Mickey webnaplója

Még a gimnáziumban történt. Magyartanárunk két ötöst ígért annak, aki megmondja, mi a geller ebben a kifejezésben: „hatóságilag tilos”. Mi vakaróztunk, ültünk és törtük a fejünket, de nem mentünk a kifejezést illetően semmire. Végül is elunta Fekete Antal az eredménytelenségünket, s maga adta meg az általa feltett kérdésre a választ. Egyszerű a dolog. az, hogy hatóságilag tilos, azt jelenti, hogy ugyan hatóságilag tilos, egyébként pedig szabad.  
B. Tegnap írtam a political correct fogalomról. Már akkor éreztem, hogy valamire emlékeztet, csak nem jöttem rá, hogy mire. Íme az analógia: Politikailag korrekt, egyébként nem, vagy nem okvetlenül az.
***
Amit kérdez, az se igaz...
1. Nem kérünk bocsánatot az oroszoktól
2. 22-szer figyelmezettük a pilótát. (egyszer se)
3. Sajnálatos, ami történt.
4. Megbüntetjük azt, aki lelőtte a katapultálót.
5. Lemondok, ha bizonyítják, hogy az iá-tól vettem olajat. (bizonyították)
6. Nem mond le – megírta a Le Monde.
Ezzel az emberrel szerződést kötni – vicc. Vicc, amin nincs kedvem röhögni. Valójában erre az emberre nem létező kutyám sétáltatását se bíznám rá.
***
Adva egy szomorú találkozási alkalom, a halotti tor. Máris előtolakodik egy variáns, egy szójáték: bú-tor. Meglehet, morbid ezzel a szóval élcelődni, de ez egyszer nézzétek el nekem. Annál is inkább, mivel nyelvünk telis-tele a különféle -torokkal.
Lássunk néhányat közülük:
bá-tor kanbuli bácsiknak
radiá-tor sugárterapeutáknak
tabulá-tor könyvelőknek
reformá-tor protestánsoknak
imperá-tor önkényuralkodóknak
literá-tor a Pen-club tagjainak
Illusztrá-tor illusztris vendégeknek
agitá-tor a Hyde-park szónokainak
imitá-tor híres emberek utánzóinak
diktá-tor az erőszakos főnököknek
ekvá-tor a demokratáknak, akik egyenlők
trak-tor a mg.- munkásoknak
elek-tor elektoroknak
reflek-tor a kommentelőknek
direk-tor az egyenes embereknek
pik-tor festőknek
doc-tor a doc-fájlok előállítóinak
Konduk-tor kalauzoknak
kán-tor keleti uralkodóknak
fin-tor finnugoroknak
mo-tor sofőröknek
farmo-tor mezőgazdáknak
disznó-tor sertéseknek
kolos-tor minden Kolos névre hallgatóknak
pász-tor labdát elpasszolóknak
130. ZSOLTÁR. KÖNYÖRGÉS ÉS BIZAKODÁS (Zarándokének) A mélységből kiáltok, Uram, hozzád, Uram, halld meg a szavam! Füled figyeljen fel könyörgő szavamra! Ha számon tartod a vétkeket, ki állhat meg akkor, színed előtt, Uram? Ám nálad bocsánatot nyer a vétek, hogy féljenek téged. Remélek az Úrban, benne remél lelkem, és bízom a szavában. Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őr a hajnalt, várja Izrael az Urat. Mert az Úrnál az irgalom és bőséges nála a megváltás. Ő váltja meg Izraelt minden bűnétől. Közöm. 
- A mélységből kiáltok hozzád, Uram,– De profundis... Adventben különösen is aktuális magunkat összekapni. Már Dávid bűnbánati zsoltárában megismertük ezt a nyitó mondatot.
- Ha számon tartod a vétkeket, ki állhat meg akkor, színed előtt? Nélkülem semmit se tehettek – mondja a Mester.
- Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őr a hajnalt. Nagyon erős, érzékletes és tiszta kép. Az őr várja a hajnalt, a leváltást. Advent: szomjúság az élő Istenre.  

