Mickey webnaplója

Mára virradóra a szokásosnál is kevesebbet aludtam. Az időjárási front miatt, orrom eldugulása folytán? Nem tudom. Nem is olyan fontos. Mindenesetre talán elég ok arra, hogy ma könnyebbre fogjam posztomat. Elöljáróban megjegyzem, hogy visszanézett fotóim szerint ma egy éve Szekszárdon voltunk egy borásznál (Vida). Tíz éve pedig Frauenkirchenben az osztrákoknál.   Átlátogattunk Eisenstadtba (Kismarton) is, megismerkedni Haydn papa városával.
Most pedig lazítok:
Van, ami van, és van, ami nem.
L. van Beethoven, volt is, lesz is Beethoven
van ish nem van itthon.
van itatum vanitas. (hiúságok hiúsága) Karinthy szerint: Van itt dátum? Van itt frász.
van Houten kakaó – nincs is
van iliaízű puding csakugyan van
van dalizmus nincs van, de nem is hiányzik
van ádium nem van
van Gogh volt, nincs
Van-couver van, de nem itt
Van da Igen, van, többnyire Lengyelországban
van Dyck-barna: van ilyen szín
van Allen-övezet van állítják a hozzáértők
van akinek van, s van, akinek nincs (pl. szerencséje, pl. párja…)
van (teve) egypúpú, van kétpúpú, van négypúpú, sőt több
van szerencsém, mondják, de ha idézőjelbe kerül, éppen nincs szerencsém.
Van Isten. Tényleg van.
van azaz vagyon. Ha meg nincs vagyon, akkor szegénység vagyon.
van minden jóban valami jó
van minden rosszban valami rossz
Van mindennek vége, ennek a posztnak is vége van, vagy ahogy Gita mondta volt: slusszpaszta!

Ma sógorom, Vigyázó Laci famunkáinak a kiállításán vettünk részt Szentendrén (egy idősek napköziotthonában). Ehhez fogható munkákat Németh Kálmán kiállításán láttam utoljára vagy hatvan éve, emlékezetem szerint az Ernst Múzeumban. Németh Kálmán szerette a rigmusokat, a fafaragás humoros lehetőségeit. Pl. később Berda József költő barátjának a fejfájára ezt véste:
„Itt nyugszik Berda Jóska. / Álmát őrzi egy kóbor korcsa kutya.”
Laci tárlatán hasonló gondolatisággal találkoztunk. Megpróbál elvont tartalmakat kifejezni a faanyagok természetéből adódó lehetőségek kiaknázásával. A humor és a gondolatok át- és átjárják faragásait, szobrocskáit, maszkjait, ajándéktárgyait.
Egyben jó ízű találkozásra is alkalmat adott ez a megnyitó.
Írtunk a vendégkönyvbe. Néhány fotót készítettem, megosztom a FB-on őket.
***
Mindennap szembesülök a FB-on saját fotóimmal, amelyeket az eltelt évek során épp azon a napon tettem közzé, amelyiket a naptár mutatja. Megmosolyogni való, hogy a különféle években felpakolt képek csaknem azonos témákat hoznak.  Pl. a vadszilvafa virágzása évente megjelenik, s kb. mindig azonos időben. De sokszor az időjárást mutató fotók is ismétlődnek. A március végi képeken általában már tavaszelejei idő megnyilvánulásai mutatkoztak.
A tíz éve készült képek viszont vastag hótakarót ábrázolnak. Visszajött a tél akkor. És mintha ma is ismétlődne a helyzet. A meteorológia lehűlést ígér, egyelőre hideg szelek fújnak, hideg eső veri az ablakot és az autók szélvédőjét. Lehet, hogy idén is visszatér a tél?
Az ember elgondolkozik azon, hogy van-e értelme évenként megismételni a korábbi eseményeket, állapotokat?
Ugyanott lakunk, ugyanolyan házak, ligetek, panelek között.
Nem kellene már abbahagynom leképezésüket?
