Mickey webnaplója

A fb-on szörfölve ráakadtam egy emberre, aki Czakó G. és Halász Lajos mellett harmadikként pásztorolta a rendszerváltáskor megjelent katolikus folyóiratot (IGE-N). Amikor újságírói akadémiát indítottak, beneveztem (életem legélesebb-édesebb váltása). Nos, ők vezettek be sokunkat a lapszerkesztés és -írás, a korrektúra stb. elméletébe és gyakorlatába. Álljon itt a neve annak, aki utóbb a váci egyházmegye diakónusa lett: Ő Magyar Bertalan. Névjegyéből kiderül, hogy nálam 13 évvel fiatalabb emberként tanított bennünket. Élénken emlékszem, milyen nagy élvezettel vetették rá magukat a szerkesztőség tagjai a házi feladatként készült krokikra, esszékre, hosszabb-rövidebb írásokra, mínuszos hírekre. Ők csak desszertnek nevezték ezeket a próbálkozásokat, és ízekre szedték. Miért így, miért ezzel a kifejezéssel, miért ismételődik, miért, miért, miért... Akkoriban meg is fogalmaztam magamnak: Itt az jár rosszul, aki megírta a megírandót, mert a poénosra vett bírálatok nyomán a firkásztanuló olykor mindenütt szeretett volna lenni, csak a helyszínen nem. Az az édes az egészben, hogy azok hahotáztak a legjobban (leghosszabban?), akik remélték, hogy nem marad idő az ő vackaik számonkérésére. (Általában nem is maradt.) Rég volt, igaz volt, érdemes volt kitartani, ameddig munkám folytán el nem kellett szegnem további jelenlétemet. Ha akkor tovább maradok, ma már főszerkesztő lennék/nyugdíjas lennék/nem is élnék/újságírást tanítanék/avagy ugyanúgy alkalmi felkéréseknek tennék eleget, mint mostanság. Meglepő módon a desszert szó mélyen megragadt bennem, el odáig, hogy a szokásos agapé nemcsak beszélgetésekből, találkozásokból, eszem-iszomból áll, hanem közben elhangzik egy-egy rövid, csattanós, többnyire humoros történet is, amelynek a „desszert” nevet adtam. Apró különbség, hogy itt csak nevetni, tapsolni szabad, kritizálni nem.
Ami pedig a nevekről eszembe jut.
Vannak érdekes névpárosítások, amelyek fennakadnak eszméletem rostáján. Ilyen Magyar Bertalan neve is. Ugye volt két űrhajósunk, egy tényleges és egy potenciális. Ha valaki nem emlékezne rá, a két repülős neve: Magyari Béla és Farkas Bertalan. Nocsak: Magyar(i) és Bertalan.
Továbbmegyek.
Nálunk így jött sorba az első két gyerek neve: Gábor, Miklós... Mint a színészé: Gábor Miklós.
Már csak egy különös egybeesést említek, amely igazából kettő. Amikor a jezsuitáknál dolgoztam, hosszasan Lukács János volt a tartományfőnök. Mivel a négy evangélista neve sorrendben: Máté, Márk, Lukács, János, arra tippeltem, hogy az ő utódja neve nem lehet más, mint Máté Márk. Tévedtem: Tamás lett. Ám az élet tartogatott egy fricskát. Két rokongyerek érkezett a nagyobb családba, csaknem egyszerre. Mit gondoltok, milyen névre keresztelték őket? Az egyik a Máté, a másik a Márk nevet kapta.      
Összefoglaló a 2Kir 18-hoz. Júda királya Acház fia, Hiszkija (716-687) lett. Azt tette, ami kedves az Úr szemében. Leromboltatta a magaslati oltárokat, szent fákat, bálványokat, a hamisan bálványként tisztelt rézkígyót, melyet annak idején Mózes állíttatott fel. Vállalkozásai sikerrel jártak, miközben Szamáriát Szalmanasszár leigázta. Ám Hiszkija uralkodásának 14. évében Asszíria királya, Szancherib felvonult Jeruzsálem ellen. Az első kísérlet megegyezéssel zárult. A sarc értéke évi 300 ezüst- és 30 aranytalentum. Ám utóbb jelentős csapatot küldött az asszír király Jeruzsálem alá, méltatlankodva, hogy Egyiptommal kokettál Hiszkija. Olyan hangerővel tárgyaltak, hogy a város falain lévők jól hallották a fenyegetést. Ám a király parancsára nem feleltek semmit. Közöm. Újfent felmerül a kérdés: Mennyi sarc elég a korabeli vagy a mai kizsákmányolóknak? És egy történet. A Regnum Marianum ellen folytatott perben (1960-as évek) Miklós sógoromat (RIP) is kihallgatták a Gyorskocsi utcában. A nyomozótiszt egy napig faggatta-nyaggatta VM-t szépen, csúnyán, eredménytelenül. Gondolom, égi királyától (lelkiismeretére figyelve?) azt a parancsot kapta, hogy hallgasson. Roppant nehéz egy napig szótlanul maradni, amikor hol udvariasan, hol kemény hangot megütve provokatív kérdésekkel bombáznak valakit. Csak az eredménytelenül záródott nap végén szólalt meg, mintegy bocsánatot kérve a tiszttől udvariatlannak látszó hallgatása miatt, hangoztatva, hogy beláthatja, bármit mondott volna, azt az (alaptalanul) államellenes összeesküvéssel vádolt papok ellen fordították volna. Én megemelem előtte a kalapomat: Kemény legénynek bizonyult a sógor.        

