Mickey webnaplója

Mottó:
„Doktor úr, nekem nyugodtan megmondhatja, hogy szívbajos vagyok.
Én nem vagyok szívbajos!” (Régi Ludas-vicc)
Néhány hete romlófélben érzem magamat. Fogy a levegőm, és ez nincs így jól.
(Közbevetem: Illetlenség volt eltűnni minden bevezetés nélkül blog-olvasóim elől, de akárhogy lesz is: egyszer ez az illetlenség véglegesnek fog mutatkozni.)  
Este hát elkocogtam háziorvosunkhoz, aki előadott panaszaimat és szívemet meghallgatva azonnal kórházba utalt. És én azonnal be is feküdtem. Szobánkban én lettem a ketteske. A rutinvizsgálatok jó ütemben követték egymást.
Tesztelik a testemet
Vérvételek, EKG-k, röntgen, szív-ultrahang.
Magam se tudtam: a szívem, a tüdőm, a vérnyomásom rossz? Tüdő kilőve, szívem kissé gyengül, de még műxik, vérnyomásom magasba szökik terhelésre. Szerencsére egyelőre megúszom gyógyszer-átállítással. (Persze fogynom is kellene, erről a kórház gondoskodott. (Állandó menüm: tea, néhány zsemle, sovány sonkaszeletek, sajt, kefír, alma, sovány hússzeletek, párolt zöldségek. Ennyi.)
Ülök a kockáspapír előtt
Én nézem a füzetlapot, a füzetlap meg engem. Tollam akadozik. Jobbra fekszik tőlem Feri bá, (90), balra Miklós bá (83), középen meg én (65). Feri bá szuszog, Miklós bá harákol, mindketten főállásban alszanak. Idebenn meleg van, mert ők soványak, fáznak. Pokróc nélkül alszom végig az éjszakát.
Már amikor alszom. Ötpercenként ugyanis megszólal egy géphang, szerintem Cisz-hangot produkál. Fogalmam sincs, mi célból tutul. Talán mementóként. Ember, emlékezz, egyszer leketyeg az utolsó ötperced is.
Feri bá felébred: – 90 évet megérni teljesítmény! – ismerem el. Mire ő: – Igen. Teljesítmény. Csak kibírni nehéz.
Elgondolom: Egy évvel hamarabb született, mint anyám, aki ezelőtt 12 évvel hunyt el. Mi várt volna még rá? Hiszen kibírni nehéz. Olyanok vagyunk itt, mint az öreg balesetes autók. Még levizsgáztatnak többünket. De meddig?
Berobban a dietetikus orvosnő
Diétázni kell! Cukor nuku. Szopogasson cukormentes cukrot! Egyen rostosat. Kefirt, kemény zsírszegény sajtféléket, zsír- és olajszegény dolgokat. Nincs rántás. Habarás van. Naponta lassan kell étkezni 4-5 alkalommal.
Teljes őrlésű gabona ajánlott,
magvas kenyérfélék, párolt zöldségek, rostos növényi táplálék ajánlott.
Másfél, két liter tea ajánlott.
Dietetikus balra el.
Mondom a szomszédaimnak. Ha író volnék, könyvet írnék a kórházi ágyakról ezzel a címmel: Ha a kórházi ágyak mesélni tudnának…
Persze igazán nem az ágyak, hanem a páciensek és orvosok mesélhetnének.
Vég nélkül.        
Ha nálam lett volna kedvenc fényképezőgépem...
Ma behoztak egy sudár tinilányt az osztályra. Ki tudja, miféle baja akadt a szívével. Hiszen a szívesek inkább az én korosztályomból és az idősebbekből kerülnek ki. Mindenesetre itt kötött ki a lány. Este látogatói érkeztek. Én – szokásom szerint – föl-alá járkálok a hosszú folyosón, mint a seregben az ügyeletes tiszt, csak nem kopog a strandpapucsom úgy, mint amannak a csizmája. Vagy 50 méterről látom, hogy a folyosó végén szelíden ölelkezik a lány a fiújával. Velük szemben a folyosó túlsó falánál a fotelban egy öregasszony ül. Mellette guggol egy lány, egy önkéntes: egyházi beteglátogató. Kétféle szeretet jelenhetne meg egy képen. De poén lett volna 10-szeres zoommal!
(Az önkéntes nálunk is járt. Megkérdezte, hogy a Krisztusnak felajánló imát elmondjuk-e vele. Ketten ráálltunk, a druszám hárított, és azonnal kiment. Talán tapintatból.)
Több napfelkeltében gyönyörködtem még a negyedik emeletről. Kiváló fotótémák voltak. De így csak bennem élnek a hajnali kékek, kontúros tornyok, a sárga égalja a kelő nap ígéretével.
Feszültségek
– Több kórház szentekről van elnevezve. Az is, amelyikhez nekem volt szerencsém. Mit szól hozzá a szent odaát, hogy a róla elnevezett kórházban nemcsak szülészet van, hanem magzatlelökő (esemény utáni tabletta) is igényelhető.
