Mickey webnaplója

Az inuit jelentése eszkimó, tehát az inuit eszkimó, az eszkimó-eszkimó. Nem tudtam.
Ámbátor idegen szavak mellett egy kiegészítő szó használata indokolt lehet, hiszen nem várható el az anyanyelvi beszélőtől, hogy a magyar nyelvbe érkezett összes idegen szó történetét, etimológiáját kívülről tudja (ez még a nyelvészek közül is kevesek szakterülete). - mondja a wikipédia.
Mégis érdekes volna összehozni egy kimerítő sorozatot az idegen szót magyarul megismétlő szavakból. 
A paradicsom (perzsa) jelentése kert a paradicsomkert tehát kert-kert
A tábor hegy jelentésű szó, tehát a Tábor hegye hegy-hegye jelentésű.
a Szahara sivatag sivatag-sivatag jelentésű
Mire idáig értem, kezdtem magamnak gyanús lenni. Mintha már foglalkoztam volna ezekkel a lehetetlenségekkel korábban is. Ajjaj. Három saját blog-bejegyzést találtam az évek során elszórva, amelyek ezzel a kérdéssel hozakodtak elő. Hol a népi demokráciát mosolygom meg, hol a champignon – gomba jelentésű párost, hol pedig a Mütze – micisapka duót. Az közös a megtalált anyagokban, hogy vágyom egy alapos listát összehozni ezekből a kettősségekből. Most is csak szeretném, de már látom, semmi se lesz belőle.
Hogy lehetne? Egyszer igen alaposan utána néztem a svábos -li végű szavaknak. Azt hittem, hogy jószerével betakarítottam valamennyit. Tévedtem. Hányszor, de hányszor bukkanok olyanokra, amelyek a listámon nem szerepelnek. A svindlitől, a pubiliig, a kvarglitól a pracliig, a sámlitól a hokedliig.
Máskor meg a megy jelentésű mozgást leíró igékről olvastam Czakó Gábornál. Az ő gyűjteménye legalább ezer változatot tartalmazott. Küldtem nekik még vagy százat. Azóta pedig – lefogadom – legalább még ötvennel találkoztam, amelyek nem szerepelnek a kibővített listán se.
„Így van ez, és nincs másképp”, hogy ezzel a kitétellel emléket állítsak atyai öreganyám góbé albérlőjének, akinek kedvelt és folyton ismételgetett szófordulata volt az idézett.       
138. ZSOLTÁR. HÁLAÉNEK (Dávidtól) Szívem mélyéből áldalak, Uram, mert meghallgattad ajkam könyörgését. Az angyalok színe előtt énekelek neked, s leborulok szent templomod előtt. Áldom szent nevedet, jóságodért és hűségedért, mert ígéreted túlszárnyalta dicsőségedet. Amely napon hozzád kiáltottam, meghallgattál, gyarapítottad a lelkem erejét. A föld minden királya dicsőítsen téged, amikor meghallja ajkad szózatát. Az Úr útjairól énekelnek majd: „Nagy az Úr dicsősége!” Valóban, fölséges az Úr, irgalommal tekint a gyöngére, a kevélyt messziről felismeri. Ha bajok közt vergődöm is, megőrzöd életem. Fölemeled kezed ellenségem haragja ellen, és megmentesz engem. Jobbod teszi ezt velem Uram, jóságod mindörökké megmarad. Kezed művétől ne fordulj el! Közöm. A férfiak jó része (magam is) fukarkodnak az elismerő szavakkal. A példamondat húsz éve házas férfi szituja. Szeretsz? – kérdezi az asszonyka –, mert hogy nem mondod. – Persze, hogy szeretlek. Mikor házasságot kötöttünk, akkor mondtam, s máig nem vontam vissza. Én ennél azért többször emlegettem, de hát lehet elégszer? Dávid párbeszédben áll az Úrral. a legváltozatosabb szituációkban és formában szólítja meg az Istent, mert egy pillanatra se kívánja anélkül tölteni életét, hogy meg nem bizonyosodna: szeretetük kölcsönös és állandó. Utánozzuk őt.    

Mondják, hogy Schubert, a zeneszerző kb. 500 dalt írt. Olykor felvilágosították, hogy az éppen elhangzó dalt ő írta. Rácsodálkozott, mert nem emlékezett rá, hogy ilyet írt volna. Olvasom Csathó Kálmán Írótársak között c. könyvében a Herczeg Ferencről szóló megemlékezését. Ebben írja: Egyszer valamelyikünk a Gyurka és Sándorka c. könyvéből idézett valamit. Herczeg nagyot nevetett rajta, s mikor meghallotta, hogy a saját könyvéből van, csodálkozott: ez benne van? Nem emlékszem rá. Csathó így folytatja: néhány évvel előbb írt saját elbeszélésemet fokozódó kíváncsisággal olvastam végig egy régi lapban, mert egyetlen szavára sem emlékeztem, a mese kibogozódására meg éppen nem. ...az író éppen úgy megszabadul ötleteitől és emlékeitől, mint  lelkifurdalásaitól a hívő, ha meggyónik. (151-152. o.) 
