Mickey webnaplója

Nemrég említettem, hogy néhány kedves, hasznos anyagot kaptunk az év vége előtt elhunyt QQ-tól. Rá való megemlékezéssel hozom le Nagy kérdések c. anyagát, mert örömet akart szerezni vele, ezért most helyette is tovább népszerűsítem az emailban feltett kérdéseket:     
Honnan tudjuk, hogy nincs két egyforma hópehely, hisz nem is láttuk mindet?
Az égési sérülésben elhunytak kapnak-e árengedményt a hamvasztásnál?
Hogy lehet, hogy a téves szám sose foglalt?
Ha fürdés után tiszták vagyunk, akkor miért kell kimosni a törülközőt?
Miért nem olvasni soha az újságokban: XY jósnő megütötte a lottófőnyereményt!??
Mit teszel, ha látod, hogy egy védett állat eszik egy védett növényt?
Miért a gyep közepére kerülnek a "Fűre lépni tilos!" táblák ?
Az analfabétáknak ugyanúgy ízlik a betűtésztával készült leves?
Miért olyan hosszú szó a "lerövidebbítendő"? (és miért ilyen nehéz kimondani?)
Miért nem ütötte agyon Noé a két szúnyogot?
Miért kell a koporsó fedelét odaszegezni?
Miért kell a jósnőhöz bejelentkezni? Nem tudja előre, hogy jövök?
Miért van rokkant parkoló a jégpálya előtt?
Miért kell a Windows bezárásához a "Startprogramot" használni?
Miért nincs egér ízesítésű macskaeledel?
Miért van a citromsavban mesterséges aroma, a mosogatószerben pedig valódi citrom?
Miért nem fekete dobozból van az egész repülőgép?
Miért van a 24 órán át nyitva tartó bolton zár?
Ha olyan remek dolog a munka, akkor miért fizetnek érte?
Miért kell felébreszteni a másikat, hogy megkérdezd, hogy aludt e?
Ha az összes férfi ugyanolyan, akkor a nők miért válogatnak annyit?
Ha az idegenek olyan okosak, hogy bírnak utazni az űrben, akkor miért a leghülyébbeket rabolják el?
Ha a 3. napon lett teremtve a nap, a hold, a csillagok, akkor hogyan mérték az első két napot?
Milyen színű a tükör?
A semmit hogy lehet csinálni?
Miért nincs a csapon langyosvíz funkciójú gomb?
Mivel építették az első darut?
Honnan tudjuk, hogy nincsenek láthatatlan emberek?
Ha mondok valamit, utána hangsebességgel üldözőbe veszem,akkor mikor érem utol?
Hogyan olvassák le a napórát éjszaka?
A Coca-Colás Napocskán miért van napszemüveg? Mi süt a szemébe?
Ha a Tesco naponta csökkenti az árait, hogy lehet, hogy még semmit se adnak ingyen?
Ha egy szinkronúszó megfullad, a többinek is meg kell?
Hol volt tegnap, ami ma van?
Ha a majmoktól származunk, akkor mért élnek még majmok a Földön?
Ha két betörő beugrik a medencébe, az bűnözési hullámot indít el?
Ha a férfiak irányítják a világot, miért nem tiltották már be a nyakkendőt?
Minden testedzéssel eltöltött óra egy órával meghosszabbítja az életet. De minek az a sok idő, ha úgyis testedzéssel telik el?
Hogy nézne ki egy szék, ha a térdünk a másik irányba hajlana?
El tudod képzelni a világot elképzelt helyzetek nélkül?
Ha nincsen minden veszve, akkor hol van?
A ragasztó miért nem ragad bele az üvegbe?
Olyan nincs, hogy verekedés közben futballmeccs tör ki?
Ha a taxi hátrafelé megy, a taxis fizet nekünk?
Miért járnak a balettesek mindig lábujjhegyen? Nem lenne egyszerűbb magasabb táncosokat alkalmazni?
