Mickey webnaplója

Karfára támaszkodom?
Egy frászt. A „kar.fa” támaszkodik a vállamra, úgy cipelem fel az emeletre. Idén vettünk egy nagy fát. Jövőre?
Ha lesz jövő… (a nyomdák szerint igen, hiszen már régóta az üzletekben a 2020-as naptár, s itt lesz az Eucharisztikus Kongresszus is jövőre, de csak akkor lehet itt, ha lesz 2020),
… talán veszünk fát, talán nem.
Talán lehet kapni, talán nem.
Talán földlabdást, talán az árát jó célra ajánljuk fel.
Talán megérjük, talán nem.
Akár így, akár úgy, ma a napi FB-anyagokból emeltem ki egy mondatot.
„Ne félj már, megmentelek téged, mivel én vagyok a te Urad és Istened”.
De idézhettem volna egy spirituálé szövegét is:
„Ha reánk tör a homály, ne fájjon, ami fáj, félj te kicsi nyáj, az Isten véd.”
Így van ez valahogyan. Idézhettem volna egy másik blogból is, de csak kis átalakítás után tehetem:
„…mi értelme volna a szeretetnek, ha nem épp az, hogy az ember a tökéletlenségei ellenére szereti a másikat.”  Békesség a Jóakarat embereinek.
Nem tollászkodom tovább a FB anyagai között, annál is inkább, mert oly sok felesleges, redundáns, tolakodó, hisztériakeltő vagy bombasztikus anyag kerül fel rá.
Csak egy életünk van, nem célszerű hát felszippantani mindenféle értéktelen vagy kétes értékű információt. A válogatás művészet, az ez irányba megtett erőfeszítések méltók emberségünkhöz.
Mivel ma egy hosszas interjú után vagyok, és eresztem ki magamból a gőzt, itt abba is hagynám, de meg nem állom, hogy egy kapott magaslabdát le ne csapjak. Emailben jött az OTP-banki hirdetés: Szövege: „NEKED MI A LEGKÖZELEBBI LÉPÉS?” 
Válaszom: A TÖRLÉS.
Ezt muszáj volt annak, aki oly sokat olvasott Karinthy Frigyestől – többek között ezt:
„Mondja, kérem, mi volt életében a leghülyébb kérdés, amit interjúban kérdeztek Öntől?”
„Habozás nélkül rávágtam: »Ez«.”
Most pedig karácsonyt váró zenét teszek a FB –ra, A Messiás második zenekari tételét, a Pastorale-t. Kölyökzenekarban próbáltuk. Az akkor tanuló Oberfrank Géza dirigált. Emlékezetem szerint nem ad(hat)tuk elő. A Kádár-korszakról mesélek, amikor nem illett idealista zenével megtömni a serdülő ifjúság lelkét. 

Kering a FB-on egy grafika, aminek a szövege találó. ide citálom:
Balról szóló: Nagyon népszerű vagyok a közösségi oldalon.
Jobbról szóló: Az nem ugyanolyan, mint amikor gazdag vagy a Monopolyban?
Eddig a közzétett szöveg.
Hozzászóltam: Ez nagyon ott van.    
Aztán elgondolkoztam rajta, hogy jót írtam-e. Mi az, hogy ott van? Az én időmben ezt úgy mondták, hogy ez nagyon ül, azaz nagyon igaz. Elődeim pedig úgy fejezték ki, hogy ez nagyon találó. De hát változik a (köz)nyelv. Ahogy változunk magunk is.
Ami pedig a fenti rajzos szöveges anyagot illeti, figyelmeztetés nekünk?
Nem kellene olyan komolyan venni, hogy van internet,
nem kellene olyan komolyan venni, hogy van FB.
Nem kellene olyan komolyan venni, hogy hányan szóltak a posztomhoz, hányan lájkoltak.
Nem mindegy?
Persze hogy mindegy – hallom rá a választ.
Azért a dolog mégsem ennyire egyszerű.
A szépíró, a publicista, az újságíró és a költő a világ legmagányosabb foglalkozását űzi. Minden általa elengedett írás „éli” a maga életét, „halja” a maga halálát. Az írónak fogalma sincs róla, hogy hányan olvassák sorait, és kik azok. Nem tudja, hogy kiknek ír.
Nos, ezért próbál bizonytalan lépéseket tenni annak érdekében, hogy mégis kapjon némi felvilágosítást arról, hogy kik olvassák, és mekkora körben terjed az, amit ír.
Mert az írás csakugyan lövés a sötétbe.
Vagy rátalál az olvasókra, vagy elsüvít közöttük a semmibe.
***
A mai napra is közvetítek gondolatokat Sarah bíboros megállapításaiból. Azt írja, hogy „Európa haldoklik...
Európa manipulálja, kereskedelmi áruvá degradálja és játékszerré teszi az emberi életet, ezzel megteremtve az emberi élet eltűnésének a feltételeit...
De vannak nagylelkű családok, vannak virrasztók. Ezeknek üzeni a bíboros: A ti küldetésetek nem az, hogy megmentsetek egy haldokló civilizációt. A ti küldetésetek az, hogy hűségesen, kompromisszumok nélkül éljétek a hitet, amit Krisztustól kaptatok. Így megmentitek a hit oly sok évszázadának örökségét. Ne féljetek, hogy kevesen vagytok! Nem arról van szó, hogy választásokat kell nyerni, vagy befolyásolni a közvéleményt…
A lényeg az, hogy élni kell az evangéliumot. Nem úgy gondolkodni róla, mint utópiáról, hanem megtapasztalni…
A hit olyan, mint a tűz. Amikor a tűz megvilágítja az éjszakát, az emberek lassanként köréje gyűlnek. Ilyen legyen a ti reménységetek!”
Ezek olyan velős, megfontolandó mondatok, amelyek jól beleillenek a karácsonyvárás elmélkedő, összeszedett időszakába.
Beszéltem.

