Mickey webnaplója

Tersánszky J. Jenő: Misi mókus Részlet a 16. fejezetből:

Misi Mókus szeme odatévedt a pázsitra, ahol egyre-másra pottyant le az érett gyümölcs a fáról.

- Micsoda furcsa alakok hevernek ott a pázsiton elnyúlva? - nézett körül Misi Mókus.

Nagyon ismerősek, mégis oly idegenek. Bundájuk vörös, farkuk bozontos, fülük hegyes és bojtos végű, akárcsak minden mókusé. Ámde a testi méretük és formájuk? Az megszégyenítené a legkövérebb hízó sertést is.

- Tán csak nem mókusfajta az a pár püffedt hólyag itt? - töprengett Misi.

Erre az egyik heverő alak kissé hegyezni kezdte a fülét, és ezt szuszogta nagy nehezen:

- Micsoda idegen és mégis ismerős hangot hallottam?

Misi ekkor odaugrott a kövér mókus elé, és bemutatkozott:

- Misi Mókus vagyok. Távoli rokon. Szabad-e becses körükbe tolakodnom?

- Suta a nevem! - mutatkozott be a kövér mókus Misinek.

Misi, mókusszokás szerint, élénk ugrabugrálásban fejezte ki az ismerkedés feletti örömét, mire Suta kissé lekicsinylőleg rászólt:

- Mit ugrálsz? Még kifulladsz! Feküdj inkább le!

- Mitől fulladnék ki? Rajtam nincsen akkora háj, mint rajtad - jegyezte meg Misi.

Mire Suta nem sértődött meg, inkább méltatlankodva tanácsolta Misinek:

- Hát egyél, hogy legyen hájad!

- Hohó! - felelte Misi. - Akkorára puffadni aztán nincs kedvem, mint te.

Míg ez a szóváltás lezajlott, a közelből egy másik elhízott mókus került elő, aztán egy harmadik. Ez volt köztük a legkövérebb.

- Nem fárad el a szátok a jártatásban? Inkább együnk - javasolta nagy szuszogva.

A legkövérebb mókus pedig aztán Misire emelte pisla szemét, és érdeklődött tőle:

- Te hogyan vagy az étvággyal, kicsi, vézna jövevény?

- Hogyan? A kutyafátokat is! - rikkantott Misi. - Hát én bizony a nagy úttól olyan éhes vagyok, hogy a fenőkövet is megenném.

- Jaj! Be boldog vagy! - sóhajtották karban a kövérek. - És nem veted rá magad a harapnivalóra? Mit vársz?

- Az én hazámbeli mókusok között illetlenségnek tartják, ha a vendég kínálás nélkül vesz a házigazdák eledeléből. Azért vártam eddig, hogy kínáljatok meg.

- Badarság az!... Egyél!... Faljál!... Habzsolj!... - buzdították nyögdécselve a kövérek Misit.

Nosza, Misinek sem kellett több! Nekifohászkodott a remek gyümölcsnek, és tömte, tömte a bendőjét, ahogy csak tellett tőle.

A sok kövérnek kidülledt a szeme a csodálattól. Pihegve biztatták Misit, hogy: még, még, még egyen!

Szinte átragadt rájuk Misi jó étvágya, s egyik a másik után kapkodott az örökké termő fáról, a kifogyhatatlan, hulló gyümölcsökből. És ők is faltak, faltak!

De milyen csúnyán, szuszogva, böfögve, levegő után kapkodva faltak! Annyira, hogy Misit egyszerre megundorították a falánkságukkal. Már semmi biztatásra sem tudott lenyelni többé egy harapást.

Misi elnézte őket. És nagyon gondolkodott. Ej-ej! Csak messzi képzelődés szerint van túl jó soruk az öröktermő fa mókusainak. Mert az elteltség bizony ugyancsak keserves dolog, nemcsak az ínségeskedés.

- Hát miért nem habzsolsz tovább, te kis messzi rokon? - noszogatta a sok kövér sorban Misit. - Na! Na! Na! Rajta!

- Hagyjatok békén! - legyintett rájuk elutasítóan Misi. - Ha jóllaktam, akkor jóllaktam! Nem akarok olyan fetrengő, lomha, hájas mókussá válni, mint ti!

- Ajjaj! Kivételeskedel?... Szöcskék olyan ösztövérek!... Szedjél egy kis zsírt magadra!

Így motyogtak összevissza a kövérek. Mintha ahhoz is lusták és eltompultak volnának, hogy valamit zokon vegyenek.

De egyszerre az egyik távolabb fekvő hízott mókus panaszosan nyivogta:

- Jaj, jaj, erre tart! Erre jön!

Mire valamennyien ugyanilyen panaszos nyafogásba csaptak. De ugyan mi fölött? Misi hallotta, hogy valami nagy dongó röpködhet errefelé, és annak hallik hol erősebben, hol gyöngébben a zümmögése.

Zürr-zürr-zürr-zürr-zürr-zürr-züri,
Arra szállok, aki türi. 
zürr-zürr-zürr-zürr-zürr-zürr-züri,
Vérét szívom, aki türi.

“Ejnye, csak nem ettől a dongótól félnek úgy ezek a dagadt mókusok?” - gondolta Misi. És már éppen azon volt, hogy kérdezze tőlük: mit riadoznak ennyire?

Ekkor az egyik kövér, a legszélső, egyszerre harsány visítást hallatott:

- Rám csapott! Rám csapott! Segítség!

Misi Mókus a segélykiáltásra fölkapott egy nagy faágat. Odarontott. És supp!