Befejeztem Örkény István: Tóték c. kisregényét. Persze felidéződött bennem a tévében látott darab összes szereplőjével együtt, ahogyan átugrálnak az árnyékon, mert ott ároknak kell lenni és punktum. Sok írnivalóm nincs róla. Elkezdtem viszont Lator László visszaemlékezését saját életére. Ebben még benne vagyok, így korai volna bármit írni róla. Viszont a hangos könyv formában hallgatott Belső várkastélyról egy olyan kitűnő összefoglaló munkát találtam 9 oldalon, hogy arra egy alkalommal talán visszatérek. Sikerült a lényeget megfognom az eredeti terjedelmének mintegy hatod részére zanzásítva.  
129. ZSOLTÁR. SION ELLENSÉGEI ELLEN. Ifjúságom óta sokat gyötörtek – Izrael elmondhatja –, ifjúságom óta sokat gyötörtek, de el nem tiportak. A szántók a hátamon szántottak, s hosszú barázdákat vontak. De az Úr, az Igaz szétszaggatta a gonoszok kötelékeit. Hátráljanak szégyent vallva mind, akik gyűlölik Siont! Legyenek, mint a fű a tetőn, amely elszárad a keleti szélben: nem tölti meg markát annak, aki learatja, és ha kévét akar, nem lesz tele karja. Akik arra mennek, nem köszönnek így: „Az Úr áldása van rajtatok!” De mi megáldunk titeket az Úr nevében. Közöm. Nekem most egy mondat fénylett fel a zsoltárból: ifjúságom óta sokat gyötörtek, de el nem tiportak. Így volt ez a Rákosi-érában, zsenge ifjúságomban, így az először kegyetlen, majd puha diktatúra idején, s némileg ilyen ma is, melyet a legkevésbé várt módon az EU-tól kapjuk, s mivel ide tartozom, kapom én is. Csak egy gondolatot kívánok megosztani. A pénzmágnások, a páholyok, Isten tudja, kik, bevezették a PC-t. Ám hogy képzelhető el, hogy minden más, ami „politikailag nem korrekt”, egyben presszionáltan szitokszó. Engem senki nem kért meg rá, hogy véleményezzem, mi PC és mi nem. És mivel nem tartozom se a pénzmágnások közé, s nem vagyok tagja egyetlen páholynak sem, rám nem vonatkozik a PC kategória. Mindenféle passzírozás nélkül is tudom, mi korrekt és mi nem az. Nem hagyom magamat szellemileg terrorizálni (farkas-barkas az is szép, medve koma az is szép, róka koma az is szép, nyulam-bulam jaj be rút! Ugyan ki mondja meg helyettem gondolkodva?) Bizony sokat gyötörtek ifjúkorom óta, de el nem tiportak. Csak a megmondó emberek bandzsa látásmódja változott folyamatosan.

A szalagmunkás pontosan érkezik munkahelyére. Ha délelőttös, jobbára hat órakor kezd. Odaáll/ül a szalag mellé és a betanult mozdulatokat végzi ritmikusan szünetig. Lazít, mert kötelező, eszik, mert a szalag mellett ezt nem teheti, felkeresi a mellékest, mert a szalag mellett nem teheti, ám amikor a műszak letelik (esetünkben 14 óra), veszi a kalapját, és másnap hajnalig munka ügyében hozzászólni nem szabad. Ideje a saját ideje, magáé és a családjáé. Az évi kimért szabadságát megegyezéses alapon veszi ki. Szabadsága idején függetlenné válik az üzemétől. Helyette más ugrik be a szalagra, s távollétében elvégzi helyette a munkát. Oda megy pihenni, ahová fantáziája és pénztárcája engedi.
Az értelmiségi látszólag szabad.  Sok esetben kötetlen munkaidőben dolgozik. Szabad neki a hivatalos munkakezdés előtt megjelenni munkavégzésre. Szabad neki hét végén otthon gondolkodni egy aktuális probléma megoldásán. Természetesen ezt nem tekinti senki munkavégzésnek. Szabad túlóráznia is, ha főnöke napközben sürgős feladattal látja el. Erre ugyan nem lehet se fizikailag, se szellemileg felkészülni, a rendelkezésre állás idegi terheléssel jár. Ha az előre nem tervezett, váratlan feladatok túlburjánzanak, akkor bizony testi problémák jelentkezhetnek. a ritmustalanságot ember hosszútávon egészségkárosodás nélkül nem ússza meg. És a szabadság? Bőven van, csakhogy a befejezetlen munkákat szabadsága megkezdéséig el kell rendeznie, s mondanom sem kell, hogy mikor visszatér a feladataihoz, nagy halom paksaméta várja, mert itt nincs beugró munkás, megvárják az iratok, hogy a szellemi munkás újfent munkába álljon, és dolgozhat ezerrel, hogy a felgyülemlett restanciát felszámolja. Többet keres a szalagmunkásnál, de sok bizonytalansági tényezővel és stresszhelyzettel kell megküzdenie életpályája során. Megítélése szubjektív. Meg kell harcolnia a tekintélyért, és az se baj, ha a főnökséggel rokoni kapcsolatban áll. Különben könnyen a süllyesztőben találhatja magát.
Ha karakteres a főnöke, soha nem lesz elégedett a teljesítményével. Csak szíves miheztartás végett kap kritikát jobbról és balról, hogy tudja, hol a helye. Nem biztos, hogy megéri irodában, műteremben stb. dolgozni. Magam mindkét féle munkát megízleltem.
Szabadabbnak éltem meg fizikai dolgozóként az életet.
Ahogy szoktam volt mondani. Dolgoztam 41 évet. Ebből kb. 38-at leültem a szó legszorosabb értelmében. Elgondolkozva kérdeztem kollégáimtól: Mondjátok, biztosan arra teremtette az Isten az embert, hogy felnőve leüljön egy székre, és addig üldögéljen rajta naponta, míg csak a nyugdíjas kort el nem éri? Általában furcsán néztek rám. Pedig igazam volt. Kötve hiszem, hogy Isten erre ítélt volna sokunkat. Merthogy micsoda élet ez?    
128. ZSOLTÁR. ÁLDÁS A HÍVŐRE (Zarándokének) Boldog, aki féli az Urat, aki az ő útjain jár. Élvezheted majd, amit kezed szerez, boldogságban és bőségben fogsz élni. Feleséged házad bensejében hasonlít a termő szőlőtőhöz, s mint a hajtások az olajfát, gyermekeid úgy veszik körül asztalodat. Lám, ilyen áldásban részesül az ember, aki féli az Urat. Áldjon meg téged Sionból az Úr, hogy lásd Jeruzsálem boldogságát életed minden napján! És lásd meg fiaidnak fiait! Békesség legyen Izraelnek!  Közöm. Nem csak nekem van hozzá közöm, hanem sokaknak. Noha néhány sor ez az ima, mégis teljes. ) Boldog, aki féli az Urat! Az istenfélelem a bölcsesség kezdete, mint már többször leírtam. Boldogságban és bőségben fogsz élni. No, nem itt, de az örökkévalóságban valószínűleg.
Mint hajtások az olajfát, gyermekeid úgy veszik körül asztalodat. Az előző zsoltár (127.) a fiakat nyílveszőkhöz hasonlította (mi orgonasípokhoz szoktuk).
Áldjon meg téged Sionból az Úr! Az ároni áldás felütése.
Lásd meg fiaidnak fiait! Az esküvői liturgia is emlegeti. Megjegyzem, az átlagéletkor kitolódása miatt érdeme volna megtoldani: Lásd meg fiaid fiainak a fiait.
Békesség legyen! Shalom. Elterjedt köszönésfajta. Vö. Szálem alejkum!

