Mickey webnaplója

Akaratlan zajok kísérik életünket. Veszem a tévét. Ahány adó, annyi szamár klipféle. Nem az, csak hasonló. Mérhetetlenül unalmas és bosszantó. Tekeregnek az elektronikus semmik, a céltalan dekorációk, az üres és untig visszatérő unalmas, se füle, se farka felvezető zenék, képek.
Kit érdekel?
A hírek alatt is folyik a zörgés. Hangok, ritmusok. Minek? Kinek? Ki kéri? Nem tudom. Én nem, az biztos. Ellenemre zörög, forog a tévébeli mókuskerék.
Mondják meg, kit érdekel? Engem nem, az biztos.
Bizonyos agybéli kockázattal jár és mellékhatásokkal is a kockázatokról és mellékhatásokról eldarált szöveg. Szakadatlan ismételgetése lehet, hogy a jogi problémákat kiküszöböli, de hogy a hallgatóságra nézve kockázatokat hordoz, az biztos. Megvisel a normáltalan halandzsa, de  
Kit érdekel?
Halkan mondom, mert még megteszik: Bemondhatnák azt is, hogy az autó használata kockázatos, mert veszélyforrás. Kedvenc háziállatunkat elüthetjük, a behúzatlan kézifék nekilapíthat a lejtős garázsajtónak, egy spricckő kiolthatja szemünk világát, a szembe jövő autós rosszul lehet, s végzetes balesetet okozhat. Mindezen kockázatokat beszélje meg az autókereskedővel vagy autószerelőjével.
De hát kit érdekel?
Na és a vetített szappanoperák, egyéb filmsorozatok végén a többperces felsorolása a szinkronhangoknak, szinkronstúdió nevének.
Kit érdekel?
No és a nyavalyás reklámok végén a szponzorok nevének beolvasása.
Kit érdekel?
Kit érdekel, hogy melyik divatház öltözteti az interjúalanyokat?
Kit érdekel, hogy egy műsor megszólalói még be sem fejezik zárómondatukat, már megnyomja valaki a tapsgépet.
Kit érdekel a hárompercenként feldübörgő műtaps?
Kit érdekel a röhögéskoncert, amelyet még adás előtt vesznek fel aprólékos műgonddal, erre a célra alkalmazott röhögőkkel?
Kit érdekel, hogy egyazon reklámot sokszor bejátszanak egy esete folyamán.
Kit érdekel, hogy a hírműsorok ugyanazt szajkózzák napestig.
Egyáltalán: Kit érdekel, hogy kit érdekel?
Ízelítő a Jób 13-ból. Jób képzeletbeli bíróság előtt perlekedik az Úrral és a hamis tanúkkal, barátaival. Ilyesféléket mond: „Beszélni szeretnék a Mindenhatóval, vitába szeretnék szállni az Istennel. Ti csupán hazug képmutatók vagytok... Hogyha hallgatnátok, bölcsebbek volnátok. Kérlek, figyeljetek ajkam pörlekedésére. Hamis beszédekkel mentitek az Istent, tán még hazudnátok is a védelmére... Isten ügyvédjei szeretnétek lenni?.. Magas méltósága nem riaszt titeket? [Nos,] jöjjön, aminek jönnie kell!... hogy utam igaz, azt kimutatom!... készen állok az ítéletre, jól tudom, hogy igazam van... Két dologtól szeretném, hogyha megkímélnél, [Uram] akkor nem bújok el a színed elől. Az egyik, hogy vedd le rólam a kezedet... én megfelelek neked, de én szóljak előbb... Miért rejted el arcodat előlem?... Hulló falevelet akarsz ijesztgetni? Közöm. Jób meg van győződve róla, hogy ártatlanul szenved, s ártatlan abban is, hogy mindenét és mindenkijét elveszítette. Ebből az alapállásból támadja igaztalan vádlóit és ebből az alapállásból perlekedik az Istennel. Jób igaz embernek mutatkozik. Meglepő módon monológjából később két szállóige lett: „Jöjjön, aminek jönnie kell”, és még: „Készen állok az ítéletre”. Egy pedig korabeli közmondás lehetett, amit a rómaiak is alkalmaztak: „Hogyha hallgatnátok, bölcsebbek volnátok.” A latin megfelelője: Si tacuisses, philosophus mansisses. Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna. Másképpen: okos voltál a megszólalásig.

Tegnap arról írtam többek között, hogy megnéztem egy fizikus előadását a mikrovilág kutatásairól. Az előadás végén elhangzott kérdések egyike arról szólt, hogy a Nagy Bumm utáni másodperctöredék előtt mi volt? Mi repült szét? Miért repült szét? Hogyan repült szét? Mi volt a Nagy Bumm létrehozásakor – egészítem ki a kérdését. Egy orosz fizikus szerint pulzál a folyamat, s a Big Bang előtt a Nagy Reccs volt, amikor is egy helyre gyűlt az addig szabadon kószáló anyag. Szerinte a folyamat ismételődik, s szekvenciák vannak. Most a szétrepülés a tendencia. Feltételezését semmivel sem tudja alátámasztani, csupán egy lehetséges magyarázat. Ám ha a folyamat végtelenszer ismétlődik, akkor semmit se tudunk vele kezdeni. A természettudomány nem képes a végtelent eredménnyel megkutatni. Ez nonszensz. Az orosz kijelentése épp annyit ér, mintha egy magyar kutató, nevezzük Gyorgyovich Miklósnak, kijelentené, hogy a Nagy Bumm előtt a Nagy Csend volt. Vagy valaki kijelentené, hogy előtte a Nagy Semmi volt. Ugyanis filozófiába megy át a fizika. A semmiből nem jön létre valami, de valami hiányában idő sem létezik, ami előtt lehetett volna valami. Ez vezethet el annak a belátására, hogy AKI VAN, az a számunkra felfogható örök jelenben van. (Bár az idő létezése is merő filozófia. Ami volt, az már nincs, a jelen sincs, mert mozgó pont, amely soha sincs sehol, mert mindig máshol van már. A jövő sincs: még nincs. Lehetetlen, absztrakt világban élünk. Pont sincs és vonal sincs, csak kiterjedés nélküli koordinátahely, s pontsor (vonal), melynek nincs szélessége. De ilyen vonalat még senki se látott. Pontot se. Pont.