Oldalról, hogy a mókust meg ne üsse, nekicsapott a mókus hátára telepedett dongónak.

És mi történt?

A dongót nem ütötte agyon a suhintással Misi. Csak elpenderült a levegőbe a kövér mókus hátáról. De hát a kövér mókus bundájából olyan förtelmes porfelhő kavarodott elő, hogy Misi nem győzött tőle eleget prüsszenteni. De még a dongó is undorral szállt tova.

- Hápci-hápci-hápci! Be piszkos bunda! Hát sohasem takarítod? Sohasem tisztálkodsz? - korholta Misi a mókust. - Nem szégyelled magad?

- Hogy kell tisztálkodni? - siránkozott a dagadt mókus.

- Úgy, hogy kirázod és ledörgölöd a bundádat, amíg kiszáll belőle a por. Így ni!

Azzal Misi nekiesett a dagadtnak. Rázta, forgatta, fölhemperítette.

Csak úgy füstölt a dagadt mókus bundája a kiszálló portól, akár meggyújtották volna.

Erre vinnyogni kezdett:

- Még, még, még! Takarítsál még! Oly jólesik a tisztaság!

És a többi kövér mókus is esedezni kezdett Misinek:

- Engem is, engem is!... Rázzál, hempergessél engem is!

- Ohohó! - kiáltott rájuk Misi. - Elég, ha megmutattam egy társatokon, mit tegyetek. Különben rám is fér a pihenés! Mert nagyot fáradtam idáig való utamon!

A Belső várkastély nyolc A/4es terjedelemben való összefoglalója megtalálható az interneten:
http://hortuscarmeli.blogspot.hu/2011/06/avilai-szent-terez-belso-varkastely.html
Ebből idézem Lagrange Derridou véleményét:
„Ha a Szentháromság valóban jelen van bennünk,
ha az Ige ténylegesen testet öltött, meghalt értünk és valóban jelen van az Oltáriszentségben,
ha a misében mindennap szentségileg felajánlja Magát értünk,
ha Önmagát mint ételt adja nekünk –
ha mindez igaz,
akkor csak a szentek azok, akik teljesen rendben vannak, minthogy az élet sötétségei és nehézségei közepette gyakori, mintegy tapasztalati tudáson és az állandóan növekvő szereteten keresztül felfogott isteni jelenlét által élnek. S az Istennel szorosan egyesült élet lényegi minőségében messze nem tűnik valami alapvetően rendkívülinek, hanem egyedül ez látszik teljesen normálisnak.
Mielőtt elérnénk ezt az egységet, olyanok vagyunk, mint egy még félálomban lévő ember, aki nem tud valóban és eléggé élni a nekünk adott hatalmas kinccsel és az egyre újabb kegyelmekkel, amelyeket azok kapnak, akik nagylelkűen akarják követni a mi Urunkat.” (REGINALD GARRIGOU-LAGRANGE) 
Ezt a tömény megállapítást fejti ki Avilai Szent Teréz (2015-ben üljük születésének 500. évfordulóját) fenti című könyvében, amennyiben végigkíséri a szentté levés fázisait, buktatóival együtt. Maga a könyv is eksztatikus mű. Mint írják a fordítók, gondolatai alig követhető módon csaponganak, egyes mondatoknak nincs vége, stb. Mégis a vallásos irodalom remekműve, mert isteni ihletésű, mert olyan szavakkal ki nem fejezhető tényeket önt szavakba, amelyek mégis csak elkalauzolnak egy csak kevesek által megélt univerzumba, az isteni miliőbe, az Istennel való találkozás misztikájába.  
Én itt elszegem a további ismertetéseket, bár a hangos könyvet naponta hallgatom, nem elhamarkodva, nem túlságosan sietve.
***
Viszont jelentem, hogy befejeztem Rockenbauer Pál útikönyvét, a Szívességből a mediterránban címűt. Így aztán újra rácuppantam Th. Mann: József és testvéreire. Nos, ennek olvasását se sietem el.
***
Súly: bő 97 kiló.
Az idő javul, a héten nem lesz szükségem rá, hogy a garázs feletti erkély oltalma alatt parkoljon a kocsi, mert nincs jegesedési veszély.
125. ZSOLTÁR. ISTEN VÉDELMEZI ÖVÉIT (Zarándokének) Akik az Úrban bíznak, olyanok, mint Sion hegye, amely nem inog meg, hanem áll örökké. Jeruzsálemet hegyek övezik: így veszi körül az Úr népét most és mindörökké. A gonoszság uralma nem marad meg azon a földön, amely az igazaknak jutott: nehogy az igazak keze is a gonosz után nyúljon. Tégy jót, Uram, a jókkal, azokkal, akiknek a szíve tiszta! De akik hajlanak a görbe utakra, azokat űzd el, Uram, a gonosztevőkkel együtt! Békesség Izraelnek! Közöm. A hegytetőre épült város biztonságos. Közel az éghez, ahol az Úr lakik (ez persze absztrakció), biztonságos, mert nem lehet titokban megtámadni. A hegytetőről ugyanis lelátni a hegy lábáig. A hegy kősziklákból áll. Az okos ember sziklára építi a házát, a ház szegletköve az Úr. A Mester kinyilatkoztatása óta tudjuk, hogy a szegletkő maga Jézus Krisztus.