Tegnap megosztotta valaki egy fotómat. A Duna jobb partján sétálva találkoztam a jelenséggel. Egy nő tizenhárom csahossal próbált szót érteni velem szemben, az Óbudai sziget északi spiccén. A fényviszonyok nem igazán kedveztek a fotózásnak. A szórt fényt párásság is tompította. Következésképpen egy áltagos minőségű fotó készült, amely inkább a tényt kívánta rögzíteni, amellyel találkoztam adott alkalommal. A kép élességének se tett jót, hogy messziről kellett kézből rázoomolni a jelenségre. Hogyan lehetséges, hogy valakinek mégis megtetszett a kép. Szerintem a címe miatt: kutyapásztor az Óbudai szigeten. Egy elkapott és helyénvaló cím feldobhat egy szürke fotót. Alighanem ez történt, azzal kiegészítve, hogy a napi poszt is kutyákról és gazdájukról szólt. Így erősítette a posztot a fotó, így turbózta fel a meglepő cím a képet. Mert ugye van abban valamiféle fricska, hogy a kutyasétáltatók úgy terelgetik a csahosokat, ahogyan a pásztor a legelő nyájat.
127. zsoltár: BIZAKODÁS A GONDVISELÉSBEN (Zarándokének – Salamontól.) Ha az Úr nem építi a házat, az építők hiába fáradnak. Hogyha az Úr nem őrzi a várost, az őr hiába őrködik fölötte. Hiába keltek hajnalban és fáradoztok késő éjjelig: a kemény fáradság kenyerét eszitek. Ám akiket szeret, ő azokat elhalmozza, jóllehet alszanak. Lám, a gyermekek az Úr ajándékai, a test gyümölcse jutalom. Ahogy a nyíl a harcos kezéből, úgy sorakoznak a gyermekek az ifjú évekből. Boldog ember, aki velük tölti meg tegzét: nem vall szégyent, ha az ellenséggel vitába száll a kapunál. Közöm. Halmos László szép motettát alkotott ebből a zsoltárból. Dallama és szövege szervesen összefüggnek, feltételezik egymást, együtt gyönyörűek. A fordítás Sík Sándortól van. „Hogyha az Úr nem építi a házat, hasztalan fárad, ki építi azt. Hogyha az Úr nem őrzi meg a várost, aki azt őrzi, hasztalan virraszt. Hasztalan néktek hajnalban kelni, fönn fáradozni késő éjszakáig, és verejtékkel enni kenyeret. Pihentében is megád minden áldást annak az Úr, akit szeret.” Persze a motetta csak felében-harmadában használja fel a szöveget. Miért tetszett és tetszik nekem olyannyira ez a kicsi gyémánt? Mert Halmos László zseni. Igen egyszerű eszközökkel komponál nagyon nagy hatású zenéket. Annak idején nemzetközi sikerei voltak zeneszerzési módszerei miatt. Mégis miért él bennem olyan élénken kamaszkorom óta a mondanivalója. Azért, mert belátja a zsoltáros (Salamon?), hogy Isten nélkül semmik vagyunk, amit később a Mester így fogalmaz meg: Nélkülem semmit se tehettek. A másik, hogy „pihentében is megad minden áldást annak az Úr, akit szeret”. Érdekes gondolat, amelynek a kapcsán felmerül: És kit nem szeret az Úr? Mindenkit szeret, mert nem személyválogató. A pihentében is megad... szövegrészlet pedig nekem azt üzeni, hogy kegyelmét, áldását nem lehet kikövetelni, viszont ingyenes. Az ő végtelen bölcsessége dönti el, hogy kit miféle jókban részesítsen, mi szolgál az egyes emberek üdvösségére.          

