Mickey webnaplója

Ma is biztosan hatalmas horderejű akciók zajlottak le a világpolitikában, tovább erjedtek a társadalmakban felgyülemlett feszültségek, mégis arccal saját családunk felé orientálódtunk a nap folyamán.
Unokánk, Rita keresztelőjére gyűlt össze nálunk a család huszonegy tagja. Ezt megelőzően megtörtént a szervezés. Hány szék, hány asztal, hány kanál, hány adag kávé, hány adag hidegtál a termelőtől, hány torta a cukrásztól azt is figyelembe véve, hogy ki laktóz, ki tejfehérje érzékeny stb.   
A keresztelést volt osztálytársam végezte, Ritácska pedig értelmesen viselkedett mindvégig. Hivatalosan meg van hívva az egyházba, az Isten országába.  
Az akcióhoz gyönyörű időt kaptunk, megünnepeltük K. lány születésnapját is, akit Isten éltessen úgy is mint keresztmamát.
Persze fotóztam is az eseményeket. Sőt megragadtam a vissza nem térő alkalmat, hogy a katedrál üvegek adta absztrakt  formákkal is eljátsszam. Ezekből biztosan teszek fel a Fb-ra.  

Ma sűrű nap előtt állunk.
Holnap keresztelő, húsz vendég lesz itt, esz-isz, beszélget. Valahogyan asztalhoz is kell ülniük.
Ma, üzletközpont, bevásárlás lakás-porszívózás, magunk rendbe szedése, a lakásban szükséges átalakítások, Zsuzsáék érkezése (öt fő) két vendégéjszakára.  
Most nem is akarok új dolgokat kitalálni a poszthoz.
Ide írom, amire tegnap A CSÖND EREJE c. könyv ihletett.
Végtelen
Végtelen a kör,
Végtelen a tér,
Végtelen az idő,
Végtelenek a felhők
Végtelen a véges
Végtelen a fajok gazdagsága
Végtelen a nyelvek kifejezőképessége
Végtelen a szépség
Végtelen a hangok variálhatósága
Végtelen a színek sokfélesége
Végtelen a mikrokozmosz
Végtelen a makrokozmosz  
Végtelen a szeretet
Végtelen az Isten
Végtelenül hangos a csönd  

Sören Kierkegaardtól származó gondolat: A mi korunkban minden, még a legjelentéktelenebb vállalat, a legsemmitmondóbb közlemény is az idegek megrendítésére vannak alapítva, hogy megmozdítsa a tömeget, a sokaságot, a publikumot és ez a lárma. Eddig a laza idézet, és ami érdekes, ezt a mainál jóval visszafogottabb időszakban jelentette ki. Hol volt akkor még a tévé, hol a minden hír és egyáltalán, minden közlendő alá rakott obligát dobolás, füttykoncert, taps vagy másféle hangicsálás, szép új világunk kötelező káosza.
***
Sebő Ferenctől pedig egy szellemes mondás: A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket! Ő valóban úgy tett, ahogyan beszéle.
***
A Csönd c. könyvben olvasom: A nap, a hold, a csillagok teljes csöndben vannak a mi fülünk számára, de mégis lényeges szavuk és üzenetük a mi földi létünknek. Létezik a csillagok beszéde, amelyet nem tudunk sem megismerni, sem megérteni, de Isten tökéletesen hallja. … A három ifjú éneke a mindenség himnusza … a nap és a hold, az éjszakák és a nappalok, az égitestek, a hegyek és a halmok, a források és a kútforrások, a tengerek és a folyóvizek, a tenger állatai és az ég madarai áldják az Urat, és dicséretét éneklik. (135. o.)  Ha meggondolom, hogy a természetfotókkal mit akarok, alighanem csak annyit, hogy az előzőket igazoljam, mintegy képi bizonyítékait adjam. A világ szép és hatalmas, titokzatos és többnyire némán sóhajtozik.

A régi és hosszú viccből idézek:
Vagy besoroznak, vagy nem, ha nem, nincs semmi baj, ha igen, két lehetőség van: Vagy elmegyünk a háborúba, vagy nem.
Ha nem megyünk el, nincs semmi baj. Ha elmegyünk, újra van két lehetőség: Vagy meghalunk, vagy nem.
Ha nem halunk meg, nincs semmi baj. Ha meghalunk, van két lehetőség: Vagy eltemetnek minket, vagy a csatamezőn maradunk.
Ha csatamezőn maradunk, nincs semmi baj. Ha eltemetnek minket, van két lehetőség…  és így tovább, és így tovább.
Szövettani patthelyzet esetére alkalmazva a viccet: Ha a kimutatott érték határeset: se jó, se rossz, akkor vagy jóindulatú marad, vagy nem.
Ha igen, akkor nincs baj, ha nem, akkor van még két lehetőség. Vagy nem foglalkozom vele, vagy igen.
Ha igen, akkor két lehetőség van, vagy az intravénás kemót kapok vagy a tablettásat. Ha a tablettást választom, akkor a mellékhatások miatt vagy megutálom, vagy nem. Ha nem, akkor nincs baj.
Ha igen, akkor két lehetőség van, vagy befekszem 12 alkalommal két napra a kórházba, vagy ambulanter otthon szórakozom vele egy évig. Ha befekszem, az biztonságosabb.
Ha nem, akkor is két lehetőség van, vagy végig csinálom, vagy abbahagyom.
Hát nem az orvos feladata, hogy biztonsággal felmérje a módozatok hasznosságát?