Coda. 

A Szigligeti Színház színésze (jobbról) azt üzente Pintérnek, Schillingnek  (balosok) és a velük egy húron pendülőknek, hogy nem félnek. “Ahogy 1981-ben sem féltem, pedig kaptam a jóból. Én már tudom, hogy milyen az, és csak arra kérem a Jóistent, hogy te soha ne tudd meg.”

Reggel
Találkozom a hajnallal,
a feleségemmel,
a tabernákulum és az Eucharisztia Krisztusával,
Látom a feljövő napot, a miséző papot.  
Találkozom az üzlet pénztárosával.   
Délelőtt
Megjönnek a fiatalok: Elvi, Dodó és Rita.
Távozik Elvi.
Elmegyek Dodóért, aki tornára jár.
Találkozom a recepcióssal.
Hazahozom Dodót, itthon találkozunk Tücsivel.
Elmegy Tücsi intézményi karácsonyra. Áldott karácsonyt kívánok általa volt kollégáinak.
Megérkezik Elvi és Józsi, aki keresztapa.
Délben
Együtt ebédelek Elvivel, Dodóval, Ritával, Józsival.
Délután
Altatni tér Elvi, elalszik Rita.
Távozik Józsi. Szép karácsonyt kívánunk egymásnak.
Megjön a szódás. Elmentében kölcsönösen szép karácsonyt kívánunk egymásnak.
Tévémese bekapcsol. Dodó kikapcsol. Az almát és az almalét elfogadja.
Megjön a gyerekek apja. Hozza Levit. Aztán apjuk tovább intézményi karácsonyra.
Levi, Dodó leragadnak a képernyő előtt. Azért az almalevet Levi is elfogadja.
Megérkezik Elvi, Rita elaludt.
Rita ébred, gyerekek tévé kikapcs. Sapka, kabát, cipő. Banánturmixra nem marad idő.
A gyerekek Elvivel eltáv.
Egymagamban.
Hamar sötétedik.
Hazavárom Tücsit.
Vajon mit fog mesélni?
A nap folyamán többször bevillan: Ma van 59 éve annak, hogy apánk meghalt.
R. I. P.

