Mickey webnaplója

Karácsonyra előfizetést kaptam a Fülesbagoly c. havi rejtvénylapra. Különféle típusú rejtvényeket sorjáz, alapjában véve „olaszmódra” jellegű kitöltőcskéket. Mivel évek óta golyóstollal rovom ákombákomjaimat a kockákba (a precízek kedvéért négyzetrácsokba!!!), eleve kiesik a radírozás lehetősége. Mégse jövök zavarba. Alighanem megtanultam bármilyen betűt bármilyen másik betűre átrajzolni. Rafinériáim közé tartozik még, hogy halványan írok addig, amíg több oldalról meg nem erősíttetik, hogy amit beírtam, az a jó megoldás, jó helyre vésve.
***
Mi jobb, ha a fülem zúg, vagy ha különféle nóták, slágerek, szimfóniák zúgnak bennem belső hallással fixálva. Előfordul, hogy azzal a dallammal ébredek, mint amivel lefeküdtem. Tudományos emberek szerint van ebben némi kényszeresség. Hát akkor én egy kényszeres pali vagyok. Hurrá!
A fülzúgás pedig nincs megengedve se a hidegfront által, se a Betagen tabletta szedése folytán, se pedig a felvett koleszterin-antitest injekciósorozat folyományaként. Apró gond, hogy erről – kedves feleim – alighanem mit sem tudnak füleim, amelyek hol erősebben, hol gyengébben zúgnak. (Anyai nagyanyánknak is zúgtak. Mént az ő példája mutatja, el lehet lenni vele évtizedekig.) Bennem a csend is hangos. Különben majd szólok nekik, hogy hagyják abba, mert zavar a zaj.
***
Vannak, akiknek meg a keze izzad. Tudom, mert találkoztam ilyen emberekkel. Kézfogáskor zavaró lehet. Mivel az okát megszüntetni nem tudják, jól teszik, ha papírzsebkendőt, gézt vagy vattát, pamutdarabot tartanak a zsebükben, és rendszeresen markolásszák. Csak jó hatású lehet bőrükre nézve.
***
Tőlünk szép kilátás nyílik környezetünkre. Sok képet készítettem róla „nyári napban, téli szélben, harmatban, s ha hullt a hó”, egyszer mégiscsak kellene egy panoráma videót is gyártanom. Részben megmutatná, amit egy fotó nem képes, részben pedig egyfajta kordokumentum értéke volna Aquincum tőlünk látható szeletéről Valentinianus után kb. 1700 évvel. Ehhez csak egy stabilan rögzített állvány kell, (van is). Na, majd szép időben, nyári napban, harmatban, vagy ha hull a hó.
Összefoglaló a 2Kir 8-hoz. Elizeus a sunami özvegyasszonynak azt tanácsolja, hogy 7 évre költözzön a filiszteusok földjére, mert aszályos évek jönnek. Az úgy is tesz. Visszaköltözve a király utasítására visszakapja tulajdon házát, mezejét és másféle jószágait. Elizeus felkeresi Damaszkuszt. Benhadad király beteg volt. Hazaelt küldi Isten emberéhez, érdeklődjön tőle, felkel-e még a király. Elizeus megint igazat mond. Amit lát, megkönnyezi. A király felkel, de meghal. Izraelt pedig te megtámadod, s városait felgyújtod, harcosait megölöd, várandósait és csecsemőit kettévágod – jósolja. Látszólag meglepi Hazaelt ez a válasz. Ám mindez bekövetkezik. A király meggyógyul, Hazael fog egy takarót, vízbe mártja, és az arcára borítja Benhadadnak, aki megfullad. Jorám lesz Júda királya (ur. 848-841). „Olyat tesz, ami gonosznak számít az Úr szemében.” Az ő idejében Edom és Libna elszakad Júdától. Jorámot fia, Achaszja követi a trónon. Együtt támadnak Hazael ellen, de az arámok megsebesítik Jorámot, akit Júda királya meglátogat Jiszraelben. Közöm. El-elcsodálkozom a próféták érzékenységén. Élő kapcsolatban álltak az Úrral. „Látták” a jövőt, s rendre bekövetkezett, amit láttak. Ami Hazaelt illeti, azt tette, amit a 21. sz.-ban Guantanamo foglyaival vallatóik. Tudom, utóbbiak nem mentek el a végsőkig – csak majdnem. Elizeus megsiratja népét, hiszen „látja” pusztulásukat. Megint egy előkép. Krisztus is megsiratja Jeruzsálemet, mert látja pusztulását. (Vö. Jézus a golgotára menet találkozik az asszonyokkal.)      
   

Morus Szent Tamás több műve olvasható magyar nyelven. Mondják, hogy mind közül a legunalmasabb az Utópia. Lehet benne valami, mert több nekirugaszkodás után sem sikerült a végére érnem. (Mindent egybevéve könnyen előfordulhat, hogy bennem van a hiba.) Még ennél is vastagabb kötetét viszont végigolvastam: (Erősítő párbeszéd balsors idején) sőt recenziót is írtam róla a Távlatok c. lapba. Mégis van ezeknél emészthetőbb írása. Azonnal kiderül, hogy egy írott szöveg nem feltétlenül akkor jó, ha terjedelmes, hanem akkor, ha választott témáját kimeríti, s témája lényeges mondanivalójú, maga az írás használható, mindenkire vonatkoztatható, mindenki ráismerhet benne saját körülményeire, s alkalmasnak ítélheti arra, hogy maga is „éljen” vele. Ilyen írása az alábbi ima, amelynek lehet, hogy van jobb fordítása. Egy kuriális anyag egyik lábjegyzetéből ollóztam ki, mert nemcsak Ferenc pápának teszik, hanem nekem is. Úgy vélem, alapos az abbeli reményem, hogy mindazok tetszését megnyeri, akikhez közel áll a jó pápa életpéldája. A pápa napi használatra ajánlja 
Morus Tamás imáját:
„Adj, Uram, jó emésztést! De legyen is mit emésztenem! 