Tegnap feltettem 10 fotót különféle felhőalakzatokról. Meglájkolta valaki a Szeretetláng fb-oldalról. Érdekelt, hogy kik ők, mit tesznek fel a fb-ra. Az ő oldalukon botlottam bele egy román férfi vallomásába, aki a következőket meséli. Ateista kőművesként dolgozott egy házon, amikor valami azt súgta neki, hogy haza kell mennie és a Bibliát el kell olvasnia. Erre mégsem került sor, mert olyan élménye volt, mint akit áramütés ért. Otthon rádöbbent, hogy meghal. Orvoshoz vitték, élesztgették, eredménytelenül. 13 óra hosszat a klinikai halál állapotában leledzett. A hullaházban ébredt. Közben megjárta a poklot, égő lángokkal, félelmetes alakokkal, és a mennyet, elmondhatatlan harmóniájú szép helyet, gyönyörűséges alakokkal, s találkozott azzal, Aki Van, s aki a lelkére kötötte, hogy tanúskodjon róla, mert vissza kell jönnie a földre. (Pál apostol is megízlelte, hogy mi van odaát.) Ez a férfi teljesen megrendült. Mivel késő éjjelig néztem, úgy borzongtam a hallottaktól, mint akik horrort néznek a tévében. Amiket megértettem a férfi előadásából: A visszatérők feladata mintegy kötelező jelleggel a tanúságtevés. Ez a férfi azért könyörgött, hogy változzanak meg az emberek, mert sürget az idő. Véget fog érni a kegyelem ideje – mondta. Olyasmit láthatott, amikről Moody számolt be könyvében. Sokan éltek át hasonlót, s nem kívánkoztak vissza. Ám visszaküldettek, hogy mondják el az elmondhatatlant (merthogy kevés rá a szó). Nem mindenkinek adatnak ilyen erős megtapasztalások. Ezért beszél róla mindenkinek az, aki megélte.
Összefoglaló a Jób 12-höz. A lábjegyzet tanúsága szerint az emberi bölcsesség mit sem jelent Isten bölcsességével szemben. Nézzük kicsit részletesebben. Jób beszél: „Ti valóban bölcs emberek vagytok, [mégis] ki nem tudja azt, amit ti tudtok?... Kérdezd csak a barmot, az is megtanít rá, az ég madarai hirdetik majd neked,... hogy az Isten keze teremtett mindent. Kezében van minden élőlény párája, és éltető lelke az emberi testnek... Az értelem s okosság az ő tulajdona, övé a tévelygő s félrevezetője [aki őt félrevezeti]. A tanácsurakat butasággal veri, a bírákat bolonddá teszi... A megbízhatók ajkán megakasztja a szót, és az öregeknek az eszüket veszi... Leleplezi, amit elrejt a sötétség, s napvilágra hozza a halál árnyékait. Népeket fölemel, aztán megsemmisít, kiterjeszti őket, aztán eltörli. Az ország kormányzóit megfosztja eszüktől, úttalan pusztákon hadd tévelyegjenek.” Közöm. Próbáltam megint Jób gondolatainak rezüméjét adni. Ami gyakorlatot most követek, nem is összefoglaló, hanem ízelítő a fejezet mondataiból. Ki tudja, nem volna-e bölcsebb a „közöm” helyett a fejezet egészét közölni. Ki-ki gondolja meg, mit mond neki, AKI VAN. Nekem mindenesetre azt mondja, hogy övé minden hatalom (s nem a dolgozó népé, mint a sztálinista lózung hangzott). Általunk nem felfogható tetszése szerint emel föl és semmisít meg egyes embereket, népeket, diktátorokat stb. Később majd találkozunk vele: „az istenfélelem a bölcsesség kezdete”. Ez a Teremtő-teremtmény viszonyból egyenesen és logikusan következik. Jóbnak tehát igaza volt.                    

Ma olyan érzések lengtek körül, mint amikor 20 éves koromban egyedül lebicikliztem a Balatonra. Másutt már elég részletesen beszámoltam róla, itt elég legyen annyi, hogy 20 kg-os önsúlyú egysebességes cangám volt rendes fogaskerék-áttétellel. Bele lehetett húzni, mert hagyta magát, ha győzted szuflával. Amikor a flaszter olvadgat, neked sincs kedved tekerni a tűző napon. Ide az kívánkozik, hogy egyedül hajtottam. Fogalmam se volt róla, hogy a tempóm túl gyors-e, azaz képes leszek erőimet úgy beosztani, hogy célba is érjek. Esetleg ellenkezőleg, túlságosan lassú, s tovább tart a kínlódás a kánikulában. Amikor az ember egyedül van, nincs kihez viszonyítania magát. Persze nincs új a nap alatt. Mint mindent, Karinthy ezt is elírta előlem. Ilyesformán: Ha egy férfi a szobában tartózkodik, akkor ő csak egy ember. De ha belép egy nő is, akkor az ember férfivá lesz, és annyira lesz férfi, amennyire a másik nő.
Van benne valami.
Legalább annyi, hogy viszony keletkezik közöttük. És nemcsak a férfi-nő párosra igaz. Igaz ez a főnök-beosztottra, két barátra, két kollégára, két tanulóra, két hobbistára, két emberre, aki egy liftben utazik, a börtönőrre és a rabra, az orvosra és a páciensre, a főnővérre és a nővérekre, a nővérre és a takarítónőre, a nyugdíjasra és a postásra, a duettet énekelőkre...
***
Új könyvet kezdtem olvasni. Meglehetős.
***
A d1 tévéadón több tudományos előadást meghallgattam. A legérdekesebb egy fizikusé volt, aki a parányok világáról fejtette ki, amit a kísérletező fizikusok kifejthetnek. A kivetített ábrák rövidítései zömét nem értettem. Azt viszont igen, hogy a természettudományos kutatásoknak sosincs végük, mert – esetünkben a parányok természetének – megismerése lassú, és senki se tudja, hogy van-e vége. A világűr sötét anyagairól pedig semmit se tudnak a létezésükön kívül. Márpedig nagyon is léteznek. Tömegük a világítótestekhez képes hatalmas (emlékezetem szerint 90% körül mozog). És a fekete lyukak. Néma csend. Kell persze kutatni, de jobb, ha tudjuk, hogy még mindig mennyire szerény a tudásunk.