***
Yuja Wang, kínai pianista tolmácsolásában meghallgattam Bartók 1. zongorakoncertjét. A hol elmélázó, hol erős emóciókat felmutató művésznő produktuma elkápráztatott. (Azért több anyagból készült ruhát vehetett volna magára.) Még meghallgattam tőle Rimszkij-Korszakov Dongójának zongoraátiratát.
Ilyen fergeteges tempóban még senki se interpretálta ezt a darabot. Én legalábbis nem tudok róla.

Lekapok egy Dsida Jenő kötetet a polcról. Jobban szeretem a prózát, mint a nekem túl tömény verseket. Bár Dsida üdítő kivétel. Kedvencem a Tekintet nélkül c. verse. Most mégis egy másikból idézek: Születésnapi köszöntő édesanyámnak.
Ha van Isten az égben
- S hogy van, tudom ám!
Ugy ma áldjon meg Téged
Édes, jó Anyám!
S most érek el a lényeghez. Olvasom olaszországi útinaplóját, s rájövök, hogy már olvastam.
Leveszek ezért egy másik könyvet (Collins: Isten ábécéje).
Belelapozok.
Meglepve tapasztalom, hogy itt is-ott is aláhúzások vannak benne. Bizony ezek saját jelöléseim. Még ha csak az elején volnának, ráfognám, hogy belelapoztam. De a végén is vannak! Eszerint végigolvastam már.
Azért keresem meg rendszeresen a könyvmegállót, hogy olyasvalamit találjak ott, amit még sose olvastam. Így tegnap elhoztam egy spirituálékat feldolgozó kottát és Kunszabó Ferenc Gyarapodásunk története c. kisprózáját.
Egyvégtében elolvastam.
Benne egy mondat sajnos általános érvényű jelen civilizációnkra nézve is: „Miért olyan nehezen kapjuk meg, ami jár?” Ezt a nyolcvanas évek elején kérdezi. Most 2023-ban ugyanezen háborodunk fel joggal az EU eljárásmódjának szemtelenségeit tapasztalván.
A kötet témája napló, amely hűségesen tárgyalja a hivatalok packázásait, s az alkalmazott célravezető, taktikus magatartást, amelyet az író rendre bevet ellenük.
De nemcsak a hivatalokkal szemben.
Adva egy megnyerő modorú kazánszerelő is, aki pénzt csal ki az íróból azzal a szöveggel, hogy príma fűtéscsöveket vesz rajta a fűtéskorszerűsítéshez. A pénzt elteszi, majd hosszú időre eltűnik. Viszont szeretné, ha az író reklámozná azt a kazánt, amelyet ő tervezett. Mikor a véletlen összehozza őket, az író megpendíti, hogy a főszerkesztő kis csúszópénzt kér a reklám megjelentetéséért. A mester átadja a pénzt, a reklám soha nem jelenik meg. Így kerül vissza az összeg az íróhoz.               
Mindent egybevetve fülembe cseng a szoc. kabaré világából a szöveg: „Nem bunda, csak umbulda.”
Nagyon nem hiányzik.
***
Megint átállítottam az órákat. Eggyel kevesebbet: A Mitsubishi órájával nem kell törődnöm.

Négy éve írtam, de ma is meglepett frappáns mivoltával. (mappás frivol ta???)
A világ első szelfije
Megfestette, megrajzolta, mert megírta Petrolay Margit. Többnyire ez a kép ugrik be, ha a FB-on meglátok egy szelfit…
„Istenem, de szép is vagyok! Szép lapos a fejem, két gurgula szemem, a szám majdhogy körül nem éri a fejemet. Karmos lábaimmal ugrok, mint a bolha, szép hangomért irigyel a fülemüle! (Még sincs feleségem!)
Brekk.”
                   (in: A világszép kecskebéka)
Ma az ambóról elhangzott, hogy a siker és a boldogság egymás ellentétjei. A siker (három napig tart) után leggyakrabban a kiégés következik, ami a sikerhajhászt újra és újra cselekedetekre hajtja, hogy magán tartsa ismételten és ki nem alvó módon az érdeklődést, hogy nyomban bekasszírozhassa az újabb elismerést. Lettlégyen az sok pénz, vastaps, kitüntetés.
S hogy ne lankadjon az érdeklődés iránta, ritmusosan időnként egy-egy szelfivel ajándékozza meg a nagyérdeműt.
