Mickey webnaplója

Éva felhívott a Jura hg-ből. Kiszellőztettük fejünkből az el nem mondott híreket, összecsomóztuk az elvarratlan szálakat, kölcsönösen képbe kerültünk egymás sorsát illetően. Nekem elég, ha néhány mondatot váltok a családom Nyugatra szakadt lányával, hogy megítéljem: Rendben mennek-e a dolgok. Az orgánuma mesél. Persze hosszasan szoktunk beszélgetni. Tegnap is ez történt. A tarka témákból kiemelek egyet, mert rendhagyó. A környékükön élő evangélikus csoport (kb. 30 ember) elhatározta, hogy felolvassák a Bibliát ától-cetig. A református Bibliát olvasták félórás váltásokban, amíg a végére nem értek. Az akciót szerda este indították és vasárnapig olvasták folyamatosan, mintegy 90 órán keresztül. Az eseménynek a közeli városka katolikus temploma adott otthont. A sekrestye állandó agapéval kísérte a rendezvényt. Lehetett enni, inni, talán tisztálkodni és mellékhelyiséget használni is. A felolvasás alkalmára megjelent az egyházmegye püspöke, megnyitotta a rendezvényt, majd elkezdték a Teremtés könyvével a sorozatot. A dolog érdekessége, hogy a társaság egy izraelita nőt kért meg, hogy eredeti nyelven olvassa fel a Biblia első fejezetét. Ezt követték a párok fél-félórás váltásokkal (zömmel evangélikus, katolikus, református résztvevők). Éva tapasztalata az volt, hogy ha a párok egy-egy negyedórát olvastak, kevésbé lehetett figyelni a szövegre, mintha sűrűn váltották egymást. Hát hogyne. Varietas delectat, monotonia untat – hogy a két nyelvből kutyult közhelyet alkalmazzam a helyzetre. Ami Évát magát is meglepte, az érdeklődés. Sokan bejöttek a templomba a felolvasást hallgatni. Ő maga pedig a kisgyerekei elaltatása után kocsiba pattant és visszament a templomba éjjel tovább hallgatni a történetet. Csodálkozott rajta immár nagykorú fia, de másnap már együtt mentek vissza a szomszéd városban folyó esemény éjszakába nyúló részében részt venni. A családból hárman olvastak: a két szülő és a nagyfiú. Éva férjére vasárnap került sor. Ő olvasta fel az apokalipszist. A katolikus Biblia hosszabb valamivel, mint a református. Több tekercset kanonizáltak. Pl. Tóbiás könyvét. Így normál tempóban való olvasása 90 és 100 óra közé esik, esne.
***
Más. Az orvostudomány sokat fejlődött, a gyógyszerészet úgyszintén. Az eü pedig óriási biznisszé dagadt. Mondhatom bízvást, hogy humanitárius jellege helyett üzleti jelleget öltött. Ha a kémikus úgy látja, hogy a világon minden kémia, a bizniszben dolgozók úgy, hogy minden üzlet. Mefisztó is úgy látta: „Eladó az egész világ”. Ennek a szemléletmódnak folyományai vannak. Évától a kórházban kérdezi egy fiatal doki: Ki az ön orvosa? Nagyon meglepődött Éva válaszán: Senki. Mi az, hogy senki?! Saját tapasztalatom ugyanez. Valamid nincs rendben. Elkezdik felgöngyölni. Küldenek ide, az küld oda, amaz küld emide, emez továbbküld a specialistához. A folyamatnak pedig nincs vége. Ennélfogva a társadalom jó része hospitalizálódik. Betegtudata alakul ki. Ez pedig nincs jól. Még akkor se, ha nagyon nehéz megfogalmazni: Ki egészséges, mi a normalitás mércéje.           
Összefoglaló a 2Mak 7-hez. Sokszor felolvasott fejezet, a hét Makkabeus fiú és anyjuk kínvallatása és kivégzése. Próbálom rövidre fogni. A fiúk önérzetesek, vallásosak, Mózes törvényeinek tisztelői. Nem esznek tisztátalan állat húsából. Korbáccsal szíjjal verik őket, kitépik nyelvüket, nagyjából megskalpolják őket elevenen, végtagjaikat megcsonkítják, izzó serpenyővel kínozzák őket. De hatalmas lelki erővel, hittel ellenállnak, s közben fenyegetik a királyt, hogy megbűnhődik még gaztette miatt, s reményüket fejezik ki, hogy halálukkal nincs mindennek vége. Életüknek folytatása lesz az Isten közösségében. Anyjuk velük érez, bátorítja őket, és velük hal meg végül. Közöm. Mindszentyt megrugdosták, Endrédy Vendelt kegyetlenül megkínozták, Halász Piusz műveit, hatalmas kézirattömeget az orra előtt elégették. Kiss Szalézt agyonverték, másokat felakasztottak. Mindez nálunk, mindez az ötvenes évek első felében. A felsoroltak, és a fel nem sorolt vértanúk mind jel értékű cselekedeteikkel tűntek elő. Pontos számuk nem ismert.
A jó jó, a rossz rossz, az ember pedig próbál embersége és idegállapota függvényében lavírozni a sokszor az emberi gonoszságon messze túlmutató létviszonyok között.