Mickey webnaplója

Ne értsetek félre, családunkban nem a Messiás született, hanem  7. unokánk. Neve sem Jézus, hanem Levente. Magam nem vagyok Simeon, csak Mick. El sem szeretnék még hunyni, hiszen a nyolcadik uncsi is útban van, vele is szeretnék játszani, őt megölelni és ha lehet minél hosszabb időt körükben eltölteni.
Mégis azt kell mondanom, hogy tegnap este olyasféle érzésem volt, mint amilyen az agg Simeonnak egykor. Kezemben egy ártatlanság, egy szemét épp csak nyitogató kis ember, aki most kezdi feltölteni szellemét mindenféle benyomásokkal, és aki érzékelhetően jól érzi magát ölelő karjaimban. Mica készített róla néhány képet. A lényeg: örülök, hogy mindezt megérhettem, bennem ez a picivel való találkozás élménnyé vált, és úgy szeretném, hogy folytatása legyen. Hiszen még tíz hét, és Zsuzsa pici lánykáját várjuk.
Nem az én dolgom eldönteni, hogy összesen hány kis utódunk lesz, de jósolom, hogy nem tartunk még a végén. És mindegyiket szeretném magamhoz szorítani.
A bevezetőben említett hasonlat megerősítésére megidézem a kérdéses evangéliumi perikópát:
„Amikor elteltek a tisztulásnak a Mózes törvényében megszabott napjai, felvitték Jeruzsálembe Jézust, hogy bemutassák az Úrnak… Volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember. Várta Izrael vigaszát … Kinyilatkoztatást kapott a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek indítására a templomba ment. Amikor a szülők a gyermek Jézust bevitték, hogy a törvény előírásának eleget tegyenek, karjába vette és áldotta az Istent ezekkel a szavakkal: »Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, mert látta szemem üdvösségedet, melyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül népednek, Izraelnek.« Apja és anyja csodálkoztak azon, amit fiukról mondott…” (2Lk)

Tücsit fölhívtam, mert megtudtam, hogy Levente és Elvira hamarosan hazaérkeznek. Épp most ment el értük Mica. Azt akartam, hogy ő is megtudja.
De Tücsi már hamarabb megtudta, és mert nem tudta, hogy én is tudom, éppen telefonálni akart nekem, hogy elmondja, hogy megtudta, hogy a családka hazajön.
Kirakhatnék egy ISTEN HOZOTT TITEKET! táblát, de már nincs időm elkészíteni. Így virtuális tábla fogadja őket, meg élő szó, melyet én mondok el mint egyszemélyes fogadóbizottság.
Már melegítem az ebédet, már friss ágyneműt húztam a jövevényeknek.
És most várok.
Nem is árt egy kicsit elüldögélni, mert nemrég érkeztem haza az OTP-ből, ahol hosszas adminisztrálás után szétvágattak bankkártyáim, és megszűntnek nyilvánítottuk 14 éve tartó kapcsolatunkat. A válás sikeres, most már mindenkinek elmondhatom titkos pin-kódjaimat, fabatkát se ér vele: 5636, ill. 8776.
Szerettem ezeket a kódokat. Az utolsót azért, mert logikusnak bizonyult. 8 lefelé hét, hét, lefelé hat.
Az első is logikus volt. 56–20 = 36, amit a szamarak nem tudnak.
És most megpihenek, mert azután el kell intéznem, hogy a korábban számlámról lehívott közmű-befizetnivalókat ezután hogyan rendezzem.
Tapasztalhatjátok: régi igazság, hogy a konfliktusok oldása újabb konfliktusokhoz vezet. Ugyanúgy van ez, mint a fizikában. A Huygens-elv szerint, ha a nagy hullámokat csak egy kis zsilipen engeded át, újabb, kisebb hullámok keletkeznek, és ez alighanem néhányszor eljátszható újabb kiskapukkal.
Azért kontrolláltam, vajon jól emlékszem-e ötven év távlatából erre a fizikai elvre.
Jelentem, igen.
P.S. Megjöttek.

Hajnalban egy kamaszkori élményem foglalkoztatott. Egy gimis latin óra. Az egykor elemzett latin mondat sztoriját megírtam a Latin bölcsességek témájú blogomra.

http://Sapientiae.freeblog.hu/.

