.
***
Tegnap Piedonének az életéről szóló könyvből idéztem. Ma elolvastam lánya, Cristiana Pedersoli visszaemlékezést apjáról.
- Unjátok?
- Nem?
- Akkor folytatom.
- Egyszer a reptéren gondolkodás nélkül beszállt egy ismeretlen kocsijába, mert azt hitte, hogy ő az egyik sofőrje. A férfi minden további nélkül elvitte úti céljához, csakis afelett érzett örömében, hogy egy órácskára kocsijában tudhatja Bud Spencert.
- Más alkalommal nyilvános helyen elindult egy üdítőautomata felé, pedig egy liftbe szeretett volna beszállni. Meg is nyomta az egyik gombját (nagyon erősen rövidlátó volt).
Dilettánsnak tartotta magát, de mint mondta: Dilettánsnak lenni nagyon hasznos, mert így mindent jobban élvezhet.
Rióban futószalagon dolgozott munkásként,
Buenos Ariesben könyvtáros, majd vegyész egy krokodilbőrhöz való festéket előállító laborban.
A világ hetedik legjobb úszója a saját korában.
Olaszországban elsőként ússza egy percen belül a 100 m-t, s ezt a rekordot tíz évig tartja.  
Caracasban autókkal kereskedik,
az amazóniai dzsungelben autóútépítésben vesz részt.
Szenvedélyesen szereti a repülőgépeket és a hajókat is.
1976-ban általa tervezett gyerekruha-kollekciót forgalmaz általa alapított cégével.
Sok dalt írt, dallamot és szöveget egyaránt.
Szaxofonoz a Lallalában,
repülős csomagszállító céget alapít, melyet később elad az olasz postának.
Több száz filmben szerepel.
Hanglemezeken énekel, nyolc könyvet ír.
Remek szakács.
Megér 86 évet.
Nem folytatom.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy karácsony. Ezen az egyszer volt karácsonyon kaptam az Apám, Renoir c. könyvet, melyt élvezettel olvastam el. Minap volt, nemrég volt szintén karácsony, s ezúttal az Apám, Piedone c. könyvet kaptam ajándékba. Belefeledkeztem a könyvbe, melyet lánya írt, kötetbe foglalva összegyűjtött emlékeit a papájáról.
Szeretem ezt az olasz multifunkci embert.
Szeretem, mert vállalkozó volt, nem úgy mint én,
mert sokszerű tehetségét mutatta meg a nagyobb nyilvánosságnak, nem úgy, mint én.
Szeretem, mert világ életében szeretett enni, úgy mint én.
Szeretem, mert szerette a humort, úgy mint én.  
Meglehetősen korpulens volt, úgy mint én.
Az igazságot és a jóságot jelenítette meg, úgy mint én is szeretném.
Vannak közöttünk tehát hasonlóságok bőven, és persze különbözőségek is jócskán.
Bőven az elején vagyok a könyvnek, csak azt említem, ami eddig különösen is feltűnt.
Carlo Pedersoli (alias Bud Spencer, alias Piedone) 1929. okt. 31-én született.
Már újszülöttnek is termetes volt, hat és fél kilós.
„…gyakran emlegette, hogy milyen melengető érzést keltett benne a felette virrasztó anyja kedves tekintete.” (Hasonlítunk)
Nagyapjának vasbútorokat termelő gyára volt. (Különbözünk)
Sokat hangoztatta: „Nem érdemes minden apróságon felhúzni magunkat,…könnyedén kell megélni az életet, az ajándékot, amelyet Istentől kaptunk.” (Hajlok rá, hogy igaza volt és van.)    
Kevés csomaggal szeretett utazni, legfeljebb egy kézipoggyásszal. Így zsörtölődött: „Mária, elképesztő, hogy állandóan telepakolod magadat cuccal, és úgy kell utaznunk, mintha kilakoltattak volna minket!” (Hasonlítunk)
Próbálom összeszedni tehetségeit.
Országos úszóbajnok, sikeres vízilabdás. Megtanul bokszolni, evezni, gitározni, repülőgépet vezetni, hajót irányítani, helikoptert vezetni, s elismert filmhőssé lesz, számos film főszerepét vállalja színészi végzettsége nincs. Énekel, mesél, zenét szerez, zongorázik, nem folytatom. (Különbözünk)    
Színészi végzettsége nincs. (Hasonlítunk. Nekem is csak gyorstalpaló publicista végzettségem van.)
El is röstellhetném magamat a köztünk fennálló sok-sok különbözőség miatt, de nem teszem. Én szerény testsúllyal születtem, mindössze 3,6 kg-mal. Tehetségeim kibontakozásához nem volt bennem kellő erély, de előbb-utóbb kibújt a szög a zsákból, és akkortól hoztam a formámat.     
B. Spencer a nyilvánosság – méltán – népszerű embere volt.
Hozzá képest én szürke egér.
Ám Kodály megmondta, hogy nem a művészekből kell sok, hanem az értő közönségből. Ő persze valahogyan úgy fogalmazott, hogy nem az a cél a zene művelésében, hogy félmillió ember klimpírozzon az országban, hanem hogy a széles tömegek legyenek pallérozva azzal a tudással, amelynek révén az értékes zenét befogadják. Én ilyen befogadónak tudom magamat, és ez jószerével elég is. Különösen is koromnál fogva.
Irigykedés nélkül élvezkedem a Piedone-életrajzot olvasva. És dúdolgatok:
lalalala lalla,
lalalala lalla,
lalala lalla lallalala
lalla…     