Folytatom a tegnapi témát. Meglepett Werfel narrátorának és papjának végső okfejtése az Elsikkasztott mennyország utolsó lapjain. Most azon túllépve mégis az egész regényről akarok írni, mert az még érdekesebb. Adva Teta, egy morva falu szülöttje, aki rosszéletű rokonsága elől gazdag házhoz szegődik cselédnek, hogy életét mindenkitől független biztonságban töltse. Egész életében az foglalkoztatja, hogy az örök boldogságát bebiztosítsa. Ezért, amikor unokaöccsével beállít hozzá rokona azzal a kéréssel, hogy tanulmányait szponzorálja a nincstelen, de tehetséges gyereknek, Teta rááll. A fickó kihasználja nagynénjét, s 30 éven át pumpolja. Kedvéért próbálkozik a szemináriummal, ígérve, hogy pap lesz, de otthagyja. Hazudozik mindvégig: most misszióba megy, mint felszentelt, most így, most úgy. A lényeg, hogy az öregasszony fizessen, és lehetőleg sokat. A fiatalember léha életet él nénje pénzéből. Teta pedig boldog, hogy pap rokona lett, aki mindennap megemlékezik róla a misében. Utóbb találkoznak, s lelepleződik 3 évtized csalássorozata. Majdnem belehal a cseléd. Adódik, hogy befizet egy olasz zarándokútra, ahol az évek okozta elhasználódás és a déli forróság végzetesen kikezdik egészségét. A pápa még megáldja, ám a kihallgatáson elvágódik, s hamar meghal Rómában. Az író fő problémája a regény végéig: Gondoskodhat-e saját üdvösségéről valaki, aki egy embert kivéve különösebben nem volt jó senkihez, gépmód tette kötelességét azzal a reménnyel, hogy egy papságot támogató életfogytig tartó gesztus önmagában üdvözíti. A kérdés mindenkiben felmerül. Felmerült már a tanítványokban is, akik kérdezik Krisztust. „...akkor egyáltalán ki üdvözülhet?” Krisztus válasza: „Embernek az lehetetlen, de nem az az Istennek.” Na, ettől nem lettek vidámabbak az apostolok. Nézzük hát, hogyan közelíthetünk a kérdéshez. „Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött fiát adta érte, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen.” Tehát a hit kulcsfogalom. Jakab így ír levelében: „Tettek nélkül a hit meddő.” És még: „ha valaki vallásosnak mondja magát, nyelvét azonban nem fékezi, annak a vallásossága mit sem ér... az igazi vallásosság: meglátogatni nyomorukban az árvákat és az özvegyeket, és tisztán maradni a világ szennyétől.”(Jak 1 26-27) Tehát hitből fakadó tettek? Krisztus erre azt mondja: „Nélkülem semmit se tehettek.” Itt összeérnek a dolgok. Az üdvözül, akinek krisztushitből fakadó tettei vannak. Tágabban, akinek lelkiismeretével támogatott tettei vannak. Máshonnan közelítve: „Az istenszeretőknek minden a javukra válik.” Most már csak egy kérdés van: Ki szereti Istent? Aki megtartja parancsait. Isten pedig azt parancsolja, hogy szeressük Őt, és felebarátainkat; utóbbiakat, mint önmagunkat. János levelében még hozzáteszi: „Ne szeressünk se szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal.” Korábban pedig: „Ha valaki bűnbe esik, van szószólónk az Atyánál, Jézus Krisztus, az Igaz. ” Ugyanő állítja, hogy valamennyien bűnösök vagyunk. Ám Krisztus irgalmas szeretete nagyobb, mint a bűneink. Ezért hinnünk kell az Ő irgalmas szeretetében. Ám a Krisztusban való bizalom nem tehet megátalkodottá, azaz vakmerően bízóvá. Azt hiszem, ennél tovább nem juthatunk a témában.
Összefoglaló a 2Kir 17-hez. Hósea  (732-724) gonosz tetteket hajt végre. Az asszír Szalmanasszár behódoltatja. Rendszeresen adót fizet neki. Ám Hósea a Szó nevű fáraóval is megpróbál szervezkedni. Szalmanasszár ezért 3 éves küzdelem után elfoglalja Szamáriát, lakosait lecseréli bálványimádókra, Hóseát fogságba hurcolja. A szentíró részletesen kitér azokra az okokra, amiért Izrael a pusztulásba tart. Röviden: hűtlen az igaz Istenhez, s bálványimádásba kezd. Ezért nem tud szabadulni rabságából. Közöm. Ma a birodalmak, a pénzmágnások ugyanezt teszik a világgal. Megsarcolják a népeket, országokat, zavarkeltéssel, hatalmuk gyengítésével, a fegyverkereskedelem erőltetésével, amazok pénze kiszívásával. S nem örülnek annak, ha valaki szót szeretne érteni rajtuk kívül bárkivel. Hogy a nemzetek mit tehetnek? Amit én. Naponta meg kell térnem az Istenhez, s belső békémben senki sem háborgathat többé. Emberi méltóságom érintetlen marad. A többi meg nem számít.                              

Tegnap késő este befejeztem Franz Werfel: Elsikkasztott Mennyország c. regényének olvasását. A történet a 30-as évek végén játszódik Ausztriában (egy mondatot ír az Anschlussról), Olaszországban (egy szót se ír a fasizmusról), és a végén Párizsban találkozik az író-narrátor és az egyik szereplő, egy katolikus pap. Párbeszédükből idézek erősen rövidítve.
Író: „Tudja, extra muros vagyok. De minden hithez szeretettel hajlok... Megvetem a mi modern világunknak a szellemi állapotát, ezt a vallási nihilizmust, amely három nemzedék óta a tömeg közkincse lett, ... ahol minden szabó, tanító és újságíró tudományos alapon álló ateista... Fiatalon úgy éreztem: Meg kell állítanom ezeket az eltompult arccal tovasiető embereket, hogy az arcukba kiálthassam: Álljatok meg hát és gondolkozzatok: – Honnan? – Hová? – Miért? ... Felismertem, hogy a metafizika elleni lázadás nyomorúságunk indítóoka. A protestáns népeknél kezdődött: az Idő – Munka – Pénz jelszavát állította az isteni Szentháromság helyére, s ezt a forradalmat ünneplik ma a mi hazánkban is. Itt a lélek pestiséről van szó. ... Az ellopott ég a mi korunk legnagyobb pénztárhiánya. Olyan, mint a perspektíva nélküli kép. Minden értelmetlen. A mi emberi jogaink is értelmetlenné válnak, még az a jog is, hogy ne öljenek meg bennünket. Csak egyetlen jog van, a dzsungel törvénye.  Ha majd a technika, a sport, a valóságérzés már a könyökünkön nő ki, a felébredő vágy a tűz után egy vakmerő avantgarde leghaladóbb eszméje lesz... stb., stb.
