Mickey webnaplója

Az idei Szent István-könyvhét újdonságai közül is kiemelkedik  – legalábbis nekem – egy vaskos interjúkötet. Címe: A csönd ereje a zaj diktatúrájával szemben.  Robert Sarah bíborossal beszélget Nicolas Diat.  Különösen is érdekes nekem, aki láttam a Csend c. filmet a Grande Chartreuse világáról.
Nagyon az elején tartok az olvasásban, de megfogalmazásaiból máris érdemesnek tartok kiemelni többeket. „Az ember szívében van egy vele született csönd, mert minden személy legmélyén Isten lakik.” (28. o.)
„A Petit Robert szerint a csönd annak a valakinek a magatartása, aki nem beszél. Jelentése a zaj, a zűrzavar hiánya, egy hely állapota, ahol semmiféle hang nem érzékelhető.”  (35. o.) Ezt cáfolja a bíboros: „A csönd nem hiány. Ellenkezőleg, a jelenlét megnyilvánulása, mégpedig az összes közül a legintenzívebbé. Súlyos és nyugtalanító betegség jele, hogy a modern társadalom rontja a csönd hitelét.” (36. o.)
Majd Teréz anyától idéz néhány mondatot, amelyet 1979-ben Oslóban mondott a Nobel-díj átvétele alkalmával: „Az Úr a csend barátja. A fák, a virágok, a fű csendben nőnek. Nézzetek a csillagokra, a Holdra, a Napra – milyen hangtalanul járják útjukat.” (uo.)
Szent II. János Pál a Novo millennio ineunte k. levelében írja: „Korunk állandó változások kora, amely gyakran aktivizmusba, öncélú cselekvésbe fullad. Ellene kell szegülnünk e kísértésnek, inkább kell »lennünk«, mint »tennünk«.” (38. o.)
Másutt (42. o.) Thomas Mertont idézi: „A csend szükséges a tiltakozáshoz, és hogy kijavítsuk a zaj bűne által végzett rombolásokat és károkat… helytelen … olyan közösségben élni, amely a tevékenységekkel mindig túlterhelt és belefullad a gépek, a hirdetések, az állandóan bekapcsolt rádió és televízió zajába.” (43. o.) „Az embereknek olyan helyet kellene biztosítani, ahol elméjük és szívük megpihenhet Isten jelenlétében…”
Majd Pascal ismert mondását hozza az emberekről, megállapítva: hogy „minden bajuk egyik forrása: nem tudnak nyugodtan megülni a szobájukban.” (45. o.)      
Egyelőre ennyit. Egy poszt gondolatgazdagságához már ez is túlságos.
***
Nevednek jó íze: “Napsugarak zugása, amit hallok, / Számban nevednek jó ize van, / Szent mennydörgést néz a két szemem, / Istenem, istenem, istenem, / Zavart lelkem tegnap mindent bevallott: / Te voltál mindig mindenben minden” (Ady: Köszönöm, köszönöm, köszönöm) – “Ő jár fönt a tetőkön, / ha a nap lemenőben, / s ha túl előre dőlök, / ő zuhan ki belőlem.” (Halmai Tamás: Neki mondom) – “Azt kérdezed, merre voltam, / Hogy nem láttál ezer éve. / Zúgás voltam vízesésben, / Búzatáblán arany kéve. … És leszek még Szivárványhíd, / Színes pára, napsütötte. / Aki átmegy alattam, az / Boldog legyen mindörökre.” (Tóth Ágnes: Azt kérdezed) [Balázs Géza mai posztjából]

