Mickey webnaplója

Ma nem dugtuk ki a képünket a természetbe, mert hittünk a meteorológiai előrejelzésnek, amely mára esőt jósolt. Jóslata bevált, esett, tán esik is, nekünk pedig jól esik izomlázas tagjainkat ejtőztetni a lakásban.
A Napút c. irodalmi folyóirat a FB-on is mutatja magát. Egyszer már megjelent benne munkám (A répa, Napút 2009/1). Mivel elektronikus íróasztalomban hever korábbi kéziratom, ma erőt vettem magamon, s elküldtem nekik felajánlva közlésre. Annyit kértem levelemben, hogy csak pozitív fogadtatás esetén kérek reagálást az írásra. Úgy vélem, dolgozhatna művem az embereket kicsit felvidítva, ha már egyszer összeraktam. Lesz, ami lesz.
Ennek a kb. havonta megjelenő lapnak évente visszatérő rovata a Jeles hetvenesek. A megszólított korosztály jelesei, a szépművészetek művelői, újabban némileg mások is, pl. orvosok, publicisták, stb. hetven sorban emlékezhetnek pályájukra, egyáltalán írhatnak, közölhetnek magukról írást. Az én korosztályomból kerülnek ki idén, hiszen ők mostanság a hetvenesek. A lap tájékoztatása szerint kilencvenhárom jeles hetvenes hallatott magáról. Én lettem volna a kilencvennegyedik. Ezért kapcsolatfelújító e-mailemben úgy mutattam be magamat, hogy „jeletlen hetvenes”.
A kocka el van vetve.
Azt hiszem, ez volt az utolsó dobásom a nyilvánosság megdolgozását célozva.
Ízelítő a Bölcs 12. f.-ből: Mert a te el nem múló szellemed van mindenben. Ezért enyhén bünteted, akik hibáznak, és a bűneikre emlékeztetve figyelmezteted őket, hogy hagyjanak fel a gonoszsággal és higgyenek benned, Uram.
Isten Kánaán iránti kímélete
... azáltal, hogy a büntetést apránként róttad ki, alkalmat adtál a kánaánitáknak a megtérésre, jóllehet tudtad, hogy gonosz volt az eredetük, a romlottságuk velük született, és a gondolkodásuk nem változik meg soha
E kímélet okai
Nem is azért hagytad büntetlenül bűneiket, mintha valakitől tartottál volna.
... De mivel igazságos vagy, mindent igazságosan intézel, ...s bár hatalom van a kezedben, szelíden ítélsz, és nagy kímélettel vezetsz bennünket.
Az isteni kímélet tanulságai
...arra tanítottad népedet, hogy az igaz legyen ... (időt) adsz a bűnbánatra. ... hogy amikor magunk ítélkezünk, jóságodat tekintsük példaképünknek, és ha fölöttünk ítélkeznek, reménykedjünk az irgalomban.
A szelídség után szigorral jár el Isten
... mint éretlen gyermekre, olyan csapást küldtél rájuk, amely csúfot űzött belőlük... belátták, hogy az az igaz Isten, akiről azelőtt nem akartak tudni. Közöm. A nélkülözés és szenvedés, de a bővelkedés és az egészség is arra szolgálnak, hogy az ember edzésben maradjon. Aki sok tanítást kapott, az sok verésben is részesül, aki keveset tud, az kevés verést kap. Ezt kívánja az igazság, bár ezek a részletek nem igazán erről szólnak.

Normán felül szép tavaszi +15 fokos, napsugaras reggel virradt ránk ma, 22-én. Elhatároztuk, hogy kiaknázzuk a sétálási lehetőséget – kettesben.
Normális ember él ugyanis az adódó lehetőségekkel.
A Normafától startolunk ma. Még mielőtt a Szentendrei út hoz értünk volna eltökéltem ezt. Azért onnan, mert a 21-es busz célba visz, a Svábhegy tetejére, egészen a sípályák tövébe. Onnan pedig az utak természetüknél fogva lefelé vezetnek, kivéve az egy szem János-hegyre vezetőt, amellyel ezúttal nem kívántunk élni. Lefelé vezet a Makkosmária–Budakeszi útvonal, Csillebérc is lejjebb van, továbbá az óra járásával ellenkező sugárba esik az Ördögorom felé vivő út, ha pedig a hegy keleti lejtőjén indulunk, adódhat a Harangvölgy – Tündérszikla – Hűvösvölgy útirány, vagy valahogyan visszacsalinkázás a Fogaskerekűhöz.
Az átalakítása alatt álló Széll Kálmán téren felmásztunk a buszra. Ez volt kirándulásunk során a mászás. Felérve a buszra elgyönyörködtünk Buda egy részében. Felérve a Normafához elgyönyörködtünk a főváros panorámájában. Szeretem ezt a pontot. Nagyjából hazalátni. Amennyiben látható innen a Hunyad-orom, a „mögé kúszó” az Újpesti vasúti híddal, amelynek nagyjából a folytatásában lakunk. Továbbá odalátszik a Kunigunda úti Távfűtő Művek gyárkéményének a felső csücske. Legtávolabbról pedig a Megyeri-híd is. Szóval ott álltunk egy darabig földbegyökerezett lábbal, és készítettünk néhány fotót. Majd megtekintettük azt az ösvényt, amely a Harang-völgybe visz. Túl esetleges minőségűnek találtuk, ezért lesiklottunk a mellette húzódó sípályán léc nélkül. Munkában megfáradt lábainknak ez is éppen elég volt. Igazából teszteltük magunkat, hogy mekkora terhelést bírunk el ez idő szerint. Ezt választottuk, majd egy sétát a Mátyás király úton, hogy rajta haladva kijussunk a Fogaskerekűhöz. Onnan azután egyenest haza.
Mindent összevéve ugyanúgy elfáradtunk, mint korábban, ha a megtett út hossza és meredeksége el is maradt a fiatalkoriakétól.