Nem gondolom, hogy naponta a Belső várkastélyról fogok posztot írni, ameddig csak a hangos könyv meghallgatása be nem fejeződik – legfeljebb, ha olykor utalok rá. Most azonban egy kissé bővebben szólok Teréz gondolatairól, hogy érzékeltessem a szerző észjárását. A hallott szöveg címe: Első lakás második rész.
Forrásunk az Isten, ragyogó nap.
Törekednünk kell önismeretre s helyes alázatra, hogy Isten elé állhasson porszem mivoltunk. Megnyílni a kegyelmének, alázatosan számba venni, hogy joggal félünk az ő megbántásától.
Amit teszünk, a forrásból fakad.
A lakásokról: Középen a Király lakik. Hozzá imádkozunk. Imánk legyen szabadon gondolt ima. Minden megkötéstől mentes.
Elmélkedjünk Isten végtelen nagyságáról.
Csak Isten megismerésének tükrében alakíthatjuk ki saját önismeretünket.
Vegyük észre, hogy a félelem, a gyávaság és a kishitűség sakkban tartja a lelket.
Ki kell lépnünk önmagunkból, s Krisztusra függeszteni tekintetünket.
A várkastély szobáiban gonosz lelkek, démonok lapulnak, s minduntalan gáncsoskodnak.
A világ élvezete távol tartja Istentől a gyenge lelkeket.
Kérjük Mária közbenjárását, mert a gonosz letakarja a fényt. Így a lelkek nem tudják élvezni a lakás szépségét.
Kívül-belül szabadoknak kell lennünk.
Vigyázzunk, mert a gonosz a világosság angyalának adja ki magát.
Fontos elsajátítani a lelkek megkülönböztetését. Kérjük a tisztánlátás kegyelmét.
A tökéletesség nem más, mint Isten és felebarátaink szeretete.
Az öncélú túlbuzgóság veszélyes, mert célt téveszt.
Szeretetből figyelmeztessük társainkat, ha rosszat tennének.   
***
súly: 97,5
C-fok +1.
Havazik. Hogy elolvadjon. 
124. ZSOLTÁR. IZRAEL SZABADÍTÓJA (Zarándokének Dávidtól) Ha az Úr nem lett volna velünk – Izrael bevallhatja – ha az Úr nem lett volna velünk, amikor az emberek ellenünk fordultak, elevenen nyeltek volna le minket. Amikor fellángolt dühük ellenünk, elborítottak volna minket a vizek. A hegyi patak elöntött volna, a zúgó ár elragadott volna. De áldott legyen az Úr, mert nem vetett oda zsákmányul fogaiknak. Lelkünk megmenekült, mint a madár a vadász hálójából. A háló szétszakadt, s mi szabadok lettünk. Segítségünk az Úr nevében, aki az eget és a földet alkotta. Közöm. Ha az Úr nem lett volna velünk az emberek elevenen nyeltek volna le minket. Nekem ez azt mondja, hogy semmi sem véletlen, hanem minden kegyelem. Segítségünk az Úr nevében, aki az eget és a földet alkotta. Ez pedig ismételten fordul elő a zsoltárokban. Tudjuk, a főpapi misék válaszolós szövege. Egykor a segítség a választott népre vonatkozott, ma azonban valamennyi népre. Mindet Isten teremtette, mindet saját képmására teremtette.

Próbálom érteni a Belső várkastély gondolatait. Nehéz volna a könyvet kivonatolni, mert csaknem minden mondatában valami lényegeset fogalmaz meg Avilai Szt. Teréz. Mégis az első rész azt súgja, hogy próbáljunk meg magunk körül csendet teremteni, és tisztázni, hogy ki vagyok, hol van entitásom központja. A várkastély egy jelképes hely, egy kristálygömb, egy szikrázó gyémánt, benne valahol saját lényegem, amely Istent keresi. A kastélyban szobák vannak szórtan. Egyre beljebb haladva találjuk azt a titkos szobát, amelyben Istenhez fűződő kapcsolatunk, vele való viszonyunk lakik. Ide kell eljutni türelmes elmélkedések, imádságok útján. A csend útján. Megtanít arra, hogy a lélek, a mi lelkünk is végtelen értékű, ha kapcsolatban áll Istennel. Ám ha valamiért lelöki magáról Istent, olyan, mintha áthatolhatatlan fekete posztó borítaná be, amely nem engedi át a fényt, se kifelé, se befelé. Képtelen immár üdvös cselekedetre, mert nem áll viszonyban Istenével. Alighanem itt belealudtam a hangos könyvbe. Muszáj visszahallgatnom az általam már nem fogott részeket, hogy képbe kerüljek, illetve képben maradjak. Ami jó, hogy ezt meg is tehetem, s a már hallott részeket újrahallgatva tudatossá legyen immár, ami előszörre elkerülte figyelmemet. Azért fontos ez, mert a könyv egészének van mondandója, az egymáshoz kötődő részekből nem jó elhagyni egy-egy gondolatot, mert mozaikká töredezik a logikus és egységes gondolatmenet. Majd még visszatérek az „olvasottakra”.
***
Ma 98 kiló.
123. ZSOLTÁR. A SZENVEDŐ EMBER IMÁJA (Zarándokének) Tekintetem hozzád emelem, hozzád, aki az égben trónolsz. Ahogy a szolgák szeme uruk kezén, s a szolgálók szeme úrnőjük kezén: úgy tekint szemünk az Úrra, a mi Istenünkre, amíg meg nem hallgat. Könyörülj rajtunk, Uram, könyörülj rajtunk! Eléggé megízleltük már a gyalázatot. Túlságosan megízlelte lelkünk a dúslakodók gúnyolódását s a fennhéjázók büszkeségét. Közöm. Máig a legértelmesebb attitűd: szemünk az Úrra tekint. Úgy jó élnünk, hogy belső látásunkat az Úrra függesztjük. mint a gyermek, aki határait keresgéli, és cselekvésekor le nem veszi szemét apjáról-anyjáról, vajon mit szólnak tettéhez? Ráncolják-e homlokukat, vagy mosolygós a tekintetük? ... Ahogy a szolgák szeme uruk kezén. Mi Isten szolgái vagyunk. Azonnal Krisztus királysága merül fel: Krisztus a szolgáló szeretet.    

