Mickey webnaplója

Tegnap tizenhatan találkoztunk a beszélgetések időtartamát tekintve hosszabb-rövidebb időre. Kivel mennyi időt sikerült beszélgetni. A lehetőség elvben mindenki számára egyaránt adva van, de csak elvileg. Hogy ki kinél milyen témával témákkal horgonyoz le, az teljesen esetleges. Próbáltunk készülni azok igénye szerint, akiről bizton tudtuk, hogy eljönnek. Többek között hoztunk egy üveg bort is.
És itt hadd álljak meg a bor szónál.
B-O-R    
Milyen rövid és milyen hangzókban mégis dús szó ez. Ráadásul férfias. Legalábbis nekem.
Minden hangja zöngés. Az O természetéből fakadóan, a B azért, mert megzengetjük a hangszálainkat, miközben egy p-t ejtünk, az R pedig pergéshang, s mint ilyen szintén zöngés.
Miközben kiejtem: BOR azon számtalan sok miserészlet idéződik fel bennem, amikor is a pap a kehely fölé hajol, és ezt mondja: kezébe vette a BORral telt kelyhet, tanítványainak adta és így szólt...
Hányszor, de hányszor éltem meg, hogy mintegy eggyé váltak a miséző pap és a bort tartalmazó kehely, ahogyan kimondja a felajánlás szavait.
A BOR szó rövid, határozott, karakteres, és mintegy gurgulázó szó, bennfoglalva azt a gurgulázó gesztust, amellyel megjáratja szájában a nedűt fogyasztója, s hagyja, hogy átjárja egész valóját a pohárnyi mámorító ital.
Ha hallom a bor szót, felidéződik bennem a „borság” mint olyan. A hőmérséklete, a benne hordott ásványi anyagok minősége, a csurgása, a testessége, fanyar-édes íze, mámorító gőzei.
Érzitek jó ízét?
És a kimondott szóét???
Bölcs 3. f. Az igazak és az istentelenek sorsa
Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. Nemzetek fölött ítélkeznek majd és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre. Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottjainak osztályrészük. Az istentelenek meg a lelkületük szerint bűnhődnek majd, azok, akik megvetették az igazat és elpártoltak az Úrtól. Mert boldogtalan, aki megveti a bölcsességet és a fegyelmet: hiú a reményük, hiábavaló a fáradozásuk, hasztalanok a tetteik. Esztelenek az asszonyaik, gonoszak a gyermekeik és átkozott a nemzetségük. Jobb dolog a gyermektelenség, mint az istentelen utódok.
Boldog a magtalan, aki nem szennyezte be magát, akinek ágya nem ismerte a bűnt. Termékenysége majd kiderül a lelkek látogatásának idején. Boldog a herélt is, aki nem követett el kezével törvénysértést, aki nem forgatott elméjében semmi gonoszat az Úr ellen, mert elnyeri hűsége nagyszerű jutalmát, és örvendetes öröksége lesz az Úr templomában. Mert nagyszerű a nemes törekvés gyümölcse, és a bölcsesség gyökere nem pusztul el. A házasságtörők gyermekei azonban nem boldogulnak, és a bűnös ágy ivadéka elpusztul. Ha soká élnek is, akkor sincs becsületük, és öregkoruk végül dicstelen lesz. Ha azonban korán meghalnak, akkor az ítélet napján sem reményük nem lesz, sem vigaszuk. Mert az istentelen nemzedéknek gonosz a vége. Közöm. A jó hír az, hogy az igazak odaát békességben vannak. Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek. Az Úr lesz a királyuk, szeretetben nála maradnak.  Kell ennél több?

Tegnap három korosztály indult a Praktikerbe vásárolni. T. fúrószárért, M.  talán székeket nézegetni [LED-izzókat vásárolni . T.], Levente pedig, hogy öccsét ne zavarja otthon az alvásban. Levi ragyogóan érezte magát a bevásároló autóban, T. megvette az ötös falfúrót a Bosch-tokmányú gépbe, M. pedig beleült egy kényelmes gurulós irodaszékbe. Hogy csakugyan belesüppedhessen, lerakta maga mellé a hátizsákját. Utóbb kifizették a vett cuccok ellenértékét és mentek a parkolóba.
M. gyanút fogott: Nem volt velem a hátizsákom idefelé? – kérdezte, de nem kapott rá határozott feleletet. Mindenesetre elindult visszafelé, mert érzése szerint hozta magával. Majd eszébe jutott, hogy amikor a széket próbálta, mintha maga mellé tette volna a zsákot.    
Felérve örömmel tapasztalta, hogy a forgószék mellett ugyanúgy áll a hátizsák, ahogyan lerakta. Hogyan fordulhatott elő, hogy nem nyúlt hozzá senki se?  
- Kevés vásárló fordult meg a kérdéses időszakban azon a helyen
- megfordultak, de becsületesek voltak
- megfordultak, de nem mertek közelíteni a lerakott gazdátlan cucchoz, hátha pokolgép
- már elmentek szólni a biztonsági őrökhöz, de M. felkapta az inkriminált zsákot és elvitte
Mindenesete a potenciális rejtély megoldódott.