Pap: Azt hiszem, hogy ezt a metafizika elleni lázadást éppen úgy a gondviselés rendelte, mint mindent, ami a világon történik; háborút, forradalmat, földrengést és járványokat. Ez nem más, mint erős orvosság, átkozottul erősebb az aszpirinnél, könyörtelen gyógykezelés, amely meg akarja segíteni lelki állásfoglalásunk szabadságát. ... Csak Isten áll szilárdan a helyén. A többi mind elsuhan mellette...”
Próbáltam úgy meghúzni az eredeti szöveget, hogy összefüggő és értelmes maradjon. Werfel részletezőbb. Ami a leginkább megdöbbentett, hogy az általa felvetettek mennyire időszerűek 80 év elteltével. Honnan tudta? S mennyi mindent meg se álmodhatott!!!
Összefoglaló a 2Kir 16-hoz. Júda királya Acház (736-716) nem szolgált az Úrnak. Bálványoknak áldozott, többek között a saját fiát tűzben elégette, feláldozta. Az arám Recin és az izraeli Pekach Jeruzsálem ellen fordul. Acház az asszír Tiglatpilezer beavatkozását kéri, súlyos ezüst- és aranyajándékok átnyújtásával. Az elfoglalja Damaszkuszt, megöli Recint. Acház Damaszkusz pogány oltáráról mintát vett és papját utasította, hogy a bronzoltár helyett Jeruzsálemben készítsenek egyet a minta szerint, s ezen áldozzanak. A király szétszedette a bronzoltárt Asszíria királya kedvéért. Közöm. Korunk is tele van bálványokkal. Talán saját gyermekünk feláldozását nem követelik meg, de a természet rendjét alaposan felforgatják. Gondolok a családok szétesésére, a párkapcsolatok rendezetlenségeire, a komfortra, amely rabszolgáivá tesz bennünket. Azért nem adjuk fel az ellenszélben való levírozást.

Egy valóság van, s annak vannak részei. Ám a részekből milliárdok képesek önmagukra és környezetükre reflektálni. Ezek az emberek, akik hétmilliárd aspektusból tekintenek a világra, még akkor is, ha különféle anyagi vagy akarati kényszerek, érdekek befolyásolják őket világlátásukban. A posztban véleményét nyilvánító ember akkor is óhatatlanul mások tyúkszemére lép, ha a lehető legnagyobb tapintattal jár el. Mert kiderül, hogy szövege írója párthű, mert vallásos, mert ateista, mert liberális, mert a zöldekkel tart, mert összeesküvés-elméleteket szó, mert nincs eredeti gondolata és mástól ollóz engedély vagy hivatkozás nélkül, mert helyesíráshibát vét, mert skrupulus, mert vakmerő, mert polgárpukkasztó, mert nagy lejmista, mert biciklista, mert szereti a zenét, mert kritizálja a zenét, mert az organikus építészet híve, mert utál mindent, aminek nincs köze a Bauhaushoz, mert ilyen -ista, olyan -ista, mert mindenkit magához mér, mert, mert, mert...
A „mert”-ekkel vastag kötetet írhatnék tele.
A lényeg: Mind a véleményt mondónak, mind az olvasónak kellő türelemmel kell kezelni a másik fél mondandóját, s okosabb riposztozás helyett elgondolkodni, hogy partnerének milyen az észjárása, mitől olyan, amilyen, védhető-e, belefér-e a saját toleranciámba, vagy sem.
Ha ketten ugyanazt mondják, egyikük felesleges – olvasom a graffitit.
Én pedig azt gondolom, hogy ha valaki minden érdek és hátsó gondolat nélkül ráerősít arra, amit magam gondolok: segít élnem.
A kommentek oly gyakran átgondolatlan vagdalkozások. El egészen egymás anyázásáig.
Mindnyájunkra nézve igaz Pál kitétele: Mindent szabad, de nem minden használ nekem. (1Kor 10,23)
Vigyázni kell egymás tyúkszemeire. Rá ne lépjünk akarva-akaratlanul. Ezt illik minden újságírónak tudnia, mert nincs abban a helyzetben, hogy megvitathatná olvasójával: mit miért írt.
Ám ez csak az érem egyik oldala. A másik az, hogy elveim feladásában nem mehetek el a végtelenségig. Saját lelkiismeretemmel nem jó leszámolni. A lényeg, addig engedhetek az engem meghatározó elvekből, ameddig saját énem (identitásom, habitusom) nem sérül. Határesetben kettőt tehetek: kilépek szó nélkül abból a közegből, amely nekem elviselhetetlen, vagy egész egyszerűen és minden bántó szándék nélkül megjegyezem: Ezt én másképp gondolom.   
Összefoglaló a 2Kir 15-höz. Az ember beleszédül abba, ami egy történész és egy régész számára oly sokatmondó. Próbálom rövidre fogni:
– Júda királyai:  
Uzija (781-740) 16 évesen király. Kedves az Úrnak. 52 évet irányít. Leprás lesz, fia kormányoz:
Jotam, aki Uzija után lesz király (740-736) Kedves az Úr előtt. Júdát három király megtámadja, de addigra ő halott. Majd fia, Acház követi a trónon.
– Izrael királyai:
Zacharja (743. Ő az utolsó Jehu-utód, aki király) Sallum leüti, s helyette maga lesz a király.
Sallum 743. Menachem megöli s helyette maga lesz király.
Menachem (743-738) elpusztít egy környéket. A várandós nőket felhasíttatja. Az ő idejére esik az első asszír betörés. 100 sékellel megelégíti a betörőket, akik visszahúzódnak. Utódja fia lett:
Pekachja (738-737) Őt fegyverhordozója fia, Pekach öli meg, s lesz helyette a király.
