Mickey webnaplója

Gyermekkoromban olvastam J. Verne (Verne Gyula) könyvét: Utazás a föld központja felé.
Annak idején két idegen szót találtam benne, amelyeket nem tudtam sem megérteni, sem rájönni, miféle fogalmakat takarnak. Csak az egyikre emlékezem: festenysavanyos haméleg.
Hát az meg miféle valami?
Ma többoldalú próbálkozásaim sikerre vittek. Igénybe vettem a Czobor-Fogarasi szótárt, és az elektronikus könyvtár fenti című kötetét. Összeállt a kép.
A festenysavanyos haméleg elfogadott mai neve Káliumbikromát. K₂Cr₂O_7.
Hú, ez nem volt egyszerű. 
De ha már…
Verne könyvei fantasztikus mesék, a szerző fantazmagóriái.
Rég elhunyt osztálytársam szavait veszem kölcsön: egyféle „zuzmós felbizsergések”.
Avagy ép ésszel ki képzelheti el, hogy a derék kutatócsoport fatutajon evezget a lávafolyamon? (Idézem: valami erő megpörgette a tutajt. Imbolyogtunk a láva­hullámokon)
Summa summarum a föld alatt egy másik világra bukkanak, ahonnan épkézláb módon visszatérnek a valóságba, amikor is a Stromboli tűzhányó kiokádja őket. Természetesen nem égnek meg, és még nyakukat se törik ki e művelet folyamán. 
Ez esetben a Stromboli
a tudományba vetett hitemet otrombamód romboli –
– vagy tán nem is a Stromboli, hanem J. Verne.     

Tegnap felismertem, hogy a laboreredményeim között három olyan negatív eredmény található, amely nagyon is pozitív. Hála Istennek. Megjegyzem, hogy az orvoslás eléggé el nem ítélhető módon fordítva használja a + – elnevezéseket. Neki pozitív, ahol beavatkozásra van szükség, és negatív, ahol nincs tennivalója. A páciens szempontjából ez éppen fordítva van. Igen pozitív, ha nincs semmi baja, és igen negatív, ha orvoslásra szorul.
Egyebekben jó az átlagos vérképem. A + és  – értékek kiegyenlítik egymást. Vagy tévednék?
***    
Ha kinézek az ablakomon, gyakorta látok a rét túlfelén lévő Városfal utcán biciklizőket, rollerezőket, kocogókat. Leglassúbbak a kocogók. Ha egy kerékpáros gyorsan halad, akkor elektromos a kerékpárja. A bio-meghajtású canga általában lényegesen mérsékeltebb tempóban közlekedik. Leggyorsabbak az elektromos rollerek.
High tech, oh!!!
***
G. most jött haza Peruból, ahol polgárháború zajlik. A bandák kezében ropog a fegyver. Az utcán simán agyonlőnek egy gyereket, ha éppen olyanjuk van.
Az inkák lakta országban az utak vagy fölfelé, vagy lefelé vezetnek. Vízszintes út alig akad.
G. és családja 3000m magasságban lakott. Most, itthon átmenetileg nagyon sűrű neki a levegő.  
***
Kaptam egy viccválogatást, azokból szemezek.
Pszichológus:
– Írjon levelet annak, aki felidegesítette, aztán égesse el.
– Jó, de a levéllel mit csináljak?
***
– Vannak terveid a szabadságra?
– Nincsen szükségem rá. Az asszony megmondja, hogy hová menjünk, a főnök, hogy mikor, és a bank, hogy mennyi időre.
***
Ha a fű férfi lenne, nem volna semmi baj, de a fű nő!
(Reccs. A faviccenek szól.)