Hogy a májusi hidegfront mit ér, saját fejemen tapasztalom. Kicsit érzem, hogy van. Nem fáj, de mintha, és fülzúgásom felerősödik. Nem panaszképpen közlöm ezeket, csupán azért, hogy akik hasonlóképpen éreznek, ne gondolják, hogy egyedüli páciensei a lehűlésnek.
Viszont.
A májusi eső aranyat ér – tartja méltán a közmondás.
Mégis berzenkedünk ellene.
Mert nedves,
mert hűvös,
mert alulöltöztünk,
mert nem vittünk esernyőt,
mert a nyakunkba csöpög a víz a vadgesztenyefákról,
mert eldugult az úttesten a csatornanyílás, és keresni kell az utcai átkelés lehetőségét.
A májusi eső aranyat ér, még akkor is, ha az óvoda holnapra hajókirándulást szervezett. Fordítva kellett volna fogalmazni: Ha jó az idő, kirándulást szervez sebtében az óvoda.
Már mindegy.
A májusi eső aranyat ér.
(Fiacskám, nem érted? Leírod ötszázszor, és nem használhatsz hozzá indigót!) 
A májusi eső aranyat ér.
A májusi eső aranyat ér.
A májusi eső aranyat ér.
A májusi eső aranyat ér.
A májusi eső aranyat ér.
A májusi eső aranyat ér.
A májusi eső aranyat ér.
A májusi eső aranyat ér.
A májusi …
Mondom, ötszázszor!

Mise után a plébánia kertjébe óvakodtam, hogy felvételeket készítsek a szinte egy időben nyíló virágokról. Olyan szemgyönyörködtetők, hogy az emberben felmerül, ha csak poénból is: nem sérti vajon a személyiségi jogaikat, ha lefotózom őket.
Persze nem, mint a hajléktalanok esetében.
VD írja, hogy először adott kétezret, mert le akarta fényképezni a párt, egy idősödő nőt és egy férfit. A szociofotó jól sikerült.
Másnap ugyancsak fotózni szerette volna őket, de immár csak ötezrese volt.
Kérdezte őket, hogy vissza tudnának-e adni háromezret. Persze, hogy nem. Megkapták a nagyobb pénzt. Délután aztán újra összefutottak az utcán. A férfi azt kérdezte, hogy D. fizetne-e egy kávét nekik?
Mire ő csak huncutul elmosolyodott.
Hát ez a helyzet a személyiségi jogok környékén.
Szeretem D adakozókészségét, s az akciókról szóló tájékoztatását is. A legérdekesebbet is idemásolom:
Az öregasszony két befőttesüveget árusított száz forintért. D. odament hozzá és mint írja: „Lealkudtam ezerre”. Majd a következő sarokig magával vitte a zsákmányt, nehogy megsértse a hölgyet. Csak ott tette le egy fal tövéhez a neki nem kellő befőttesüvegeket.
Én meg maradok a virágoknál.
Ingyen szépek és nem is feleselnek velem.