Adj testemnek egészséget, s persze szüntelen jó kedvet is, mert ez az egészség záloga! 
Adj, Uram, ép lelket: lássam meg a jót és a tisztát! Ne türelmetlenkedjem a bűn miatt, de találjak utat, hogy legyőzzem azt! 
Áldj meg olyan lélekkel, mely nem ismeri az unalmat, nem morog, nem sopánkodik és nem elégedetlen.
Ne engedd, hogy túl komolyan vegyem azt a valamit, ami sokszor belém lopakodik és neve: „ÉN”. 
Add, Uram, hogy értsem a tréfát. 
Tégy képessé, hogy mindig megoszthassak valamit másokkal. Ámen. 
(Ferenc pápa naponta elmondja)
Összefoglaló a 2Kir 7-hez. (a 6. f. szerves folytatása) A király kérdésére Elizeus azt válaszolja, holnap véget ér az aszály okozta drágaság. A király fegyverhordozója nem hiszi. Elizeus jövendöli neki: te nem is eszel az olcsó ételekből. Történt pedig, hogy négy leprás elindult az arám táborba, gondolván, ha megölik őket, véget érnek szenvedéseik, ha ételt kapnak, nem halnak éhen. Ám azt találták, hogy „égi lovasok zaja” szétszórta, menekülésre késztette az arám harcosokat. A leprások kincseket találtak az üres táborban. A kincseket elássák, s indulnak a tényt jelenteni a királynak. Erre a nép kivonult kifosztani a tábort. A kapuban elsodorták közben a fegyverhordozót: halálra taposták. Így ő csakugyan nem evett a zsákmányolt ételekből. Közöm. Megértem, hogy a kiéhezett nép nekilát az ingyen ételeknek, italoknak. Ám nekilát azonnal a zsákmányszerzésnek is. A „Mit lehet itt ingyér kapni?” napjainkig kísérti az embert. Ki is használják a kereskedők. Az emberek pedig verik egymást, hogy a bagóért vesztegetett és kis darabszámú portéka kié legyen. Nem veszik észre, hogy ezek az aránytalan leértékelések csak a káosz növelésére elég jók, csak az alantas ösztönök táplálására, kísértésére elég jók, miközben arcul csapják mindazokat, akik a termékeket fáradságos munkával előállították, forgalmazták, s jónak, hasznosnak gondolták. Szégyellhetjük magunkat, zabrálók.           

Nem az ellenzék és a kormánypárt, nem a jobb és bal, nem a liberális és nemzeti oldal különbségét kellene erősíteni, hanem azt, ami összeköt minket. Tegnap a Civil kaszinóban elhangzott egy fontos mondat. Minden nemzet pártokra oszlik, és minden nemzetben vannak vitás kérdések, amelyet különféleképpen értékelnek a polgárok, de az a fajta meghasonlottság, amely a törésvonalak mentén szétszabdalja országunkat, az nem jellemző másokra. Ez a legfőbb bajunk, erre kellene orvosságot keresni.
Egyetértek. Sokféle módon lehet artikulálni az egységre törekvést. Megfigyelhetjük, hogy az EU indulatos kifakadásaira a magyar képviselők többsége általában hideg fejjel, diplomatikusan, sőt nagy tisztelettel reagál, megmaradva a normalitás keretein belül. Ez egy módja a tisztességes párbeszédnek. A kesztyűt felvéve, de hangvételben nem azonosulva a felhorgadó felekkel. Ami belföldet illeti, sok-sok intelligenciára, jó indulatú és őszinte tájékoztatásra van szükség ahhoz, hogy az ellenségeskedés kátyúit betömjük, segítő szándékkal hordjuk el az ellenségeskedés hepehupáit. Mi katolikusok esténként imádkozunk a nemzet egységéért, a szomszédainkkal való béke fenntartásáért. (Ld. az összefoglalóm végét alább.) Oda írtam, ami ide is illik: Korunkban a szleng nagy divat. Egy ilyen meglehetősen elterjedt kiszólás fogalmazódott meg bennem. Amikor egymásnak feszülnek az indulatok az élőbeszédben, a kommentekben, az egyes gyűlölettől fröcsögő, vagy hegeket feltépő megfogalmazásokban, érdemes széltében-hosszában alkalmazni: „...én is szeretlek téged.” Úgy van ez, mint a propaganda egészére vonatkozóan: Ha elég sokat mondják, leülepszik az emberekben, s talán leolvad az a jégfal, amely az ország egyik felét elválasztja a másiktól. Két szlogen foglalkoztat még. Az egyik 200 éves, és többször leírtam (Magyar magyart rontja. Kár. Bár több esze volna már.)
A másikat 2000 éve írta le Szent Pál: „Ha marjátok és rágjátok, vigyázzatok, hogy fel ne faljátok egymást. (Gal 5,15) Mindkettő a lényeget mondja, de negatív kicsengésű. Nekem azért tetszik jobban az „...én is szeretlek téged (titeket)”, mert teljesen pozitív, még akkor is, ha adott alkalommal némi ironikus felhang érezhető ki a megfogalmazásból. Ráadásul az is szócska feltételezi a kölcsönösséget (tisztel, akit tisztelsz).