Végére értem a Kellér Andor: Bal négyes páholy c. kötete olvasásának. A bőséges életrajz Beöthy László pályájának hallatlanul szélsőséges amplitúdók között zajló életén kalauzol végig. Párhuzamosan részletező korrajzot produkál a XX. sz. elejei polgárosodó főváros értelmiségéről. Ha Tömörkény megmutatta ugyanannak a kornak a plebejus rétegét, Kellér az urbánusokról szól érdekes történeteket felvillantva. Arról nem tudok, hogy személyiségi jogokra hivatkozva valaki feljelentette volna a szerzőt, mindenesetre sok pikáns részletet hoz a figurái életéből. Szokásom szerint szemezgetek az olvasottakból.
- Az író közreadja pl. az itt következő történetet. „A bácsi kaftánban ült be a kávéházba, és reggelit kért, de a pincér, a kávés utasítására, nem szolgálta ki. Az öreg erre fél óra alatt megvásárolta a házat, és a kávést kitette ezüsttükrös üzletéből. A kupléénekes [akkoriban] így dalolt: »Akinek pénze van, annak telik malagára, akinek pénze nincs, az üljön a foteljába…«”  
- Az idős primadonna köszöntőjére, ajándékának átadásához rögtönözte a zseniális Beöthy:
„A te múlhatatlan fiatalságodnak, a mi hervadó ifjúságunk. ”
- A sznobok világába csöppent Sebestyént kérdezi a megyei úr, akinek az apja villamoskalauz volt: Te melyik Sebestyén családból származol, és mi a címeretek? Mire S. G.: A Sternek közül, a címerünk: zöld mezőben egy szakaszjegy.
- Beöthy tiltakozik, mondván, hogy ő nem optimista. Szerinte csak az az ember optimista, aki a keresztrejtvénybe tintával írja be a megoldást [ezek szerint én az ő kritériuma szerint optimista vagyok].
- A szellemi javakkal szerényen megáldott Bruki egyik híres mondása: Olyan az élet, mint a lavina, hol föl, hol le… [Volt egy másik poénlövő idős úr, az ő írásbeli  gyöngyszeme: maga alatt vágja a fejszét.]
***
Végül egy összetett szó, ami közelkerült a szívemhez. Mivel még mindig diétán vagyok, többször éltem a tejbegríz fogyasztásával. A kötetben találtam erre a szóra: színdarabírás. Bennem ez így alakult át: Szín dara-bírás. 

Immár megfordultunk a Balatonnál, és ott Kati kutyájával játszottunk. Gazdi nem volt jelen, csak mi és a kutya. Volt ott egy ér, egy sebes sodrású víz. Egy alkalommal a kutyust beleküldtem, hogy fürödjön meg benne. A kutya lemerült, és többé nem került a szemünk elé. Kerestük kézzel, bottal, föl és alá szaladgálva az erecske partján, de nem találtuk. Akkor elmentem a patakocska végére, hogy a tóba ömlésénél lessem, nem úszik-e a kutya az árral. De ott se találtam. Viszont egy nővel beszéltem, aki megerősítette, hogy ha váratlanul került vízbe az eb, a meglepetésre rámehetett a kis élete, mert sokkot kapott. Ezzel a hírrel tértem vissza a nyaralóba – kutya nélkül. Kezdtem magamban megfogalmazgatni egy üzenetet a kutya elvesztéséről. Ekkor vált világossá, hogy az egész kész átverés. Mert nem a Balatonnál fordultunk meg, hanem én az ágyamban. A szőrös kis jószág, amely vízbe fúlt, egy puli volt, és Katiéknak ugyan van két kutyájuk, de pulijuk nincs. Tehát a rossz hír, hogy megfulladt a puli, a jó hír, hogy az egészet csak álmodtam.
Mondhatom, felszabadító.
Mégis hol a valóságalapja?
A dolog egyszerű. Érden a kertben áll egy betonozott medence, egy tó, 80 cm-es vízzel. Mivel a három óvodás korú unokát órákon át nem lehetett elmozdítani a víz mellől, mindvégig mellettük rostokolt egy vagy több felnőtt, hogy ne fordulhasson elő baleset. Ez a szituáció élt bennem nappal – és úgy látszik – éjszaka is.
***
Lassan végéhez közeledik három hete tartó diétás időszakom. Mivel pépeset ehetek, már háromszor készítettem tejbegrízt, alias darakását. Utóbb egy húsvéti tejcsoki nyuszival fűszereztem. Bár viszonylag minőségi nyuszi volt, feloldódása után sem éreztem a kásában kakaó ízt. Ugyan a grízt ehető hőmérsékletűre hűtötte, egyéb hasznát azonban nem láttam.  
Tanulság.
Óvakodjunk a csokinyuszitól, ha nem akarunk csalódni.           