Gyerekként azt hittem, hogy csak a Mikulás tud átmenni a zárt ablakon.
Utóbb kiderült, hogy a mezei poloska is tud, s ha mégsem, akkor meg hogy jött be a szobába? S nem is egy.
A függönyön találtam egyet.
Kidobtam.
Majd a függönyön találtam egyet.
Eltapostam.
Aztán gépelés közben a karomra szállt.
Kidobtam.
Majd a billentyűzeten landolt egy.
Azt is kidobtam.
Amikor a hajamon éreztem kaparászást, hát nem egy mezei poloska volt?
Kidobtam.
Nooormális?
Ránézek a naptárra: Dec. 17. Kinézek a kinti hőmérőre. Plusz tizennyolc Celsius.
Nooormális?
Meghallgatom a híreket. Mintha kezdene eluralkodni az összevissza beszélés és a káosz.
Nooormális?
Az egymást követő reklámok között tíz másodpercenként hangzik el a mantra a kockázatos mellékhatásokról.
Nooormális?
A FB-on végre találok valami értelmeset, de tovább lapozom. Többé nem találom meg.
Nooormális?
A migránsok húzogatják az oroszlán bajuszát. Megpróbálják a csaknem lehetetlent, hívatlanul átmászni a határkerítésen. Lebuknak. Oda nyilatkoznak, hogy Németországba akarnak menni.
Pénzük kimeríthetetlenül sok, személyi okmányuk semmi, esélyük az átjutáshoz kétséges.
Németország - ha kvóta alapján is -, de fogadni akarja őket.
Ahonnan jönnek, van kikötő. Németországnak is van kikötője. Egy hajóút rendezett jegyvásárlás esetén lényegesen olcsóbb, mint az embercsempészeknek fizetett sarc. Akkor meg…  
Nooormális?
Még mást is mondok. Egy repülőjegy mindössze töredéke annak, mint amit az embercsempészeknek kifizetnek. Miért nem repülnek?
Miért döngetik mi kerítésünket?
Nooormális?
***
Nyelvike
Néhány főnév többesszámú alakja egészen mást is jelent, mint egyes számban. Ilyenekre bukkantam:
tuba – tubák
paca – pacák
dia – diák
osztja – osztják
ma – mák
A többieknek egyes számban nincs értelmük.
rozsomák értelmes, de a rozsoma nem
az osztrák értelmes, de az osztra nem
pasztinák értelmes, pasztina nem az.
stb

Sarah bíboros könyvében reflektál Piotr Bednarski (Kék hóesés) könyvére. Ezt írja:
A lengyel szerzőt még gyerekkorában deportálták Szibériába, a Gulágra a szovjet korszakban. A vonatra felszállva, amely a táborok felé szállította, azt kérdezte magától, miért deportálják vele együtt az édesanyját, aki annyira szép. Van-e szebb a gyermeki szívnek, mint az édesanyja arca? Aztán ezt a választ adta saját kérdésére: „Mert arra a szépségre, amely édesanyámról sugárzott, ott majd szükség lesz.” A szépségre mindenütt szükség van, ahol az ember elállatiasodik, mindenütt, ahol az emberből ördögöt akarnak csinálni… A gyermek rájön a koncentrációs táborokat építő szovjet rendszer és az erőszakos halál förtelmes undokságára, felkiált: „Krisztust keresztre feszítették. Értünk. Ő fiatal volt és szép. Ő szeretett és szeretetet hirdetett, és ennek ellenére, vagy talán éppen ezért megölték… A szeretet talán bűn?”
Megjegyzésem: A korunk támadásai közepette felmerül bennem is: tán a szeretet bűn egyesek szerint, vagy legalábbis nyálasnak számít rozsdás vaskorszakunkban?
És egy másik gondolat: Nem kellene lefordítani, kiadni ezt a könyvet?
***
[Horribile dictu] még kimondani is szörnyű…
Magáról is vall Sarah bíboros. „Guineában születtem, Szeku Turé diktatúrájának idején. Megértettem, hogy a forradalmi diktatúra erőszakosságára az egyetlen válasz a szeretetből vállalt szenvedésben van….Tudtuk, hogy minden letartóztatott testvérünket kínzásoknak vetik alá. A rendszer állítólagos titkos információkat akart kiszedni belőlük. Kétségem se volt afelől, hogy elődömet, Msgr Tchidimbót a legkegyetlenebb kínzásoknak vetették alá. Arról a sok emberről, akiket Szeku Turé börtöneibe zártak, többé semmi hírt nem kaptunk…. A rendszer alantas tagjai féktelen perverziót tanúsítottak: Szerették nézni, hogyan halnak meg foglyaik. Ezzel az ördögi borzadállyal szemben kellett Guinea népét bevonni az isteni szeretet, a megbocsátás világába. Az erőszaknak és a gyűlöletnek csak úgy lehet ellenállni, ha visszahúzódunk Istenbe azért, hogy mérték nélkül tudjunk szeretni. Istenben van az egyetlen reménység. Az Atya magába gyűjti az életet és a szeretetet.”
A szadizmus nem idegen korunktól. Az erős hitű vértanúk „visszahúzódnak Istenbe”. Nincs más lehetőségük. Mikor lesz ezeknek vége? O tempora o mores! – kiáltok fel Ciceróval.