Összefoglaló a 2Kir 6-hoz. Elizeus csodái. – Keresgélés nélkül megtalál egy házépítéshez használt, Jordánba esett baltát. A balta felúszott a folyó aljából. (Úszik, mint balta nyél nélkül. Itt az ellenkezője történik.) – Arám királya háborút akar Izrael ellen, de nem teheti titokban, mert a betörési szándékról Elizeus értesíti saját királyát. Meg akarják érte ölni az arámiak, de Elizeust tüzes lovak és szekerek veszik körbe. Az ellenséget az Úr vaksággal sújtja Elizeus kérésére, aki elkíséri őket Szamáriába. Ott megnyitja szemüket, s látják, hogy az ellenség gyűrűjében állnak. A király kikéri Elizeus tanácsát: Öljem-e meg az egész hadat? A próféta egészen mást javasol. Vendégeld meg őket, úgy térjenek vissza urukhoz. Attól kezdve soha többé nem hatoltak be Izrael területére. – Egy harmadik történés. Aszályos évek következnek Szamáriára. Egymás gyerekeit falják fel a helyiek. Elizeust okolják a szárazságért, éhínségért. Meg akarják ölni. A király hírhozója orra előtt becsukatja saját kapuját. Közben a király is odaér, aki kikel magából, hogy vajon miért engedte az éhínséget az Úr? Közöm. A fejezetnek itt nincs vége, ez egy ószövetségi „folytatásos” (à suivre). Elizeus tanácsában (ellenségszeretet) már a hegyi beszéd szelleme sejlik fel. „Tegyetek jót gyűlölőitekkel. Akik átkoznak benneteket, azokra mondjatok áldást, imádkozzatok rágalmazóitokért. ... Legyetek hát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas.” (Ld. Lk 6,27) A Mester tanítását Pál is visszhangozza: „ha ellenséged éhezik, adj neki enni, ha szomjazik, adj neki inni. Ha ezt teszed, izzó parazsat raksz a fejére. Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, inkább te győzd le a rosszat jóval.” (Róm 12,20–21) Aki ismeri a Mária rádió máig naponta elhangzó műsorát (Ima Magyarországért, este 8 órakor), az tudja, hogy kötött szövegeinek a végén ez a páli idézet hangzik el.  Ennek mai megfordítása: „... én is szeretlek téged.”

Tegnap társaságban szó esett arról, hogy megmutatható-e, hogyan tart kapcsolatot valaki Istennel. Én említettem, valaki táncot jár az Úr előtt, valaki nézi a szentségi Jézust, s az visszanéz (az arsi plébános híve), a pogány francia Fossard-t megérintette a templomban folyó szentségimádás, Dienes Valéria életgyónást végez, majd hazatérve érzékeli, hogy tele van a szobája, lakása valamivel, sőt nem valamivel, hanem Valakivel, és ebben a légkörben lubickol három napig, hogy utána soha ne ismétlődjék meg a jelenet. Többen tagadták, hogy egy ilyen kapcsolatról be lehessen számolni. Én meg azt állítom, hogy mindezek a példák arra mutatnak, hogy lehetséges. Egyetlen adalék hangzott el ez ügyben. Werner Alajos pap zeneszerző – csakúgy, mint Prohászka O. – éjszakánként éjfél után 2-ig rendszeresen adorált a szentségi Krisztus előtt. Ez abból derült ki, hogy vendégeit mindig állva fogadta. Ha leült volna, azonmód elaludt volna.
Ma reggel a fb-on olvasom Várnai Péter esperes írását. Engem igazol. Én is tudom, hogy az Isten nem fogható szavakba, ám mégis lehet róla igaz szavakat megfogalmazni. Idézem a VP-t: [vannak] „szavak, amelyek képesek leírni a leírhatatlan és végtelen titkot: magát Istent. Már az is puszta istenbizonyíték, hogy a végtelen transzcendencia megnevezésére használunk egy kifejezést. A véges fogalom képes a végtelen befogadására [íme]. Szólni és teremteni a Biblia szerint ugyanazt jelenti. Isten szólt, kimondta a Létet, és ezzel kifejezésre juttatta Önmagát. Mi is a szó által mintegy megteremtjük a környezetünket és alakítjuk egymás életét. Istenről beszélni kell! Istenről beszélni felelősségteljes és kötelező. Istenről beszélni erkölcsi ügy [íme]. Krisztus követői ma is feladatul kapják, hogy beszédes tetteikkel és kimondott szavaikkal tegyenek tanúságot a közöttük Élőről. Ha a közömbösség, a lelki süketség vagy a hatalmi arrogancia (vö.: ApCsel 5,40) tiltja is meg a Róla való beszédet, annál inkább kell szólni Róla! A Szentlélektől kapott hatalommal, okosan, szeretettel.” ...
Még felvetettem, hogy életem hátralévő részében okos dolog-e, ha naponta posztokat írok. Nem volna-e hasznosabb más feladat után nézni. Érzésem szerint el se jutott a társaság tudatáig felvetésem. Vagy csak nem tudtak vele mit kezdeni?     