Összefoglaló a Jób 11-hez. Megszólal a harmadik „barát” is, Cofár: „Hazug a szavad, elhallgattatja a férfiakat... magadról azt mondod: tiszta az életem,... Isten a bűnödet kéri számon tőled! ... hozd bensődet rendbe,... és nincs mitől tartanod. [De] a bűnösöknek megtörik a szemük, reményük csak az, hogy kilehelik lelkük. Közöm. Jób harmadik „barátjába” se szorult sok empátia a nyomorultan kínlódó Jób iránt. Okoskodik, bűnnel vádolja Jóbot anélkül, hogy meg volna győződve bűnösségéről. Arra buzdítja a szenvedőt, hogy alázkodjon meg bűnei miatt az Úr előtt, s jó sora lesz. De ha megmarad vétkeiben, halálát leli. Tipikus farizeusi magatartás. Belerúgni a kínlódóba. s bizonygatni, hogy „úgy kell neki, vessen magára”. Miért nem volt okosabb, igazabb, takarékosabb ... és még sorolhatnám. Mi tagadás, ki van a vízből az az ember, aki ilyen barátra akad.    

Vasárnap este a fiatalok elstartoltak Szombathelyről, és éjszaka leple alatt igyekeztek Medjugorjébe. Maga a zarándokcsoport, köztük feleség és a nászasszonyom is hétfőn hajnali 4 órakor busszal indult ugyanoda. Igazából naphosszat ültem a telefonon, magammal cipelve mindenüvé, hogy hírt kapjak róluk, hol tartanak, épségben megérkeztek-e. Alkalmasint nem lehet semmi kalamitás, mert gondolom, arról már tájékoztattak volna valamiképpen.
Tegnap Mányban esett két személyes vonatkozású történés. Az egyik, hogy egyikünket meglepte, hogy találkozik a nevemmel a Mária visszhangja c. hírlevélben, ahová havi gyakorisággal írok, ide s tova kb. 20 éve. Mint mondta, érdeklődéssel vette a kezébe. Engem viszont az lepett meg, hogy nem ismerjük egymás dolgait.
Egy másik, hogy Gy. megkért, nézzek már utána, megvan-e a karmelita Marcell atya önéletírása. Utánanéztem. Előturkáltam a könyvdzsungelünkből. Tudom, hogy nem sürgős Neki, mégis egy percig foglalkoztatott, hogy hogyan kellene hozzá eljuttatnom.  Ha őszig ráér, akkor összefutunk, ha nem, valakinek el kellene vinnie, aki rendes teendői során útba ejtené a lőpormentes Lőpormalom utcát. Csak a teljeség kedvéért említem, hogy egy a földgömb túlsó felén élő barátom tesójáról kevés képe lévén érdeklődött, nem volna-e róla néhány fotóm. Volt. Elküldtem emailben.
Egyelőre a frigóból mindenféle jókat veszek elő, alig használt tejfölt és bontatlan tejet. Levest vasárnapról, s felélem őket. Van elképzelésem, hogy melyik nap miféle lesz a menü. Sokféle alapanyag található a hűtőben. Dinnye nincs, nem is volt, a pisztácia kifogyott. Az üzletközpontban viszont van, s veszek s fogyasztok belőle, mert fogyasztása fogyaszt. Egyéb, az egészségre való jó hatásáról nem is beszélve. Igazából még csak hétfő késő este van, s ez az írás keddinek számít. Hogy hamarabb elkészült, az annak köszönhető, hogy időmilliomos lettem. Csend vesz körül, s van időm bőven. Nemcsak a nappalok a leghosszabbak mostanság, hanem saját ébrenlétem ideje is meglehetősen hosszas. Nem izgat, hogy 11-kor, 11.30-kor vagy éjfél után fekszem le. Öt óra, félhat felé úgyis kidob az ágyam. Nem kívánok már többet vízszintben lenni.  Aki még veszi a fáradságot és elolvassa este posztomat, annak jó éjszakát, aki holnap ül neki, annak jó reggelt és szép napot kívánok.    
Összefoglaló a Jób 10-hez. Jóbból tovább dőlnek panaszszavai, tovább hömpölyögnek, áradnak. Érdemes kivonatosan idézni: „Esengek Istenhez: Ne ítélj el! Hadd tudjam meg, miért támadtál meg!... s kutatsz vétkem után, noha jól tudod, hogy nem vagyok bűnös?... Nem szabadít ki senki sem kezedből?... A te kezed formált, most meg elpusztítasz?... őrködj hát éberen a lelkem fölött! Amikor vétkezem, nem akarsz bűnömtől megszabadítani. Hogyha bűnös vagyok, akkor jaj nekem! Miért hoztál elő anyámnak méhéből? Haltam volna meg, mielőtt szem látott!... hadd örüljek egy kicsit, mielőtt elmegyek, s vissza nem térek a sötétség országából, ahol a napvilág is fekete éjszaka.” Közöm. Jób könyve egyszerű megfogalmazású. Könnyen idézhető Jób artikulációja. Egy pillanatra zavarba ejt: hogy merek kiragadni egyes gondolatokat, másokat pedig nem. Nincs más mentségem, mint hogy ha az egész Bibliát idézném, nem volna összefoglaló, s nem maradna terem kifejteni, hogy valójában mi közöm van a több ezer éves iratokhoz. Ha valakinek az érdeklődését felkeltik az olvasottak, fellapozhatja a vonatkozó részt, vagy beírhatja a Google-keresőbe: SZIT Biblia, megnyitja, s rámegy Jóbra, majd a 10. fejezetre. Máris előtte a kívánt szövegtest.
Jób bajban van, de elesettségében is tartja a kapcsolatot az Úrral. Hozzá beszél, rimánkodik, kesereg, bánkódik, értetlenségét fejezi ki. Erre utal minden idehozott mondata. „Miért hoztál elő anyámnak méhéből? Haltam volna meg, mielőtt szem látott!” Tipikus sirató szöveg. Reméli, hogy visszatér a seolból, a sötétség országából, s valamiképpen jobb sorsa lesz.