Tegnap diakónusszentelésen vettünk részt. Elek Lacit szentelték a Mária utcában.  Minden mindennel összefügg.  Mondom induláskor feleségnek: Amikor a piaristákhoz jártam a Mikszáth térre, egy lelkigyakorlat közben betértem a közeli templomba, ami a Horánszky és a Mária u. között van. A Jézus Szíve-templom. Betértem, mert nyitva volt, betértem, mert csendben szerettem volna gondolkozni a jövőm felől. Mondom az asszonynak: Ha MM osztálytársam nem irigyli meg belső csendemet, és nem tolakodik oda, hogy összetörje összeszedettségemet, lehet, hogy pap lettem volna.
Volna… de hiszen nem úgy lett.
Megérkezünk a templomhoz. Kezelek a jezsuita lap főszerkesztőjével és a tartományfőnökkel. Mondják, hogy nem nekem szól a díszsorfal. Mosolyogva vettem tudomásul.
Azért bevonulunk a hűvös falak közé.
Tegnap 30 fok körüli meleg volt. De volt itt már negyven fok is, amikor Szabó F. aranymiséjét koncelebrálta. Az ég hol takart, hol élesen süt a nap. Ilyen volt Esztergomban is az idő Beton (Balás Béla) püspökszentelése alkalmával.   
Egyszer csak hallom, hogy serceg a mikrofon. De mégse. Záporeső hangja ez. Egy néhány hatalmas mennydörgés ráerősít megállapításomra.
Lacinak takarót helyeznek a kőpadlóra. A Mindenszentek litániája következik. Mi állunk végig, ő hason fekszik a takarón. Átéli azoknak a közbenjáró jelenlétét, akiket felismer a sorolt szentek közül. … ora pro nobis, könyörögj érettünk – tér vissza refrénszerűen a szöveg, csaknem úgy, mint az évszázadokkal korábban keletkezett Monteverdi-vesperásban.
(Most ide írom, mert sokan eltévesztik a francia szent Vianney Szent János nevének ejtését. Viannei a helyes ejtés, sokan viennainak mondják. Vienna Bécs volna, de hát az arsi plébános nem osztrák, hanem francia.)  
Áldozás.
Az egyik áldoztató az ország legnagyobb papi méltósága, Erdő bíboros prímás, a másik Elek Laci a legfrissebben szentelt diakónus. Érdekes a kontraszt.
Elvonul mellettem Laci apja, aki a Regnum Marianum egyik veteránja. Egyszer egy öreg regnumiról azt erősítgette méltatója, hogy olyan régi tag, hogy ő még ismerte Lenin elvtársat. Mire valaki megjegyezte Elek K.-ról, hogy ő maga Lenin elvtárs, mármint hogy olyan régi regnumi.
***
Ma jó volt másodszor felkelni. Hajnaltól álmodtam. Azt álmodtam, hogy el vagyok veszve, mert nincs megfelelő ruhám, mert szörnyű időjárási viszonyok között ténfergek számomra ismeretlen tájon, s mikor feltűnik egy villamos megmentésemre, a végállomáson jegyet akarok váltani, de nem tudnak visszaadni a tízezresemből. Ezért mérgemben felébredtem.
Hét éve ingyen utazom, de nincs is rá szükségem, mert hálószobámban fekszem, és hét ágra süt a nap.
Nyomban felkeltem.     

Előbb HÉV, majd metró. A metró alsó peronján középkorú asszonyka próbálkozik. „Vonatjegyre kellene pénz.” Persze. Akár a mondat elejét el is hagyhatná. Kellene pénz. Jut eszembe a közhely: Főnök, van egy cigije? Buszjegyre kellene. Azt hiszem, a lejmolás magasiskolája rejlik a képzavaros szövegben.   
Vajon van-e még olyan balek, aki miatt megéri a peronon kínlódni a megkopott szöveggel?
Érkezik a metró. Leülök. Velem szemben egy házaspár. Mind a férfi, mind a nő a Lokál c. lap egy-egy pld.-át olvassák. Megállapítom magamban, hogy a házaspár egyféle bilokációt valósít meg:
bi-lokálnak.
Melléjük telepedik egy úr. Üdítő kivétel a szép új világban. Se nem olvassa a Lokált, se nem használ mobilt. Csak ül, mint én. És néz és hall. Egyszer csak elmosolyodik. Azon mosolyog, amit hall a mellette ülő asszonytól, aki a Lokálban talált valami érdekeset, és most magyarázza férjének. Én csak a zajt hallom, azt nem, hogy min mosolyog a harmadik fél, akinek a szeme most rám nevet, ti. hogy vajon értem-e, amit ő hallott? Én visszamosolygok, és tudomásul veszem, hogy soha ebben az életben nem tudom meg, miféle szamárságról esett szó a Lokál-fogyasztó házaspár között.
Leszállunk.
Az Örs vezér téri aluljáróban lányka énekel. Énekel?... Tisztán intonálva kiáltja el nótáját, közben kezével nyúlkál, úgy, mint aki éppen pénzt vesz át. Túljutunk rajta is.
Fent az IKEA oldalán óriásplakát, rajta a felirat: ÁLMAIDNAK SEMMI SEM SZABHAT HATÁRT.
A freudi kisördög dolgozik bennem. Azonnal átfordul a felirat a következők szerint: Árainknak senki sem szabhat határt.
Mi tagadás, rendes árat kérnek mindenért. Mondják, hogy Bécsben olcsóbb az IKEA. Lehet, oda nem tervezek menni a közeljövőben.
***
A tegnapi történések beszámolója után egy mai: Elek Laci jezsuitának készül. Ma diakónussá szentelik a Mária utcában. Isten áldja!  

