Mickey webnaplója

Az ENSZ és az EU konok következetességgel állítja, hogy Afrika Európába telepítése igen jó dolog. Ha ez igaz, mi okozza bennük annak a görcsös, már-már eszelős hangoztatását, hogy aki nem kívánja ezt a jót, annak is leküldik a torkán, vagy fizet, hogy meggebed bele. Mi a fene ez?
Mivel agyilag nem tudom megemészteni, próbálok analógiákat találni hozzá.
Két tréfa ugrik be.
1. A lakodalmas zenészek végre asztalhoz ülhetnek. Előttük a húsostál, tele bécsiszelettel. Az egyik belenyúl a tálba és kiveszi a legnagyobbat.
A másik rászól:
- Gazsi! Nem szégyelled magadat, hogy a legnagyobb húst vetted ki?
Gazsi:
- Miért, te melyiket vetted volna ki?
- Én a legkisebbiket.
- Hát ott van, vakulj meg!
***
2. A másik egy kabarétréfa a hatvanas(?) évekből. Az apa banánt szerez a gyereknek. Viszi haza boldogan. A gyerek azonban nem akarja. Az apa kínálja szépen, kínálja csúnyán, kínálja erőszakosan.
Ám a gyerek csak kitart amellett, hogy nem kér banánt.
- Hát mit kérsz? – így az apa.
- Zsíros kenyeret.
- Fiam, a banán sokkal jobb. Neked vettem.
- De én zsíros kenyeret szeretnék enni.
Egy darabig megy a huzavona közöttük, majd a kabarétréfa végén az apa kifakad:
- NINCS ZSÍROS KENYÉR, BÜDÖS KÖLÖK, CSAK BANÁN VAN, ÉS PUNKTUM.
***
A valós helyzet ennél is kínosabb. Óhatatlanul Phaedrus meséje, a Lupus et agnus jut eszembe az agresszor által agresszornak titulált politikai küzdőfelek olthatatlan békétlensége kapcsán. Emlékeztetőül ide idézem az elejét.     
Ad rivum eundem lupus et agnus venerant, siti compulsi.
Superior stabat lupus, longeque inferior agnus.
Tunc fauce improba latro incitatus iurgii causam intulit:
"Cur - inquit - turbulentam fecisti mihi aquam bibenti?
Veszélyes egy mese. Az
eszélyes farkas végül koholt vádak alapján széttépi a bárányt.

Bajom van a latin magyarításából fakadó sületlenségekkel. A latinban nincsen hosszú magánhangzó, inkább csak a hangsúlyt jelölik, mert a szó különféle szótagjára esnek. Ezért fura nekem a mínuszos hír, hogy lesz a minus-ból mínusz. Hogy lesz a pro et contra-ból pró és kontra, miért írjuk a rubeolát hosszú ó-val: rubeóla?
A mínuszos hírek két fajtája különböztethető meg. Az egyik az újságírás remeke. Annak a néhány soros rövidhírnek a neve, amely dióhéjban és szűkszavúan csak annyit közöl, hogy kikkel mi történt, hol, mikor, hogyan, hányszor. Pl. Kedden, kilenckor két kínai katona a Károly körút közepén kukoricakását kajált.
Másik értelme roppant konkrét. Mínuszos hír az itt következő: A mai hírek szereplője, hogy országos mínuszos rekord dőlt meg, mert az eddigi leghidegebbet tegnap mérték Kékes-tetőn. Mínusz 11-nél nem „melegedett” fel jobban a levegő nappal se. Ez ezen a napon még egyik évben sem fordult elő.
Mínuszos hírek környezetemben:
- Nálunk is - 4 fok van napsütés mellett.
- Unokáink elkaptak valami nyavalyát, csurog az orruk, itt-ott hőemelkedés.
- Tegnap láttunk egy gulágról megemlékező filmet. Nem túl vidám.
- HMVH-on nem fidesz-tag lett az új polgármester.
- Holnap beborul az ég napokra a meteorológusok szerint.
- Aztán tavasz elejei idő várható.
Jut eszembe, néhány napja láttam a tévében egy műsort Tolcsvayékról.