Azután elhatároztam, hogy napi dolgaim között is szerepeltetem, részben mert nem jut eszembe semmi okosabb, részben mert ma valahogyan minden normális körülöttem. Elvira és a kicsike jól vannak, nászomék családjával meglátogattuk őt, miután jól kibeszélgettük magunkat egymással. Ha valami érdemleges felötlik még bennem, persze megírom, de ha nem, azt se bánjátok. Jöjjön akkor a kb. ötven éves történet.
Stupax esse videris!
Annak idején jó szívvel készülődtem a gimnáziumba, ahol is humánosztályba kerültem. Itt nagyobb óraszámot kaptak az ún. humán tárgyak, mint a reálban. Például latint tanulhattam négy évig.
Öreg, erőszakos tanárunk (R. I. P.) tanítási módszere a totális drill. Ő vezetett be az antik Róma világába úgy-ahogy, merthogy módszere ízlésemtől nagyon eltért.
Egy alkalommal felszólított egy fickót, hogy elemezze az általa előadott mondatot. Ez pedig a következőképpen hangzott: Stupax esse videris!
A gyerek hebegett-habogott, fogalma se volt a stupax szó jelentéséről, és arról sem, hogy az elhangzó példamondat egyfajta mondattani szerkezet, az ún. accusativus cum infinitivo. Nem is lehetett róla fogalma, merthogy tanárunk korábban nem tanította ezt a nyelvtani anyagot. Amnéziában szenvedett, vagy tudom is én mi okból, kiesett neki az, hogy nem tanította meg ezt az anyagrészt. Elfelejtette, hogy korábban nem fejtette ki e szerkezet mibenlétét.
Mint kiderült, ez egy összetett mondat tagmondatainak összevonására hozott példamondat. Ilyesfélékkel a latin nyelvek sűrűn élnek. Maga a mondat értelme pocsék, merthogy cikizi a hallgatót, esetünkben a diákot. Értelme ugyanis: „Úgy látszik, hülye vagy!”  A latinban ez valahogy így hangzik: Hülye lenni láttatsz!
Mi tagadás, telitalálat ahhoz, hogy az egyébként is önmagában bizonytalan, önmagát kereső kamasz teljesen meginogjon értelmi felfogóképességét illetően. A fél osztály kapott egy-egy elégtelent.
Mit jelent a mondat? – tette fel a nebulóknak ugyanezt a kérdést, s mivel nem tudták, tanárunk minden egyes alkalommal rávágta: Úgy látszik, hülye vagy! Egyes.
Rólam nem derült ki ugyan, hogy hülye lenni láttatok, mert tőlem speciel nem kérte az általa favorizált rejtvény megoldását.
Úgy látszik, hogy szerencsés vagyok! (Felix esse videor! vagy ilyesvalami). 
Egyebekben a magyar is képes összevonásokra. A „Hülyének látszol!” kb. ugyanazt adja vissza, mint latin megfelelője.
Ha nem a hülye drill módszerrel tapossa belénk és utáltatja meg a klasszikus nyelvet, ma talán elég jól értenék latinul, és örömmel skandálnék latin időmértékes verssorokat, verseket.
Ma már persze csaknem mindegy.

Az egy valóságról
Egy a valóság, más valóságok nem léteznek, mint ez az egy. Ez viszont misztikus, melynek csak kapargatjuk a héját, s próbáljuk antennáinkkal érzékelni a Végtelent.
Január 25-én született Levente unoka, és akkor kb. ezt jegyeztem fel róla:
„Ma hajnalban Isten népe gyarapodott egy fővel ... császármetszéssel világra jött [Elvira és Mica] kisfia, Levente. Mica jelen volt, s a felsíró fiúcskát a kezébe adták, aki apja nyugtató hangjára lassan elcsendesedett. Együtt volt itt föld és ég, kapcsolatban maradtunk Micával, a Mennyek Urával, akinek kértük a segítségét.”
Ám ma meglepetésként érkezett egy gratuláció, melynek szövege nagyon összecseng az én megfogalmazásommal, csak sokkal éteribb. Az e-mail küldője nem hatalmazott fel nevének közlésére, de szövegét muszáj idemásolnom. Ezt írja a Leventéről készült fotóra reagálva:
„Drága Tücsi, hogy milyen kis tünemények küldetnek az égből – a gyönyörű szó, kifejezés kevés rá. Nem is csoda, hogy a Mennyország oly gyönyörű, ha ilyen szép ajándékok »hullanak« onnan föntről. Szívből gratulálok, és sok egészséget kívánok.”
Engem levett a lábamról ez a képzettársítás.