– Feri bá felajánlja vacsoráját, mert nem képes megenni. Én képes volnék rá, de nekem meg nem szabad. Reggel az egész megy a szemétbe. A szívem vérzik. Nincs megoldás?
Jaj, anyám, én nem ilyen biciklit akartam
Bicikliztem. Itt ugyan ergometriának hívják, és ingyen csak 3-szor két percet lehet hajtani a pedált, viszont mérik a vérnyomás-emelkedést és EKG-adatokhoz jutnak általa.
Fokozódik a terhelés. Még bírom orron át lélegezve is. Ez nálam a norma. Ha bírom, jó, ha nem, csökkentenem kell a terhelést. Közben megtudom, hogy 200 fölé szökött a tenzióm. Pedig 12 éve várom, hogy „nyeregbe pattanhassak” a kardiológián. Akkoriban nem engedtek felülni, mert magas volt a vérnyomásom. Úgy megdühödtem, hogy akkor sokáig feléjük se néztem. (Doktornő, nekem megmondhatja, hogy magas a vérnyomásom, nekem csakugyan magas…) Persze nem ez az igazi biciklizés. Az 1965-ben volt, amikor 7 óra alatt egy egysebességes orosz cangával lekerekeztem a Balcsira. Volt vagy 35 fok a betonon. Miután kipihentem magamat, még aznap biciklizgettünk a tóparton a jó levegőn. No meg később a Paksra célzott túrák. Három-négy alkalommal évente egyszer. Később is bringáztam még, mondanom se kell, hogy egyre csökkenő lelkesedéssel.
Azt hiszem, ez a terheléses vizsgálat nagyon fontos volt ahhoz, hogy kimondják, még nincs szükségem érfestésre. (Utána szokott következni a szívkoszorú erek tágítása, falának feszített szitákkal, melyeket az érpályán küldenek fel szondával.) Viszont le kell kergetni a tenziómat. (A gyógyszer-átállítás időigényessége tartott bent 8 napig.)    
Vizsgázunk
Egyeskét ma hazaengedték. Kapott zárójelentést. 80 éves kedélyes felesége jött érte. Ám druszám hiába kapott elégségest a vizsgán, olyan gyenge állapotban leledzett, hogy tolószéken vittem le a taxihoz. Felérve magam is szédültem. Ekkor villant be, hogy nem kaptam meg a reggeli gyógyszereimet. Mi van akkor, ha egy idősebb ember hagyja ki kényszerűségből a számára fontos drogok beszedését. Észre veszi valaki, vagy…?
Teszteljük egymást
Az első napon Miklós bá kínálja a 168 óra c. lapot. Mondom, most inkább könyvet olvasok. Később Tücsi hozott egy valakitől kapott Magyar Hírlapot. Meg se kíséreltem, hogy viszontkínáljam vele. Méltán nem. Egyebeken babonás pacák volt. Mindent lekopogott. (Ő ment ki az imádkozás alkalmával.) Azért teljesen nem úszta meg, érte is beszéltem az égiekkel.
Szimpátiatüntetés a kormány mellett
Ma délután a subintensiv osztályon egy exitus. Néhányan utánaküldtünk egy-egy rövid fohászt. R.I.P. Nem sokkal később egy másik valaki is elhalt a szomszéd kórteremben. Érte is imádkoztunk. Három óra előtt valamivel a Kiscelli útról futott lefelé valaki egy nemzeti trikolórral. Éppen elérte a beálló buszt. Így is lekésett a több százezres tüntetésről, mely három órakor kezdődött.
Lélekben ott vagyok, testben pedig itt.
Vérnyomásom 140, pulzusom rendben, szívem produkálja a szinusz-görbét.
Írd le tizenkétszer!
(Diákkoromban büntetőfeladatként hangzottak el ilyesfélék: Írd le százszor, óra alatt nem beszélek, stb.)
Valamit nagyon eltoltak!
Valamit nagyon eltoltatok!
Valamit nagyon eltoltunk!
Valamit nagyon eltolt!
Valamit nagyon eltoltál!
Valamit nagyon eltoltam?
Valamit nagyon helyre akarok hozni!
Valamit nagyon helyre akarsz hozni?
Valamit nagyon helyre akar hozni?
Valamit nagyon helyre akarunk hozni?
Valamit nagyon helyre akartok hozni?
Valamit nagyon helyre akarnak hozni?
Ez itt a kérdés.
Kellene.

Indul a Sapientiae nevű új blogom, a Latin közmondások.
Mivel beleharaptam a Bánk József összeállította 3800 latin bölcsesség c. könyvbe, már látszik, hogy külön kívánkoznak az egyes  szállóigék kifejtéseiről szóló anyago(cská)k. Ezért, „quamquam animus meminisse horret, luctuque refugit. – Incipiam.” (Aeneis)
Újraolvasva az imént idézetet, kissé erős a szöveg ide, mégis megtartom (merthogy középiskolás élményem), mely nagyjából ennyit tesz: bár lelkem a visszaemlékezéstől megborzad, s a gyásztól visszariad, nekifogok (belekezdek, elkezdem).