Bölcs 2. f. Csalfa észjárásuk miatt azt mondják egymásnak: „Rövid és szomorú az életünk; nincs orvosság az ember halála ellen, és nem ismerünk szabadítót az alvilágból. Hiszen véletlenül keletkeztünk, és majdan úgy leszünk, mintha sose lettünk volna. Hisz orrunkban csak füst az élet lehelete, és a gondolkodás csupán szikra a szívünk lüktetésekor. Ha elalszik, testünk hamuvá lesz, a lélek meg elillan, mint a lenge szellő. Idő múltán még a nevünk is feledésbe merül, és senki sem gondol többé tetteinkre. Életünk elmúlik, ahogy a felhőnek nyoma vész, eloszlik, mint a köd, amit elűznek, és a melegükkel a földre nyomnak a nap sugarai. Életünk csak egy árnyék tovasuhanása, és halálunk nem ismétlődik meg, mert le van pecsételve, és nem tér vissza senki. Rajta hát! Élvezzük a jelenvaló jókat! Használjuk ki buzgón a világot, mint ifjúkorunkban! Töltekezzünk pompás borral, mirhával, s ne nélkülözzük a tavasznak egyetlen virágát se! Koszorúzzuk magunkat feslő rózsákkal, még mielőtt elhervadnának! Egyikünk se vonja ki magát tobzódásunkból. Mindenütt hagyjuk ott jókedvünk jeleit, mert ez az osztályrészünk és ez a mi sorsunk! Bánjunk el a szegény igazzal, ne kíméljük az özvegyet, és a koros aggastyán ősz hajától ne riadjunk vissza! Számunkra a hatalom legyen az igazságosság mércéje, mert a gyenge nem ér semmit. Leskelődjünk az igazra, mert terhünkre van. Szembeszáll tetteinkkel: bepanaszol bennünket törvényszegésért, és szemünkre hányja, hogy vétünk a tisztesség ellen. Dicsekszik, hogy ismeri az Istent, és az Úr gyermekének mondja magát. Vádol bennünket, amiért így gondolkodunk, még ránézni sem jó. Mert az életmódja elüt másokétól, és szokatlanok az útjai. Hamis pénznek néz bennünket, és mint szemetet, kerüli az útjainkat. Az igazak végső sorsát meg boldognak hirdeti, és pöffeszkedve atyjának nevezi az Istent. Lássuk hát, igazak-e a beszédei. Figyeljük meg, mi végre jut! Mert ha az igaz az Isten gyermeke, akkor az Isten pártjára kel, és kiszabadítja ellenségei kezéből. Tegyük próbára, gúnyoljuk és bántalmazzuk, hogy megismerjük szelídségét és kipróbáljuk türelmét! Ítéljük gyalázatos halálra, mert – saját szava szerint – Isten oltalmában részesül!”
Az istentelenek tévedése
Így gondolkodnak, de tévednek, mert gonoszságuk vakká tette őket. Nem ismerik Isten titkos szándékait. Ezért sem az erény jutalmát nem remélik, sem a tiszta lelkek díját nem tudják becsülni. Isten ugyanis halhatatlanságra teremtette az embert, és saját lényének képmásává tette. A sátán irigysége révén azonban a világba jött a halál, és akik vele tartanak, azok megtapasztalják. Közöm. A fejezet summája az utolsó négy mondatban leledzik. Az ember Istenre képes lény, az ő képmása. Egész életünk során az Istennel közös létre készülünk. Van még egy érdekes kijelentés a szövegben: halálunk nem ismétlődik meg, mert le van pecsételve, és nem tér vissza senki. Ez válasz lehet a lélekvándorlásban hívők felvetésére. Hitünk szerint nincs életismétlés. Ezt az egyet kell méltó módon leélni.

Reggel felpattantam az ágyamból, mert eszembe ötlött: kb. 10 éve kezdtem a blogoláshoz fiam tanácsára. Emlékezetem szerint ez 2006 első hónapjaira tehető. Megnyitottam a gépet, hogy kiderítsem, jól emlékezem-e.  And really. Hamvazószerdán, tehát 3 napja múlt 10 éve annak, hogy az első blog-bejegyzést bevittem a számítógépbe. Azóta több mint 4000 poszt született, változó érdeklődést vonzva. Rövid idő elteltével rátértem a napi posztírásra, melyet azóta is próbálok végigvinni. Nemritkán több poszt is készül a nap során. Akkor kell leírni egy gondolatot, amikor foglalkoztat, mert különben úgy járok, mint osztálytársam, aki reggel megszólított: Te, egy olyan frappáns bölcsességet akartam megosztani veled, de elfelejtettem.
Nem kívánok hosszan elidőzni a „hogy is volt az akkor régen” gondolatánál, de ez egyszer kivételt téve megosztom a legelső posztomat, hogy mutassam 10 éve hogyan írtam, s amit ígértem, sikerült-e valamelyest tartani.  Cím nélkül
Tegnap hallottam a tévében: „Nem prózában szeretnék beszélni. Jó, akkor legyen vers. De én nem versben szeretnék beszélni...”
 Én sem, mert a vers rímekbe torzítja a valóságot és az válik igazzá, ami rímel. Ez pedig súlyos csúsztatás, még ha ösztönös is.
Úgy szeretnék beszélni, mint a szentek szemének a tüze, mint ami a hangyák tapogatóival, illatanyagával történő kommunikációban megvalósul. Úgy, mint a pacsirta dala, mint a méhek tánca. Egyértelműen, tisztán, hogy mindenki megértsen, s jobbá legyen általa.
„Asszeretném eemondani pl, hogy teccett Huszthy Ádám regényének első harmadának fonetikus írásmóggya a moldvai csángók móggyán irvaa. Magam is kísérleteztem eccikk erejéig evvee, mikó asztirtam, segiccsük a vakokat stb! S lám, mintha valami megmozdult volna vele. Lehet, hogy a nyelvtanárokat elbizonytalanítaná ez az írásmód, viszont bátorítaná mindazokat, akik görcsöt kapnak a hibázástóó való félelmükbee.