Jót mosolyogtam a felvetéseken, mert hasonló épp a hétvégén fordult elő velem. P. egy elméleti fejtegetés tőlünk távolállóságának ekképpen adott hangot: Kit érdekel? És jelentőségteljesen rám nézve megismételte: Kit érdekel? Látva értetlenségemet hozzátette, hogy olvasta a blogomat, amely éppen ezekről a hiábavalóságokról szól. Aha – vágtam rá zavartan –, noha fogalmam se volt róla, hogy valaha írtam a témáról. Miután a vendégek elmentek, a google segítségével megtaláltam egy Kit érdekel? című posztot. Csakugyan én írtam, mintegy öt hónapja. De hát azóta kb. 150 posztot írtam, összesen pedig több mint 4000-et.
***
Ugyancsak Csathó jegyzi le S. Maugham véleményét: „Az író az egyetlen szabad ember. ... akármiféle kétségbe ejtő gondolat nehezedik rá: csak papirosra kell vetnie, és egy történet mozzanatául vagy egy tanulmány példázatául felhasználnia, hogy megszabaduljon nyomasztó emlékétől.” (199. o.) Ez többé-kevésbé így is van. Klasszikus példaként szokták emlegetni, hogy Madách Imre „kiírta magából” Az ember tragédiája c. munkát. Ez igazolni látszik sok-sok ember grafomániáját. Az enyémet is. Bár szigorú vagyok abban, hogy kiadjak bárki ismerőst – esetleg rossz színben feltüntetve. Éppen Herczeg Ferencről írja Csathó, hogy ő bizony megtette, mintegy bosszút állva azokon, akik belekotortak és felborították házasságát.
Maugham véleménye azért sántít, mert számos eszköze van annak, hogy valaki megszabaduljon nyomasztó élményeitől. Nem kell ahhoz íróvá lennie, arról nem is beszélve, hogy az író egyáltalán nem szabad, amennyiben íróasztala mögött ülve tölti életét, s jó esetben szereti azt, amit művel. Avagy van-e nagyobb megkötöttség, mint letermelni a kötelező adagiumokat, csak úgy mint egy úszónak a napi edzésadagját. 
137. ZSOLTÁR. A SZÁMŰZÖTTEK ÉNEKE. Bábel folyói mentén ültünk és sírtunk: a Sionra emlékeztünk. Azon a földön a fűzfákra akasztottuk hárfáinkat. Mert dalt akartak hallani, akik elhurcoltak minket. Elnyomóink öröméneket követeltek: „Zengjetek nekünk dalt a Sionról!” De hogyan énekeljünk éneket az Úrról az idegenek földjén? Jeruzsálem, ha elfeledkezem rólad, száradjon le a jobbom! Nyelvem tapadjon ínyemhez, ha nem emlékezem meg rólad: ha Jeruzsálemet nem helyezem minden örömem fölé! Ne felejtsd el, Uram, Edom fiainak Jeruzsálem napját! Amikor így kiáltoztak: „Romboljátok le, romboljátok le, hadd pusztuljon el a földig!” Bábel leánya, te pusztító, áldott, aki megfizeti neked, ami gonoszságot velünk tettél! Áldott, aki megragadja gyermekeidet és szétzúzza őket a sziklán! Közöm. 1. Ronda dolog a legyőzött ellenségtől örömteli éneket várni. 2. Nagyon sokat idézett rész, amely az esküdözésről szól: Jeruzsálem, ha elfeledkezem rólad, száradjon le a jobbom! Nyelvem tapadjon ínyemhez, ha nem emlékezem meg rólad. Kemény kijelentés ez. 3. Az elkeseredettség miatt a zsoltározó átkot szór a babiloniakra. Csapják falhoz Bábel gyermekeit. Ezen a mentalitáson túl kell lépnünk, vagy számolhatunk a Mester kritikájával: „Nem tudjátok, hogy milyen lélek lakik bennetek!”
 

Ferenc pápa ma nyitja meg az irgalmasság évét. Az erre az eseményre írt bullájából (Misericordiae vultus) szemezgetek nekem hangsúlyos részleteket. 
in 15. p. Őszinte vágyam, hogy a keresztény nép a Jubileum ideje alatt elmélkedjen az irgalmasság testi és lelki cselekedeteiről, hogy lelkiismeretünk – mely gyakran elszunnyad a szegénység drámája előtt – fölébredjen, és egyre mélyebbre hatoljunk az evangélium szívébe, ahol a szegények az isteni irgalmasság különleges kedvezményezettjei. Az irgalmasság testi cselekedetei: jóllakatni az éhezőket, megitatni a szomjazókat, felöltöztetni a ruhátlanokat, befogadni a jövevényeket, ápolni a betegeket, meglátogatni a rabokat, eltemetni a halottakat. Az irgalmasság lelki cselekedetei: jó tanáccsal ellátni a bizonytalanokat, tanítani a tudatlanokat, inteni a bűnösöket, vigasztalni a szomorkodókat, megbocsátani a bántásokat, türelemmel elviselni a kellemetlen embereket, imádkozni élőkért és holtakért. Ezek alapján ítélnek majd felettünk: Adtunk-e enni az éhezőnek és inni a szomjazónak? Befogadtuk-e a jövevényt és felöltöztettük-e a ruhátlant? Áldoztunk-e időt a betegek ápolására és a rabok meglátogatására (vö. Mt 25,31–45)? Ugyanígy megkérdezik majd tőlünk, hogy segítettünk-e megszabadulni a kétségektől, amelyek a magány forrásai és gyakran félelmet keltenek; képesek voltunk-e legyőzni a tudatlanságot, melyben milliók élnek, elsősorban azok a gyermekek, akik nem kapják meg a szükséges segítséget a nyomorból való kiemelkedéshez? Ott voltunk-e a magányos és gyötrődő ember mellett, megbocsátottunk-e a minket megbántóknak, és elutasítottuk-e a bosszúállás, a gyűlölet minden formáját, melyek erőszakhoz vezetnek – Isten példáját követve, aki annyira türelmes velünk? Türelmesek voltunk-e, és végül rábíztuk-e az Úrra imádsággal fivéreinket és nővéreinket? Ezen „legkisebbek” mindegyikében maga Krisztus van jelen...
