Mickey webnaplója

Tücsinek az autóban maradt a mobilja. Nem volt kedvem lemenni, neki se, de aztán mégis. Hátha sűrűn keresik. Ha én mentem volna, találtam volna egy három tehénlepény nagyságú lépet az utca közepén, tele méhekkel. Ha fel is néztem volna a közút fölé nyúló faágra, láttam volna, hogy bármikor leszakadhat egy következő adag, egy még nagyobb lepény. Egy teherautó már kettéhasította a földre pottyantott édes masszát. Ha rajtam múlik, ez várt volna a maradékra is. Autók bele-belegázolnak, míg el nem tűnik, míg a locsoló autó szét nem spricceli, stb.
Nem így a feleség.
Azonnal telefonálni kezdett. Volt, ahonnan lepattant, volt ahol nem vették fel a mellékvonalat, egy szó, mint száz, az önkormányzattól kijött valaki, megtekintette a masszát. Jött egy kisteherautó, egy rendőr is, körbekerítették a lépet kordonnal. Minden oldalán nyomtatott felirat: Veszélyes méhek! Lefújták a méheket, s egy zöld pléhládába nyalábolták a masszát, fedelet zártak rá, s elszállították. Másnap (kedden) délelőtt megjelent egy darusautó sofőrrel, mitfárerrel, méhésszel. Utóbbi beöltözött teljes felszerelésbe (kalap hálóval, könyökig érő kesztyű, zárt ruházat). Beült a kasba és a lép alá tereltette magát. Füstölőjével zilálta a méheket, s a lépet a magával emelt zöld ládába engedte. Fedelet rá, lekötözte a biztonság kedvéért ezt a fedelet, majd leeresztették a kast. A zöld ládát egy újabb teherautó szállította el, a kordont úgyszintén. Ennyi a történet. Néhány ezer méh pedig kering azóta is faág környékén, s nem érti, hogy hová lett megapoliszuk. 
***
Csak jelzem, hogy ma, kedden az idei év első fele letelt. Jön a második felvonás. Ha Szilveszterkor boldog új évet kívántunk, most boldog félévvel is megelégedhetünk az év hátralévő részére. Csinálhatnánk akár egy rövid számvetést, mivel maradt adósunk az év első fele, mit mulasztottunk mi ebben az időszakban. Egy biztos, hogy akár tudatosan éltük meg, akár „lesz, ami lesz” módjára, a félév elrepült seperc alatt. Kedvenc énekem utolsó versszakának is utolsó két sorával búcsúzom az első félévtől, leginkább előretekintve: „Hogy innen égbe jussunk, már mindig jól és szentül élj.” (dallam és/vagy szöveg in: Lyra coelestis Náray, 1695)
Kissé általános a program, de érthető.
Ízelítő a Jób 19-hez. Újra Jóbé a szó: „Meddig akartok még gyötörni... nem szégyellitek, hogy így rám törtök? ... arra törekedtek, hogy fölém kerüljetek... Ismerjétek el, hogy Isten alázott meg... Ha erőszak miatt kiáltok, nem felel... gátat emelt elém,... megtört, hogy belepusztulok,... úgy tekint rám, mintha ellensége volnék... barátaim egészen elidegenedtek,... mind elmaradtak... a szolgálók is idegennek néznek... Szolgámat ... úgy kell kérlelnem kedveskedő szóval. Feleségem rossznak tartja leheletem, szagomat büdösnek érzik testvéreim. Még a gyerekek is megvetnek, kicsúfolnak, amikor fölkelek. Menekülnek tőlem, akiket szerettem, ellenséggé lettek... csontjaim csupaszok... Könyörüljetek meg rajtam... Ó, bárcsak fölírná szavaim valaki, följegyezné őket egy táblára! Tudom jól, él ügyem szószólója, ő lép majd föl utoljára a földön, és meglátom még testemből az Istent. Vegyétek észbe: Él még az ítélő!” Közöm. Jób kiáll igaza mellett. Érzi, sejti, hogy Isten megpróbálta, nem is akárhogyan. Felfedi nyomorúságát, elesettségét. Nem adja fel a reményt: „Él még ügyem szószólója... meglátom testemből Istent... Él még az ítélő!” Élő halottként is dolgozik benne a remény, és töretlen a hite, hogy a végső szó az Istené, aki belelát a vesékbe. Rendületlenül bízik abban, aki megmentheti őt.  

Ötvenes évek második fele. Biztos, mert apánk 60-ban hunyt el. Következőleg korábbi epizód, amire visszaemlékezem. Zuglóban a házunk alagsorában lakott egy család: három generáció egy szobában. Papa, mama, gyerek, nagyanya. A töpörödött öregasszony írástudatlan volt és nagyon idős. A délutáni verőfényben a lépcső kőszegélyén üldögélve melengette magát. Ült és várta, hogy történjen valami körülötte. Hol egy macska sétált át a kerten, hol a galambok röptét nézte, hol a házba érkezőket fogadta. Mindenkihez szólt valamit. Apánkat is megszólította tótos akcentussal:
– „Házáfelé, házáfelé?”
Majd apánk kezét fogó húgunkra mutatva még megjegyezte gyorsan:
– „Jo gyerek, jo gyerek, szépen köszönnéninek.”