Volna még egy ötletem indulásra: Írjunk odavissza. Máhogy ne kejjen ugráánia a zember szeminek ahó, hogy a sor elején talájja magát, mint az írógép. Tehát
Talpra magyar,!
azah a íH 
Látod? Látom. Nehéz visszafelé olvasni, mert nem ezt szokta a szemed.
Nemcsak. Más baj is van a betűkkel. Nem szimmetrikusak. Ha azok volnának, eggyel könnyebb lenne oda-vissza OLVASNI. Ez még nincs kitalálva. Nos, nemde rajtunk múlik, hogy ki legyen? AHIMNYOSTUVZ a nagybetűk körében. Nézzünk egy példát. oda:
HIMNUSZ 
ZSUNMIH azssiv
Naugyemegmontam. Nem okoz túl nagy szemtörést. Hát a többi jelet még igazítani kell egy kicsinyég, hogy „viseekeggyenek”.
Most ennyi, és csak azért, hogy ne egymondatos mikrofonpróba éktelenkedjen blogomon.
A blog meg - ha nem tuttad vóna - ige. Most blogok, de te is bloghatsz, mert ő is blog, ezután együtt blogunk, amíg ti blogtok, hogy mind együtt blogjanak az emberek. Blogos és boldog vagyok, mert ma lett krisztusi korú Éva Cavalli, aki belőlem is való, s Isten éltesse!
Olvasó, az utosló logán szólok: Ha újságban ezt látod, Emmausz, Gyom, -ich, Mickey, Mikeus, Mick, Gyorgyovich Miklós, Mc Key - valószínűleg rátaláltál egyik írásomra. Nem tagadom meg őket ezután sem. Éljenek túl, mint Örkény egypercesében gazdáját a pöcök.
A bölcsesség könyve 1. f.
I. A BÖLCSESSÉG ÉS AZ EMBER SORSA
Keresd Istent, és kerüld a bűnt.
Szeressétek az igazságot, ti, akik ítélkeztek a föld fölött! Jó lélekkel gondolkodjatok az Úrról, és keressétek szívetek egyszerűségében! Mert azok, akik nem kísértik, megtalálják, és azoknak, akik nem bizalmatlanok iránta, kinyilvánítja magát. De az álnok gondolatok eltávolítanak Istentől, és a próbára tett mindenhatóság eltaszítja az eszteleneket. Gonosz szándékú lélekbe nem tér be a bölcsesség, és nem vesz lakást olyan testben, amely a bűnnek szolgál. Hisz a fegyelem szent lelke menekül a hamisságtól, távol tartja magát az esztelen gondolatoktól, és elriad, mihelyt igazságtalanság közelít. Emberbarát lélek a bölcsesség, de nem hagyhatja büntetlenül a káromlót ajkai miatt. Mert Isten belelát a veséjébe, ismeri a szívét és hallja a szavait. Mert az Úrnak lelke betölti a földkerekséget, tud minden szóról. Ezért nem marad rejtekben senki sem, aki igazságtalanul beszél, és nem kerüli el a büntető igazságosság. Mert az istentelen terveit vizsgálat alá vetik; beszédének híre az Úr elé kerül, hogy gonoszságai elvegyék büntetésüket, hiszen mindent meghall a féltékeny fül, és a leghalkabb zúgolódás moraja sem marad titokban. Kerüljétek hát a hasztalan zúgolódást, óvjátok nyelveteket a rágalmazástól, mert a titkos beszéd sem marad büntetlen, s a száj, amely hazudik, megöli a lelket. Ne törekedjetek a halálba életetek elhibázott útján, ne siettessétek romlásotokat kezetek tetteivel! Mert a halált nem Isten alkotta, ő nem leli örömét az élők pusztulásában. Hisz mindent azért teremtett, hogy legyen, és a világ teremtményei az üdvösségre szolgálnak. Nincs bennük pusztító méreg, és a földön nem az alvilág uralkodik. Mert az igazságosság halhatatlan.
Az élet az istentelenek szemében.
Az istentelenek azonban kezükkel és szavukkal hívják (a halált), emésztődnek az utána való vágyakozásban, mintha a barátjuk volna, és szövetséget kötnek vele, mert méltók rá, hogy az osztályrészévé legyenek. Közöm. akik nem kísértik, megtalálják, és azoknak, akik nem bizalmatlanok iránta, kinyilvánítja magát [az Úr]. Azt hiszem, ez itt a lényeg. A továbbiakban tanácsokat oszt meg az igaz életre vonatkozóan. Különösen is a nyelv féken tartására int. Hazugság, rágalom, zúgolódás stb.

Több kérdés is adódik, mielőtt nyakamba veszem a kerületet. Az első, jön-e Tücsi. Ha jön, egyeztetnünk kell. Ha nem jön, akkor hogy kocsival, gyalog, gyalog és busszal érjek-e oda, ahová eljutni tervezek.  Ma könnyített szereléssel indultam. Hamar magamhoz vetem SZIG-emet, a busz miatt. Mivel kulcsot nem vittem, gyalog indultam a megállóba. De nemcsak a buszmegállóba, hanem a könyvmegállóba is. Ott elég sokféle kötet vár gazdára ez idő szerint. A magammal vitt albumot és gyerekkönyvet otthagytam, s helyette választottam egy riportkötetet, a Móra-életműsorozat egyik tagját, mert szeretem, és Lénárd Sándor híres önéletírását, a Völgy a világ végén címűt, mert azt meg akkor szerettem, amikor még megvolt.