Pekach (737-732), az ő idejében folytatódik az asszír betörés. Tiglatpilezer elfoglal hét várost és Naftali földjét. A lakosokat rabságba hajtja. A királyt pedig Hósea megöli, s helyette maga lesz a király. Izrael előzőekben felsorolt valamennyi királya gonosz az Úr szemében. Közöm. Amit itt részletezek, azt a magyar uralkodókkal gimnazista koromban tettem utoljára. Az Ószövetség is elég szűkszavúan nyilatkozik ezekről a párhuzamosan uralkodó, majd általában nem természetes halállal meghaló királykákról. Igaz, hogy minden esetben említi: Az uralkodó tetteiről az Izrael királyai történeti munka részletesen beszámol. Biztos így van. A könnyű prédának számító terhes nőkkel való szadista elbánás végigkíséri a történelmet. Találunk rá friss utalásokat is, pl. a balkáni háborúban 2000 előtt. Ördögi és eszetlen tett ez, mélységesen szégyellem, hogy fajunk képes ilyesmire.      

A címet a zene világából vettem. Makacsul ismétlődő motivikus zenei anyag a jelentése. Patternnek nevezném, ha a jazz világában kotorásznék cím iránt. Az ott visszatérő mintázatot (szekvenciafélét) jelent, alapot, amihez vissza-visszatér az improvizáló.
Aquincumban a helyzet változatlan. Éjjel azt álmodtam, hogy gimnazista vagyok, néhányan kirándulunk az osztályból. Ismeretlen városban kényelmetlen körülmények között utazunk, ázunk-fázunk. Aztán felkeltem, meggyőződtem róla, hogy a fejem fölött lóg az unokák hintája. Jól betakaróztam, és ezzel elmúlt a kirándulással járó összes kényelmetlenség. Reggeli közben szól a feleség, nézd milyen piros-rózsaszín az ég alja. Csakugyan az volt, gyönyörű és érzékletes, szemnek kedves látvány, de nem fotóztam le ugyanazt tizedszerre is. Nem elég nekem, hogy ma reggel is a Nagypapa órája c. Shadows-sláger szól bennem? Nem fogom még egyszer iderakni youtube lelőhelyét. Mondom, hogy Aquincumban a helyzet változatlan.
Olyannyira az, hogy kosztosaink, a cinegék is megjelentek reggelizni az erkélyre tett madáreleségből. Tücsi fotózta a jelenetet. Ám azok átmenetileg elrepültek. Ekkor a móka kedvéért hangosat tapsoltam. Nem írom ide, hogy értékelte humoromat a fel(e)ség. Elég az hozzá, hogy készített néhány elfogadható minőségű képet. Aztán átvettem tőle a kamerát. Átállítottam videóra, mert az mégis csak más, ha mozgásban kapom le a kismadarakat. Mondanom se kell: nem jött vissza egy se. Én meg eluntam a várakozást, s videó nélkül vonultam el az ajtó mögül. Íme, a büntetés, amiért elhessentettem a jelen nem levő szárnyasokat.
Közben a nap feljebb emelkedett, a színek változtak. Ezúttal leginkább az utcai nátriumlámpák színvilágára emlékeztetett jótékony fényessége. Amint reggel lett, prózába fordult a táj. Alul a lombtalan fák szürkéje, felül fehér és szürke felhők szűrt fényben. Amit látok, ezerszer lefotózott téma. Mondom, Aquincumban a helyzet változatlan.
Miséről kijőve A. kezébe nyomtam a medjugorjei friss üzenetet, K., akinek tizenöt dédunokája van, dicsérte az egyik eü.-intézményt, elmondva azt is, hogy a másikban miféle negatív tapasztalatai voltak. Az ördög a részletekben van – szokták mondani. Mindig akad rendes ember, és akad hányaveti, nemtörődöm fráter is. A kérdés, hogy én hogyan viselkedem, illetve: minden attól függ, jó vagy rossz sorsod kivel hoz össze. Jó esetben jó társaságban vagy, rossz esetben is esélyed van rá, hogy jó példáddal emeld a közönyös, lekezelő ... tudom is én miféle embereket. Mióta élek, tapasztalom, hogy a nagy politikától teljesen független a köznapi emberek készségessége. Mondom, Aquincumban a helyzet változatlan.
Azért igaz: Jónak lenni jó.              
Összefoglaló a 2Kir 14-hez. A Királyok könyve – adódik –, hogy a királyokról szól. Ebben a részben Amacjáról, aki Júdeában uralkodik (796-781), s olyat tesz, ami kedves az Úr szemében. Azért az apját megölő szolgákat idővel likvidálja, Edomot megveri a Só völgyében. Joással pedig meg akar küzdeni. Izraeltől súlyos vereséget szenved. Joás kifosztja Jeruzsálemet, visz mindent, ami aranyból-ezüstből van. Joást Izraelben fia, II. Jerobeám követi (ur. 783-743) Ő gonosz az Úr szemében cselekedetei miatt. A Fentvaló mégis megkegyelmez Izraelnek nagy nyomorúságát látva. Közöm. Látjuk, hogy régóta kettészakadt a kis ország, Júdára és Izraelre. Párhuzamosan tehát két király uralkodik, akik olykor fenekednek egymásra, olykor pedig külsőkkel hadakoznak. Olykor az Úr kedvére tesznek, olykor bálványok imádását tűrik el, avagy éppen elmerülnek benne maguk is. Ám az Isten hű marad önmagához, s kitart a választottak mellett hűtlenkedéseik közepette is. Nem próbálja meg őket erejükön felül.    

A francia események megtornáztatták a világ agyát, mindenki mondott valami okosságot. Én is. Nem is egyszer. Azóta újabb tanulságok is megfogalmazódtak bennem. Slágvortokban feljegyeztem őket, és nem írok róla. Talán majd egyszer, ha rendesen eltávolodtuk a történésektől. Azt érzem, hogy ezrek és ezrek akarják a lényeget megragadni, felépíteni azt a megváltó igazságot, amely felüláll mindenen és meghatároz minden mást. Mivel a világ működését egyetlen egyenletbe Einsteinnek se sikerült sűrítenie, s mivel nem volna ízléses magamat összemérni az ő észbeli képességeivel, egyelőre megtartok magamnak minden további bölcselkedő gondolatot.