Erőnlétünket is figyelembe véve azonban bizton állíthatom, hogy teljesítményünk, erőfeszítésünk hasonló volt, mint egykor.
Kellemesen elfáradtunk.  
Ízelítő a Bölcs 11-ből
Szent próféta vezetésével sikerre vezette vállalkozásaikat. Lakatlan pusztaságokon vonultak át, és járatlan helyeken ütötték fel sátrukat. Ellenálltak ellenségeiknek és visszaverték ellenfeleiket. Gyötörte őket a szomjúság; akkor segítségül hívták, és vizet adott a meredek szikla, eloltotta szomjukat a kemény kőszál.
A víz: az egyiptomiak veszte, Izrael megmentője.
...Tőlük (Izrael fiaitól) távol éppúgy gyötrődtek, mint a közelükben. Mert kétszeres gyötrelem fogta el őket és sóhajtozás, amikor a múltra emlékeztek. Amikor ugyanis meghallották, hogy ami nekik büntetésükre, azoknak az a javukra szolgált, tudomásul vették az Urat. Mert akit egykor a kitételkor elvetettek és gúnyolódva elutasítottak, azt végül meg kellett csodálniuk, amikor egész más szomjúság gyötörte őket, mint az igazakat.
Isten kímélete Egyiptom iránt
Mindenható kezed, amely a világot alaktalan anyagból formálta ki, seregestül küldhetett volna ellenük medvét, bősz oroszlánt, vagy újfajta, dühös, eladdig ismeretlen fenevadakat... De te mindent mérték, szám és súly szerint rendeztél el.
A kímélet oka
Bár az egész világ olyan előtted, mint a porszem a mérlegen, és mint a földre hulló hajnali harmatcsepp. De te mindenkin megkönyörülsz, mert mindent megtehetsz, és elnéző vagy az emberek bűnei iránt, hogy bűnbánatot tartsanak. Mert szeretsz mindent, ami van, és semmit sem utálsz abból, amit alkottál. Ha gyűlöltél volna valamit, meg sem teremtetted volna. Hogy is maradhatna meg bármi, ha te nem akarnád, és hogyan állhatna fenn, ha te nem hívtad volna létre? De te kímélsz mindent, mert a tiéd, életnek barátja. Közöm. A fejezet súlyos mondandója az utolsó bekezdésben található. Isten szereti teremtményeit: Jézus majd úgy fejezi ki: Isten nem akarja a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen. 

Aki régóta olvassa a Bibliát, nehéz annak újat mondani vallási kérdésekről. Egyáltalán az élet súlyos, filozofikus kérdéseiről. Így voltam vele magam is, akinek alkalmi feladata – regnumi közösségünket fogadván – a házigazda jogán témajavaslattal előrukkolni. Arról az általános helyzetről startoltam el, hogy az ilyen öreg csókáknak nehéz újat mondani, ránk is igaz lévén a tegnapi posztban már emlegetett információkkal való túltelítettség állapota.
Ekkor arra gondoltam, hogy végül is teljesen mindegy, hogy közös érdeklődésünk alapján életünk melyik szegmensét húzom elő, elég gyorsan megtöltjük saját életünk vonatkozásaival, ha nem vagyunk túlságosan fáradtak hozzá. Emlékeztem arra is, hogy a FB-on naponta szembetalálkozom egy NAPI REMÉNY c. összeállítással, amely elég bibliás, mégis igen gyakorlatias anyagot tálal fel érthetően és kellemesen rövid formában. Az Emmanuel közösség alapító tagja, dr. Marik József szokta rendre megosztani a FB-on. Ez nekem eleve garanciát ad a hitelességre és a színvonalra. Kinyomtattam szombaton a tárgynapi anyagot, és láttam felolvasás közben a szemekben a felcsillámló érdeklődést.
Mivel általános érdeklődésre tarthat számot a napi összeállítás, ez egyszer hadd csináljak neki reklámot. A mai adagium az interneten így található meg. Íme:
http://napiremeny.blog.hu/2016/02/21/boldog_akarsz_lenni_add_fel_az_eleted?utm_source=bloghu_rss
Hasznos töltekezést!
 Bölcs 10. f. III. A BÖLCSESSÉG ÉS ISTEN A TÖRTÉNELEMBEN
Ádámtól Mózesig
Ez (a bölcsesség) óvta, akit az Isten elsőként formált, a földkerekség atyját, amikor még ő volt az egyetlen teremtmény, s ez vezette ki bukásából; és ez adta neki az erőt is, hogy mindeneken uralkodjék. De amikor egy istentelen haragjában elpártolt tőle, belepusztult testvérgyilkos dühébe. Miatta vízözön árasztotta el a földet, s megint a bölcsesség mentette meg hitvány fán vezérelve az igazat. Amikor egymással egyetértésben gonoszságot követtek el a népek, s emiatt összezavarodtak, ez (a bölcsesség) fölismerte az igazságot és megőrizte feddhetetlennek Isten előtt, és megoltalmazta fia iránti elfogultsága ellenére is. Az istentelen emberek pusztulásakor megmentette az igazat, amikor menekült a tűz elől, amely az „Ötvárosra” zúdult. Gonoszságuk bizonyságaként folyton füstölgő, sivár vidék meg zölden maradó gyümölcsöt termő növények maradtak ránk, és egy hitetlen lélek emlékéül egy égnek meredő sóoszlop. Mert akik letértek a bölcsesség útjáról, nemcsak azzal bűnhődtek, hogy nem ismerték meg a jót, hanem balgaságuk emlékét is hátrahagyták az élőknek, hogy ne maradjon titokban, mit vétettek. A bölcsesség ugyanakkor kiszabadította szolgáit a bajokból. Vezette az igazat egyenes utakon, amikor bátyja haragja elől menekült; megmutatta neki Isten országát és szent dolgokkal ismertette meg, nehéz munkájában jóléthez segítette, és fáradozásait bőséggel jutalmazta. Segítségére volt zsarnokai kapzsiságával szemben, és gazdaggá tette. Ellenségeivel szemben védelmezte, üldözőitől oltalmazta, és nehéz küzdelemben győzelemre segítette, hogy belássa: a jámborság mindennél erősebb. Nem hagyta cserben az igazat, akit eladtak, hanem megóvta a bűntől. Lement vele a börtönbe, és nem hagyta el a bilincsekben sem, míg nem hozta neki az ország jogarát és a hatalmat elnyomói fölött, míg meg nem hazudtolta rágalmazóit és örök hírnevet nem szerzett neki.
