Mickey webnaplója

Talán meséltem már, talán még nem, hogy jó anyám azt gondolta, hogy belőlem pap lesz. Elképzelését magában tartotta, s már három lányunk volt, amikor felfedte előttem elképzelését. Lehettem volna pap, de én nősülni szándékoztam.
Lehettem volna, mert gyerekkoromtól kezdve
- a Regnum Marianum tagja voltam
- a piaristákhoz jártam gimibe
- egyházi kórusban énekeltem
- öregedvén pedig a jezsuiták sajtójának munkatársa lettem vagy másfél évtizedig.
Akik olvassák blogomat, tapasztalhatják, hogy időről időre felvetek hitbéli dolgokat.
Ez nem véletlen.
Mottó: Ha a böjt a visszafogottság időszaka volt, (képbe foglalva: a sinus-hullám völgye, akkor a húsvétot követő időszak a felszabadultság, a feldobottság, az örömteliség hullámhegye.  
Ennek sokféle kifejezése lehetséges.
Most egy evangéliumi szövegre rezonálok:
„Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16)
Ez örömhír a javából.
Aki hisz benne...
A hiszekegyre gondolok.
Úgy szól, mint egy sűrített katekizmus.
Hiszek egy Istenben … és ebben a hangnemben tovább. Ha nem hitvallásként akarnánk mondani, hanem imaként, akkor az Istent személyként kellene megszólítanunk. Valahogy így: Hiszek benned, Istenem…
Persze ez pusztán csak egy lehetőség.
Mindenesetre nagyon fontos Istenre személyként tekinteni, mert ő nem egy arctalan bálvány.
Pál a Timóteushoz írt második levelében azt mondja, hogy „tudom, kinek hittem” (2Tim 1,12), és nem azt, hogy tudom, miben hittem. A jézusi tanítás fontos eleme: kapcsolattartás Istennel.
És ő nem hagy el: szeret.

Ha a böjt a visszafogottság időszaka volt, (képbe foglalva: a sinus-hullám völgye, akkor a húsvétot követő időszak a felszabadultság, a feldobottság, az örömteliség hullámhegye.  
Ennek sokféle kifejezése lehetséges.
Most egy taizéi dal szövegre rezonálok:
„Ne sírj, ne aggódj, ne félj, ne bánkódj, ha tiéd Isten, tiéd már minden...”
Ez akkor is reményteli szöveg, ha a taizéiek az 1500-as években élt misztikustól, Avilai Szent Teréztől kölcsönözték.
Végül is a húsvét se tegnapi esemény, immár kétezer éves a történet.   
Csak e világi szemmel nézve létezik a tér-idő egység.
Odaátról tekintve valószínűleg intenzitáskülönbségek lehetnek, vagy affélék.
Az idő kicsukva.
Ezért mondhatja az egyház tanítása: A mise Jézus egyetlen keresztáldozatának a megjelenítése. 
Mint ott, mint akkor… tegnap, ma, holnap … az összes mise oda fókuszál.
***
Egy Süle nevű költő megidézi Jézus fogantatását a saját eszközeivel. Szerintem ez ugyanaz a mély titok, ugyanaz a villanásnyi tett, mint ami a misékben átváltoztatáskor végbemegy.
Deus ex machina, isteni beavatkozás.
***
Ma találkoztam a lepramisszió csekkjével. Egyik barátunk íróasztalán hevert.
Magam is belebocsátkoztam a támogatásba pici unokám indíttatására. Történt, hogy Ritácska egy szabadtéri mise végén a bejárat melletti asztalról mosolyogva felkapott egy csekket azzal, hogy appapa ezt neked hoztam.
Ajándékának nem tudtam ellenállni. Máig megkeresnek időszakosan.
A világ szégyene, hogy van még leprás ember, ugyanis van már gyógyszer ellene.
Mire várunk?
  