Amitől én elriadok, az a mondások ezrei, s időm véges volta. Ezért hőkölök meg kicsit a feladatot felmérve, mégis elkezdem.
Akit érdekelnek a szösszenetek, azok a http://sapientiae.freeblog.hu/ weblapon találják meg majd ezeket az anyagokat. Mivel visszafelé haladok, nem célszerű számokkal jelezni a posztokat. Talán nem túlságosan meredek, ha a megidézett mondások első szaváról kapják nevüket. Ezekből kitetszik, hogy hol tartok, mi következik.
Mindjárt itt az utolsó bölcsesség, melyből most első lesz. Megtetszett, hát legyen az első poszt címe Vultus minatur… A mondás szövege pedig:
– Vultus minatur, pavida mens intus sedet. = Arcán fenyegetés, szíve mélyén pedig félelem húzódik meg. (Vö. Amelyik kutya ugat, az nem harap.)

Éjjel csaknem összeragadtak ajkaim az este  bekapott pirulák mellékhatásaként. Valamiért éjszakáról éjszakára lepedékessé teszi a számat.
De nem erről kívánok keseregni (keserű is a szájízem tőlük), hanem arról szeretnék beszámolni, hogy visszaaludván hajnalban mit álmodtam.
Egy vidéki kisvárosban szálltunk meg Tücsivel.
A kocsinak parkolót kerestem, majd elindultunk körülnézni, miként egykor Sopronban. Álmomban nem ott jártunk, csak az epizód hasonlít kicsit amahhoz.
Térülünk, fordulunk, betérünk egy pékségbe, ahol érdekes, korábban nekünk ismeretlen péksüteményeket árusítanak. Onnan kilépve az épületeket nézegetjük. Tücsi azt kéri, hogy készítsek néhány fotót.
Igen ám, de a gép a kocsi csomagtartójában hever.
Irány tehát a szálloda környéke.
A zegeken, zugokon keresztül csalinkázva jó negyed óra után megtaláltam a kocsinkat. Kiveszem a fényképezőgépet, és indulok vissza.
Egy pillanatra kinyitom a szememet. Az óra 6,55-t mutat.
Nos rendben.
Akkor felkelek. Egye a csoda az érdekes épületek fotózását!
Kimentem a konyhába kávézni.
Tücsi meg egyre várt odaát Álomországban, hogy lekapjam azokat az érdekes épületeket.
Közben fél nyolc lett.
Bejövök a számítógépemhez, hogy rögzítsem fenti mondanivalómat.
Erre felébred Tücsi, akinek fogalma sincs róla, hogy neki most tulajdonképpen várakoznia kellene a kisvárosban, hogy megérkezzem a fényképezőgéppel.
Mindegy.
Mondom neki, hogy Jó reggelt! Igyál egy jó kávét.
Merthogy újra egy parton vagyunk, Ébrenlétországban.
A Styx innenső oldalán.

Éva lányunk immár 18 éve Franciaországban él. Gyerekei is ott születtek. Francia meséken nevelkedtek. A lurkók között akad kiskamasz, prepubertás-korú, iskolakezdő és csecsemőkorú. A francia irodalom bizonyára hatalmas, mégis, gyermekkori élményeitől vezettetve, Éva elővette a magával vitt néhány Janikovszky-könyvet, és az olvasás tempójában fordítja franciára a gyerekeknek, akik megkülönböztetett figyelemmel és szemmel látható örömmel hallgatják a számukra újszerű humorral átszőtt történeteket. Persze segíti őket a megértésben a sok egyszerű színes kép is (Réber), melyek ráerősítenek a szövegekre.
Kérte Éva, hogy ha lehet, vásároljunk neki további köteteket, hogy megismerhessék a Janikovszky álmodta világot. Megtörtént a megrendelés. Antikváriumban jegyeztem elő a hiányzókat. Nem mindent, de jó néhányat. Meglepetést is hozott az akció. A Ha én felnőtt volnék c. francia fordításban is megjelent. Megküldtük neki, hadd lássa, mások miképpen teszik át a szövegeket francia nyelvre.
Néhány napja megjött az első értesítés. Mehetek az első kötetért, a  Kire ütött ez a gyerek? című könyvért. Mentem. Hazafelé csaknem végigolvastam.
Janikovszky címei ütősek, találóak. Az ötlött eszembe, hogy a címek némi megváltoztatásával új könyveket lehetne írni. Mire gondolok? Arra, hogy 65 évesen más aspektusból látszik a világ, a család, a gyerek, az unoka. Sorolom a címváltoztatásokat. A tartalmakat tessetek hozzágondolni.