Most újra megvan.
Ajánlom az ifjabb korosztály figyelmébe, akikben elvágyódás mutatkozik a messzi, a vad, az abszolút független tájakra. Lénárd meg sem állt a brazíliai őserdőkig, ott kvártélyozta el magát, ott teremtette meg saját világát, onnan levelezett az újlatin művelőivel, s talán ott fordította le latinra a Micimackót.
Mivel zsákmányaim erősen húzták nem arra a célra szabott zsebeimet, sétámat órásra szűkítettem. Néhány kép is készült bizonyítandó, hogy nem itthon tétlenkedtem.

Az értelmező szótár meghatározása szerint a kies táj kellemes látványt nyújtó, vonzó vidék, s nem pedig kieső helyen lévő valami. Gyerekkoromra megy vissza első találkozásom ezzel a szópárral kies, (ellentéte a kietlen). A kies olyannyira mesterkéltnek tűnt fel előttem, hogy semmiképpen se gondoltam szemgyönyörködtető valamire, amikor a kies jelzőt hallottam, inkább az ellenkezőjére. Megfordítva perdig: a kietlenről nem gondoltam valamiféle unalmas, poros természeti valamit. Utóbb persze tudatosodott bennem ezeknek a szavaknak az értelme, de tudat alatt továbbra is éppoly kietlen maradt a kies, mint ifjúkoromban. A kies kb. olyan szép szó, mint a síel. A magyar nem szereti a hangzótorlódásokat. Hiába magyar szó, nem szép, nem magyaros a kies. Nagyságrenddel jobb a kellemes jelző. Minek kellett kacifántoskodni a kiessel? Nem tudom.
Mindenesetre tegnap délben kietlen vidéken jártam. Nem vitt messzire a busz, csak a Duda-gáthoz, ahol téltől tarlottak a rétek, lombjukat vesztettek a fák. Élő is alig mutatkozott az egy derékban meghajoló és hányó nőt kivéve. Tán csöves volt, tán ittas, nem tudom, de rendületlenül küldte vissza a gyomra a korábban benyelt folyadékot. Szegény feje nem tűnt valami épületes látványnak.
Rövid sétám alkalmával mindenesetre – már csak a bizonyság kedvéért is – készítettem néhány dokumentum értékű fotót. Nem különösek, de valóságosak.
Énekek éneke 8. f.
Bár testvérem volnál, és szoptad volna az anyám emlőjét! Ha utcán lelnélek, ott megcsókolnálak, akkor nem vethetne meg érte senki. Magammal vinnélek és bevezetnélek anyámnak házába, és tanítgatnál, én meg itatnálak fűszerezett borral, gránátalma-musttal. A balját a fejem alá teszi, a jobbjával meg átkarol. Jeruzsálem lányai, kérlek benneteket, ne zavarjátok, ne ébresszétek föl szerelmemet, amíg maga nem akarja.
A KAR
Ki az ott, aki a puszta felől erre tart és a szerelmesére támaszkodik?
A VŐLEGÉNY
Az almafa alatt keltettelek föl. Ott, ahol vajúdni kezdett veled anyád, ahol kínok közt fetrengett, aki megszült. Tegyél a szívedre pecsétnek, mint valami pecsétet a karodra! Mert mint a halál, olyan erős a szerelem, olyan a szenvedély, mint az alvilág. Nyila tüzes nyíl, az Úrnak lángja. Tengernyi víz sem olthatja el a szerelmet, egész folyamok sem tudnák elsodorni.
FÜGGELÉK
Ha valaki háza egész vagyonát felkínálná is a szerelemért, azt is kevesellnék!
Két kis gúnydal
Van egy kis húgunk, még kicsi, melle sincs. Mit tegyünk húgunkkal, hogyha majd megkérik? Hogyha fal, építsünk fölé ezüsttetőt, ha ajtó, takarjuk el cédruspalánkkal. Fal vagyok, és a melleim, mint a tornyok, ezért nyertem meg a szeme tetszését. Baal-Hamonban Salamonnak volt egy szőleje. Csőszökre bízta a szőlejét; ezer ezüstsékelt kellett fizetnie mindegyiknek a termésért. Előttem a szőlő, most az enyém; Salamon, az ezer ezüst legyen a tied, kétszázat meg kapjanak a termés őrei.
Adalékok
Te, aki a kertekben laksz, a barátaim lesik szavaidat, hallasd hangodat! Fuss szerelmem, tégy, mint a gazella, mint a szarvasborjú a balzsamhegyeken. Közöm. Ha egyéb nem is, a Két kis gúnydal c. betoldás igazolná, hogy az énekek éneke dalok gyűjteménye. Jobbjával meg átkarol.  „Jobbod szilárdan tart engem” – olvastuk a 63. zsoltárban. A kapcsolatok szorosságára használt kép igen érzékletes. Itt a szerelemre alkalmazza. A tégy a szívedre pecsétnek, mint valami pecsétet karodra. Az elválaszthatatlanság, a hűsége jelképe ez a pecsét.

Kérlek, adj létet értelmemnek, és
adj értelmet létemnek,
hogy érdemes legyen naponta felkelni,
és fent fáradozni.
***
Úti Boldogasszony (Madonna della strada)
segíts, hogy mi se okozzunk másoknak s mások se nekünk
közlekedési balesetet.