Milyen 75 évesnek lenni? – kérdezte anyánkat tán Csia. Majd megtudod, ha oda érkezel – válaszolta anyánk. Egy másik történet szerint a jezsuita elment panaszkodni Wagner doktorhoz. Doktor úr, itt fáj, ott fáj, ez zsibbad, az kopást mutat. Ó, hát maga egészen jól van. Emlékezzen vissza erre a felsorolásra öt év múlva, amikor 80 éves lesz, hogy hány problémája volt. Saját korábbi önmagára irigykedni fog 80 évesen, amikor eszébe jut, hogy csak itt és itt és itt fájt, zsibbadt és sajgott. Ezek ugrálnak bennem, amikor hallom az érdeklődést: Hogy vagy? ... A lényeg, hogy jól érezd magad a bőrödbe! Hát persze, igen, törekszem. 
Mivel tehát érdeklődés mutatkozik hogylétem iránt, próbálom dióhéjban elmondani. Ma 98,5 kiló vagyok.
Csak így tovább, csak így tovább – mondta egykor François konzultora, amikor doktori disszertációjának újabb elemeit megmutatta neki, és beszámolt kutatásai állásáról. François hallgatott az öreg szavára, és kutatott és gyártotta a fejezeteket, és vitte a konzultorhoz, aki bólogatott, és egyre biztatta: Bon! Csak így tovább, csak így tovább! Aztán elkészült a hatalmas mű 1200 oldalon. A konzultor ekkor váltott: No, de François, húzzál ki négyszáz oldalt, max. 800 oldalas lehet a tanulmány.
Valahogy így érzem magamat: már 21,5 mínusz.
No, még 18.
És aztán?
Milyen lesz aztán?
Fogalmam sincs.
Aztán lazítok.
Aztán felülvizsgálom ruhatáramat.
Aztán veszek egy-két kockás inget, esetleg egy öltönyt.
Aztán... lesz aztán?
Éva küldött egy SMS-t. Vidám barátnője ma elhunyt. Elvitte a rák. Requiescat in pace!
Valaha jó poénnak számított: Hogy koccintanak az andrológusok?  
– Prosztata.
Ma nincs kedvem röhögni rajta. Könnyen a kezük közé kerülhetek.
Amit szeretnék: Élni, élni, élni... mert az mi jó! 
Esélyek persze vannak rá.
Most pl. mintha felszakadna az influenzafélém.
Ideje már.
Két és fél hete kínlódom vele.
Elég volt.
Az átalakulással járó valamennyi gondomat az influenzára fogom: enyhe fejfájás, szédelgés, hideg-meleg váltásra való érzékenység, izzadás, fejbőröm fájása, minden megerőltetés heves szívdobogással való párosulása.
Ha elmúlt ez a nyavalyám, kiderül, hogy mi a meztelen igazság.
Ma élek, hála Istennek.
Hogy mit hoz a holnap, majd reggel meglátjuk.      
122. ZSOLTÁR. A ZARÁNDOKOK ÜDVÖZLETE JERUZSÁLEM KAPUJÁBAN (Zarándokének Dávidtól) Öröm töltött el, amikor jelezték: Indulunk az Úr házába! Lábunk már átlépi kapuidat, Jeruzsálem! Jeruzsálem, te nagyszerűen épült, megerősített és (fallal) körülzárt város! Odavonulnak a törzsek, az Úr törzsei, Izrael törvénye szerint, hogy dicsőítsék az Úr nevét. Ott állnak a bírói székek, Dávid házának trónjai. Kérjétek Jeruzsálem számára, ami békességére szolgál! Legyen jó soruk mindazoknak, akik szeretnek téged! Béke lakozzék falaid között és biztonság házaidban! Testvéreim és barátaim miatt könyörgök: jöjjön el neked a béke! Könyörgök az Úr, a mi Istenünk háza miatt: áldás legyen az osztályrészed! Közöm. Az itt sorakozó zsoltárok a Jeruzsálembe igyekvő zarándokok imái (120–134.) Jeruzsálem, te nagyszerűen épült, megerősített és (fallal) körülzárt város! (Megszemélyesítés.) Odavonulnak a törzsek, az Úr törzsei, Izrael törvénye szerint, hogy dicsőítsék az Úr nevét. (A tényekről szóló beszámoló) Béke... jöjjön el a béke (A szokásos shalom-köszöntés) Áldás legyen az osztályrészed! (jó kívánság, áldás.) Mindig mindenkinek jól esik. A jó kívánságban erő van, élet van, a másik éltetése, javának akarása van. Sose mérjük szűkmarkúan a jó szót társaink javára. Azt is élteti, aki mondja. 