Ez a „házáfelé” elég rendesen bennem maradt. Amiatt érdekes, hogy a tájakat rendesen hazafelé jöttünkben fotózom le. Vendégségbe menet szinte soha. Pedig csak akkor tudok fényképezni, ha más vezet. Az odafelé vezető út rendesen beszélgetéssel telik, hiszen az együtt utazók ritkán találkozunk. Útközben információkat cserélünk: kinek mi változás van a családjában. Vissza pedig már mindent megtárgyaltunk, egy cél lebeg csak előttünk. Az édes otthon (the sweet home), a megérkezés. A csend okozta vákuumot kitöltendő fotózgatok. Jobban telik az idő, ha lehetőség szerint egy-egy jellegzetes tájat megörökítek. A képek jó része egészen használhatatlan, mert bemozdul, mert egy közeli bokorcsoport fedi a témát, mert piszokfolt kerül a képre. Mindenesetre akadnak köztük arra alkalmasak, hogy felidézzék az elsuhanó tájak hangulatát. Ma ezekből teszek fel a fb-ra néhányat.  
Ízelítő a Jób 18-hoz. Bildád tromfol:  „Mikor teszel végre pontot beszédedre? Azt gondolod tán, hogy ... néptelenedjék el miattad az ország? ... Bizony hogy kialszik a bűnösnek fénye, tüzének lángja nem világít többé ... csapda lesz számára a saját terve... A hurok megfogja a sarkát... Félelmek támadnak rá körös-körül... a bőrét betegség rágja és emészti, és korai halál nyeli el tagjait. ... sátrában Lilit [női démon] telepszik meg, s kénnel szórják be a helyet, ahol lakott... Sötétbe taszítják a világosságról Ilyen sorsra a gonosz, aki nem féli az Istent.” Közöm. Bildád visszavág. Aki bűnös, ne gondolja, hogy szenvedései miatt az egész világ a feje tetejére áll. Csak ő fogja „elvinni a balhét”, s írmagja sem marad. Kemény beszéd ez, irgalmatlan. Bildád szívét megkeményíti, a farizeus kíméletlenségével vasalná be Jóbon mindannak a rossznak a következményeit, melyeket feltételezése szerint szükségképpen elkövetett. Fogalma sincs arról, hogy mennyire téves a gondolkozásmódja.
Ma sincs ez másképp. Aki valamit hallott, úgy véli, biztos az értesülése. A fülét csiklandozó alapállásból tüzel mindenkire, aki mást vall, mást élt meg, mint ő. A legjobb kikerülni, vagy próbálni megérteni, mitől adódhatott a hamisság benne.

Tegnap Tücsi és Miki jelezték, hogy hazaindultak vonattal, s a Kelenföldi pályaudvarra fognak érkezni. Félhatra ér be az IC-jük. Mivel kiszámíthatatlan, hogy mekkora a forgalom az alsó rakparton, idejekorán elindultam. Volt is némi igazam, mert a parkolók helyén nekikezdtek valamiféle alkalomra ülőhelyeket, világosító állványokat összeszerelni. Mindenesetre akadálytalanul kiértem a vonat menetrendszerinti érkezése előtt fél órával. Kimentem a 14-es vágányhoz. Beérkezett az IC. Nem találtam fiamat, feleségemet a leszállók között. Mivel nincs mobilom, tehetetlenül álltam a probléma előtt. A hangosba bemondták, hogy vonalszakadás volt Almásfüzítő térségében, de hát pontban megérkezett a szerelvény (Az előző járat késett ennyit. De nekem nem tűnt fel.). El nem tudtam képzelni, hogy mi most a helyes teendő. Mivel az IC kétóránként indul, éppen megvárhatom a következőt, de ha mégis Szombathelyen alszanak valamiféle oknál fogva, akkor itt rostokolhatok napestig.
Közben megszólított egy tini korú gyerek. 200 Ft-ot kért tőlem vonatjegyre. Nem adtam neki. 200 Ft-ért fel se szállhat a vonatra.
Rá 20 percre egy másik tini gyerek kért pénzt kajára. Nem látszott se éhesnek, se lepukkantnak. Mi van itt? Új divat vetette fel a fejét? Alig akartam hinni a fülemnek és a szememnek.
Ácsorgás közben több ázsiai kinézetű embercsoportba botlottam. Eddig eljutottak, s elég tanácstalannak tűntek a továbbiakat illetően. Majd bementem a váróterembe, ahol egy bebugyolált fejű testes asszony, egy középkorú mozlim ült az egyik padon és nyomogatta a mobilját. Sürgősen elhagytam a terepet. Tudom is én, mit programoz éppen ott, és éppen most. A magukat felrobbantók hasonló módon nézhettek ki.
Kint mászkálva az állomás villamosmegálló felé eső részén több ablakban kiírás: Fogászati szakrendelő. Átkozottul poros, piszkos ablakok. Nincs ott rendelő, de még egy alkalmi takarító se, hogy emberi külsőt varázsolna az épület vonatkozó részére.
Tanács nélkül mi lesz vélem, sárga lábú cineeege...
Tehetetlenségemben az éghez fordultam segítségért, mondván, nincs eszközöm az igazság megismerésére. Itt se telefon, se érkező rokonok. Az információ zárva, a pénztáraknál mindenütt sokaság. Mi legyen? Ekkor odaléptem az érkező vonatokról szóló kiírást elemezni: Villog az általam keresett járat száma. Mellette kiírás. 40 percet késik. Akkor hát várjunk még türelemmel. Több mint egy óra lett a késésből, de akkor legalább mégis létrejött a találkozás.
Ma délelőtt az ház előtti úttest közepén egy hatalmas lépes méz, tele méhekkel. T. telefonált fűnek-fának, az önkormányzat ígérte, hogy megtekinti a szokatlan történést. Még nem érkeztek ide. A kocsik kerülgetik jobbról-balról. Eddig még senkit nem csipkedtek meg.
Két óra elteltével itt vannak a rendőrök, kordont húznak a rajzó méhek köré, s várják a tűzoltókat, hogy lefűrészeljék ágastul a fent maradt kiterjedt lépet. Egyelőre áll a bál.   