Május 8. a győzelem napja, de G. születésnapja is. Ebből az alkalomból jöttünk össze fiánál kereken harmincan – mindenféle korosztályhoz tartozók.
Mivel jó idő volt, teraszon és a ház kertjében töltöttük a délutánt kitűnő hangulatban.
Ma utánaszámoltam: 32 tag maradt igazoltan távol a világ minden részén elszórva. Ha tehát mindenki el tudott volna jönni, ami csaknem nonszensz, több mint hatvan fő ünnepelt volna.
Érdekes adalék, hogy most van anyák napja is. Nálunk május első vasárnapján. Sínylik is az orgonabokrok. Nem egységes ez a gyakorlat a világon. Utánanéztem a google-n. Anyák napja ógörög eredetű ünnep, amelyet a világ nációi az év tizenhat különféle napján ülik meg. Sokuk május első vasárnapján, de a többség nem. Pl. május utolsó vasárnapján: Franciaország, Marokkó, Svédország.
Nálunk viszont mostanság. Így hát minden asszony tulipánnal gazdagodva indulhatott haza erről a jeles találkozóról.
Unokáim (mi is) nagyon élvezték a jó társaságot, jó levegőt, szép pázsitot, enyhén lejtős terepet, halastavacskát, a frisbee-t, a labdát, a talicskázást és a két kezes jószágot: a feketés és a fehéres szőrű kutyákat.
Meg is jegyezték, hogy jönnek máskor is.
Hogy mikor lesz ez?
Hát máskor.

Tegnap ejtőzés volt, ma találkozás lesz.
Ami már nem lesz, hanem van: 30 fokos a meleg.
Megvan a májusi Füles Bagoly rejtvénylap, benne apró szösszenetek. Most ezekből mazsolázok.
- Nagyapa, hol van az Alpok?
 - A mamát kérdezd, ő rak el mindent.
***
- Ragozd, fiam a menni igét. - Megyek, mész megy.
Ha lehet, kicsit gyorsabban: - Igenis. Futok, futsz, fut…
***
- Mit mondott a tanító néni, miért kaptál ma egyest.
- Azt mondta, azért, mert nincs annál rosszabb jegy.
***
- Autós mondja. Én soha nem használok indexet, senkinek semmi köze ahhoz, hogy merre megyek.
- A hosszú élet titka, hogy nagyon régen kell születni.
***
A XX. sz. eleji fővárosi világi életről meglehetősen keveset olvastam. Tegnap viszont a kezembe akadt a könyvmegállóban Kellér Andor tollából A bal négyes páholy. Jó megírt visszaemlékezés emlékezetes figurákra. Csak ámulok, és bámulok Beöthy László tehetségén és szörnyűségesen szenvedélyes életvitelén. Mellette jobbra-balra dőlnek a kortársak. Ki fölébe kerekedik, ki leszáll a piedesztálról. Valamit megsejtet a korabeli polgári lét szépségéből és felejthető henyeségeiből.

Karinthy kínai verse szellemes fricska: „Most abbahagyom a versírást, mert eszembe jutott valami.”
Ma szüntet tartok, mert tegnap egy fél napot Esztergomban csavarogtunk, és eldöntöttem, hogy rám fér a pihenés.
Tegnap este befejeztem Móra Négy apának egy leánya c. regényét.
Tegnap albumba rendeztem 70 friss fotót,
tegnap beszélgettem azokkal, akik magyarul tudtak, és sajnáltam, hogy az angolul elhangzó poénokat nem értem.
Tegnap kétszer másztam fel a bazilika dombjára.
Tegnap jól tartottuk magunkat a Prímás pince ételválasztéka jóvoltából.  
Tegnap a Pilisen keresztül közelítettük meg Egomot, és a Duna mellett autóztunk haza.
Tegnap nem én vezettem.
Tegnap sem vette fel (immár második napja) a telefont az a doktor, aki kérte, hogy érdeklődjek nála operációm utózöngéiről.
Tegnap kiderült, hogy kétszáz éves rekordot döntött meg április közép-hőmérséklete.
Tegnap is nyári meleg volt. Árnyékban 30 fok.