Egykor iskolai házi dolgozataink egyik visszatérő és fantáziátlan címe volt a tél örömei. No, aztán igyekeztünk leírni a tél örömeit. Legrövidebb a már máskor is emlegetett Gálicza legendás dolgozata volt: ennél szűkre szabottabban tudomásom szerint soha nem sikerült senkinek megfogni a témát (Guinness-rekord gyanús): „és voltunk szánkózni, és lefelé jó volt, de ellenben fölfelé rossz.” Nemcsak a lényegről írt, hanem arról is, hogy az öröm közé gyakorta vegyült üröm is. (Elvtársak, az élet nem habos torta!) Hogy én miket hordtam össze a tél örömeiről, már nem tudom. De hogy üröm is adódott, az elég rendesen belém ivódott. Mi is voltunk szánkózni. Megkerestük a környéken mindazokat a helyeket, amelyek síkja a vízszintestől eltért, és szánkóztunk önfeledten. Szánkóztunk, ameddig a „mackónadrágunk” térdig el nem ázott, ameddig nem lógtak rajta félkilós jeges-havas csimbókok, ameddig cipőnk teljesen szét nem nedvesedett, ameddig bele nem szakadtunk a jeges pocsolyába, ameddig vörösre nem fagyott lábszárunk. Akkor aztán hazairamodtunk. Otthon várt a meleg víz, hogy kiolvasszuk gémberedett csülkeinket. Aztán jött anyánk a glicerinnel. Jól bedörzsölte vörös bőrünket. Majd elkezdtük a vitustáncot, az indiánszökellést, mert néhány percig marta-csípte a glicerin hidegtől kikészült bőrünket.      
Ma már nincs közvetlen kapcsolatom a hóval, csúszkálni sem bátorkodom, mert az öreg csont már lassabban forr össze. Inkább kényeskedve tipegek a síkos utakon, ügyelve arra, hogy fejre ne álljak. Egy biztos kapcsolatom van a hideg téli napokkal. Ridegtartású Mitsubishim összes ablaka minden reggelre befagy. Reggeli torna helyett kaparászom a jeget a kocsiról, mielőtt egyetlen métert is mennék vele.
Tegnap is szóltam életem párjának, hogy most lemegyek, mert viszket az autóm. Megyek és megvakarom, ahol kell.    
121. ZSOLTÁR. IZRAEL OLTALMAZÓJA (Zarándokének) Tekintetem a hegyek felé emelem: honnan jön segítség számomra? A segítség az Úrtól jön, aki az eget és a földet teremtette. Ő nem engedi, hogy botladozzék lábad, nem alszik az, aki őriz téged. Lám, nem alszik, nem pihen, aki őrséget áll Izrael felett. Az Úr a te oltalmazód, az Úr védelmez jobbod felől. Nappal nem éget a nap, s éjjel nem árt neked a hold. Az Úr megóv minden bajtól, ő vigyáz életedre. Az Úr megőriz jártodban-keltedben, mostantól fogva mindörökké. Közöm.  A hegyek felé: Jeruzsálem a hegytetőre épült város. A zarándokok oda tartanak.  A főpapi misék egyik felelgetős mondata máig idézi: A segítség az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta... Nem alszik, nem pihen. Jézus mondja: Atyám szüntelenül munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is. Élők közül erre csak az Isten képes: szüntelenül, s tegyük hozzá, hogy gyengítetlenül munkálkodni.

Testem megkapta tőlem, ami elvárható, próbálok egészséges módon élni. Kívánom, hogy sikerüljön is. Megérett az idő arra, hogy lelkileg is renováljam magamat. Ehhez csak csendes ébrenlét szükséges, a többit megkaphatom az internet jóvoltából. Az történt, hogy rátaláltam Avilai Szent Teréz Belső várkastély c. könyvének hangzó változatára. Bárki utolérheti, ha lekéri a youtube-ról. Nagy zsákmány a szöveg, melyet nem kell olvasni, akár be is csukhatom a szememet. A fülemet nem sikerül, s elég, ha az nyitva van. Az egész könyvet felolvassák. Nekem csak arra kell figyelnem, amit hallok, s hagynom, hogy elüljön bennem, amit az 1500-as évek utolsó harmadában leírt ez a nagyszerű szent. Ma megpróbáltam figyelni rá. Nem könnyű. Meg kell szoknom a szerző és a fordító hangvételét, szófordulatait, képeit.    
120. ZSOLTÁR. A BÉKE ELLENSÉGEI (Zarándokének) Az Úrhoz kiáltottam szorongattatásomban, és ő meghallgatott. Mentsd meg lelkemet, Uram, a gonosz ajaktól, mentsd meg az álnok nyelvtől! Mivel fizessen neked, te csalárd kígyó, te álnok nyelv? A harcosnak hegyes nyilával, s a bozótnak izzó tüzével! Jaj nekem, hogy a Mesekben kell időznöm és Kedár sátraiban kell laknom! Lelkem már túl soká tartózkodik azok közt, akik a békét gyűlölik. Békét akarok, de hogyha beszélek, az nekik háború. Közöm. (Mesek és Kedár: kaukázusi és szír barbár törzsek) A csattanó a végén van: Lelkem már túl soká tartózkodik azok közt, akik a békét gyűlölik. (Ma másképp volna? No nem. A széthúzó erők szokatlan hevességgel vannak jelen napjainkban. (Mozlimok, akik egy létmódot viselnek el, a sajátjukat, ellenzék, amely úgy véli, egy kötelessége van, az élő fába is belekötni, EU, amely a PC beszéden kívül semmit nem tűr el. Magyarán meghasonlás van a kultúrák, a politikai ellenfelek, az európai közösség tagjai között. Írva van: A meghasonlott ország nem állhat fenn, hanem elpusztul.   Békét akarok, de hogyha beszélek, az nekik háború. A békét ápolni kell, ahhoz meg kell nyilvánulni. A probléma, ha megnyilatkozom, azonnal támadásnak tekinti az, akihez szólna. Ez így nehéz és sziszifuszi erőlködés.

