Mickey webnaplója

Ma csak reggel dugtam ki itthonról az orromat, a mise és egy rövid bevásárlás erejéig. Szép strandidővel riogat a meteorológus, gondolom légkondis stúdiójából. A szép strandidőt kicsit homályosítja az a tény, hogy orvosok szerint 11 és 15 óra között tűnés mindenkinek a napról. Nos, én megtehettem, mert egész nap korrektúráztam. Először nyitott franciabalkon ajtó mellett, majd amikor megcsapott az első forró léghullám, kirekesztettem. Lám, ilyen kirekesztő vagyok. Várom az esti lehűlést, hogy berekesztővé lehessek, mert levegőre azért továbbra is szükségünk van.
Mivel a Szentjánosbogár mozgalom húsz évéről szóló összeállításon dolgoztam, a műszak végére magam is bogár lettem – műbogár. Olvastam fő- és segédbogarakról, házibogarakról, döfönyéről, hátteresről és még ki tudja, mennyi érdekességről. Alighanem nem buknék meg,  ha kikérdezne valaki szentjánosbogár elméletből.
Azért nem árvultunk el szabadságon lévő feleséggel egészen. Beszéltünk QQ-val, emailt váltottam a Seattle-ben élő baráttal, „Beles”-sel. Megtekintettem öcsém lányának riói esküvőjéről a hozzánk is eljutó fotókat.
Most meg várom a levegő hűlését, hogy átszellőztessük a lakást.
Holnapig nem kívánok több betűt látni.

Meséltem, hogy az Auchan húsvét után meg akart szabadulni a nyusziktól, ezért hatvanasával kínálta a nyulakat darabját egy forintért.
Én balga vettem két tálcával. Az ugye 120 nyúl.
Megnéztem az összetételüket, és úgy döntöttem, hogy nem ártalmas a szervezetemnek.
Elég gyakran reggelire megsütök három tapsifülest, és ráhúzom a fejemet.
Néhány szakszerű mozdulattal megnyúzom őket.
Mivel az alufólia éppen csak rájuk van simítva, ez a művelet pillanatok alatt kész.
Utána üvegtányérba helyezem a négerbarna jószágokat, és megtöröm őket.
Mire felizzik a tűzhely kijelölt köre, le is kapcsolhatom a lángot.
Egy kiflivéggel megkavargatom az olvadni készülő kókuszolajos masszát.
40 fokon cseppfolyóssá válnak a nyulak.
A tányérból kimártogatom a meleg barnaságot.
Leginkább friss croissent-ra emlékeztet az íze.
Ma lefotóztam az állományt. Még jó 40 db van belőlük.
Ez  13 alkalommal el fog fogyni.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szocializmus, s benne volt egy vállalat, ahol dolgoztam. Annak a vállalatnak egy KISZ-titkára, olyannyira az, hogy a vadonatúj Ifjú Gárda egyenruháját is felöltötte néhanapján. A fiút nevelőapja támogatta kora gyerekségétől fogva, lévén, hogy szüleit a háborúban koncentrációs táborba hurcolták, ahonnan sose kerültek elő.
Ez a fickó, aki igencsak szerette az operákat, az osztályomon dolgozott. Később elvett egy ungvári származású izraelita nőt, még később gyerekei születtek, s legkésőbb New Yorkba települtek, ahol az utolsó értesüléseim szerint a bankszakmában helyezkedett el.
Nos egy alkalommal egy általa írt kottalapot adott át azzal, hogy nekem hozta. A lapon egy spirituálét találtam magyar szöveggel. Ezt:
Keresztre feszítés
1. Az Úr megtörve függ, íme nem szól ajka korholó szót.
A fán függ Istenünk,  íme nem szól ajka korholó szót.
Sose szólt, sose szólt, sose szólt.
2. Fölszegzik bűneink, íme nem szól ajka korholó szót.
Gyötrődve ránk tekint, íme nem szól ajka korholó szót.