Állítólag az angolok nagyon lenézik, közönségesnek tartják, és ennek megfelelően utálják a szóvicceket.
Na hiszen, megkapnám tőlük a magamét, mert igen gyakran szálazom elemeire a szavakat és alkotok belőle egész mást.
Itt van pl. Levente unoka. Becenevén Levi. Ha ő szakácsmesterségre adná a fejét és készítene egy több személyes tálat LEVI-TÁL lehetne a neve.
Ugye értjük: Aki méterrel a föld felett repked: levitál.
Egyszer kaptam egy könyvnyi szószedetet. Tele ilyes szókapcsolatokkal, átértelmezésekkel. Akkor úgy éreztem magamat, mint a svéd gyerekversek egyik fiúkája, aki bélyeget gyűjtött. Majd egyszer a papája hozott neki egy kiló bélyeget. Azóta nem gyűjti őket.  
Pedig a magyar tele van erre alkalmas szavakkal.  A faszenes vasalóval ingázó asszony mit csinál? lóbál. Egyféle állatok farsangja sem más, mint ló bál.
Van egy liturgikus kiadvány. Neve ADOREMUS. Próbálgatom. Megvan. Adó-rém, ússz! Visszafelé olvasva pedig SUMÉR ÓDA.
Azért marháskodok most a szavakkal, hogy ellensúlyozzam a napi politikai sárdobálásokat. Most éppen Varga Judit és exe, Magyar Péter van műsoron. Történetük nem olyan épületes, hogy naponta beleverje a média az orrunkat. Miközben sajnáljuk a történteket, megjegyzem, hogy egy használhatatlan párkapcsolatba való belekukucskálás és véleményformálás veszélyes, mert valamennyire kettőn áll a vásár, párhuzamosan pedig az is igaz, hogy könnyen áldozattá válhat az egyik fél. Mégis a hozzáértők azt mondják, hogy aki belepiszkál egy ilyen viszonyba, darázsfészekbe nyúl.
***
Vége a húsvéti locsolkodás idejének. Megvan ennek is a maga humora:
Rajz két csokinyúlról: Az egyiknek már hiányzik a füle, a másiknak az alfele.
Beszélgetnek. Megszólal az utóbbi: Fáj a seggem!
Mire a másik: Nem értem, mit mondtál?

   

Ma van az irgalmasság vasárnapja.
Emez ünnep a legfrissebbek egyike. Szent II. János Pál alapította. Hátterében az irgalmas Krisztus áll, akinek az álló képét kezéből áradó sugarakkal Szt. Fausztina (Faustyna Kowalska) látomása alapján készítették el. Aláírása szerint Jézusom, bízom benned!
Az irgalmas Isten tiszteletére pedig Krakkóban egy hatalmas bazilika készült szintén a pápa közbenjárásának köszönhetően. A bazilika oltárcsoportja igen figyelemre méltó. De talán még inkább a hatalmas oldalablaka. Valaha megvolt egyik albumomban a róla készült színes kép. Most nem találom. Valószínűtlen szépségben egymás mellé válogatott színek halmaza tele életigenléssel, optimizmussal. Az internetről levadászható. Érdemes megszemlélni.
Ma megint inkább nyár van, mint tavasz.
Sokéve vett bambuszárnyékolónk nehezen ráncigálható le, de eredményesen megküzdöttem vele. Mégse égessen tüzes nyilával a napsugár. Számít ez az erkélyen függő jószág.
***
Tegnap az unokák felelevenítették az Én elmentem a vásárba félpénzen c. dalocskát.
A szövegben tévesztettek:
A kakas nem mondja, hogy kukurikú, hanem azt, hogy bokréta. Én se tudtam jól. Azt véltem, hogy rip hajnalt mond, de nem. Azt a réce mondja.
Aztán nem lovat, hanem csikót vettem, s az mondja, hogy nyihaha.
Ej, mit!
Legjobb, ha idemásolom az egész nótát, s akinek kedve szottyan rá, fújhatja hajnalig.
1. Én elmentem a vásárba félpénzzel,
Tyúkot vettem a vásárban félpénzzel.
Tyúkom mondja: kitrákotty,
2. Csirkét vettem... Csirkém mondja: csip, csip, csip,
3. Kakast vettem... Kakas mondja: bokréta,
4. Récét vettem... Récém mondja: rip hajnal,
5. Pulykát vettem... Pulykám mondja: dandaru,
6. Ludat vettem... Ludam mondja: gigágá,
7. Disznót vettem... Disznóm mondja: röf, röf, röf,
8. Juhot vettem... Juhom mondja: behehe,
9. Kecskét vettem... Kecském mondja: mek, mek, mek,
10. Csikót vettem... Csikóm mondja: nyihaha.