Ha Superman olyan okos, miért veszi a bugyiját a nadrágjára?Ű
Amikor az autó megy, a kerekeiben forog a levegő vagy helyben áll?
A termosz nyáron hidegen tartja az italt, télen melegen. Honnan tudja, hogy mikor van nyár és mikor tél?
Az élet nagy kérdései Miért nyomjuk erősebben a távirányító gombjait, amikor az elem kifogyóban van?
Elsősorban Ágoston unokám figyelmébe ajánlom a fenti kérdéseket, mert ő fogékony az efféle humorra.
Ezek a típusú kérdések persze folytathatók a végtelenségig.
Pl. egyszer megkérdeztem: Kell-e a hosszú óra ékezet?
Régi kérdések: Mi volt előbb a tyúk vagy a tojás? (És a kakas?)
Ádámot és Évát miért ábrázolják köldökkel? 
Itt abbahagyom.
Már csak annyit: 
Valaki írta BÚÉK helyett:
Boldog újj,
ahogy tudsz!

Széllel szembe ne pessents, fogalmazzák meg a régiek. (Lehet, hogy Pázmány?) Nem tudom. Csak azt, hogy élemedett koromra szembefordulok a trendivel, a széllel szemben járok, a széllel szembeszállok, s úgy vélekedem, ahogyan lelkiismeretem diktálja, s nem úgy mint az írástudók és a szótekerők.
Mindez az üzletközpontban jut eszembe. (Uram bocsá’ a kényelemszeretet még odavisz, ahelyett, hogy a környék magyar szatócsboltjaiban keresném a szükségeseket.)
A bevásárlóközpont üzletpolitikája arról szól, hogy bárhol mész be, járd végig az áruhalmokat, és súrolj szemeddel minden állványt, tapogass meg minden árut, és vegyél meg mindent, amire semmi szükséged nincs, vagy talán majd egyszer. Azután vegyél annyiféle élelmiszert, amennyit garantáltan nem tudsz elfogyasztani, s fizess, mint a katonatiszt. Az extrahaszon a tulajokat illeti, akik ezzel a pénztömeggel akaratuk szerint rendelkeznek.
Hát erről van szó. Kiénekelik a zsebedből a pénzedet, hogy megszerezzék a rendelkezés jogát tőled, tőlem, mindenkitől, és ettől fogva engedelmességre hajtsanak. A cégek jól számítanak. A nők saját bevallásuk szerint szeretnek vásárolni. Hosszan és sokat. Ösztönük vezeti őket, így akarván biztonságot teremteni maguk körül, saját hajlékukban.
De én nem vagyok nő.
Szeretem, ha minden szükséges rendelkezésünkre áll, de csak a szükségesek. Egy dekával se több. Ezért céllal érkezem a boltba, és dolgom végeztével a legrövidebb úton távozom. Kialakult bennem egy olyasfajta szociális érzék, mely azt súgja: egy vagyok a hétmilliárd közül, s úgy illik, hogy az átlaghoz közelítsek életmódommal. Nem itt tartok, csak ezt szeretném valahogyan közelíteni. Ha nálam marad a pénzem nagyobb hányada, nálam marad a rendelkezési jog is. Annak ad(hat)om, akinek szüksége van rá. Az egyenlőbb elosztás megvalósulása miatt. Rokonokat, számomra értékesnek tűnő kezdeményezéseket támogathatok vele, stb.
Másik meggondolásom megvalósulása nagyon messze áll tőlem. Inkább csak felismerés, mint valóság. Az élelmiszerfogyasztásról szól. Valaha alultáplált gyerek voltam. Ma túltáplált ember. Ha visszatérnék az alultápláltsághoz, egészségkárosodásom másféle volna, mint így, de mennyivel kevesebb pénzbe kerülne!
Kedves feleim, a fogyasztói társadalom tagjai: Éljetek a lehetőséggel!