Ízelítő a Jób 17-ből. Jób keserűségét kiönti Isten előtt: »gúnyolódók céltáblája lettem, ... Ki volna más, ki értem kezességet vállal? Szívüket bezártad, nincs bennük belátás... Gúnydalok tárgyává tettek a nép előtt, olyan ember lettem, akit szembeköpnek... tagjaim sorvadnak, mint az árnyék, olyanok. ... a bűnös miatt háborognak a „tiszták”... Napjaim elenyésznek, terveim meg egyre távolabb kerülnek... Alvilágban lakni, ez a reménységem, ágyamat megvetni, ott a sötétségben. Síromhoz így szólok: „Az apám vagy nékem!” A férgekhez meg: „Anyám, s nővéreim!”« Közöm. A teljes kiszolgáltatottság zsoltárszerű imája ez. A lelki szegényé, aki semmit se tehet a maga erejéből sorsának megjobbítása érdekében. „A mélységből kiáltok hozzád, Istenem!” Ez Jób imájának a hangvétele. Jób leszámol a jövőjével, reménytelenségében a halált kívánja. Tudjuk, hogy Isten meghallgatta Jób imáját, s másképp döntött. De erről majd később.        

Egy távoli rokon agrármérnök jegyezte meg, hogy a biokertészkedés attól bio, hogy éjjel permeteznek. Lehet benne valami, mert ha nem teszik, az almát, szilvát, körtét, dió testét kukacok eszik. Igaz, hogy a tápláléklánc csúcsán állókat is, ha idejében el nem hamvasztatják magukat. Permetező ismerősöm meséli, hogy az almát legalább tízegynéhányszor permetezni kell, ha azt akarja a termelő, hogy teremjen is a fákon valami.
Tegnap kiskertben jártunk K&L-nál S.tarjánban. Végig kóstoltuk, ami csak termett. És termett a meggy, a cseresznye, a málna, a piros és a fekete ribizli, a málna, az eper is kicsit. Az áfonya még nem. Meg voltunk elégedve a gyümölcsök érettségével, ízanyagával, aromájukkal. A cseresznye jó édes volt és fekete. Gondolom, benne itt-ott egy-egy kukac is. Nem ellenőriztük. Cseresznyézés közben így érveltem: Ha kukac van a cseresznyében, semmi más nincs anyagában, mint cseresznyehús, hiszen abból fejlődött ki. Nem is értem, miért mozog. A cseresznye legfeljebb, ha lepottyan. Más mozgásáról nem tudok.
Az egyik koreai sorozat Dzsangum nevű szereplője máig érvényes megállapítást tett szerepe szerint. A gyógynövények csakugyan hatásosak, adott betegségekre jótékonyak. Másokra pedig rossz hatásúak: mérgezők. Tehát a gyógynövények gyógyszerek és mérgek egyszerre. Nézzük a kereszthatásokat. Többféle gyógynövény hatása egymást erősítheti, de egymás ellen is dolgozhat és pedig a kombinációk széles skálán mozogva, különféle intenzitásokkal. De nemcsak a gyógynövények. A fűszerek, az ételek és italok is.
Nézzük, tegnap rám miféle komponensek hatottak. Most a gyógyszereimet vegyük ki a hatásokból. Reggel rozskenyér pörccel, tejes-nescafé édeskével, vaníliafagylalt. Utána eukaliptuszos negró cukorka, vendégségben vörösbor, szénsavas ásványvíz, sajtos pogácsa, szezámmagos pálcika. Kicsit később „zsiványfinomságok”. Próbálom elemezni összetevőit: sült sertéshús, csípős kolbász, olaj, különféle színű paprikák, szalonna, burgonya, vöröshagyma, fodros saláta, uborka, általam elemezhetetlen fűszerek, só, finomra vágott fejes- és vöröskáposzta, zöldpetrezselyem, paradicsom, narancskarika. Előtte szénsavas tonic. Utána cseresznye, fekete és piros ribizli, meggy, kurkumás (?) rágcsa, mákos-tejszínhabos torta, túrós málnatorta, feketekávé completával, cukorral. Útközben negró, itthon banánturmix tejjel, édeskével. Talán nem hagytam ki semmi lényegeset. Adva több millió hajszálvékony ideg (hasi agy). Ezek kapcsolatban állnak a béllel (bolyhokkal?), s szakadatlanul és pillanatok alatt vezérlik az emésztési folyamatokat: Ennek oldószer kell, azt ki kell hányni (ha kell), ez méregtelenítendő, emezek beépítendők ide meg ide, a többi salakanyag, ürítendő. Miközben ezek az automatikus folyamatok zajlanak, én társadalmi életet élek, csevegek, vezetek, telefonálok, gondolkodom egy probléma megoldásán, imádkozom, tévét nézek, rádiót hallgatok, tűröm az időjárás kihívásait, könyvet olvasok vagy a kerti padon hintázom, fotózok stb. Agyamat nem kérdezi belülről az idegköteg, csak arról informálja, hogy mit tegyek. Utánpótlást kér, könnyítésre ingerel, izzaszt, fertőtlenít – és legfőképpen egyensúlyban tartja az engem meghatározó több száz résztvevőjű szimbiózist. Arra gondolok, hogy túl az óvatosságon, az a legfontosabb, hogy fel ne boruljon, ne sérüljön a vezérlés automatizmusa, mert ez anyagcserezavarokat okoz, megbomlik az egyensúly, visszafordítható és vissza nem fordítható folyamatok indulnak a szervezetemben. Szervezetemben? Mindenkinek a szervezetében. Ilyen egyszerű ez.
Szerencsére nem értek belőle semmit.