1. Volt nekem egy nyugdíjas kollégám, Szabó bácsi, aki hajdanában danában még a Hangya Szövetkezet egyik tekintélyes főnökeként szerepelt. Az évek elhaladtak fölötte, és már jócskán benne  a nyugdíjas korban dolgozott nálunk a cégnél, ellenőrként. Eljárt leltározni, vagy otthon végzett több-kevesebb rendszerességgel bizonylatellenőrzést. Időnként találkoztunk, hogy megbeszéljük a soron következő munkákat. Ilyen alkalmakkor szinte sose hagyta ki egyik szellemességét Szabó bácsi, aki felemelt ujjal magyarázta nekünk, hogy náluk otthon ő a „tefu”-s (a Kádár-korszakban vagyunk nyakig, amikor a MÁVAUT, a FŐSZEFU, FŐSPED, a BARNEVÁL, a TEFU [teherfuvarozó vállalat] stb. virágkorát érte). Az asszony csak egyet szól: János, te fuss, ide, s lécci, hozzál már egy kiló lisztet, te fuss oda, hozzál egy liter tejet és egy félkilós porcukrot… S ő indul, és hozza a lisztet, a porcukrot, a tejet, bármit. Ő tehát minden találkozásunk alkalmával elmesélte, mi meg mindannyiszor eljátszottuk, hogy ezt a „tefus” poént még soha életünkben nem hallottuk. Így Szabó bácsinak megvolt az öröme, nekünk pedig – hadd fogalmazzam így – kevésbé.
2. Néhány éve egyik sógorom verset írt feleségéhez születésnapi jubileumára, melyben évtizedek együtt töltött tapasztalatait, közös élményeiket sorolja, köszöni amannak jóságát stb. Nekem mindenesetre legjobban a „költő” aláírása tetszett: Teddy de Teddoda.
Első ránézésre külföldi előkelőség nevének tűnt fel ez a Teddy de Teddoda, hogy azután leessen a tantusz. Hiszen kellő öniróniával – ám nyilván okkal – így aposztrofálja magamagát: Tedd ide, tedd oda!
3. Nyugger vagyok, amíg Isten élnem rendel. A magam módján elősegítem létem meghosszabbítását, ahogyan ez egyáltalán lehetséges. Pl. próbálok fogyni, pl. próbálok naponta sétálni. Bevásárolni autóval szoktunk.
Ma reggel is megjártuk az üzletközpontot, s csak hazaérve derült ki, hogy elfelejtettünk kézfinomítót venni. Sebaj, Tóbiás!
– Te úgyis sétálni mész naponta, legyen ma az úti célod a drogéria, az üzletközpont, akármi, ahol árusítják ezt a kézfinomítót. Igen, sétálni megyek naponta. A séták egyik szépsége a céltalan csavargás szabadsága. Ez most tudatosul bennem, hiszen  egyébként csakugyan teljesen mindegy, hogy a postára viszem-e befizetni a csekkeket, vagy sorban állok kézfinomítóért.
Persze  elmentem, s a harmadik helyen kaptam is ugyanolyat, mint a korábbi volt.
Nektek elárulom, de ne szóljatok Tücsinek, a felségemnek (hm, íme egy freudi elszólás), hogy ecetes uborkát is elfelejtettünk vásárolni.
* * *
Ma a DIGI-szolgáltatóhoz kötöttük három kategóriában az életünket: Internet, telefon és tévé-csatornák. Egyelőre csak papíron él a megállapodásunk.
Ismerőseimnek üzenem, hogy telefonszámunk meg fog változni, és az eddigiekkel szemben titkosított lesz.
E változást egyáltalán nem bánom, mert esélyünk lesz lerázni valamennyi telefonos üzletkötő, közvélemény-kutató, üdülésszervező, s ki tudja, még miféle javamat szolgálni akaró vigéc napi gyakoriságú és kéretlen zaklatását.
Az átszerelés idején mindenkit értesítek, aki telefonálni szokott nekünk. Addig pedig a szokott számon vagyunk hívhatók.