Az árokparton feltűnt két fekete kutya. elemükben voltak, látszólag verekedtek. Mintha mindkettejük alfahím akart volna lenni. Eltűntek a fák takarásában. Na, gondolom, itt életre-halálra folyik a küzdelem.
De nem.
Újra előbukkantak. Békésen futkároztak a fák között a parton. Hogy lehet, hogy most meg puszipajtások lettek?
Ja! Megjelent a tőlük lemaradt kutyapásztor, a gazda. Így már minden más. Az erőviszonyok letisztultak. A „simabőrű” a főnök. Mi pedig, kutyák, az ő hűséges szolgái vagyunk.
Nemde így működik az emberek között is? Ha két egyenrangú fél vitatkozik a legnagyobb demokrácia jegyében, igazságuk relativizálódik. Győzhet a tekintélyesebb, a géppuskaszájú, az észérveket sorakoztató, akit nem lehet lelőni, aki tovább bírja cérnával.
De ha közel a Mester, az indulatok moderálódnak. Különben rájuk szólna: Nem tudjátok, milyen lélek lakik bennetek. Máskor pedig: „Aki nagyobb akar lenni közöttetek, legyen a többiek szolgája.” Mindkét esetben marad az elcsendesedés, a hallottakon való eltöprengés. Nincs mese, ő a főnök, akinek minden esetben igaza van, mert nem úgy beszél, mint a farizeusok és írástudók, hanem úgy, mint akinek hatalma van.
126. ZSOLTÁR. A HAZATÉRŐK ÉNEKE (Zarándokének) Amikor az Úr hazavezette Sion foglyait, úgy tűnt, hogy álmodtuk az egészet. Szánk tele volt nevetéssel, a nyelvünk pedig ujjongással. A pogányok közt ezt mondogatták: „Az Úr nagy dolgot művelt velük!” Igen, az Úr nagy dolgot tett, s mi mennyire örültünk neki. Fordítsd meg hát, Urunk, sorsunkat, ahogy délen a patakokat változtatod. Akik könnyek között vetnek, örömmel aratnak majd. Sírva mennek előre, míg a magot szórják, de ujjongva jönnek visszafelé és összegyűjtik kévéiket. Közöm. A hazatérés öröme álomszép. Mintha álmodták volna az egészet. Azaz: ami elmúlt, elmúlt, feledhető. Kezdődik valami örömtelibb, amitől a szájuk tele van nevetéssel, nyelvük ujjongással. Korabeli nyelvi fordulatok, de kifejezőereje attól csak erősödik. A mise liturgikus szövegeiben gyakorta előjön (mártírok miséiben): sírva mentek, mentek a magvetők, de ujjongva jönnek, jönnek vissza a termést begyűjteni. Gyötrelmük ugyanis örömre váltott, és ez az öröm immár vég nélküli örömmé lesz.   

Tersánszky J. Jenő: Misi mókus Részlet a 16. fejezetből:

Misi Mókus szeme odatévedt a pázsitra, ahol egyre-másra pottyant le az érett gyümölcs a fáról.

- Micsoda furcsa alakok hevernek ott a pázsiton elnyúlva? - nézett körül Misi Mókus.

Nagyon ismerősek, mégis oly idegenek. Bundájuk vörös, farkuk bozontos, fülük hegyes és bojtos végű, akárcsak minden mókusé. Ámde a testi méretük és formájuk? Az megszégyenítené a legkövérebb hízó sertést is.

- Tán csak nem mókusfajta az a pár püffedt hólyag itt? - töprengett Misi.

Erre az egyik heverő alak kissé hegyezni kezdte a fülét, és ezt szuszogta nagy nehezen:

- Micsoda idegen és mégis ismerős hangot hallottam?

Misi ekkor odaugrott a kövér mókus elé, és bemutatkozott:

- Misi Mókus vagyok. Távoli rokon. Szabad-e becses körükbe tolakodnom?

- Suta a nevem! - mutatkozott be a kövér mókus Misinek.

Misi, mókusszokás szerint, élénk ugrabugrálásban fejezte ki az ismerkedés feletti örömét, mire Suta kissé lekicsinylőleg rászólt:

- Mit ugrálsz? Még kifulladsz! Feküdj inkább le!

- Mitől fulladnék ki? Rajtam nincsen akkora háj, mint rajtad - jegyezte meg Misi.

Mire Suta nem sértődött meg, inkább méltatlankodva tanácsolta Misinek:

- Hát egyél, hogy legyen hájad!

- Hohó! - felelte Misi. - Akkorára puffadni aztán nincs kedvem, mint te.