Inkább apró összetevőkról írok, amelyek bennem „remegnek”. A fülem zúg, és leválik minden más hangról. Nem zavarja a fülemhez nem köthető belső zenét sem, amely nem tudom, agyam melyik sarkában mondja a magáét. ez most a My Grandfather’s Clock. Aki azt akarja, hogy az ő fülében is egész nap ez a Shadows-szám dörömböljön, s dobja fel a napját optimista könnyedségével, kapcsoljon ide: https://www.youtube.com/watch?v=VlYS6_qKLRQ
Este Zs. beszámolt róla, hogy a homokozóban tegnap a jégen csúszkáltak a gyerekek, ma pedig merő pocsolya. Azzal vigasztaltam, hogy ehhez elég két fok hőingadozás. Ami +1-nél pocsolya, az -1-nél jégpálya. Tudom, azért ennél durvább dologról van szó. Ma reggel kinéztem a külső hőmérőre, és elhatároztam, hogy nem kell kardigán a télikabát alá. Visszafelé jőve hatalmas fekete felhők jelentek meg a Hármashatár-hegy felett. Fél óra elteltével kimentem az erkélyre, hogy a napsütötte jegenyehusángokat lekapjam a sűrű sötét felhők hátterével, de nem lett belőle semmi. A felhőket a föld nyelte el, ragyog az ég. Tücsi okostelefonja szerint délután havazni fok, másutt eső várható. A tartós időjárásnak vége. Teljesen impresszionistává lett a klíma. Ötpercenként csap át ellenkező tendenciába a látvány. A kérdés, hogy mi a havas vagy az esős zónába esünk-e? Egy okos ember szuggerálta belém a minap: „Nem tudtad, most ért utol bennünket a föld 100 éves ciklusa, amikor a földmágnesség minimálisra gyengül, s csak az marad meg, aki a föld alá bújik, de hogy mit fog enni, azt én se tudom.” Elképzelem, hogy aki a föld fölött akar maradni, arra a földmágnesség csökkenése hogyan hat. Kétszer akkorákat tud ugrani, mint a föld nyugodtabb időszakában, esetleg kirepül az űrbe, ha nincs miben megkapaszkodnia. Jó, tudom, az a gravitáció, ill. hiánya. A föld alatt lakók pedig vakond módjára keresik az ehető gyökereket, mert a föld feletti növényekkel baj van. Ez persze zagyvaság, de hát miért ne rugaszkodjak el olykor-olykor a valóságtól, ha már káb. szerrel nem éltem s ezután sem akarok élni.
Tegnapi hír még, hogy bár évek óta egyre csökken a fagyhalált haló magyarok száma, a korábbi 130-cal szemben a szezonban év végéig „csak” 45-en fagytak meg. Ők nem akartak vagy nem tudtak a hajléktalanszállásokra menni, néhányan pedig saját fűtetlen otthonukban fagytak meg. Ameddig a megfagyottak száma egy alá nem csökken, addig tennivalónk van. Idén egy óriási erdőpusztulás segítette ingyen fához jutni a fázásra ítélt embereket. Kapcsolatban kell lenni az ínségesekkel, s lépni, ha komoly veszély fenyegeti őket. Ez a recept, az irgalmas szamaritánusról szóló parabola kínálta megoldás, melyet Krisztus hagyott ránk. Most reggeli impresszióim részletezését elvágom, hisz ez csak egy poszt. (Viszont villanyt gyújtok, mert úgy elborult.)
Összegfoglaló a 2Kir 13-hoz. Joacház uralkodik Izraelben (814-798). A szerző gonosznak titulálja. Ezért országát az arámi Benhadad kezére adja. Joacház megkérleli az Urat, aki szabadulást hoz népének. Izrael ehhez képest bálványoknak is hódol. A király csak kis sereget tudhat magáénak. 50 lovasa, 10 harci szekere, 10 000 gyalogost. Arám királya megsemmisíti őket. Utána, Joás lesz a király (798-783), szintén gonosz az Úr szemében.  Uralma után Jerobeám követi a trónon. Elizeus közben halálosan megbetegedik. Joás felkeresi. A próféta kéri, hogy a király ragadjon íjat, nyilat, s lőjön keletre. Azt mondja: Áfeknél megvered Arámot. Majd arra kéri a királyt, üssön a földre a nyíllal. Az 3-szor koppant, Elizeus ráförmed: 5-ször kellett volna ráütnöd! Így csak részeredményeket érsz el Arám ellen, de végleg le nem győzöd. Elizeus meghal. Eltemetik. Egy portyázó csapat érkezik, amikor egy embert temetnek a zsidók. Sietve beledobják Elizeus sírjába. Az az ember feltámad. Ami pedig Joást illeti, háromszor arat győzelmet Hazael (Benhadad) fölött. Közöm. Van valami ősromantika abban, hogy gonosz, illetve teljesen kedves királyok uralkodnak Izraelben és Júda földjén. Akik olyat tesznek, ami gonosz az Úr szemében, azok kudarcosak, akik olyat, ami kedves az Úr szemében, azok életén áldás van. Kicsit úgy, mint az orosz dal magyar szövegében: „Jó lesz nektek szegény lányok, rossz-rossz, gazdag lányok.” Elizeus pedig holtában is Isten embere. Feltámad, aki a csontjához ér, mint Hófehérke, akinek összetörött a koporsója. Ám ez nem mese. Elizeus talán a legnagyobb hatású próféta mind között.
[PS. Lekapcsolom a villanyt, mert erősen süt a nap... illetve...]
    
         

Néhány mondat a posztok címéről. Egy poszt olvasottságát nagyban befolyásolja a címe. Statisztikáim bizonyítják, hogy így van. Szamárinduló c. posztomat sokan olvasták. Ha azt írom, hogy Klimpírozás, talán fele annyian se olvasták volna, noha ugyanazt a tartalmat kapták volna. Ugyanígy, ha angolul írom pl. Let it be, többen rákattannak, mintha azt írom: Legyen! Amikor a poszt témáján gondolkoztam, arra jutottam, hogy a tegnap estéről írok néhány mondatot. Ám mi legyen a poszt címe: Vcsera vécserom, Yesterday, avagy tegnap este? Végül kapta a fenti címet, melyet az előzőek folytán vélhetőleg nem fognak túl sokan olvasni. Nem világrengető a tegnap esténk, de nekünk olyan emberi. Két okból. Szép időnk volt, és találkoztunk egymással mi, a Paks, Salgótarján, Bp. háromszöget lakó testvérek, abból az alkalomból, hogy kedves papunk három A-betűs hozzátartozónk intenciójára mondott misét: apánkért (Antal, †1960), anyánkért (Anna, †2000), tesónkért, (Anikó, †2013) RIP. A „hazaiak” mind elmentünk erre az alkalomra, s az utána következő búsnak egyáltalán nem nevezhető torra. És akkor a részletek.