Kivonulás Egyiptomból
A bölcsesség szent népet és feddhetetlen ivadékot szabadított ki az elnyomó nép hatalmából. Behatolt az Isten szolgájának lelkébe, és csodákkal és jelekkel lépett föl félelmetes királyokkal szemben. Az igazaknak megadta a jutalmat fáradozásaikért, vezette őket csodás utakon, és nappal hajlékul szolgált nekik, éjjel meg csillagfényül. Átvitte őket a Vörös-tengeren, átvezette őket a hatalmas vízen. Ellenségeiket a hullámokba temette, és a tenger mélyéből újra partra vetette. Így kifosztották az igazak az istenteleneket, és magasztalták, Uram, a te szent nevedet, és egy szívvel-lélekkel áldották oltalmazó kezedet. Mert a bölcsesség megnyitotta a némák száját és ékesszólóvá tette a gyermekek nyelvét. Közöm. Isten maga a tökéletes bölcsesség, aki gondját viseli a csetlő-botló bűnössé lett embernek. Az ember történelmét a láthatatlan Isten tereli mederbe általunk áttekinthetetlen rend szerint. Isten erkölcséről azért értelmetlen beszélni, mert ő maga az abszolút mérce, aki lényében maga mindennek a mértéke. Szerencsénkre megismertette velünk a követendő utat kinyilatkoztatásával, lelkiismeretünk által és Krisztuson keresztül.  

A szoc. időkben a magamfajta konzervativizmusra is hajló valaki, bújtam az antikváriumokat, hátha találok olyasvalamit, ami átment a szocreál szűrőn, és a tűrt, netán tiltott információk hordozója. Volt ebben valamiféle kamaszos forradalmi hév, valamiféle passzív ellenállás. Aztán megszűnt a szellemi cenzorság. A rendszerváltás éveiben fordulat állt be. Megnyílt lehetősége annak, hogy ki-ki büntetlenül el/kimondhassa magát, általa vallott eszméket, életvezetési stílust, pártállását, a világról alkotott nézeteit pró és kontra. Az internet, a wi-fi, majd még inkább a Facebook térhódításával ez odáig fajult, hogy a feltett anyagok egyre inkább szellemi szemétdobokra kezdtek hasonlítani. Ennyire persze nem rossz a kép. Javítom is szellemi kereskedésekre, ahol előfordulnak új cikkek és százszor elismételt híranyagok, számtalan ismétlés a megosztások révén, és guanóként lepik el a feltett anyagokat a kéretlen hirdetések. Sokszor éreztem már úgy, hogy elég volt. Nem vagyok kíváncsi senkire és semmire. Sok-sok, sőt nagyon sok az érdektelen, a közönséges, a piszlicsáré, az önmutogató, a semmitmondó vagy éppen közönséges anyag.
Ha tehát az átkosban informálatlanságban szenvedtünk, ma információtobzódástól nyögünk.
Kell ez nekünk? – kérdezem magamtól is.
Egyáltalán nem.    
Tűzbe felét. Vetem.
Újra felét!  Ím!
Harmadikat még!
Lángol az is!
Jer most; vár az olympusi kar – mondanám Kazinczy után szabadon,  de nem mondom. Próbálom a magam módján, (a fb előtt töltött idő radikális csökkentésével) mederben tartani az elárasztásomra törekvő információáradatot.
Jót tesz a szívemnek, jót a lelkemnek, egyébként is amolyan magunkat összekapó böjtös időszakban leledzünk.
A végtelenre, a végső kérdésekre, az élet értelmére szeretnék fókuszálni.
Melyhez hasonló jókat kívánok kegyelmeteknek is.
 A Bölcs 9. f. Ima a bölcsességért
Atyáim Istene, irgalomnak Ura, aki a szavaddal teremtettél mindent, és bölcsességeddel alkottad az embert, hogy uralkodjék a teremtményeken, amelyeket alkottál, és igazgassa a világot szentségben és igazságosságban és egyenes lélekkel tegyen igazságot: add meg nekem a bölcsességet, trónod osztályosát, és ne zárj ki engem gyermekeid közül. Hiszen szolgád vagyok, szolgálód fia, gyönge és rövid életű ember, és édeskeveset értek a joghoz és törvényhez. Ha mégoly tökéletes is valaki az emberek fiai között, de a tőled való bölcsességnek híjával van, semmibe kell venni. Te szemeltél ki néped királyává, fiaid és lányaid bírájává. Te parancsoltad meg, hogy templomot építsek szent hegyeden és áldozati oltárt a városban, amelyet lakóhelyül választottál, szent sátrad hasonmásául, amelyet kezdettől készítettél. Nálad a bölcsesség, ismeri műveidet, jelen volt, amikor a világot teremtetted, és tudja, mi kedves a szemedben és mi helyes a parancsaid szerint. Küldd le szent egedből, dicsőséged trónjától, hogy munkámban velem legyen és segítsen, és így fölismerjem, mi kedves a szemedben. Mert tud és ért mindent; tetteimben józanul vezet majd és megoltalmaz hatalmával. Így majd tetszenek neked műveim, népedet igazságosan kormányozom, és méltó leszek atyámnak trónjára. Melyik ember képes fölismerni Isten akaratát, és ki tudja elgondolni, mit kíván az Úr? Hisz a halandók gondolatai bizonytalanok, és terveink ingatagok. Mert a romlandó test gátolja a lelket, és a földi sátor ránehezedik a sokat tűnődő elmére. Csak nagy nehezen derítjük ki, ami a földön van, és üggyel-bajjal értjük meg, ami kézenfekvő. Hát akkor az égi dolgokat ki tudná kifürkészni? Ki ismerte föl valaha is akaratodat, ha te nem adtál (neki) bölcsességet és nem küldted el a magasból szent lelkedet? Csak így lettek simává a földön lakók útjai, s így tanulták meg az emberek, mi kedves a szemedben. Csak a bölcsesség által menekültek meg. Közöm. A bölcsesség ráfért Salamonra, ráférne minden mai hatalmasságra, uralkodóra. De vajon kérik-e a bölcsesség ajándékát, sőt karizmáját, hogy a világ népein segítsenek vele, vagy sem. Hajlok az utóbbira. Pedig a te bölcsességed nélkül talmi a saját eszük után tévelygők szalmalángja. Kérlek, adj belátást a maiaknak, és népeiknek, hogy legalább utóbbiak imádkozzanak amazokért.