Sose szólt, sose szólt, sose szólt.
3. Lehajtja szent fejét, íme nem szól ajka korholó szót.
Meghalt az én Uram, íme nem szól ajka korholó szót.
Sose szólt, sose szólt, sose szólt.
Ugyanezen vállalat negyedik igazgatóját koptattam középvezetőként, aki egyszer titokzatosan mosolyog, és közli velem, hogy olvasta a káderlapomon, hogy a piaristákhoz jártam. Emlegette, hogy ő is odajárt annak idején. Az ő káderlapján alkalmasint nem szerepelhetett ez a kitétel, hiszen igazgató lett. Az enyémre rákerült, vélhetően gondos utánjárás eredményeként, hiszen kit érdekelt egy középiskola a főiskola elvégzése után.
S hogy hogyan kapcsolódik a gimi a „spiri”-hez? Úgy, hogy a piarista gimnáziumban tanító Maklári Lajos ismert elég sok négyszólamú, férfikarra komponált magyar szövegű spirituálét. Ezeket kamarakórusa adta elő a különféle isklai ünnepségeken. És ezeket a kórusokat más könnyűzenei vallásos dalokkal együtt megjelentette Bécsben.
Itthon akkoriban se kiadni, se terjeszteni nem lehetett.
S hogy mi közük van egymáshoz a giminek, a spirituáléknak, meg a dirinek, ezek után egyszerű: A vállalatnál két ágon előkerült a piarista múltam, illetve az egyik spirituálé, melyet ML. többedmagával szerepeltetett ebben a bécsi kiadványban.

Az ígért porszívózás nem maradt el. Közben megfogalmazódott bennem egy válasz (…mert a macska szőrös) azokra a feltoluló kérdésekre: Miért van az, hogy porszívózás közben rendre találkozom a parketten elszakított
cikkazonosító nájlonmadzaggal,
polcon felejtett pohárral,
leejtett pzsvel,
lecseppentett levek foltjával,
otthagyott íróeszközökkel,
heverő reklámprospektusokkal,
elpattant és szem elől tévesztett körömdarabbal stb.
Tudom: mert a macska szőrös, no meg azért, mert én is ottfelejtem, leejtem, kicsurgatom, elpattintom, stb.
Más.
Tavasszal vettem egy olcsó kínai cipőt. Mivel a talpa összevissza törött,
ma vettem egy olcsó kínai szandált. Mivel amannak a talpa összevissza törött.
Megint más.
Tegnap nyolcan ültük körül az asztalt ebédkor.
Ma egyedül ülöm körül az asztalt ebédkor.
Mi tagadás, nem sokat beszélgettem magammal.
De délután hazajön a munkából szabadságon lévő feleségem (tudod követni?), és attól kezdve estig énekelhetjük: Árva a ház, nincs kacagás, kettecskén, bús öregem…
De csak estig, mert akkorra megjön az ifjú pár, előbb Elvira, aztán Mica.
Hétköznapjaim többek között inspekciós szolgálattal telnek. Én vagyok a házőrző kutya, egyben úgy érzem magamat, mint egy vécés néni.
Várom, hogy valaki megérkezzen,
várom, hogy a postás csengessen,
várom, hogy a szerelő méltóztasson megérkezni,
várom, hogy elmenjen,
várom a párom.

Tudtam, hogy ez lesz, mégis furcsa.
Nincs Micimackó,
nincs Mr. Bean,
nincs Tom és Jerry, nincs minimax a tévében.
Orgonálás sincsen gyerekmódra.
Akármikor a számítógépemhez ülhetek.
Nemrég még másképp volt. Délután megérkezett Anthony, akinek a gépe
fél órát késett. Ebédhez ültünk nyolcan. Egyben meg is uzsonnáztunk.