Egykor Jónás próféta – aki igen „rühellte a prófétaságot” – mégiscsak elment Ninivébe, a hatalmas városba, és hirdette, hogy negyven nap és Ninive elpusztul. Erre Ninive lakói király és alattvaló böjtöt hirdettek, nagyok és kicsik zsákruhába öltöztek. Mind. Még az állatokat is böjtre fogták. S lám, Ninive megmenekült. Igaz, hogy Jónás méltatlankodott rajta, hogy az Úr megkegyelmez Ninivének, ahol több mint 120 000 ember élt, „olyanok akik még nem tudnak különbséget tenni jobb és bal kezük között”. Meghallgatta könyörgésüket.
A 20. sz. elején Fatimában jelenés volt, napcsoda, amelyet hatalmas tömeg hitelesített jelenlétével és tapasztalásával. A három pásztorgyerek itt nem állt ellen küldetésének, és a rendőri agresszió ellenére beszámolt Mária szavairól. Mária előrevetítette egy borzalmas világégés bekövetkezését, s azt kérte, hogy imádkozzanak az emberek a háború elkerüléséért, hagyják el tévelygéseiket, Oroszországot ajánlják fel neki. Az emberek meghallgatták, viszont elvetették e kéréseket. Hatalmas és véres háború követte a mulasztást. Tízmilliók kínos halála, a koncentrációs- és fogolytáborok kínjai, gerjesztett éhanség, gyilkosságok tömkelege. Nem is sorolom tovább.
Telt-múlt az idő. Immár a 21. században vagyunk.
Mária most hat falusi gyereknek tolmácsolta hasonló kérését, történetesen Medjugorjéban. A gyerekek itt is kitartottak a jelenések mellett a rendőri zaklatások ellenére. Negyven év óta tolmácsolják Mária kérését: A népek változzanak meg, mert újabb háború van kibontakozóban, ha lehet, még félelmetesebb, mint az első kettő együttvéve. Ha az emberiség felhagyna gőgjével, ostobaságával, kivagyiságával, magába szállna, és békéért fohászkodna, megkapná a békét. De pillanatnyilag nem így áll a kérdéshez. Kardcsörtető, magában feltétlenül bízó, magát a világ urának képzelő hatalmak fenekednek egymás ellen.
Kell ez nekünk?
Nem lesz ennek jó vége, ha záros határidőn belül nem következik be világméretű pálfordulás. 
Adja Isten, hogy tévedjek!

Azt álmodtam, hogy azt álmodom, hogy I. kérdezi G.-tól: a Laptopnak mi a német neve. Mire ő: Alighanem ugyanaz. Laptop. Mire én: Nézzétek meg a fordítóprogramban! Felébredtem.
Megnéztem a fordítóprogramban. Angolul Laptop, németül meg Laptop. Erről ennyit.
Vannak egyszerűen megtalálható szavak, és vannak, amelyek meg nem. Nagyanyám Komárom szülötte, még emlékezem egyik visszatérő szófordulatára. Azt mondta: hexinz. Sehol nem találtam rá a jelentésére.
Unokáim már itt voltak, amikor a reggeli miséről megjöttem. Üdvözlés után nem sokkal bekuckóztak szögletes világukba, egy számítógépes játékba, ahol még a nap is szögletes. Mivel egyikük ült, ketten meg álltak, hoztam két széket, hogy letelepedhessenek ők is.  
Kellene szürke hullámpapír dobozokból jelmezt készítenem. Egyet-egyet a végtagjaimra, egyet a testemre, egyet a fejemre. Belesimulnék a programjukba.
Jut eszembe. Ez a program igen népszerű a gyerekek körében. Sikeres lenne, ha valaki a jelmezbálon így öltözne.   
Kis Marcsi (2) a kopasz mikulást nyújtotta, hogy börrintsem be. Van egy nehezen húzogatható kapcsoló rajta. Indítás után azonnal verklizni kezdi a „Jingle bell”-t. Marcsi megtanulta azt is, hogy a szekrény alá gurult tárgyakat hogyan lehet hosszú nyelű cipőkanállal kikotorni. Mivel a kanapé alja elnyelte a kis labdáját, hoztam a hosszú nyelű cipőkanalat. Marcsi azonnal hasra vágta magát, és munkához látott. Sikerült kipiszkálnia a labdát. Ez boldoggá tette, és ismételten begurította majd kikotorta a kislabdát a bútor alól. Kapott egy puszit a feje búbjára, amit két puszival viszonzott, egyet kaptam a jobb, egyet a bal orcámra, miközben megállapította, hogy szőrös vagyok. Ezt a tényt kiterjesztette bajuszomra és szakállamra is.
Csakugyan.
Ideje megborotválkoznom.     