in 16. p.: „A Szentév magával hozza Jézus küldetésének gazdagságát, mely a próféta szavaiban visszhangzik: vigasztaló szót és gesztust hozni a szegényeknek, hirdetni a szabadulást a modern társadalom új rabszolgaságában sínylődőknek, visszaadni azok látását, akik nem látnak, mert csak magukra gondolnak, és visszaadni azok méltóságát, akiket megfosztottak tőle. Jézus prédikációja újból láthatóvá válik a hit azon válaszaiban, melyeket a keresztényeknek tanúságtételükkel kell megadniuk. Kísérjenek bennünket az Apostol szavai: „Aki irgalmasságot gyakorol, tegye örömmel” (Róm 12,8). ...
in 17. p. Izajás sorait elmélkedjük át az imádság, a böjt és a szeretet évében:
„Tudjátok, milyen az a böjt, amelyet én kedvelek? Ezt mondja Isten, az Úr: Törd össze a jogtalan bilincseket és oldd meg az iga köteleit! Bocsásd szabadon az elnyomottakat, törj össze minden igát! Törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a hajléktalan szegényt fogadd be házadba. Ha mezítelent látsz, öltöztesd föl, és ne fordulj el embertársad elől! Akkor majd felragyog világosságod, mint a hajnal, és a rajtad ejtett seb gyorsan beheged. Előtted halad majd igazságod, és az Úr dicsősége lesz a hátvéded. Akkor, ha szólítod, az Úr válaszol, könyörgő szavadra így felel: »Nézd, itt vagyok!« Ha eltávolítod körödből az igát, az ujjal mutogatást és a gonosz beszédet, ha odaadod az éhezőnek kenyeredet, és jóllakatod az elnyomottat, akkor felragyog a sötétségben világosságod, és homályod déli verőfényre változik. Maga az Úr vezérel szüntelen, s még a kietlen helyeken is felüdít. Erővel tölti el tagjaidat, olyan leszel, mint az öntözött kert, és mint a vízforrás, amelynek vize nem apad el soha” (Iz 58,6–11)
Jelentem, hogy a szent év megnyitásának a napján érkeztem el a nagy hálaénekhez, amely Isten irgalmáról szól. Teljes terjedelmében közlöm.
136. ZSOLTÁR. A NAGY HÁLAÉNEK (Alleluja!)
Áldjátok az Urat, mert jó: irgalma örökké tart.
Áldjátok az istenek Istenét: irgalma örökké tart.
Áldjátok az urak Urát: irgalma örökké tart.
Csak ő tesz csodát: irgalma örökké tart.
Ő alkotta bölcsességében az eget: irgalma örökké tart.
Ő teremtette a földet a víz fölé: irgalma örökké tart.
Ő teremtette a nagy világítókat: irgalma örökké tart.
A napot, hogy kormányozza a nappalt: irgalma örökké tart.
A holdat és a csillagokat, hogy kormányozzák az éjt: irgalma örökké tart.
Lesújtott Egyiptom elsőszülötteire: irgalma örökké tart.
Izraelt kivezette közülük: irgalma örökké tart.
Erős kézzel és fölemelt karral: irgalma örökké tart.
Kettéválasztotta a Vörös-tengert: irgalma örökké tart.
Középen átvezette Izraelt: irgalma örökké tart.
A fáraót és seregét a vízbe taszította: irgalma örökké tart.
Népét a pusztába vezérelte: irgalma örökké tart.
Nagy királyokat vert meg: irgalma örökké tart.
Hatalmas fejedelmeket győzött le: irgalma örökké tart.
Szichont, az amoriták királyát: irgalma örökké tart.
És Ogot, Básán királyát: irgalma örökké tart.
Országukat örökségül adta: irgalma örökké tart.
Örökségül Izraelnek, az ő szolgájának: irgalma örökké tart.
Megemlékezett rólunk szükségünkben: irgalma örökké tart.
Megmentett ellenségeinktől: irgalma örökké tart.
Táplálékot ad minden testnek: irgalma örökké tart.
Áldjátok az egek Istenét: irgalma örökké tart.
Közöm. Furcsa olvasni ilyen sorokat: A fáraót és seregét a vízbe taszította: irgalma örökké tart. De hát régi korban íródott, ráadásul az ő gondolatai nem a mi gondolataink, tettei nem a mi tetteink.
A II. János Pál által szentté avatott Faustyna Kowalska, krakkói nővér hirdette meg az isteni irgalmasság fontosságát. A nővérnek látomása volt, melyben Jézus arra kérte, hogy készíttessen el róla egy festményt, amely kezeit a belőle áradó fehér és rózsaszín? sugarakkal ábrázolja a Mestert. Feliratot is készíttetett hozzá ezzel a szöveggel: Jézus, bízom benned. Azaz Jézus, bízom irgalmas szeretetedben. Majd azt is értésére adta: Aki nem bízik Isten irgalmasságában, annak igazságosságával kell majd szembesülnie.
Továbbá, hogy Isten irgalmassága meghaladja igazságosságát.