Ízelítő a Jób 16-ból. Jób válasza: „Hiú beszédetek soha nem ér véget?... Beszélni úgy, mint ti, tudnék magam is. Ha ti volnátok az én helyzetemben, el tudnálak titeket árasztani szóval, s tudnám a fejemet ingatni miattatok... A gonoszság immár egész kimerített, ...harag marcangol... szemét összehúzva szúrósan tekint rám... Mindnyájan szövetkeztek ellenem... Boldogan éltem, s akkor darabokra tört... Csak úgy sisteregnek nyilai köröttem, és ... réseket üt rajtam egyre-másra... A sírástól vörös lett az arcom, ... jóllehet gonoszság nem tapad kezemhez, és egészen tiszta az imádságom... Isten előtt hullnak a könnyeim.” Igazoljon engem imádságom. Közöm. Jób elhárítja magától a szenvtelen kritikusok érveit, bíráló szavait, és joggal hivatkozik arra, hogy semmi rosszat nem tett. Hányszor aláznak meg bennünket is, mert tettünk, mert nem tettünk valamit, mert így néztünk, meg úgy néztünk, mert biztos ezt gondoltuk, meg azt forgattuk a fejünkben. Tapasztalatom szerint nincs értelme a hosszú vitáknak. Érdemes tárgyilagosnak maradni a lehetséges mértékig, s egyszerű szavakkal hárítani, amit tiszta szívvel kizárhatunk. Krisztus ezt így mondja: „Szavatok legyen igen-igen, nem-nem. Ami azon felül van, az a gonosztól származik.” Érdemes eltűnődni rajta.

Egyik nagybátyám (RIP) László Iván, fia Iván László (Lapát), unokatestvérünk Laci (Lapító), regnumi bandatagunk B. László, egyik fia Lackó, G. apósa (RIP) László  (nagyító-papító), Ausztráliában élő fia Laci (Cila). Felettünk lakott H. László, fia Laci. Kettővel fölöttünk most is M. László lakik. Jobbra lent L. László lakott fia is László volt. A Mátyás-templom karnagya T. Laci. Piar ofőm (RIP) szintén László volt, Vízvári L.
Egyik sógorom László, egy másik sógorom is László, neki a fia is Laci. Nem kevés osztálytársam erre a névre volt keresztelve. Reggel egy Lacit már istenéltettem a mise végén. Erre a névre volt keresztelve korábban is megannyi híres magyar. Szent László, Papp László, Magyar László s még sokan mások.
Volt hát Laci, van hát Laci, vélhetőleg lesz is Laci.
Mégis kis erőfeszítéssel az általam ismert Lászlók, Lacik, majd mindegyike ide került. Talán kétszer ennyit tudnék felsorolni azok közül, akikhez közöm is volt, van. Szép név ez a László, s valahogyan ma ritkábban kapják a gyerekek, mint korábban. Tudom, változnak a korok, változnak a trendek a névadásban, változnak a példaképek is. Ma, ha van példakép, az feltehetőleg valamiféle Leslie. Nem számít.
Kedves Lászlók, Lacik, Lackók, Cilák, Lacikák, Ladislausok, Lapátok, Lapítók, itt felsoroltak, és fel nem soroltak: mindnyájatokat külön-külön és együtt Isten éltessen!  
Ízelítő a Jób 15-ből. Újra Elifáz veszi át a szót. Rátámad Jóbra: „...korlátot szabsz Isten félelmének... Talán bűnöd teszi szádat beszédessé... A saját szád, és nem én ítéllek el,... talán megfigyelő voltál Isten tanácsában? Minden bölcsességet magadhoz ragadtál? Mit tudsz te? ... Istennek vigaszát kevésnek találod ... Isten ellen fordul a haragod? Akinek angyalaiban sincs, látod, bizodalma, s nem tiszta az ég sem a szemében. Még sokkal kevésbé az ember, ki a bűnt, mint a vizet issza... A bűnös mindennap kínokban gyötrődik..., sorsa, hogy keselyűk falják fel a testét, jól tudja... Az égető hőség leperzseli sarját, és a viharos szél letépi virágát... Terméketlen marad a gonoszoknak törzse, ... akik nyomorúságot fogannak, csupa bajt szülnek, és csak hazugság születik ölükből.” Közöm. Elifáz a pálya széléről kiabál be, és mint egy rossz kibic morog a játékosra. Úgy véli, ebben a szituációban eljátszhatja az ügyész szerepét. Az empátia teljes hiányáról tanúskodnak Jóbra ragasztott vádjai. Lám, Ferenc pápa minduntalan bírálja a pletykát, ami bár lehet igaz, de egyoldalú, mert nem védekezhet ellene, akit érint. (Audiatur et altera pars.) A rágalom még elvetemültebb beszéd, mert még csak nem is igaz az elhangzó állítás. Habár nem titokban, de ez történik itt, amit még le is írtak, hogy okuljon belőle minden nemzedék.

Tudod, mi az, hogy pesmerga?
Balázs Géza nyelvész blogjában sokféléről ír célszerű csoportosításokba rendezve gondolatait. Van ilyen „rovata” is: a nap szava. Nekem nincs ilyenem, de az újabb idők szavainak egyike valószínűleg nem új szó, csak berobbant a történelembe-politikába: PESMERGÁK. A petymeg még csak – mint megtudtam – valamilyen mezei rágcsáló, de a pesmergák? Ha öt éve kérdezed, fogalmam se lett volna róla, hogy eszik-e vagy isszák. Arra tippeltem volna, hogy tán egy gombafajta neve. Ma nagyon is lehet tudni, hogy kik ők. Ők vívják harcukat iszlám állam ellen. Kb. 200 000 férfit számol ez a kurd csoport, amely igazából két párt alkalmilag egyfelé néző konglomerátuma. A közös ellenség hozta őket össze, s együtt harcolnak az államalapítás reményével a szívükben. A kurdok ugyanis az egyik olyan nép, amely mindmáig nem tud magáénak földterületet. Jelenleg amerikai légi támogatás igénybevételével gyengítik az ellenfelet.