Hű kutyaként tart velem az influenza, s eközben próbáltam odafigyelni aktuális olvasmányomra, Sławomir Mrożek: Zuhanás közben c. elbeszéléskötetére. A szerző nem egészen ismeretlen előttem. Tini koromban már kapcsolatba kerültem írásaival. Fanyar humorú íróként raktároztam el magamban. Ezeket a novellákat olvasva nemegyszer megizzadtam, állapotomnál fogva vagy annak ellenére bele-belealudtam egy-egy véget érni nem akaró történetbe. Biztos, hogy bennem van a hiba, mert Mrożek jól ír, képei tiszták, rövid írásai frappánsak, érthetők, gazdagítanak. A hosszabb, már-már kisregény terjedelműek mintha nem mondanának többet, mint rövidre fogott sztorijai. Próbáltam a magyar írókhoz hasonlítani. Nem sikerült igazán. Ahogy Schneider úr válaszolt Hippolit lakájnak, az itt is elsüthető: Mrożekben találtam „ebbül is egy kicsit, abbul [az íróbul] is egy kicsit”.
Mrożek leginkább Mrożekre hasonlít. Úgy vélem, hajlik az abszurd felé. Nem akar feltétlenül pontot tenni a mondat végére. Még megjegyzem, hogy az elbeszélések zömét Kerényi Grácia fordította – nagyon olvasmányosan. A többi műfordítóról nem tudnám hangsúlyosan állítani az előzőeket.
***
Ó, azok az olasz módra jellegű rejtvények. El-elszórakoztatnak, ameddig azt igazolják, hogy szellemi állapotom még jó színvonalú, azaz elvárható időn belül megoldom a feladványokat. Aztán kezd egyre pikánsabb lenni a feladványgyűjtemény. Egy-egy szektor megfejtendő meghatározásait rendben leközli, egy másikat pedig ömlesztve. egy szintig megoldom a feladványokat, de aztán bedobom a törölközőt. Az észtorna kedves, de a Hamupipőkééhez hasonló froclizás nem nekem való. Minden meghatározás ömlesztve. Na nem. Nem azért élek, hogy egy műbalhét, egy álproblémát megoldjak. se kedvem, se energiám hozzá. Hogy is volna. Ez már nem szórakozás, hanem öncélú kínlódás. Én lebeszélném a rejtvénykészítőket, hogy megalázzák azokat, akiket szórakoztatni akarnának. Ha meggondolom, akár sikerül a megfejtés, akár nem, egyként a szelektív hulladékgyűjtőben végzi a kitöltött füzet. Akkor meg minek ez a sziszifuszi erőlködés?
***
Minden inggalléromat újra be tudom gombolni az utolsó gombig. Ez jó hír. A jobb kezem ujjai nem találkoznak még balcsuklóm megszorításával. Az igazi fogyás akkor áll be, amikor mindkét kezem ujjai átérik a másik csuklót. Mivel balkezes vagyok. balcsuklóm sokkal erősebb, ergo vastagabb is, mint a jobb. Tehát nincs megállás. Van még mit tenni, továbbra is keveset enni.
Lassan visszatérünk a napi sétákhoz. Úgy gondolom, hogy kezd alábbhagyni az influenza szorítása. Van még, de már nem az igazi. Hála Istennek! Éppen ideje már, hogy abbahagyja rám telepedését.
119. zsoltár. A törvény dicsérete
Cáde
Igazságos vagy, Uram, igazak végzéseid! Igazságosságban és teljes hűségben nyilvánítod ki parancsaidat! Emészt a buzgóság házadért, mert ellenségeid feledik szavadat. Kijelentésed tiszta és igaz, azért kedves szolgád szemében. Bár kicsi vagyok és lenézett, törvényeidet mégsem felejtem el. 
Jogod örök érvényű jog, utasításod maga az igazság. Szomorúság és szükség látogatott meg, törvényed mégis gyönyörűségem. Bizonyságod mindörökre igaz, taníts meg rá, és élni fogok.
Kof
Egész szívemből szólítalak, Uram, hallgass meg! Az utat, amelyre tanítasz, azt fogom követni. 
Hozzád kiáltok, adj szabadulást, s megtartom parancsaidat. Korán reggel jövök segítségért, és várok szavaidra. Szemem már az éjjeli őrség előtt ébred, hogy megfontoljam tanításod szavát. Halld meg hangomat, Uram, irgalmad szerint, s ahogy megígérted, adj nekem életet! Közelednek, akik álnokul üldöznek, s törvényeidtől nagyon távol állnak. De te közel vagy, Uram, s minden szavad igazság. 
Parancsaidat már régóta ismerem, örök időkre hirdetted ki őket. Közöm. Uram, adj szabadulást, s megtartom parancsaidat – tanítja a zsoltáros. Ám az újszövetség túllép ezeken a szavakon. A keresztségben minden ajándékot megkaptunk, amelyek az üdvösséges élethez szükségesek. A mi feladatunk tudatosítani magunkban: Krisztus társörökösei vagyunk – éljünk is ennek megfelelően.