Az emlékezetem visszavisz általános iskolás koromba, mikor is az azóta elhunyt Oberfrank Géza még csak tanulta a karmester szakmát.
Sorsom úgy hozta, hogy a zeneiskolásokból verbuvált zenekar egyik hegedűse lehettem. Egy gyermeknapi hangversenyt adtunk a Semmelweis utcában, az akkor alighanem Szovjet-Magyar Baráti Társaság impozáns főhadiszállásán. Ha emlékezetem nem csal, Bartók Cipósütés c. darabját vezettük elő kiszenekari feldolgozásban. Jó hangulatú előadást produkáltunk. Különösen a vége vált nevezetessé számomra. Az általunk Géza bácsinak titulált ifjú karmester, ahogy kell, a darab végén leintette a zenekart, s akkor az egyik gyerekcse, egy első hegedűs, nem állt le a záró hang hangoztatásával, csak akkor, amikor rájött, hogy körülötte nagy a csend. Ez a gyerekcse én voltam, és ez a nagy csend pedig nem tartott sokáig, ugyanis a nagyérdemű közönség derűs tapsolásba kezdett, alig is akarta abbahagyni. Máig nehéz megállapítani, hogy a karmester vigasztalására szólt a taps, aki nem volt képes leállítani rakoncátlan hegedűsét, vagy nekem, aki, maradjunk annyiban, hogy elbambultam. Ezt viszont olyan spontán cselekedtem, hogy meg kellett tapsolni.
Hogy miért írom ide mindezeket?
Azért, mert az imént belopódzott a fülembe a zenei feldolgozás kórusszövege, annak is a vége, amely így valahogy szól több szólamban: Tyúk a cipót csipegeti, csipegeti, csipegeti, eszi, szedi, eszi, szedi, eszi, szedi, szedi, eszi, szedi, eszi...  és valahol a felső prímhangon hagyja abba.
Csak én nem.
Bölcs 8. f.
Erejét kifejtve elér (a világ) egyik végétől a másikig, és a mindenséget üdvösen igazgatja.
A bölcsességben minden jó megvan.
Őt szerettem és kerestem ifjúkorom óta; azon voltam, hogy jegyesemmé tegyem és hódolója lettem szépségének. Nemes származással dicsekedhetik, mivelhogy együtt lakik az Istennel, és a mindenség Ura szereti, mert be van avatva Isten tudásába, és a tetteit ő választja meg. Ha a gazdagság kívánatos jó az életben, vajon mi gazdagabb, mint a bölcsesség, amely mindeneket alkot? Hogyha az okosság valamit létrehoz, akkor ki nagyobb művész nála az egész világon? És ha valaki az igazságosságot kedveli, akkor amit ő elér, az erény: mértékletességre, okosságra, igazságosságra és erősségre tanít. Ezeknél nincs hasznosabb az életben az ember számára. Ha meg valaki gazdag tudást kíván, akkor ő ismeri a régmúltat és feltárja a jövendőt; ért a fordulatos beszédhez és a talányok megfejtéséhez; előre tud a jelekről és a csodákról, a korok és időszakok végéről.
A bölcsességet nem nélkülözhetik a vezetők
Eltökéltem hát, hogy élettársamul veszem, mert tudtam, hogy jó soromban tanácsadóm, gond és bánat közepette meg vigaszom lesz. Tekintélyem lesz miatta a sokaság előtt, és az öregek előtt becsületem, holott ifjú vagyok. A bíráskodásban éles elméjűnek találnak majd, és megcsodálnak a hatalmasok. Ha hallgatok, várnak rám, ha felszólalok, figyelmesen meghallgatnak, és ha hosszabban beszélek, szájukra teszik a kezüket. Miatta halhatatlanságban lesz részem, és örök emlékezetet hagyok az utókorra. Népeket kormányozok majd, és nemzetek lesznek alattvalóim. A félelmetes zsarnokok rettegnek, ha felőlem hallanak, hanem a nép körében kegyesnek mutatkozom, a hadban meg vitéznek. Megtérve otthonomba, oldalán kipihenem magam; mert társaságában nincs keserűség és a vele való élet nem jár bosszúsággal, hanem derű és öröm.
Salamon Istenhez fordul bölcsességért
Míg ezeket fontolgattam magamban, és szívemben meghánytam-vetettem, hogy a halhatatlanság a bölcsességgel rokon, a vele való barátságban tiszta öröm rejlik, a keze munkájában kimeríthetetlen gazdagság, a vele való bizalmas érintkezésben okosság, a vele való társalgásban jó hírnév; szétnéztem és kerestem, hogyan vihetném házamba. Tehetséges ifjú voltam ugyan, és jó lélek jutott részemül, vagy helyesebben, mivel jó voltam, tiszta testhez jutottam. De mivel beláttam, hogy nem juthatok másként birtokába, csak ha Isten megadja – már az is okosság volt tudni, hogy kinek az adománya –, azért az Úrhoz fordultam, imádkoztam hozzá és szívem mélyéből mondtam... Közöm. Egy gondolatot emelek ki a fejezetből: a bölcsesség derű és öröm. Ez hatalmas vigasztalás, azoknak, akik okkal-joggal gondolják magukat bölcsnek. Igazolhatják, hogy állapotszerűen megtapasztalják a humort és a kiegyensúlyozottságot. Megértők és belátók. Nem hiába mondogatta Jáki bá, húgom apósa: Csak a humor és a nyomor el ne hagyjon! Nem hagyta el. 