Megihletett optimizmusuk. Fülemben cseng a télutót zsánerképnek felhasználó slágerük, amely saját bevallásuk szerint némely esküvőn kísérő melódiaként szolgált.
Íme a szövege:
Zöld levelecske, falevelecske
Várlak téged, tavasz lesz már
Szőke leányra, barna legényre
Szerelemtündér rátalál
Refr.
Nem az a jó, ha szeretnek téged
Csak az a jó, ha te is szeretsz. 2x stb.
***
Még egy mínuszos hír: Kilenc éve készült fotókat osztott meg egy barátunk.
Engem elgondolkoztatott. Ezt vetettem képernyőre:
A pillanat és az élet
egy perc gyorsan elszáll, 
egy óra is gyorsan elszáll
egy nap gyorsan elszáll 
egy hét is gyorsan elszáll 
egy hónap gyorsan elszáll 
egy év is gyorsan elszáll 
kilenc év gyorsan elszáll 
a földi lét is gyorsan elszáll 
az „örök” élet időn kívüli.

Tegnap egy anyanyelvi műsorban hangzott el, hogy túlságosan is kultiváljuk (előszeretettel alkalmazzuk) az idegen szavakat, és akkor is használjuk, ha volnának helyettük megfelelő magyar szavak. Így fájó, hogy szempont helyett aspektust, az újítás helyett az innovációt mondunk.  Kár, hogy a file szóra sem találtunk ki magyar megfelelőt, és fájlnak írva próbáljuk elsütni az idegenül hangzó angol szószörnyet. A projekt kivétel. Együtt jelent tervet és beruházást. Valójában olyan összetett folyamat, amely a magyarban egy szóval nem leírható. Legalábbis eddig nem sikerült egyetlen erre irányuló kísérlet sem. (Feladat!!!)
Kezembe került a gimnazista tabló (falikép), tableau - ugyi.
Rajta 13 tanárunk fotója (mind elhunyt már. RIP) és harminchárom tanuló. Nincs itt Balsai István, aki miniszter lett utóbb, se Bakonyi Jóska, aki pap lett utóbb. Nincs itt a Sík Jóska(?), Borsi Jóska, sem Pokorny Emmánuel, nem tudjuk, hová lettek. De nincs itt Varga Miklós se, aki másutt végzett és neves ötvösművész lett belőle. Itt van viszont MM, aki sose jött közénk találkozóra. Itt van padtársam, aki kijelentette, hogy nem kíváncsi volt nebulótársaira, és többé nem láttuk gimi után. Valahol állatorvos.
Az osztály létszám egyebekben leépülőben van. Elsőnek Schvayer hunyt el, majd Kobza, Zádor, Szekendy, Hamza, Knoll és legutóbb Pálos követték. Hiányzik tehát hét fő, akik valamiképpen mind tragikus körülmények között távoztak e világból. A dolog különössége, hogy egy kivétellel mind a szomszédos padsorban ültek.
Akik már nincsenek közöttünk, találkozhattak odaát egymással és az összes tanárunkkal, s talán azt is megbeszélhették, hogy miért keletkezett közöttük adott esetben feszültség, meg nem értés, mi okozott, ha okozott, közöttük távolságtartást.
Requiescant in pace, mondanám, mert mi latint tanultunk, de hogy az idegen szavakat kerüljem, az olyan esetekben, amikor vannak magyar megfelelők:
Nyugodjanak békében!

Egy ember - egy mondat
(zuglói ált. iskola)
Pali bácsi, a pedellus: - Ki volt az a barom...
Bodoki néni, takarítónő az alsótagozatosok illemhelyén: - Bele végezz, ne a földre!
Öreg iskolaorvosnő: Az egész osztály lúdtalpas. Holnapra hoz mindenki SZTK könyvecskét (te meg fiam, gyengén fejlett, alultáplált vagy).
Idős tanító hazaindulás előtt: - Otthon tanul, árvízkárosultakra gondol, úttörőparkra gondol, vackot nem hoz.
Tornatanárunk 2. sz.: ecc-két-hár-négy ecc-két-hár-négy….