Refrén rendre:
1-9. Kári-kittyom, édes tyúkom, mégis van egy félpénzem.
10. Kári-kittyom, édes tyúkom, elfogyott a félpénzem.

Életünk a hosszas várakozások és a várakozásokat követő beteljesülések között zajlik.
T. számítása szerint a piliscsabaiakat utoljára négy hete láttuk.
Ők azok, akik egy rövid vonatozással utolérhetők.
Nos, éppen ideje volt már egy újabb találkozásnak.
S ez ma valósult meg.
Tegnap érkeztek haza s ma már fogadtak bennünket a fiatalok.
Szép lett a kertjük. Virágba borul már minden. Ez az extrém melegnek köszönhető.
Nyár van a tavaszban, huszonöt fok. És mivel a jövő héten is meleget ígérnek, megalapozódik egy kedvező gyümölcstermés esélye.
Fotóztam is kedvemre. Több makrót is lekaphattam volna, de már igen nehezemre esik a lekushadás a témákhoz.
A kertet megszállták a méhecskék.
M. a cseresznye fa alá hívott, hogy a nonstop méhzsongást hallgassam.
Alighanem csak a fülzúgásomat hallgattam, de láttam, hogy nagy sokaság szedi a nektárt.
Láttam rozsdafarkú párt a kertben.
A feketerigó pár pedig elfoglalta a tavalyi fészkét.
Szép időnk volt, hangulatban töltöttük a napot.
Talán még le is kapott a nap egy kicsit.
Kell ennél több?
Nem kell.

A kolhozparaszt jókor elindul az öt km-re eső földre dolgozni. Megy-megy, mendegél, már majdnem odaér a föld szélére, amikor eszébe jut, hogy ellenőriznie kellene a szükséges dolgokat.
Megtapogatja balzsebét: párttagsági - megvan;
megtapogatja jobb zsebét: szakszervezeti könyvecske – megvan;
megtapogatja belsőzsebét: vodkácska – megvan…
Aztán a fejére csap: Húúúú, hát a kapácskát meg nem otthon felejtettem??!!!
Nemde így vagyunk a napi posztokkal, írásokkal?
Íróasztal – megvan
Számítógép – megvan
forgószék – megvan
Hát a témácskát meg nem elfeledtem, hogy a macska rúgja meg!
A témácskához úgy kell nekem a katalizátor, mint érettségizőnek a tanári biztatás. Mert a felkészítő tanár súg, ha kell.
Kérdés: Mit jelölnek a költők sokszor a „szű” szócskával. A tanár a saját szívére mutat. A diák érteni véli, és azt mondja: tehén tőgye.
A latintanár kérdezi: mit jelent a bellum szó? A diáknak súgnak: Harc, háború. A diák érteni véli: arc, tekintet.
Hát így valahogy.
Kataliztátor nélkül nincs népdal se.
Kell a természeti kép: „érik a szőlő, hajlik a vessző, bodor a levele”, hogy eljajdíthassák a legények bánatukat: „két szegény legény szántani menne, de nincs kenyere.”
Katalizátor nélkül nem lehet találkozásnak létrejönnie. Tömörkény hányszor írja: a látogató toporog az ajtóban, de nem lép be, csak ennyit nyög ki: „Kérdezze, mán, hogy mér gyüttemֲ???
Más esetben a gazdasszony katalizátorként megtöröli a szék ülőkéjét, így adva tudomásul, hogy a látogató invitálva vagyon leülésre.
A polgári létben is van valamiféle felvezető: Nem alkalmatlankodok?
Még sose hallottam, hogy a háziak azt válaszolták volna, hogy DE.