Tegnap elmaradt a korábban erre a napra tervezett házi piknik. Maradjunk abban, hogy kiszámíthatatlanul változékony volt az idő. az előzetes tervek szerint akkor későbbre halasztódik. Nem firtatom a valós okát, annál is inkább nem, mert így alkalmam adódott rá, hogy részt vegyek a Mányra meghirdetett kerti partin (kerty-party). Szép számmal összegyülekeztünk kvázi évzáróra, akik máskor is össze szoktunk gyülekezni. Tegnap a nap pörkölt volna, de a szél kellemesen visszahűtötte a levegőt. Éppen a legalkalmasabbnak kínálkozott ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. A jó érzésekről és a bőséges traktáról a továbbiakban a háziak gondoskodtak. Köszönet érte. Próbáltunk énekelni is, lévén többen az egykori Mátyás-templom ifjúsági kórusának a tagjai. Volt, akinek még ment, volt, akinek kevésbé, s olyan is, akinek nem. Az én fülem évekkel ezelőtt megbolondult. Már írtam róla. Egyszer a Beatlest hallgattam, amikor rádöbbentem, hogy a fülemmel baj van. A mély hangokat hamisnak hallom (vélhetően a felhangokat, s nem az alaphangot hallom). Azonnal tudtam, hogy a fülem rossz, a Beatles nem játszott hamisan sose. Ekkor, fájdalom, abbahagytam a kóruséneklést én, akinek relatív abszolút hallása volt. Az ügy pikantériája, hogy Tardy karnagy mellettem ülve vezényelte a „kórust”. Hogy mit hallhatott tőlem – aki igyekeztem csendesen fújni a magamét –, fogalmam sincs. Neki legyen mondva, hogy megjegyzés nélkül tűrte, amit hallott. Megállapítottuk, hogy Dufay a maga korában Európa-szerte ismert szerző volt, aki a tonika-domináns váltogatásával alakította ki egyik zenéjét, és kánont faragott a dallamból, a maga nemében egyedülálló zenét létrehozva. A szökdécselő dallamra jórészt még emlékeztünk, a kánonnak nem mertünk nekifogni, joggal tartva attól, hogy a két szólam összecsúszik. Ha emlékezetem nem csal, kb. 45 éve tanultuk a misét, benne az emlegetett gloria-tételt. Azért elfújtuk latinul.
És a közlekedés.
Odafelé HÉV, villamos, távolsági busz – ingyen. Visszafelé kocsikba osztva a tömeg – ingyen. Odafelé is hamarabb érhettünk volna, ha tudnánk szervezni, ha képesek volnánk tartani magunkat ahhoz, amit megbeszélünk. Távolról, a buszból, láttam a zsámbéki templomromot. Ha én volnék a vonatkozó buszjárat feje, biztosan megtenném, hogy a romhoz közel álljon meg a busz. Megemelné a turisták számát. Így le se fényképeztem. Minek is tettem volna? Annyi jó felvétel készült már róla. A volt főiskolát se fotóztam le, amelybe Zsuzsa járt, s amelynek leégett a teteje. Minek? Arról is sok fotó készült. Néhány kép készült viszont a parti résztvevőiről, megküldtem nekik.
Összefoglaló a Jób 9-hez. Magvas filozófiai gondolatokat hordoz Jób peres monológja. Megint zanzásítva idézek belőle: „Lehet Isten előtt embernek igaza? ... Hegyeket mozdít el, és észre sem venni, hogy mivel haragszik, felforgatja őket. Ha megparancsolja, nem kel föl a nap sem, járását-kelését nem is veszem észre... Ki mondhatja neki: »Hé! Te mit akarsz itt?«... Hogy tudnék én neki feleletet adni, vele perbe szállva szavakat találni?... Bírám előtt inkább kegyelmet kell kérnem... Sebeimet ok nélkül szaporítja. Nem hagyja, hogy egy kissé lélegzethez jussak. Életem mit sem ér, semmire sem tartom... Bűnöst és igazat egyaránt elragad... A földet a bűnösök kezébe adta, maga fogta be bíráiknak szemét. Vagy talán nem ő az? Ki volna, ha nem ő?... Napjaim szaladnak, eltűnnek, s nem látnak semmi boldogságot... Fájdalmam iszonyattal tölt el, jól tudom, hogy nem oldozol soha fel... Mit is töröm magam hasztalan... Nem ember, hogy azt mondhatnám neki: »Gyere törvény elé, menjünk bíróságra.« Ha levenné rólam büntető vesszejét, nem félnék tőle, hisz saját szememben nem vagyok én ilyen...” Közöm. Nagyon együtt érzek Jóbbal. Joggal panaszkodik, s lázad az Úr ellen, hiszen nem látja csak „fonákjáról” élete szövetét. Az pedig – valljuk be – pocsék. Nem érti, mert nem is értheti: mit miért tesz az Alkotó. Jób megfogalmazásai igazak, még ha olykor meglepő módon provokatívak is. Ki tudja, Isten nem akarja-e, hogy szembeszegüljünk vele? Az ellenkezés kapcsolatot jelent, a róla tudomást nem vevés az a fajta langyosság, amit ki nem állhat. Érdemes kiemelni: „A földet a bűnösök kezébe adta, maga fogta be bíráiknak szemét”. Alighanem általános igazság ez, de hogy a XXI. századra is álljon, csaknem megdöbbentő. Pedig korunk 60 millió embert érintő népvándorlása gerjesztett, a bíróságok nem keresik az igazságot, csupán az emberek által kreált törvényeket rágják. Jób nem ért egyet sorsának rosszra fordulásával, magát továbbra is igaznak tartva. És ebben nem is téved. Mosolyogna, ha látná élete „színét”, mely titkos reményekkel teli. De még nem tartunk itt.                    