Tornatanárunk 1. sz.: Ki nevezett el engem szőröstalpú indiánnak?  
Ugyanő rúdra mászáskor: FÖL (5 sec) múlva: LE.
Ezt itt abbahagyom. Ugyan kit érdekelhet, hogy gyerekkoromban életemet ideig óráig keresztező valakik mit mondtak.
***
Inkább azt mondom, hogy itt a félidő. Tömörkény nyolckötetes életművéből négyet újraolvastam. A szerzőtől tudom, hogy a tanyasiakat télen a rövid nappalok, a nagy hidegek, és a hó bezárták hajlékaikba. Későn keltek, hamar lefeküdtek. Nálunk télen a kutyások leviszik pisilni az ebeket, én nem. Kutya helyett sokáig kamerával jártam a környéket, de már nemcsak az érdeklődésre számot tartható dolgokról, épületekről, műtárgyakról, élőlényekről stb. készítettem fotót, hanem az érdektelenebbjéről is. Kezdtem megunni a fotómasina megsétáltatását a szokott tájakon. A hideg nálunk is hideg, a latyak náluk is latyak, szívesen olvasok hát a szobában, ha van mit. A Hajnali sötétben c. válogatástól búcsúzva még egyszer megidézem a könyvet, mert vannak hasonlóságok saját életem és az írt anyagok között.
- Szeged új városrészeinek lakói csak ritkán látják a Tiszát. Pedig meg kell nézni, hogy-mint van a vizecske. Ez egészen úgy van, mint ahogy az unoka tartozik olykor nagyapóéknál tiszteletet tenni. Mert aki hónapszámra nem látta a Tiszát miféle ember lehetne az?  
- A (földpadlós) tiszta szoba a szalonnak a magyar ősapja… fojtott benne a levegő, s a ruhák beszívják ennek a szagát. Ez földszag… Nem kellemetlen, de nehéz illat. Ezt éreztem egykor nagyapáméknál, a döngöltpadlós szobában, és ez köszönt vissza tavaly a szentendrei skanzen lakóhelyiségeiben.  
- Külvárosi orvos a muskátlis ablakokat kritizálja: A sok virág miatt nem járhat be a szobába a világosság, a napfény, a levegő…
- Tanyasi ember kritizálja Munkácsy Honfoglalás c. képét: Nem löhet ez így igaz… Árpád pengős tarajú sarkantyús csizmában, vitézkötéses nadrágban szerepel képzeletében, aki egy lábmozdulattal fölrúgja Szvatoplukot. Árpád apádnak még az ujja is vastagabb volt, mint ezön a képön az egész embör – mondja.
A vallásosság megnyilvánulása: De lélökre, mert odafönt is laknak. (Tudniillik a mennyországban az Isten, aki mindenek tetteire vigyáz.)
A szoc. idők 80-as éveiben már itt-ott lehetett banánt kapni. Hányszor hallottam: érettet adjon, mert betegnek viszem. Lám nem új dolog: Lámpabelet vásárol a tanyasi a petróleumlámpába. Mindegy, no, csak sokat adjanak, mert betegnek viszöm.     

Meteorológiai jelentés helyett álljon itt Bornai Tibor bökberse. Azért álljon itt, részben mert délelőtt jócskán szállingózott a hó, de a talajhőmérséklet plusz lévén, bár nagy a hó, nagy a latyak is. Helyenként a rét semjékként viselkedik, ha nem figyelsz, egy-egy horhosba taposva hamar belecuppanhatsz a katyvazba.
Ami pedig a nagyanyót illeti, utolsó fecskénk is már évekkel ezelőtt kirepült. Mi pedig csökkentett létszámban maradtunk jelen: nagyanyó és én, nagyapó (kikhez képest). Tehát a versike:
Nagy a tél,
nagy a hó,
nagy a sár,
nagyanyó.
Nos, ezektől a momentumoktól olyan hiteles ez a négysoros micsoda. Lehet, hogy közhelyes, de minden sora nagyon igaz a mostani állapotokra nézve.