- Ilyen is olvasható a páli levelek között:
„Ezentúl ne csak vizet igyál, hanem igyál egy kis bort is a  gyomrod és a gyakori betegséged miatt.” (1Tim 5,23) Lehet, hogy nekem éppen ez hinyzik? Egy kis bor? Édes, száraz vagy rozé, habzó vagy pezsgő, aszú vagy murci?
Ki tudja.
- Reggel mondom feleségnek: A legkülönfélébb stílusú és fajsúlyú zenék szólnak belső hallásom által bennem. Most pl. Mozart 550K. G-moll szimfónia. Ki tudja, miért?
Mise után a FB-on szörfölök. Az egyik bejegyzés W. A: Mozartról szól hangsúlyozva, hogy ezen a napon, 1657. január 27-én született. Nem gondolom, hogy minden általam hallott zenének van ilyen közvetlen vonatkozása, de ez most ilyen.
- Két napja Levi trombitaszólójáról kaptunk messengert, tegnap Flora hegedüléséről. Még kottát is küldtek fotón. Mégsem jöttem rá, hogy kinek a darabját, etűdjét játssza. A hegedűiskolák különféle sazerzők darabjait tartalmazzák, de mellettük szoktak egy szerzőtől származó kottákat is használni. Az én kamaszkori kottáim szerzői: Dancla – nagyon szerettem, Dont – néhány darabja máig kedves, Feigerl – nem emlékszem a nevén kívül semmire, Sevcsik – utáltam minden dolgát. (Érdekes, hogy a zongoristák hasonlóképpen tekintenek Czerny  ujjgyakorlataira.)
***
Humorok érkeztek
Bölcs nagyim szerint fiatalon az élvezetek hiánya fájdalmas, öregen a fájdalmak hiánya élvezetes.
***
Férfitársak! Megnősültem. Nem lehet inni, kártyázni, más nőkre nézni.
– Nagyon bánkódsz miatta? 
– Bánkódni se lehet.
***
– Kicsim! Mit szeretnél karácsonyra?
– Semmit csak szerelmet, ölelést, csókokat…
– Elkéstél, már megvettem a zoknikat.
***
Főnök mobilon hívja alkalmazottját: – Minden rendben az irodában?
– Igen, uram, Nagyon forgalmas napunk van ma, reggel óta meg sem álltam. És önnek hogy telt a szabadnapja?
– Rendben, de megtenne egy szívességet nekem?
– Hogyne, uram. Bármit.
– Nos, itt vagyok a strandon a büfé előtt a sor végén. Venne nekem egy lángost? Látom, maga mindjárt sorra kerül.  

Tegnap legalább négyféle öröm ért.
- Keresgélés nélkül előkerült az autó kesztyűtartójából a kocsi törzskönyve, amelyet korábban a lakás számos helyén kerestünk. Hála Istennek, nem kell tovább hajtóvadászatot tartani érte.
- Éva szerepelt a Mission c. francia lapban.
Szép mosolygós képet küldött messengerben.
Egyik képpen ő, a másikon a férjével együtt.
Jó volt legalább ilyen formában találkozni velük. És a cikk témája is megörvendeztetett.
Hála Istennek!
- Útjára indítottam egy elég kilátástalan hivatalos ügyet, amelyet egy idő óta hordoztam magamban.
Nagy kő esett le a szívemről.
Az ez ügyben megfogalmazott email Isten nevében útjára bocsáttatott.
- Este szintén messengeren zenei mellékletet kaptunk.
Levente unoka (11) a zeneiskolai közös órán hibátlanul eltrombitálta a Charpentier-Te Deumot.
Rendesen megtapsolták. Mi is együtt örültünk a szép zenélésnek.
Sokszor meghallgattuk (plébánosunkkal együtt is, aki szintén nagyon szereti ezt a zenét).
Csak érdekességként említem, hogy először tőlem kapott kottát Levi. Kértem, hogy tanulja meg, mert ez a Te Deum igazán trombitára termett. Az iskolában csak később kellett megtanulnia, immát teljesebb formájában (a köztes moll-jellegű melléktémákkal).
Jó ez így.
Miközben „háború van most a nagyvilágban”, tegnap valahogy vénkorom reneszánszát éltem.
Csak tartson huzamosabban ez a feldobottság.
*** 
PS.: A tegnapi látszólagos ellentmondásokhoz egy saját adalék. A könyvek olvasása által megismerem, megtanulom az életet. De ameddig olvasok, életem egyéb vonatkozásaiban beszűkül. Minél több időt fordítok olvasásra, annál kevesebb időt töltök az élet forgatagában. Azok a fránya arányok... 