Már az öregek napközijébe járok
Mi leszek, ha nagy leszel?
Ha én gyermek volnék…
Jó nekem?
Velem mindig történt valami
Örülj, hogy nagypapa, örülj, hogy nagyanya. A lemez két oldala.
Kire ütött ez a nyugger?
Még mindig (a Már megint nótájára)
Van még több kötet is, azokat akkor fogom felsorolni, ha a fenti címekhez tartozó könyveket valaki megírta.
* * *
Bővítés

Ő lő. Ülő szülő – őszülő. Bőszülő!

Amor omnia vincit = A szeretet mindent legyőz. Biz ez így van. A turpisság abban áll, hogy a magyarban az amor szót kétféleképpen fordíthatjuk: szerelem és szeretet. Szokták is mondani: A szerelem mindent legyőz. Az abszolút szerelem – ha volna – bizonyára így is tenne. A relatív azonban nem tökéletes. Jó esetben a tökéletesedés felé mutat. Az elkoptatott történet szerint a hősszerelmes nem bírván magával dallal fordul imádottjához: „Lehoznám Neked a csillagokat az égről…” Mire asszonykája: „Elég volna, ha tejet, kenyeret hoznál a sarki fűszerestől.” De hát, szívem – így a férj –, nem látod, zuhog az eső?”     
A megállapodott szerelmes odáig juthat el:
Szeretlek, noha elmúlt a rózsaszín köd, de – hála Istennek – anélkül is értékelem kapcsolatunkat, és örülök, hogy éppen Téged választottalak.
Szeretlek, mert megígértem, és hűséges maradok ígéretemhez. Mindkettőnk emberi méltósága így kívánja.
Szeretlek, mert szeretlek. 
A latin amor másik értelme a szeretet. És így még inkább működik a mondás.
A szeretet mindent legyőz . János apostol  értésünkre adta rövid kijelentésében: „Az Isten szeretet.” Tudjuk másfelől, hogy Isten az, Aki Van. Csak az lehet az, Aki Van, aki maga az Élet.
Az élet tehát szeretet. Méghozzá nem önszeretet, hanem magát kiüresítő szeretet. A legjobb értelemben vett jegyesi szeretet. Ebben a felek kölcsönösen nagyra becsülik egymást, érzelmeikkel, értelmükkel a másikra irányulnak, mindent a másiktól kapnak, mindenüket átadják egymásnak. Egymásból élnek. Ez az abszolút szeretet. Az egymást szeretők nagyfokú szegénységet élnek meg. Kezük üres, hogy a másik tehessen bele valamit. Szívük nyitott, hogy a másik birtokba vehesse teljes valójukat. Így lesz a Szentháromság egy, így lesznek a házas„felek” ketten egy testté.      
Ebből fakadóan a szeretet közösségekre jellemző állapot. Olyasvalakik életvitele, akiknek közük van egymáshoz.
Más szeretet nincs. Ezért vakvágány a fogyasztói társadalom. Nincs értelme a kacatok (ajándékok) halmozásának, a még újabb javak hajhászásának, a még több jövedelem megszerzése útján. (Minden nomád rajtunk röhög. Ugyan hová vinné azt vándorlásai során, ami nem fér el a tevéje hátán?)
Ez az utca sehova se vezet, csak saját létünk teljes kiüresedéséhez, magányhoz, szorongató kielégületlenséghez. Ebben az állapotban üres a „szeretettankunk”.
Érdemes menekülni a fölösleges dolgoktól, s jó eleve elkerülni megvásárlásukat.
Forduljunk helyette inkább egymás felé, felfedezve a másik kincs mivoltát.

Preludium: Átmenetileg nehéz hozzáférésű lett a blogom, így most az eddig összegyűlt okosságokat egy posztban hozom az alábbiakban:
Latin bölcsességek 2
1. Acu tetigisti (Plautus). = fején találtad a szeget. 
Ennek a jól fogalmazott szállóigének a fordítottja is él a magyarban. Íme:
Szöget ütött a fejébe. Vejem meséli, hogy egyszer egy régi történetet latinra fordítottak a szerzetesek. A szövegben szerepelt többek között az a kitétel, hogy a futár lóhalálában vágtatott, hogy időben érkezzen a császári udvarba. A fordító a lóhalálában nyelvi fordulatot egy az egyben lefordította latinra. A külföldi olvasó (talán egy francia) meg vakarta a fejét, és sehogyan se értette, hogy miért ölte meg a futár a lovat, vagy netán döglött lovon vágtatott  császári udvarba?
Képzeljük el ezt a tükörfordítást a „szöget ütött a fejébe” szólás átültetésével. Miféle mazovista lehet az az ember, aki hagyta, hogy egy idea „szöget üssön a fejébe”.      