Ami pedig a közeljövőt illeti, némileg bele kell másznom a versikébe, mert az előrejelzések szerint fogvacogtató idő közeleg a Szibéria-Párizs képzeletbeli tengelyű frontvonal mentén. Mivel a beharangozott erős lehűlés szélvihar keretében tör be a Kárpát-medencébe, a versikét ekképpen alakítottam át:
Nagy a szél,
nagy a tél,
nagy a hó,
nagyanyó.
             átigazította: nagyapó

Kezembe került Card. Newman: Breviarium c. kötete (SZIT, 1961) súlya 22 dkg. Úgy emlékeztem, hogy kemény fedelű újabb kiadása is megvan itthon. S csakugyan. Utóbbi majdnem 42 dkg. Maradtam hát a régi könnyebbnél, s próbálom olvasni. Elég hamar találtam benne egy érdekes megfogalmazást. 1833-ban írja versében Istenhez imádkozva: Vezess, szelíd fény, a rám boruló sötétségben, vezess előre… s a szelíd fény 12 évvel utóbb az anglikán egyházból Rómába vezette. Katolikussá lett.
A dolog érdekessége, hogy egy 2007-ben keletkezett elmélkedésem címe Szelíd fény. Azt részletezem benne, hogy ha indián nevet kellene adni Istennek, szerintem a Szelíd Fény név illene rá leginkább… Az anyagból cikk lett, s megjelent az IGEN c. folyóiratban, s talán Lélek szava is leközölte.
Rokon lelkek lennénk? Ebben a tekintetben bizonyára.   
Olvasom továbbá azt is, hogy Newman szerint az Isten uralma (királysága) az egyház. [Isten] az egyház a te műved, a te intézményed, a te eszközöd, hogy ezáltal a te uralmad, a te törvényeid alatt, a te szemed előtt éljünk. Ugyanarról van szó, mint a Miatyánkban. „Jöjjön el a te országod” (uralmad, királyságod). És ugyanarról, amit Jézus a hegyi beszédben említ: Ti elsősorban keressétek az Isten országát és annak igazságát, és minden … [szükségeset] megkaptok hozzá.
Másutt: közöttetek van az Isten országa.
***
BG. leleményei  (Hónap szava-rovat, február):
Medve nem vész el, csak átalukál.
Nem mindegy, hogy szarvasokat láttak Eger közelében, vagy egereket láttak Szarvas közelében.
Soroló: tök-ász, makk-ász, zöld-ász, kolb-ász. 
***
A pipa Tömörkénynél:
Egyes emberek szájában nagy, öblös tajték-forma pipák, nagy török verekedések vannak kifaragva rajta, továbbá az évszám, hogy: 1704. A tulajdonos ennélfogva kellő méltósággal a pad karjára dőlve ül a helyén, és ahányszor szippant egyet belőle, a pipára mindig becéző szeretettel tekint. Ezt a pipa meg is érdemli, mert tavaly hamisították Nürnbergben.
És még. Meggyújtják a lámpát is, de nemigen ég, mert a sok ember már nagyon elszedte előle a levegőt. Szokott az ilyen fülledt helyen történni, hogy még ki is alszik. El kell hinnem: Anyánk (ma volna 95. Isten nyugosztalja!), aki békési falucskában töltötte gyermekkorát, beszámolt róla, hogy apja és barátai úgy telefüstölték pipájukkal az alacsony szobát, hogy kialudt a petróleumlámpa. Mi tagadás, valaha kétkedve fogadtam a dolgot, mert hogy fordulhat elő?
Hát így.
Megjegyzem, hozzám ezért is áll közel T. írásműve, mert többször látogattuk meg Dombegyházát, ahol hasonló stílusú emberekkel találkoztunk, s ízes szófordulataik igen hasonlók voltak a T.-nél olvasottakhoz.
      

A hét színei a szürke és a fehér. Szürke az ég, és szürke minden lombja vesztett fa, szürke a galambraj. Fehér a hó, tőle a rét, tőle minden háztető, és kiskert.
Olykor esik, olykor fúj. A kérdés az, hogy jobb-e a frontok váltásának az állandósulása, mint a hiányuk.
