Nincs pénz
A kórházban a neoncsövek jó része nem ég.
Nadrágpelenka elvétve akad.
A házi telefon nem működik, csak a falat díszíti.
A vécében üresen porosodik a papírtartó dob. Ki tudja, mikor látott papírtekercset?
A folyékony szappantartót hiába akarod szóra bírni. Ki tudja, mikor látott szappant?
A törölközőtartó elosztócsonkja négy pálcáért kiált.
Vajon emlékszik-e rá valaki, hogy mikor mosták le utoljára a világítótestek búráját?
Az ápolókon nagy a teher. Az orvosokon is.
Isten segítse őket, és minket is.
Aspektusok
A kórház az a hely, ahol élesen kitapintható az emberek világfelfogása.
A kórház az a hely, ahol elválik, ki bízik elsősorban az orvosokban és ki fordul bizalommal Istenhez, hogy rá nézve is legyen meg az akarata.
Akinek el kell mennie, az „elmegy”, akinek élnie kell, az életben marad.
Egyéb képletek is leegyszerűsödnek itt. Van, aki szeretettel-empátiával fordul mindenkihez, és van, aki nem.
Második gyermekkor
Ugye az első gyermekkor egyik alapszövege: anyuuuu… anyuuuuu…anyuuu… x-szer.
A második gyermekkoré: (véghangsúlyosan, sic!) növérkeeeee… növérkeeeeee… növérkeeeee…
Mindezt persze éjszaka produkálja egy öregasszony, felébresztve vele a fél folyosót.
Apropó felébresztés. Este új beteget hoznak. Lecuccol, kínlódik, vizsgálgatják, gyógyszerelik. Végre mind elalszunk az új betegen kívül. Bejön a nővér: Hoztam magának egy finom altatószert. Vegye be, nyugodt éjszakája lesz. Mire végére ér a szövegének, mi már ébren vagyunk. Vajon elalszunk-e?   
Múlatom az időt
Okosságokat olvasok, és ostobaságokkal foglalkozom vegyest. Az okosságok legokosabbika Keresztes Szent János istenkeresése, Istenre találása. Az ostobaságokat pedig a keresztrejtvények adják. Mert kit érdekel, hogy mi a megoldása: trombitahang, három betű, vagy lefolyástalan szír folyómeder. Mindenesetre felváltva múlatom az időt az ostobaságokkal és az okosságokkal. Szeretek rejtvényt fejteni. 
Az Eucharisztia
Én tudom, hogy jelen van, mert Tücsi hozott nekem konszekrált ostyákat. Mikor elővettem az aranyozott pixist, melyben Krisztus teste „lakik”, eszembe jutott ez a képtelen, de nyilvánvaló igazság: Ő a bárány, „aki méltó rá, hogy kinyissa a tekercset” (Jel). És most itt van, velem van, nekem van, és én őneki. Itt összeér a végtelen az esetlegessel. Az abszolút kapcsolatban áll a teremtménnyel. Képtelenség megfogalmazni, mi jelenül itt meg. Nem lehet leírni, mert nincs rá fogalom, a szavak kevesek e valóság leírásához.
Ő az, akinek az ítélőszéke előtt megjelent a tegnapi két halott, a korábbi hajószerencsétlenség sok halottja, és
Ő az, aki lankadatlan figyelemmel kíséri sorsunkat, „mert kedves neki minden szegény”.
Ő az, akiért minden keletkezett,  s akiben fennáll minden (Pál apostol). Köszöntöm őt, és köszönöm Őt.
Ursula nővér
Persze nem így hívják, de rá hasonlít. Jön naponta hőmérőzni.
Hozza az egykori Odol szájvíz elhajló csőrű fehér üvegére emlékeztető digitális hőmérőt. Az volt először az érzésem, hogy fejbe akar lőni, merthogy a halántékomhoz nyomta a szenzoros részét. Pittyeg egyet a masina, és kijelzi: 36,4. Ursula továbbítja az értékes adatot társának, aki szorgalmasan jegyzetel.
Ursula továbbmegy, újra mér, felkiált: Te jó Ég, 96,2! Újra mér: most meg 89,9.
Ursula dühös: A fene egye meg ezeket a kitalálásokat. Nem érnek semmit. Aranyoskám – szól oda társának –,  hozzál egy hagyományosabb hőmérőt.
Én röhögök magamban: Hiába mondom neki, hogy valamilyen gombot megnyomott, és most Fahrenheit-beosztásra tért át a műszer. Nem érti.
Van azonban egy még érdekesebb eset. Ha száz orvost megfigyelsz, százból száz hagyományos higanyos-pumpás vérnyomásmérőt használ. Nem értem, hogy miért kerülik az automata mérőket, melyek felpumpálnák helyettük a masinák szorítótömlőjét.
Zárójelentés
Jelentem: élek, újra itthon vagyok, beszereztem az újabb pirulákat, és szokásomhoz híven kiraktam a napi adagot három dobozkára. Még hátra van az esti adag bevétele. Remélem használnak az új gyógyszerek, és azt is remélem, hogy sikerül féken tartani az ételekhez való affinitásomat.
Majd újra jelentkezem.