Nagy kincs nekem a könyvmegállóból hozott Móra-kötet (Elkallódott riportok). A kötetben hozott újságcikkek forrásértékűek. Rávilágítanak a magyar művészeti élet árnyékban maradt részleteire. Persze Szegedről ír, ottani vonatkozásokról, de nemcsak. Pl. említi, hogy Madách barátja lényegesen tehetségesebb volt, mint Madách I., akinek Az ember tragédiáját tulajdonítjuk. Ennél szerinte bonyolultabb a mű keletkezéstörténete.
Szegednél maradva: Említi, hogy Dankó Pista szobrára Pósa Lajos koldulta össze a pénzt. Hogy Pósa Lajosnak köszönhetjük a gyermekek verses imáját. (Én Istenem, jó Istenem, becsukódik már a szemem etc.); hogy Móra Pósa Lajosnak köszönheti, hogy berobbant a gyermekírók táborába. Hogy ugyanő feljött Pestre a Pósa-szobor avatására. Hogy Tömörkény mekkora csoda volt emberileg, hogy sem előtte, sem utána nem termett senki, akinek a stílusa az övéhez hasonló lett volna, hogy Tömörkény mennyire szelíd és igazlelkű volt, igényes abban, amit írt, és szerény, aki magát sose nevezte írónak, jóllehet íróbb író volt legtöbb kollégájánál.
Engem örömmel töltött el a Tömörkény életének apró epizódjaiba való belepillantás. Volt szerencsém ugyanis egykor antikváriumokból összeszerezni a nagyjából kritikai kiadásnak is tekinthető nyolckötetes Tömörkény-sorozatot, és még inkább volt szerencsém végigolvasni minden betűjét ezeknek a köteteknek, amelyekből előtűnt egy azóta kihalt világ, egyszerűségével, célszerű szegény embereivel, idilljeivel, véres verekedéseivel és meg-megcsillanó humorukkal. Jól írja Móra, hogy az olvasó számos bölcsességet, szentenciát, maximát talál az elbeszélésekben, és sose fogja megtudni, hogy melyik tartozik földhözragadt Halbőr Förgeteg Jánoshoz és melyik az íróhoz.
Persze legtöbbet mégiscsak Móráról tudok meg a kötetből a sorokat – és a sorok között – olvasva. Móráról, aki részben utóda volt Tömörkénynek, részben hasonló hangvételű írásokkal rukkolt elő, szintén színvonalas munkákkal, hogy megmaradjon a napfény városa és környéke emberei életének az írásos lenyomata a magyar olvasók örömére.
Ízelítő a Bölcs. 7. f.-ből: ...Adja meg nekem az Isten, hogy bölcsen beszéljek, és ahhoz méltóan gondolkodjam, aminek részese lettem! Mert ő irányítja a bölcsességet és vezeti a bölcset. Hiszen a kezében vagyunk mi magunk, a szavaink, egész értelmünk és minden ügyességünk. Mert ő adta nekem a dolgok biztos ismeretét, hogy értsem a világmindenség szerkezetét és az elemek működését, az idők elejét, végét és közepét, a napfordulat változását és az évszakok váltakozását, az év lefolyását és a csillagok állását, az állatok természetét és a vadállatok indulatait, a szellemvilág hatalmát és az emberek gondolkodását, a növények különbségeit és a gyökerek gyógyító erejét. Mindent megismertem, ami el volt rejtve, s ami látható volt; mert a mindeneket művészien alakító bölcsesség megtanított rá. Közöm. A kérdés, hogy a legkirályabb király, a leggazdagabb, mert az istentől kapott bölcsesség birtokosát gőgje miféle tévelygésre vezette. tudjuk, hogy ezernél több felesége és ágyasa volt. Tudjuk, hogy elcsavarták a fejét, s a kedvükért hamis bálványok imádására hajlott ő, aki a legtöbbet kapta az egy igaz Istentől. Csírájában ugyanez a gőg megvan mindnyájunkban. Ezért imádkozzuk napjában: Ne hagyj magunkra a kísértésekben. Szabadíts meg a gonosztól. Ámen.

El-elmélázom rajta, hogy száz éve, amikor még a tyúkokkal keltek és feküdtek az emberek, amikor nem kábította őket a tévé, a rádió, a simogatós mobil, se az internet, mennyi idejük akadt oknyomozói kutatómunkára. Mórát olvasva találtam ilyenekre. Egyet ideemelek közülük. Móra a reformkori Klauzál Gáborról kíván megemlékezni, ezért a halála körüli újságok cikkeit kutatja, fogódzkodó pontokat keresvén, hogy azután megírja saját visszaemlékezését. Ám akármeddig kutat, mégsem talál mélyen szántó leírásokra, csupán egy skribler által felröppentett, szállóigévé vált mondatra, miszerint „Klauzál Gábor a megyei közélet emlőin növekedett...” Ez annyira beleivódott az újságírók tudatalattijába, hogy később se hangoztattak egyebet KG-ra célozva, mint az előzőeket. Óhatatlanul ehhez a kész sémához folyamodtak a legkülönbözőbb szerzők.