Míg ez a szóváltás lezajlott, a közelből egy másik elhízott mókus került elő, aztán egy harmadik. Ez volt köztük a legkövérebb.

- Nem fárad el a szátok a jártatásban? Inkább együnk - javasolta nagy szuszogva.

A legkövérebb mókus pedig aztán Misire emelte pisla szemét, és érdeklődött tőle:

- Te hogyan vagy az étvággyal, kicsi, vézna jövevény?

- Hogyan? A kutyafátokat is! - rikkantott Misi. - Hát én bizony a nagy úttól olyan éhes vagyok, hogy a fenőkövet is megenném.

- Jaj! Be boldog vagy! - sóhajtották karban a kövérek. - És nem veted rá magad a harapnivalóra? Mit vársz?

- Az én hazámbeli mókusok között illetlenségnek tartják, ha a vendég kínálás nélkül vesz a házigazdák eledeléből. Azért vártam eddig, hogy kínáljatok meg.

- Badarság az!... Egyél!... Faljál!... Habzsolj!... - buzdították nyögdécselve a kövérek Misit.

Nosza, Misinek sem kellett több! Nekifohászkodott a remek gyümölcsnek, és tömte, tömte a bendőjét, ahogy csak tellett tőle.

A sok kövérnek kidülledt a szeme a csodálattól. Pihegve biztatták Misit, hogy: még, még, még egyen!

Szinte átragadt rájuk Misi jó étvágya, s egyik a másik után kapkodott az örökké termő fáról, a kifogyhatatlan, hulló gyümölcsökből. És ők is faltak, faltak!

De milyen csúnyán, szuszogva, böfögve, levegő után kapkodva faltak! Annyira, hogy Misit egyszerre megundorították a falánkságukkal. Már semmi biztatásra sem tudott lenyelni többé egy harapást.

Misi elnézte őket. És nagyon gondolkodott. Ej-ej! Csak messzi képzelődés szerint van túl jó soruk az öröktermő fa mókusainak. Mert az elteltség bizony ugyancsak keserves dolog, nemcsak az ínségeskedés.

- Hát miért nem habzsolsz tovább, te kis messzi rokon? - noszogatta a sok kövér sorban Misit. - Na! Na! Na! Rajta!

- Hagyjatok békén! - legyintett rájuk elutasítóan Misi. - Ha jóllaktam, akkor jóllaktam! Nem akarok olyan fetrengő, lomha, hájas mókussá válni, mint ti!

- Ajjaj! Kivételeskedel?... Szöcskék olyan ösztövérek!... Szedjél egy kis zsírt magadra!

Így motyogtak összevissza a kövérek. Mintha ahhoz is lusták és eltompultak volnának, hogy valamit zokon vegyenek.

De egyszerre az egyik távolabb fekvő hízott mókus panaszosan nyivogta:

- Jaj, jaj, erre tart! Erre jön!

Mire valamennyien ugyanilyen panaszos nyafogásba csaptak. De ugyan mi fölött? Misi hallotta, hogy valami nagy dongó röpködhet errefelé, és annak hallik hol erősebben, hol gyöngébben a zümmögése.

Zürr-zürr-zürr-zürr-zürr-zürr-züri,
Arra szállok, aki türi. 
zürr-zürr-zürr-zürr-zürr-zürr-züri,
Vérét szívom, aki türi.

“Ejnye, csak nem ettől a dongótól félnek úgy ezek a dagadt mókusok?” - gondolta Misi. És már éppen azon volt, hogy kérdezze tőlük: mit riadoznak ennyire?

Ekkor az egyik kövér, a legszélső, egyszerre harsány visítást hallatott:

- Rám csapott! Rám csapott! Segítség!

Misi Mókus a segélykiáltásra fölkapott egy nagy faágat. Odarontott. És supp!

Oldalról, hogy a mókust meg ne üsse, nekicsapott a mókus hátára telepedett dongónak.

És mi történt?

A dongót nem ütötte agyon a suhintással Misi. Csak elpenderült a levegőbe a kövér mókus hátáról. De hát a kövér mókus bundájából olyan förtelmes porfelhő kavarodott elő, hogy Misi nem győzött tőle eleget prüsszenteni. De még a dongó is undorral szállt tova.

- Hápci-hápci-hápci! Be piszkos bunda! Hát sohasem takarítod? Sohasem tisztálkodsz? - korholta Misi a mókust. - Nem szégyelled magad?

- Hogy kell tisztálkodni? - siránkozott a dagadt mókus.

- Úgy, hogy kirázod és ledörgölöd a bundádat, amíg kiszáll belőle a por. Így ni!

Azzal Misi nekiesett a dagadtnak. Rázta, forgatta, fölhemperítette.

Csak úgy füstölt a dagadt mókus bundája a kiszálló portól, akár meggyújtották volna.

Erre vinnyogni kezdett:

- Még, még, még! Takarítsál még! Oly jólesik a tisztaság!

És a többi kövér mókus is esedezni kezdett Misinek:

- Engem is, engem is!... Rázzál, hempergessél engem is!