Vendégünk kinek-kinek kiosztotta a magával hozott meglepetéseket. Szépen eltalálta, mivel kedveskedhet anélkül, hogy bárkit zavarba hozna vele.
Elmondta azokat a magyar szavakat, melyek az évek alatt ráragadtak, s próbált velem németül beszélni.
Szerencsére Tamás fordította, amit némi célzással elmeséltem: Egyszer Franciaországban mellém ültették azt a távoli rokont, aki valaha a háborúban megtanult németül. Az idős bácsika előre megfogalmazott néhány mondatot, amit majd megoszt velem, s kérdéseket is tett fel: Ámde ezekre az eldöntendő kérdésekre rendre Ja-val, Nein-nel, vielleichttel lehetett válaszolnom. A rövid diskurzus után abban maradtunk, legjobb, ha mosolygunk egymásra.
Anthony megértette.
Mindent megköszönt, minden érdekelte, sokat kérdezett a családról.
Rövid idő alatt megkedveltük.
Én is kedveskedni akartam az angol egyházi személyek öregotthonában dolgozó jámbor léleknek. Kinyomtatott neki Tücsi egy lapot, mely az én tervezésem.
Aki ismeri a katolikus szertartásrendet, annak érthető lesz, amit írok. Egy, a lap közepén lévő ostyányi fehér kört küllőszerűen vesznek körbe sugarasan azok a jézusi mondások, melyeket a Bibliában találni, és melyek rendre így kezdődnek: Én vagyok… Pl. Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet. Kb. húszféle mondás veszi körbe ezt a kört.
Hatásában olyan, mint egy monstrancia, amelynek ezek a mondások a körbevevő sugarai.
Hát ezt kapta Anthony azzal, hogy ha átteszi angolra, akkor ugyanilyen szép sugarakat kap: I’m…
Summa-summárum lecuccoltunk közös erővel, az Ég áldásával útnak eresztettük a kis csapatot, a három felnőttet és a két kisgyereket.      
Most hát csend van, és lakás-átalakítás, holnap pedig porszívózás a menetrendünk.
Még lemegyek sétálni mielőtt besötétedik.

Ma igazán  borúlátó vagyok. Mi más is lehetnék, amikor sűrűn felhős az ég, időnként csöpög is belőle valami. Kifejezetten nincs se hideg, se meleg. 18 fok van.
Amit eddig elmondtam, az csak a felszín.
A mélyben derűlátó vagyok.
Hiszek.
Hiszem, hogy a felhők fölött kék az ég,
hiszem, hogy szikrázó a napsütés. Bennem minden háborítatlan. Csak a tapasztalat szintjén vagyok borúlátó, hiszen látom a borús eget.   
Számítógépem kissé zilált, mintha az összes fotóalbumot kezdené feltelepíteni valamilyen parancsra. Nem nagyon csodálkozom rajta. Napokig nem volt internet, akkor lett, de lelassulva, azután a gyerekek felváltva keresték rajta a rajzfilmprogramokat. S ki tudja, mennyire szakértő módon nyomogatták rendületlenül a billentyűket. Nagyobb bajom persze sose legyen. Munkám most van, és papíron dolgozom. Tárgya  egy különféle fordítók által összerakott, eltérő elvontságú tanulmányokat tartalmazó családi lexikon, mely inkább enciklopédia. Hogy ez hogyan lehet, megpróbálom elmagyarázni. Nehézséget jelent, melyik tanulmánynak hol van igazán a helye. Más nyelvekben a címszavak a magyarhoz képest eltérő helyeken szerepelnek. Érdemesebb volna enciklopédiának betördelni egy szakértő szerkesztő által kialakított szerkezetben. Nem volna túl egyszerű, mert utalások vannak a korábbi tanulmányok jegyzetanyagaira. További nehézség, hogy tanulmánycímeket találok a fejezetek élén. Egy lexikon ezzel szemben abc rendben sorakozó szócikkek kifejtéséből áll. Mivel a kiadói szándék lexikont összehozni, tartalmára nézve pedig leginkább mégis enciklopédiára hasonlít, célszerű volna encikszikonnak esetleg lexiklopédiának nevezni a készülő kötetet.
