Ma különösen is fontos a hálóépítés. Minden látszat ellenére a közösségek és azok hálózata az, amely együtt tevélkenykedve képes valamelyest véáltoztatásokat elérni. Itt kétirányú mozgás van, mindkettővel élnünk kell. Egyrészt mások szeretetteljes befogadása, másrészt a magunk kezének kinyújtása a többiek felé. Egy passzív és egy aktív mozdulat ez. A kettő feltételezi egymást és erősíti is. Nem elég csak befogadni, de nem elég hemzsegni sem.
A másik gondolatsort az indította el bennem, hogy elolvastam egy kortörténeti csemegét, Esterházy Lujza visszaemlékezését a XX. század történéseire abból az aspektusból, ahonnan ő nézte. Könyvének főszereplője fivére, E. János, aki a politika folyamatos változásai közepette megkíséreli a magyarok és szlovákok között létrehozni a modus vivendit, igazán azt, amelyet kb. a határok átjárhatósága adna meg a két keresztény alapállású nép között. Egyrészt igen tanulságos, hogy amit a magyarokkal eljátszottak a szlovákok, azt fordítva mi is eljátszottuk, s amit a szlovákok eljátszottak a zsidókkal, azt velünk is eljétszotta a csehszlovák állam. Az is tanulsága a kötetnek, hogy minden nációban akadnak a bajba jutott embereknek őszinte segítői, olyan személyiségek, akik messze felülmúlják gerincességben társaikat, s ha kell szemben menetelnek a politikai divattal, egyszerűen azért, mert emberségük egészen mást diktál, mint ami a rádiókból, hangszórókból szól. Itt, ma nagyon elkel ez a típus, mert képesnek kell lennünk az értelmes életre a képtelenségek és politikai abszurditások ellenére is.
Esterházy János képviselő végül is a népek megbékélésének áldozata lett, hol a szlovákok, hol a csehek, hol az oroszok tartóztatták le. Nem tudott kedvére tenni sem Benesnek, sem Tisónak, sem pedig az NKVD-nek. A tényeket kimondania sem volt szabad, mert a koncepciós perbe bezavart volna. Ugyanezt folyt nagyban is. Hitler mindenkinek mindent ígért, ha pedig nem teljesült kívánsága, keményen fenyegetett. De ezzel nem volt egyedül. Visszatérve E. J. sorsához, bár ráment az élete, azt gondolom, érdemes volt. Ma is tiszteletet érdemel értékőrző, értékképviselő élete, olyan jel, amely ma is eligazít, például szolgál arra nézve, hogy lehetséges tiszteségesen élni, sőt politizálni is. Ez talán keveseknek adatik meg, és kegyelmi kérdés is.
Még egy tanulság adódik, nevezetesen az, amit a fojtásól írtam, azt E. János sorsa igazolja. Nem tud megfelelni, mert elfojtják minden megegyezésre törő tervét, aktusát, gondolatát, törekvését. A politikai akaratérvényesítéssel szemben valahogy lehetett ideig-óráig lavírozni, de sem nyílt sisakkal, sem leeresztett rostéllyal nem lehetett vele eredményesen szembeszállni. Úgy vélem, van ebből valami jelenünkben is. Ez persze semmi alól nem ad felmentést senkinek. Uff.
Utolsó kommentek