Összefoglaló a 2Kir 5-höz. Elizeus meggyógyítja a szír Naamánt. A szír vezér, N. Leprás volt.  A náluk szolgáló izraeli lány kibökte, hogy az izraeli Elizeus meg tudná gyógyítani. Arám királya írt Izrael királyának gyógyítást kérve Naamánnak. A király megszaggatta ruháját: Isten vagyok-e, hogy halált vagy életet osztogassak? Elizeus megtudta, s Naamánért küldet. Amikor megérkezik, kiüzen neki, hogy mártózzék meg 7x a Jordánban. Naamán vonakodva bár, mégis megteszi. Azonnal megtisztul. Elizeus nem fogad el tőle „hálapánzt”. Naamán kér egy szekérnyi földet Izrael földjéből, hogy az Úrnak áldozzon. Elizeus elbocsátoja: Menj békével. Ám szolgája, Gichaszi Naamán utána siet, mondván, hogy ő biz elfogadna pénzt. Hazudik valamit, s két talentumnyi ezüsttel tér haza. Elizeus felrója neki mohóságát. Gichaszi nyomban fehér lett, mint a hó a leprától. Közöm. Naamán története ismert volt Jézus korában is. A Mester megemlíti, hogy „sok leprás élt Izraelben Elizeus idejében, de egyedül csak a szír Naamán tisztult meg”. ( Vö. Lk 4,27) Izrael királya joggal feltételezte, hogy politikai beavatkozásra keres ürügyet Arám királya, amikor a lehetetlen teljesítését kéri. Naamán szertartást vár, liturgikus cselekedetet, imát, de csak egy utasítást kap. Ezen húzza fel magát. Az Úr, aki végtelenül egyszerű, mindenben jelen van, nemcsak a szertartásokban. A hétszer való megmerítkezés kérése teljesen érthetetlen Naamánnak, ám meggyógyítja. Akik a Szentolvasó 50 üdvözlégyét kifogásolják, azoknak nem árt ezeken elgondolkozni. Attól, hogy valamit nem értek, még lehet jó, sőt nagyon jó, sőt mi több, hasznomra válhat. Meg megjegyzem, hogy mintha ma is a lehetetlent kérnék egyes hatalmasok másoktól, olyasmiket, amiknek maguk se tudtak soha megfelelni. (Vö. a Lupus et agnus c. fabulát.)

A járda flaszterjére fagyott minták olyan változatosak, mint a hópelyhek, a jégvirágok, a kristályok. Volt idő, amikor megpróbáltam ezeket fotózni váltakozó sikerrel. Sok múlik a helyes világításon. Mint ahogyan a fák ágain megtelepedett jég szépségének a megmutatásához is kellő megvilágítás szükséges. Az elmúlt negyedszázadban egyszer találkoztam ezzel a tündérvilággal, az utcai világítás hajnali fényében. Olyan volt, mintha a csillárok nem felülről lefelé, hanem alulról felfelé állnának csillogó karjaikkal, ékességeikkel. Elmúlt az egyszeri látvány, és csak bennem él. Nem volt nálam semmi, amivel megörökíthettem volna. Mivel mára ónos esővel riogatott a meteorológia, lesben álltam, hátha megismétlődik a jelenség. De nem. Mindössze egy kis csúszósság keletkezett reggelre az „átmeneti tavasz a télben” időjárási helyzet alkalmával.
Mindenki olyan kalappal köszön, amilyen van neki, továbbá szabómód a hozott anyagból dolgozik, sőt azt főzi, amihez alapanyaga van.
Így van ez velem is, meg a fotótémákkal. Olykor megejt környezetünk szépsége, s megpróbálom megörökíteni. Ez történt ma reggel is, hajnalban és hajnal előtt. Hajnal előtt a lámpák és a napkelte versenyeztek egymással. Hajnalban a nap győzött, kölcsönadva fényét a kioltott utcai lámpatestnek is. Ezekből próbáltam valamit kihozni. Kicsit bemozdult, kicsit visszatért a téma, de az enyém.
Tartom, hogy az is bolond, aki olyan kalappal akar köszönni, amilyen nincs neki.
Nekem van.
És mindig ilyen van, egészen addig, amíg el nem költözünk innen.
Összefoglaló a 2Kir 4-hez. Elizeus csodái. – Egy özvegyasszony, aki Elizeus segítségét kéri nyomorúságában: Hitelezői vinnék fiát rabszolgának. Elizeus kérdezi: Mid van. Olajam és korsóm. Mire a próféta: Nosza, kérj minden szomszédodtól üres edényt. Majd korsódból töltsd meg őket egymásután, aztán vidd el nekik olajjal együtt. Árán megválthatod adósságodat s megélsz belőle fiaddal.
– Egy sunemi asszony szobát építtetett a prófétának. Az meg kívánta hálálni. Az életes asszonynak azt mondta. Egy év múlva fiad születik. Így is lett. A fiú növekedett, majd meghalt. Az asszony Elizeust kérte, tehetne-e valamit fiáért. Az felment és testével melegítette a kihűlt tetemet. A fiú magához tért.
– Éhínség idején azt főztek az emberek, amit találtak a mezőn. Ám rosszul lettek főztjüktől. Elizeus parancsára lisztet adtak az ételhez. Ez méregtelenítette, nem is betegedtek meg többen.
– Egy ember húsz árpakenyeret hozott Elizeusnak. Az szólt neki, oszd ki az emberek között. Mire a kenyeret hozó ember. Hogy osszam ki 100 ember között. Menj csak és oszd ki, folytatta a próféta: az Úr azt mondja: ”Esztek, és még marad is.” Így is lett. Közöm. Szegények istápolása, halottak feltámasztása, kenyérszaporítás, a természet erőin való úrrá levés. Mind-mind Jézus csodáinak előképei. Nem is kommentálom, annyira egyértelmű. 

Még 364 nap, és vége az új évnek. Az első nap bemutatkozása két furcsaságot hozott. Szürke maradt egész nap az ég. Csak tudni lehet, tapasztalni nem, hogy süt a nap a felhők felett. A másik egy helyi jellegű történés. Nógrádban 4-es fokozatú földrengést észleltek. Az nálunk az erősebbek közé számít. A körülmények úgy hozták, hogy egész napunkat a lakásban töltöttük. Ma is így lesz. A közel lakó unokák megérkezése egy napot csúszott. A megérkezés elnapolása nem dobott fel. Persze, hiszen kedveljük a társaságukat. Ám azonnal beláttam, hogy örülnöm kell a változásnak. Hiszen életük a mi közelünkben zajlik. Csaknem naponta találkozunk velük valamilyen formában. Most adódik az a ritka lehetőség, hogy a másik nagyszülők is saját közelségükben tudhassák az uncsikákat, akik az eltelt időszakban megismerkedtek új tartózkodási helyükkel és otthonosan érzik magukat benne.