Holnaptól kezdve fogyasszatok kevesebbet, nem lesztek egészségtelenebbek, mint most. Viszont az igazságosabb és egyenletesebb elosztásnak kedveztek vele.
És még egyet. Szembeszállok azzal a hedonista elképzeléssel, mely mindig frissre vágyik, és azzal támasztja alá viselkedését, hogy teljesen mindegy: a régebbi élelmiszert pusztítja először s csak azután a frissebbet, vagy fordítva. Nézzük meg, hogy is van ez? Aki mindig frisset választ, az hanyagolni fogja a korábban vett élelmiszereket. Ám ahogyan haladunk az időben előrefelé, a régebben vett egyre nehezebben fogyaszthatóvá lesz, mígnem megpenészedik, megromlik, megbuggyan, kiszárad ... sorolhatnám még. A vége, hogy kidobjuk. Ha a korábban vásárolt termékeket fogyasztom előbb, azután jön sorra az újabb, maradnak a normális állapotú élelmiszerek, melyeket sorra ehetek, s nem kell szemétbe dobni őket. Az ellenáramlás elvére hajaz ez a fajta takarékosság. (Pl. a koszos ruha szemben halad a ráengedett tiszta vízzel. A ruha szennyes lúgtól halad a tiszta felé, a tiszta lúgos víz a tisztára mosott ruhától a szennyes felé. Logikus. Nem?)    
Az élelmiszeripar tartósítószereket használ. Szinte mindenhez. Így a feltüntetett minőségmegőrzési határidőket nem mindig érdemes komolyan venni. Mindenki látott már romlott túrót, savanyú tejet, érezte a romlott hús bűzét, a penészes kolbászét stb. Ízük ehetetlenné teszi a rossz minőségű élelmiszerek nagy többségét. Persze ha bizonytalanok vagyunk, inkább dobjuk el a régi termékeket, mint hogy bajt okozzanak. Az én csúcsom egy négy év lejárt puding feldolgozása és bekebelezése volt eddig. Kutyabajom se lett tőle.
Most pedig mindenkinek:
BÚÉK!

QQ utolsó email-ajándékai
– Nagy kérdések! (Sok érdekes és paradox kérdésfeltevést tartalmaz. El-gondolkodtam némelyikükön, másokon meg jót mosolyogtam. 
Erre reflektáltam neki utoljára: „Ez nagyon jó!” 
– Még továbbította a D.-től kapott „Kellemes?” c. eszmefuttatást a karácsonyról.
– Egy LINK, ahol sok mindent megtalálsz – írta. És csakugyan hasznos linkgyűjtemény:
http://www.netnagyiklub.hu/honlapok/prezentaciok.htm#muzeumok
– Még továbbította a Tücsi szerint legsikerültebb kétrészes filmet II. János Pál életéről:
Karol – a Pápa, AKI Ember maradt.
Mint minden üzenetnek, ennek a végén is ott áll az alternatív lehetőség: válasz – továbbítás.
Válasz nincs. Nem lehet, nincs kinek. Továbbítani persze lehetséges. Meg is teszem, hadd lássák, akik szeretnék megnézni.

Karol - a pápa, aki ember maradt 2/1
https://www.youtube.com/watch?v=263ogdi-PuE

Karol - a pápa, aki ember maradt 2/2
https://www.youtube.com/watch?v=-jdb7gCpPE8

Emailcíme pedig tovább „csavarog” az interneten, mint a gazdáját vesztett kutya. Kering, mint egy kiérdemesült műhold.

Addig-addig kaptam az óva intést a rokonságomtól: ne emlegessem a halált, mígnem beigazolódott, hogy az élőlények halandók.
Az ember élőlény, az ember is halandó.
Emberek vagyunk, így hát mi is halandók vagyunk.
Az emberek egymásnak testvérei.
A testvérek is halandók.
Tegnap mellém csapott a kaszás.
Nem tudok másra asszociálni posztomban, mint erre a halálosan komoly témára.