***
Feltettem a fb-ra egy elszáradt fa ágán megülő feketerigó képét. A rigó persze mondja a magáét, és én is mondom a magamét, amikor címét egy népdalból vettem. Álljon itt az egész dalszöveg. Van valami aktualitása. / Madárka, madárka, / csácsogó madárka, / vidd el a levelet, vidd el a levelet, / szép Magyarországra. // Ha kérdik, ki küldte, / mondd el, hogy az küldte, / kinek a bánattól, kinek a bánattól / meghasad a szíve. / No, itt nem tartok, még ha ma azon kaptam is magamat, hogy magamban beszélek. Egy hét hamar elrepül. Hasznos tapasztalatokat szereztem ez idő alatt.
Most mégis gyermekkoromba térek vissza. 1956 elején Zuglóba költöztünk. A hegedülést és a szolfézst a Dózsa György úti iskolában tanultam tovább a forradalom leverése után is. Nos, tán 1957-ben egyik szolfézsórán ezt a Madárka kezdetű dalt énekelte egyik társam, e Brenner nevű. Az osztállyal szemben állva, megilletődve hallgatta szolfézstanárnőnk, egy szilfid fiatal nő, aki olyan 35-40 éves lehetett. Hallgatta a serdületlen fiúcska énekét, majd elfordult. Alig tudta leplezni, hogy bántja valami. A könnyeivel küszködött. Emlékszem: egy alkalommal a zongorához ült és szépen eljátszotta Schubert Asz-dúr Impromtu-jét. Ez a rövid zenedarab ismert volt előttem, mert gyakorta felhangzott a Szabad Európa Rádió egyik szignáljaként. Nos, úgy emlékszem, Éva volt a szolfézstanárnőnk neve. Ez az Éva néni egyszer csak elmaradt. Más kezdte tanítani nekünk a zeneelméletet. A suttogó propaganda útján tudtam meg, hogy valakijét 56-os érintettsége miatt megbüntették (börtön vagy kivégzés, sose tudtuk meg) és ő annyira a szívére vette, hogy elkövette azt a csacsiságot, hogy öngyilkos lett.
Ízelítő a Jób 14-hez. Jób morfondírozása: „Minden ember anyától született... Mint virág kinyílik, azután elhervad... Tisztátalantól vajha születhet-e tiszta? Nem... A fában mindig marad még reménység: hogyha lenyesik is, új ágakat hajthat... De a férfi meghal és földre dől. Elpusztul az ember. S mi lesz a sorsa?... ha kidől, többé föl nem kel. [Uram] Ó, bár elrejtenél az alvilág ölében..., míg haragod elül... Ha meghalna az ember, de föléledne újra, szolgálati időm szívesen tölteném, míg nem jön valaki, aki fölváltana. Akkor szólíthatnál, és én válaszolnék... s nem arra figyelnél, mikor lépek félre. Bűnöm egy zacskóban lepecsételnéd... De jaj, nekem... nem hagysz semmi reményt az embernek.” Közöm. Jób okfejtése világképét, világnézetét tükrözi, mégpedig a legőszintébben. Azért könyörög, hogy a seolt, az alvilágot hadd kerülje el, s váltsa fel valaki nyomorúságában, hogy élhessen még egy darabig. Okfejtésében eljut a teljes letargiáig, a teljes reményvesztésig. Nincs okunk értetlenkedni magatartásán. Mai tudásunk messze világosabb az övénél. Tudni lehet, hogy Krisztus vágyik viszontszeretetünkre. Irgalmas kíván lenni mindenkihez, aki kéri tőle. Aki nem kéri, azt sem ítéli el, ám irgalma helyett igazságosságával kell szembesülnie. Amiben sokunknál jobb volt ez az ószövetségi ember, az az, hogy élő istenkapcsolata volt, perben állt az Úrral, de párbeszédet folytatott vele.

Akaratlan zajok kísérik életünket. Veszem a tévét. Ahány adó, annyi szamár klipféle. Nem az, csak hasonló. Mérhetetlenül unalmas és bosszantó. Tekeregnek az elektronikus semmik, a céltalan dekorációk, az üres és untig visszatérő unalmas, se füle, se farka felvezető zenék, képek.
Kit érdekel?
A hírek alatt is folyik a zörgés. Hangok, ritmusok. Minek? Kinek? Ki kéri? Nem tudom. Én nem, az biztos. Ellenemre zörög, forog a tévébeli mókuskerék.
Mondják meg, kit érdekel? Engem nem, az biztos.
Bizonyos agybéli kockázattal jár és mellékhatásokkal is a kockázatokról és mellékhatásokról eldarált szöveg. Szakadatlan ismételgetése lehet, hogy a jogi problémákat kiküszöböli, de hogy a hallgatóságra nézve kockázatokat hordoz, az biztos. Megvisel a normáltalan halandzsa, de  
Kit érdekel?
Halkan mondom, mert még megteszik: Bemondhatnák azt is, hogy az autó használata kockázatos, mert veszélyforrás. Kedvenc háziállatunkat elüthetjük, a behúzatlan kézifék nekilapíthat a lejtős garázsajtónak, egy spricckő kiolthatja szemünk világát, a szembe jövő autós rosszul lehet, s végzetes balesetet okozhat. Mindezen kockázatokat beszélje meg az autókereskedővel vagy autószerelőjével.
De hát kit érdekel?