Ennyire fontos az irgalmasság.
Részünkről is! 

Félresikerült a nyugati típusú civilizáció. Sok sebből vérzik, melynek szegmensei a teljesség nélkül:
- A profit termelése áll a vezetés érdeklődésének a központjában és nem az ember.
- Mindennek az alfája és ómegája a pénz, noha a pénz csak egy nyomorult eszköz a cserék zavartalan lebonyolítására. Két kitétel: A Repülj páva népi vetélkedő reklámjában ott szerepel az eseménysort támogató bank neve. Egy elterjedt cinikus mondás: Engem nem idegesít a pénz ... sőt megnyugtat.
- Eluralkodott a nyugati civilizációban a versenyszellem. Népdalverseny, olimpia, FIFA bajnokságai, mindenféle pénzes vetélkedőműsor, mindenféle közbeszerzést megcsípni akaró versenytárgyalás.
- Érezzük: gebedj meg, de nyerj mindenáron. Hatalmas összegek, hatalmas beetetett szurkolótáborok, hatalmas korrumpálódási esélyek.
- Atomizálódjál. Legjobb, ha nincs gyereked, legjobb, ha nincs társaságod, legjobb, ha naponta felkeresed mindazokat a reklámozott helyeket, plazákat stb., ahol egy szűk kisebbség lenyúlja jövedelmeid vastagját.      
- Sose érezd jól magadat! Nem élsz egészségesen, hiányoznak a vitaminok, hiányoznak a porcerősítők, egyáltalán mindenféle nyavalya kínozhat, amik miatt légy a patikák állandó vásárlója. Fizess mindenféle biztosítást, mert baj lehet. A kockázatokat pedig elé ne felejtsd megbeszélni háziorvosoddal vagy a gyógyszerésszel.
- Dobd el a régit, vegyél egy újat. A régi már nem elég jó. Van új és az többet tud.
- Kerüld a csendet. Ma már tele vagyunk zajjal. Még egy meteorológiai jelentés sincs meg állandó dobolás nélkül. A különféle tévéműsorokról nem is beszélve. Hol füttyögnek, hol tapsolnak, hol röhögnek, de mindig kell valami vibrálás a szemnek, valami zaj a fülnek. A csend befelé figyelne. Még mit nem!
- Olvadj fel a népek nagy világában, fogadj be mindenkit, add fel identitásodat, légy arctalan és manipulálható tömeg. A reklám-propaganda majd megteszi hatását.
Nem folytatom. Eddig is túl sok a „jóból”.
Az alternatíva maga Isten. A jó Isten, aki a földet az emberért teremtette (és nem a pénzmágnások profitjáért). Az egész szépséges teremtést az ember alá rendelte. Azért létezik emberi méltóság, mert az ember istenarcú. (Saját képmására és hasonlatosságára teremtette.) Ingyen bocsátotta rendelkezésünkre az egész teremtést: Hajtsátok uralmatok alá a földet! Az Isten szeretetből teremtette a földet. Eszközként, hogy életünkön munkálkodva eljussunk az ő felismeréséig. Boldogítani kívánta és kívánja teremtményeit. Ha én neki lennék, elszomorítana, mennyire félreértették törekvését, mennyire tönkretesszük a földet, mennyire teleszemeteljük ezt a szépséges hajlékot. Persze nem mond le rólunk, mert ő olyan. Hazavár és elénk siet, mint a mindent elherdáló fia elé az Atya a tékozló fiú néven közismertté lett parabolában.
Még semmi sincs elveszve.
Csak fel kell ismerni az összefüggéseket, és az Isten országának megvalósításán, a szeretet civilizációjának a felépítésén munkálkodni. Szép feladat adventre és az egész életünkre nézve.
Csak tápászkodjunk már végre, s hagyjuk a pénzt azokra, akiket a fene esz érte, s forduljunk az emberek felé.
Velük van dolgunk. Őket szerethetjük, vigasztalhatjuk – a kölcsönösség jegyében.     
135. ZSOLTÁR. (részl.) DICSŐÍTŐ ÉNEK (Alleluja!) Dicsőítsétek az Úr nevét, ti, az Úr szolgái, dicsérjétek és magasztaljátok őt, akik az Úr házában álltok, Isten házának csarnokaiban. Áldjátok az Urat, mert jó, magasztaljátok fölséges nevét! Mert az Úr ... hoz felhőket a föld határairól, ő küldi a villámot és az esőt, ő indítja el a szelet rejtekéből. ... Uram, neved fennmarad örökké, emléked nemzedékről nemzedékre, Uram! Mert az Úr megőrzi népét... Izrael háza, áldjátok az Urat, Áron háza, áldjátok az Urat, Lévi háza, áldjátok az Urat, ti istenfélők, áldjátok az Urat! Áldott legyen a Sionon az Úr, ő, aki Jeruzsálemben lakik! Közöm. Próbáltam a dicsőítést megtartani, amennyire tőlem telt. Dicsőítjük, mert jó, mert teremt, mert gondunkat viseli, mert megtartja minden szavát: Legyen hát áldott a neve.