Advent 3. vasárnapja az öröm vasárnapja, amikor az adventi koszorú egyetlen rózsaszínű gyertyáját gyújtják meg két lilát követően.
Az úrjövet felén túl vagyunk, s örömmel nézünk a jövő elé, az Eljövő elé.
Most olyan témát érintek, ami a Szentírás vasárnapján lenne nagyon a helyén, de itt is értelmes megidézni. Régi Szolgálat c. folyóiratok bekötött példányaiban lapozok, mert a jezsuita szerkesztőségben tapasztaltam, hogy időnként szentképeket dugdostak a lapok közé. Ezeket próbáltam felfedezni. Először egy régi aszparágusszal találkoztam a lapok között, majd egy páfrányfenyő levelére írt boldog karácsonyt kívánó üzenetre, végül találtam a lapok közé ragasztott három szentképet is.  Mégis más ragadta meg a figyelmemet.
A Bibliáról szóló vallomások.
Egy rövid: „Ameddig ez a könyv tetszik neked, addig te is tetszel Istennek.” (Sailer püspök)
 És egy hosszú Max Dauthrendy költőtől, aki ezt írja 1917. jún. 30-án:
„Nagy csoda történt velem, már reggel írtam róla Bibliám utolsó oldalára. Ma reggel megismertem, hogy van személyes Isten. Ez a felismerés azután történt, hogy az utóbbi napokban gyakran olvastam a zsoltárokat. Ma reggel az 50.-et és a 60.-at olvastam a Bibliámból. És egyszerre szilárdan és foghatóan előttem állt a személyes Isten felismerése! Jó harminc éve fontolgattam, töprengtem, figyeltem a természetet és saját magamat, és akartam, megismerni a személyes Istent. De nem tudtam hinni benne. Milyen csodálatosan mély most a meggyőződésem. Néhány hét múlva ötvenéves vagyok. Ez a legszebb ajándékom.”
Örülök a más örömeinek, örülök, hogy a költő egykor ráébredt a személyes Valóság létére,  a Valóságos jelenlétére.
Érdekes még megjegyezni, hogy a szolgálat 1974-es évfolyamából szemezgettem az idézeteket.  Ez azt jelenti, hogy nem fog ki a cikkek többségén az idő, bármikor újra kiadható lenne egy-egy írás. Mint ahogyan nemegyszer tapasztaltam hasonlót: „Immár tíz éve annak, hogy elhunyt a neves zeneszerző”. Majd öt évvel később, „immár tizenöt éve annak, hogy…” majd még öt évvel később: „immár húsz éve annak, hogy…” „Mert nincsenek régi viccek. Egy újszülöttnek minden vicc új.”
És nincsen változtatás a Bibliában sem.
Minden generáció ugyanazokkal a sugalmazott írásokkal ( s remélhetőleg felismerésekkel is) fog benne találkozni.

Az úgy történt tegnap, hogy eszembe jutottak Kinks-számok. Nosza, leültem a billentyűs hangszerhez, sőt le se ültem, s elkezdtem néhányukat lejátszani. Az egyik aztán a fülemben maradt, és vele feküdtem le este, vele keltem reggel. Jó sláger sometimes, de ennyire… A szám egyébként a Sunny Afternoon. Mivel 1966-ban keletkezett, már csak olyan veteránok emlékeznek rá, mint jómagam. Biztosan hallgattuk a főiskolán, hiszen akkor kezdtem oda járni, és akinek magnója volt, nem röstellte behozni, a 10 kilós jóságot, hogy az aktuális angol számokat bömböltesse a szünetekben.  Most megkerestem a Kinks-CD-t. Az szól mellettem. Ami azonnal feltűnik: a számok szólnak valamiről, van elejük, van közepük és van végük. Ma ez nincs így.
Egy másik számukkal próbálom kiütni, a Don’t You Fret-tel. Úgyis arra kér, hogy ne legyek dühös. Egyébként nem vagyok az, mert CD szól, amelynek az az előnye, hogy nem kerül mellé egy csomó hirdetés, mely szinte mindig élemedett koromnak szól. Mert aki Kinks-zenét hallgat, az öregúr, s ha öreg, valószínűleg prosztatabántalmai vannak, s ha nincsenek, akkor kettes típusú cukorbeteg, de ha az se volna, akkor meg kardiológiai vagy keringési zűrökkel küszködik, és szinte biztosan eltávolítandó szemölcsei vannak miközben fogyásra szorul.
Az internet egyre tolakodóbb, de az is lehet, hogy mi vagyunk egyre mohóbb fogyasztói a netnek, a FB-nak, az e-maileknek stb, stb.
Megosztottam egy okostelefon-használó párról szóló GIF-et. Ez azt mutatja, hogy vonja ki a fejünkből az okosságokat a kockatelefon, illetve tölti belénk az információkat – a néhány szükségeset és a mérhetetlen tömegű feleslegeset, ártalmasat.
Most meg egy meg nem erősített hír az információáramlás kutatási anyagából: 2018-ban percenként
3.88 millió Google keresés volt,
4.33 millió videót néztek a YouTube-on,
159 362 760 e-mailt küldtek,
473 000 Twitter üzenetet küldtek és
49 000 fényképet tettek föl az Instagramra.
(Sang Yup Lee, Scientific American magazine – December 2019., page 28)
El vagyok bűvölve – mondaná rá mrs. Mabel a Csengetett Mylord-sorozat mindenesnője.
Ez „nagyobb statisztika”, mint amit én jegyeztem meg az egykori földrengés kapcsán, amikor is a kialakult porfelhő miatt 90 000 repülőjárat maradt ki Európában egy hét alatt.
Szegény gazdag új világ! Hova rohansz? Hová rohanunk?

