Mickey webnaplója

Ma elhangzott az a Széchényitől idézett mondat, hogy ne azt nézd, mit kapsz a hazától, hanem, hogy mit adhatsz te a hazának. A mondás ismerős: Antall József is elmondta a Várban egyik beszédében, de J. F. Kennedy is felvetette az amerikaiaknak annak idején. Honnan ered hát az idézet? A google-hez folyamodtam: mondta-e még valaki?
Igen. Petőfi parafrázisára hivatkozott valaki, s hasonló tartalmú mondat hangzik el Mikszáth Különös házasság c. regényében. Igazából azt szerettem volna megtudni, hogy az ókorban élt-e a mondat, ahonnan idézve annyian magukénak érzik. Nem találtam az ősforrást, bár meglehet, hogy nem is létezik, mert sokan gondolják ugyanígy, anélkül hogy egyvalakinek a nevéhez volna fűzhető.
Elgondolkoztató továbbá, hogy mi van előbb. A haza vagy én? (Vö. Kinek drágább rongy élete, mint haza becsülete…) Tesz-e hozzá valamit az EU, vagy inkább elvesz a hazafias érzésből?
Hitünk szerint két hazánk van.  Ez újabb kérdőjelekkel bombáz.
Mi való előbbre, a haza (mindenek előtt), vagy az öröklét? Ez általában nem ütközik, de olykor tán mégis.
Izajásnál ez áll: „Lám a nemzetek olyanok előtte, mint a vízcsepp a vödörben, csak annyit számítanak, mint porszem a mérlegen” (Iz 40,15).  Ám ennél is komplikáltabb a helyzet, mert Jézus több ízben megsiratja Jeruzsálem lakóit, tehát azt a közösséget, melyet sajátjának ismer. „Eltipornak gyermekeiddel együtt, akik falaid közt élnek és nem hagynak benned, követ kövön, mert nem ismerted fel látogatásod idejét.” (Lk 19, 44). El odáig, hogy a Golgotára menve, az őt sirató asszonyokat látva megáll, és hozzájuk fordul e szavakkal: „Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok. Inkább magatokat és gyermekeiteket sirassátok, mert jönnek majd napok, amikor unszolni fogják a dombokat: Takarjatok el! Mert ha a zöldellő fával így tesznek, mi lesz a sorsa a kiszáradt fának.” (Lk 23,28skk)
Gondolataimat csak eggyel toldom meg.  Ahogyan a természet egyetlen fajának kipusztulása fáj, ugyanúgy fáj egyetlen kis törzsnek, nyelvnek, kultúrának az eltűnése a földről.   
Vigaszért megint csak a Mesterhez fordulhatunk: „Egyetlen hajszálatok sem vész el az Atya tudta nélkül.” (Lk 21,18)