Mickey webnaplója

Rendes szokásaim szerint naponta készítek egy-egy posztot és kiegészítem saját készítésű fotókkal.
Ám nem is olyan egyszerű megfelelni ezeknek a magam által kialakított normának. Hol a fotók készítése hiányzik, hol a szövegé nem akar megindulni.
Zorba, a görög szavai segítenek az átmeneti zavaron. Táncolni kell, uram, táncolni. A zene majd csak megjön hozzá valahonnan.
Hát igen. Azt hiszem, most megjött.
Kezembe került Boldog Jerzy Popieluszko életét és vértanúhalálát bemutató kiadvány. Róla évtizedekkel korábban hallottam Buxus atyától (Bajcsy Lajos). A lengyel papról szóló filmet is láttam a tévében. Nem bírták a kommunisták elviselni, hogy szelíden és következetesen hirdeti igazságot, Jézus örömhírét. Élete szlogenje, amit minden lengyelnek a figyelmébe ajánlott: Jóval győzd le a rosszat! Nemcsak hirdette, hanem életével meg is valósította. 
1984-ben szenvedett vértanúhalált. Az államvédelmisek megkínozták, agyonverték. Közönséges az utóbbi ige, de hát ez történt.   
A Popieluszkóról megemlékező kiadvány 139. lapján olvasom, hogy egyik hívét Ignacy Kickit 1986-ban a milícia kihallgatta. Tudták, hogy semmit se fognak belőlem kihúzni – írja visszaemlékezve az esetre. Hogy rám ijesszen, az állambiztonsági tiszt azt mondta. „Úgyis mindent tudunk magáról.” Hogy viccet csináljak belőle, azt válaszoltam: „Ha már mindent tudnak rólam, lenne egy kérésem. Két évvel ezelőtt kölcsön adtam valakinek egy falfestő [korong] ecsetet, amire most szükségem lenne. Mondják meg, hogy kinek adtam kölcsön, mert nem emlékszem rá.” Az államvédelmis nagyon ideges lett. A beszélgetés véget is ért.
Egy másik kihallgatása során Kicki kivett zsebéből egy rózsafüzért, és elkezdett imádkozni. Mint mondta: „Vasárnap van, az ima ideje, úgyhogy imádkozni fogok. Öt árán át tartottak benn. Búcsúzóul elmondtam a kihallgatónak, hogy érte is imádkoztam, hogy kevésbé akadályozzon. Annyira ideges volt, hogy egymás után tépte szét a lapokat, és újabbakat vett. Panaszkodott a kollégájának, hogy amikor a rózsafüzért imádkozom, nem tud dolgozni. Nem bírta elviselni az imát és a rózsafüzér látványát.”
Számos hasonló történetet tudnának az egykor letartóztatott hazai papok is mesélni.
Még megjegyzem, hogy Bús Balázs polgármester kérésére az illetékesek Jerzy Popieluszko-ereklyét küldtek az óbudai Kövi Szűz Mária-templomban való elhelyezésre, és a templom mellett emlékkertet hoztak létre a Boldog tiszteletére.

Eljön az az idő, amikor sokunk inkább szabadul házi könyvtárától, mintsem gyarapítaná. Velünk ez másodszor történik. Ma mégis befogadtunk vagy 30 kötetet azzal, hogy tegyünk velük valamit.
A Móricz Virág által készített két kötetet korábban nem olvastam. Elképzelem, hogy megbirkózom az apjáról, anyjáról írt kötetekkel.
A mesekönyvek is gazdára találhatnak. D. szereti e képregényeket.
Erdélyi albumok? Hm. Talán M.-nak.
Fagyöngy. I.-nek?
Hazai templomok. Nem is tudom…
***
Ha nagyböjt, akkor Belváros.
Ferenciek tere, templom, aluljáró, fotók, ahogy jönnek.
Majd megosztok közülük néhányat.
Mára az autókat beköpte a szaharai homok. Törölgetnem kellett a szottyot a szélvédőről.
A. boldogan kérdezte: Mit szólok hozzá, holnap már március van.
Ez kétségtelen, de ha nem lenne idén szökőév, már ma március lenne.
Úgy látszik, a természet nem foglalkozik naptári problémákkal.
Hozza a formáját.
Bújnak elő a virágok.
Szedi össze magát a rét gyepszőnyege.
Rendes szokás szerint megújul minden.
Úgy kell neki.
De úgy kell nekünk is (mint a falat kenyér).
Éljen március elseje.