Ha arra gondolok, hogy széljárás hiányában mekkora szmog keletkezik és terül el óriás lencseként a városunk (városok) felett, és nincs mód eltakarítására, miközben érezhetően nyomasztó a jelenléte, köhögni kezd mindenki, akkor azt mondom, még mindig jobb, hogy szelek szárnyán váltják egymást az enyhülés és a hidegség. Még akkor is, ha a fejfájósaknak fáj tőle e feje, másokkal pedig egyéb huncutságok történnek.
Tegnap
böjtös hó hullott, ma
böjtös eső esik, holnap
böjtös szelek járnak az előrejelzések szerint.
Nem baj.
A nap ragyog az égen akkor is, ha nem látjuk. A szürkeség fölött kék az ég.         
Jó reménységgel állunk a tavasz elébe.

Egyszer, amikor nagyon új volt a lézerfénnyel működő mutatópálca, beültünk a Wartburgba, és a kormányon megállapodott a fény. Nem is akármilyen fény. Egy kb. egy cm átmérőjű fényes pötty, ami ide-oda mozgott. Nem tudtam mire vélni. Égi fény, földi fény? Utóbb kiderült, hogy valaki bevilágított, hogy miért, máig se tudom.
Ma reggel a templomban az ötvös által recésen hagyott kehely aranyozott oldalán megcsillant egy mozgó fény. Nézek hátra, talán a kukásautó jelzőfénye világít be. De hát nem járt arra semmiféle autó. Pislog az egyik hátsó falilámpa? Az se. Aztán esett le a fatantusz: A közeli gyertya imbolygó fénye mozog a kehely palástján. Hol felvillan, hol kihuny. Erre nem gondoltam.          
Ma két fotót teszek fel. Az egyik néhány napja született éjjel. Kifotóztam a külső sötétségbe, hogy mi látszik a szúnyogháló túlsó oldalán. Van a fotóban valami misztikus. Valami világvégi hangulat. A másik ehhez képest a tér és a sík között feszülő összeférhetetlenség. Természetes, de mégse az. Az egyik szobasarkot fotóztam le. A szöglet oldalainak a találkozása a térben 3x90 fokot zár be, akárki megmérheti, a sík fotóábrázoláson természetesen 120 fokosak. Tehát együtt 270, illetve 360 fokos szöget alkotnak-zárnak be. ebben semmi rendkívüli nincsen, és mégis van.
***
Táplálékom e téli napokon Tömörkény prózája.  Két epizódot emelek ide. Az egyiket apai nagyanyám albérlője emlegette, K. Izsák, a góbé pénzügyőr (spenótbakter). Akkor (50-es évek eleje) gyerekfejjel azt hittem, hogy a szófordulat, miszerint „Ez így van, és nincsen másképp.” az övé: Tévedtem. Már a század elején divatos volt. Idézem: „Pedig hát ez így van, és hogy miért van így, arra csak annyit lehet mondani, hogy azért, mert másként nincsen.” 
A másik témát elég alaposan körüljárja az író.
Katonaság. Öregek és kopaszok (nála: regruták).
Száz év alatt se változott igazán a gondolkozás a „ki mikor szerel le” témakörében. Kendtek már sohasem érnek innet haza. Itt maradnak, aztán, ha elfogytak kendtek, nem lössz többet katonaság. …azért csak eljuttok ti is haza, mire a hátatokon ökörré megnyől a bornyú.
Oka: Így tanulták ők is, velük is így kezdték…
…a messzi vidéken minden száz esztendőben elmegy a griffmadár egy hegyre, s minden száz esztendőben elvisz egy követ a hegyből. Mire a nagy madár mind elhordja a hegyet, megszabadulnak a regruták …
és még: Vége lössz, ha majd a másik oldalrúl gyün föl a nap...
Öregek egymásközt:
– Hogy áll kend, röttentő módon vén, szentségös hős atyám?
– Hát kend, hogy van, borzasztó dicsőégteljes aggcsont?
-– Olyan öreg vagyok, hogy már nem is látok… Leszerelésig még csak hat nap, annak is a fele éjszaka. Aztán úgyse járjuk már az elemetöket (emeleteket).