Egész valóm tiltakozik ellene.
A legjobb a semminek látszás boldogságában élni – hangzott el ez is az ambóról –, teljes szívvel az élet felé fordulni. Megragadni a mindenkori jelen szépségét, aromáit, lehetőségeit, kapcsolatokból adódó gondolatcseréket, és igen, az ölelkezések, érintések emberi méltóságot erősítő gesztusait.
Van még tovább?
Igen.
A Gondviselésbe való bizalom.
Minden úgy van jól, ahogy van (Emődi);
Járj az Úr útján egyszerűen (Pio);
Ne félj, csak higgy! (a Názáreti)
Akkor mára ennyi, meg még annyi, hogy ma Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe van. Tessék rászámolni kilenc hónapot és dec. 25-nél tartunk, Jézus születésnapjánál.
Halkan jegyzem meg, hogy az én születésem napja ennek a fordítottja: szeptember 24. Tessék visszaszámolni kilenc hónapot, és szent este napját, december 24-t kapjuk eredményül.

K. és R Skóciában vannak. K. feltett egy képet a Fb.-ra. Mint írja, „egy másik világba vezető kapu”.
Jut eszembe: Ha az embernek kaputt, mindjárt talál egy máshová vezető kaput.
De nem erről akartam írni, hanem az elveszthetetlen és az elveszthető kulcsokról.
Elveszthetetlen kulcs a violinkulcs és a basszuskulcs. (A tenorkulcshoz soha életemben nem volt közöm, a másik kettőhöz igen.)
Ami érdekes lehet, hogy én hegedűsként mindig egy sorban olvastam a kottát, és mindig G-kulcsban.  A basszus szólamot énekelve viszont a basszus (F) kulcsban írt kottát csak úgy tudtam értelmezni, hogy ugyanaz, mint a violinkulcsos, csak két hanggal lejjebb van írva. Ha láttam, hogy egy kereszt az előjelzés, azaz G-dúrban írt kotta, akkor úgy olvastam, mintha E-dúr-ban állna. Nem tudom, érthető-e, amit írtam, mindenesetre sokat nem érdemes vele foglalkozni.
Amit a poszt-cím jelez, az az elveszthető kulcsokról szól. Ha a kulcs elveszett, akkor keresgethetem, mert volt kulcs, nincs kulcs: „slussz” kulcs.
Persze a slusszkulcs az autó indítókulcsa. Nos, a Mitsubishi Colt egyetlen kulccsal nyitja-zárja az ajtókat, és indítja a motort. Jaj, annak a sofőrnek, aki bennfelejti a slusszkulcsot az autóban. Csak miután bezárta az ajtókat, jut esszébe, hogy a slusszkulcsot is bezárta. Ilyen esetben vagy keres egy betörő szakembert, vagy megkeresi a pótkulcsot. Persze, ha az eredeti kulcs számát tudja, reszelnek neki újat. Nos, én egyszer Mosonmagyaróváron bezártam a kulcsot az autóba, és megtaláltam a pótkulcsot Dobogókőn. Egy teljes napom ment rá az oda-vissza utazásra.
Utóbb meg valahol elhagytam a pótkulcsot. Sikerült azonban a Master Mintnél lemásoltatni az eredetit. Már a megléte nyugtatólag hatott rám. Most, hogy roncstelepre kerül az öreg Colt, eltűnődök rajta, hogy szükségem volt-e a pótkulcsra egyáltalán?  
Válaszom: Igen.
Egyszer zártam rá a slusszkulcsra az ajtót. Majd zsebemből előkotorásztam a másikat, és visszaállt lelkem nyugodalma.
Most, hogy vége van az autónknak, leszedtem a kulcskarikáról a slusszkulcsot.
Kacattá vált.
Kidobhatóvá.
Igazán most lett slusszkulcs.
Tényleg, nem tudtok egy eladó autót? Nem baj, ha jó, csak olcsó legyen.    