Vigyázz egészségemre, mert én nem tudok.
***
Súly: 92 kiló.
Énekek éneke 7. f.
A KAR
Térj vissza! Térj vissza, Sulammit! Térj vissza, térj vissza, hadd nézzünk meg!
A VŐLEGÉNY
Mi az, mit akartok Sulammiton nézni? Tán a körtáncot kettőzött sorokban?
A KAR
Mily szép a lábad a sarudban, fejedelmi leány! Csípődnek hajlása olyan, mint valami ékszer, amelyet művészi kezek készítettek. A köldököd akár egy kerek csésze. Ne hiányozzék a fűszerezett bor se! A hasad olyan, mint a búzarakás, amelyet liliomok kerítenek körül. A két melled, mint a gidák, a gazella ikrei. A nyakad mása elefántcsonttorony, szemed a hesboni tavakhoz hasonlít, a Bat-Rabbim felé vezető kapunál. Az orrod olyan, mint a Libanon tornya, amely Damaszkusz felé néz. Fejed, mint a Kármel, s fejeden a haj, mint a bíbor. Királyt tart bilincsben a hajfonatod.
A VŐLEGÉNY
Milyen szép vagy és milyen igézetes! Szerelmem, gyönyörűségem! Akár a pálmafa, olyan a termeted, a melleid meg, mint a szőlőfürtök. Elhatároztam: fölmegyek a pálmafára, s megszerzem gyümölcseit. A melleid legyenek szőlőfürtök, a leheleted almaillat, A szád meg bor a legjavából.
A MENYASSZONY
Oly simán csúszik le a kedvesem (torkán), szelíden ömlik el az alvók ajakán. Kedvesemé vagyok, utánam vágyódik. Gyere, kedvesem, menjünk ki a mezőre, töltsük az éjszakát (kinn) a tanyákon! Korán reggel menjünk ki a szőlőhegyre, nézzük meg, fakad-e a szőlő vesszeje. Vajon kifeslettek-e virága bimbói, s a gránátalmafák virágoznak-e már? Ott ajándékozlak meg szerelmemmel. Illatot árasztanak a szerelem almái, sok pompás gyümölcs hever ajtónk előtt. Frisset is, régit is tettem el neked, kedvesem! Közöm. A menyasszonyt dicséri a kar, és a vőlegény. A menyasszony teljesen át akarja adni magát párjának a szőlőhegyen. Kb. a Paradicsom állapotát képezi le ez a zsánerkép. Vágyak és beteljesülés. A maguk nemében tökéletesek. 

Ez két szempontból is furcsa. Régóta nem esett semmi. Továbbá: télen hó szokott esni. Már ezek a telek se a régiek, bezzeg az én időmben – tehetném hozzá, ha öreg volnék. Mindenesetre mostanság kitartóan áztatja a földet az égi nedű. Áztatta fejünket is, ameddig kikerülhetetlenül jelen volt. Gondoltam is rá, hogy készítsek fotót a szélvédőn keresztül látható világról. Ám nincs olyan mondandója, amely az átlagember ingerküszöbét átugorja. Így az esős utcakép elmaradt.
A séta is elmaradt.
Ma megint kivívtam néhány közeli ismerős érdeklődését.
Az obligát „Hogy vagy?” – kérdésre obligát választ szoktam adni:
– Bábállapotban érzem magamat, mint aki már nem hernyó, de még nem is lepke.  Kissé szédelgek, tán alacsony a vérnyomásom most meg? 
– Sápadt vagyok – mondják.
– Felpofozzam magamat?
Örülök, hogy élek. És ennyi.
Várok valamire. Tán arra, hogy kicsit összerendeződjenek bennem az életszerű dolgok, és megrázhassam magamat.
Mindenesetre kevesebbet szeretnék foglalkozni saját állapotommal.           
Ehhez elég egy jó könyv vagy jó társaság.
Ma pl. Elvira nap van.
Délután megünnepeljük csendben, hiszen hamvazószerda is ma van.
Énekek éneke 6. f.
A KAR
Hová ment szerelmed, asszonyoknak gyöngye? Hová lett kedvesed, hadd keressük veled?!
A MENYASSZONY
Szerelmesem lement a kertjébe, a balzsamágyakhoz, hogy élvezze kertjét s liliomot szedjen.
AZ ÖTÖDIK ÉNEK
Én a kedvesemé vagyok, s ő az enyém – a liliomok között legeltet.
A VŐLEGÉNY
Oly szép vagy, kedvesem, mint Tirsa városa, és mint Jeruzsálem, olyan kedves vagy! Fordítsd el tőlem a tekinteted, mert megigézel vele. A hajad, akár a kecskenyáj, amely leereszkedik Gileád hegyéről. A fogaid az anyajuhokhoz hasonlók, amelyek épp most hagyják el az úsztatót. Mind ikreket ellenek, és még egyikük sem vesztette el fiát. A halántékod akár egy gránátalmagerezd a fátyolod alatt. Királyné van hatvan, ágyas asszony nyolcvan, [és a szolgálóknak se szeri, se száma]. De galambom, ki tökéletes, csak egy van. Anyjának egyetlene, szülőjének kedveltje. A lányok, akik látják, boldognak hirdetik, királynők s ágyasok ünneplik.