De hát nem én vagyok a szerkesztő, sem pedig a kiadó.
Majd megoldják valahogyan.

Hosszabb kihagyás után két újabb felkérés. Egy-egy vaskos kötet korrekciója következik. Igazán volt időm kipihenni a korábbi megbízásokat. Sőt, olyannyira volt időm a szemlélődő életmódra, hogy lassan oda jutok, górcső alá kell tennem a napi történéseket, hogy valamiféle érdemleges témára bukkanjak a megszokott korábbiakhoz képest. Mára talán a legmeghatározóbb a ház csúcsra járása. Csütörtökön érkeztek Zsuzsáék négyen. Az ötödik személy Blansi keresztanyja. Őt fogadtuk még aznap este. Ma nyolcan üljük körül az asztalt, de lesz két hálóvendégünk is, Mica sógora és barátja egy esküvő kapcsán. Nagy öröm tudni, hogy másoknak valamiféle hasznára lehetünk. Ők persze pihenés után el, ám hétfőn érkezik a reptérre Angliából Anthony, Tamás és Zsuzsa angol barátja. Valamikor délután indulnak együtt haza, Móvárra.
Lassan-lassan – jó egy hónap múlva – Éváék látogatnak hozzánk. Ők öten két felnőtt három iskoláskorú és egy bébi, Flóra. Elkezdtük a készülődést. Kértünk egy babakocsit, kettőt kaptunk: egy összehajthatóst és egy mélykocsit. A garázsban vannak. Még kellene hintakötél (műanyag hintánk van). A hintahorgokat visszacsavartam a plafonba. Arra gondoltam, hogy az üzletközpontban egy komplett hinta olcsóbb, mint a szóló kötél. Alighanem rábeszélem magamat az új hintára, azzal, hogy vigyék magukkal haza a franciák horgostul. Otthon aztán a mestergerendába befúrva a horgot, bármelyik gyerek kedvére lenghet a nagyszobájukban télen-nyáron.
Mindez azért ötlött fel bennem, mert a francia unokák nagyon szerettek hintába ülni, fellógatott kosárban feküdni. Néhány percen belül álomba ringatta őket. Előfordulhat, hogy Flórácskának is megtetszik a lehetőség, és örül majd neki. Ha nem, akkor sincs gond.
Évának üzenem: Mire megérkeznek, lesz kiságy is, nem kell külhonból cipelniük

Ma az uncsik megszállták a számítógépemet. Előbb a Micimackó-filmek voltak terítéken, majd Tom és Jerry következett, utóbb kitartóan nézegették, „lát”-ogatták Mr. Bean kalandjait. Így elment az idő. Persze jártunk is egyet a Duna-parton, ahol a madár se jár, én is csak ritkán. Most együtt sétált a kis csapat, Zsu, Blanka, Ágoston és én. Alaposan elfáradtak, mert az ő tempójukban tettük meg azt a kört, melyet egy óra alatt szoktam az én tempómban bejárni. A róluk készült képeket felraktam a 20011.3-ba.
Tücsi rám telefonált, hogy az Auchanban leárazták azt a tévét, melyre hetek óta fáj a foga. De mint tájékoztatták csak két db van belőle. Mire odaértem, már csak egy. Reméltem, hogy egy is elég lesz. Ez a gép lapos, igen könnyű, és többet tud a korábbinál, mely mint annak idején megírtam áramütést kapott. Pontosabban a villámok egyike támadta meg, minek következtében elpirosult minden képkocka rajta.
Ez az új most igen modern készülék. A távirányítója valóságos komputer, 44 gomb van rajta. Fel se tudnám sorolni, mi mindent tud. Ő tudja, nem én.