A mai wordle magyarul játék ötbetűs szavának kitalálására beírtam a
BÁTOR szót. Mind az öt betű a megfejtendő szóhoz kell, csak a T és a B rossz helyen állt. Innen már gyerekjáték volt a megoldás TÁBOR. Hogy másodjára kitaláljam a keresett szót, másodszor fordul elő velem.
***
bíró: - Miért rabolta ki a bankot?
vádlott: - Ő kezdte.
Hogy így van, hogy így van.
Avagy nem a legjobban fizetett réteg a bankároké?
***
K. és R. Skóciát vették célba turisztikai céllal.
Álljon itt néhány jellegzetes skót-vicc. Nem a legpoénosabbak talán, mindenesetre tipikus skótviccek.
1. Az angol, az ír és a skót elhatározzák, hogy kerti pikniket rendeznek.
Én hozom az ételt- mondja az angol.
Én hozom az italt - mondja az ír.
Mire a skót: Én hozom az öcsémet.
2. Három skót testvér közül az egyik kimegy Amerikába szerencsét
próbálni. 5 év múlva hazalátogat.
Csodálkozva látja, hogy két testvérének földig ér a szakálla.
- Hát veletek mi történt? - kérdezi.
- Nem emlékszel, magaddal vitted a borotvát!
3. A skótok mennek haza a munkából.
Jack kivételével bemennek a kocsmába.
- Hát te miért nem jössz?- kérdezik tőle.
- Szívesen mennék, de nincs nálam pénz.
- Gyere be bátran, ki mondta, hogy innod is kell?
4. Az orvosnál. - Mondja, hogy lehet, hogy szálka ment a nyelvébe?
- Tudja, doktor úr, a whisky kiömlött a padlóra.
5. Csöngetnek a skótnál. A skót hátra kiált:
- Asszony, hozz egy vödör vizet, a városi uszodára gyűjtenek!
6. Hogyan oszlatja fel a skót rendőr a balesetnél összeverődött tömeget?
Elkezd gyűjteni az áldozat javára.
7. Skót iskolában kérdezi a tanító néni:
- Gyerekek, mi a különbség a villany és a villám között?
- A villámért nem kell fizetni.
8. A skót fényképet mutat az angolnak: ezek az ikreim.
- De hiszen a fotón csak egy gyerek van!
- A másikat nem fotóztuk le, mert ugyanígy néz ki.
9. Mennyiért visz ki a pályaudvarra?- kérdezi a skót a taxist.
- 100 font.
- És a csomagokat?
- Azokat ingyen viszem.
- Tudja mit, vigye a csomagokat, én gyalog megyek.
10. Skót gyerek az apjának:
- Apu, azt álmodtam, hogy adtál nekem 10 fontot.
- Jól van fiam, megtarthatod.
11. A skót családnál egy angol vendégeskedik.
Amikor elérkezik az ebédidő, a vendég búcsúzkodni kezd.
- Maradjon nyugodtan, marasztalja a vendéglátó, majd adok valami
olvasnivalót, amíg mi eszünk.
12. A skót gyerek az apjának:
- Papa adj pénz, meg akarom nézni a mutatványosoknál az óriáskígyót!
- Nem kapsz pénzt, fiam, itt egy nagyító, nézegesd a gilisztákat!
13. Saját lakásba költözik a skót fiatalember.
Mikor találkozik a barátjával, az megkérdezi tőle:
- Na, milyenek a szomszédjaid?
- Kicsit furák. Az egyik oldalon egy férfi lakik, aki állandóan a
falba veri a fejét, a másik oldalon egy nő lakik, aki folyton óbégatva
fetreng a földön.
- Én a helyedben nem mennék át hozzájuk.
- Nem is megyek. Egész nap otthon ülök és fújom a dudámat.
14. Egy angol sofőr elüt egy skót gyalogost. Bár a gyalogosnak csak
könnyebb sérülései vannak, a sofőr még ad neki 50 fontot.
A skótnak felragyog a szeme:
- Mondja, uram gyakran jár erre?
15. Az angol megkérdezi a skótot:
- Miért pont rúzst vettél a barátnődnek?
- Azért, mert ez az egyetlen ajándék, amit apránként visszakapok.
16. Meghal a skót felesége. A temetés után megkérdezi tőle a temető kertésze:
- Mit ültessünk a sírra?