- Ohohó! - kiáltott rájuk Misi. - Elég, ha megmutattam egy társatokon, mit tegyetek. Különben rám is fér a pihenés! Mert nagyot fáradtam idáig való utamon!

A Belső várkastély nyolc A/4es terjedelemben való összefoglalója megtalálható az interneten:
http://hortuscarmeli.blogspot.hu/2011/06/avilai-szent-terez-belso-varkastely.html
Ebből idézem Lagrange Derridou véleményét:
„Ha a Szentháromság valóban jelen van bennünk,
ha az Ige ténylegesen testet öltött, meghalt értünk és valóban jelen van az Oltáriszentségben,
ha a misében mindennap szentségileg felajánlja Magát értünk,
ha Önmagát mint ételt adja nekünk –
ha mindez igaz,
akkor csak a szentek azok, akik teljesen rendben vannak, minthogy az élet sötétségei és nehézségei közepette gyakori, mintegy tapasztalati tudáson és az állandóan növekvő szereteten keresztül felfogott isteni jelenlét által élnek. S az Istennel szorosan egyesült élet lényegi minőségében messze nem tűnik valami alapvetően rendkívülinek, hanem egyedül ez látszik teljesen normálisnak.
Mielőtt elérnénk ezt az egységet, olyanok vagyunk, mint egy még félálomban lévő ember, aki nem tud valóban és eléggé élni a nekünk adott hatalmas kinccsel és az egyre újabb kegyelmekkel, amelyeket azok kapnak, akik nagylelkűen akarják követni a mi Urunkat.” (REGINALD GARRIGOU-LAGRANGE) 
Ezt a tömény megállapítást fejti ki Avilai Szent Teréz (2015-ben üljük születésének 500. évfordulóját) fenti című könyvében, amennyiben végigkíséri a szentté levés fázisait, buktatóival együtt. Maga a könyv is eksztatikus mű. Mint írják a fordítók, gondolatai alig követhető módon csaponganak, egyes mondatoknak nincs vége, stb. Mégis a vallásos irodalom remekműve, mert isteni ihletésű, mert olyan szavakkal ki nem fejezhető tényeket önt szavakba, amelyek mégis csak elkalauzolnak egy csak kevesek által megélt univerzumba, az isteni miliőbe, az Istennel való találkozás misztikájába.  
Én itt elszegem a további ismertetéseket, bár a hangos könyvet naponta hallgatom, nem elhamarkodva, nem túlságosan sietve.
***
Viszont jelentem, hogy befejeztem Rockenbauer Pál útikönyvét, a Szívességből a mediterránban címűt. Így aztán újra rácuppantam Th. Mann: József és testvéreire. Nos, ennek olvasását se sietem el.
***
Súly: bő 97 kiló.
Az idő javul, a héten nem lesz szükségem rá, hogy a garázs feletti erkély oltalma alatt parkoljon a kocsi, mert nincs jegesedési veszély.
125. ZSOLTÁR. ISTEN VÉDELMEZI ÖVÉIT (Zarándokének) Akik az Úrban bíznak, olyanok, mint Sion hegye, amely nem inog meg, hanem áll örökké. Jeruzsálemet hegyek övezik: így veszi körül az Úr népét most és mindörökké. A gonoszság uralma nem marad meg azon a földön, amely az igazaknak jutott: nehogy az igazak keze is a gonosz után nyúljon. Tégy jót, Uram, a jókkal, azokkal, akiknek a szíve tiszta! De akik hajlanak a görbe utakra, azokat űzd el, Uram, a gonosztevőkkel együtt! Békesség Izraelnek! Közöm. A hegytetőre épült város biztonságos. Közel az éghez, ahol az Úr lakik (ez persze absztrakció), biztonságos, mert nem lehet titokban megtámadni. A hegytetőről ugyanis lelátni a hegy lábáig. A hegy kősziklákból áll. Az okos ember sziklára építi a házát, a ház szegletköve az Úr. A Mester kinyilatkoztatása óta tudjuk, hogy a szegletkő maga Jézus Krisztus.