Régi kor árnya felé, visszamerengni, mit ér? – kérdezi Kölcsey epigrammájában (Huszt). Ez az árny olykor nem annyira árny, mint inkább fény. Ezért is tettem a címbe a fény szót az árny helyébe, amire a német azt kiáltaná, hogy Falsch!!! No, igen.
Néha a múlt nem baljóslatú: fényt hozhat életünkbe.
KÖlcsey egyike azoknak, akikből a jövőre nézve fény árad. Tegnap a posztomban megemlítettem a költő intelmeit, amelyet Kálmán unokaöcséhez intézett.    
A Parainesis hatvan évvel ezelőtt (a kommunista hatalmaskodás idején!) még szerepelt általános iskolai tankönyvünkben, és épülésére szolgált mindazoknak, akik hajlandók voltak komolyan venni a régi, de velős megfogalmazásokat.
Az ugyancsak Kölcseytől származó nemzeti imánk, a Himnusz szintén olyan gondolatokat tartalmaz, amelyek korunkban éppúgy aktuálisak, mint megírásuk idején voltak. Nem részletezem. Aki akarja végigolvassa, s nem fog velem vitatkozni. Itt legyen elég megjegyezni, hogy Rákosi Mátyás felvetette Kodálynak, hogy korszerű himnuszt kellene már írni. A komponista hárította: Ami van, az jó, jobbat ő se tudna írni.
Tegnap OV megkezdte 4. ciklusát. Azt olvassa nyitóbeszédéről a feleség, hogy beszéde sokkolta az ellenzéket, mert a min. elnök 10 évre megkísérelte vázolni a várható jövőt. Mondom neki, hogy a sokkolást nem Orbán kezdte, hanem már korábban Áder János, aki Ferenc pápát idézte a parlamentben elmondott beszédében. Majd Orbán is sokkolhatta őket, de nem azért, amit írnak, hanem amit le sem mernek írni. Ilyenekre gondolok: A parlament felett angyal szállt át… majd egy kijelentése: „kormányunknak kimondatlanul is érvényes jelszava a Soli Deo gloria (egyedül Istené a dicsőség), ez egy nemzet- és országépítő kormány…”, és még: Isten kegyelme… Ezekkel végképp nem tud mit kezdeni az, aki babonás félelemmel tekint a megfoghatatlanra.        
Visszatérve az előzőekre ki kell mondani, hogy régen is tudtak valamit. Ha a Parainesis benne van valamelyik tankönyvben, jó, ha nincs, bele kellene tenni. A Himnuszt pedig ma is fel kell adni memoriterként, hogy mélyen elüljön a fiatalok lelkében.
Mert Tamási Áronnak igaza volt, aki imigyen fogalmazott: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Nos a Himnusz segít az otthonlevésben, a meggyökerezésben.

A Csönd ereje c. kötetet olvasva elmélázok azon, hogy bennem nincs csönd. Nincs, mert általában fülemben cseng egy-egy dallam, dallamfoszlány ismétlődik ostinató mód, míg egy másik ki nem löki a helyéről. Ha valamiért még sincs belső fülemben semmiféle nóta, csend akkor sincs, mert egyedül hallgatom fülem zúgását, hidegfrontkor fortéban, egyéb alkalmakkor pianóban, de fülcsengésemhez az esti csöndben társul egy városi alapzajra emlékeztető másik szólam, és ha kevés bennem a folyadék, akkor triót hallgatok, szívverésem alkotja a ritmusszekciót. Bennem tehát hangos a csend. Most kicsit szemezek az Csöndben talált legérdekesebb gondolatokból.
- A közönséges és ízléstelen zenét hangzavarban ordítozva, lármában, ördögi és kimerítő izgatottságban adják elő így van (48.) Bizony, így van ez. Elég csak belehallgatni és belekukkantani az Eurovíziós Dalfesztiválba.
- A csönd az ember legnagyobb szabadsága (49.). lehet, sőt bizonyosan így van. Olyan ez, mint a térnek egy űr-es része. Kedvedre betöltheted.
- A fecsegő a mindent elmondás kényszerétől hajtva eltávolodik Istentől, és minden mély cselekvéstől. Ennek igazságát sem vonhatom kétségbe.  Kölcsey üres beszédű társalkodónak nevezi a szószátyár embert a Parainesisében.
- A csönd csöndben készül és csöndben növekszik. Korunk előrehaladtával is növekszik. De nem magától. A decrescendót meg kell csinálni, magától nem megy (Maklári L.).
- Maurice Zundeltől vett idézet: (in: Un autre regard sur l’homme) Egész létezésünk ebben az alternatívában értendő: vagy önmagamban vagyok, vagy az Istenben. Nincs középút (77.).
A csönd által visszatérünk égi eredetünkhöz, ahol nincs más, csak nyugalom, békesség, pihenés, szemlélődés…(79.)  Remélem, sikerül egykor örök harmóniában élnünk.