Ajándékok (a semmitől a valami felé)
Ha nincs ünnepelt, nincs ajándék.
Ha van ünnepelt, van ajándék.
Feltehető az a filozófusi kérdés, hogy vajon az ünnepelt kapja-e?
Egyik lehetséges válasz az, hogy áttételesen.
1. Adventben elhangzott, hogy a karácsony Jézus születésnapja. Kapjon ő ajándékot!
Mivel nagyon elharapódzott a  fogyasztói társadalom gyakorlata, lőn a kompromisszumos javaslat:
2. A felnőttek egymást ne ajándékozzák meg, elégedjenek meg a gyerekek megajándékozásával, mert a társadalmi nyomás ma már olyan erős, hogy csaknem lehetetlen elszakadni tőle.
3. Két szerzetes vezető beszélget arról, hogy nem tárgyi ajándékot kell karácsonyra adni, hanem kölcsönös figyelmességet, egymásért mondott imádságokat, s azt is lehet, hogy kalapból kihúzzák maguknak egyik szerzetestársuk nevét, akinek „angyalkájává” lesznek, azaz titokban elősegítik boldogulásukat, ahogy csak tudják.
4. Kap mindenki egy papírlapot kedves versidézettel, grafikával, stb.
5. Vegyünk használati tárgyakat, hogy a gyerekek ne vegyék észre, hogy csak ők kaptak ajándékot. Olyasmire gondolok, hogy valami, amit pótolni kellett már, élelmiszer, amit el kell fogyasztani, aztán kész.
6. Ki-ki készítsen valamit a két kezével (általában nem készül el, mert nincs rá idő).
7. Az ajándékozás pusztán figyelmesség kérdése?! Nem könnyű ajándékozni, mert nem lehet se tolakodó, sem pedig banális. Nem az a jó ajándék, ami nekem tetszik, hanem az, ami neki tetszik, még akkor is ha nekem nem tetszik.
8. Szoktam emlegetni, hogy fiatal házas korunkban sok berendezési tárgyat magunk állítottunk elő úgy, ahogyan tudtunk. Egyik karácsonyra kaptam egy satut. Nagyon megörültem neki, mert a megmunkálás egyik feltétele, a rögzítés lehetősége addig nagyon hiányzott. (Utóbb vettünk egy fúrógépet is, bár akkor nem volt ünnep.)
9. Jól megy a sorunk, be kell látnunk, hogy igazán semmi dologra nincs szükségünk. Ez nem könnyíti meg az ajándékozást.
10. Karácsony Betlehemről szól, a Kisjézusról, hiszen neki van születésnapja. Mit kap? Kitől?
„A kisded Jézuskát mi is áldjuk, mint a hív pásztorok, magasztaljuk!”
11. Az Atyától kapja az emberiség a Krisztust.   
„Köszöntést mondunk hát az Istennek, ki váltságot hozott az embernek.”
12. Napi ajándékom, hogy most gyorsan befejezem posztomat.
Legyen méltó módon megünnepelt karácsonya mindenkinek!       

„Áldott ez az éjszaka” – hangzik el az egyház húsvéti liturgiájában, az Exsultetben.
Teljesen helyénvaló karácsonykor is felemlíteni, hiszen  ez az éjszaka is áldott, nagyon is az, amelyen eléggé misztikus, ámde végletesen egyszerű körülmények között Mária világra szülte egyszülöttjét, Jézust.
Dicsőség a mennyben Istennek, és békesség a földön az embernek.
Most már tényleg minden jól van.
Helye van a Stille Nachtnak, mert finom a dallama, és mert igaz a szövege:
Csendes éj. Legyen csendes az éj. Vagy még határozottabban: Csend legyen!
Befelé hallgatunk, hogy átéljük az ünnepet egész bensőségességében.

Megjelent Martos Levente Balázs, Szelíd fény című kötete. A könyvben a Vatikáni Rádióban elhangzott elmélkedéseit olvashatjuk.
Érdekes egybeesés ez, hiszen a Szelíd fény kategóriára John Henry Newman könyvében bukkantam rá. Ez ihletett meg 2007-ben, amikor egy elmélkedésem született e kifejezés kapcsán. Karácsonyra hangolódva megidézem:
A Szelíd Fény
Játszom a gondolattal, hogy 
ha indián nevet kellene adni Istennek, 
hogyan nevezném el. Alighanem
Szelíd Fénynek.
Ebben benne érzem
a megvilágítás szándékát,
a rejtőzést,
a szolgáló szeretetet,
az út megvilágítását,
a derűt,
a jó kiteljesedésének várását – ráutaló ténykedéssel,
a játékosságot,
a plaszticitást,
a teret és az időt,
sőt az időn való uralkodást is.
Benne tudom
a vesékbe látást,
a titkok tudását,
az irgalmat,
a visszafogottságot,
az alázatot,
a szemlélődést,
a megértést,
a Tőle különböző elviselését,
a ragyogás módját,
a mindenen való uralkodást,
a mindent elengedés révén.
A közeget, melyben lehet és érdemes élni,
mely körbevesz, de nem tolakodik,
megérint, de leheletfinoman,
mely láttat, de nem vakít,
mely színessé teszi életünket,
miközben fehér jellege magába zár minden színt.
Mely tükrözhető,
sarkítható, összegyűjthető,
de le nem tagadható,
mert sötétséggel nem takarható el a fény.
Csak fordítva.
Elűzi a sötétet jelenlétével.
Éltet ez a fény,
gyógyít,
benne megfürödhetünk,
nála jól érezhetjük magunkat.