Még be kellene állítani – így Tücsi. Nosza – így én –, én már beállítottam – a helyére. Most te jössz. Nem lesz az olyan egyszerű. 43 lapon keresztül magyarázza a használati útmutató, hogy mit hova, miért, s ha nem, akkor mit,
és ha kártyán érkezik a jel, akkor mit,
és ha előfizetéses boxon keresztül,
és ha rá akarom kötni a videót,
és ha rá akarom kötni a DVD-lejátszót,
és ha házimozit akarok csatlakoztatni,
és ha PC-t akarok rá csatlakoztatni,
és ha pendrivet, blue rayt…
És tudja a „katykarékos fityegő”, hogy még mit  – hogy a klasszikust (Móricz) emlegessem.
Egy szó, mint száz, nekem már nincs kedvem a technikai fejlődéssel szórakozni.
Örülök neki, hogy mind a négy csatlakozónak megtaláltam a helyét. Összekapcsoltam, amit lehetett, és alapjáratban műxik a masina. Egyfajta új típusú kapocsnak még a nevét se tudom. Legalább öt percet töltöttem azzal, hogy megtaláljam azt a pozíciót, melyben engedelmesen a helyére csusszant az újfajta vacak.
A régi tévé megindult az enyészet útján, melynek első lépcsője, hogy levisszük a kocsitárolóba. Ott érik egy évet, majd megy a lomizóknak.

Befejeztem Varga László itthon meglévő lelkigyakorlatos könyveinek az olvasását. Az általam elolvasott hét kötetke közül nekem A halál tehetetlen c. tetszett a legjobban. Ez persze nagyon szubjektív, de hát lehet véleményem, mint ahogyan másoknak is lehet. Ha már belemelegedtem, el kell áruljam azt is, hogy miért.   
Elég nehezen tudnék rá egy mondatban válaszolni, mert Laci okfejtése sem egy mondat, hanem másfélszáz lap. Leírhatnám ide, de nem teszem, ne tessetek megijedni. Akit érdekel a könyv, megveszi magának. Csak emlékeztetőül jegyzek fel néhány gondolatot, hogy el ne felejtsem magam is.
Laci az örök élet dimenziójába helyezi jelenünket. Itt nincs idő, örök jelen van és örök jelenlét. Az Isten jelene és jelenvalósága.
Ha mi a keresztségben elkezdtük örök életünket, akkor halálunk életünk kiteljesedésének az aktusa. A búzaszem elhal, hogy a mag kicsírázhasson és termést hozzon. Ez a termés a halál utáni jelen örök folytatása, Isten megdicsőülése bennünk.
Ha Isten jelenében próbálunk élni, életünket nem a kronosz, az óra által mért idő fogja meghatározni, hanem annak a megélése, hogy Isten minden pillanatunkat áthatja, velünk van, létterében cselekszünk. Kapcsolatunkat a teljes bizalom, a teljes ráhagyatkozás fogja jellemezni. Mintegy hétköznapi folyamatos párbeszéd alakul ki köztünk és a megdicsőült Krisztus között. Soha nem lesz rajtunk úrrá a félelem, mert nincs mitől félnünk. Mindig gondviselő szeretet vesz körül mindnyájunkat. Időnk a kairosz lesz, mely a szeretet cselekedeteinek a dimenziója.
Igen fontos gondolata, hogy ehhez a Krisztus-követő létmódhoz a hit felől közelíthetünk kizárólag, és nem saját tapasztalatainkon keresztül.
Annak hiszünk, aki Lázárt feltámasztotta, aki minket is feltámaszt, aki csodáit mind annak az igazolására tette, hogy ebben a világban jelen van az örök élet, mintegy Krisztus által. Nem a halálé az utolsó szó. Hiszen már elkezdődött örök életünk, és folyamatosan benne élünk. Ahogyan Krisztus a jelenben VAN, jelen van bennünk, és mi őbenne, hogy megajándékozzon állandó figyelő szeretetével.