Még mindig szeretem Tömörkényt olvasni, de sajnálom, hogy a most olvasott novellákban (Hajnali sötétben) többnyire komor témákat dolgoz fel. Ír egy szingliről, egy fogyatékosról, egy öregről, aki útközben hal meg a szekerén, egy fiatalról, akit a Tisza jege pusztít el. Ír egy véres betörési kísérletről, kihalt szakmákról, egy szélütött emberről, egy részeg fagyhaláláról, csavargókról, több koldusról, egy kútba esett gulyásbojtárról, a szegénypiacról, egy kadét sorozatos bukásairól. Persze nemcsak kudarcokról és szomorú balladai eseményekről, csak hát túlnyomó többségben. Vajon mi érte a szerzőt 1905 és 10 között? 
Ki tudja.
Most mindenesetre néhány kedves sort idézek a kötetből, mert írni azért nagyon tud T.
Egy özvegyasszony szájába adja ezt a szöveget:
- Mit sirassak öreg páromon? Eleget élt velem együtt, többet is éltünk, mint kellett volna. Elment, én majd megyek utána. Úgy egyeztünk, hogy aki előbb elmegy, a másikunk majd megy utána.
Így, így. Szép az, amikor ilyen csendes és szelíd az egyetértés az öreg párok között.  
Vagy néhány lappal utóbb:
- Azért indulok, mert ráérök – feleli Engi. A ráér kend-re mindig ezt szokás felelni, mert ezt úgy kell nézni, hogy ez huncutkodás, minélfogva illik is, hogy aki hallja, elmosolyodjon rajta. (Valami játékos eszű ember találhatta ezt ki valamikor régen, mikor még Krisztus urunk a földön járt.)
Vagy ez:
 - Ha tudná az embör, hogy hun esik el, inkább leülne előbb. De az van benne, hogy nem tudja az ember, hogy hol esik el. A légy sem tudta… s most mondhatjuk: Orémusz, vigyétök… Mert akinek vége van, annak vége van, aztán vége van.
Jaj félreolvastam az író csontváz szó helyett alkalmazott szavát, a csontembert: camembert-nek olvastam.
És még egyet ráadásként. Ezt írja: A lopás nem szép szó, ennélfogva annak szelídebb kifejezései is vannak. A paraszti nyelv is sokat tud rá. Azt mondja: kiválasztotta, elhajtotta, öt ujjon szörözte, lába kelt, gazt vetött rá, meg mi egyéb. A katona sem ismeri a maga külön nyelvében a lopást, hanem fogásnak, elfogásnak nevezi. (Megint más meg úgy mondja: találtam)  

Már tegnap este éreztem, hogy valami készülődik.
Mi volt itt?
Hidegfront?
Melegfront?
Kettős front?
Kérem szépen, a közérzetem.
Ha kutya volnék, így jellemezném: nyiff-nyaff.
Mit gondoltok, hármasfront nincs esetleg?
Aztán ahogy kinézek az ablakon, látom, hogy sűrű havazás indult. Akkor hát nem is érzem magam sehogyan.
Majd eláll a havazás, majd eloszlanak az ólmos felhők, majd… izé…
De nem oszlottak el. Csak elindult egy meleg áramlás, és a havazás helyett immár egyre feltűnőben az eső kezdett el hullani, esni.
Mindazonáltal hajnalban nekiláttam a környéket fotózni, mert festi magát a természet.
Addig kell fényképezni a tüneményt, ameddig létezik.
Itt nincs sarki fény, de világító hó, igen.
Hajnalban kékes árnyalatú, a nátronlámpák fénykörében sárgás, egyébként fehér, sőt hófehér, ameddig össze nem mocskolják a járművek. Akkor viszont a kerekek rajzolnak érdekes görbéket a hóban.
Unokáink szeretnek szánkózni. Ámde ez a hó, bár elég sok esett belőle, legfeljebb hógolyózásra meg hóember építésére alkalmas.
Aztán le lehet mobilozni a kész alkotást.
Ma tehát a fotóké a szó.
Gyorsan felrakok néhányat a mai termésből, mert már erősen olvad.