Misericordiae vultus
Ferenc pápa (Az irgalmasság arca) kezdetű bullával készül a soron következő évet az irgalmasság évének szentelni. Szeplőtelen Fogantatás ünnepétől (2015. dec. 8.) a jövő év Krisztus Király ünnepéig tart majd az akciósorozat. Az eseményt bevezető pápai iratot egy ültömben végigolvastam. A levél elvi alapozás, konkrét tervekkel. Hivatkozik arra, hogy Isten szeretete mindent felülmúl. Saját igazságosságát felülírja irgalma, ha az ember kéri. Bibliai idézetekkel igazolja, hogy az ószövetségtől kezdve Krisztus tanításában milyen súllyal szerepel az irgalom. Kifejezi vágyát, hogy mennyire szeretné, ha a következő éveket áthatná az irgalmasság, hogy mindenki találkozhasson Isten jóságával. Hivatkozik Izajásra, aki az igazi böjt tetteiről beszél (jogtalan bilincsek összetörése, az iga kötelékeinek oldása, hajléktalanok befogadása...); hivatkozik Jézus paraboláira, elsősorban is a tékozló fiú esetére, aki elé szinte eszét vesztve rohant az atya, nyakába esik és összevissza csókolja. Hivatkozik Jézus intelmeire, aki sorolja az irgalmasság testi cselekedeteit (jóllakatni az éhezőt, felruházni a ruhátlant, megitatni a szomjazót, meglátogatni a rabokat, eltemetni a holtakat), s a lelki cselekedeteket (tanácsot adni, inteni a bűnösöket, vigasztalni a szomorkodókat, megbocsátani a vétkezőknek, elviselni másokat, imádkozni mindenkiért). De itt nem áll meg: tenni a nyomor ellen, empátiát mutatni a magányosok, gyötrődők, betegek iránt. Elutasítani a bosszúállás, a gyűlölet minden formáját. Tervezi, hogy papok sokaságát ruházza fel olyan megbocsátó hatalommal, amelyet eddig a Szentszék magának tartott fenn. Nagylelkű emberséget jelent ez, a megbocsátás tiszta szándékától áthatva. „Isten minden embert összefogott, hogy mindenkin könyörüljön” – írja Pál a Római levélben). Nyomatékkal figyelmezteti a bűnözői csoportok tagjait életük megváltoztatására, (bűnöző tevékenységek felhagyása). Kifejti: a pénz adta boldogság csupán látszat, a vér által szerzett vagyon nem tesz senkit halhatatlanná. Mindnyájan találkozunk Isten ítéletével. Ugyanígy kemény szavakkal bírálja a korrupciót, amely a megátalkodás egyik minősített formája. A sötétség műve, amelyet abba kell hagyni. Helyette hallgassuk meg a javaiktól, emberi méltóságuktól érzéseiktől megfosztott emberek jajszavát. Az év során mindenki megszabadulhat bűneitől s annak következményeitől is az irgalmas Isten és az üdvözült szentek jóvoltából. Felhívja figyelmünket arra, hogy a zsidó hit és a mozlim egyaránt irgalmasnak tudja az Istent. Megemlíti, hogy Mária az irgalmasság anyja (Salve Regina, mater misericordiae, mint az ősi imádságban szerepel). Kérjük az irgalmasság Anyja naponkénti közbenjárását. Nagyjából ezek azok a keretek, amelyek közé tereli a világ érdeklődését a jó Ferenc pápa. A többi az emberek viselkedésén és a kegyelmen múlik.
Összefoglaló a Jób 8-hoz. Megint idézem a Biblia szöüvegét, hogy visszajátsszam a fejezet mondandóját: Bildád szól Jóbhoz: „A gyermekeid vétettek az Úr ellen, saját gonoszságuknak estek áldozatul. .. te fohászkodj a Mindenhatóhoz! A mi napjaink a földön átsuhanó árnyak... az istentelenek vágya csak ábránd, mit sem ér. Úszó ökörnyál a reménységük... Ám Isten nem veti el sohasem a jámbort, a gonoszok sátra viszont megsemmisül.” Közöm. Bildád nem ismeri fel az embert próbáló Isten terveit. Tapasztalatairól számol be. Szerinte Jób gyermekeinek a halála vétkességükkel függ össze. Azt próbálja igazolni, hogy a jó elnyeri jutalmát, a gonoszok pedig megbűnhődnek. Ám Isten misztikus lény, az ő útjai nem a mi útjaink. Gondolatai is teljesen különböznek a mi észjárásunktól. Biztosra vehető azonban, hogy a valóságot úgy rendezi, hogy végül célba érjünk, s vele boldog közösségben örökké éljünk. Ő ilyen. Mindnyájunknak irgalmas szeretetét kínálja (Ld. a pápai bulla), csak rajtunk múlik, hogy élünk-e felkínált jóságával, vagy sem.  

Csak az alliteráció kedvéért írom. Nem a dohánylevél rágásáról akarok értekezni. Tegnap a rendelésre várakozva a folyosó sarkára ültem, a lépcsőház mellé, hogy jöjjön rám a friss levegő. A kürtőhatás miatt jött is. Visszahozta a kórházba a cigifüstöt, mert ugye csak az épületen kívül szabad dohányozni. A többiekre nézve nem az a lényeg, hogy te hol bagózol, hanem, hogy merre viszi a füstöt az áramlat. Jártunk már így a soproni Siesta hotelban. A mi oldalunk volt a dohánymentes szobasor, a másik a bagósoké. Csakhogy a szél mind áthordta a bagófüstöt hozzánk. Így alighanem ők szívták a tisztább levegőt.
Én és a cigi.
Kamaszkoromban a Rákos-patak martján üldögélve szívtuk el az első Terv? cigit. Szédelegtem tőle, de sikerült rászokni a felnőttek figyelmeztetése ellenére. Azt mondtam: „Abbahagyom, amikor csak akarom.” Többször is már-már úgy látszott, mintha... 25 éve kellett hozzá, hogy sikerüljön. Máig bánom, hogy hozzányúltam.
Öreganyám szerette a dohányfüstöt. Azt kérdezte a rá felügyelő G-től: Mit szílsz (Sic!), Kaponya? Symphoniát? Az jó! Olyan jó férfiszaga van. Nem tévedett. A férfiillatszerek csaknem mind dohányalapúak.