Ezt csak a hit fényében élhetjük át, de akkor folyamatosan.
Mindenkire az Ő tekintetével nézünk, mindenki létét az Isten ajándékának fogunk tekinteni, s építjük kivel-kivel az Isten országát, ahogy lehet.

A mai penzum a postára vitt először csekket feladni. Onnan szerettem volna egy Margit-szigeti buszt várni, de a 34-es jött, s az is kifelé vitt Pünkösdfürdőnek. Előbb leszálltam, hogy mai gyaloglásadagom meglegyen. Nehezítette a járásomat, hogy lementem a rézsútos partra, és bokáig süllyedtem a sóderbe. Könnyítette a lelkemet, hogy találtam egy öt forintost, majd egy tízest, utána megint egy ötöst. Azonnal eszembe jutott a szakállas (anális) vicc, miszerint Tasziló és Arisztid olyat evett, ami után sürgősen a legközelebbi bokrokig kellett menniük. Megbeszélik, hogy jobb híján pénzüket áldozzák fel alfelük megtisztítására. Eltűnnek, majd kisvártatva előjön Tasziló, és megrökönyödve néz Arisztidre, akinek mi tagadás meglehetősen barna a tenyere.
– Hát nem megbeszéltük, hogy szükségképpen pénzzel töröljük meg magunkat? Én három tízest áldoztam fel erre a célra – így Tasziló.
– Ne hahagudj, kéhlek szépen – válaszolja Arisztid –, nálam csak kilenc fohint hahminc filléh volt.
Eme gusztustalan intermezzo után folytatom. Azért választottam a Dunát, mert beleszerettem azokba a képekbe, melyek szépségesen-hűségesen rajzolják meg a vízből kilógó tárgyakat. De mivel élénk szél fújdogált, szó sem lehetett ilyesmiről. A hullámok minden fényt össze-vissza törtek. Maradt a természet egyéb szépségeinek fotózása. Kiaszott füveket nem gondoltam igazán jó témának. Az állatok pedig ugrabugrálnak. A szöcske úgy ugrál, mint egy szöcske, a röpködő rovarok szintén elmozognak. Kivált a lepkék. Helyhez köthetném őket, de abba meg belehalnának. Így marad a kompromisszum. Lekapom őket, ahogy tudom. Így jártam egy kék fadongóval. Készült róla egy bemozdulós, meg egy pontos kép. Utóbbira kis árnyékot vet, hogy igyekezett elbújni a pimasz.
Mindegy.
Ezután már újra a buszmegálló felé lófráltam. Célszerűen átvágtam a frissen kaszált réten. Sarjútüske böködte a talpamat, legalábbis be-beszúrt a „tüsök” a szandálom likacsain. A busz elindult. Végigcsörömpölt a békásmegyeri lakótelep rettenetesen lepukkant flaszterjén, hogy azután Csillaghegy rettenetesen lepukkant flaszterjén folytassa az útját.
Mikor fog itt valami változni?
Egy idegenvezető mesélte kb. 20 évvel ezelőtt, hogy francia busz zötyögött az M7-esen. A derék gallok kérték a vezetőt, hogy álljon meg, mert valami nem stimmel a busszal. A  chauffeur nem állt meg, hanem  elmondta, hogy a magyar sztráda hitvány mivoltát érzékelik maguk alatt.
Hazaérkeztem, hogy pontban délben bekapjam gyógyszereimet. Majd mindenkinek eldicsekedtem vele, hogy ma én főzök. Kifli szeletek lesznek teával. Desszertnek két és fél Syncumar tabletta és egy Astrix kapszula. Hogy miért kifli meg tea?
Mert ma kenyéren és vízen élek. :)))
Az Impromtu kéziratot leadtam a Napkút szerkesztőségnek.
Visszaigazolták, hogy fogadták.
Kíváncsi leszek a sorsára.