Napjaink híre, hogy az USA és Franciaorság légiereje támadja Szíriát, bombázza irányultsága szerint, romokat hagyva maga mögött. Az is hír értékű, hogy a magyar kormány nem csak retorikával, hanem a valóságban is segíti Szíriát, ezt a bajba jutott országot és másokat is Közel-Keleten. Hol lerombolt templomot épít újjá, hol iskolát, hol pedig lerombolt hajlékok százait.
Elválnak az országok érdekeltségei, és ezek mentén egyik ÉPít, a másik ROMbol.
A rombolók nem igazán szeretik az építőket, hiszen szembe mennek amazok „meggyőződésével”.
Nem szeretésüknek lépten-nyomon hangot is adnak.
Egyelőre nem látszik tisztán, hogy a végső elszámolásnál kik fognak nyerni, mindenesetre elképzelésem van róla.
Továbbá azért ötlik fel ilyen élességgel bennem korunk történése, mert 1999-ben keletkezett egy írásom, amely valós eseményt dolgoz fel, és amely hasonlóságot mutat kicsiben azzal, ami napjainkban is történik nagyban.

Fenegyerekek

Van nekem két fenegyerek haverom. Pontosabban van nekem két haverom, aki fiatal korában – alkalmasint jobb értelemben vett – fenegyerek volt, és akik ma sem ijednek meg a saját árnyékuktól és talán a másétól sem. Ők mesélték metróbeli élményüket.
Felszálltak a szerelvényre. Alig kezdtek beszélgetni, a mellettük álló pasas szotyolázásba fogott, és mivel nem a saját lakásában tartózkodott, kezdte köpködni maga köré a szotyihéjat. Összenézett az én két barátom, s ohne zsinór leguggoltak, összegyűjtötték a héjat a markukba. A pasas ideges és egyre ingerültebb lett. Rájuk mordult mondván: Mit hajolgatnak, kit idegesít az, ha a földre köpködi a szotyi héjat? Az én két haverom halál nyugodtan értésére adták, hogy őket biza zavarja a szemetelés, és éppen ezért szedegetik. De miért? – morogta a köpködő. – Mert ez a hobbink – válaszolták emezek.
A következő megállóig tartott a szotyizó köpködése. A feje búbjáig elvörösödve várta, hogy kinyíljon az ajtó, azonnal kipattant rajta és – ahogyan Heltai Gáspár fogalmazta volna – igen,  megszégyellte magát ennek okáért elpironkoda onnét. Milyen furcsa is a mi világunk. Egyfelől folyamatos a köpködés, másfelől a takarítás, és ennek sosincs vége. Még érdekesebb tanulság, hogy kevés takarító hogyan képes egyensúlyban tartani a folyamatos köpködést.

Bent jártunk a Belvárosban, hogy pótoljuk ruhatáram hiányosságait. Ma a lepukkant kék hasított bőr Lasocki-cipőm helyett vettünk egy pár új kék hasított bőr Lasocki-cipőt, de nem azért indultunk a városba, hanem szandálért.
A férfiszandálokat úgy látszik a globális piac részére egy szabásminta alapján készítik gyengébb vagy erősebb bőrből, esetleg műbőrből. Egy erős bőrből készültet vettünk. Lehet, hogy elég lett volna a gyengébb minőségű is.
Mindegy.
Ez erős bőr méghozzá bőrerős.
Ha már bementünk, vettünk két cerkaakkut is a madzagos (vezetékes) telefonunkba. Emlékezetem szerint 550 mA-es volt a készülékben, de 650-est kaptam. Remélem, nem forrósodik túl az állványán, ami ugyebár egyben töltő is. Tényleg 550 mA-es a meglévő kettő.
T. még szerette volna, ha vehet nekem egy rövidnadrágot is, de ennek ellenálltam. Sokfajta van itthon is.
Még szerettünk volna Fülesbagoly rejtvénylapot is venni, de a májusi szám még nem jelent meg. legalábbis sehol nem találkoztunk vele. Márpedig régi tapasztalatom, hogy ha valami nincs jelen, (másutt van, vagy egyáltalán nincs), akkor a legalaposabb, mindenre figyelve végrehajtott keresés sem vezet eredményre. Merthogy ami nonszensz, az csakugyan nonszensz.
Erre egyébként nemcsak én jöttem rá. Rájöttek már a régiek is.
A bökversbe foglaltak szerint: Ahol nincs, ott ne keress, dixit pater Szekeres.         