2. Ad captandam benevolentiam. = A jóindulat elnyerése végett. Sokféle történetet tudnék idesorakoztatni, amikor is valaki a captatio benevolentatiae módszerét alkalmazza. Előrebocsátom, hogy aki ismeri a módszert, azt idegesíti, hogy ilyen átlátszó trükkel kívánják megnyerni jóindulatát. Sorolok ilyeneket:
– „Miklós, te mindent tudsz…” – fordultak nemegyszer hozzám szerkesztőségi életem során. Rendesen így válaszoltam. – „Ajjaj, rosszul indul a beszélgetésünk. Mit kérsz…?”
– Miklós, olvastam a cikkeidet, nagyon tetszett gondolatgazdagságuk.
Ugyanaz a helyzet. Figyelni kezdtem, hogy az illetőnek mire van szüksége, mert bizonyára nem azért nyitott rám, hogy ezt a számomra hízelgő mondatot elmondja. 
– Valamikor a rendszerváltást követően az öregebb Bush elnök európai tárgyalásai során Varsóból hozzánk repült, és rendesen zuhogott az eső, amikor a parlament előtt a tiszteletére összesereglett tömeghez szólni kezdett. Széles gesztussal kettétépte a zsebéből kihúzott papírt, és ilyesvalamiket mondott: Kedves megjelentek. Az időjárás nem igazán alkalmas arra, hogy hosszasan szóval tartsalak benneteket. Köszönöm, hogy kitartottatok a rossz idő ellenére is. Rövidre fogom hát mondandómat. Szeretnék most magyar lenni, mert az ország a hasznos vállalkozások, munkák, az újjáépítés nemes feladatait kínálja nektek, melyben öröm részt venni. Sikerült is az ott lévők jóindulatát megnyerni, mert ők nem tudták, hogy rövid idővel korábban a lengyeleknek is azt mondta: Szeretnék ma lengyelnek lenni…
A hab a tortán, hogy huszonötezer dollárt hozott ajándékba. Az USA elnöke. Szegény.
3. Ad impossibilia nemo tenetur. = Lehetetlenségre senki sem kötelezhető. Nem kötelezhető, ám van cég, amely önként vállalkozik rá. Az IBM szlogenje egy időben ez volt: A lehetetlent azonnal teljesítjük, a csodákhoz öt perc türelmet kérünk! (Zárójeles megjegyzésem: A magyarokra rótt adósság kiegyenlítésére lehet, hogy az IBM-nek is legalább tíz percre volna szüksége.)     
4. Ad vitam aeternam = az örök életre. Igen, az örök életre készültünk szinte valamennyien, istenhívők. De most nem erről szeretnék szólni, hanem  arról, hogy a mestermunkák is csaknem az örök életre készültek. Gondolok itt egy-egy szépen faragott gótikus katedrálisra, piramisra, gondolok egy jól konzervált papirusztekercsre, de gondolhatok arra a klamnizóra is, amely legalább hetven éves és ma is kifogástalanul működik. Gondolok továbbá egy amerikai ceruzahegyező-gépre, mely több mint ötven év óta faragja ceruzáinkat. De gondolhatnék még –  tudom is én – pl. a lyukkártyával működtetett gépzongorára, mely egykori hírességek játékát örökítette meg. Gondolok dagerrotípiákra, melyek máig őrzik az egykor felvett jeleneteket, arcokat. Pl. Petőfiét.     
S szívesen gondolnék arra is, hogy jól formált XXI. sz.-i tárgyaink ugyancsak örök életűre terveztetnek. De ez nem így van. A legtöbb autó tíz év után ezer sebből kezd vérezni, s el kell dobni. Az elektromos csatlakozók szabványai állandóan változnak, a videó elavult, a diszkett ugyanígy. A legjobb filmes fényképezőgépnek sincs jövője, mert itt a digitális. A számítógépek tönkremenetelük előtt erkölcsi kopás áldozatai lesznek. A maroktelefonokról nem is beszélve. Abba is hagyom. Nem kedvelem ezt a folytonos lihegést.

Latin bölcsességek 3
1. Alium silere quod voles, primus sile. (Seneca) = Ha azt akarod, hogy a másik ember hallgasson, neked kell elkezdeni a hallgatást.
Ha gyerekért megyek az óvodába-iskolába, alig várom, hogy kikerüljek a nem szűnő hangzavarból. Ilyenkor arra gondolok, jó, hogy nem lettem tanár, ami valamikor szerettem volna lenni.
Ha nagy társaság jön össze, egyesek úgy vélik, hogy akkor érvényesülhetnek csak, ha kiabálni kezdenek. Számos példát hozhatnék, de nem teszem. Mindenki előtt ismert jelenségről van szó. Én Seneca tanácsát követtem mindig, anélkül hogy ismertem volna: „Befogtam a számat rendesen”. Így mások  nem tudták meg sokszor, hogy valamiről mit gondolok. Na és? Én megtudtam, hogy ők mit gondolnak.