A KAR
Ki az, aki úgy ragyog, mint a hajnal pírja, s szép, mint a telihold, világos, mint a nap, és oly félelmetes, mint a zászlós hadak? A MENYASSZONY
A diófásba mentem, hogy megnézzem, fakad-e (az élet) a völgynek aljában; hogy lássam, kihajtottak-e már a szőlők, s virágba borultak-e a gránátalmafák. És ekkor – hogy hogyan, nem tudom – a lelkem beültetett nemes népemnek hintajába. Közöm. Folytatódik a jegyesek kölcsönös dicsérete, a lényeg azonban ebben csúcsosodik ki. Én a kedvesemé vagyok, s ő az enyém. A jegyesek egymás létéből élnek, mintegy önfeledten. A népdalunk is kitér erre: Hát én immár kit válasszak, virágom, virágom? Te engemet, én tégedet, virágom, virágom. Kell ezt magyarázni?

A 30 000 tó országában, Finnországban szinte mindig esik az eső.  Mit tehet a finn turista? Felveszi a viharkabátját, és úgy indul neki az erdős-lankás országnak.
Mivel tegnap már úgy látszott, hogy ma nem fog esni, eleve elhatároztuk, hogy elvonatozunk Esztergomba, azután majd meglátjuk.
Mára lanyhult bennünk az érdeklődés a város iránt. Igaz, hogy egy óra alatt ott vagyunk, de a madzagszerű városnak a szélén található a vonatmegálló. Onnan még csaknem egy órás séta a Duna-part, a bazilika környéke. Visszafelé ugyanígy. De hát akkor hova?  Soroltam, hogy milyen helyek adódnak kiindulópontunktól. Pomáz-dobogókő; HÉV-vel Szentendre; busszal Margit-sziget; busszal, ha a másik irányból jön, Békásmegyeri gát. Ha lemegyünk a Duna-partra, Graphisoft, gázgyári ltp, esetleg tovább Óbudai-sziget.  Adódhatnak még visszatérő sétaalkalmak. Reggel elsétálhatunk misére, sétálhatunk vásárolni is, de előző egyeztetés után sétáltathatjuk unokánkat is.
Nem is rossz választék.   
Látom és megértem T. húzódozását.
– Nem probléma, megyek egyedül – mondom neki.
- N,a nem – megyek veled én is. De hová menjünk?
– Valahogyan dönteni kell, menjünk a Margit-szigetre busszal.  S lőn.
Oda s vissza megjártuk, kb. két és fél óra alatt.
Nem számítottunk semmi különösre, nem is ért bennünket semmiféle extra. A fák kopaszok, a sás száraz, a réti sas unatkozik, az őzek emésztenek, a talaj süppedékeny, az utak tiszták, a turisták ritkák, a Palatinus szétverve (vö. úszó EB előkészületek), a Szt. Mihály-kápolna a helyén, a zenélő kút a víztorony és klastromromok úgyszintén, a busz kényelmes és jó rugózású, a Colt robbanékony, s mi máris itthon találjuk magunkat.
Az első kiruccanási kísérlet kipipálva.
Énekek éneke 5. f.
A VŐLEGÉNY
Húgom, mátkám, máris megyek a kertembe, szedem a mirhámat balzsamommal együtt; egyenest a lépből eszem mézemet, megiszom boromat a tejemmel együtt. Barátaim, egyetek, igyatok, ittasodjatok meg, kedveseim!
A MENYASSZONY
Aludtam, de szívem ébren volt. Hallga! Szerelmem kopog (és azt mondja):
A VŐLEGÉNY
Nyisd ki az ajtót, húgocskám, kedvesem, galambom, gyöngyöm! Mert a fejemet belepte a harmat, az éjszaka párája a fürtjeimet.
A MENYASSZONY
Már levetettem a ruhám, hogy vegyem fel újra? Lábamat megmostam, s most beszennyezzem? Kedvesem benyújtotta kezét a nyíláson, erre megremegett a bensőm. Fölkeltem, hogy (ajtót) nyissak kedvesemnek. Kezemről, ujjamról mirha csepegett, rá a zárnak reteszére. Ajtót nyitottam szerelmemnek, de már nem volt ott, eltűnt valahova. Majd elalélt a lelkem, hogy így elszaladt, kutattam utána, de sehol nem találtam, kiabáltam is, de nem adott választ. Az éjjeli őrök találtak meg, amikor a várost járták. Ütöttek és véresre vertek, letépték rólam a leplet, akik a falakat őrzik. Jeruzsálem lányai, kérlek benneteket, hogyha rátaláltok az én szerelmemre… Mit mondjatok neki? Hogy a szerelembe belebetegedtem.
A KAR
Miért különb kedvesed a többi szerelmesnél, asszonyoknak gyöngye? Miért különb kedvesed a többi szerelmesnél, hogy úgy kérlelsz minket?
A MENYASSZONY
Az én szerelmem fehér is, piros is, kitetszik ő akár tízezer közül is. A feje színarany, a haja datolyafürt, s mint a holló, fekete. Szemei, mint a galambok a medence vizénél: tejben fürdenek és a tengeren ülnek. A két arca, akár a balzsamágyak, amelyek illatos füveket teremnek. Az ajka liliom, mirha csepeg róla. Kezei aranyhengerek, tarziskővel kirakva. A teste elefántcsont, tele zafírral. A lába márványoszlop, s színarany talpon áll. A termete Libanon, páratlan cédrusfa. A szája mézédes, a lénye elragadó! Ilyen a kedvesem, ilyen a barátom, Jeruzsálem lányai! Közöm. Szerele, szerelem, átkozott gyötrelem... mondja a népdal. Úgy látszik, a mély érzelmek olykor szenvedéssel járnak. Kikerülhetetlenül. Mert elment a vőlegény, akinek a hajq fekete datolyafürt, ajka liliom, teste elefántcsont,  a szája mézédes stb., stb.