Mica fiút hallgatom. Tegnap és ma is telefoninterjút kértek tőle a Mária Rádió Napindító c. műsor gazdái. Hűségesen felelgetett a neki feltett kérdésekre.
Néhány hete a Magyar Kurír közölte az Ökumenikus Ifjúsági Iroda és a Közös Pont munkájáról, terveiről szóló beszámolót, ebből szemezgetett az Új Ember egy ismertetésben. Amennyire emlékeim nem csalnak, a közeljövőben pedig a tévé hoz egy bejátszást a vele készült beszélgetésből.Örülök neki, hogy lassan-lassan közszereplővé lesz, s párhuzamosan sajnálom is, mert
senki nem tanul helyette franciául, melyből  vizsgáznia kell,
senki nem végzi el feladatait, melyek napi nyolc órában kötik le idejét, idegrendszerét, figyelmét.
Senki nem oldja meg helyette azokat az intézni valókat, melyek azóta merültek fel, mióta gyermekük született.
Senki nem válaszolja meg helyette azokat az e-maileket, melyekkel bombázzák barátai, ismerősei, kollégái stb.
Senki nem fúrja ki helyette a betonfalat, hogy a megfelelő átalakítások meglegyenek a baba hazaérkezéséig.
Persze még fiatal, és nyűhetetlen. Hála Istennek, tele ambícióval. Különben aligha győzné.
Az előkészületek csakugyan folynak itthon. Viszonylagos komfort várja legújabb unokánkat, Leventét. Talán a jövő hét elején érkeznek.
PS.: Az ökumené nem csak közös sátorépítés c. MK-ban megjelent interjúnak komoly visszhangja lett az interneten. Ennek tudom be, hogy kétszer egymásután interjút kértek a rádióban Micától.
Azért mi, az idősebb korosztály se lógatjuk egyfolytában a lábunkat.
Ma elkezdtem az OTP-vel való kapcsolatunk lebontását. Elvásároltam a Multipont-kártyán lévő összeget, hétfőn kívánom megszüntetni korábbi szerződésünket.
Ma átigazolunk a DIGI-hez háromféle szolgáltatásukat igénybe véve.
Ma jó lett volna a háziorvosnak leadni kórházi zárójelentésemet, de pénteken változó a rendelési ideje, és sose tudom, hogy nála mi a páros és páratlan hét. Így azt se, hogy ma délelőtt vagy délután rendel-e.     
Ez is hétfőre marad.
A továbbiakban fel kell vennem a kapcsolatot a Távfűtőkkel és a Biztosítóval is a hogyan tovább ügyében. Küldenek-e csekket, vagy mi legyen?
Hát mostanában nem unatkozom.

Reggel Tücsit megállóba,
üzletközpontból friss zsemlék,
mise előtt kommentár írása Echónak,
mise után egy hosszas irodalomjegyzék kontrollálása.
Ebéd kotyvasztás, melegítés. 
A munka folytatása.
Folyamatos válaszok az e-mailen érkező gratulációkhoz. 
Segítés Micának, polcok szerelésekor.
Nincs ma séta, megfáztam.
Kellene intézni a DIGI-re való rácuppanást (telefonvonal, internet-átírás, tévéműsor-csomagok).
Kellene lemondani az OTP-nél vezetett számlámat,
el kellene vinni a zárójelentést a háziorvoshoz,
a távfűtés havi fizetnivalóját át kellene terelni a netre,
a kötelező biztosítást is,
meg kell látogatni Elvirát, találkozom még ma nászomékkal.
Ígérem, hogy holnap irodalmibb leszek,
és többet fogok írni, ha többet fogok írni.