Viccelődés, heccelődés, csipkelődés, egymás jelképes hátbavágása a férfibarátságok szokott gyakorlata. Ám ennek a buzgóságnak a hátterében alighanem az áll, hogy kiderüljön, ki a főkutya, ki az alfa hím, akihez képest nem lehetsz más, csak alkutya, hacsak vissza nem pimaszkodsz leverve a lelki kalapot a kihívó lelki fejéről. Egyenrangú emberek között (vannak egyenrangú emberek?) ártatlan tréfa talán egymásnak ez az örökös piszkálgatása, nem azonos tekintélyű emberek között azonban nem az. Egy nagy tekintélyű embernek észnél kell lennie, tudatosodnia kell benne, hogy az alárendelt nem fog élni a visszaszövegelés lehetőségével, mert nem kíván konfliktusba keveredni a saját főnökeivel, elöljáróival. Másképp fogalmazva amennyiben a tekintélyes „szórakozik” a beosztottaival, az visszaélés saját elképzelt vagy tényleges hatalmával.
Ilyen közhelyszámba menő kiszólások: Na, „hogy ityeg a fityeg”; Akkor találkozunk hétfőn? – Sajnos igen, elég szomorú – jön a megsemmisítő válasz. Ugyanígy azzal indítani a beszélgetést: hogy mi van, öcsi? – övön aluli ütésként lehet csak értékelni. Eleve kijelöli a rangsorrendet. Ha én vagyok az öcsi, a beszélő csak báty lehet, felettem álló.
Nézzük, hogyan látja Karinthy Frigyes. „Aztán mondja csak – mondták hahotázva –, hogy jut magának eszébe az a sok bolondság – és mellbe ütöttek dévajul –, az a sok őrültség – és dévajul vállon bokszoltak –, jaj, de nagy huncut maga – és hahotázva fültövön csaptak –, honnan szedi maga az ilyesmit – újabb gyomorboksz –, én nem tudnék ilyen baromságot kitalálni, ha megfeszülnék se... Igaz, hogy maga a szemölcsére gombolja az ingét?” (Viccelnek velem)
Még érdekesebb, amit Molnár Ferenctől idéz Csathó Kálmán: „A barát nem arra való – így Molnár –, hogy a barátságra és őszinteségre hivatkozva kellemetlenkedjék.” Csakugyan nem arra való.
***
M. írja: Levi levele nektek. Ő gépelte, miközben mutattam, hogy mit nyomjon, de ő diktálta: KEDVES TÜCSI NAGYI ÉS NAGYPAPA! ÉN BETEG VAGYOK. SZERETEK HOZZÁTOK JÁRNI. LEVENTE. 
Ugye muszáj sokáig élnünk!
134. ZSOLTÁR. ISTENTISZTELETRE (Zarándokének) Rajta, áldjátok az Urat, ti, az Úr szolgái mind, akik az Úr házában álltok, Isten házának csarnokaiban! Tárjátok kezeteket a szentély felé, s dicsőítsétek az Urat éjjelente! Áldjon meg téged Sionból az Úr, aki az eget és a földet teremtette! Közöm. Vagy húsz éve történt, hogy valaki kétségbe vonta annak a valóságát, hogy mi áldjuk az Istent – mondván, hogy az áldás tőle jön lefelé. Lám, már az ószövetségben is létezik a fordított irány, alulról, mi áldjuk az Urat. A mise-prefációk egyikében ez áll: „A Te boldogságod teljes a mi dicséretünk nélkül is, mégis megadod, hogy jóságodért hálát adjunk. A mi magasztalásunk nem tesz nagyobbá Téged, nekünk azonban üdvösségünkre válik.” Tudniillik ezzel a dicsőítéssel üdvösségünket mozdítjuk elő. A vita tehát eldőlt. Tárjátok kezeteket a szentély felé. Ószövetségi imamód... és egy jó kívánság: Áldjon meg téged Sionból az Úr. Az áldás tehát oda-vissza működik.

Már a múltkor is segített. Sikertelen randevúnkat egészen másképpen oldotta meg, mint ahogy számítottam.
Tegnapelőtt meg az történt, hogy egy harminc éves zárral és egy ki tudja hányadszori kulcsmásolattal folytatott harcom vált kudarcossá. Miután minden próbálkozásom hiábavalónak bizonyult, segítséget kértem attól, akinek az ereje nem törik meg. Azonnal engedelmeskedett a rozsdás anyag és nyílt a zár.
Betegen feküdt a kicsi D. anyja. És ha D. elkezd visítani, az megállíthatatlan... nekem. De nem neki. A HÉV-sípolására emlékeztető és hangosságú visítás még azelőtt befejeződött, mielőtt befejeztem volna a kérő mondatot.
Persze lehet okoskodni, hogy mi van ebben?
Ebben az van, hogy lehetetlennek tűnő gondok rendeződtek pillanatok alatt egy bizalommal kért fohász közben. Majd ha nem teljesülnek, azt is megírom a teljességkedvéért.
Azért figyelmeztessetek rá, mert feledékeny vagyok.
133. ZSOLTÁR. TESTVÉRI EGYETÉRTÉS (Zarándokének Dávidtól) Nézzétek, milyen kedves és jó, ha egyetértésben élnek a testvérek! Olyan az, mint a drága olaj a fejen, amely lecsordul a szakállra, lecsordul Áron szakállára, palástja szegélyére. Olyan ez, mint a harmat a Hermonon, mint a Sionra lehulló harmatcsepp, mert az Úr ott áldást ad: életet mindörökre. Közöm. Egy olyan meghasonlott országban, amelyben élünk, különös jelentősége lehet figyelni Dávid megfogalmazására, mert csakugyan jó volna egyetértésben élnünk és nem érdekrendszereink szerint minden koncon marakodni. Az egyetértés balzsam az embernek, minden embernek, mert könnyebb a jóra koncentrálni, nem kell tartani attól, hogy hátba szúr valaki, netán leüt egy üvegpalackkal. Energiáinkat a jó kifejtésére fordíthatjuk. A reménytelenség ellenére is reménykednünk kell, és úgy élni, mintha mindez már megvalósult volna. Ez részünkről ártatlanságot, és bizalmat feltételez, mintha mindenki jó szándékkal közeledne hozzánk és másokhoz. Megáldja az Úr a jó törekvéseket.      