Itt van pl. a tégla szó. Szeretem, mert hasonlóan szép hangzású, miként a szikla vagy a cékla szó. Családi vonatkozása is van: É. lányunk egykor nászajándékképpen többek között egy vályogtéglát is kapott kortársaitól, egy nehéz téglát azok közül, amelyeket együtt vetettek az előző nyáron.
A tégla hivatalból durvakerámiai terméknek minősül. Ámde több is ennél.
A szlengben besúgót is jelent, beépített embert.
A meleg szó egyértelmű. A langyos és a forró közötti hőmérsékletű az értelme. De ha azt mondják valakire, hogy meleg, az eltávolodva teljesen a szó eredeti értelmétől, a hasonneműekhez való vonzódást jelöli.
A hideg a fagyos és a langyos közötti hőmérsékletre utal. Ez rendben is van. De ha valakire azt mondják, hogy hideg, ne adj Isten frigid, az már egész más értelmet ad a szónak. Nem ajánlanék ilyen embert partnernek.
Van aztán a csinál ige. Alapjában véve tevékenységet jelölő szó. De ha igekötőt kap, jelentése azonnal átalakul. Nem részletezem, melyik mit jelent, csak egymás alá írom az igéket.
becsinál
kicsinál
elcsinál
lecsinál
felcsinál
belecsinál
idecsinál
megcsinál
odacsinál
rácsinál
telecsinál
összecsinál (ja magát)
visszacsinál
összevisszacsinál
újjácsinál
mellécsinál
Nem is folytatom…

Ahogy vénülök, egyre többször felötlenek emlékezetemben a fiatalkoromban hallott zenék. Jó zenék és rossz zenék.
A jó zenék a felszabadultság érzésével töltenek el. Bennük minden a helyén van. Éppen úgy, éppen annak a dallamnak, annak a ritmusnak kell megszólalnia, mint amelyet a komponista megálmodott.
A rossz zenék szintén felidéződnek bennem, és bár meglehet, hogy szerkezetileg minden a helyükön van bennük, a végtermék mégis leginkább csörömpölésre emlékeztet. Hiányzik belőlük a spontaneitás, hiányzik az élmény, az ihlet. Sose szerettem meg az esztrád műfajt az előbbiek miatt.
Az ötvenes években pedig gyakran hangzott el esztrádműsor.
Kicsit hasonló érzéseim támadtak az operettek egy részének hallgatása alkalmával is. Egy kegyetlen korszakban hazudtak édeskés világot, és ez nagyon visszatetsző volt: „Jaj, cica eszem azt a csöpp kis szád, nélküled a mennyország is fád” éneklik a rádióban. A párt meg lesújt mindenkire, aki neki ellenszenves. (A tanú c. film is kitér egy operettjelenetre. Rákosi et. kedvenc műfaja volt állítólag.)
A kommunizmus áldozatainak emléknapja miatt köszön vissza az átkos.
Varga Domonkos 1956-os bebörtönzéséről a Kutyafülűek c. könyve alapján készült rádiójátékban esik szó.
De többször láttam a Szerelem. c filmet, és olvastam az film alapjául szolgáló Déry-novellát is.
Ma meg az Üldözött jezsuiták vallomásai egyik visszaemlékezője, Pálos Antal idézi fel a Kisfogház akasztásait. A kivégzőhelyre hurcolt emberek kiáltoztak: Éljen a szabad Magyarország! Bosszuljátok meg! Ártatlan vagyok! Ne öljetek meg! De mindhiába.    
Hozzávehetem még egy néhány napja vetített magyar film végét. Azzal végződik, hogy felakasztják az 56-os fiatal férfit, felesége meg magára marad kisfiával.
Nos, a valóság és a mámorító zenék illúziója éles ellentétben álltak egymással.
 