Önkéntelenül is középiskolás tenmagam jut eszembe és Heine, akiről irodalmi szöveggyűjteményünk lábjegyzetben hozta apró betűvel, hogy „Heine matracsírban halt meg”. Mi nem vélvén alkalmi összetett szónak a kifejezést, cs-vel kíséreltük meg értelmezni ezt a matracsírt, bár fogalmunk se volt róla: a matracsír egyfajta betegség-e vagy netán ruhaviselet-é? (Ld.: Miben halt meg Jóska? Hát abban a zöld kis kabátjában.)  Még megjegyzem, hogy a matracsír mint olyan, életem hetven éve során soha, semmiféle szövegben, semmiféle összefüggésben nem fordult elő „ágyban, párnák közt” értelemben. Lám, még a helyesírás-ellenőrző program is aláhúzta kékkel, mint számára értelmezhetetlen badarságot.
Van ilyen.
Bölcs 6. f. II. A BÖLCSESSÉG MIBENLÉTE, EREDETE, MEGSZERZÉSÉNEK ÚTJA
A királyok keressék a bölcsességet. Halljátok hát, királyok, és szívleljétek meg, tanuljatok, akik a föld határait kormányozzátok! Figyeljetek föl, akik a sokaságon uralkodtok, és büszkék vagytok a népek nagy számára! A Mindenható adta nektek a hatalmat és a Magasságbeli az uralmat, s majd számon kéri tetteiteket, és kivizsgálja szándékaitokat. Jóllehet országának csak szolgái vagytok, mégsem ítéltetek igazságosan, nem tartottátok meg a törvényt és nem éltetek Isten akarata szerint. Ezért félelmetesen és hirtelenül rátok tört, mert szigorú ítélet vár a hatalmon levőkre. A kicsik irgalomból bocsánatot nyernek, a hatalmasokra azonban kemény büntetés vár. Mert a mindenség Ura senkitől sem tart, és nincs nagyság, amitől félne. Hisz ő teremtette a kicsit és a nagyot, és egyaránt gondját viseli mindegyiknek. A hatalmasokra azonban szigorú vizsgálat vár. Hozzátok intézem hát szavam, fejedelmek, hogy bölcsességet tanuljatok és el ne bukjatok. Mert akik a szenttel szentül bánnak, megszentelődnek, és akiket erre megtanítottak, azok meg tudnak majd felelni. Áhítsátok hát szavaimat és vágyódjatok rájuk, és okulásban lesz részetek.
Meg lehet találni a bölcsességet. A bölcsesség ragyogó és hervadhatatlan, könnyen felismerik, akik szeretik, és megtalálják, akik keresik. Már előre megmutatkozik azoknak, akik vágyódnak rá. Aki korán reggel keresni kezdi, nem kell fáradnia, mert ajtajánál ülve találja. Róla elmélkedni tökéletes okosság, és aki érte virraszt, hamar megszabadul a gondtól. Hisz maga megy, s megkeresi azokat, akik méltók rá, barátságosan megjelenik nekik az utakon, és minden szándékukban találkozik velük. Mert (a bölcsesség) legbiztosabb kezdete a tanulás utáni vágy; tanulni akarni annyi, mint szeretni (a bölcsességet). A (bölcsesség) szeretete a törvényeinek a megtartása, a törvények megtartása a halhatatlanság biztosítása, s a halhatatlanság eljuttat az Isten közelébe. Így vezet a bölcsesség utáni vágy az uralomhoz. Ha tehát, népek fejedelmei, örömötöket lelitek a trónban és a jogarban, akkor becsüljétek a bölcsességet, hogy örökké országolhassatok!
Salamon leírja a bölcsességet. Hogy mi a bölcsesség és hogyan keletkezett, elmondom, és nem rejtem el titkát előletek. Sőt inkább mindjárt kezdetétől fogva megvizsgálom; amit csak tudok róla, nyíltan feltárom, és nem kendőzöm el az igazságot. Nem járok én egy úton az emésztő irigységgel, mert ennek aztán semmi köze sincs a bölcsességhez. A sok bölcs áldás a világnak, s az okos király jólét a népnek. Okuljatok hát a szavaimból, majd hasznát látjátok! Közöm.

Tegnap este szó esett róla, hogy kit hogyan fosztottak ki a környékünkön.
Volt, akit a hozzá járó takarító könnyített meg millióitól.
Másoknak edényeket adott el egy török jó pénzért.
Volt, akit az orvostól hazamenet hengerelt le valaki dumájával, Icukám, hát nem ismersz meg? Majd kocsival a „beteget” haza víve sikerült ékszereket lopnia áldozata lakásából.
Megint másokat éjszaka keltettek fel álmából, pénzt és aranyat kérve rendkívüli esemény miatt. Egyeseket rávettek az adakozásra, mások rendőrt hívtak, s a gazemberek fogták menekülőre egérutat nyerve, harmadikuk a nyavalygó telefonálónak azt javasolta, hogy máskor a 104-es számot hívja, ott foglalkoznak a gyógyítással.
A gyógyítás is kiváló területe a pénzcsinálásnak, a csodaszerek a csodamódszerek eladása mind-mind jó pénz.
Ön nyert, szól bele a telefonba a csicsergő hang. Ajándékát az ... étteremben veheti át. És nem győzök ellenkezni, hogy nem kívánok nyerni, nem veszek át semmit, sehol és semmikor. Pedig a javamat akarják, legalábbis akarnák.  
Se szeri, se száma tehát azoknak a módszereknek, praktikáknak, találmányoknak, ügyeskedéseknek, taktikáknak, fehér- és színes gallérú bűnözési módoknak, amelyekkel a mammon szolgái hozzá kívánnak jutni érékeinkhez, pénzünkhöz.
Észnél kell lenni, bár olykor még az is kevés lehet.
Sok felesleges idegességtől kéretlen telefonhívástól, telefonbetyártól óvott meg bennünket az a tény, hogy megszüntettük korábbi, a telefonkönyvben nyilvántartott telefonszámunkat.
Légy résen! – szól a cserkész jelszó. Nem cserkészeknek is érdemes észben tartani, mert bár sokan a javunkat akarják, jól tesszük, ha mi meg nem adjuk.