Amit nem reklámoznak (nem szerepel a tévében) az nincs is.
Felmenőimtól hallottam: A kutya is oda sz*ik ahol már van egy kicsi.
Ismertség nélkül nincs kitüntetés, mert a kitüntető részéről nem történt semmi, ha egy ismeretlent húz a nyilvánosság elé.
Megvan ennek a logikája. Valamikor emlegettem, hogy egy jó anekdota attól az, hogy egy ismert személy nevéhez rendelik. Ha azt mondom, hogy egy verselemzés során a szerző azt jelentette ki, hogy a költő azt gondolta, hogy gondolta a fene, hát az nem igazán jó anekdota. De ha azt mondom, hogy egy újság lehozta Arany egyik versének az elemzését, kitérve arra, hogy mit jegyzett meg a cikkíró: itt a költő azt gondolta, hogy ... Utóbb megtalálták a lappéldányt, amelyben ez állt Arany J. keze írásával a lapszélen: Gondolta a fene! Na, mármost. Akár megtörtént, akár nem, az olvasó képzeletében megjelenik a költő profilképe és élővé kezd lenni a történet.
Mindezek azért jutnak eszembe, merthogy a nyakunkon az éves Prima primissima-díjak kiosztásának a sokasága. Nehéz volna olyan valakinek adatni, akit alig ismernek néhányan, vagy éppen senki nem ismeri őt. Marad, hogy én jelöllek téged, akinek jó sajtója van, s te jelölsz engem, akinek jó sajtója van. Így aztán hol Prima vagy, hol Kossuth-díjas, ha színész, akkor Jászai Mari-díjas, a Nemzet színésze és így tovább. Nem is lehet nagyobb arcátlanság, mint amikor a sajtó által körül nem hemzsegett illető mond ki valami korszakalkotót, korszak változtatót. Az odáig rendben van, hogy igaz, amit mond, de hogy meri ő mondani, amikor mi, pedigrések, még nem gondoltuk aktuálisnak a forradalmi kijelentés publikálását. Nagyon gyorsan haragosokat szerezhet az illető magának.
A névtelen tehetségesek – remélem, hogy így van – sokkal többen vannak, mint a sokszorosan kitüntetettek. Reményem alapos: elég arra gondolni, hogy a világon sokkal több szent van, mint ahányat kanonizáltak. Előzőek a névtelen szentek. Éppoly értékesek, mint amazok, csupán kevesebbet lehetett hallani életükről, halálukról.
Az átlagosak hősiességéről, tetteik igaz voltáról alig emlékezik meg valaki. Ilyen üdítő kivétel egy zenemű, Aaron Copland opusa: Fanfare for the Common Man: Fanfárok a közemberek (kisemberek, átlagemberek, névtelen hősök) tiszteletére. Utóbbit azért teszem hozzá, mert amennyire tudom, a komponista ezzel a művel adózott a II. VH-ban elesett amerikai katonák életáldozata előtt. Nekem nagyon tetszik a fenséges muzsika mind eredeti nagyzenekari formájában, mind pedig az Emerson, Lake and Palmer együttes feldolgozásában.
Éljenek a névtelen, hírtelen hűségesek.
 132. ZSOLTÁR. A SZÖVETSÉG LÁDÁJA ÁTVITELÉNEK ÉVFORDULÓJÁN (Zarándokének) Emlékezzél, Uram, kegyesen Dávidra, emlékezzél minden fáradozására! Hogy esküdött meg az Úrnak, hogyan tett ígéretet Jákob Erősének: „Nem lépek addig házam belsejébe, és nem fekszem le nyugvóhelyemre, nem engedek addig álmot a szememnek és a szempillámnak nyugalmat, amíg helyet nem találok az Úrnak, hajlékot Jákob Erősének.” Lám, hallottunk róla Efratában, megtaláltuk Jaar mezején. Most hát vonuljunk hajlékához, boruljunk le lába zsámolya előtt. Indulj el, Uram, nyugalmad helyére, te és hatalmad ládája. Papjaid öltözzenek igazságba, akik hűek hozzád, örömükben ujjongjanak! Szolgádnak, Dávidnak kedvéért, ne vesd meg fölkented arcát! Az Úr megesküdött Dávidnak igaz esküvel és attól nem áll el: „Testedből utódot emelek trónodra, ha fiaid hűek lesznek szövetségemhez, és hűségesek a törvényhez, amelyre tanítom őket, akkor fiaik is trónodon ülnek mindörökre.” Az Úr kiválasztotta Siont, lakóhelyéül kiszemelte. „Ez nyugalmam helye örökre. Itt fogok lakni, ezt választottam ki; igazait megáldom, igen, megáldom, szegényeit kenyérrel táplálom, papjait üdvösségbe öltöztetem, szentjei vigadnak; igen, ujjonganak. Dávid hatalmát ott megerősítem, fáklyát állítok fölkentemnek. Ellenségeit gyalázatba döntöm, ám rajta koronája fénylik.” Közöm. Egy gondolatot ragadok ki: A hozzád hűségesek örömükben ujjongjanak.  Van okuk rá. Örök életet adtál nekik, s mindenkinek, aki megtartja, amit tanítasz.