Örömömre szolgál az is, hogy egy asztalnyi csocsóval szórakoznak a móvári unokák. Zs. telefonba mondja, hogy attól jó ez a játék, hogy önfeledten játszókkal a meccsek során mindenről lehet beszélgetni velük. A csocsózás fórum jelleget öltött. Erre nem gondoltam. Azt meséltem el viszont, hogy milyen tündéri szituáció, amit Levi unoka kér tőlünk. Nevezetesen, hogy vegyünk a kezünkbe egy állatfigurát, s az állatka nevében kérdezzük ki viselt dolgairól. Egy kiskakasnak szívesen elmondja Levente, hogy mi történt vele az utolsó kiránduláson, merre jártak, volt-e ülőhelye a fogaskerekűn stb. A lényeg, hogy a kakast, kacsát, bármit magunk előtt tartsuk, s mögüle, az illető állat hangját utánozva kérdezgessük. Jót mulat rajta, mi pedig megismerjük az ő életének a mozgatóit, irányultságait, észjárását stb. Zs. mondja, hogy ezt pszichológusok is alkalmazzák a gyermeklélek titkainak kihámozására. A különbség, hogy esetünkben nem mi kezdeményezzük, hanem Levi keresi a megfelelő formát ahhoz, hogy kimondja valamiképpen önmagát. És ez nem kis teljesítmény egy alig három évestől.
Nemsokára találkozunk.
Összefoglaló a 2Kir 3-hoz. Jorám (ur. 852-841) Izrael királya azt tette, ami gonosznak számít az Úr szemében, ha mérsékeltebben is Achábnál. Moáb királya Mesa hatalmas nyájakkal adózott Izraelnek. Acháb halála után azonban megtagadta országának rendszeres megfejését. Izrael, Júda és Edom összefognak ellene, s hadba szállnak. A pusztában szomjazók Elizeust kérik közbenjárásért. Az Úr nagy vizet bocsát rendelkezésükre. A próféta azt jósolja, hogy Moábot is a kezükre adja az Isten. A felkelő nap vörösre festi a patak vizét. A moabiták vérnek nézik, megfutamodnak, Izrael pedig csatát nyer. Mesa a hadi szerencse megfordítása miatt feláldozza elsőszülöttjét. Az izraeliek meggyűlölik érte. Közöm. Ahhoz, hogy egy tömeg megmozduljon valamerre, elég egy kellő pillanatban közéjük dobott szikra. Olyan indulatokat képes elszabadítani, amelyenek beláthatatlan következményei vannak. Ez történt a moabitákkal is, akik téves következtetéseket vontak le a kelő nap vörös fényéből. Ez történhet ma, amikor az ellenzék tüntetéssel újra megkíséreli kibillenteni a kormányzókat hatalmi helyzetükből. Egy reggeli fb-bejegyzés óva int mindenkit, hogy szembemenjen az elégedetlenkedőkkel. Egyetértek vele. A történelem számos eseménye igazolja, hogy káoszt milyen könnyű teremteni. Csakugyan. Rombolni könnyebb, mint építeni. Megosztottságot szítani könnyebb, mint közösséget építeni. Kritizálni könnyebb, mint felelősen dönteni a közjó érdekében. Különösen, ha egyes döntések következményei saját életünkre nézve nem kifejezetten előnyösek. A gyűlölet ösztönösen jön az emberekből, a szeretetért sokat kell dolgozni: saját magunkon faragni. Figyeljünk arra, miket kér Ferenc pápa újévi körlevelében.

Újév napja. Ver a szívünk, lélegzünk. Hajnalok hajnalán felkelünk. Nézzük a FB-bejegyzéseket. Az ezerszer ismételt képeket, összeszedett észrevételeket, miszerint idén egész évben 2015-öt írunk. Alighanem az évforduló környékén láttam is vagy 2015-ször. A BÚÉK-ot csak ezerszer, ebből 100-at én írtam. Tegnap a szikkadt zsemléket felvágtam. Jó lesz prézlinek. A maradék nescafét elpusztítottam, két banán átlógott 2015-re, ezekből reggel készítettem turmixot. Éjfélkor két pohár került a (nem)dohányzó asztalra, egyikben habzott a demi sec pezsgő, az enyémben nem, lefogta a műcukor. Nem szeretem a savanyú vinkót. A karácsonyi buliról sörök és gyümölcslék továbbra is várják végzetüket. Egy Schweppes-narancs van nyitva. Tényleg light. Az aszpartámon és a vízen kívül alig van benne valami.
Reggel megnyitottuk a pc-inket. Ki-ki a magáét. Eléjük ültünk, s a szokásos műsort lezongoráztuk. Napi posta (e-mail, FB-bejegyzések, képek, kezdőlap, youtube, képgelériák, filmek, zenék), akkora tömegben, hogy életem végéig a képernyő előtt ülhetnék, akkor se érnék a végére. Ha jól emlékszem, a Google-ra naponta feltett fotókat, ha papírképként egymásra helyeznék, 82 emeletes épület magasságával vetekedne a képtömeg. Így újév napján azon gondolkozám, hogy értelmes volna a gépek és képek előtt töltött időt redukálni, amennyire csak lehet. Okfejtésem világos és egyszerű. Ismert a svéd gyermekvers:  
Bélyeg 
Bélyeget gyűjtöttem.
Papa hozott egyszer egy kilót.
Azóta nem gyűjtök bélyeget.
           (Siv Winderberg)
Fordítsuk ezt PC-re.
Számítógép (vagy mobil, okostelefon, tablet, etc.)
A számítógép előtt ültem.
A Google felpakolt egyszerre milliárd információt.
Azóta nem vonz a képek (zenék, írások, filmek, kommentek, stb.) komfortja, amelyet úgyszólván azonnal és minden erőfeszítés nélkül kapok meg.