Apám helyett apám (HF) cigarettás dobozában sokféle bűzrudacsaka volt. Választhattunk, melyik ízlik jobban. S mi választottunk. Ekkor már munkásember voltam a Goldbergerben. Aztán a főiskolán is mintha tartott volna a szenvedélyem. Bevonulás után biztosan. Mivel 25 db Munkás 3 Ft-ba került, naponta négy dobozzal vettem. A kopaszok ebből kb. 3-t elszívtak, egyet meg magam. Viszont nem jöttek nyavalyogni hozzám a csikkekért (professzor, a rigót lövöm).
Semmiképpen se célom népszerűsíteni a dohányzást.
Ellenkezőleg.
Próbálkoztam leszokni mentolszipkával, dohányzáselleni tabletták szedésével, a napi adag csökkentésével. Ezek a módszerek kiröhögtek engem. Ami használt: egy idült, félévig tartó torokgyulladás. Azt hittem, gégerákom kezdődött. Kiderült, hogy nem. Én akkor úgy megijedtem, hogy irhámat mentendő felhagytam a cigizéssel.
Egyszer, évek múltán, kértem egy slukkot páromtól (nem dohányos ő se), amikor Párkányban knédlit kóstoltunk, sört ittunk, s finom cigarettával kínálta őt valaki. Éreztem a cigi egykori ízét, de nem vonzott már. Azóta se kísérleteztem a visszaszokással. Viszont ha valahol valaki rágyújt a házban, azonnal megérzem a cigifüstöt, és bár zokszó nélkül elviselem, de mi tagadás, valamennyire zavar.
Mindent összevéve, nem jó kísérletezni a rosszal. Nem jó húzogatni az oroszlán bajuszát, nem jó kihívni a sorsot magunk ellen. Elég sok megmérettetés ér bennünket anélkül is.  
Összefoglaló a Jób 7-hez. „Az ember sorsa olyan, mint a rabszolgáé... mikor lefekszem, kérdezem: Mikor virrad? És mihelyt fölkelek: Mikor lesz már este? ...Férgek lepik el testem... s gennyedzik a bőröm... Életem csupán egy lehelet, szemem soha többé nem lát boldogságot... nem tér az vissza, kit az alvilág elnyelt. Ezért elpanaszolom lelkemnek keservét... „Fojts meg inkább!” – ez a kívánságom, jobb a halál, mint a sok fájdalom... Vajon mi az ember, hogy oly nagyra tartod, arra méltatod, hogy törődj vele. Hisz „meglátogatod” minden áldott reggel, és próbára teszed minden pillanatban. Miért vagyok terhedre? Miért nem bocsátod meg a bűneimet, vétkem fölött miért nem hunysz szemet? Közöm. A Jób könyve könnyen idézhető. Olvasmányos, keserves megfogalmazásai ellenére. A fenti mondatok, gondolatok egy az egyben a Szentírásból vett idézetek. Jól mutatják, hogy állapotából következően Jób mélységesen el van keseredve, szeretne meghalni, noha az alvilág (a seol) a holtak tartózkodási helye, ahol a korabeli felfogás szerint csak tengenek-lengenek, mindenféle boldogság reménye nélkül. Jób olyannyira elesett (megfosztatott vagyonától, meg az övéitől, s ráadásul az egészségétől is), hogy őszintén kívánja a halált. A „fonák” helyzetre nem adhat csak fonák választ. Hiszen semmit se lát az élet „színé”-ből, melyet az Úr vezérel. Nem érti a Gondviselést. Péter se értette, amikor Jézust meg akarta menteni a megváltói tettől. Rá is szól a Mester: „Távozz előlem, sátán, mert emberi módon gondolkodol.” Sajnáltam Pétert, most pedig Jóbot: Hogyan is gondolkodhatnának, hiszen mindketten emberek a maguk végességével, a maguk perspektívájával.
„De meglátogatott az Isten!” – mondják arra, aki sokat szenved. Jóbnál olvasom először a Bibliában: „meglátogat minden áldott reggel.”  

A fogyasztói társadalom gyermekei mi mást kapnának, mint a fogyasztható javakat. Levi pl. egy habkönnyű műanyag repülőgépet, amely csakugyan szépen száll. Mint egy vitorlázó repülőgép. Lement a papával a rétre, s jól elszórakoztak. Közben játszva lefutkosta Levike a napi szükséges kilométereket is. Kapott még egy lépegető spirálköteget. Ennek bronzváltozatával saját gyermekeink is játszottak (mi meg a folyamatosan összegabalyodó spirál korrekciójával). Egy pillanat alatt képes teljesen összegubancolódni. Kapott még egy rizspapír léghajót is, amibe néhány LEGO-figura fér el. Ám eredeti funkciója szerint lámpa. Kapott aztán még egy beülős gumidelfint, már a nyaralásra számítva. El ne felejtsem említeni a habkönnyű vízpuskát se, ami kiválóan alkalmas a vízi csatákhoz. Nem hiszem, hogy minden eszembe jutott. Meg kell viszont említenem saját szereptelenségemet. Mivel feleség szeret nézelődni, és sokfélét vásárolni, mondván: jó lesz ennek, jó lesz annak, magam a tétlenséget választom. Így is hamar megtelik uncsika játékospolca, doboza, kosara, ágyfiókja, szobája, szekrénye, szekrénye teteje. Magam két papírrepülőt hajtogattam neki, ahogyan gyermekkoromban megtanultam: Egy hosszú deltaszárnyú stukát és egy bonyolult szerkezetű papírrepülőt, amelyhez egy A/4-es szükséges, és amelynek a szárnyvégeit kell levágni, mert abból az anyagból készül a gép testébe dugható farokrésze. Sokféle papírrepülő létezik. Ez is azok közé tartozik, amelyek szépen repülnek. Persze nem sokáig. Egyesek lerepülnek az emeleti erkélyről, mások fennakadnak a fán, harmadikukra véletlenül rálépünk, negyediküket légycsapóval próbálunk levadászni.
A papírrepülő is efemer.        