Legalább három Lúciát ismerek. Helyesebben két Lucát és egy Lucit. Isten éltesse őket!
Szerencséjük van, mert a Youtube jóvoltából számos nevükre szóló  dal és sláger közül választhatnak. Little Richard kiabálja el a Lucille c.-t, a Beatles a Lucy in the Sky with diamands, de hátra van még lehetőségként Halász Jutka előadásában a Luca babám, s a komolyabb műfaj kedvelőinek az olasz Santa Lucia c. örökzöld dal. Karakteres az összes.
Ma feltétlenül el kell ültetni cserépbe a búzamagokat, hogy karácsonyra speciális fűvé sokasodjanak.
Azonkívül a babona úgy tartja, hogy a különféle fákból naponta faragott Luca székének is neki kell állni.
Nem állok neki, s ez a poszt is gyorsan elkészül, nem úgy mint a Luca széke.
***
Egészségemre! – mondom, mert hogy elfogyasztottam egy forint hatvanas ízes táskát, amit most az üzletközpontban százkilencért lehet kapni.
Végeztem vele, hát megosztom, hogy hogyan kell elfogyasztani különösebb történések nélkül a hígan csurgó lekvárral bélelt, margarin ízű tésztából készült finom-pékárut. Megvizsgáljuk a kettéhajtott tésztát, hogy legalább a művelet elindításakor ne csurogjon ki belőle a lekvár. Ha megtaláltuk a jól záró csücsköt, akkor az kerüljön alulra, s mi a vele ellentétes csücsköt kezdjük el majszolni. Amikor a tasak hasítéka kitágul, s felszabadul a lekvár, próbáljuk meg enyhe nyomogatással felfelé terelni a masszát, hogy arányos eloszlásban élvezzük a cukros gyümölcsízt. Persze nem fog sikerülni teljesen, de amennyire lehetséges, próbálkozzunk. Aki elég óvatos, annak nem lesz mind a tíz ujja maszatos a süti bekebelezése után, csak mintegy három-négy, mint most nekem. Szóval fő az óvatosság, érdemes ügyeskedni.
***
Vagy szűk féléve annak, hogy megvettem egy olasz érdekeltségű kiadványt, amely a forgalomból kivont buszok makettjét mellékelte (a makett Bangladesben készül), s képpel-szöveggel méltatta az emberiség kultúrtörténetének azt a részét, amelyet az illető busz betöltött. Hogyne vettem volna meg. Az első szám beetető áron volt kapható, és a magyar 260-as Ikarust mellékelte, amelyen oly gyakran és olyan sokáig utaztam keresztül-kasul a városban, Óbudától Pasaréti és vissza. Nos, lecsaptam hát a makettre, és kiállítottam mintegy szobadíszt szekrénykém tetejére.
Egy alkalommal meglátogatott minket az a barátunk, aki éveken át buszsofőrként tartotta el családját. Mutatom neki lelkesen a ritka szép darabot, magamban elhatározva, hogy ha szereti, neki adom. Ő azonban nem volt olyan lelkes, mint én. Azt mondta: Ennek a típusnak köszönhetem, hogy odalett a bokám és a térdem.
Ebben maradtunk. Titkon arra gondolok, hogy a sofőröknek tán a kuplungját kellett olyan erővel nyomni, amitől kikészültek a vezetők lábízületei.
A formás kék műanyagmodell maradt nálam. Miniműtárgy mivoltában már nem tesz kárt senkiben. Ha ránézek, eszembe jut, hogy valaha mennyire hozzám tartozott a buszozás munkába jövet-menet.          