    

(Újra)olvastam Varga Domokos Kölyökkóstolgató c. kötetét. Rádöbbentem, hogy a könyv megírása óta a gyerekeket vállalóknak sokkal könnyebbé vált a társadalmi helyzete. Akkor indult a GYES. Azóta hármincféle támogatást kapnak a gyerekeket vállaló fiatalok.  
De nem erről akarok írni. 
Érdekesnek találtam az életveszélyről írtakat. A szerző maga is „kutyafülű” gyerek lehetett. Sötét este mászott egy épület állványzatára, hogy leessen – szerencséjére a homokba. Arra gondoltam, hogy magam is megéltem már veszélyhelyzetet, de gyerekeim is. Majd kifaggatom őket, kit mikor mi ért, amiről talán nem is tudtam.
Néhány megállapítást különösen is érdekesnek találtam az olvasnivalóban. Megidézem őket.
- A csecsemőnek még mindent meg kell kapnia. A felnőttnek meg így vagy úgy, de mindent magának kell megszereznie. E kélt véglet között telik el a gyerek- s ifjúkor…
- A kisgyermekes szülőknek két nagy örömben van állandó részük. Az egyik, hogy nőnek a gyerekek. A másik, hogy még nem nőttek meg.
- Bubu csak négy és fél… tíz év múlva már félig felnőtt lesz … nagydarab süldő lány, s elszorul egy kicsit a szívem. Kívánnám, hogy ne legyen, maradjon meg ilyennek ennyire édesnek, ennyire aranyosnak, bennünk bízónak. De ez gondolatnak is kegyetlen. ..Fel kell nőnie, Pedig neki is most a legjobb…
Igen. A könyv nevelési dilemmáit saját bőrünkön magunk is megtapasztaltuk.
Ami mára maradt, az az unokákban való gyönyörködés, velük való játék, párbeszéd, történetek felolvasása nekik. Meséik, történeteik meghallgatása. S öröm látni szüleik gondoskodó szeretetét is, megmosolyogni az adódó apróbb-nagyobb problémákat, az azokra adott válaszokat.
***
Gyereknevelés? Az élet eléjük modellezése. A gyermekek figyelmét ötezerféle veszélyre felhívtam. Ám azt is tudni véltem, hogy az életben tízszer ennyiféle veszély leselkedik rájuk, és én nem vagyok képes mindegyiktől megóvni.
Rövidebben kifejezve: ÉLNI ÉLETVESZÉLYES!   

A hely szelleme – vélték az ókori rómaiak.
Van-e ilyen?
A mi lakásunk ilyen-e?
Ha nem is ilyen, de az ittlét szelleme alighanem belengi kies panellakásunkat, amelyben laktak már huzamosabb ideig a franciák, az óváriak, a pcsabaiak egyaránt.
Szobácskáiban hol egy-egy gyerek (ifjú, felnőtt) lakott, máskor mások laktak többedmagukkal.
M. unoka nem szeretné, ha elidegenítenénk valaha is 87 m2-es lakásunkat. Amikor huzamosabb ideig nálunk lakott, kijelentette, hogy ő itt nőtt fel, az egyetlen hely, ahol leginkább otthon érzi magát.
Amikor a csabaiak átmenetileg másodszor költöztek hozzánk, L. unoka kijelentette, hogy boldog, mert ide ő haza jön. Itt kezdte az életét.  
Á. unoka is itt indította el életét. Őt órákig húzogattam a közlekedőnkben egy nagy műanyagautón. Rajta üldögélve nem unta meg az ily módon való közlekedést.
Mi több, szembe-szomszédunk elköltözése után egyik gyerekük szintén nagyon szeretett itt lenni. Kérte, hogy alkalmanként hadd látogathassa meg a hajlékunkat, amelynek tükörképében laktak egykor.
Érdekességként megemlítem, hogy a két lakás bejárati ajtóit nyitva tartva a két lakáson és a közbülső lépcsőfordulón át lehetett száguldozni. Annak idején a gyerekek meg is tették, és nem akarták megunni a szaladgálást.
Tegnap gyermekeink elkezdtek szervezni egy családi dumapartit.
Nem a piliscsabai házba,
nem a ráckevei házba,
nem is a mosonmagyaróvári házba.
Ide a panelbe.
Ha genius, ha nem, ez itten egy fontos locus: egy fókusz, egy zug, ahol jól érzi magát minden mókus, minden manus. 
Mi tagadás: ez bennünket is jó érzéssel tölt el.  
Jut eszembe: Elnevezem e találkozást DUNA-PARTI DUMAPARTI-nak.