2012. január 25. Pálfordulás napja.
Ma hajnalban Isten népe gyarapodott egy fővel. Elvirát az éjszaka be kellett szállítani a szülészetre, ahol császármetszéssel világra jött kisfiuk, Levente. Kicsit korán született, néhány napot inkubátorban tölt, mert születési súlya 2,25 kg. Mica jelen volt végig, s a felsíró fiúcskát a kezébe adták, aki apja nyugtató hangjára lassan elcsendesedett.
Együtt volt itt föld és ég, kapcsolatban maradtunk Micával, a Mennyek Urával, akinek kértük a segítségét.
Mivel a mobil századát éljük, mi és a rokonság Koltay ága az eseményekkel párhuzamosan kaptuk az értesüléseket. Reggeledvén Tücsi - többszörös mobiltulajdonos - még többeket értesített, akik biztosítottak róla, hogy együtt dobog velünk a szívük, és sok kegyelmet kérnek Elvirára és Leventére.
Életünk azonnal más minőséget kapott. A terepet előkészítjük érkezésükre, és örömmel szokjuk a gondolatot, hogy ezután eggyel többen leszünk.
Levente Micáék első gyermeke, nekünk a hetedik unokánk. A családi algoritmus szerint ő az 1241. (Balról jobbra: apánk egy, akinek második fia vagyok, Mica negyedik gyermekünk, náluk pedig elsőszülött a most érkezett Levente.)
Örüljetek velünk együtt!



Férfi betegek
Sokukra jellemző, hogy válogatott, jó minőségű sportszerelésben villognak. Villognak? Hiszen némelyikük alig él.
És mégis.
A pasik különben szűkszavúak.  Néznek maguk elé, és várják a csodát, hogy bekövetkezik állapotukban a gyökeres pozitív változás.  Ha mégis megszólalnak, szellemesnek akarnak mutatkozni.
Ha pedig megjelenik életük párja, akkor formába lendülnek, és próbálják eljátszani, hogy ki az úr a házban, ki viseli a kalapot. Ezt nem egy esetben megfigyeltem.
A nő betegen is nő.
Igyekszik ápoltnak mutatkozni. Magával viszi kedvenc illatszereit. Vigyáz rá, hogy frizurája mutasson.
Szeretnek összejönni dumcsizni, elmesélik egymásnak egész életüket, különös tekintettel az őket ért nyavalyára. Elmesélik családjukat, hány gyerekük van, azok mit csinálnak, hány unokájuk van. Receptet cserélnek stb.
Még a kórházban is előfordul, hogy párosával mennek a mellékhelyiségbe.
Hamarabb kérnek segítséget a férfiaknál, szívesen veszik a támogatást, a törődést.
Ki tudja, miért, a vécék vegyesek. Igaz, a kórtermek felváltva nőkkel vagy férfiakkal vannak megtöltve. Nos, ha női és fiú fülkék vannak közös térben elhelyezve, oda nő be nem tér. Csak férfi. A nők következetesen a számukra fenntartott zuhanyozóba térnek be papírtekercseiket szorongatva. Lehet, ha én nő lennék, magam is így tennék.
Ám ha ez így van, akkor érdemesebb volna a mellékhelyiségeket nemek szerint kiosztani.
Ha valaki meg tud tenni tízméternyi utat, akkor meg tud tenni 20-at is.
* * *
Kaptam itthoni munkát, azzal szórakozom, meg egy régi kéziratom finomításával. Így hamar elment a mai napom.