A skót elgondolkodik:
- Krumplit!
17. A skót esernyőt vesz a feleségének.
- Jaj de jó, legalább a régi rossz esernyőmet eldobhatom.
- Eszedbe ne jusson, itthon még használhatod!
18. A skót pizzát rendel.
- Mennyi borravalót szokott kapni? - kérdezi a pizzafutárt.
- Nem tudom, egyetemista vagyok. A többiek azt mondták, hogy tíz
pennynél ne számítsak többre, mert a skótok nagyon fukarok.
- Micsoda? Itt van egy font. Egyébként mit tanul az egyetemen?
- Alkalmazott pszichológiát.
19. Az anglikán lelkész kimenti a skót fiát a folyóból.
Az apa hálálkodik:
- Köszönöm, hogy megmentette a fiam életét.
Mellesleg, hol a sapkája?
20. Egy skót vendéglős a következőket írta egy angol újságnak:
- Unom, hogy állandóan skót viccek vannak a lapjukban. Ha ez így megy
tovább, ezentúl nem kérem kölcsön az újságot a vendégeimtől.

1. Adva egy Új-mexikói város, Santa Fé. Ott is egy szerzetesrend. A nővérek tapasztalják, hogy a könyvtáruk emeletére nem terveztek lépcsőházat, de igazán hely sincs arra, hogy elhelyezzék valahogyan. Mi mást tehettek, hosszasan imádkoztak, hogy ha lehet, valahogyan segítségükre jöjjön egy hozzáértő valaki. 
Mit tesz Isten, kopog egy idegen férfi.
Azt mondja, hogy érti ezt a mesterséget. Hoz magával eszközöket, faanyagot és nekiáll egy csigalépcső legyártásához. Mire a nővérek reggel felocsúdnak, a mester már eltávozott. Be nem mutatkozott, a lépcsősor annak ellenére áll, hogy nincs a szokott módon alátámasztva. Az alkalmazott faféle teljesen ismeretlen, a lépcsősor cakk-pakk egy éjszaka elkészült. Arra gondoltak, hogy Szent József készítette el személyesen.
Máig csodájára járnak.
Képe ismert, híre bejárta a világot.
2. Adva Budapest, tél, erős havazás. Nincs mese, nappal dolgoztunk, a lelkigyakorlat péntek este a Mosoni-szigeten, Püskiben indul. Weibl Lipót tartja. A gond csak az, hogy öreg Wartburgom öt fővel túl lassan döcög az egyes sztrádán. Valami nagyon nincs vele rendben. Este kilenc is lehet, mire Győrt elérjük. Persze nincs az a szerviz, ami ilyenkor nyitva tartana. Elgurulunk a benzinkútig, hátha kapunk valamiféle tanácsot.
S lőn.
Szóltak telefonon egy fiatalembernek, aki melós ruhában hamarosan meg is érkezett. Rövid keresgélés után megtalálta a hibát. Az egyik henger nem működött. Nem is tehette, mert az elektrolitkondenzátora kimúlt. Otthagyott bennünket f fickó, majd hamarosan újra felbukkant egy másik elko-val. Beszerelte a rossz helyére. A félórás munkáért, a szakértelméért nem fogadott el semmit, a kondenzátorért 400 ft-ot. Munkája nyomán a Wartburg megtáltosodott, mi újjáéledtünk, és immár az autótól elvárható jó tempóban folytattuk utunkat.
További szerencsénkre E. korábban járt már Püskiben, és tudta, hogy a sűrű hóesésben hol kell jobbra kanyarodva az erdei útra térni. (Hol volt még akkor a GPS!)
Így hát épségben megérkeztünk.    
Szeretettel gondolok vissza angyalunkra, aki nem sárga angyal volt, hanem szürke, de angyalként segített ki alkalmi nyomorunkból. Kétségtelenül az ő beavatkozása volt a lelkigyakorlat egyik tanulsága, hozadéka. Megjelenését olybá vettük, hogy valamiképpen az Isten küldötte volt munkásruhában. 
Képem nincs róla, híre megrekedt ebben a posztban.  

