Mickey webnaplója

Mit olvassak ma? Úgy hangzik ez, mint a határozatlan háziasszony felsóhajtása: Mi legyen ma az ebéd? Egyik sem arról szól, hogy hiányozna belőlünk a készség (az olvasásra, a főzésre), inkább az a katalizáló morzsa hiányzik, ami felkeltené érdeklődésünk a rendelkezésünkre álló választékból. Igazán a bőség zavara ez.
Üldögélek egy széken a könyvespolcok előtt és keresem „azt”. Azt a könyvet, amely egy időre leköthetné figyelmemet, felkelthetné érdeklődésemet, végigolvasására sarkallna. A legtöbbjükkel az a bajom, hogy érdektelen az én koromban. Már nem épít tovább, már nem használ elolvasása közvetlenül nekem, közvetve pedig szűkebb-tágabb miliőmnek. Tegnap egy görög útleírást kaptam le a polcról. Még nem tudom, hogy hűséges leszek-e hozzá végestelen végig. Gondolkoztam Michelengelo élettörténetén (Kőbe zárt fájdalom). Tudja csoda, valahogy értelmem nem kapaszkodott abba, amit a szerző diktál. Már a címe is fáj. Dante: Isteni színjáték. Túl hatalmas falat.  M. Hesemann: A Szent Grál felfedezése se az enyém, de Torquato Tasso: A megszabadított Jeruzsálem is olvasatlanul hever a polcon. Azt hiszem, a csúcs az a kötet, amelyet érdeklődéssel olvasgattam (Legeza: Könyvespolc mellett). Már jócskán a könyv vége felé jártam, amikor látom sajátkezű marginális megjegyzésemet. Kellemetlenül érintett. Hiszen ezt már valamikor olvastam, és nem emlékeztem azokra a gondolatmorzsákra, amelyeket a szerkesztő-szerző elhintett az egyes lapokon. Mégsem tartok tőle, hogy baj lesz ebből a válogatós magatartásból, mert vannak könyvtárak, s vannak könyvmegállók. Majd csak találok kedvemre való köteteket.
Bevallom, amikor a posztot kezdtem írni, arra gondoltam, hogy a nagyon aktuális és lényeges, de agyontárgyalt témáról folytassak monológot, mint a százezreket mozgató népvándortoltatás. Aztán eszembe jutott Böjte Csaba lakonikus megjegyzése. Alighanem megint igaza van. Az autóvezetéshez szükséges hajtási engedélyt sem lehet erőszakkal megszerezni; megvannak a minimumok, amit egy autót vezetni akaró embernek el kell sajátítani, és ha arról eredményesen levizsgázik, akkor kiengedhető a közutakra. Hajtási engedély nélkül, aki kiengedi a forgalomba az embereket, az potenciális gyilkos! Gondolom, hogy azok, akik közénk jönnek, a káosz elől menekülnek, egészen biztos, hogy megértenék, hogy egy oktatási, nevelési központ az ő és az ő gyermekeik érdekében is van. Nem szeretnénk, ha velük együtt a káosz, az anarchia is átcsapna Európába!” No comment.   
30. ZSOLTÁR. HÁLA A MEGMENEKÜLÉSÉRT (Templomszentelési ének – Dávidtól.) Dicsőítelek, Uram, mivel megmentettél, nem engedted, hogy ellenségeim ujjongjanak. Uram, Istenem, hozzád kiáltottam, s te meggyógyítottál, Uram, lelkemet kihoztad a halál országából, megmentettél attól, hogy a sírba szálljak. Ti, akik szeretitek, dicsőítsétek az Urat, magasztaljátok szent emlékét! Mert haragja csak egy pillanatig tart, jósága azonban az egész életen át. Ha este sírás látogat is meg, reggel visszatér az öröm. Így szóltam magamban bízva: Nem ingok meg soha, mert jóságod, Uram, szilárd hegyre állított. De mikor elrejtetted arcodat, megrendültem. Uram, akkor hozzád kiáltottam, Istenemhez könyörögtem irgalomért: Mi haszon származna véremből, hogyha sírba szállnék? Dicsőíthet téged a por, hirdetheti nagy hűségedet? Hallgass meg, Uram, és könyörülj rajtam, légy az én segítőm, Uram. Panaszomat öröménekre változtattad, leoldottad vezeklőruhám és örömmel öveztél körül, hogy lelkem énekeljen neked és ne hallgasson soha. Uram, Istenem, mindörökké dicsőítelek! Közöm. „Te meggyógyítottál, Uram, ... megmentettél attól, hogy a sírba szálljak ... Dicsőíthet téged a por, hirdetheti nagy hűségedet? ... mindörökké dicsőítelek!” Micsoda monológ Istenhez. Micsoda élni akarás! Én is itt tartok. Loyolai Szent Ignác továbblép. Ő kordában tartja érzéseit, és a megélt indifferenciát ajánlja:
„ne akarjuk inkább az egészséget, mint a betegséget;
a gazdagságot, mint a szegénységet;
a tiszteletet, mint a gyalázatot;
a hosszú életet, mint a rövidet...”