Nincs pénz
A kórházban a neoncsövek jó része nem ég.
Nadrágpelenka elvétve akad.
A házi telefon nem működik, csak a falat díszíti.
A vécében üresen porosodik a papírtartó dob. Ki tudja, mikor látott papírtekercset?
A folyékony szappantartót hiába akarod szóra bírni. Ki tudja, mikor látott szappant?
A törölközőtartó elosztócsonkja négy pálcáért kiált.
Vajon emlékszik-e rá valaki, hogy mikor mosták le utoljára a világítótestek búráját?
Az ápolókon nagy a teher. Az orvosokon is.
Isten segítse őket, és minket is.
Aspektusok
A kórház az a hely, ahol élesen kitapintható az emberek világfelfogása.
A kórház az a hely, ahol elválik, ki bízik elsősorban az orvosokban és ki fordul bizalommal Istenhez, hogy rá nézve is legyen meg az akarata.
Akinek el kell mennie, az „elmegy”, akinek élnie kell, az életben marad.
Egyéb képletek is leegyszerűsödnek itt. Van, aki szeretettel-empátiával fordul mindenkihez, és van, aki nem.
Második gyermekkor
Ugye az első gyermekkor egyik alapszövege: anyuuuu… anyuuuuu…anyuuu… x-szer.
A második gyermekkoré: (véghangsúlyosan, sic!) növérkeeeee… növérkeeeeee… növérkeeeee…
Mindezt persze éjszaka produkálja egy öregasszony, felébresztve vele a fél folyosót.
Apropó felébresztés. Este új beteget hoznak. Lecuccol, kínlódik, vizsgálgatják, gyógyszerelik. Végre mind elalszunk az új betegen kívül. Bejön a nővér: Hoztam magának egy finom altatószert. Vegye be, nyugodt éjszakája lesz. Mire végére ér a szövegének, mi már ébren vagyunk. Vajon elalszunk-e?   
Múlatom az időt
Okosságokat olvasok, és ostobaságokkal foglalkozom vegyest. Az okosságok legokosabbika Keresztes Szent János istenkeresése, Istenre találása. Az ostobaságokat pedig a keresztrejtvények adják. Mert kit érdekel, hogy mi a megoldása: trombitahang, három betű, vagy lefolyástalan szír folyómeder. Mindenesetre felváltva múlatom az időt az ostobaságokkal és az okosságokkal. Szeretek rejtvényt fejteni. 
Az Eucharisztia
Én tudom, hogy jelen van, mert Tücsi hozott nekem konszekrált ostyákat. Mikor elővettem az aranyozott pixist, melyben Krisztus teste „lakik”, eszembe jutott ez a képtelen, de nyilvánvaló igazság: Ő a bárány, „aki méltó rá, hogy kinyissa a tekercset” (Jel). És most itt van, velem van, nekem van, és én őneki. Itt összeér a végtelen az esetlegessel. Az abszolút kapcsolatban áll a teremtménnyel. Képtelenség megfogalmazni, mi jelenül itt meg. Nem lehet leírni, mert nincs rá fogalom, a szavak kevesek e valóság leírásához.
Ő az, akinek az ítélőszéke előtt megjelent a tegnapi két halott, a korábbi hajószerencsétlenség sok halottja, és
Ő az, aki lankadatlan figyelemmel kíséri sorsunkat, „mert kedves neki minden szegény”.
Ő az, akiért minden keletkezett,  s akiben fennáll minden (Pál apostol). Köszöntöm őt, és köszönöm Őt.
Ursula nővér
Persze nem így hívják, de rá hasonlít. Jön naponta hőmérőzni.
Hozza az egykori Odol szájvíz elhajló csőrű fehér üvegére emlékeztető digitális hőmérőt. Az volt először az érzésem, hogy fejbe akar lőni, merthogy a halántékomhoz nyomta a szenzoros részét. Pittyeg egyet a masina, és kijelzi: 36,4. Ursula továbbítja az értékes adatot társának, aki szorgalmasan jegyzetel.
Ursula továbbmegy, újra mér, felkiált: Te jó Ég, 96,2! Újra mér: most meg 89,9.
Ursula dühös: A fene egye meg ezeket a kitalálásokat. Nem érnek semmit. Aranyoskám – szól oda társának –,  hozzál egy hagyományosabb hőmérőt.
Én röhögök magamban: Hiába mondom neki, hogy valamilyen gombot megnyomott, és most Fahrenheit-beosztásra tért át a műszer. Nem érti.
Van azonban egy még érdekesebb eset. Ha száz orvost megfigyelsz, százból száz hagyományos higanyos-pumpás vérnyomásmérőt használ. Nem értem, hogy miért kerülik az automata mérőket, melyek felpumpálnák helyettük a masinák szorítótömlőjét.
Zárójelentés
Jelentem: élek, újra itthon vagyok, beszereztem az újabb pirulákat, és szokásomhoz híven kiraktam a napi adagot három dobozkára. Még hátra van az esti adag bevétele. Remélem használnak az új gyógyszerek, és azt is remélem, hogy sikerül féken tartani az ételekhez való affinitásomat.
Majd újra jelentkezem.