Megszületett Levente, aki szépen gyarapodik és fejlődik. Öröm kézbe kapni és megszeretgetni.
Megszületett Szabó Feri újabb tanulmánykötete Pázmány krisztológiájáról (Krisztus és Egyháza Pázmány Péter életművében című monográfia), melyet hárman is méltatnak, Róna Judit, Hargittay Emil és Török Csaba. Hasonlókat írnak, mint én az új életke születéséről – különösen Török Csaba: Öröm kézbe kapni és megszeretgetni. Vagy ahogyan ő fogalmaz: „tartalmas, tanulságos, érdekes és élő írás. Igen nagy haszna lesz »Pázmány ébresztésében«. A magamfajta teológus kedvet kap ilyenkor Pázmány alaposabb tanulmányozásához.”
Az alkotók vajúdása, témahordozása csakugyan hasonlít az élet befogadására, kihordására és megszülésére.
A szerelemre most nem térek ki, melynek a gyümölcse a gyermek, legfeljebb hívőként hozzáteszem, hogy Isten és ember közös teremtménye, mert a test az csak test, de az embernek lelke is van, és ennek a valósága túlmutat az emberi lehetőségeken.
Sokan írtak már a művek születéséről. Pl.: Weöres Sándor A vers születése címen fogalmazott meg egy tanulmányt, mely műfaja szerint meditáció és vallomás. Ismertetése messze túlmutat egy poszt lehetőségein. (Aki akarja, olvassa el: WS egybegyűjtött írások I. Magvető Bp, 1970. 205skk.) Néhány rövid, de annál meghatározóbb gondolatát viszont kiemelem. Ezeket kb. 45 éve jelöltem meg, mert engem akkor megfogtak, de mind a mai napig lényegesnek gondolom őket: A költő-alkat tényezőiről írja: Az egyik: a „mesterségbeli” érzék, és gyakorlottság, a verselő- és fogalmazó-készség. A második tényező, mely által „íz, csín, tűz” lesz a versben: a képzelőerő nagy mozgékonysága. (214. o.)
A zsenialitás – teszi hozzá később – „mindig szellemi függetlenség, nem pedig rituálisan előírt pózokhoz alkalmazkodás; míg a dilettánsok felszerelik magukat az összes kívánt kellékekkel, a költők fütyülnek a kordivat naggyá válási receptjére, és úgy írnak, ahogy a saját természetükből következik.” (215. o.)
Azt hiszem, csakugyan „ebben áll a nagy titok”.
S ha már Weöres Sándor, akkor egy személyes szamárság, melyet vele kapcsolatban megéltem. A költő összegyűjtött írásai természetesen csak a korábban írt anyagokat tartalmazták. A vaskos köteteken túl is hatalmas a költő írásainak a terjedelme (Három veréb hat szemmel, antológia a magyar költészet rejtett értékeiből, furcsaságaiból), sőt horribile dictu, később is megjelentetett újabb versesköteteket. Ma már persze meg lehetne szerkeszteni a Weöres összest (nem tudok róla, hogy létezne).
A tanulság: ha egyben akarod látni egy költő életművét, muszáj megvárni élete végét. Tudom, ez eléggé morbid, de ha nem is kegyeletes, legalább abszolút logikus.
Mindent egybevetve: Éljenek a költők!
(Idejüket kedvenc közegükben töltők.)
* * *
Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent anyja,
imádkozzál érettünk, bűnösökér',
mert a gyógymódok többsége nem sokat ér.
most se, de halálunk idején biztos nem.
Amen.
Utolsó kommentek