Érzem a tavaszt. Most is süt a nap, felhők tarkítják a kék eget. Röpködnek a madarak. Már hajnalban kezdik a hangos udvarlást (avagy territóriumuk védelmét füttyögik az énekes madarak).
T. kedvenc népdala még sokaké. Jól kifejezi a természet ébredését. Mert hát
Tavaszi szél vizet áraszt
virágom, virágom.
Minden madár társat választ
virágom, virágom.

Hát én immár kit válasszak,
virágom, virágom.
Én tégedet, te engemet,
virágom, virágom.
Ami azt illeti, ez a választás jó 52 évvel ezelőtt megtörtént.
Csupán az érvényességét kell fenntartani, megerősíteni.
***
Egy hete teljesen berekedtem. Tegnap eluntam, bevettem egy Nurofen-bogyót. Régen ez nem így működött: Móricz Virág könyvében (Anyám regénye) idézi egyik ősét: „Épen ott volt Nagy Maminál, mert beteg, torokgyulladása van, 12 pióczát tettek torkára, már jobban van.” Mindez részlet Pazár János 1865-ben írt leveléből. Ugye Petőfiről is készült fotó (dagerrotípia). PJ is ír hasonlóról: „levett »fénygépével«”. Ma kamera, fényképezőgép a neve.
És egy nő (Pepi) leveléből is idézek, aki így szitkozódik: „Hát bújon a lóba, követ a fejire!” Érdekes olvasgatni a régi írásokat. Mennyire eltér az egykori szóhasználat a maitól, illetve pont fordítva. A mai tér el a régitől, hogy „egye meg a fene”.
***
Április 4. van.
Máig ünnep a családban.
1975-ben ezen a napon született meg 2. lányunk. Így hát
április 4-ről szóljon az ének,
örvendezve a születésének.
Hát persze. Isten éltesse sokáig szerettei körében!

 „Nem kell katolikusnak lenni, hogy megértsd!
Ahogy, telik az idő és érettebbekké válunk, lassan rájövünk, hogy:
- egy 3000 €-os óra, ugyanazt az időt mutatja, mint egy 30 €-os
- egy 300 eurós pénztárca ugyanazt az összeget tartalmazza, mint a 30 eurós pénztárca
- a magány egy 70 négyzetméteres házban ugyanaz, mint egy 300 négyzetméteres házban
Remélem, egy nap rájössz, hogy a belső boldogságod nem a világ anyagi dolgaiból származik.
Nem számít, hogy első osztályon vagy fapados járaton utazol;
A jegy értéke ugyanaz , ha a repülõ lezuhan...
Remélem, tudod, az az igazi boldogság, ha vannak barátaid, testvéreid, hogy beszélhetsz, nevethetsz és énekelhetsz velük...
5 vitathatatlan tény a boldogságról:
Ne úgy neveld a gyerekeid, hogy gazdagok legyenek, tanítsd őket, hogy boldogok legyenek, hogy lássák a dolgok értékét, és nem az árát.
Amikor eszel, egyél úgy, mintha az gyógyszer lenne, különben úgy kell gyógyszert szedned, mintha az étel lenne
Az a személy, aki szeret téged, soha nem hagy el téged. Még ha 100 ok is van arra, hogy elhagyjon, akkor is talál egy okot, hogy maradjon.
Nagy különbség van az embernek lenni és az emberségesnek lenni között. Nagyon kevesen értik ezt meg...
Téged is szerettek, amikor megszülettél, és szeretve leszel, amikor meghalsz. A kettő közötti idő csak rajtad múlik...
A legnagyobb ajándék, amit adni tudsz valakinek, az a te időd, és mindig a családodnak vagy egy jó barátnak kell adnod.
Csinálj időt magadnak elküldeni ezt az üzenetet legalább a családod egyik tagjának, vagy egy jó barátodnak!”
Ferenc pápa
***
Van egy negédes műsor: az agytorna.
Öt kérdést kell kitalálni, amiben a műsorvezetők rendre súgnak, biztatnak, egyetértenek.
Ha kabarészerző volnék, biztos nem maradna ki a műsoromból ennek a karikatúrája. 
1. kérdés. Hogy hívják önt?
Gipsz Jóska, és segít a feleségem Gipszné is.
Így van. Jó a válasz, jöhet a következő kérdés?
2. kérdés: Mi a neve az utcájuknak?
Nincs sok gondolkodási idő. Nos?
Lőpormentes utca.
Igen? Hát majdnem. Koncentráljon.
Lőportármalom utca.
Így van. Helyes a válasz.Akkor lássuk csak a következő kérdést.
A 3. kérdés: Hány éves ön és a felesége?
Együtt?
Igen.
52.
Így van. Jó a válasz.
Jöjjön a negyedik kérdés. Tehát a
4. kérdés: Milyen államnak a polgára ön? Világpolgár, orosz, ukrán vagy egyéb? Pontos választ kérek.
Magyar.
Kitűnő. Úgy van. Most a mindent eldöntő 5. kérdés következik. Jól figyeljen, nehogy eltévessze:
Melyik folyó folyik a Tisza-hidak alatt? Nem kell elsietnie a választ, van még másfél perce.
ŐŐŐ… a Tisza.
Így van. Tökéletes megoldás, öné a jutalom. Egy wellness hétvége Hévízaltárón.