A minap a tévében egy ötfős beszélgető műsorban a műsorvezető elég sokszor beszélt, és volt két embere, aki minduntalan magához ragadta a szót. Ült közöttük egy terapeuta, aki mindig kivárta, hogy elhallgassanak. Mit mondjak? Elég ritkán jutott szóhoz. Mindenesetre becsültem emberi tartásáért.
2. Alteri semper ignoscito, tibi ipsum nunquam. (Seneca) = Másoknak mindig bocsáss meg, de magadnak soha.
Bocsesz, de szerintem ez így felemás mondás. Így legfeljebb az öngyilkosjelöltek viselkednek. Seneca mentségére szolgál, hogy nem ismerte a kereszténység értékeit. Végzetes kishitűség a megbánt és feloldozott bűn megbocsátását kétségbevonni. Ha egyszer Isten megbocsátott, örülnöm kell, s új lendületbe jönnöm, hiszen  már lemosta vétkemet a Megváltó. Olyan értelemben viszont igaz, hogy a megbocsátás kívülről jön, Istentől. Magam feloldozása fából vaskarika, hiszen „Aliquis non debet esse iudex in propria causa, quia non potest esse iudex et pars.” (Senki sem lehet bíró a saját ügyében, mivel nem lehet bíró és peres fél egyszerre.)
3. Ama – et fac quod vis! (Szt. Ágoston) = Szeress, és tégy, amit akarsz! Ez a mondás teljesen igaz, s egyben becsapós is. Igaz, mert Isten azt tesz, amit akar (mindenható), mert Ő a szeretet, méghozzá végtelen és abszolút szeretet. Ránk ez annak a függvényében igaz, hogy mennyire hasonlítunk a mennyei Atyához. Írva van: „Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes.” Nem kellene célként tűzni az emberek (minden ember) elé a tökéletességre törekvést, ha már elérte volna bármelyikünk is. Ha önfeledten szeretünk, önfeledten fogjuk megcselekedni a jót. (Amare et servire = Szeretni és szolgálni.) De addig „nincs megállás, addig folyvást küszködni kell.” 
Nincs új a nap alatt
Tegnap délelőtt Latin bölcsességek c. posztomban ezt írtam: „A kristályosodáshoz kell valamiféle katalizátor. Egy homokszem, hogy gyöngyzárvánnyá tegye a kagyló, egy madzag, hogy a kristálycukorból kandiscukor jegecesedjen. Ha valaki olyan sűrűn posztot készít, mint én, annak kell valamiféle kiindulási adat, mondat, gondolat.”
Tegnap délután Kosztolányinál ezt olvasom: Az Édes Anna c. regény főalakja „talán egy falusi cselédlány, akit évekkel ezelőtt egy nyári délelőtt lestem meg az utcán, valami budai ház kapujában, amint fehér fogával beleharapott egy zöld almába. Akkor önkéntelen eltűnődtem, milyen lehet ennek az élete és sorsa. Ez az almába harapó lány gyakran kísértett. Valószínűleg ez a kristályosodási pont. Köréje rakódhattak le később a jegecek.”
Nos, ha már Kosztolányi, hadd idézzem egy találó megjegyzését. Azt írja: „Az eszkimók öreg korukban leteszik régi nevüket, újat választanak, hogy ne találjon rájuk a halál. Néhány írónak, aki álnévbe takarózott, sikerült is ez. Jean-Baptiste Pocquelin például Molière-nek nevezte magát. Jean-Baptiste Pocquelin meghalt ötvennegy éves korában. Molière azonban ma is él. Nem találta meg a halál. (P. Hírlap. 1930. július 13.)

1. Descendit de caelis… magyarán leszállott a mennyből, imádkozzuk évszázadok óta a credóban. A magyar leszáll, felszáll, s ha kell, útközben átszáll.
A téma örökzöld.
Gyerekkoromban hányan tiltakoztak ellene. Apám megjegyzést is tett arra, aki mögötte így szólt a villamoson: Bocsánat, de szeretnék lelépni.
Kijavította: talán leszállni.
Mire a másik: Nincs szárnyam, hogyan szállhatnék le. Lelépek.
Márpedig a lelépés nem nyert, soha nem honosodott meg.
Maradt az átszállójegy, és sose próbálkoztak átlépőjeggyel.
Pedig …
Olvasom Kosztolányinál, hogy neki se tetszik ez a „szállás”. Ezt írja:
„Átszálló – hallom. Átszállt a sárga villamosról a pirosra. Ma Budapestről Bécsbe szállunk át, repülőgépen. A kifejezés kissé zavarni kezd. Meg is jósolom, hogy a jövő évszázadban már nem fogják használni a villamossal kapcsolatban. Igaz, hogy magát a villamost sem.”  (Gyermek és költő. Pesti Hírlap, 1928. október 14.)
Többszörösen tévedett. Az átszállás mélyen beleivódott évszázadok alatt nyelvhasználatunkba. S a villamosok megszűntében sem vált be a jóslata. Ma is vidáman csilingelnek. Ki tudja, még meddig.