Na és a vetített szappanoperák, egyéb filmsorozatok végén a többperces felsorolása a szinkronhangoknak, szinkronstúdió nevének.
Kit érdekel?
No és a nyavalyás reklámok végén a szponzorok nevének beolvasása.
Kit érdekel?
Kit érdekel, hogy melyik divatház öltözteti az interjúalanyokat?
Kit érdekel, hogy egy műsor megszólalói még be sem fejezik zárómondatukat, már megnyomja valaki a tapsgépet.
Kit érdekel a hárompercenként feldübörgő műtaps?
Kit érdekel a röhögéskoncert, amelyet még adás előtt vesznek fel aprólékos műgonddal, erre a célra alkalmazott röhögőkkel?
Kit érdekel, hogy egyazon reklámot sokszor bejátszanak egy esete folyamán.
Kit érdekel, hogy a hírműsorok ugyanazt szajkózzák napestig.
Egyáltalán: Kit érdekel, hogy kit érdekel?
Ízelítő a Jób 13-ból. Jób képzeletbeli bíróság előtt perlekedik az Úrral és a hamis tanúkkal, barátaival. Ilyesféléket mond: „Beszélni szeretnék a Mindenhatóval, vitába szeretnék szállni az Istennel. Ti csupán hazug képmutatók vagytok... Hogyha hallgatnátok, bölcsebbek volnátok. Kérlek, figyeljetek ajkam pörlekedésére. Hamis beszédekkel mentitek az Istent, tán még hazudnátok is a védelmére... Isten ügyvédjei szeretnétek lenni?.. Magas méltósága nem riaszt titeket? [Nos,] jöjjön, aminek jönnie kell!... hogy utam igaz, azt kimutatom!... készen állok az ítéletre, jól tudom, hogy igazam van... Két dologtól szeretném, hogyha megkímélnél, [Uram] akkor nem bújok el a színed elől. Az egyik, hogy vedd le rólam a kezedet... én megfelelek neked, de én szóljak előbb... Miért rejted el arcodat előlem?... Hulló falevelet akarsz ijesztgetni? Közöm. Jób meg van győződve róla, hogy ártatlanul szenved, s ártatlan abban is, hogy mindenét és mindenkijét elveszítette. Ebből az alapállásból támadja igaztalan vádlóit és ebből az alapállásból perlekedik az Istennel. Jób igaz embernek mutatkozik. Meglepő módon monológjából később két szállóige lett: „Jöjjön, aminek jönnie kell”, és még: „Készen állok az ítéletre”. Egy pedig korabeli közmondás lehetett, amit a rómaiak is alkalmaztak: „Hogyha hallgatnátok, bölcsebbek volnátok.” A latin megfelelője: Si tacuisses, philosophus mansisses. Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna. Másképpen: okos voltál a megszólalásig.

Tegnap arról írtam többek között, hogy megnéztem egy fizikus előadását a mikrovilág kutatásairól. Az előadás végén elhangzott kérdések egyike arról szólt, hogy a Nagy Bumm utáni másodperctöredék előtt mi volt? Mi repült szét? Miért repült szét? Hogyan repült szét? Mi volt a Nagy Bumm létrehozásakor – egészítem ki a kérdését. Egy orosz fizikus szerint pulzál a folyamat, s a Big Bang előtt a Nagy Reccs volt, amikor is egy helyre gyűlt az addig szabadon kószáló anyag. Szerinte a folyamat ismételődik, s szekvenciák vannak. Most a szétrepülés a tendencia. Feltételezését semmivel sem tudja alátámasztani, csupán egy lehetséges magyarázat. Ám ha a folyamat végtelenszer ismétlődik, akkor semmit se tudunk vele kezdeni. A természettudomány nem képes a végtelent eredménnyel megkutatni. Ez nonszensz. Az orosz kijelentése épp annyit ér, mintha egy magyar kutató, nevezzük Gyorgyovich Miklósnak, kijelentené, hogy a Nagy Bumm előtt a Nagy Csend volt. Vagy valaki kijelentené, hogy előtte a Nagy Semmi volt. Ugyanis filozófiába megy át a fizika. A semmiből nem jön létre valami, de valami hiányában idő sem létezik, ami előtt lehetett volna valami. Ez vezethet el annak a belátására, hogy AKI VAN, az a számunkra felfogható örök jelenben van. (Bár az idő létezése is merő filozófia. Ami volt, az már nincs, a jelen sincs, mert mozgó pont, amely soha sincs sehol, mert mindig máshol van már. A jövő sincs: még nincs. Lehetetlen, absztrakt világban élünk. Pont sincs és vonal sincs, csak kiterjedés nélküli koordinátahely, s pontsor (vonal), melynek nincs szélessége. De ilyen vonalat még senki se látott. Pontot se. Pont.
Tegnap feltettem 10 fotót különféle felhőalakzatokról. Meglájkolta valaki a Szeretetláng fb-oldalról. Érdekelt, hogy kik ők, mit tesznek fel a fb-ra. Az ő oldalukon botlottam bele egy román férfi vallomásába, aki a következőket meséli. Ateista kőművesként dolgozott egy házon, amikor valami azt súgta neki, hogy haza kell mennie és a Bibliát el kell olvasnia. Erre mégsem került sor, mert olyan élménye volt, mint akit áramütés ért. Otthon rádöbbent, hogy meghal. Orvoshoz vitték, élesztgették, eredménytelenül. 13 óra hosszat a klinikai halál állapotában leledzett. A hullaházban ébredt. Közben megjárta a poklot, égő lángokkal, félelmetes alakokkal, és a mennyet, elmondhatatlan harmóniájú szép helyet, gyönyörűséges alakokkal, s találkozott azzal, Aki Van, s aki a lelkére kötötte, hogy tanúskodjon róla, mert vissza kell jönnie a földre. (Pál apostol is megízlelte, hogy mi van odaát.) Ez a férfi teljesen megrendült. Mivel késő éjjelig néztem, úgy borzongtam a hallottaktól, mint akik horrort néznek a tévében. Amiket megértettem a férfi előadásából: A visszatérők feladata mintegy kötelező jelleggel a tanúságtevés. Ez a férfi azért könyörgött, hogy változzanak meg az emberek, mert sürget az idő. Véget fog érni a kegyelem ideje – mondta. Olyasmit láthatott, amikről Moody számolt be könyvében. Sokan éltek át hasonlót, s nem kívánkoztak vissza. Ám visszaküldettek, hogy mondják el az elmondhatatlant (merthogy kevés rá a szó). Nem mindenkinek adatnak ilyen erős megtapasztalások. Ezért beszél róla mindenkinek az, aki megélte.