Olvasom Óbuda 2015-beli sikereit, és benne azt: a múlt évben a kerület belső részében két zónára osztottan fizetőparkoló-rendszert építettek ki 12 000 parkolóhely kiépítésével, (szerintem csak megjelölésével), 170 pénzszedő automata felállításával. Ezáltal elérték, hogy csökkenjen a tumultus, és legyen módjuk a helyben lakóknak (ugyancsak valamennyi éves díjért) parkolniuk ott, ahol eddig ingyen tették ugyanezt. Érzem benne a szemfényvesztést. Jó nekünk, mert ha pénzért is, de kijjebb szorítottuk azokat, akik eddig a parkolásukat nálunk oldották meg. A belvárosból indult az egész rákfene. Kerületenként szorítva ki az autókat – egyre kijjebb és kijjebb. Eközben a beljebb élő népség fizet, mint a katonatiszt. A parkoló-szolgáltatás, amely nem szolgáltat semmit, csak kasszíroz meg büntet, köszöni szépen, jól van. Hol van mégis ennek az össznépi meggajdulásnak a vége?
A rendelkezésemre álló brosúra szerint „a bevezetett konstrukció páratlanul széles kedvezményeket kínál a kerületben lakók ... részére.”
Miféle eufémizmus ez?
Miért gondol bárki ostobának minket?
Mennyivel tekinthető kedvezményesebbnek a fizetés az ingyenesség helyett? Mennyire tekinthető kedvezőbbnek az, hogy az orvosi rendelőintézetből ugrálhatok a parkolóhoz, mert fogalmam sincs, hogy meddig kell várakoznom, viszont a parkoló őrök elég fürgék hozzá, hogy megdolgozzanak a pénzükért: fotóznak és büntetnek. Miért kedvezőbb nekem ez a támasztott idegbaj? Megmagyarázná valaki?
Vigyázó szemetek vessétek Szlovákiára, ahol alkotmányellenesként megszüntették az ország valamennyi parkolójának fizetős jellegét.
Ha az eddigi trend szerint megy minden, a közeljövőben kiterjesztik a parkoló rendszert egész Aquincumra, majd a Rómaira, utóbb Csillaghegyre, Békásmegyerre, Budakalászra, Szentistván-telepre.
Szentendre központjára azért nem, mert ott már fizetős a parkolás.
Énekek éneke 4. f.
A VŐLEGÉNY
De szép vagy, kedvesem, igen szép vagy! Szemeid, mint a galambok a fátyolod mögött. A hajad, akár a kecskenyáj, amely leereszkedik Gileád hegyéről. Fogaid a megnyírt juhokhoz hasonlók, amelyek éppen most hagyják el az úsztatót: mind ikreket ellenek, és még egyikük sem vesztette el fiát. Az ajkad, mint a karmazsinszalag, a csacsogó szád szeretni való. A halántékod, akár egy gránátalmagerezd a fátyolod alatt. Dávidnak tornyához hasonlít a nyakad, amit kőből való bástyák díszítenek; ezernyi pajzs függ rajta, megannyi hősi pajzs. A két melled, mint a gidák, a gazella ikrei, amelyek ott legelnek a liliomok közt. Míg föl nem támad a nappali szellő, és az árnyékok útnak nem indulnak, a mirhahegyen és a tömjéndombon járok. Egészen szép vagy, kedvesem, nincsen rajtad semmi folt. Gyere le, mátkám, a Libanonról, gyere le a Libanonról, ide le! Amána csúcsáról ereszkedjél alá! A Szenir és a Hermon ormáról, az oroszlánok tanyázó helyéről, a párducok hegyéről. Megigézted a szívem, jegyesem, húgocskám, megigézted a szívem szemednek egyetlen pillantásával, s nyakadnak egyetlen láncával. Milyen vonzó, húgom, mátkám, a szerelmed! Mennyivel édesebb szerelmed a bornál, keneted illata felülmúl minden balzsamot! Ajkadról, jegyesem tiszta méz csurog. A nyelved alatt tej van és méz. Ruhádnak illata a Libanon illata. Húgom, mátkám akár az elzárt kert, mint az elzárt kert, a lepecsételt forrás. Hajtásaid gránátalmát termő kerthez hasonlók, (tele mindenféle) pompás gyümölccsel: nárdusszal, sáfránnyal, kálmossal, fahéjjal, mindenféle tömjéntermő fával, mirhával és aloéval, a legjobb balzsamokkal. A kertnek forrása élő víz kútfeje, amely a Libanonról csörgedezik alá.
A MENYASSZONY Támadj fel, északi szél, siess, déli szél! Járd át kertemet, hadd szálljon illata! Akkor eljön kedvesem a kertjébe, hogy élvezze pompás gyümölcseit! Közöm. A vőlegény az énekek éneke keletkezésekor használt hasonlatokkal becézi kedvesét. Ma azt mondanám, a szerelmes endorfinnal olyannyira eltöltődött, hogy még kedvese nyakéke is teljesen megigézi. Mindenesetre a versek a szerelem tökéletességét mutatják. Ahogyan beszél a vőlegény, az csakugyan a szerelmes hangja. Szépnek látja kedvesét, mert szépnek akarja látni. Tökéletesnek!!!   Egészen szép vagy, kedvesem. Ezt a kitételt Máriára szokták alkalmazni, aki kegyelemmel teljes volt és van.