Gépíró a kezelőorvos 
gépíró a patikus 
gépíró a szociológus
gépíró a diák 
gépíró a tanár 
gépíró a nyugdíjas 
gépíró a jogdíjas
gépíró a védőnő
gépíró az ápolónő
gépíró a recepciós
gépíró az ügynök
gépíró  a postás
gépíró a bürokrata
gépíró az autokrata
gépíró a gépkezelő
gépíró a népkezelő
gépíró a szépíró...
Van itt valaki, aki nem gépíró?
Ugye, nincs.
Mégsem tanítják sehol a tízujjas gépelést.
Egy orvos rendelési idejét jelentősen megnyújtja, ha nem tud perfekt mód szöveget bevinni a számítógépébe.
Egy orvosét? Minden szakma alkalmazottját, akinek szöveget kell gépbe vinni.
Van itt valaki, akinek nem kell szöveget begépelni munkája során?
Van itt valaki, aki tíz ujjal veri a billentyűzetet?
De hol van már a gépírási tanfolyam?  
De hol van már az írógép?
Hol van már az a német folyóirat kétoldalas szuper-hirdetése, amely egyetlen szóból állt:
schreIBMaschinen

A rendezvények több dologra voltak jók.
Az első, hogy kerüljem valahogyan a szerepelést. Állíthatom, hogy sikerült is maradéktalanul. Másoknak nehezebb dolga akadt, akik szerettek volna szerepelni, de nem biztos, hogy a felsőbbségek szerepet szántak nekik.
A harmadik, hogy az úttörőcsapat megmutassa magát a szülőknek. Némi tisztelgés kijárt az akárhányadik (tán 53.) Körösi Csoma Sándor úttörőcsapat zászlajának be- és kivonuláskor.  
Egy negyedik ok pedig a busás bevétel. Lehetett is, hiszen egy belépőjegy ára 4 ft volt.
Volt egy ötödik ok is, hogy a tőrvívó szakkör tagjai plénum előtt megvívják élet-halál harcukat.
Minden rendezvényen elhangzott az orrmonológ a Cyrano de Bergeracból, mely aztán heves vagdalkozásban tetőzött.
Elhangzott a Török császár egy szem szőlője is, amely megmutatta, hogy milyen is a korrupció természete. A nagy pénzen vásárolt szőlőt minden katona, minden hivatalnok megdézsmálta. Végül a nagyfőnök aranytálon egy szem szőlőt kapott. Nagyon ízlett neki a „ritka” csemege. (Ennek az ellenkezőjéről szól a sivatagi atyáknak tulajdonított történet, melyben egyik remetét megkínálják egy fürt szőlővel, aki azonnal továbbadja remetetársának, aki szintúgy a harmadiknak, a negyediknek és így tovább, magnem visszakerül az első remetéhez. A szőlőfürtről szóló történetnek itt vége szakad. Lehet fogadni rá, hogy ki ette meg a gyümölcsöt, vagy hagyták elrothadni, vagy mazsolává aszalták, amelyből bort facsartak, hogy legyen miseboruk.
Továbbá Móra Didergő királyát is több ízben elővezették e különféle korosztályok.
Végül, de nem utolsósorban jelenet következett műbajuszú műbottal járó műtábortűz körül ülő műbetyárokkal, akik különféle műdalokat vezettek elő pl.
Amott legel, amott legel amott legel hat pej csikó magába
Mind a hatnak, mind a hatnak, mind a hatnak rézbékóba a lába.
Eridj babám, térítsd vissza ja csikót
Reszeljük le, reszeljük le, reszeljük le a lábáról a békót.
 Vagy:
Kutyakaparási csárda
Csendőrrel van körülzárva.
Azért van az körülzárva,
Betyár iszik a csárdába.

Betyár iszik benn a csapon,
Sír a kislány az ablakon…de
Ne sírj kislány olyan nagyon,
Nem ütik a betyárt agyon.
Az egész posztot azért írtam, mert sikerült elkapnom spontán egy jó betyársziluettet.
meg is osztom menten.