Összefoglaló a Jób 12-höz. A lábjegyzet tanúsága szerint az emberi bölcsesség mit sem jelent Isten bölcsességével szemben. Nézzük kicsit részletesebben. Jób beszél: „Ti valóban bölcs emberek vagytok, [mégis] ki nem tudja azt, amit ti tudtok?... Kérdezd csak a barmot, az is megtanít rá, az ég madarai hirdetik majd neked,... hogy az Isten keze teremtett mindent. Kezében van minden élőlény párája, és éltető lelke az emberi testnek... Az értelem s okosság az ő tulajdona, övé a tévelygő s félrevezetője [aki őt félrevezeti]. A tanácsurakat butasággal veri, a bírákat bolonddá teszi... A megbízhatók ajkán megakasztja a szót, és az öregeknek az eszüket veszi... Leleplezi, amit elrejt a sötétség, s napvilágra hozza a halál árnyékait. Népeket fölemel, aztán megsemmisít, kiterjeszti őket, aztán eltörli. Az ország kormányzóit megfosztja eszüktől, úttalan pusztákon hadd tévelyegjenek.” Közöm. Próbáltam megint Jób gondolatainak rezüméjét adni. Ami gyakorlatot most követek, nem is összefoglaló, hanem ízelítő a fejezet mondataiból. Ki tudja, nem volna-e bölcsebb a „közöm” helyett a fejezet egészét közölni. Ki-ki gondolja meg, mit mond neki, AKI VAN. Nekem mindenesetre azt mondja, hogy övé minden hatalom (s nem a dolgozó népé, mint a sztálinista lózung hangzott). Általunk nem felfogható tetszése szerint emel föl és semmisít meg egyes embereket, népeket, diktátorokat stb. Később majd találkozunk vele: „az istenfélelem a bölcsesség kezdete”. Ez a Teremtő-teremtmény viszonyból egyenesen és logikusan következik. Jóbnak tehát igaza volt.                    

Ma olyan érzések lengtek körül, mint amikor 20 éves koromban egyedül lebicikliztem a Balatonra. Másutt már elég részletesen beszámoltam róla, itt elég legyen annyi, hogy 20 kg-os önsúlyú egysebességes cangám volt rendes fogaskerék-áttétellel. Bele lehetett húzni, mert hagyta magát, ha győzted szuflával. Amikor a flaszter olvadgat, neked sincs kedved tekerni a tűző napon. Ide az kívánkozik, hogy egyedül hajtottam. Fogalmam se volt róla, hogy a tempóm túl gyors-e, azaz képes leszek erőimet úgy beosztani, hogy célba is érjek. Esetleg ellenkezőleg, túlságosan lassú, s tovább tart a kínlódás a kánikulában. Amikor az ember egyedül van, nincs kihez viszonyítania magát. Persze nincs új a nap alatt. Mint mindent, Karinthy ezt is elírta előlem. Ilyesformán: Ha egy férfi a szobában tartózkodik, akkor ő csak egy ember. De ha belép egy nő is, akkor az ember férfivá lesz, és annyira lesz férfi, amennyire a másik nő.
Van benne valami.
Legalább annyi, hogy viszony keletkezik közöttük. És nemcsak a férfi-nő párosra igaz. Igaz ez a főnök-beosztottra, két barátra, két kollégára, két tanulóra, két hobbistára, két emberre, aki egy liftben utazik, a börtönőrre és a rabra, az orvosra és a páciensre, a főnővérre és a nővérekre, a nővérre és a takarítónőre, a nyugdíjasra és a postásra, a duettet énekelőkre...
***
Új könyvet kezdtem olvasni. Meglehetős.
***
A d1 tévéadón több tudományos előadást meghallgattam. A legérdekesebb egy fizikusé volt, aki a parányok világáról fejtette ki, amit a kísérletező fizikusok kifejthetnek. A kivetített ábrák rövidítései zömét nem értettem. Azt viszont igen, hogy a természettudományos kutatásoknak sosincs végük, mert – esetünkben a parányok természetének – megismerése lassú, és senki se tudja, hogy van-e vége. A világűr sötét anyagairól pedig semmit se tudnak a létezésükön kívül. Márpedig nagyon is léteznek. Tömegük a világítótestekhez képes hatalmas (emlékezetem szerint 90% körül mozog). És a fekete lyukak. Néma csend. Kell persze kutatni, de jobb, ha tudjuk, hogy még mindig mennyire szerény a tudásunk.