2. Még egy érdekesség. Kosztolányi ugyanebben a cikkében említi, ha egy gyerek pici korában úgy hallotta, hogy láftojásnak neveznek egy ételt, eszébe se jut, hogy lágy mivolta következtében nevezik úgy, ahogyan, s alkalmazza a szót anélkül, hogy logikai elemeire bontaná.
Ez később még „ígyebb” van. Nekem még sose jutott eszembe, hogy a Tolnai, Nógrádi, Pesti, Szolnoki, Miskolci, Szabolcsi, Vasi, Soproni, Győri, Veszprémi, Péchi, Komáromi, Hidegkúti, Szegedi, Hernádi, Somogyi, Zalai, Baranyai, Kanizsai, Tótfalusi, Szepesi, stb.stb nevű ember vezetékneve azt jelzi, hogy odavalósi, hogy ősei alkalmasint ott éltek.
Nem.
Az illető arca ugrik be, a foglalkozása, tenmaga szubjektuma, embersége, életműve, a róla szóló hírek…     

A kristályosodáshoz kell valamiféle katalizátor. Egy homokszem, hogy gyöngyzárvánnyá tegye a kagyló, egy madzag, hogy a kristálycukorból kandiscukor jegecesedjen.
Ha valaki olyan sűrűn posztot készít, mint én, annak is kell valamiféle kiindulási adat, mondat, gondolat. Így jutottam el Bánk József 3800 latin bölcsesség c. könyvéhez, hogy néhány mondást megidézzek belőle és aktualitásukat megmutassam. Mindegy hogy milyen sorrendben haladok. Adódik pl. az abc. Nem állítom, hogy minden mondáshoz hosszas véleményt fűzök, azt pláne nem, hogy minden egyes bölcsességet sorra veszek.
Nem.
Csupán szemezgetek belőlük.
Elképzelésem szerint két szempont fog vezérelni. Vagy azt idézem meg, amelyet korábban nem ismertem, de nagyon a mának (is) szól, noha esetleg több ezer éves, vagy azt, amelyet magam is fújtam diákkoromban, és amely szintén segíti korunkban a tájékozódást, eligazodást.
Ergo incipiam:
1. A malis vituperari laus est. = A gonoszok gyalázkodása dicséretnek számít. Nem igazán kell kommentálni. Elég arra gondolni, hogy kik gyalázkodnak mostanság naponta, óránként és percenként. Kik gyűlölködnek. Akikre fröcsögnek a rosszindulatú megjegyzések, akár dicséretnek is vehetik. Ha van olyan erős lelkük, mint a Golgotára indult Szenvedő Szolgának volt.     
2. A sagittis hungarorum libera nos, Domine! = A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket! Az egykori magyarok félelmetes nyilaikkal harcoltak (sarcoltak) Nyugaton.
Hol van az már!
Évszázadokkal később már Európa védőbástyái voltunk. (Ha nem is egyedül a mi elődeink. Az oroszok ugyanígy vélekednek magukról a keletről induló fenyegetésekkel kapcsolatban.)
Ám ha Pio atyának igaza van, akkor eljön az az idő, amikor a világ megmentői leszünk valamilyen oknál fogva. Ide másolom azt a kijelentését, melyet álmából felébredve fogalmazott meg egy látomását követően:
„Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagy hatalmú őrangyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!”
Sokszerű szenvedésünk mintha már elindult volna… A gyönyörű madarat nem tudom biztosan beazonosítani. Tán még nincs is itt. Európai dicsőségünknek sokak ellenzői, akik a legszívesebben víz alá nyomnák a fejünket. Csak tudnám, hogy miért. Az emberiség boldoggá tétele is mintha váratna magára. Egyedül a két nagyhatású őrangyalról olvastam. Ők Gábriel és Mihály arkangyalok volnának. Hogy a harmadik – Rafael – miért nincs köztük? Talán ezért fogunk szenvedni…
Kérjük hát két hathatós őrangyalunkat, hogy mielőbb véget érjen a nyűglődés.
Kérjük Máriát is, aki 36 egyéb ország mellett a mi pátrónánk is: hozzon ránk víg esztendőt. 
3. Abusus non est usus, sed corruptela. = A visszaélés nem joggyakorlat, hanem  jogsérelem.
Kell-e kommentálni? A hatalommal való visszaélés egyik formája a korrupció. Miközben látni kell, hogy a korrupció többé-kevésbé világjelenség, sajnos hazánkban is széles körben kitapintható. Éppen ezért a kibontakozásnak alulról kell indulnia.
Nézzünk magunkba: vajon hogyan éljük meg a feltehetőleg minket is megkörnyékező korrupciós kísérleteket, kísértéseket. Ellent tudunk-e neki állni?
A kísértés állandó. „Megveszlek kilóra” – olvastam a metróhoz vezető lépcső falán az EMKÉ-nél. Évekig senki se tüntette el ezt a mindenki méltóságát kikezdő falfirkát.