– Szép időnk volt. A januári +12 fokban indultunk. De mert a Szent Margit-templom nagy, és biztosan őrzi a tél fagyos leheletét, dzsekit vettem a télikabát alá. Az utcán olyan melegem volt, hogy nekigombolkoztam. A templomba érve zártam a rajtam lévő hacukákat, de nem volt rá igazán okom. A padokat fűtik, egyébként se tűnt dermesztőnek az idő. Majd kijőve az istenházából kellemesen érintett a tavaszias lágy szellő. Ma reggel olvassa Tücsi, hogy jön vissza a tél. Egy rossz szavam se lehet ellene. Január 11. van.
– Találkoztunk egymással. Találkoztunk azzal a mérnökemberből lett pappal, akit legalább 30 éve ismerünk. Örömmel beszélgetett velünk: kedvesen, humorosan, lényeges témákról. Emlékezett rá, hogy „elloptam” egyik megfogalmazását. Igen, ez történt, kértem tőle, hogy engedje. Nem tiltakozott. Említettem neki, hogy beszéde mennyire megérintett. Megerősített abban, amit többször leírtam, hogy mennyire általános érvényű az emberi méltóság, mint kategória. Azért az, mert az ember istenarcú. Méltóságát a Feljebbvalótól kapta. El nem vehető tőle, mint a külső szabadság. Lényegének része. Lapozok. A társaság bőségesen terített asztal köré gyűlt.
Voltak itt bizonytalanságok. Pl. ki tudja megmondani, hogy január 10-én milyenek lesznek a hóviszonyok. Lesz-e kedvünk együtt maradni, vagy a hideg okán mindenki hazaigyekszik minél előbb. Mindenesetre, jó volt, hogy így volt. Örömteli párbeszélgetések alakultak ki, készült néhány fotó, a fb-ra felteszem őket. 
Összefoglaló a 2Kir 12-höz. Joás, Achaszja fia (ur. 873-796). Olyat tett, ami kedves az Úr szemében. Kéri a papokat, hogy a hozzájuk befolyt pénzből javíttassák meg a templomot. 23(!) évig nem történt semmi. Akkor azt parancsolta, hogy a ne fogadjanak el pénzt, hanem a kapott pénzt szolgáltassák be egy alapba, mely a templom renoválását célozza. A papok nem fogadtak el pénzt, de a templomot nem javíttatták ki. Jehoda pap ekkor fogott egy ládát, s a templombejárata mellett felállíttatta. A templomnak ez volt a „perselye”. A király írnoka megszámolta a pénzt és gondnokot fogadtak, hogy fizesse, szervezze az ácsok, kőfaragók stb. munkáját. A gondnokokat viszont nem számoltatták el. Az áldozatbemutatásért a pénzt továbbra is a papok kapták. Hogy mi lett a tatarozásból, nem tudni a fejezetből, mely arról számol be, hogy Hazael megtámadja Izraelt s Jeruzsálem ellen fordul Joás minden befolyt összeget, aranyat, kincset elküldött Hazaelnek, aki elvonult Jeruzsálem alól. Joás sem kerülhette el sorsát, szolgái összeesküvést szőttek ellene, ketten leütötték, meghalt s eltemették. Fia, Amacja lett helyette a király. Közöm. A jó törekvéseket célzó jó rendelkezések csak akkor érnek célba, ha szigorú ellenőrzés támogatja őket. Az emberi mohóság ösztönösség esetén oda vezet, hogy meghiúsulnak a központi akarat törekvései. Volt egy időszak az életemben, amikor kineveztem egy fiókot banknak, hogy felnövekvő gyermekeim onnan kivehessék kisebb kiadásaikra a szükséges pénzt, s ne kelljen minden szamárságért hozzám fordulniuk. Néhány hónap működés után megbukott minikommunizmusunk. Nyúlkáltak bele okkal, ok nélkül, mivel nem ellenőriztem kiadásaikat. Amikor a havi megélhetésünk kezdett veszélybe kerülni, visszaállítottam a régi rendet. Ha problémájuk van, forduljanak hozzám, s ha jogosnak ítélem kérésüket, kapnak pénzt. Máig nálam van a kasszakulcs. Ha jól számolom, ezt a jámbor királyt krisztusi korban, 33 évesen ütötték le.       

Je suis Charlie ou je ne suis pas Charlie (utoljára).
Ha van bokázó sorzárlat a táncban, és van nyitó természeti kép a versekben-népdalokban, akkor van helyzetjelentés a természeti viszonyokról a blogokban is. Ha tegnap ónos esőtől nem lehetett kilátni a szélvédőn, ma az eső ver mindent, amit a szabadban talál. Ha tegnap 0 fok volt, ma reggel 8, de koradélután 17 fokra is felszökhet.
A napokban két ember elintézett 12-t, 70 000 üldöző elintézte őket, meg mást is, aki négy túszt megölt, s akinek a társa szökésben van. Állásfoglalásokkal van tele a sajtó, az internet, a lapok. a világ két táborra szakadt. 
Van, aki vallja: Je suis Charlie, méghozzá hatalmas tömeg és van, aki nem. Én se vagyok Charlie, mint ezt tisztáztam a napokban, már akkor, amikor először megláttam a hatásos reklámszöveget. Azonnal elhatárolódtam tőle. Tegnapi hír: a francia gúnylap legújabb számát 20-szor annyian vették meg, mint a korábbiakat. Megtudtam, ami eddig is világos volt: "Európa három pillérre épül: a görög-rómaira, a judeo-keresztényre és a modernitásra. Ez a három örökség formálta Európát. Ha elfelejti a judeo-keresztény örökségét, elveszíti a lelkét." (Henri Boulad-t idézi a talita.hu). Vannak ráutaló jelek. A magam részéről nem vagyok Charlie, nem is akarok az lenni, noha ijesztően magas azoknak a száma, akik fújják a magukét: Je suis Charlie. Lelkük rajta. Gondolkozzanak el, hogy ezúttal vajon a többség megy-e jó irányban a sztrádán, avagy megvezette őket a reklám. Hála Istennek, a nekem fontos személyek zöme elhatárolódik a francia élclap hangvételétől, a szabadosság abszolutizálásától, a sajtó mindeneken kívül- és felülálló voltáról. Ez egyszerűen nem védhető álláspont. A témát a magam részéről pedig befejezettnek tekintem.