 



 


 

Na, igen.
Dátumra ma lettünk ötvenkét éves házasok.
Minden nagyon szép volt, minden nagyon jó volt, meg voltam elégedve (ma is meg vagyok).
Eszembe jut néhány Gyökössy-nyilatkozat, akit több ízben faggattak a házasságát illetően.
(Akit érdekelnek válaszai, keresse meg a könyveiben.)
Én egy köszöntőre Arany János versével rezonáltam: „Hová lettél, hová levél, oh lelkem ifjúsága.” (Letészem a lantot)
Hová levél oh testem ifjúsága is – folytathatnám, csakhogy én nem teszem le a lantot.
Az jutott eszembe reggel, hogy a mise elején a lépcsőima így kezdődött:
Hála Istennek!. Bemegyek az Isten oltárához, az Istenhez, aki megvidámítja ifjúságomat. (Aki ifjúi örömmel tölt el?)
Hát igen. Még feljövünk a lakásig mindketten a huszonhét lépcsőn. Hála Istennek!
Még el tudunk jutni autóval ide, meg oda. Hála Istennek!
Még meg tudjuk számolni 11 unokánkat. Hála Istennek!
Még néven tudjuk nevezni valamennyit. Hála Istennek!
Még…
Hála Istennek!
***
Gyorsan lejegyzem
Kezembe került Kozma L. interjúkötete, amelyet 2007-ben Kerényi Lajossal készített (Hited meggyógyít. Kairosz)
Próbálom összeszedni a vele közös élményeimet.
- Írja, hogy 1960-ban a Kassai téri templom plébánosa lett. Ott találkoztam először tanításával. Egy alkalommal Maximilian Kolbéről tartott előadást. Övé volt a diákmise is. A misekezdéskor egy tábla fogadta az elkésőket: Már megint elkéstél.
- Találkoztunk vele T.-ék lakásán is. Tréfálkozott. Mesélte, hogy Sz.-ben előtte haladt egy srác, és a srác előtt, tehát tőle még messzebb egy fiatal pár csókolózott. A srác megszólalt: „Ne smároljatok, mert jön a pap”.  
- Egy alkalommal a nagymarosi plakát szövegét mi fogalmaztuk meg. Ő így értékelte: „Ez baromi jó! ”
- A tévében több alkalommal szerepelt mint egerszalóki előadó: Hányszor elmondta: „Ne légy lekvár!”
- Beszél a kötetben Olty Vilmos vérbíró kórházbeli megtéréséről. Kállai Gyuláról is, aki rendszeresen olvasta a zsoltárokat és Miklós Imréről, az Állami Egyházügyi Hivatal vezetőjéről, aki súlyos betegen oda nyilatkozott, hogy ő sose volt ateista.
- Kerényi Lajos teszteli hittanosát:
 P. mutasd meg, hány óra van.
Fél kilenc – mondja.
Mutasd! - szólítom fel.
Ő nagy ártatlanul tartja a kezét. Ekkor rászólok:
Dehogy mutasd meg! Azt kellene mondanod: Lajos atya, hát nem bízol bennem?
A hit alapja a bizalom. 
- Érdekes megállapítását ide másolom: Az anyag nem képes létrehozni a szellemet. Az anyag törvényeiből nem vezethetők le a szellem törvényei. Az anyag kívülről kapja a léttöbbletet, a lélek törvényei az anyagból nem magyarázhatók meg.
És még: A Szentlélek korszaka van, aki beteljesíti a megváltást. Velem is előfordul, hogy elér egy bizonyos lelki szárazság. Akkor hozzá fordulok, aztán egyszer csak áradni kezdenek a gondolatok, gyorsan lejegyzem őket.
Velem is előfordul…