A FB-on olvasom, hogy „a képernyő hályog a szemeden, de a fotózás is pótcselekvés: a rácsodálkozás pótcselekvése”. Hát ez a fajta bejegyzés meglehetősen circus vitiosus jellegű. Értem én az igazát, de hát van abban valami komikus, hogy éppen önmaga felületén jelenti ki mindezt. Kb. olyan ez a szöveg, mint ama másik: „Hülye, aki olvassa.”
Hogy az élethez mi elég, és mi nem, arra szintén a FB-on találtam anyagot.
Egyfelől rámutat a cikk egy brazíliai őserdőben máig a legprimitívebb módon élő törzsre, mely évezredek óta gyümölcsök gyűjtögetésével meg halászattal foglalkozik. Fogalmilag csak két számot ismernek. Egy és kettő. Ami azon felül van, az néhány vagy sok. A dolog azért meglepő, mert ezek szerint nem tudják kifejezni, hogy hány ujjuk van (sok). Néhányuknak persze meglehet, hogy csak egy, kettő vagy kevés (pl. vadászszerencsétlenség folytán).
Másfelől ugyanezen cikk foglalkozik azzal, hogy e törzzsel szemben Ázsiában (Indiában) találtak olyan kiégetett cserepet a Krisztus előtti korból, amelyik a sinust és cosinust próbálta meghatározni, továbbá naptárt kísérelt meg szerkeszteni. Kell vagy sem az élethez a matematika.
(Ma reggel hetven év kihagyás után magamban végigmondtam az egyszeregyet. Jó érzés volt ezt a sok szabályosságot tudatosítani. Más nincs így vele?
Ami meg a fotózást illeti, az élmények megosztásának csaknem egyetlen eszköze. Nem tesz kárt abban, amit leképez (pl. nem szakítja le a virágot azzal, hogy megörökíti), viszont megosztja esztétikai élményét másokkal. Persze átfordulhat ez önmutogatásba, hiúságba.
De hát ugyanilyen erővel kifogásolható volna az írói tevékenység: Ne mesélje el senki az élményét, fantáziaszüleményét, hagyja, hogy mindenki maga élje meg saját tapasztalatait.
(Szoktam mondani, hogy jó olvasni, mert megismertet a világgal, de ki is zárja a megismerést, mert nem pótolja az életet. Amíg olvasok, kimaradok a való életből.)
Hogy mi jó, és mi rossz, nem is olyan könnyű meghatározni.
Egyes vélemények szerint a könyvillusztrálás kifejezetten rossz, mert nem hagy terepet az olvasó fantáziájának. Helyette kitalálja, hogy az egyes hősök hogyan néznek ki.
Szerintem másoknak meg segít, hogy egyáltalán fogalmuk legyen róla, hogy is nézhettek ki a figurák.
A törzsek népek különbözősége arra utal, hogy kell is, meg nem is a civilizációk bonyolultsága.  
Az élet nem fekete.
Igen?
Nem is fehér.
Nem?      

Kotlok a számítógép előtt, témára vadászok.
Jut eszembe az érettségizők vicce:
- Tanár úr kérem, tudom a tételt, csak nem tudom elkezdeni. Segítene? 
A tanár: - A…
Hogy egy ilyen segítség csakugyan elindít-e egy agymenést, vagy se, nem tudom. Nekem ez ugrott be tegnap, amikor L.-nek magyar szavakat angolul kellett visszaadni.
Sok téma tolakodik elő belőlem, mert a már megoldott konfliktusok helyett újak támadnak.
Ha egyáltalán újak.
Ami elmúlt, az a gk.-tároló adóhátraléka.
Ami megmaradt:
Feldolgozásra vár, hogy elhunyt egy jó barátunk, akiről oly sok szépet, igazat mondtak, akit olyan sokan szerettek, mert ő is olyan sokakat vett körül szeretetével.
Megmaradt az öreg autónk további sorsának bizonytalansága. Egy hónapja próbálnak életet csiholni bele. Mégis lehet, hogy el kell dobni. De mindezt máig nem tudom.
Kínálkozik egy jó állapotban lévő autó helyette. De hogy az én jó állapotom meddig terjed, arról még nincs hír. Vezethetek-e még két évet? Ki tudja. Az egyik orvos ilyen, a másik olyan.