S ha még ez se volna elég, I.-től idézem, aki ma küldte többek között ezt a bölcsességet. „Mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik.”
Gyerekek! Egy újabb közhellyel zárom posztomat év elején. Nem én voltam. Berzsenyi. Tőle idézem: „Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül,
S minden míve tünő szárnya körül lebeg!
Minden csak jelenés; minden az ég alatt,
     Mint a kis nefelejcs, enyész.”    
(Közelítő tél részlet)
Elrepült 2014, elrepült 68 évem, elrepült az a néhány nap, amit unokák nélkül kellett töltenünk a két ünnep között, levettük a Levente fotóival gazdagított tavalyi naptárt, majd visszatettük azzal a képpel, ahol teljes összpontosítással igyekszik egy csokoládétáblából minél nagyobb darabot magába fogadni.
Már csak egy vallomás: A képekre hivatkozást az ihlette, hogy megnéztem Kati-Robi 37 fotóját a FB-on (minden erőfeszítés nélkül), a svéd gyermekverset és a Berzsenyi-idézetet a google segítségével, a hegycsúcson lakásról szóló gondolatot a napi e-mailekből másoltam.
Nem is olyan egyszerű a mi életünk, néha bio, zömmel virtuális.
Összefoglaló a 2Kir 2-höz. Elizeus követi Illést annak tiltakozása ellenére Bételbe, Jerikóba s a Jordán partjára. Ott Illés rácsap a folyóra, az megnyílik előttük, száraz lábbal kelnek át rajta ketten. Tudják, hogy a stafétabotot Elizeusnak kell továbbvinnie. Az utód azt kéri Illéstől: „lelkedből kétannyi rész szálljon rám”. Illés reméli, hogy így lesz. Átadja köpenyét Elizeusnak, aki látja, ahogy Illés forgószélben tüzes szekéren elragadtatik.  Visszatér a Jordánhoz. Illés köntösével rácsap a vízre, s az megnyílik előtte. 50 prófétatanítvány indul Illés keresésére. Persze nem találják. Elizeus azonnal munkához lát. Egy mérgezett kutat sóval fertőtlenít. A másik csodája bizarr. Találkozik egy csapat fiúval, akik csúfolják: „Gyere fel, kopasz.” Ő meg megátkozza őket. Erre egy medve kilép az erdőből, és a fiúk közül 42-t megöl. Elizeus felmegy a Kármelre, majd Szamáriába tér. Közöm. A történetek számait nem kell túlzottan precíznek elismerni. A nagy számok az mondják, hogy „sok”. Nem tudom, valójában 42 fiút ölt-e meg a medve. Ki számolta meg őket? Ez utóbbi kérdés sokszor felvetődhet. Alighanem annyira pontosak ezek a számok, mint a maiak egy tüntetés résztvevőinek a számát tekintve. Pártállásfüggő a létszámbecslés. Ami pedig a halottakat illeti: Láttuk, Illés az elfogására indított tömegekből 102 embert hagyott elemésztődni. Itt 42 gyerekről ír a szerző. Sokra nem megyek vele, ha próbálom megfejteni a kisebb tömegpusztítás okait. Itt elég tán arra gondolni, hogy a korabeli társadalom inkább emlékeztetett egy hangyabolyra, mint a mai individualista atomizált embersokaságra. Másképp néztek az emberéletre, mint mi itt, most Európában. Bár nekünk is sokat kellene még fejlődnünk. Nem elmélet az, hogy egy ember lelke többet ér, mint az egész világegyetem.               

Gondolj el egy rajztáblát. Varázstábla az. Keretén belül fehér lapon műanyag fólia. A táblához ceruza is tartozik, de nem grafitceruza, hanem mágnes, amely előhívja a fehér lapból a fekete vonalat. Így képződik a táblán a rajz. Egy ilyen táblája van Leventének, amelyet szívesen használ, s meglehetősen szabályos köröket alkot rajta. Ezek hol labda, hol emberfej névre hallgatnak. Különösen akkor, ha rájön, a köralak alsó felén érdemes egy enyhén görbülő ívet húzni, ez lesz a mosolygó száj. Apja úgy tudja, hogy eddig egészalakos képet nem készített a mesterke. Ma ezt megtette. A szokásos fej alá két egymással nagyjából párhuzamosfüggőleges vonal került. Elárulta a mű címét is, ami természetes így karácsony táján: JÉZUSKA.
Azért tudom, hogy így esett a nagy eset, mert emailben megkaptuk a mű elektronikus változatát. Válaszoltam a drótpostára. Muszáj volt, hiszen, ha ez az alkotás a Jézuska, akkor ez egy szentkép. Levi első emberábrázolása az istenembert hozza a maga egyszerű kifejezési eszközeivel.
Elhisszük neki, hogy Ő az. Mint ahogyan elhisszük, hogy az altamirai barlangrajzokon vadász van meg bölény. Közös mindkettőben az eszköztelenség, a lényeg kiemelése és a rendelkezésre álló technikával való élés.
*** 
Olvasok egy vonalas időkben megjelent könyvet: A mai magyar nyelv címűt. Néhány érdekesség. Az iromba szóról mindenféle jelentést elképzeltem a szót hangulata alapján csak azt nem, amit valójában jelent: Pettyegetett. Ugyanígy a padmaly szóról valamiképpen a padlás egy félreeső zuga vagy valami hasonló jutott eszembe, de a szó a folyóáramlása folytán kimosott partbeszögellést jelenti. Nahát! Biztos sok ilyesféle van, annál is inkább, mivel a max. tízezres nagyságrendű szókincshasználatunkhoz képest több mint 1 millió elképzelhető magyar szó van, melynek jó részét értjük, de nem használjuk, más részüket valamilyen oknál fogva nem is értjük. Pl. egy tájegység, egy kor ahol, illetve amelyben meg se fordultunk életünkben stb.