Nem minden unokánk került egyforma közelségbe hozzánk. Egyikük, a ma 11 éves Levi ilyen közelkerülős. Itt cseperedett fel nullaéves korától, amíg el nem költöztek innen. Máig örömmel jön hozzánk: haza. Isten éltesse!
Reggel szédültem. Próbáltam vizet inni. Aztán később rájöttem, hogy a hidegfront hatása öregedő magamra. Olyan érzésem volt, mint amikor valaki „elaludta a nyakát”. Lassan múlik. A meleg jót tesz neki. Kabátom gallérja jótékonyan takarja nyakamat.
Madocsai Beát kitüntették, Váli Deskét pedig a helyi önkormányzat méltatta. Éljen és éljen!
Elolvastam egy kisebb terjedelmű könyvet (A Szentlélek iskolájában). A 76. lapon többek között ez áll: „Legfőbb gondunk nem annyira az kell, hogy legyen, hogy lelki könyveket olvassunk, hanem hogy nagy figyelmet szenteljünk az isteni sugallatoknak.” Értem én, bár kétségtelenül meglapul benne némi komikum.
Szent Pál is megírta 2000 éve, hogy a betű öl, a Lélek pedig éltet (2Kor 3,6) Igen, megírta. Az Újszövetség Pál tizenhárom levelét közli.
Vannak más hasonló paradoxonok.
Pl. amikor az interneten olvasok arról, hogy a szörfözés nemcsak felesleges, hanem egyenesen káros is.
Hogy az okostelefonozás hihetetlenül káros, amennyiben ellehetetleníti az emberi közösségeket, felcserélve azokat egy virtuális világgal.
Hogy erőfeszítés nélkül juttat a legkülönfélébb információkhoz.
Hogy ezeknek az információknak jelentős része hamisság, torzító trükközés, becsapás, megismerésük minimum felesleges időpocsékolás stb.
Igaz.
Mégsem vágyok a néprádióra, sem a sarki telefonra, vagy éppenséggel a még ezeket is nélkülöző régi világba.
***
Több mint ötven rigmust, mondókát és csúfolódót szedtem össze, amelyeket vagy hatvan-hetven éve mondogattunk. Még gondolkozom rajta, hogy közzétegyem-e a blogomban.
Kétségtelen tény, hogy néprajzi ismereteinket „gazdagíthatják”, de az is tény, hogy retrográdoknak minősíthetők.  
   

- Itt van pl. a számítógép. Ha nyaralni megyünk, tudatosan itthon marad minden elektronikus dolog. A számítógép is. Persze. Mi tagadás, nem is nagyon hiányzik. Hazajővén azonban elég gyorsan leülök elé zenét hallgatni, fotókat bevinni, blogot írni, FB-on tájékozódni, ismerősök oldalait megnézni.
- A FB újabb szolgáltatása, hogy fotóimból az év azonos napján készültek egy részét megmutatja. Naponta várom őket, annak ellenére, hogy kb. 100 fotóalbumomban kedvemre turkálhatnék ugyancsak a számítógép jóvoltából.
- Vannak rendszeresen felkeresett blogok. Várom, hogy újabb anyagokat olvashassak. Ha szükséges, véleményemet is megírom a posztolóknak.
- Karóráim egyikét olykor felcsatolom, noha tudván tudom, hogy a mobilról bármikor leolvashatom a pontos időt.
- Napjában háromszor iszom egy-egy kávét vagy nescafét. Tudom, hogy egyáltalán nincs rá szükségem, és ha nem jutok hozzájuk, éppúgy jól érzem magamat, és mégis…   
- Nem állítom, hogy naponta, de meglehetős rendszerességgel kalapálok a billentyűs hangszeremen. Nem nélkülözhetetlen cselekvés, de talán nem is egészen pótcselekvés. (Vö. …belefújja búját a birka bőrébe, szélnek ereszti belőle.)
- Kutakodom jó olvasmányok után. Teszem ezt saját könyvtárunkban, s valahányszor elmegyek egy-egy könyvmegálló előtt, keresem ott is „AZT”. Ha elolvastam, újra keresek egy másik „AZT”.
- Naponta megnézem a tévében a híradót. Majd később is megnézem, és méltatlankodok, hogy folyton ismétlik ugyanazokat a híreket.
- De mert hosszan kommentálnak a tévében egy-egy hírt, közben elolvasom a futó szalaghíreket is. Ezek elég szörnyűek szoktak lenni, csupa gyilkosság, veszteség, természeti csapás, áldozatok, háború. Kell ez nekem? Nem hiszem. Azért mindig elolvasom.
- Este meghallgatom a híreket rádión is, és meglep, hogy sokszor szóról szóra a tévé szövegeit ismételik.
Biztos vannak egyéb függőségeim is, de egy posztba untig elég belőlük ennyi.