***
Bölcs 5. f. Akkor az igaz teljes biztonsággal áll szemben azokkal, akik sanyargatták, és lebecsülték a fáradozását. Amikor ezt látják, iszonyú félelem fogja el őket, és nem tudnak hová lenni; annak nem várt üdvössége miatt. Bánkódva szólnak egymáshoz, és sóhajtoznak lelkük félelmében: „Ez az, akit egykor kinevettünk, és akiből gúnyt űztünk. Mi esztelenek! Életmódját őrültségnek tartottuk és halálát dicstelennek. Hogy lehet az, hogy Isten fiai közé sorolták és a szentek között van az osztályrésze? Így hát mi letértünk az igazság útjáról, nekünk nem világított az igazságosság fénye, és számunkra nem kelt föl a nap. A kimerülésig jártuk a bűn és a romlás ösvényeit, úttalan pusztaságokban kóboroltunk, az Úr útját azonban nem ismertük fel. Mi hasznát láttuk a gőgnek és mit nyertünk gazdagságunkkal és nagyzásunkkal? Ez mind tovatűnt, mint valami árnyék, mint a szálló mendemonda; mint a hajó, amely átszeli a hullámzó vizet, s az utat, amerre elhaladt, nem lehet megtalálni, sem gerincének nyomát a habokon; vagy ahogy a levegőben repülő madár útjának semmi nyoma nem található: szárnycsapásai felkavarják, s könnyed röptének suhogása átszeli a lenge léget, de aztán, hogy elrepült, mögötte semmi nem marad; vagy mint a célba lőtt nyíl mögött az átszelt levegő rögtön ismét egybefolyik, úgyhogy pályáját többé nem lehet felismerni; mi is, alighogy megszülettünk, máris meghaltunk, és az erénynek semmi jelét nem tudtuk felmutatni, a gonoszságunkban pusztultunk el.” Igen, az istentelenek reménye olyan, mint a szél forgatta pelyva, mint a könnyű hab, amit a vihar kerget, mint a füst, amit eloszlat a szél, mint a megszálló vendég emléke, aki csak egy napig maradt. Az igazak azonban örökké élnek, és az Úrban van a jutalmuk, és a Magasságbeli viseli gondjukat. Így elnyerik az Úr kezéből a dicsőség országát s a szépség diadémját, mert jobbjával oltalmazza és karjával védelmezi őket. Fegyverzetül felölti haragját, és fölfegyverzi a teremtést, hogy bosszút álljon ellenségein. Mellvértnek az igazságosságot ölti fel, sisaknak meg fölteszi a csalhatatlan ítéletet. Győzhetetlen pajzsul a szentséget veszi fel, bősz haragját karddá élesíti; vele harcol az egész világ az esztelenek ellen. Elröppennek a villámok jól irányzott nyilai, s a felhőkből, mint jól megfeszített íjból a célba találnak. És a parittyákból haragos jégzápor zúdul, és a tenger vizei ellenük tombolnak, és háborogva csapnak össze a folyók árjai. A mindenhatóság lehelete fölkel ellenük és forgószél módjára széthányja őket. Az istentelenség így pusztává teszi majd az egész földet, és a bűn felforgatja az uralkodók trónját.  Közöm. Írva van: az istentelenek reménye olyan, mint a szél forgatta pelyva,... az igazak azonban örökké élnek, és az Úrban van a jutalmuk, a Magasságbeli viseli gondjukat. Tudatosítom hát magamban szíves miheztartásom végett.

A hozzánk szervezett találkozón többek között szó esett arról is, hogy mivel töltöm napjaimat. Mi tagadás, különösen a téli időszakban viszonylag ingerszegényebb a választék. Esőben nem szívesen sétálok, marad a fel-alá járkálás a lakásban, az unokákkal való foglalkozás, ha megkapjuk őket törődésre. Bizonyos pontok eligazítanak. Reggel ébredéskor (kb. 5-6 óra) kávé, 7-kor gyógyszerek, 8-kor mise, 9-kor reggeli, utána szabad foglalkozások. Olvasás, írás, rejtvények, zenélés, tévé, számítógép, jó időben séta, 17 órakor vacsora (estebéd) 19 ó. esti gyógyszer. Este híradó, olvasás. A felhozatal olykor bővül javítanivalóval.
A múlt hétre egy felkérés esett, s jelenleg is várok egy anyagot.      
Szokásomtól eltérően ma kétszer is lefényképeztek. Először félhivatalosan, másodszor megkértem életem párját, hogy fotózzon le itthon, mert szombaton sokakról készült kép, rólam nem.
Naná.
Nálam volt a kamera.   
Visszatérve a mivel töltöd az idődet kérdésre korunkbelinek, ha már nyugdíjas, jogos a kérdésfelvetés.   Olyannyira, hogy még a háziorvos is előszeretettel érdeklődik afelől, hogy van-e értelmes elfoglaltságom.
Ez ugyanis bőrömre menő létkérdés. A közhelyszerű anekdota szerint az egyszeri kőműves alig várta, hogy nyugdíjas legyen. Boldogan feküdt le az utolsó munkanap estéjén azzal a boldog tudattal, hogy reggel nem kell neki vekkerre ébrednie és beállnia a taposómalomba.
Nem kellett. Többé föl se ébredt.
Tudatalattijában tán az rögződött: MINEK?       
Bölcs 4. f.
Jobb az erénnyel párosult gyermektelenség, mert halhatatlan az emlékezete, mivelhogy Isten is, ember is elismeri. Ha jelen van, utánozzák; ha távol van, vágyódnak utána; koszorú van a fején, és örökké ünnepli diadalát, mert győzött a tisztes küzdelemben. De nincs haszon az istentelenek gyerekhadából, és a fattyúhajtás nem bocsátja mélyre gyökerét, sem szilárd alapra nem tesz szert. Mert ha ideig-óráig burjánzó ágakat hajt is, mivel nincs tartása, megingatja a szél, és a viharok ereje gyökerestül kitépi. Körös-körül letöredeznek a még fejletlen ágak, és a gyümölcsük élvezhetetlen, éretlen és ehetetlen, semmi hasznát nem lehet venni. Mert a törvénytelen egyesülésből támadt gyermekek a bűnt tanúsítják, amikor Isten ítélkezik a szüleik fölött.