Immár tizennyolc napja, hogy megműtöttek.
Kérdezte az orvos, hogy milyen műtétjeim voltak korábban. Mondom: egyszer volt műtétem. 13 éves koromban kivették manduláimat. Azóta semmi. Engem nem szoktak műteni.
Eddig.
A műtét maga teljesen hidegen hagyott, amennyiben altattak, amennyiben epidurálisan fájdalomcsillapítottak.
Kérem szépen, olyan érzéketlen volt a testem, hogy simán kettéfűrészelhettek volna derékban, mit sem éreztem volna belőle.
Nem úgy a doktor.
Mivel – mondják – három és fél órás volt az operáció, ő álltában alaposan elfáradhatott. Aztán cseréltünk. Ő pihent, én meg egyre jobban elfáradtam. Sokáig és kitartóan a hátamon kellett feküdnöm. Aztán óvatosan felkelhettem. Eltávolították az érzéstelenítést, és csakugyan kezdtem érezni a beavatkozást. Utólag bevallom, az ülepem bőre rettenetesen viszketett. Komolyan felmerült bennem, hogy kórházi sterilitás ide, sterilitás oda, először életemben rühes lettem. Minél jobban vakartam, annál jobban viszketett. Itthon aztán rendeződött a dolog a Nivea jóvoltából. Túl sokáig feküdtem egy olyan ágyon, amely a felsőtestemet, fejemet emelte, súlyom meg a fenekemre nehezedett. Az ápolók emlegették, hogy ez jó a tüdőmnek. Nem kapok tüdőgyulladást. Hát nem kaptam.
Ma éljen május elseje, még kilenc nap, és vége a diétának. De addig se fűszereset, se magvasat, se rostosat. Jelentem még, hogy öt sebem fokozatosan gyógyul és válik emlékké.
Már nincs fedő kötés, már nincs könnyű gézborítás, már nincs semmi.
Lassan ugyanolyan jól érzem magamat, mint műtét előtt.
Kellett ez nekem?
Kellett ez nekem.

A zuglói Ilosvai utcában a Fűrész utca sarokházának alagsorában kis közért működött. Az ottani öregember hagyományos formában szolgálta ki a sorban állókat, és minden tétel felírása után rákérdezett a folytatásra: „És még mit?”, miközben füle mögé helyezte ceruzáját. És még mit írjak? –  kérdezem magamtól, és leveszem fülem mellől a képzetes ceruzát.
***
A szónok így fejezte be beszédét: Ez olyan igaz, mint ahogy itt állok, és ezzel elhagyta a pulpitust, leszállt az emelvényről. Miközben igazát nem vonom kétségbe, felkínált magas labdája lecsapását ki nem hagyhatom.
Egy közhely jut róla eszembe, de nem mondom el, csak elindítom: Pardon, szólt…
***
Jól indult a nap.  A telehold még egy darabig az égen kacérkodott a felhőkkel. Kihasználtam az alkalmat és készítettem róla néhány fotót. Majd mire újból kimentem az erkélyre, hogy az immár látóhatárhoz közeledő égitestet lekapjam, eltűnt a látóhatár alatt. El a HHH mögött. Pedig alighanem pirosas színezetet mutatott volna.
***
Már tegnap elkezdett messziről villámlani, de elkerült bennünket az eső, pedig nagyon vártam, hogy lemossa a virágport a kocsi tetejéről. Tán csak lesz folytatása, hiszen itt az ideje a záporoknak.
***
Ugyancsak tegnap bent jártunk a városban, Pesten, ott is a Mester utcában. Nem a fotózás kedvéért mentünk oda, hanem a találkozás kedvéért, de ha már … készítettem néhány képet a megújult házakról. Mondom T.-nek: Oly régóta ismerjük a várost, hogy minden villamosmegállóról és a közte levő épületek sokaságáról tudnék gondolatokat megosztani. Volt már rá precedens.
Egyszer a 29-es buszon ért dolgokról számoltam be, másszor meg a Fehérvári úton villamossal utazva idéződtek fel kelenföldi élményeim, amelyeket FB-ra vetettem, s a lapszerkesztő elkérte az Újbuda c. kerületi újságba közlésre.
Megkapta, meg is jelent.