Ma átadtam magamat az egészségügynek.
Laborvizsgálat.
Nem is a vérvétel az igazán kínos, hanem annak az árnyéka, hogy kopásaim egyre nyilvánvalóbbak.
A félig telt pohár ebben az esetben azt jelenti, hogy nem fantáziálok azon, mi jöhet ezután, hanem minden napnak örülök, amelyik éppen van, és csak annyira veszem észre a kopásokat, amennyire a legszükségesebb. Ezt a magatartást sokan és sokféleképpen leírták már.
Mindenkinek igaza volt, csakhogy elég bajos megcsinálni – legalábbis nekem.
Ma egyik vőm 46. Isten éltesse!
Mást kerestem tegnap, de két fotót találtam a szerkesztőségünkről. Gondolom, Nagy Ernő kezébe nyomtam a gépet. Öten szerepelünk rajta. A két szerkesztő már elhunyt, hárman még tartjuk magunkat.   
Kezdtem összegereblyézni a gyerekkorom csúfolódóit, az általunk használt rigmusokat. Azt képzeltem, hogy öregségemre mindegyikre automatikusan visszaemlékezem.
Nem így van.
Lassacskán, egyre-egyre ráakadok, gyorsan a többihez teszem, de messze nem annyi ez, mint amennyit mondogattunk. Igaz, hogy egyike-másika nem tűrt nyomdafestéket. Ezeket inkább mellőzöm.    
Most anyai öreganyám egyik sokszor emlegetett ítélete merül fel emlékezetembe:
Erre kakas, arra tyúk, arra van a gyalogút.
Jé, egy másik is, amelyiket Emil sógora ismételgetett:
Engemet az éhség gyötör,
de jó lenne egy kis töpör-
tyű, de éhes vagyok!
Vagy a budi szövege:
A nap betűz,
a bűz elűz.
Na, én megyek!

Van a blogomnak keresőprogramja. Ennek fontosságára ma jöttem rá.
Korábban elhatároztam, hogy barátaimtól hallott anekdotikus kicsengésű történetet közzétegyem. Ennek az egyik kulcsszava a knyígi szó volt, amely köré szerveződik a mondandó.
Gyanús volt nekem ez a knyígi.
Mintha már…
Rákerestem.
Mintha már?
Eddig háromszor meséltem el blogomban a tizenhét év alatt, és egyszer hivatkoztam rá csupán.
A lényeg: Öregszem, és koromnál fogva hajlamos vagyok rá, hogy ismételjem, amit korábban már elmondtam. Ezért olyan hasznos ez a keresőprogram. Pillanatok alatt megmutatja, beszámoltam-e már az adott dologról, eseményről, sztoriról.
Tettem még egy próbát.     
Abdon és Szennen az egyik vicc poénja, amit idős lapszerkesztő társam mesélt, s rendre így indított: Nem tudom, hogy meséltem-e már nektek, hogy az egyszeri parasztnak ikrei születtek… Nos, itt kell lecsapni a mesélőre!
Mi az, hogy mesélted!? Minden hónapban kétszer elmeséled.
Esetemben is megdöbbentő volt a szembesülés. Amióta blogot írok (17 év, ugye) ötször meséltem el az ócska viccet.
Soha többé! Ezután résen leszek. 
Élek a keresőprogram adta lehetőséggel.
Most inkább egy góbé poént rögzítek, amelyet garantáltan nem meséltem még el:
Áron bácsi! – Osztán isznak-é a halak?
- Hogy isznak-é vagy sem, nem tudom. Mindenesetre meg van rá a lehetőségük.