Többféle várakozás csendje vesz körbe bennünket.
Várjuk a telefont, hogy vajon jobbra fordul-e menyünk állapota, aki éppen orvosnál van.
Várjuk Kati és Robi érkezését, akik az esti órákra ígérkeztek hozzánk látogatni.
Várjuk, hogy el kell-e menni Leviért az óvodába.
Várom, hogy maradéktalanul elmúljon influenzám.
Várom, hogy kevéssé eseményes hétköznapok tegyék lehetővé, hogy igazán arra
várakozzunk, aki máris a miénk, mert mi az övéi vagyunk. 
131. ZSOLTÁR. GYERMEKI LELKÜLET (Zarándokének Dávidtól) Uram, nem dölyfös a szívem, szemem nem tekintget gőgösen. Nem keresek nagy dolgokat, amelyek meghaladják erőm. Megtanítottam hallgatni a lelkem, így békét szereztem neki. Mint anyja ölén a gyermek, mint a gyermek, úgy pihen bennem a lelkem. Remélj, Izrael, az Úrban, most és mindörökké! Közöm. Adventi hangulatú rövid ima, amennyiben amolyan „magábanézős” időszak ez. Dávid is ezt teszi. Úgy tudja, nem gőgösködik, lelke elcsendesül, békére lel. Ilyenkor mi is magunkba nézünk, lehántunk minden hamisságot, bálványt, visszahúzó erőt, salakot és kidobálunk minden ballasztot. Lelkünk békéjét így nyeri vissza. S immár elmondhatjuk a zsoltárossal: Remélj az Úrban mindörökké!   

Elsőre úgy tűnhet, hogy nem sok közük lehet egymáshoz. Meglátjuk, hogy mégis van. Álljon itt elsőként a szemüveg.
A szemüvegek nem jönnek elő spontán, mint az időjárási frontok. Meg kell keresni őket. Mivel feleséggel lakjuk a 87 m2-t, elég sokféle elképzelhető és elképzelhetetlen helyen csapom le azt a pápaszemet, amelyikre éppen nincs szükség. Most mégis tegyük fel, hogy rendben rakom le a bifokálist: mindig a fémasztal sarkára. Hogy mondtam? A bifokálist? Miért, most az olvasó szemüveg van rajtam? Csakugyan az lehet, mert közelre látok vele, távolra nem. Egyáltalán – van rajtam szemüveg? Megvakarom. A bifok ugye két-két lencséből áll, s határvonalán törés keletkezik. Erről ismerem fel azonnal, hogy a bifokális van rajtam. Ha nincs érzékelhető egyenetlenség, akkor az valóban olvasó. Az olvasó szemüveg kell az olvasáshoz (Hogy hogyan jöttem rá!), a keresztrejtvény-fejtéshez, étkezéshez és a számítógép előtt időzve. A tévénézéshez, autóvezetéshez, sétáláshoz és akkor, ha csak úgy bambulok magam elé, a bifokális a megfelelő. Az a vicc az egészben, hogy mire leveszem az olvasót és megkeresem a távollátót, eszembe jut, hogy nem is akarok tévét nézni, inkább rejtvényt fejtenék. Ám egy jó műsor kihallatszik. Mégis megnézem.
Olvasó le, bifok fel.
Aztán rajtam marad, én meg csodálkozom, hogy miért olyan nehéz olvasni a meghatározásokat.
Bifok le, olvasó fel.
Ám ha elmegyünk itthonról,
olvasó le, bifok fel.
Odalépek a postaszekrényhez. Levelem érkezett. Kibontom:
bifok le, olvasó fel.
Beülünk az autóba.
Olvasó le, bifok fel.
És ez megy egész nap. Mindig azt érzem, hogy a másik szemüvegnek kellene rajtam lennie.              
Még mindig értetlenkedhetsz: Mi köze ennek a frontokhoz. Van, nagyon is van köze. Különösen napjainkban, amikor a meteorológia bevallása szerint napjában többször váltják egymást a frontok.
Ha hidegfront érkezik, fáj a fejem (Migrén? Ki tudja.). Ha meleg front érkezik, szédülök. Ez rendben is volna, ha nem ekkora sűrűséggel váltanák egymást a frontok. Szavamra mondom: egymásnak adják a kilincset. Ezt így akceptálom:
Reggel meleg front van, mert szédülök. Mégis bekapok egy kávét, mert reggel van. Mire magamhoz térek, hidegre vált a front, mert a fejem búbja fáj. Ilyenkor eléggé használhatatlan vagyok. Hacsak eszembe nem jut, hogy a kávé szokott segíteni. Gyorsan bekapok egy bögre forró nescafét (tea hígításút). Ettől jelentősen enyhül a fejfájás, ha nem is szűnik meg teljesen. De akkor most mitől szédülök? Ja, újra meleg front közeledik. Már itt is van, mire újból fájni kezd a fejem. Ha fáj, hát gyorsan egy kávét iszom. Már tudom a leckét. Ámde este van. Most hajnali háromig ébren bámulhatom a plafont. Tévedtem. Talán meleg front érkezett időközben, mert beleszédülök, beleájulok az ágyba, és eszemben sincs a báránykákat számolni. Alszom, mint a bunda. Éjfél felé fejfájásra ébredek. Nem érdekel! nem érdekel! nem érdekel  a hidegfront! Aztán rájövök: azért szédelegtem és azért fájt a fejem egyszerre, mert éreztem a kettős frontot.  