Összefoglaló a Jób 6-hoz. „Jób így szól: »Belém fúródtak a Mindenható nyilai, lázt hozó mérgüket felitta a lelkem... Jó volna, ha Isten összezúzna, fölemelné kezét és megölne... hol vegyek erőt végső kitartáshoz? Nincs többé semmi segítségem... Testvéreim megcsaltak... Adjátok tudtomra, hogy miben hibáztam. Őszinte beszédem kigúnyoljátok... Csak korholásra gondoltok ki szavakat? ... a barátotokat is elárvereznétek... forduljatok felém hamisság nélkül! Igazam most is áll!«” Az idézett mondatok a fejezet magjai. Közöm. Még nem tartok ott, de idősödve eljut az ember arra a fokra, amikor belefárad a létbe, megsokasodnak hiátusai, testi hibái. Erői összeomlanak, s elhullnak barátai is körüle. Idegenül és halálosan megfáradva vonszolja magát tovább napról napra az életben. Ez természetes folyamat. Jóbé nem az. Tudjuk az előzményekből. Közérzete viszont az aggastyáné. Talán még rosszabb. Mindennél jobban kívánja a halált. Barátaihoz fűződő viszonyában meghasonlik. Látja, hallja, hogy azok fogást keresnek rajta, s mindenben ellene beszélnek. Olyan ez, mint korunk politikai pártjainak a szerepjátszása, akiket nem érdekel az igazság. Amit a másik mond, kapásból rossz. (Őszinte beszédem kigúnyoljátok... Csak korholás[om]ra gondoltok ki szavakat? ... a barátotokat is elárvereznétek...) Nem ennek felel meg a „megveszlek kilóra” c. pökhendi kifejezés. Forduljatok felém hamisság nélkül! – kéri Jób. Forduljatok egymás felé hamisság nélkül! – biztatnám a pártpolitikusokat. A kérdés, ha a hamisságot elveszük a politikából s a politikusokból, akkor mi marad?

Miről is? A nap eddigi történéseiről. Reggel felvettük a kocsiba K-t, találkoztunk vele és A.-val meg a feleségével. Hazafelé felvettük L.-t és kivittük a megállóba apját, M.-t. Útközben sütit vettünk P.-nél, felérve majszolni kezdte L., én meg készültem a Szt.M.-kórházba. Megtaláltam a parkolót, s megtaláltam a nefrológiát is. Tudtam, hogy itt volt két éve. Ők is tudtak rólam, mert a számítógépben minden akkori adat benne leledzett. Leleteredményeim is. Orvos összehasonlította a mostanival. Én voltam a páciens (a tűrő), vártam ítéletét. Nem kell tenni semmit, szinte minden azonos a két évvel korábbival. De egyem több gyümölcsöt, mert fogy a kálium bennem. Rendben, így én. Miben van sok kálium? A banánban – így ő. A kedvencem, mondom. Ám maga korpulens, mondja, jobb volna, ha nem banánban keresné a káliumot. OK. Akkor legyen káliumtabletta. Hazajövök repesve. Itthon vár egy félkilónyi turmixnak is túlérett banán. Sebtében bekapom. De holnaptól kezdve csak káliumtabl. emelt adagban. Naná.
Beszámoló a nap kiemelt mivoltáról: Elvinek születésnapja van, fiának, Levinek névnapja. Mindjárt átmegyünk ünnepelni. Addig Levivel itt dobáljuk a gyerekkoromban tanult módi szerint hajtogatott repülőgépet. Levi el van ragadtatva, mint Ágoston, aki ekkorácska korában a szomszéd Arnold bácsinak értésére adta, hogy galambdúca lenyűgöző.
Beszámoló a nap beszámolóiról.
Az Auchan beszámol legújabb akcióiról (néhai Pista bátyám szerint „tiszta pénzcsalás”), s az Antikvárium.hu nekem szánt újdonságairól. Nem veszek semmit!!!
Á. beszámolt a fb-on keringélő tesztek bugyutaságáról; én Karinthyt idézem, K. megjegyzi: hehe.
K. és F. nem jelentkezett újabb poszttal;
D. csaknem naponta ír. Szép szürke flaszteres járdát fotóz;
Én mindjárt befejezem beszámolómat a beszámolókról;
Kr. szép fotót tesz fel az ellenfényben játszó élénk színű, ráncokat vető drapéria mögött mutatkozó virágsziluettekről. Ketten értékeljük;
A Hogy is volt... blogra nem került újabb anyag;
BG nyelvész se változtatott blogján;
a fb-on I. megkérdezte, hogy hogyan kell névvel ellátni a fotókat. Lemásoltam neki D-nek adott válaszomat, aki néhány napja ugyanezt kérdezte;
M. - helyesen - úgy gondolva, hogy érdekel a téma, egy forgószélről készített videót tett a fb-ra. A vörös homokot szívó tölcsér csakugyan érdekes s bizonyos mértékig félelmetes látvány.
Nagyjából ennyi.
Lehetne több is, mert a fb-ot lehetetlen végigtekerni. Hosszabb, mint azok a végtelen hosszú fáslik, melyeket Teréz anyának készítettek-kötöttek (?) a nők, s melyet ő sose kért, és nem is tudott semmire használni. Nem ilyen a fb is többnyire?
Összefoglaló a Jób 5-höz. Elifáz folytatja, amit az előző fejezetben elkezdett. Kioktatja Jóbot, tán vigasztalni is próbálja. Hangsúlyosabb mondatokat idézek szónoklatából: „Az ember maga okozza a bajt... Én az ügyemet Istenem elé terjeszteném... Csodás tetteinek se szeri, se száma... Fölemeli a megalázottakat, és jólétet ad a szomorkodóknak... Az elesettet megmenti az erősek karjától... Lám, boldog az ember, ha fenyíti az Isten, Ha sebet üt rajtad, majd be is kötözi... Béke lesz a sátrad ..., magzatod gyarapszik, mint fűszál a földön. Mikor beérik életed, sírba szállsz. Közöm. Van abban igazság, amit Elifáz megfogalmaz. Mégis a kívülálló részvétlenségével okoskodik. Könnyű mondani, hogy „boldog az ember, ha megfenyíti Isten”, különösen, ha másról van szó. Könnyű a pálya széléről bekiabálni annak, aki kellő távolságból nézi a küzdelmet. Egy keresztény nő halálosan megbetegedett. Rákja lett. Ez a betegség esetében halálosnak bizonyult. Már az utolsó stádiumához közelített, amikor egyik látogatója megkérdezte tőle, hogy hogyan győzi emberséggel a kórral való küzdelmet. A beteg azt válaszolta: Végigcsinálja, mert nem tehet mást. Hívő, érte mások imádkoznak. A legnehezebben azt viseli el, ha betegségét és a „mégis örömöt” valahogyan összekapcsolják. A rákbetegségben nincsen semmi öröm – adta értésünkre. Hamisság tehát örömmel kecsegtetni a benne vergődőt.   