Mit tud a bal és a jobb agyfélteke? A balról most legyen elég annyi, hogy az összes racionális, intellektuális dolgot tudja, a beszédközpont helye, kiváló mérnököket produkál. A jobb félteke kreatív, fantáziadús. Muzikális. Az éneklésért felel, Jó a térlátása, felismeri a színeket, az alakokat, arcokat. Jó a humorérzéke. Erősek az érzelmi reakciói, nem beszél, ám érzi a hanglejtés színezeteit. 
Mondhatod, hogy nincs félfejű ember, mindenkinek egyaránt van bal és jobb agyféltekéje. Van, és a legtöbb emberben kialakul valamelyik fél dominanciája. A művészlelkeket azért fogadják el olyan sokan nehezen, mert gondolkozásmódjuk nem feltétlenül olyan, mint a hétköznap embereié. Csapongó, viselkedése kiszámíthatatlan, exhibicionista, aki meg akarja mutatni munkáit a világnak. Magatartása kevéssé konvergens. Egyedi utakat próbál meg. Kreaciókban gondolkodik. Olyat próbál alkotni, ami korábban sose volt. 
Voltaképpen a bloggerek is ezzel próbálkoznak. Megteremteni a sosevoltat.
Ha a tökéletes Istennek tulajdonítjuk a teremtést (én neki tulajdonítom), akkor a képlet egyszerűsödik. Művész az, aki részt vesz a teremtő munkában. A művész által elkészített mű annyira lesz remek, amennyire megközelíti a tökéletest.      
  Váli Dezső kortársfestőművésztől veszem a következőket: „egy remekmű villámvillanás időre megmutatja Isten köpenye szegélyét”. A művészet pedig, ha szigorú akarok lenni, a remekművek keletkezésének a tere, bölcsője, ihletési lehetőségének a kerete. És most el kell tekintenünk a műformáktól, műfajoktól. Minden hangzó, látható, megépített mozgáskultúrát tükröző mű lehet remekmű: a festészet, szobrászat, építészet, az alkalmazott művészet, tánc, a zene, s minden mindeddig fel nem talált ága egyaránt termelhet remekműveket.
Mi a biztosítéka annak, hogy egy mű igazán remekmű-e? Csaknem semmi. Azaz valami mégis, a művész emberi hitelessége. Az tudniillik, hogy önmagához képest elmegy-e a végsőkig, hogy tehetsége legjavát adva hozza-e össze munkáját. Ha csupán az átlagnál tehetségesebb volna, az önmagában kevés. Sokan termelnek mestermunkákat. Ezek nem remekművek. A művész önmagát túllépve alkot. Így születnek a csúcsminőségek. 
Még meg kell emlékeznem az izmusokról. A korunkat behálózó izmusokkal az a bajom, hogy tagadások szülöttei. Az izmusok leszűkítik a kifejezés szabad lehetőségét. A kubizmus csak mértani formákból építkezik. Stb. 
A klasszikus művész nem tagad meg semmit, hanem a lehetőségek széles tárházából merít szükséglete szerint. Minden szükségeset felhasznál, és semmit se használ azokból, amelyek nem segítik a mű születését.    Végezetül egy Picasso anekdotát hozok. A művészt megkereste egy nő, egyik korábbi vevője. Egy kerámiát hozott Picassónak, hogy dedikálja neki pótlólag. P. kijelentette, hogy a tárgy hamisítvány, s nem ő készítette. Ne mondja, így a nő, a szemem láttára alakította a tárgyat. Ja, mondja, Picasso, néha hamisítványt is szoktam csinálni.   

Énekek éneke 3. f. (menyasszony folyt.) Éjszaka ágyamban kerestem, akit szeret a lelkem. De hiába kerestem, nem találtam. „Azért hát fölkelek, bejárom a várost, keresem a tereken és az utcákon, akit szeret a lelkem.” Hiába kerestem, nem találtam! Találkoztam az őrökkel, akik a várost járták. „Nem láttátok, akit szeret a lelkem?” Alig mentem tovább, otthagyva őket, megtaláltam, akit szeret a lelkem. Belekapaszkodtam, és nem engedem el, amíg be nem viszem anyámnak házába, annak szobájába, ki méhében hordozott.
A HARMADIK ÉNEK
Jeruzsálem lányai, kérlek benneteket, a gazellákra s a mezők szarvasára, ne zavarjátok meg a szerelmemet, s föl ne ébresszétek, amíg nem akarja!
A KAR
Ki az ott, aki a puszta felől erre tart, mint füstnek oszlopa? Mirhának és tömjénnek illata árad körülötte, és mindenféle különleges fűszeré. Nézzétek, Salamon gyaloghintója! Hatvan hős van körülötte, Izraelnek legjava. Mindnek kardja van, és jártasak a harcban, oldalukon a kard az éj rémei ellen. Trónust építtetett magának Salamon király, a Libanon fáiból. Az oszlopokat ezüstből csináltatta, a támláját aranyból, az ülését meg bíborból, középütt ébenfa betéttel. Sion leányai, gyertek, nézzétek: Salamon király, fején a korona, amellyel szülőanyja megkoronázta lakodalma napján, szíve örömének napján! Közöm. A jegyesek önfeledt magatartását fogalmazza meg a menyasszony. úgymond: Jeruzsálem leányai ne zavarjátok meg a szerelmemet, s föl ne ébresszétek, amíg nem akarja! Ez az. A szerelmes azt nézi, azt keresi, mi a legjobb a párjának. És úgy tesz. Ez viszonos, ha igazi.