Az igaznak korai halála
Az igaznak azonban, ha időnap előtt hal is meg, nyugalomban lesz része. Mert a tisztes aggkort nem a hosszú élet adja, nem függ az évek számától. Sokkal többet ér az embernek a megfontoltság, mint az ősz haj és a bűntelen élet, mint a magas kor. Mivel kedves volt Isten előtt, szerette az Isten, és elvitte, mert bűnösök közt folyt az élete. Elragadta, hogy a gonoszság ne ártson értelmének, és az álnokság el ne csábítsa a lelkét. Mert a bűn igézete elhomályosítja a jót, és a szenvedély bódulata megrontja az ártatlan lelket. Aki korán tökéletes lett, nagy kort ért meg. Kedvét találta lelkében az Úr, azért sietett kimenteni a romlottság köréből. Látják ezt az emberek, de nem értik, és nem veszik szívükre, hogy kegyelem és irgalom vár az Úr választottjaira és oltalom a szentjeire. Az elhunyt igaz elítéli az élő istenteleneket, és a korán beteljesedett ifjúság a bűnösnek években gazdag életét. Mert látják ugyan a bölcsnek végét, de nem értik, mit rendelt felőle az Úr, és miért helyezte biztonságba. Látják, és becsmérlőleg szólnak róla, de az Úr majd gúnyt űz belőlük. Akkor hullává lesznek, megvetetté, és gúnynak tárgyává a holtak közt örökre. Mert letaszítja őket, úgyhogy meg sem mukkannak, velejükig megrendíti őket, végső pusztulásra jutnak, gyötrődniük kell, és elenyészik az emlékük.
Igazak és istentelenek az ítéletkor
Reszketve jelennek meg számot adni bűneikről, és gaztetteik vádlóként lépnek föl ellenük. Közöm. A sláger azt mondja: Nincs szabály, hogy így, nincs szabály, hogy úgy. A bölcsesség könyve szerint van ugyan szabály, de ember át nem látja. Isten útjai nem a mi útjaink. Van gyerekem vagy nincs, Isten másképp ítéli, mint én, hosszú életet élek vagy rövidet, Isten másképp értékeli, mint az emberek. Az igaz, ha időnap előtt hal is meg, nyugalomban lesz része. Nagy vigasz ez a rövid életet éltek részére.  

Tegnap tizenhatan találkoztunk a beszélgetések időtartamát tekintve hosszabb-rövidebb időre. Kivel mennyi időt sikerült beszélgetni. A lehetőség elvben mindenki számára egyaránt adva van, de csak elvileg. Hogy ki kinél milyen témával témákkal horgonyoz le, az teljesen esetleges. Próbáltunk készülni azok igénye szerint, akiről bizton tudtuk, hogy eljönnek. Többek között hoztunk egy üveg bort is.
És itt hadd álljak meg a bor szónál.
B-O-R    
Milyen rövid és milyen hangzókban mégis dús szó ez. Ráadásul férfias. Legalábbis nekem.
Minden hangja zöngés. Az O természetéből fakadóan, a B azért, mert megzengetjük a hangszálainkat, miközben egy p-t ejtünk, az R pedig pergéshang, s mint ilyen szintén zöngés.
Miközben kiejtem: BOR azon számtalan sok miserészlet idéződik fel bennem, amikor is a pap a kehely fölé hajol, és ezt mondja: kezébe vette a BORral telt kelyhet, tanítványainak adta és így szólt...
Hányszor, de hányszor éltem meg, hogy mintegy eggyé váltak a miséző pap és a bort tartalmazó kehely, ahogyan kimondja a felajánlás szavait.
A BOR szó rövid, határozott, karakteres, és mintegy gurgulázó szó, bennfoglalva azt a gurgulázó gesztust, amellyel megjáratja szájában a nedűt fogyasztója, s hagyja, hogy átjárja egész valóját a pohárnyi mámorító ital.
Ha hallom a bor szót, felidéződik bennem a „borság” mint olyan. A hőmérséklete, a benne hordott ásványi anyagok minősége, a csurgása, a testessége, fanyar-édes íze, mámorító gőzei.
Érzitek jó ízét?
És a kimondott szóét???
Bölcs 3. f. Az igazak és az istentelenek sorsa
Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. Nemzetek fölött ítélkeznek majd és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre. Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottjainak osztályrészük. Az istentelenek meg a lelkületük szerint bűnhődnek majd, azok, akik megvetették az igazat és elpártoltak az Úrtól. Mert boldogtalan, aki megveti a bölcsességet és a fegyelmet: hiú a reményük, hiábavaló a fáradozásuk, hasztalanok a tetteik. Esztelenek az asszonyaik, gonoszak a gyermekeik és átkozott a nemzetségük. Jobb dolog a gyermektelenség, mint az istentelen utódok.
Boldog a magtalan, aki nem szennyezte be magát, akinek ágya nem ismerte a bűnt. Termékenysége majd kiderül a lelkek látogatásának idején. Boldog a herélt is, aki nem követett el kezével törvénysértést, aki nem forgatott elméjében semmi gonoszat az Úr ellen, mert elnyeri hűsége nagyszerű jutalmát, és örvendetes öröksége lesz az Úr templomában. Mert nagyszerű a nemes törekvés gyümölcse, és a bölcsesség gyökere nem pusztul el. A házasságtörők gyermekei azonban nem boldogulnak, és a bűnös ágy ivadéka elpusztul. Ha soká élnek is, akkor sincs becsületük, és öregkoruk végül dicstelen lesz. Ha azonban korán meghalnak, akkor az ítélet napján sem reményük nem lesz, sem vigaszuk. Mert az istentelen nemzedéknek gonosz a vége. Közöm. A jó hír az, hogy az igazak odaát békességben vannak. Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek. Az Úr lesz a királyuk, szeretetben nála maradnak.  Kell ennél több?