Mára legyen elég ennyi.

Olvasom a hírt: Elhunyt P. András Imre SJ. Néhány nappal később: Elhunyt Szilas László SJ.   
András Imrét jól ismertem. Kortalan megjelenésű, súlyát, tenzióját tartó valaki volt, akiről azt gondoltam, mindnyájunkat túl fog élni. Bécsben dolgozott az UKI-ban. Magyar Katolikus (Szociológiai) Int. Annak idején rímbe szedtem rendszeres ide-oda vándorlásait. (András Imre kocsijának az ajtaját bécsuki. / Útnak indult. Úticélja egyenesen Bécs: UKI.)
Imre komoly munkákat tett le az asztalra. Utolsó, a Távlatokban megjelent hosszas elemzése egy munkatársnőjével közös alkotás. A magyar katolikus könyvkiadás elemzése, kötetenkénti felsorolása több szempontból az 1945 és 1994 közötti időszakra vonatkozóan. Azóta is sajnálom, hogy nem lett folytatása, bár igencsak megnövekedett a kiadványok száma a rendszerváltást követő évtizedekben. Imre atya: R. I. P.
P. Szilas László SJ Rómában dolgozott. Második rövid római tartózkodásom során egy alkalommal egy asztalnál ebédeltünk. Csendes, egészségi állapotára figyelő, tiszta lelkű ember volt. Derűje, joviális őmaga, figyelmes kedvessége és érdeklődése máig él bennem.
R. I. P.
Requiescat in pace, azaz nyugodjon békében! Ugyanezt jelenti az Isten nyugosztalja! – szófordulat, mely nekem valamiért idegen, még akkor is, ha olykor használom. A műveltető képző (-tat, -tet) formálódik meg benne: Isten nyugtassa (meg)! A tartalma világos: „Nyugtalan a mi szívünk, amíg tebenned, Istenünk meg nem nyugszik.” (Szt. Ágoston)
E végső és örök megnyugvás csakugyan földi életünk végeztével jön el a színről színre látás által, a szembesülés által, a ránk tapadt szeretetlenségek „lepattintgatása” által, közben és követően.
Van a tarsolyomban még egy olyan rövidítés, melyet Hajdúnánás temetőjének öreg sírjain olvastam vagy harminc éve: ABFRA. A rövidítés feloldása: „A boldog feltámadás reménye alapján”. Régi, mert nyelvhasználata az. Ma nem használnánk itt az alapján kitételt. Reménye alapján helyett a reményében szót alkalmaznánk. Akkor is csak utalás volna arra nézve, hogy ti. a boldog feltámadás reményében búcsúzunk, temettük el...
Visszatérve a két hosszú élettel megáldott szerzetes pap elhunytára, akaratlanul is egyik testvér megjegyzése cseng vissza a fülembe, aki az idősek végső távozását tapasztalva némi nehezteléssel a hangjában megjegyezte: „Már ezek az öregek se a régiek!”  Annyira találónak tartották megjegyzését rendtársai, hogy utóbb sokáig sokan idézték.

A tegnapi óriáskerék-posztból kimaradt egy gondolat. A kerekek valamilyen oknál fogva csaknem mind egy-egy folyó partjára épültek.
Csuda tudja, miért.
Talán mert egykor a vízimalmok kerekei is a folyó partja mentén forogtak?
Ha pedig így van, ma miért nem aknázzák ki a vízienergia ingyenes meglétét. Csak bele kellene lógatni az óriáskereket a vízbe, s ez az alulcsapott vízikerék ingyen tekerné körbe a jószágot a nagyérdeművel együtt a folyóvíz jóvoltából.
Ugyancsak tegnap este csúcsra járt a kégli. Mi elmentünk regnumi csoportunkba, Micáék pedig hozzánk szervezték házaspárokból verbuvált klubjuk találkozóját. Már jöttek, mikor mi indultunk. S még itt voltak, mikor visszaérkeztünk. Kvízjátékot játszottak éjfél utánig. Magam végigkibiceltem a műsort. Aki nem adott helyes választ, nem tűnt el a süllyesztőben, miként az mostanság a tévében szokott lenni. Egyáltalán semmiféle inzultus nem érte, és ez nekem roppantul tetszett. Igaz, hogy a győztes se nyert milliókat, csupán annyi érdeme volt, hogy az eredményes befejezés folytán a játék nem öltött maratoni méreteket: időben befejeződött (éjfél után 20 perccel).
Reggel hatkor kelés. Aztán T.-vel összeraktuk az agapéra valókat. Hála Istennek, úgy sikerült, ahogyan a nagykönyvben meg van írva. Beszélgetősnek, mosolygósnak, könnyednek, szóbaállósnak. Nem voltunk se sokan, se kevesen.
Örülök, hogy így lett.
Délután átvitettem magam a hídon a vonattal, hogy azután visszagyalogoljak tiszta levegőt szíva, és néhány alkonyati képet fotózva.