Összefoglaló a Jób 11-hez. Megszólal a harmadik „barát” is, Cofár: „Hazug a szavad, elhallgattatja a férfiakat... magadról azt mondod: tiszta az életem,... Isten a bűnödet kéri számon tőled! ... hozd bensődet rendbe,... és nincs mitől tartanod. [De] a bűnösöknek megtörik a szemük, reményük csak az, hogy kilehelik lelkük. Közöm. Jób harmadik „barátjába” se szorult sok empátia a nyomorultan kínlódó Jób iránt. Okoskodik, bűnnel vádolja Jóbot anélkül, hogy meg volna győződve bűnösségéről. Arra buzdítja a szenvedőt, hogy alázkodjon meg bűnei miatt az Úr előtt, s jó sora lesz. De ha megmarad vétkeiben, halálát leli. Tipikus farizeusi magatartás. Belerúgni a kínlódóba. s bizonygatni, hogy „úgy kell neki, vessen magára”. Miért nem volt okosabb, igazabb, takarékosabb ... és még sorolhatnám. Mi tagadás, ki van a vízből az az ember, aki ilyen barátra akad.    

Vasárnap este a fiatalok elstartoltak Szombathelyről, és éjszaka leple alatt igyekeztek Medjugorjébe. Maga a zarándokcsoport, köztük feleség és a nászasszonyom is hétfőn hajnali 4 órakor busszal indult ugyanoda. Igazából naphosszat ültem a telefonon, magammal cipelve mindenüvé, hogy hírt kapjak róluk, hol tartanak, épségben megérkeztek-e. Alkalmasint nem lehet semmi kalamitás, mert gondolom, arról már tájékoztattak volna valamiképpen.
Tegnap Mányban esett két személyes vonatkozású történés. Az egyik, hogy egyikünket meglepte, hogy találkozik a nevemmel a Mária visszhangja c. hírlevélben, ahová havi gyakorisággal írok, ide s tova kb. 20 éve. Mint mondta, érdeklődéssel vette a kezébe. Engem viszont az lepett meg, hogy nem ismerjük egymás dolgait.
Egy másik, hogy Gy. megkért, nézzek már utána, megvan-e a karmelita Marcell atya önéletírása. Utánanéztem. Előturkáltam a könyvdzsungelünkből. Tudom, hogy nem sürgős Neki, mégis egy percig foglalkoztatott, hogy hogyan kellene hozzá eljuttatnom.  Ha őszig ráér, akkor összefutunk, ha nem, valakinek el kellene vinnie, aki rendes teendői során útba ejtené a lőpormentes Lőpormalom utcát. Csak a teljeség kedvéért említem, hogy egy a földgömb túlsó felén élő barátom tesójáról kevés képe lévén érdeklődött, nem volna-e róla néhány fotóm. Volt. Elküldtem emailben.
Egyelőre a frigóból mindenféle jókat veszek elő, alig használt tejfölt és bontatlan tejet. Levest vasárnapról, s felélem őket. Van elképzelésem, hogy melyik nap miféle lesz a menü. Sokféle alapanyag található a hűtőben. Dinnye nincs, nem is volt, a pisztácia kifogyott. Az üzletközpontban viszont van, s veszek s fogyasztok belőle, mert fogyasztása fogyaszt. Egyéb, az egészségre való jó hatásáról nem is beszélve. Igazából még csak hétfő késő este van, s ez az írás keddinek számít. Hogy hamarabb elkészült, az annak köszönhető, hogy időmilliomos lettem. Csend vesz körül, s van időm bőven. Nemcsak a nappalok a leghosszabbak mostanság, hanem saját ébrenlétem ideje is meglehetősen hosszas. Nem izgat, hogy 11-kor, 11.30-kor vagy éjfél után fekszem le. Öt óra, félhat felé úgyis kidob az ágyam. Nem kívánok már többet vízszintben lenni.  Aki még veszi a fáradságot és elolvassa este posztomat, annak jó éjszakát, aki holnap ül neki, annak jó reggelt és szép napot kívánok.    
Összefoglaló a Jób 10-hez. Jóbból tovább dőlnek panaszszavai, tovább hömpölyögnek, áradnak. Érdemes kivonatosan idézni: „Esengek Istenhez: Ne ítélj el! Hadd tudjam meg, miért támadtál meg!... s kutatsz vétkem után, noha jól tudod, hogy nem vagyok bűnös?... Nem szabadít ki senki sem kezedből?... A te kezed formált, most meg elpusztítasz?... őrködj hát éberen a lelkem fölött! Amikor vétkezem, nem akarsz bűnömtől megszabadítani. Hogyha bűnös vagyok, akkor jaj nekem! Miért hoztál elő anyámnak méhéből? Haltam volna meg, mielőtt szem látott!... hadd örüljek egy kicsit, mielőtt elmegyek, s vissza nem térek a sötétség országából, ahol a napvilág is fekete éjszaka.” Közöm. Jób könyve egyszerű megfogalmazású. Könnyen idézhető Jób artikulációja. Egy pillanatra zavarba ejt: hogy merek kiragadni egyes gondolatokat, másokat pedig nem. Nincs más mentségem, mint hogy ha az egész Bibliát idézném, nem volna összefoglaló, s nem maradna terem kifejteni, hogy valójában mi közöm van a több ezer éves iratokhoz. Ha valakinek az érdeklődését felkeltik az olvasottak, fellapozhatja a vonatkozó részt, vagy beírhatja a Google-keresőbe: SZIT Biblia, megnyitja, s rámegy Jóbra, majd a 10. fejezetre. Máris előtte a kívánt szövegtest.
Jób bajban van, de elesettségében is tartja a kapcsolatot az Úrral. Hozzá beszél, rimánkodik, kesereg, bánkódik, értetlenségét fejezi ki. Erre utal minden idehozott mondata. „Miért hoztál elő anyámnak méhéből? Haltam volna meg, mielőtt szem látott!” Tipikus sirató szöveg. Reméli, hogy visszatér a seolból, a sötétség országából, s valamiképpen jobb sorsa lesz.