Tegyük fel, hogy valami különös véletlen folytán blogom huzamosabb ideig megmarad. Akik visszalapoznak 2015-höz, egy sort se találnának az EU-t elárasztó afrikai menekülttömegekről írva. Miféle blogja lehetett ennek az embernek, ha meg sem említ egy ekkora méretű politikai okokból gerjesztett népvándorlást? Ma megteszem, hogy említem, de nem szeretnék leragadni a témánál. Mikor elkezdődött az ócska bádogteknőkbe zsúfolt líbiaiak, eritreaiak, szudániak stb. a legkülönfélébb okokból Európába parentálása, a jó pápa Lampedusa szigetére ment, hogy az elesettek mellett szót emeljen, s köszönje a hatóságok, tengeri mentőszolgálat, stb. humánus tevékenységét. Amikor az afrikaiak egymást kezdték a tengerbe dobálni, s célzottan a keresztényeket a mozlimok, akkor kezdett keresztbeállni bennem a dolog. Európát lehet szidni, lehet dilisnek tartani is akár, de tagadhatatlanul még mindig a kereszténység alapozza meg humanitását. Nos, mi jár az afrikai menekültek fejében, amikor az embercsempészektől hagyják kifosztatni magukat, és átlavíroznak az általuk gyaurok földjének ismert Európába, hogy immár nincstelenül megérkezzenek Gyaurföldre, és még út közben megszabaduljanak gyaur sorstársaiktól? Mit remélhetünk tőlük? Az európaiakat fogják öldösni, amiért befogadják őket? Öldösni, mert keresztények? Öldösni, mert nem nomád életvitelt folytatnak? Olvasom, s egyet kell vele értenem, a nomád életmód jellegéből fakadóan hasonló a sáskajáráshoz. Megyünk arra, amerre zöldebb a fű, s magunk után hagyjuk a letarolt vidéket. Ám meddig lehet menni? Szicíliáig, Rómáig, Milánóig, Párizsig, Londonig, Skóciáig?
És utána?
Mondhatod, (de ne tedd) túlságosan sablonos ez a leírás. Igen. Az. Nem is lehet más ekkora terjedelemben. Magam is tudom, hogy nem minden menekült bűnöző, nem minden menekült rossz értelemben vett nomád, nem minden mozlim gyilkos, nem mindenki gazdasági meggondolásból menekül, hanem azért, mert az életére törnek saját hazájában. De azt is tudom Levi-Strauss nyomán, hogy a nyugati típusú civilizációba kényszerített idegenek nem képesek alkalmazkodni ahhoz a városi életmódhoz, ami itt jellemző. Elunják a plázákat, a kőházakban való lét egyoldalúságát. Teljesen érthető. Úgy lesznek közöttünk, mint Szőke Anni a városban: „Dolgozik nappal, s tévét néz este. Nincs társasága, nincs ismerőse. S nem jó barát a sok-sok ember, ki Annit nézi szakértő szemmel. Óh, szőke Anni, mondd el, ... mit kerestél, szürke városunkba, mondd el, hogy miért jöttél, a fények hívtak, vagy lányregények, óh, szőke Anni, becsaptak téged.” Csak be kell helyettesíteni a szereplőket: embercsempészek becsapták áldozataikat (megannyi Szőke Anni), átlökdösik őket Európába (város), ahol idegenek, kiszolgáltatottak, becsapottak. Mit fognak hát tenni? Lázadnak. S mert az őslakosokat nem tudják megváltoztatni, elharapózhat az erőszak.
Isten ne adja!   
PS.: Egy mai adat. A nyugat-balkáni menekültáradat erősebb az olasznál. Oda idén 47 000 migráns érkezett, Mo-ra eddig 50 000. A kérdés nem költői: Mihez kezdünk velük, mihez azokkal, akiket Ausztriából s egyéb nyugati országokból hozzánk kívánnak paterolni?
Üdvözöllek EU-bürokrácia!             
Összefoglaló a Jób 4-hez. A Jób történetéről szóló költemény 4. fejezete eléggé sejtelmes. Mindenesetre az egyik „barát”, Elifáz szól benne, és bizonygatja, hogy a bűn következménye a betegség, a baj, a szenvedés. Jóbnak szegezi a kérdést: „Megütődsz, hogy terád is rád került a sor? ... Gondold meg, ment-e már valaki is tönkre ártatlanul?...akik bajt szántottak, gyötrelmet vetettek, hát azt is arattak.” És még felveti: „Lehet-e az ember Isten előtt igaz? Aki azokban sem bízik, akik szolgálnak neki, angyalaiban is talál kivetnivalót.” Stb, stb. Közöm. Barát-e, aki okoskodásával felebarátja ellen fordul? Mondják, hogy katasztrófa esetén a segítőkészség a távolság növekedésével arányosan növekszik. Fordítva: Ha a szomszéd települést árvíz sújtja, könnyen megkapják az ott lakók a választ: Minek építkeztek a patak közelébe? Ha munkanélküliségtől kínlódnak: Nem igaz, hogy nem lehet munkát találni ebben az országban. És így tovább. Elifáz kérdése meglehetősen filozofikus: Ment-e valaki tönkre ártatlanul? Ma azt válaszoljuk rá: Igen. Az ártatlanok szenvedése a szeretet ára. Ha bizonyíték kell, nézzünk Krisztus keresztjére. Az Ártatlan Bárány vérét hullatja jókért és gonoszokért egyaránt, mert „nem akarja a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen”. Hogy lehet-e igaz az ember Isten előtt? – nehezebb kérdés. Jézus mondja: Legyetek tökéletesek, mert a ti mennyei Atyátok tökéletes. Úton vagyunk, úton járunk, a krisztuskövetés útján, s remélhetőleg haladunk is rajta, nemcsak toporgunk. A cél a csillagos ég. Mi meg próbálkozunk a kegyelemben és az irgalomban bízva.