Mivel a polgári év utolsó napjára értem: BÚÉK! – üzenem minden rokonomnak, ismerősömnek, ismeretlennek barátaimnak. Akik rég óta ismernek, tudják, hogy olykor legyintek az újévi fogadalmakra. Nem jelent nekem semmit: Mától új életet kezdek. Miért is tenném, hiszen még a régit se fejeztem be. A változások persze mindenki életében bekövetkeznek, de jobban szeretem a reformokat a forradalmaknál.
***
Jelentem még, hogy Estelle ma ünnepli 11. születésnapját. Isten éltesse a drágát, vagyis Bonne anniversaire! A többieknek is minden jót: Bonne année! 
Összefoglaló a 2Kir 1-hez. Acháb halála után fia, Achaszja balesetet szenved, s állapota súlyos. elküldet Baál-papjaihoz, hogy jósolják meg, felépül-e? Illéshez jut a hír, az Úrtól, s kérdőre vonja a küldöncöt, hogy nincs-e Istene nemzetének? Majd közli a Fentvaló üzenetét: Király nem kelsz fel fekvőhelyedről. Achaszja 51 emberrel üldözi Illést, aki egy hegy tetejére megy. Üldözőit tűz emészti el. A király újabb 51 embert meneszt utána. Ezek hasonlóképpen járnak. A harmadik 50 embert vezető kéri, hogy Illés ne ölesse meg őket, inkább lépjen a király elé. Az Úr angyala is biztatja, mondván, hogy nem lesz bántódása. Illés a király szemébe mondja, hogy meghal. Testvére, Jorám lett utódja. Közöm.  A 102 ember, valamint a király halála egyet nyomatékoz. Aki elfordul az egy igaz Istentől, magát bünteti meg vele. Illés a harmadik 50+1 fő életét nem oltja ki. (Persze nem ő teszi ezt, hanem csak engedelmeskedik egy oktató hangnak. „Ha Isten embere vagyok, szálljon alá tűz az égből, és pusztítson el ötven embereddel együtt.” Isten tüze volt az, mely lecsapott az égből. Egy Isten van, a többi nem az. De ez az egy ez VAN. Korábban mind hittek valamiféle istenségekben. Ma már itt sem tartunk. Az egy létét is kétségbe vonják sokan. Pedig a kérdés alapvetően meghatározó. Teljesen más a sorsunk, ha van, mintha nincs. Ha elfogadjuk, hogy van, azonnal egy következő kérdés tolakodik elő. Hogyan viszonyulunk hozzá? Keressük, megpróbáljuk függetleníteni tőle magunkat, miképpen egykor Jónás tette? 

Mivel nagy tömeg gyűlt össze nálunk (45 fő), rákészültünk (mármint főleg a feleségem) étellel, itallal a fogadásukra. A szokásos gyakorlat idén is utolért bennünket. Senki nem szerette volna, ha kevés a kaja-pia, így hát ki-ki hozta, amit gondolt. Jutott is, maradt is. Amit vittek, vitték, amit itt hagytak, itt maradt. Néhány példával szeretném illusztrálni a felhozatal végpusztulását.
– A nyitott söröket megittam. (Nem voltak rosszak, nem értem, miért nem itták meg, akik felbontották.)
– Mikulásra vettünk két marék szaloncukrot. Elfogyott. Kipipálva.
– Bejglit se nem készítettünk, se nem vettünk, csak ettünk. Elfogyott. Kipipálva.
– A Negro cukorkák közül az eukaliptuszos elfogyott, a mézes-töltöttből még van.
– Tegnap reggel megettem azt a házi kenyeret, amit M. és E. hoztak (diétás).–  
– A 24.-i ebédre vett kiflik megmaradt része reggel elfogyott.
– Diétás diós kekszek. Ma délben a végére jártam.
– Tücsi szépséges ehető tobozai. Egyet felfaltam, kettő még fogyott. Egyet oda akar adni valakinek.
– Egy nyitott Coca-Colát ma befejeztem.
– Örömmel jelentem, hogy a húsos káposzta (az egyetlen dolog, amely újramelegítve is jó), számos újramelegítés után ma elfogyott.
– A termoszba töltött Nescafé fogyasztása folyamatosan történik. Hűtőben eláll. Holnap végzek vele.
– Az ám! Banán! Még van egy fürt. Mindig abból készítek turmixot, amelyik megbarnul az irigységtől.
– Csillagszóróból mindössze három fogyott. Hasonló ütemű fogyással kalkulálva kb. öt évre való tartalékkal számolok.
– Szeletelt kenyér még egy fél kiló van. Fogyásáig nem kell másikat vennünk.
– Tömény italból töméntelen sok lett. Minél többet ittak, annál többet hoztak.
– Lónyálakból (Cola, ananász-, őszibarack-, almalé különféle koncentrátumban) is akad doszt. Nem bánom, hogy így van, mert a közeljövőben nem kell belőlük a másfélemeletnyi magasságba cipelnem. Ez alól a tej az egyetlen kivétel. Abból hamarosan szükség lesz egy kartonnal (12 l).
A balkonra kitett üdítőitalokból a fogyás arányában beemelek egyet-egyet a frigóba, hogy melegedjék.
Mindezek után kérdezheted, hogy hogyan alakult a rizikófaktorom az ünnepek óta? A tévében láttam egy felsorolást, hogy melyek azok. Hamarjában két jó villan elő: (leszoktam a dohányzásról kb. 30 éve) és lenyírta a hajamat az asszony, tehát fogytam. Az érdeklődőkkel ezúton közlöm, hogy az injekciókúra után változatlanul szedem az orvosok előírta szereket. Nem árt az óvatosság. Hogy miért? Egyszer egyik lányom hozott haza egy könyvet Dobd el a szemüvegedet címmel. Elolvasták, gyógytornásztak, s szót fogadtak nekem, aki azt kértem tőlük, ha eldobnák a szemüvegüket, ne túl messzire dobják, hogy szükség esetén megtalálják. Megtalálták. Hordják.