Bagdy Emőkével értek egyet, aki a szeretet gyakorlását, az emberi jó kapcsolatokat ajánlja figyelmünk középpontjába, valamint izmosított, edzett célokat, jó reménységet és készenlétet az aktivitásra. Ez a három segít hozzá leginkább ahhoz, hogy ne legyen "füstbe ment terv" és üres ábrándozás a jövőnk tudatos építése. Van hát mit tenni.
Összefoglaló a 2Kir 11-hez. Achaszja anyja, Atalja kiirtotta a királyi családot. Húga, bátyja fiát, Joást hat éven át titkon a templomban tartotta. Hat év elteltével Jehodaja megszervezte Joás királlyá való felkenését. Atalja tudomást szerezve róla árulást kiáltott. Atalját kivezették a templomból, majd a palotában karddal megölték az uralkodónőt. Közöm. Atalja alighanem nyerő pozícióból induló, ám nem kívánt perszóna volt. Ideig-óráig a zsarnokok nagy vérengzések, terror által fenn tudják tartani hatalmukat, végül is rajtavesztenek. Még sok zsarnokkal fogunk találkozni, mígnem elérkezik a Megváltó, akinek Dávid házából kell születnie, s aki nem a hatalom szeretetét gyakorolja majd, hogy Bródy János megfogalmazásával éljek, hanem a szeretet hatalmát ülteti el, lehetővé téve-megteremtve Isten országának a kibontakozását.         

Mondom az asszonynak (Tücsinek? Nem tudom, melyiket szereti inkább olvasni.): Másfél órával többet alszol, mint én. Aztán korrigálok. Igaz, hogy csaknem éjfél lett, mire elvackolódtam, s hat előtt kidobott az ágy, tehát max. 6 órát aludtam, de hajlamos vagyok nap közben is el-elbóbiskolni. Nem számoltam utána, hogy ez összesen mennyit tesz ki. Uram bocsá, még rejtvényfejtés vagy könyvolvasás közben is elnyom olykor a buzgóság, függetlenül attól, hogy érdekes-e az, amelyiket éppen művelem. Ergo magam is sokat alszom. Anyám idevonatkozó megállapítása visszhangzik bennem: „Fiacskám, napi öt óra alvás úrnak és rabszolgának egyaránt elegendő.” Ha látta, hogy értetlenül nézek vissza rá, még megtoldotta a mozlimoknak tulajdonított mondással: Allah mindenkinek kiosztotta az alvásra fordítható idejét és az általa elfogyasztható ételmennyiséget. Ha sokáig akarsz élni, úgy kell gazdálkodnod, hogy mindegyik sokáig kitartson. Nem említette, de lehet, hogy Allah kiadta mindenkinek a mozgásmennyiséget is, amellyel újabban kezdek takarékoskodni. Nehogy idő előtt elfogyjon.
A téli szezonban ma másodszor késztetett az időjárás alakulása arra, hogy mozgásaimat kiegészítsem az autó szélvédőjének és többi üvegének vakargatásával. Éjszaka, míg nem figyeltem oda, ónos eső esett. Reggel se figyeltem oda, mert ha figyelek, viszem magammal a fényképezőgépet. Alighanem csodálatos fotókat lehetett volna készíteni a vakaratlan és erősen dorozmás ablakok mögül. A jég az üvegeket katedrálüvegekké alakította. Láttál is, meg nem is rajta keresztül. Szeretem az ilyesmit, mert meg nem ismételhető műalkotásokká szelídül a mutatkozó tájkép. Ez a kísérlet ma elmaradt. Sebaj, a fb-on naponta ezerszám jelennek meg fotók. A világon semmi se történik, ha nincs köztük az én kincset érő művem. Egyebekben most dél van. Ki tudja, mit hoz még elém a mai nap. Lehet, hogy fotók ügyében nem ez az utolsó szavam.
Összefoglaló a 2Kir 10-hez. Nagy leszámolás lehetne a fejezet címe. Jehu levelet ír Acháb 70 fia nevelőinek, nagyjából azt megfogalmazva, védjétek magatokat. Majd még egy levélváltás következik, a nevelőket arra biztatva, hogy vágják le a 70 fiú fejét, akik együtt lakomáznak a város előkelőivel. Így levágták a nevelők a 70 izraeli fejét. Ezután Jehu Szamáriában is körülnézett, és akik Achaszja testvéreinek vallották magukat, azokat szintén lemészárolta. Ők 42-en voltak. Akiket még Acháb fiai közül azonosított, azokat is megölte. És még mindig nincs vége. A Baál-hívőket közös véres áldozatbemutatásra hívta templomukba. Az áldozat végén emberei lesben álltak, és valamennyi Baál-hívőt kiirtottak. Majd lerombolták a templomot, oszlopait elégették. Megmaradtak viszont Bétel aranyborjúi. Az Úr a nagy tisztogatás után tudomására hozta, hogy 4 nemzedékig az ő utódai uralkodnak, ám ennek az az ára, hogy Izrael területe zsugorodik az elszakadók miatt. (Hazael elviszi az ország Jordántól keletre fekvő részét.) Közöm. Gyerekkoromban a földre karcoltunk bicskával egy szögletes országot két egyforma részre osztva, majd felváltva egymás területébe vágtuk bele a bicskát. A penge vonalában húztunk egy egyenest, és az ellenfél megmondhatta, hogy melyik részét adja át így kettészelt országának. Majd a másik fél következett. Az veszített, akinek egy tenyérnyi földnél kisebb darabja maradt, s minden más területét elcsatolta játszótársa. Mintha jól leképezné a politikát, merthogy nagyban is ez a kiszorítós játék (politikai játszma) folyik megállás nélkül. Az ilyeneknek útban vannak az olyanok, s megfordítva: irtják hát egymást. A birodalmaknak útjukban áll egy másik birodalom, irtják hát egymást. Az oszd meg és uralkodj! – római korba visszamutató elve máig az ellenségeskedések taktikája. A gonoszság – úgy látom – többnyire túlmegy azon a mértéken, mint amit az emberről feltételeznék. Sűrűn fontolgatom: Minek szülni, ha a háború, etnikai tisztogatás, erőszak, a legkülönfélébb agresszió áldozatai lesznek azok, akiket gyerekként olyannyira akartak és szerettek. Vagy ha értelmes dolog a szülés (persze hogy az), akkor hogyan történhet meg, hogy a felnevelt generációk meglehetős része a fenti agressziók valamelyikének az áldozata lesz? Fekete Gyula hasonló kérdést feszeget egyik könyvében. Vagy mindenkinek lopnia kellene, vagy senkinek se szabadna. A legrosszabb, hogy egyesek sokat lopnak, mások pedig hoppon maradnak. (Vö. kizsákmányolás, illetve saját megfogalmazásom a kapitalizmus gyakorlatáról: az a cél, hogy én többet húzzak ki a zsebedből, mint te az enyémből.)      