Eddig három pap barátunk értesült róla.
Az egyik kifejtette, hogy ő is gyorsan és álmában szeretne elmenni,
a másik azt üzente, hogy legyek erős ezekben a napokban,
a harmadik pedig tudatta, hogy hallott róla, hogy A. „hazatért”.
A próféta szóljon belőle! Kívánom, hogy amikor kell, mind hazatérjünk.
Általánosságban pedig nem a kaszás képe jelenik meg előttem – a képzőművészek minden halálábrázolása ellenére sem –, hanem egy 1991-ből való élményemé.
A müncheni Deutsches Museum tornyából lóg alá egy Foucault-inga. Annak idején le is fotóztam „munka közben”. Kb. 80 m-es sodrony végén lógó nagyobb súly méri ki ívelt útját szakadatlanul. Oda-vissza, oda-vissza. A nagy súly botban végződik. Az inga lengéssíkjában, köralakban elhelyezett kuglik állnak, oly módon, hogy a bot (a föld forgásának tempóját figyelembe véve) vége éppen ötpercenként érjen el egy-egy kuglit.
A dolog megbízhatóan működik. Minden öt percben megérkezik a bot, így minden öt percben egy kugli felborul álltó helyzetéből, és elrepül.
A kuglik sorban kidőlnek.
Mind egy szálig.
Ha a kuglik felállítását tekintem születésnek, akkor
a föld körbefordulása az élet,
a kiütés az élet vége.
Feleim az Úrban, nem tudjuk, hogy melyik kuglinak mi a neve, de ez talán mindegy is. Mind kidől a ciklus végére.
És még valamit. 
Egykori főnököm szokta mondogatni: 
– Ti mind meghaltok, csak én nem. Én elszenderülök, mint Mária, vagy elragadtatom, mint Illés próféta.
– De hát mindenki meghal – vetettük ellen neki. 
– Hát persze – adta meg magát –, tudom én ezt. Csakhogy nem hiszem el!

Ma nem írok mást, mint szomorúságomat. Mert igaz, hogy ketten születőben vannak, és ez nagyon jó, mint tegnap megemlékeztem róla, ma viszont „elment” egy szívemhez igen közel álló hozzám/nk tartozó. Nyugodjék békében! Rá igazán vonatkoztatom: Lélek, érkezz a szentek birodalmába, s érezd jól magad! Nevet csak emailben.

Mottó: A lehetőséget ki kell használni, mert a két ünnep között ingyenes a parkolás.
Első családi karácsonyunk. (A fiataloknak második, mert vidéken is az volt.)
Tegnap volt nálunk fényképezőgép a Vigyázó-karácsonyon.  Ketten-hárman szoktunk vele fotókat készíteni. Ez alkalommal nem így lett. Csak fiúkánk fotózott. Itthon megnéztem a termést. Mindössze két kép készült. Semmi vész. Még legalább hárman folyamatosan kattogtatták kisebb-nagyobb kamerájukat. Készült
nagy totál, több is, majd a
testvérekről külön, a
gyerekekről külön, majd az
unokákról külön, s legutoljára a
„csatolmányokról” a korábban születettek kedvéért, az „oldalkocsikról”.
Javasoltam még, hogy most azokról csináljanak fotót, akiknek kék cipőfűzőjük van, de senki nem állt kötélnek.
A tömeg növekedésével arányosan kisebb karácsonyfa köré gyűltünk, hogy mégis elférjünk. Senki nem számolta össze a tömeget. Úgy negyven körül tetőzhettünk.
A gyerekek örömére a Gárdonyi írta szövegből (rá meleget a marha lehel [a marhára még visszatérek]) a marha szót kajánul sokkal hangosabban énekelték, mint a többit.
A kántorok örömére majd minden nóta összes strumfliját végigénekeltük/ték, persze a magyar szokás ellenére, hogy egy dallam –egy versszak. Hiába van a dallamhoz nyolc versszak, egyet, max. kettőt ismer a többség.  