Van abban valami megkapó, hogy M. unoka, aki Franciaországból repatriált, hazaköltözött, látogatása alkalmával mutatja nekünk az Nemzeti dal facsimile kiadását. Kérdeztem tőle: És érted a verset?
Mire ő: A lényegét igen, néhány szó még ismeretlen.
Mi öregszülők se voltunk restek, azon nyomban elkezdtük skandálni ritmusban:
Talpra magyar, hí a haza!
 Itt az idő most, vagy soha!
Rabok legyünk, vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok! -
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Tudom, hogy tudja az olvasó, hogy tudjuk a verset mindnyájan elejétől a végéig, mégis ideírtam az első versszakot.  
Miért is?
Valahogy fontosnak véltem megidézni, hogy láttassam: Csaknem két évszázad távlatából is dolgozik, felemel, átalakít, magával ragad, buzdít, animál, önérzetet sugároz ez a zseniálisan aktuális opusz.
Egyszer megfordítottam benne két sort.
Az eredeti: „Sehonnai bitang ember, ki most, ha kell, halni nem mer…”
Ez mostanra már nem ennyire szigorú. csak megfordítva igaz:
Sehonnai bitang ember, ki most, ha mer, halnia nem kell…
Olyan időket élünk, amikor sok minden megúszható ejnye-bejnyével, kivált, ha sikerül a delikvensnek ügyéhez eléggé dörzsölt prókátort megnyernie.
A megfordítás értelme, hogy komfortos, és következmények nélküli korunk ellenére is igaz a tétel, aki törvénytelenségeket elkövetni mer, bár halnia nem kell, de attól még ugyanúgy sehonnai bitang ember.

A népdalok valamilyen zsánerképpel indítanak, hogy aztán rátérjenek arra, amit valójában el szeretnének mondani. Érik a szőlő… de a tarisznyában megbújó vöröshagyma keserű magában.
Vannak, akik kinéznek az ablakukon, ránéznek a hőmérőre, és kisebb meteorológiai elemzéssel indítják írásukat.
VD. egyik katalizátora a költészet, azon belül is leginkább Zelk Zoltán költészete. Megoldja vele az ajándékozást, megindítja vele egy-egy posztját.  
Hogy az én katalizátorom mi, mások talán reálisabban meg tudnák ítélni.
Magam azt vélem, hogy sok minden.
Valamiféle zárvány, aminek a kibontása elindítja bennem a vezérhangyát, és elirányítja csapongásra hajló fantáziámat.
Olyan is ez, mint a bennem rendszerint szóló zene. Nem én választom, hogy mikor mi szólaljon meg bennem, leginkább csak rácsodálkozom, hogy miért éppen ez vagy az a melódia kér figyelmet belső hallásom révén. Most pl. George Zamfir pánsíp-muzsikája honol belül.
Hatnak rám a mások által FB-ra feltett anyagok is. Tegnap pl. egy Donovan-nóta és egy filmajánlat, a jezsuita Muzslay SJ-ről.
Donovant nagyon szívesen hallgattam a hetvenes évek végén. Nagy tehetségű gitáros és behízelgő hangú énekes.
Muzslay páterrel meg személyesen is találkoztam. Szivarozgatva mesélt boldogan az általa elvégzett munkáról.
Híre megelőzte őt.
Az általa küldött összeg indította el a bajóti új plébánia építését, ahol akkor még plébánosként fungáló Beton atya állta a sarat. Mi meg, fiatalok, felhívására ástuk az épület alapját, Pestről leözönölve.
Később zaklatásoknak volt kitéve az elkészült új épület, mely lelkigyakorlatos központ is lett. Balás Béla (Beton) könyvében leírja, hogy az egészségvédelmisek próbálkoztak kötözködni, amikor is az akkor éppen nála tartózkodó szakminiszter, Surján L. igazította el őket hangoztatva, hogy nincs itt semmiféle látnivaló.  
Minden mindennel összefügg.
Beton templomába a keresztutat Vas István költő felesége, Szántó Piroska készítette.
Muzsikusa Dax lett, szövegírója pedig az Apostol tv-ből is ismert Diószegi L., aki velem párhuzamos osztályba járt gimis korában.  
Tovább is van, mondjam még?
Nem mondom.