Nem gondolom, hogy naponta a Belső várkastélyról fogok posztot írni, ameddig csak a hangos könyv meghallgatása be nem fejeződik – legfeljebb, ha olykor utalok rá. Most azonban egy kissé bővebben szólok Teréz gondolatairól, hogy érzékeltessem a szerző észjárását. A hallott szöveg címe: Első lakás második rész.
Forrásunk az Isten, ragyogó nap.
Törekednünk kell önismeretre s helyes alázatra, hogy Isten elé állhasson porszem mivoltunk. Megnyílni a kegyelmének, alázatosan számba venni, hogy joggal félünk az ő megbántásától.
Amit teszünk, a forrásból fakad.
A lakásokról: Középen a Király lakik. Hozzá imádkozunk. Imánk legyen szabadon gondolt ima. Minden megkötéstől mentes.
Elmélkedjünk Isten végtelen nagyságáról.
Csak Isten megismerésének tükrében alakíthatjuk ki saját önismeretünket.
Vegyük észre, hogy a félelem, a gyávaság és a kishitűség sakkban tartja a lelket.
Ki kell lépnünk önmagunkból, s Krisztusra függeszteni tekintetünket.
A várkastély szobáiban gonosz lelkek, démonok lapulnak, s minduntalan gáncsoskodnak.
A világ élvezete távol tartja Istentől a gyenge lelkeket.
Kérjük Mária közbenjárását, mert a gonosz letakarja a fényt. Így a lelkek nem tudják élvezni a lakás szépségét.
Kívül-belül szabadoknak kell lennünk.
Vigyázzunk, mert a gonosz a világosság angyalának adja ki magát.
Fontos elsajátítani a lelkek megkülönböztetését. Kérjük a tisztánlátás kegyelmét.
A tökéletesség nem más, mint Isten és felebarátaink szeretete.
Az öncélú túlbuzgóság veszélyes, mert célt téveszt.
Szeretetből figyelmeztessük társainkat, ha rosszat tennének.   
***
súly: 97,5
C-fok +1.
Havazik. Hogy elolvadjon. 
124. ZSOLTÁR. IZRAEL SZABADÍTÓJA (Zarándokének Dávidtól) Ha az Úr nem lett volna velünk – Izrael bevallhatja – ha az Úr nem lett volna velünk, amikor az emberek ellenünk fordultak, elevenen nyeltek volna le minket. Amikor fellángolt dühük ellenünk, elborítottak volna minket a vizek. A hegyi patak elöntött volna, a zúgó ár elragadott volna. De áldott legyen az Úr, mert nem vetett oda zsákmányul fogaiknak. Lelkünk megmenekült, mint a madár a vadász hálójából. A háló szétszakadt, s mi szabadok lettünk. Segítségünk az Úr nevében, aki az eget és a földet alkotta. Közöm. Ha az Úr nem lett volna velünk az emberek elevenen nyeltek volna le minket. Nekem ez azt mondja, hogy semmi sem véletlen, hanem minden kegyelem. Segítségünk az Úr nevében, aki az eget és a földet alkotta. Ez pedig ismételten fordul elő a zsoltárokban. Tudjuk, a főpapi misék válaszolós szövege. Egykor a segítség a választott népre vonatkozott, ma azonban valamennyi népre. Mindet Isten teremtette, mindet saját képmására teremtette.

Próbálom érteni a Belső várkastély gondolatait. Nehéz volna a könyvet kivonatolni, mert csaknem minden mondatában valami lényegeset fogalmaz meg Avilai Szt. Teréz. Mégis az első rész azt súgja, hogy próbáljunk meg magunk körül csendet teremteni, és tisztázni, hogy ki vagyok, hol van entitásom központja. A várkastély egy jelképes hely, egy kristálygömb, egy szikrázó gyémánt, benne valahol saját lényegem, amely Istent keresi. A kastélyban szobák vannak szórtan. Egyre beljebb haladva találjuk azt a titkos szobát, amelyben Istenhez fűződő kapcsolatunk, vele való viszonyunk lakik. Ide kell eljutni türelmes elmélkedések, imádságok útján. A csend útján. Megtanít arra, hogy a lélek, a mi lelkünk is végtelen értékű, ha kapcsolatban áll Istennel. Ám ha valamiért lelöki magáról Istent, olyan, mintha áthatolhatatlan fekete posztó borítaná be, amely nem engedi át a fényt, se kifelé, se befelé. Képtelen immár üdvös cselekedetre, mert nem áll viszonyban Istenével. Alighanem itt belealudtam a hangos könyvbe. Muszáj visszahallgatnom az általam már nem fogott részeket, hogy képbe kerüljek, illetve képben maradjak. Ami jó, hogy ezt meg is tehetem, s a már hallott részeket újrahallgatva tudatossá legyen immár, ami előszörre elkerülte figyelmemet. Azért fontos ez, mert a könyv egészének van mondandója, az egymáshoz kötődő részekből nem jó elhagyni egy-egy gondolatot, mert mozaikká töredezik a logikus és egységes gondolatmenet. Majd még visszatérek az „olvasottakra”.
***
Ma 98 kiló.
123. ZSOLTÁR. A SZENVEDŐ EMBER IMÁJA (Zarándokének) Tekintetem hozzád emelem, hozzád, aki az égben trónolsz. Ahogy a szolgák szeme uruk kezén, s a szolgálók szeme úrnőjük kezén: úgy tekint szemünk az Úrra, a mi Istenünkre, amíg meg nem hallgat. Könyörülj rajtunk, Uram, könyörülj rajtunk! Eléggé megízleltük már a gyalázatot. Túlságosan megízlelte lelkünk a dúslakodók gúnyolódását s a fennhéjázók büszkeségét. Közöm. Máig a legértelmesebb attitűd: szemünk az Úrra tekint. Úgy jó élnünk, hogy belső látásunkat az Úrra függesztjük. mint a gyermek, aki határait keresgéli, és cselekvésekor le nem veszi szemét apjáról-anyjáról, vajon mit szólnak tettéhez? Ráncolják-e homlokukat, vagy mosolygós a tekintetük? ... Ahogy a szolgák szeme uruk kezén. Mi Isten szolgái vagyunk. Azonnal Krisztus királysága merül fel: Krisztus a szolgáló szeretet.    