A nótát kérők örömére lehetett rendelni. Volt is ismétlődés.
Az első és második gyerekkorban lévők örömére sokféle sütnivaló készült, s a kicsiknek-nagyoknak is volt annyi sütnivalójuk, hogy nekilássanak.
A készülők örömére mégis előadtak valamiféle betlehemest az arra vállalkozók.
Az idősebbek örömére Muki és a Svarc előadták a gyerekkorukban kántált betlehemesüket.    
Az ifjak örömére ez alkalommal megkóstolhatták a szeszes italokat.
Az én örömömre mások fotóztak.
Tücsi örömére elfogyott nagyjából a savanyakáposzta.
Mindnyájunk örömére hat kicsi gyereket hoztak el szüleik, közülük egy már korábban is részt vett a közös karácsonyon, három most debütált, kettő pedig pocaklakó.
Előbb-utóbb mindnyájunk örömére elkezdődött az angolos, majd a magyaros eltávozás.
Ígértem, hogy a marhára még visszatérek.
Valaki tegnap a templomban csaknem elnevette magát a fenti „marha lehel…”-nóta éneklése közben.
Tücsi rákérdezett: Min mosolygott?
Az általam elkövetett bakin – válaszolta a mosolygós: – Spontán azt énekeltem ugyanis, hogy „rá meleget a marha legel”.
Mi tagadás, mi is elmosolyodtunk ezen a képzavaron.
Szolgálati közlemény. Időközben megesett a Gyorgyovich-típusú találkozás is Zoliék jóvoltából. QQ igazoltan távol. Múló rosszulléte reményünk szerint a múlté. Innen és ez úton köszönjük az általa nem élvezett, de irántunk megnyilvánuló sok-sok figyelmességét.
Abban maradtunk, hogy neki és mindnyájunknak BÚÉK! A készült fotók a 2112.3 albumban.     

Duke Ellington könyvét olvasom, a Mindenem a muzsika címűt. Ebben többek között portrét rajzol – ha jól számoltam – 99 jazzmuzsikus társáról. Mégis inkább egy személy alakja rajzolódik ki a terjedelmes kötet lapjain, a századik zenészé, Duke Ellingtoné. Miközben mind a 99-ről elmondja mindazt a jót, ami a legkülönfélébb zenészeket jellemezte (nem emlékszem rá, hogy bármelyiküket negatív színben tüntette volna fel), három legyet üt egy csapásra. Kiderül, hogy milyen változatosan gazdag az emberi nem mint olyan. Mindenki egyedi darab, mindenkivel szót lehet érteni, mind valahogyan az Isten képmása. A miniportrék lényegre törően mutatják meg a benne szereplő művészek különös mivoltát. Másodszor a másokról mondott jók ellen egyiküknek sincs kedve tiltakozni, ennél fogva nem kellett a szerzőnek bíróságra járni a személyiségjogok megsértése miatt. Harmadszor: kiderül az írásokból, hogy D. Ellington milyen jó ember. Aki képes időt és fáradságot nem kímélve másokról ennyi jót összehordani, az maga sem lehet más, mint jó ember (B. Goodman). Ám könyve nemcsak a Szintén zenész c. rovatokból ál, hanem aki türelemmel végigolvassa, rájön, hogy Ellington mekkora munkásságot tudhatott magáénak.
Melódiákat különösebb erőlködés nélkül bármikor képes előhúzni, mert benne élt a zenei közegben. Általa mindenféle érzését, gondolatát ki tudta fejezni, akár énekszóval, akár szavak nélkül, pl. a zongora mellől.
Diszkográfiája úgyszólván leírhatatlan, mert akkora tömegben ontotta a szerzeményeket, vagy adta elő az állandóan változó tagokból álló zenekaraival mások szerzeményeit.