Ma azzal keltem, hogy anyánk 101 éves volna ma, ha…
Hetvenhét évet élt, Isten nyugosztalja!
Hosszas özvegysége kezdetétől egyedül nevelte fel hét gyermekét.
Élete egyetlen nagy áldozatként értelmezhető.
Hiszen nem volt magánélete.
Munkálkodás három műszakban.
Terhelés napi 24 órában.
Elismerés a Holdban.
Anyagi támogatás a csillagokban.
És mégis…
Valahogy felnőttünk.
Az ő tartalékai elfogytak a hetvenhét év során.
Nagy megkönnyebbülést jelenthetett odaát a szerető irgalmas és mindent látó Isten miliőjébe rendeződnie,
ahol már
nincs betegség,
nincs általános fáradtság,
nincsen semmiféle aggódás,
csak kiteljesülés,
csak perspektíva,
csak vonzódás,
csak jutalom,
csak kisimult homlok,
csak nevetés,
csak kapcsolatok,
csak egyetértés,
csak harmónia,
csak dinamizmus,
csak súlytalanság,
csak felhőtlen boldogság
csak…
csak…
csak…

Az új élet megjelenése mindig örömteli. A halál mindig megrendítő. Tudjuk, persze, hogy tudjuk, hogy a halál eljövetele halálbiztos, de mégis. 
Ma egyik életpályámat olyannyira meghatározó valaki távozott az örök hazába. Távozott az Istenhez. Czakó Gáborra emlékezem. Útmutatása máig hat mindennapjaimra.
Czakó Gáborral egy hónapban születtem, csak ő négy évvel hamarabb.
Rám nyelvérzékenységével és esztétikájával hatott leginkább. A magyar szavak gyökjellegének volt egyik harcosa. Szókincsünk gazdagságát illusztrálandó összegyűjtötte a megy ige szinonimáit, a valamilyen fajta menést jelentő igéket. Kb. ezernél tartott, amikor beszálltam akciójába megtoldva még vagy száz új, menést kifejező igével gyűjteményét.
Amikor újságíró akadémiáján részt vettem, nem ismertem ebbéli szenvedélyét. Ezért meglepett, amikor imigyen búcsúzott: Eleget beszéltem. Most elpatázok. Vagy más alkalommal: Most már elkolbászolok.
Minket arra tanított, hogy az írás gyakorlati tevékenység. Mindennap olvasni kell klasszikusokat, és mindennap írni is legalább egy flekket. Egy év alatt 365 oldal, egy komplett könyv jön össze. Nemde?
Alighanem magának is mondta, mert meglehetős rendszerességgel jelentek meg új kötetei. Ebben hűséges követőre akadt bennem. Igazolja ezt 2006-ban indított blogom. Először ritkában, de csakhamar naponta kezdtem a posztokat írni. Ha szerkeszteni is úgy szerettem volna, mint írni, ki tudja, hány kötetnél tartanék. De hát az nem az én formám.
Czakó Gábornak köszönhetem, hogy megírok naponta olyan témákat, amelyeket kidolgozásra alkalmasnak ítélek.           
És el ne felejtsem…
Ismeretségünk kezdetén munkanélküli voltam.
Ő ajánlott külsősnek egy laphoz. Ezért megvettem a napilap (Pest megyei Hírlap) friss számát, elolvastam a benne levő egyetlen álláshirdetést, felhívtam a megadott telefonszámot és jelentkeztem a Miniszterelnöki Sajtóiroda munkatársának.
Felvettek.
Az ő keze ha közvetve is, de bőven benne volt a dologban, mert ha nem ajánlja a külsőzést, nem veszem meg a lapot…
A mindig mosolygós tudós művészre, a sokszerű emberre közvetlenségéért, barátságáért, közlékenységéért, előadásaiért és egyáltalán emberségéért mindig jó szívvel gondolok vissza.
Isten fogadja övéi közé!