Tegnap óta a világháló és a sajtó, a tömegkommunikációs eszközök tele vannak azokkal az elemzésekkel, amelyek két fegyveres mészárlásáról tudósítanak, akik Párizsban kivégezték egy élclap szerkesztőségének több tagját. Fanatikusok tette ez, a szabadossággal szemben. A két fickó tette lincselés, kivégzés, önbíráskodás, gazemberség, tettükre nincs mentség. Elég, ha arra gondolok, hogy egy rendőr megadta magát, mégis lelőtték. Ám egy kicsit az érem másik oldalát is vizsgáljuk meg. Szőnyi Szilárd e témáról írt cikkét láttam és olvastam. A cikkhez mellékeli a francia lap néhány viccét. A legolcsóbb megoldással élnek a „rajzművészek”. Pornográf rajzokat készítenek a különféle egyházak képviselőiről, vélhetően abból a meggondolásból, hogy az egyházak minden társadalmi csoportnál béketűrőbbek. Ez általában igaz is. Azonban mindennek van határa. A sajtószabadságnak is. A szabadosság nem fér a sajtószabadságba. A sajtó nem viselkedhet úgy, mint egy határait próbálgató és feszegető kisgyerek, aki, miközben rosszalkodik, szülei reakcióit lesi: eltűrik-e még ezt vagy azt. Ha akaratlanul is, ezt tette az a szennylap, amelynek tagjait kivégezte néhány elvetemült.
Félreértés ne essék, híve vagyok a sajtószabadságnak. Élek is vele. De bizton állíthatom, hogy a sajtó nem abszolút. Nem tehet meg mindent, amit csak akar. Létezik sajtóetika is, amint létezik olvasói érzékenység, amely egy határon túl nem borzolható aljasságokkal.
A legmeglepőbb számomra az általam olvasott cikk szerzőjét ért kritika. Lényege: a sajtót nem korlátozhatja senki és semmi. Én ebben nem vagyok biztos, sőt! Az emberi közmegegyezés, az emberi jóérzés, bizony természetes korlátokat szab az „akármit megtehetek” hamis magatartásnak. A szabadság érték, a szabadosság pedig az ezzel való visszaélés, és éppolyan hisztérikus viselkedés, mint amit a vásott gyerek rendez akarata érvényesítésére. Van, ami megy, és van, ami nem megy. Amíg be nem látják ezt a sajtó egyes képviselői, addig bármikor megismétlődhet enyhébb vagy durvább támadás a minden határon túlmenő lazaságú orgánumok ellen.
Én pedig gyűlölöm az erőszakot, oda és vissza.
Hogy mennyire éretlen az élclap viselkedése, az mutatja, hogy amit megfogalmaztak saját tevékenységükről: az nem támadás senki ellen, az vicc. Lehet: Olyan vicc, mint amit kamasz koromban hallottam: Mit mond a ló, amelyiknek hiányzik az állkapcsa? – De hülye vicc volt ez.
Olyan vicc, amely az éretlen, serdületlen korú gyerekek között dívik. Alsó tagozatos gyerekekkel buszba zárva órákig hallgattam a vicceiket. Semmi másra nem emlékszem, mint erre: és akkor Móricka azt mondja: ... pisi ... kaki. Az általam látott rajzok kb. ennek a színvonalnak feleltek meg. Vagy még ennek se.
Összefoglaló a 2Kir 9-hez. Elizeus tanítványát küldi, hogy kenje fel Jehut Izrael királyává, s az se árt, ha utána azonnal elmenekül. Amikor ez megtörténik, hódolnak előtte: „Jehu a király!” Ezután Jehu Jorámra támad, akinél látogatást tesz Achaszja. A csapat elé küldött lovasnak ezt mondta Jehu: Fordulj meg, és csatlakozz hozzám! [De régi módszer ez is! Ld. ISIS és még hány sereg, banda, akik pl. gyerekeket kényszerítenek harcolni.] Jorám szembesül a tényekkel. „Árulás” – kiáltja, s Jehu nyila fúródik a szívébe. Achaszja is megsebesül. Hamar meg is hal. Majd Jiszreelbe indul, ahol a kapuban várta őt Acháb felesége, Izebel. Jehu felszól az ott lévő eunuchoknak. Dobjátok le! Azok kidobják Izebelt, s mire érte küld Jehu, hogy királyi rangjához illően eltemessék, a kutyák felfalták a testét. „Izebel holtteste úgy terült el, mint a szemét.” Közöm. Lám Illés jövendölése szóról szóra bekövetkezik Izebel halálát illetően. Az erőszak erőszakot szül, a konfliktusok oldása újabb konfliktusok forrása. A fejezet újra azt bizonyítja, hogy a bűn magában hordja büntetését. Az Úrtól elcsángáló, gonosz dolgokat művelő uralkodók sorsa a pusztulás, mégpedig a dicstelen pusztulás. Kevesen hiszik tán, mégis figyelmeztetés ez korunkat illetően is: Isten hosszan tűrő, de nem halt meg.