Ezt a posztot nem én írtam, hanem Ferenc pápa prédikálta a Szt. Márta-házban, nov. 19-én. Én csak ideszerkesztettem:
Ma az egész világ háborúban áll, amit semmivel nem lehet igazolni. A béke útjának visszautasítása miatt maga Isten, maga Jézus is sír. „Jézus sírva fakadt” – kezdte egyik legfájdalmasabb reggeli szentbeszédét Ferenc pápa. A napi liturgia Lukács evangéliumának egyik igen rövid, de annál meghatóbb szakaszát tárja elénk (Lk 19,41–44). Jézus közeledik Jeruzsálemhez – és valószínűleg egy magaslatról, amelyről jól belátja a környéket –, megfigyeli a várost, és sírva fakad, majd ezt mondja: „Jaj neked, Jeruzsálem! (…) Bárcsak fölismernéd te is legalább ezen a napon, ami békességedre szolgál! De sajnos, el van rejtve szemed elől!” (Lk 19,41–43) Ferenc pápa lassan, tagoltan megismételte Jézus szavait: „Jézus ma is sír. Sír, mert mi a háború útját választottuk, a gyűlölet és az ellenségeskedés útját. Közeledik karácsony: kigyúlnak a fények, ünnepelünk, csillogó karácsonyfák, betlehemi jászlak állnak is majd… de mindez csak álca (csak szemfényvesztés). A világ továbbra is háborúban áll, háborúzik. A világ nem értette meg a béke útját.” Ferenc pápa utalt a második világháborús megemlékezésekre, a hirosimai és a nagaszaki bombázásra, valamint redipugliai látogatására, amelyet tavaly tett az első világháborús olasz emlékhelyen. „Haszontalan mészárlások” – ismételte Benedek pápa szavait a Szentatya. „Ma mindenütt háború és gyűlölet van.” „Mi marad a háborúból, amit most élünk? Mi marad utána? Romok, gyermekek ezrei oktatás nélkül, rengeteg ártatlan áldozat, rengeteg! És sok pénz a fegyverkereskedők zsebében. Egyszer Jézus azt mondta: »Senki nem szolgálhat két úrnak: vagy Istent, vagy a gazdagságot választjuk« (Mt 6,24). A háború pedig éppen a gazdagság választása: »Csináljunk fegyvereket, így helyrebillen kicsit a gazdaság, és menjünk előre a saját érdekeink szerint.« Van egy csúnya szó, amit Jézus használt: »Átkozottak!« Mert Ő azt mondta: »Boldogok a békességszerzők.« Azok pedig, akik háborúznak, átkozottak, bűnözők. Egy háborút sok-sok indokkal lehet úgymond »igazolni«. De amikor az egész világ – mint ma – háborúban áll, s világháború zajlik – részletekben: itt, ott, mindenütt… –, azt nem lehet igazolni. És Isten sír. Jézus sír. És mialatt a fegyverkereskedők végzik a munkájukat, ott vannak azok a szegény békességszerzők, akik azért, hogy segítsenek egy emberen, aztán még egyen, s még sok máson, az életüket adják.” Mint tette azt „korunk nagy példaképe, Kalkuttai Teréz, akiről a nagy hatalommal bírók cinizmusával azt lehetne mondani: »Mégis mit tett ez a nő? Arra vesztegette el az életét, hogy segítsen az embereknek meghalni?« Nem értjük a béke útját… Jót tesz nekünk is, ha kérjük a sírás kegyelmét, mégpedig ezért a világért, amely nem ismeri a béke útját. Amely azért él, hogy háborúzzon, miközben cinikusan a háború ellen beszél. Kérjük a szív megtérését. És éppen az irgalmasság szent évének kapujában, a mi jubileumunk, a mi örömünk legyen az a kegyelem, amely révén a világ újra képes lesz sírni bűntettei miatt, és mindazok miatt, amiket a háborúkkal okoz.”
Komment? – imához.
119. zsoltár. A törvény dicsérete
Ajin
Ami jogos és igazságos, azt követem, ne szolgáltass ki elnyomóimnak! Vállalj kezességet szívesen szolgádért, hogy a kevélyek le ne győzzenek. Szemem vágyódva fürkészi segítségedet, az igazságosságot, amelyet ígértél. Bánj szolgáddal irgalmad szerint, és taníts meg parancsaidra! Szolgád vagyok, oktass engem, hogy megismerjem útjaidat! Uram, eljött a tettek ideje, hiszen megszegték törvényedet. Azért parancsaidat többre tartom az aranynál, kedvesebbek nekem, mint a színarany. Mindenben igazodom utasításodhoz, és irtózom minden hamis úttól. 
Pe
Rendelkezéseid csodálatosak, azért lelkem megtartja őket. Szavaid fénye világít, és tanítja a tudatlanokat. Sóvárogva nyitom ki számat, parancsaid után kívánkozom. Fordulj felém és könyörülj rajtam, ahogy azokkal bánsz, akik tisztelik neved. Irányítsd léptemet ígéreted szerint, hogy a bűnnek ne legyen hatalma felettem. Szabadíts meg az emberek elnyomásától, s követni fogom útmutatásodat. Derítsd fel arcodat szolgád felett, és taníts meg minden végzésedre. Szememből könnyek patakja árad, mivel sokan nem tartják meg törvényedet. Közöm. A rész hívószavai: ne szolgáltass ki elnyomóimnak, A világ elnyomókból és elnyomottakból áll. A határ élesedik az elkeseredettek és az elnyomók között. Innen a világszerte sokfelé gerjesztett háborúság. Uram, eljött a tettek ideje, hiszen megszegték törvényedet. Sokan? a pápa szerint Jézus ma nem egy elkóborolt bárányért indulna el, hanem kilencvenkilencért. sokan nem tartják meg törvényedet A pápa felosztása a világról helytálló: boldogok a békességszerzők, a háborút gerjesztők s belőle busás profitot húzók átkozottak! Minden más csak hamisság, az igazság eltakarása, a gonoszság álcázása.