Az igen és a nem határán mozgok, mintegy borotvaélen táncolva.
Ha kiesek a sofőrségből, kell-e valakinek második kocsiként egy működő régi?
Mennyi pénzt érdemes egy öreg kocsiba befektetni?    
Csupa olyan kérdés, amely válaszra vár.
***
Tegnap humorra érzékeny D. unoka jót nevetett azon, amikor azt találtam mondani neki: „A két füled közé szorult a fejed.” Érti a poénokat és szereti is őket.
Befejeztem Karinthy kötetét. Ez az író nem csupán humoros, hanem néha elragadja fantáziája, de nemritkán naturalista is – sőt. Sikerült meglepnie a következő sorokkal. Idézem: egy költő rájött, hogy „egy megfelelő fiatal leány bélrendszere felső nyílásának (száj) saját bélrendszerünk felső nyílásával (száj) való érintése kellemes érzetek felkeltésére alkalmas lehet bizonyos körülmények között.”
Azért ami sok, az sok.      

Karinthy legjobbja szerintem
(kivonatoltam)
„Hetvennyolc esztendős koromban …elmentem a Margit-hídra és egy szép fejest ugrottam, …két és fél napig maradtam a víz alatt…
Szent Péter … életem filmjét csavarta föl   …  a közönség jól röhögött, hogy olyan furcsán kalimpázok… elszakadt a film… hátulról visszafelé kell leforgatni az egészet. …
Lábbal fölfelé kibuktam a Dunából és felugrottam a Margithídra… hazamentem… háttal fölmentem a harmadik emeletre, bezártam az ajtót, mire az kinyílt, végig hátráltam az előszobán és visszaültem a díványra... Visszahátráltam a szobába és emészteni kezdtem.
Csakhamar készen volt az ebéd, az inasom hátrafelé behozta a piszkos tányérokat, én visszaültem a székre és a gyomromból a már elkészült jóféle túróstésztát villával és késsel szépen beleraktam a tányérba. Összeragasztottam a hússzeleteket, ami nagyon jó volt. Miután a levest is kikanalaztam a szájamból, felálltam és megnéztem az órámat. Félegy volt, tizenkettőre a hivatalban kellett lennem, gyorsan kihátráltam a szobából. A szájamba dugott cigarettavég mindig nagyobb lett, végre rágyújtottam és beletettem a zsebembe… Tíz év múlva feketedni kezdett a hajam és a fogaim lassan belehulltak a szájamba. A nyugdíjamat megvonták tőlem, kezdődött a munka és én megint odaültem a hivatalba, róhattam a betűket, míg az utolsó sortól az elsőig el nem készültem. Főnökeim nagy jóindulattal voltak irántam, de aztán már nem ismertek olyan jól és huszonöt évi becsületes munka után fölvettek háromszáz forint fizetéssel, teljes lakdíjjal. Itt álltam tehát, hátrafelé, a legnagyobb nyomorban, hivatal nélkül, feleségemmel együtt, aki egyre szebb lett és egyre jobban szeretett…
végre megismerkedtünk és én bemutatkoztam. Azontúl nem láttam többé. Megkaptam doktori oklevelem …szerettem tanulni s így mindig kevesebbet tudtam. Fiatalságommal azonban kissé odaéltem (első életemben ugyanis visszaéltem vele) s így csakhamar minden erőmet visszanyertem. Tizennyolcéves voltam, bajuszom szépen visszafejlődött,… belenőttem ruháimba és szorgalmasan felejtettem. … selypíteni kezdtem, majd elfelejtettem beszélni s mikor már elég kicsi voltam, négykézláb másztam vissza a bölcsőbe, hogy szoptatós dajkámat ellássam tejjel. Hogy ezután mi történt, nem tudom, csak egy sötét helyiségre emlékszem még, ahova engem valaki erőszakkal betuszkolt.”
Ahogy ezt leírta, az utolérhetetlen. Nemhiába jelentette ki róla Kosztolányi, hogy „ez a marha volt közöttünk az egyetlen zseni”.