Régóta foglalkoztat, hogy a nagyböjt hullámvölgyét miért nem követi igazán a feltámadás hullámhegye.
Lehet, hogy a reformáció óta elszaporodott keresztábrázolások sokasága teszi.
A feltámadás ábrázolása igen ritka.
Lehet, hogy az ember természete rosszra hajló lett, s emiatt közelebb áll hozzá a szenvedés, mint az öröm.
Lehet, hogy túlságosan erős a hatása az e világi életet siralomvölgynek tekintő fohásznak.
Lehet, hogy a pokol és a tisztítóhely ábrázolásai igen képszerűek. Ezzel szemben a feltámadással járó örök boldogság képi ábrázolása teljességgel lehetetlen, mert hát szem nem látta, fül, nem hallotta, értelem fel nem foghatta azt, ami az igazakra vár a halál után.
Sok minden összetevője lehet, de nem igazán találom. Lehet, hogy a felsoroltak együttes hatása teszi a boldogság felfoghatatlanságát.
Próbálom érzékeltetni, hogy mi történt Krisztus feltámadása után.
Hamarosan felment a mennybe.
Lehet, hogy ezt látták az apostolok.
Ma érdekes a „felszállás a mennybe” kép. Mivel már tudott, hogy a Föld gömb alakú, a „fölfelé” meglehetősen foghatatlan. Ha a föld lakói mind felmutatnának az égre, az összkép leginkább a sündisznó tüskéire emlékeztetnének. És egyáltalán. Mihez képest van a „fönt”?  A földgolyó egy végtelennek tetsző űrben helyezkedik el. Merre van abban fönt, merre lent?  
A térképeken észak van fönt, dél van lent. De lehetne fordítva is.
Miként lehetne ma megfogalmazni a feltámadt Jézus eltávozását a földről?   
A legkézenfekvőbbnek az tűnik, hogy „eltűnt a szemük elől”. Ezt már máskor is megtette, eltűnt a szemük elől, amikor az őt fenyegető tömegben nemegyszer úgymond „áthaladt közöttük”.
***
Amikor a feltámadást követő örvendetes hullámhegy elmaradásáról beszélek, alighanem az okozza, hogy eltűnt a szemünk elől.
Olyan az ember érzése, mint egy szép koncert után.
Nincs már hang. Elcsitul a zene.
Megfoghatatlan jó érzések töltik el a nagyérdeműt. A „most más minden jól van” érzése. A most már megpihenhetek érzése, a „most már minden rendben” van érzése.
Talán ez elég is, hiszen nem tudunk mit kezdeni az „örök boldogság”-gal itt a földön. Meghaladja fantáziánkat.
A földi életből távozni készülő barátomat kérdezték, nem szorong-e a meghalás közelségétől? Ő azt felelte, hogy félni nem fél, de izgul, hogy vajon milyen is az élet odaát?
Meglepett kijelentése, de végső soron én se tudok jobbat.
Izgalmaknak nézünk elébe.