Nem terveztem, de kevesebb alvás elég mostani állapotomban. Törekszem sokáig fennmaradni, tegnap pl. este 11 lett, mire elszántam magamat a lefekvésre. S éjszaka olykor felébredve bámulom a digitális kijelzőt. Még csak 2 óra, még csak fél négy stb. Egyelőre abban maradtam magammal, hogy öt óra előtt nincs felkelés, nincs felöltözés, mert zavarná társecskám nyugalmát, de meg aludni, feltöltődni muszáj, és kész. Hiába pislog rám az óra négy óra húszkor, harminckor, negyvenkor – maradok. 4.50 az a limit, amikor kikelhetek az ágyból, hogy feltegyek vizet a reggeli kávéhoz. Addig nincs fegyelmezetlenkedés. Pedig sokszor korábban szeretném befejezni az éjszakai forgolódást. Nem véletlen, ami velem történik. Részben korom teszi, hogy kevesebb alvás is elég, részben a paleo-k. étrend. Annyi energiát halmozok fel ezekből az ételekből, hogy jobban bírom a terhelést, kevesebb alvás elég, mint annak előtte.
Aztán a reggeli csendben mondom az olvasót. A családunkért (vajon van-e köztünk, aki kikérné magának?); a közösségért, néhány tagjáért, azokért, akiknek különösen is szükségük van rá, az ifjúságért (lehet, hogy köztük is akadna, aki kikérné magának?); az egyházért, a klérusért (köztük tán csak nem akad, aki elutasítana azzal, hogy érte aztán ne); végül ezért a békétlen világért (bőven elképzelem, hogy sokan visszautasítanának, de nem tudnak, mint ahogyan nem lehet levakarni a keresztvizet sem, ha valakire ráöntötték). Ahogyan szembesülök a problémákkal, sokszor eszembe jut: Tán nem jól imádkozom? Ám rendre elhessegetem magamtól ezt a feltevést. Nem lehet rosszul imádkozni. A szándékom töretlen, a figyelmem nemritkán szórt. A kettőből alakul az a mix, ami ilyen vagy olyan, de szándékoltan pozitív.
Napjában meg egy sóhaj az elhunytakért, s újra a világ történéseinek jobbra fordulásáért. Ugyancsak kérem az Úti Boldogasszonyt, hogy legyen velünk, amikor autóba ülünk. Szamár dolog másnak balesetet okozni, vagy ilyennek áldozatává lenni. E közbenjárást kérő imát a jezsuitáktól tanultam.
A nap tehát hajnalban indul, és este 10-11 h-ig tart. Közben kétszer étkezünk. Kb. 9 órakor, és kb. 17 órakor. És nem vagyunk éhesek. Noha ma egyértelművé vált: súlyomat két számjeggyel le lehet írni. Most 99,7. De jó.   
Ha azt mondom: Krisztus győz, uralkodik és parancsol, nem biztos, hogy képben vagy, de ha azt, hogy Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat! – akkor az mindjárt magyarul van. Persze, mert hát ma Krisztus Király ünnepe van. Nagyon szalad az idő.         
119. zsoltár. A törvény dicsérete
Nun
Szavad fáklya a lábam elé, világosság az utamon. Esküt tettem és megtartom, s követem, amit elrendeltél. Mennyire megtört vagyok, Uram! Tarts életben, amint megígérte szavad. Fogadd tetszéssel ajkam áldozatát, és taníts meg parancsaidra. Életem mindenkor teli van veszéllyel, de törvényeidről meg nem feledkezem. A bűnösök csapdát állítottak nekem, de törvényedtől akkor sem tértem el. Végzésed az örökségem és szívemnek örökre gyönyörűsége. Késztetem a szívem, hogy törvényedből éljen, hűségben mindörökre.
Szamech
A megosztott szívtől irtózom, törvényedet szeretem egyedül. Te vagy védelmezőm, te vagy a pajzsom, szavadban megbízhatom. Gonosztevők, hátráljatok! Én megtartom Istenem parancsát. Fogadj el engem ígéreted szerint, akkor élni fogok! Ne engedd, hogy csalódjam reményemben, 
siess segítségemre, akkor megmenekülök, és intézkedéseidre figyelni fogok. Akik elfordulnak törvényedtől, azokat elveted, mert minden törekvésük csalás. A gonosztevőket, mint salakot kiszórod, azért szeretem parancsaidat. Testem remeg előtted a félelemtől, reszketve nézem ítéletedet.
Közöm. Azt mondhatod, hogy eretnek, azaz válogatós vagyok, mert kiemelek néhány gondolatot egy-egy zsoltárszakaszból. Kiemelek hát. Ez arra módszer, hogy kitűnjék: mi szólított meg olvasás közben. Ilyen hívószavak: taníts meg parancsaidra; azaz teljesen el akarom sajátítani törvényeidet. A bűnösök csapdát állítottak nekem, de törvényedtől akkor sem tértem el. Ez a kijelentés mutatja, hogy nem csupán elmélet nekem a törvény, hanem a megpróbáltatások ellenére él bennem és tartást ad. A megosztott szívtől irtózom – mondja az Úr. Utóbb még egyértelműbben fogalmaz: a langyosakat kiköpi a szájából az Úr. Rám is vonatkozik: a felismert jót kell követnem, tennem.