Összefoglaló az 1Kir 22-höz. Achábot elkapja a harctéri idegesség. Csatát kíván indítani Ramot ellen. Megnyeri ehhez Júda királyát, Jehosafátot. Acháb 400 prófétája fényes győzelmet jósol, egyedül az Úr prófétája, Michajehu mondja el az igazat. Elveszíted a csatát.
Mondj igazat, betörik a fejed! – szól a magyar közmondás. Így volt ez a bibliai időkben is. Michajehut börtönbe veti Acháb a rossz hírért. A király álruhában csatázik, nyílvesszőt kap a hasába, estére meghal. (Kutyák nyalják fel a vérét.) Az izraeliek menekülnek. Achábot fia, Achaszja követi a trónón. (ur. 853-852) „Olyat tett, ami az Úr szemében gonosz. Baált imádta az Urat »ingerelve«.” Júda felett Jehosafát az úr (ur. 870-848). Ő olyat tett, ami kedves az Úr szemében. Utódja fia, Jorám lett. Közöm. Ma nem próféták, hanem statisztikusok, társadalomtudósok, stratégák mondják el véleményüket a rezsimeknek, kabineteknek, kormányoknak. Ha részrehajlás nélkül végzik munkájukat, van rá esély, hogy tanácsaik jó hatással lesznek a társadalmat kormányzókra, a közjóra, a geopolitikai térségre. De ha a szakemberek hízelgésből, korrupt céllal, karrierizmusból, stb. félrevezetik elöljáróikat, szinte biztos, hogy együtt buknak. A hiteles tájékoztatás szakszerű és nem részrehajló. Mindenféle propagandisztikus élnek híján kell lennie.    

Ahogy a karácsonyi ünnepkör egyik hangulatos dallamos nótájának a szövege mondja: Szép kelet, szép nap, szép napunk támadt, szép napunk támadt. Reggel óta hétágra világít a nap. Sütne is minden bizonnyal, ha át tudná törni a tél úrfi keltette fagyot. Ám kora reggel -5 fok volt. Sebtében feltöltöttem a kocsi szélvédőmosóját télálló folyadékkal.
Tegnap késő este sokáig hallgattam a Mária Rádió ünnepi adását. Elhangzott abban preklasszikus pasztorále, szép vers, szép szövegek, imák, pápai áldás, és még sok minden. Többek között egy hosszas regölő, amelynek jókedvű szövege némileg megragadt bennem. Mivel megtaláltam a Google-n, idemásolom az egész szöveget, már csak azért is, hogy akik olvassák, azok a nóta jókívánságait vonatkoztassák magukra, mint ahogyan én is kívánom mindenkinek a jövő évre, aki csak a blogomra téved.
Nosza, pajtás, keljünk fel,
Betlehembe menjünk el,
Ott született a Messiás,
Kit megjövendölt az írás.
Mellette van Mária, Mária,
Szénán, szalmán szent fia.

Csuda dolog, mit beszélsz,
Álom-é ez, vagy mesélsz?
Hogy a Messiás született,
Betlehembe helyeztetett,
Egy rongyos istállóba, jászolba,
Bétakarva pólyába.

Hadd kívánjunk egy párat
A bőkezű gazdának:
Sonka legyen kenyerén,
Isten hordja tenyerén.

Hadd kívánjunk egy párat
Ennek a gazdasszonynak:
Szeme legyen ibolya,
Szeretgesse az ura.

Hidd el, hogy nem mesélek,
Igazságot beszélek.
Mert az angyal szava hirdet:
Igazságot, békességet.
Mihelyt mondja Glória, Glória,
Nékünk szerencsés óra.
Összefoglaló az 1Kir 21-hez. Nábot szőlője, illetve az élete a tét. Felidézem az ismert történetet. Acháb szomszédjának, Nábotnak a szőlőjére szemet vetett. Az nem akart megválni örökségbe kapott kertjétől. Emiatt Acháb depressziós lett. A felesége, Izebel vette kezébe az ügyet. A király pecsétjével ellátott levelében parancsot adott Nábot koholt vádak alapján való kiirtására. Szereztek két semmirekellő férfit, akik állították, hogy Nábot káromolta az Istent és a királyt. Azonnal megkövezték őt. Acháb pedig elment, hogy birtokba vegye Nábot örökségét. Illést az Úr inti, hogy induljon a királyhoz. Az felkeresi Achábot és tudtára adja, hogy ő és háznépe ugyanúgy végzi, mint Nábot. Férfitagjai vérét a kutyák fogják felnyalni. Acháb vezeklőruhát ölt és böjtöl. Illés ezután értésére adja, az Úr megbánását elfogadta, s csak utódai idején következnek be a véres események. Közöm. Ha a mai taktikusokra gondolok, akik szemet vetnek mások földjére, olajkincsére, aranytartalékaira, nemde képesek hasonló aljasságokra? Vajon miben bizakodnak? Remélik, hogy rágalmaik megtorlás nélkül maradnak az Úr előtt? Egyszer mindenki a szőnyeg szélére áll, és elmeséli, hogy mit tett, amíg a földön élt. Még annyit megjegyzek, hogy a nép vénei parancsra kövezték meg Nábotot. Visszacseng-e ez a „parancsra tettem”. Nem így védekeztek a nürnbergi per elítéltjei? Nem így védekeztek volna fordított esetben az amerikai főtisztek? Avagy ők nem parancsra cselekedtek? Mi fontosabb, az Isten parancsára vagy az ember parancsára cselekedni? THAT IS THE QUESTION!