Írt rövidet, hosszút, történelmit, épp divatosat, egyházit és profánt. Dalokat és zenekari kompozíciókat. Játszott a könnyű műfaj képviselőivel és „komoly zenét” játszó zenekarokkal.
Ellington maga egy kis világ a nagyvilágon belül.
Egy külön világ a jazz-en belül,
egy külön világ a jazz-zongoristák között, aki közli egyedülálló módon közli magát a zenében: Improvizál, bigband-et dirigál, minden részletre odafigyel, hogy a hangok és hangzások a helyükön legyenek. Az általa megálmodottat hozza az összhatás.
Bár több időmet rászánhatnám, hogy végigkísérjem munkásságát úgy, mint amikor végigolvasom egy holt író összes könyvét, vagy azon meditálok, hogy XY költő összegyűjtött munkáit hiába is olvasom végig, mert még él, még újabb verseket fog írni, én pedig csak a töredéket tudom elolvasni, mert az illető akár túl is élhet engem.
Itt abbahagyom, mert kezdődik a Tücsi-rokonság közös karácsonya.

Pejoratív: Én két pofont kaptam csupán, míg őt tízszer vertem kupán.
Pozitív: Ne azt nézd, hogy mit kaphatsz, hanem, hogy mit adhatsz.
Kétélű és elgondolkoztató: Jobb adni, mint kapni. Biztos?
Evangéliumi: Mid van, amit nem kaptál? A kérdés jogos és költői. Sose volt testünket mindnyájan apánktól és anyánktól kaptuk, lelkünket Isten lelkedzette belénk. Pucéran jöttünk a világra.
Tehát amink van, azt mindet kaptuk, annál fogva, hogy születésünkkor a puszta életünkön kívül semmink sem volt. Ezeknek a tükrében visszakérdezek: Tényleg jobb adni, mint kapni?
Nemek szerint: Kölcsönös önátadást feltételez az érett felnőttek világában, mégis, a férfiak szoktak adni, a nők be/elfogadni. A férj hozza a valamit, és kap érte valakit. A mosolyát, a szeretetét, az örömét.
Sokaknak bajuk van az elfogadással.  El kell gondolkozniuk rajta: Mid van, amit nem kaptál? Ha tehát semmink sincs, akkor vagy nem is lesz soha semmink, vagy megtanulunk mástól elfogadni bármit, megtanuljuk egymást is el- és befogadni.
Másoknak meg az adással van bajuk. Mit adhatnék neki? Mindene megvan. Tele a lakása a szükséges és szükségtelen kacatokkal. Eze is, aza is van, mert ha nem volna meg neki valamije, aminek a szükségét érzi, azonnal megszerezné. Tehát akármit akarnék venni, elkéstem.  Mert vagy van neki, vagy nincs reá szüksége. Ez a legnehezebb. A dúsgazdagnak még valamit adni.
Így karácsony táján meghatározó módon előjön az adás-kapás témája.
Szeretném most kikerülni a fogyasztói társadalom reklám-űzte vásárlási túlzásait.
Szeretnék a lényegre koncentrálni. Ilyentájt arra emlékezünk, Akit az irgalmas Istentől kaptunk, hogy felemelje fejünket, hogy helyreállítsa megbillent emberi méltóságunkat, hogy teljessé tegye életünket, megnyissa az örök élet horizontját, hogy bizalommal és reménnyel nézhessünk a végtelen kiteljesedés lehetősége elé.    
Kaphattunk-e ennél többet, értékesebbet, szebbet, nagyobbat, szerethetőbbet?
Nem. Százszor is nem.
Azért jött a Mester, hogy életével és halálával megmutassa ez embernek való és egyetlen járható utat. Mert egyedül Ő az út, a többi csak zsákutca.
Mi tagadás, kéri viszontszeretetünket mint kisded, s ugyanezt kéri mint Messiás.
Mindenkiét, mert ennyire rokonszenvez velünk.

