Mickey webnaplója

Tudtam, hogy így lesz, mégis reménykedtem, hogy egyszer végre kialakul egyfajta rend, amely megóv attól, hogy éjjel-nappal újat tanuljak. (Mit gondoltok, miért nincs mobilom, miért nem akarom lecserélni a fényképezőgépemet többé újra, miért nem vonz az MP3, a blue ray, miért akadok el, ha a javított PC-mre telepített szoftver korszerűbb [és bonyolultabb], mint a megszokott verzió volt.)
De még ha csak bonyolultabb volna, ám a funkciók helye is egészen máshol található.
Mintha csak az volna a fejlesztők célja, hogy mielőbb bolonduljon meg a kedves felhasználó, legalábbis tornásztassa az agyát, keresse meg új helyén, módosított tartalommal azt a valamit, amit korábban már ismerni és használni tudni vélt.
A találmány persze ezúttal sem új.
N. Parkinson egyik tétele szerint a nyugdíjkorú munkatárstól úgy szabadulnak meg Angliában, hogy sűrűn a világ túlsó felén tartandó konferenciákra delegálják. Ő pedig rohan beoltatni magát, intézni a bürokratikus dolgokat, repülőn helyet foglalni, jegyet rendelni, adatlapokat kitölteni, hogy aztán a számára ismeretlen városban megpróbáljon nem eltévedni, szállodájában és a tömegközlekedési eszközök rendszerén eligazodni. A kiküldő cég szerint van rá esély, hogy az illetőt megüti a guta, vagy kéri nyugállományba vonítását.
Hogy mekkorát változott a világ!
Egykor a Meinl cég fűszerüzletei az építőkocka elvei szerint működtek. Bármelyik boltjukban magad mögé nyúlva ugyanott találtad meg az egész borsot, a köményt, az akármit.
A jezsuita iskolák tanmenete ugyanígy működött.
A tanév negyedik hetének hétfőjén az ötödik osztályokban a világ bármely részén a harmadik óra –tudom is én – pl. latinóra volt.
Ma nem így van.
A gyerekek órarendje egy évet sem bír ki. A szünetekben pedig vonulgatnak egyik teremből a másikba.
A nyugdíjasok az üzletközpontban nyugodtan eltévedhetnek, mert még az modulállványokat is átszerelik (hogy a rajtuk tartott áruféleségekről most ne is beszéljünk). Úgy kell annak, aki kiteszi magát az impulzusvásárlást erőltető hatásoknak.
Nos, ezt tapasztalom meg számítógépem felépítésén is. Lehet, hogy visszatérek egy korábbi szövegszerkesztő változathoz. Mert lehet, hogy az új komfortosabb, de a régit meg ismerem. Kényelmesebb, csak úgy, mint a kitaposott cipő.
Azt hiszitek, ismerem fényképezőgépem valamennyi funkcióját? Hát nem.
Azt hiszitek, ismerem adó-vevővel dolgozó vonalas telefonom valamennyi funkcióját? Hát nem.
Azt hiszitek, ismerem TV-távkapcsolónk valamennyi billentyűfunkcióját? Hát nem.
Ezek az eszközök úgy járnak velem, mint a világ a magyar nyelvvel Bródy megfogalmazásában.
„Kár, hogy a magyar nyelvet senki sem érti, s nem is akarja megtanulni.”
Lehet, hogy ugyanilyen kár, de korunk változásait én se értem, és nem is akarom megtanulni.
Hogy is tenném, amikor – szemben a magyar nyelvvel, mely az évszázadok alatt alig valamit változott – a technika folyamatosan eltáncol a megismerési tempóm elől.
Mire megtanulnám ezt, tanulhatom a következőt, de még mielőtt értenék hozzá, újabb variánssal tolakodnak elő.
Kedves jó fejlesztők! Higgyetek nekem: Nincs ez így jól.
* * *
Szolgálati közlemény. Levente hurutos megbetegedése következtében nem volt képes gyarapodni, ezért ma bent tartották a Bethesdában Elvivel együtt. Gondoljatok rájuk!
Köszönöm.