Milyen 75 évesnek lenni? – kérdezte anyánkat tán Csia. Majd megtudod, ha oda érkezel – válaszolta anyánk. Egy másik történet szerint a jezsuita elment panaszkodni Wagner doktorhoz. Doktor úr, itt fáj, ott fáj, ez zsibbad, az kopást mutat. Ó, hát maga egészen jól van. Emlékezzen vissza erre a felsorolásra öt év múlva, amikor 80 éves lesz, hogy hány problémája volt. Saját korábbi önmagára irigykedni fog 80 évesen, amikor eszébe jut, hogy csak itt és itt és itt fájt, zsibbadt és sajgott. Ezek ugrálnak bennem, amikor hallom az érdeklődést: Hogy vagy? ... A lényeg, hogy jól érezd magad a bőrödbe! Hát persze, igen, törekszem. 
Mivel tehát érdeklődés mutatkozik hogylétem iránt, próbálom dióhéjban elmondani. Ma 98,5 kiló vagyok.
Csak így tovább, csak így tovább – mondta egykor François konzultora, amikor doktori disszertációjának újabb elemeit megmutatta neki, és beszámolt kutatásai állásáról. François hallgatott az öreg szavára, és kutatott és gyártotta a fejezeteket, és vitte a konzultorhoz, aki bólogatott, és egyre biztatta: Bon! Csak így tovább, csak így tovább! Aztán elkészült a hatalmas mű 1200 oldalon. A konzultor ekkor váltott: No, de François, húzzál ki négyszáz oldalt, max. 800 oldalas lehet a tanulmány.
Valahogy így érzem magamat: már 21,5 mínusz.
No, még 18.
És aztán?
Milyen lesz aztán?
Fogalmam sincs.
Aztán lazítok.
Aztán felülvizsgálom ruhatáramat.
Aztán veszek egy-két kockás inget, esetleg egy öltönyt.
Aztán... lesz aztán?
Éva küldött egy SMS-t. Vidám barátnője ma elhunyt. Elvitte a rák. Requiescat in pace!
Valaha jó poénnak számított: Hogy koccintanak az andrológusok?  
– Prosztata.
Ma nincs kedvem röhögni rajta. Könnyen a kezük közé kerülhetek.
Amit szeretnék: Élni, élni, élni... mert az mi jó! 
Esélyek persze vannak rá.
Most pl. mintha felszakadna az influenzafélém.
Ideje már.
Két és fél hete kínlódom vele.
Elég volt.
Az átalakulással járó valamennyi gondomat az influenzára fogom: enyhe fejfájás, szédelgés, hideg-meleg váltásra való érzékenység, izzadás, fejbőröm fájása, minden megerőltetés heves szívdobogással való párosulása.
Ha elmúlt ez a nyavalyám, kiderül, hogy mi a meztelen igazság.
Ma élek, hála Istennek.
Hogy mit hoz a holnap, majd reggel meglátjuk.      
122. ZSOLTÁR. A ZARÁNDOKOK ÜDVÖZLETE JERUZSÁLEM KAPUJÁBAN (Zarándokének Dávidtól) Öröm töltött el, amikor jelezték: Indulunk az Úr házába! Lábunk már átlépi kapuidat, Jeruzsálem! Jeruzsálem, te nagyszerűen épült, megerősített és (fallal) körülzárt város! Odavonulnak a törzsek, az Úr törzsei, Izrael törvénye szerint, hogy dicsőítsék az Úr nevét. Ott állnak a bírói székek, Dávid házának trónjai. Kérjétek Jeruzsálem számára, ami békességére szolgál! Legyen jó soruk mindazoknak, akik szeretnek téged! Béke lakozzék falaid között és biztonság házaidban! Testvéreim és barátaim miatt könyörgök: jöjjön el neked a béke! Könyörgök az Úr, a mi Istenünk háza miatt: áldás legyen az osztályrészed! Közöm. Az itt sorakozó zsoltárok a Jeruzsálembe igyekvő zarándokok imái (120–134.) Jeruzsálem, te nagyszerűen épült, megerősített és (fallal) körülzárt város! (Megszemélyesítés.) Odavonulnak a törzsek, az Úr törzsei, Izrael törvénye szerint, hogy dicsőítsék az Úr nevét. (A tényekről szóló beszámoló) Béke... jöjjön el a béke (A szokásos shalom-köszöntés) Áldás legyen az osztályrészed! (jó kívánság, áldás.) Mindig mindenkinek jól esik. A jó kívánságban erő van, élet van, a másik éltetése, javának akarása van. Sose mérjük szűkmarkúan a jó szót társaink javára. Azt is élteti, aki mondja.