Furcsán indult a nap. Húzom fel a nadrágomat, amikor észreveszem, hogy a nadrágtartó egyik gumija a lábaim közé tekeredett. Klipsz ki, nadrág marad, általvetem a hátamon, klipsz a helyére, és már jó is. Inget cserélek. Minden ingcserekor a Domb c. film jelenetére emlékezem, amikor a felügyelő reggel ropogósra keményített, vasalt ingébe bújik. A fülemben visszhangzik még ma is annak az ingnek a „zörgése”. Én is megropogtatom széltében az inget, hogy elférjek benne. Megvan. Próbálom a gallérját eligazítani, mert furcsa a fekvése. Hát miért is ne, hiszen kifordítva vettem fel. Nem emlékszem rá, hogy valaha életemben ilyen előfordult volna velem. Mindegy, egy rántással kesztyűujjszerűen visszaforgatom a textilt.    
Lemegyek a kocsit kiszabadítani a hó fogságából. Estig havazott, majd ónos eső ragasztotta rá a havat a kasztnira. Belenyúlok a jegyes masszába. a Felszín alatt puha a hó. Pillanatok alatt letessékelem a földre. Akik szorgalmasan eltakarították a havat kocsijukról az este, most megfeszített erővel vésik a szélvédőre tapadt jeget. Néha célszerűbb lazán kezelni a dolgokat, sok fölösleges munkamozzanattól lehet így megszabadulni.
Mise után bemegyünk a boltba két tejfölért. Kijövünk két tejföllel tíz császárzsemlével, egy rozscipóval, egy gyömbérrel, fél ki-ló-citrommal.
A kasszánál keskeny plüss tornazsák összehúzható madzaggal. Rajta felirat: Kellemes Ünnepeket! Tücsi azt mondja: borzacskó. Rávágom: borzasztó. Részint, mert gyerekkoromban néha a borzasztó helyett idétlenkedve borzacskót mondtunk, részint, mert mi a fenének egy borospalackot plüss-zacskóba dugni. Még ha csavaros végű üreges botot kínálnának, mint a Vád tanújában láttam, ahol a beteg ügyvéd (Charles Laughton) titokban kortyolgatta belőle a whiskyt… Abban legalább volt fantázia, sőt humor.
Mindegy. Itthon ketten készülődünk az ünnepre. Tücsi sok ötlettel, tele aktivitással. Magam régóta nem kívánok második dudás lenni a csárdában. Elvégzem csendben, ami fontos, amire a feleség kér, pl. mindjárt porszívózok, aztán átadom magamat az automatizmusoknak.
Mire gondolok?
Magunk rendbetétele, tiszta ruha (ropogós).
Délben mákos guba, este halászlé, harangocska, megemlékezés Jézus születéséről. Eddig énekeltünk minden évben. Ma még nem tudom, mit hoz az este. Elég rekedtek vagyunk mindketten. Vélhetően este fogadjuk a hívásokat telefonon, emailben, Facebookon. S válaszolgatunk szorgalmasan. Ejtőzősre terveztük az ünnepet. Idősödve célszerű erőt gyűjteni a nagycsaládos alkalmak zajosságára. Tücsi holnap 4 kiló savanyúkáposztát kever fűszerekkel és 4 kiló hússal. Legalább húsz éve az ő reszortje. Régóta készítgeti ajándékait is a rokonságnak.
A másik családi összejövetel egy nappal később lesz. Mi italfélét, fényképező gépet, meg az unokát visszük magunkkal. QQ-nak megígértem, hogy megkapja öreg mákdarálónkat, mert vett egy újat, mely pocsék rossz. Egyéb ajándékozásról nem tudok. (Bár mi is áthágjuk olykor a meg nem ajándékozási szerződésünket. )
Idén igyekszem fegyelmezetten tartani magam korábbi megállapodásunkhoz. Remélem, a többiek is így tesznek, és egymásnak fogunk örülni, nem a kacatoknak.
Még néhány fotót felteszek albumomba, s aztán csak a karácsonyi előkészületekre figyelek.