Reggelig nem állok szóba senkivel. A bárányok számára pedig nem emlékezem pontosan, mert belealudtam a leltározásukba.
120. ZSOLTÁR. A BÉKE ELLENSÉGEI (Zarándokének) Az Úrhoz kiáltottam szorongattatásomban, és ő meghallgatott. Mentsd meg lelkemet, Uram, a gonosz ajaktól, mentsd meg az álnok nyelvtől! Mivel fizessen neked, te csalárd kígyó, te álnok nyelv? A harcosnak hegyes nyilával, s a bozótnak izzó tüzével! Jaj nekem, hogy a Mesekben kell időznöm és Kedár sátraiban kell laknom! Lelkem már túl soká tartózkodik azok közt, akik a békét gyűlölik. Békét akarok, de hogyha beszélek, az nekik háború. Közöm.  Az Úrhoz kiáltottam szorongattatásomban, és ő meghallgatott. Visszatérő formula. Krisztus haláltusája közben is megjelenik. Túl sokat tartózkodtam a gyűlölködők között. Ha beszélek, az nekik háború. OV tegnap: „...magyar életérzés: jót akarsz tenni a világgal, első lépésként jutalmul ellenségeket kapsz.”    

Még a gimnáziumban történt. Magyartanárunk két ötöst ígért annak, aki megmondja, mi a geller ebben a kifejezésben: „hatóságilag tilos”. Mi vakaróztunk, ültünk és törtük a fejünket, de nem mentünk a kifejezést illetően semmire. Végül is elunta Fekete Antal az eredménytelenségünket, s maga adta meg az általa feltett kérdésre a választ. Egyszerű a dolog. az, hogy hatóságilag tilos, azt jelenti, hogy ugyan hatóságilag tilos, egyébként pedig szabad.  
B. Tegnap írtam a political correct fogalomról. Már akkor éreztem, hogy valamire emlékeztet, csak nem jöttem rá, hogy mire. Íme az analógia: Politikailag korrekt, egyébként nem, vagy nem okvetlenül az.
***
Amit kérdez, az se igaz...
1. Nem kérünk bocsánatot az oroszoktól
2. 22-szer figyelmezettük a pilótát. (egyszer se)
3. Sajnálatos, ami történt.
4. Megbüntetjük azt, aki lelőtte a katapultálót.
5. Lemondok, ha bizonyítják, hogy az iá-tól vettem olajat. (bizonyították)
6. Nem mond le – megírta a Le Monde.
Ezzel az emberrel szerződést kötni – vicc. Vicc, amin nincs kedvem röhögni. Valójában erre az emberre nem létező kutyám sétáltatását se bíznám rá.
***
Adva egy szomorú találkozási alkalom, a halotti tor. Máris előtolakodik egy variáns, egy szójáték: bú-tor. Meglehet, morbid ezzel a szóval élcelődni, de ez egyszer nézzétek el nekem. Annál is inkább, mivel nyelvünk telis-tele a különféle -torokkal.
Lássunk néhányat közülük:
bá-tor kanbuli bácsiknak
radiá-tor sugárterapeutáknak
tabulá-tor könyvelőknek
reformá-tor protestánsoknak
imperá-tor önkényuralkodóknak
literá-tor a Pen-club tagjainak
Illusztrá-tor illusztris vendégeknek
agitá-tor a Hyde-park szónokainak
imitá-tor híres emberek utánzóinak
diktá-tor az erőszakos főnököknek
ekvá-tor a demokratáknak, akik egyenlők
trak-tor a mg.- munkásoknak
elek-tor elektoroknak
reflek-tor a kommentelőknek
direk-tor az egyenes embereknek
pik-tor festőknek
doc-tor a doc-fájlok előállítóinak
Konduk-tor kalauzoknak
kán-tor keleti uralkodóknak
fin-tor finnugoroknak
mo-tor sofőröknek
farmo-tor mezőgazdáknak
disznó-tor sertéseknek
kolos-tor minden Kolos névre hallgatóknak
pász-tor labdát elpasszolóknak
130. ZSOLTÁR. KÖNYÖRGÉS ÉS BIZAKODÁS (Zarándokének) A mélységből kiáltok, Uram, hozzád, Uram, halld meg a szavam! Füled figyeljen fel könyörgő szavamra! Ha számon tartod a vétkeket, ki állhat meg akkor, színed előtt, Uram? Ám nálad bocsánatot nyer a vétek, hogy féljenek téged. Remélek az Úrban, benne remél lelkem, és bízom a szavában. Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őr a hajnalt, várja Izrael az Urat. Mert az Úrnál az irgalom és bőséges nála a megváltás. Ő váltja meg Izraelt minden bűnétől. Közöm. 
- A mélységből kiáltok hozzád, Uram,– De profundis... Adventben különösen is aktuális magunkat összekapni. Már Dávid bűnbánati zsoltárában megismertük ezt a nyitó mondatot.
- Ha számon tartod a vétkeket, ki állhat meg akkor, színed előtt? Nélkülem semmit se tehettek – mondja a Mester.
- Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őr a hajnalt. Nagyon erős, érzékletes és tiszta kép. Az őr várja a hajnalt, a leváltást. Advent: szomjúság az élő Istenre.