Mickey webnaplója

Tegnap egy eszmefuttatást ígértem, melynek rövid címet is adtam: Ne teeee! Bővebb címe ez lehetne: Pont te pofázol? De ez foglalt, egy amerikai író művének a címe. Még annyit, hogy nem lesz ez eszmefuttatás, mert ahhoz rövid az a gondolatsor, mely bennem bujkál, és egy ideje kikívánkozik belőlem.
Kezdem Ionescuval, aki a kommunizmusról nem átallotta azt állítani, hogy „a király meztelen”, vagyis hamis elképzelés. Tudták ezt a kortárs francia értelmiségiek, de J. P. Sartre és filozófus köre kitagadták maguk közül Ionescut azon az alapon, bár így ki nem mondva, hogy hogy merte megelőzni őket és náluk korábban deklarálni a fentieket. Nem az volt a baj, hogy Ionescu tévedett, hanem az, hogy egy jött-ment  senkiházi mondta ki azt, amit a nagy neveknek illett volna. Utóbb Sartre azt hangoztatta, hogy ő már évekkel korábban elítélte magában a kommunizmust.
Ugyanígy járt a megváltó Krisztus is, aki saját városában, Názáretben felolvasott a helyi zsinagógában. Izajás tekercsét göngyölítette ki, és olvasta fel: „Az Úr Lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömet vigyek a szegényeknek, … hirdessem az Úr kegyelmének az esztendejét.” Krisztus Jézus magabiztosan kijelentette, hogy „ma beteljesedett az írás, amit az imént hallottatok”.  Ám a tömeg firtatta igazát: „de hát nem az ács József fia »eeez«?” Ellenvetésükre Jézus megjegyezte: „Bizony, mondom nektek, hogy egy prófétát sem látnak szívesen saját hazájában.” – olvassuk Lukácsnál. Később annyira elmérgesedett a helyzet a hivatalosságok és a Mester között, hogy életére törtek: „Melyik tettemért akartok megkövezni?” – kérdezte az ellene küldött tömegtől. Nem akarom cifrázni: Mindenki tudja: kígyót, békát összehordtak ellene, és keresztre feszítették az ártatlan Bárányt.
OV vesszőfutása kísértetiesen hasonlít ezekre.
Nagy Imre újratemetésekor elhangzott kijelentését, miszerint „távozzanak az országból a szovjet csapatok”, egy tévéinterjúban Horn gyula megtámadta: Talán nem taknyosozta le, s bár nem tudom szó szerint idézni, lényegében elhamarkodott, hebehurgya kijelentésnek tartotta Orbán V. szavait.
Utóbbi kormányra kerülése után miniszterelnökként nagy felhorkanást, kemény ellenkezést váltott ki legalább három témában: A bankok és multik – egyáltalán a tehetős idegenek – megadóztatásával, a korábban hegemón szerepet betöltő liberális sajtó hatalmának a megtörésével, és az alaptörvénynek nevezett új alkotmány bevezetésével. Nagy tekintélyű nyugati nímandok estek neki: Mit képzel OV? Majd maguk is bevezették a bankadót. Anglia nem három évre, hanem meghatározatlan időre! A sivító hangú vénséges forradalmár, Kohn Bendit „Möszjő Ohbán”-nak esett olyan kérdéseket számon kérve rajta, melyeket mélységében maga nem is ismert. Az EU – melyet három hívő katolikus álmodott meg, írjuk ki a nevüket, Alcide De Gasperi, Robert Schumann és Konrad Adenauer – hosszas hezitálás után megtagadta keresztény gyökereinek a néven nevezését a lisszaboni dokumentumban. Hadd írjam ide nevét a keresztény Giscard d’Estaing-nek. Az ő tudtával és beleegyezésével maradt ki a keresztény szó említése a szerződésből. (Remélem, jól emlékszem.) Nos, Magyarország Alaptörvényében kétszer szerepel az Isten szó. Az első Kölcsey jóvoltából: „Isten, áldd meg a magyart” (érdekes, hogy Kölcsey egy d-vel írta, sic: áld) és még egy helyen. Lett is erre felhorkanás EU-szerte. (Bár kaptunk érte elismerést is, főleg a kelet-európai térségből).
Nem nyújtom tovább. Egyik esetben sem az a baj, hogy ne volna igaza országunk tehetséges (az ellenzék szerint pocsék) kormányfőjének, hanem az, hogy mit képzel ez a kis ország, mit képzel annak vezetője. Miért akarja kiugratni országát újgyarmati sorsából, miért akarja lerázni magáról az országon élősködőket.  Miért tűnik fel neki a sokszerű jogtalanság, és miért emel szót ellenük.
És egyáltalán, még ha igaza volna is, a dühös kórus évek óta ezt énekli: Ne Te, ne Teeee!