Mickey webnaplója

Azt gondolná az ember a bibliai leírás alapján, hogy Ádám nevezte el az állatokat és a növényeket a teremtés alkalmával. Ha pontos akarok lenni, nem ez történt. Nézzük, mi van írva: „Az Úristen megteremtette még a földből a mező minden állatát, s az ég minden madarát. Az emberhez vezette őket, hogy lássa, milyen nevet ad nekik. Az lett a nevük, amit az ember adott nekik. Az ember tehát minden állatnak, az ég minden madarának és a mező minden vadjának nevet adott.” (Ter 2,19.20) Tudom, hogy nem szó szerint kell venni a rögzítetteket, nem természettudományos leírás ez, de engem is meglepett ez a kuriozitás. Itt növényekről nem esik szó! Nem is eshet, mert hogy vezethette volna Isten az ember elé a növényeket? Itt el lehet vacakolni azzal, hogy Ádám valahol Mezopotámia környékén teremtetett az Éden-kertbe, így semmiképpen sem ismerhette az ismeretlen földrészek állatait és növényeit (N.B. mi sem ismerjük a világ élőlényeinek valamennyi faját). Hihetőleg találkozott számos állattal, madárral, vízi élőlénnyel stb., és megkülönbözette őket, aminek a rendes módja a fajok eltérő néven való nevezése.
Az ő tisztánlátása, és a mi elhomályosult értelmünk nem két azonos kategória. Az anyaföldtől és az anyatermészettől való elidegenedésünk ezt csak tovább fokozta. Ma iskolában tanuljuk, melyik növénynek mi a neve, és ott se tanuljuk sokukról, hogy mifélék mire valók, van-e éltető, gyógyító hatásuk. Néhány mérgező fajt néven nevezünk, hogy kerülhessük őket. De ez minden.
Gyakran észbevettem, hogy nem ismerem a flórát. Fa, növény, virág, egyszikű-kétszikű.
Ennyi.
Pedig napi sétáim során fajokban nagyon gazdag réteken, haladok át. Egy brit említette, hogy milyen jó nekünk, hogy a fajok szabadon burjánzanak, és igen sokféle keveredik földjeinken, mert valahogyan megmaradtak, nem irtottuk ki őket. Ezek tanúskodnak sokszor arról, hogy hol volt a jégkorszak határa, és még sok minden érdekességet takar a létük. Gazdagságuk kimeríthetetlen. Első lépcsője a megismerésnek az (volna), hogy néven tudom őket nevezni. (Nem tudom.) A második pedig az a tudás, amely számon tartja, melyik mire való.
Most csak annyi a sejtésem: Egészen más szemmel közelednék hozzájuk nap mint nap, ha érteném a természetet, a nevüket, a hasznukat, a növénytársulások összetevőit és az abból fakadó következményeket.
Persze így is szépek a növények: megejtő a formagazdagságuk, a színviláguk tarkasága, illatanyagaik sokfélesége.
Iz 16. f.
Moáb lakói Júdába menekülnek
Küldjetek bárányokat az ország királyának, Szelából, a sivatagon át, Sion leányának hegyéhez! Mint az ide-oda röpdöső madarak, s mint a kifosztott fészek, olyanok Moáb leányai Arnon gázlójánál. „Adj tanácsot, Hozz döntést! Tedd árnyékodat olyanná délben, mintha éjszaka volna; rejtsd el az elűzötteket, s ne áruld el az oda menekülőket, hadd lakjanak nálad moábi menekültjeim, légy rejtekhelyük a pusztító elől.” Majd ha véget ér az elnyomás, elpusztul a pusztító, s akik most a földet tiporják, letűnnek, akkor majd királyi széket állít fel az irgalom, és rajta hűségesen, Dávid sátorában olyan bíró ül majd, akinek gondja lesz az igazságra, és sietve megadja azt, ami jogos.
Panaszdal Moáb miatt
Hallottunk Moáb gőgjéről, módfeletti kevélységéről. Felfuvalkodottsága, gőgje és dölyfössége csak üres kérkedés. Ezért jajgatni fognak Moábért a moábiták, mindnyájan jajveszékelnek majd. Kir-Hareszet kalácsai után kétségbeesetten sóhajtoznak. Mert Hesbon mezői ellankadnak, Sibma szőlei szintén. Vesszőit kivágják a nemzetek urai, bár hajtásai egészen Jázerig érnek, szerteszét kúsznak a pusztán. Sarjai messze szétterjedtek, túlnyúltak a tengeren. Ezért siratom Jázer siralmával Sibma szőlejét. Elárasztalak könnyeimmel Hesbon és Eleále. Mert aratásod és szüreted közben (csata)kiáltás hallik. Az öröm és a vigasság hangja eltűnt kertjeidből. Szőleidben nem vigadnak többé, és nem ujjonganak. A sajtóban nem sajtolnak bort, és a víg dal is elhal. Ezért zokog a bensőm Moábért, mint a hárfa húrja, és a szívem Kir-Hareszetért. Igen, hiába megy föl Moáb fáradsággal a magaslatokra. S hiába megy be szentélyébe imádkozni: semmit sem ér el vele.
Jövendölés Moábról
Ez az a szó, amelyet az Úr egykor kimondott Moábra: És most ezt mondja az Úr: „Még három olyan év, mint a béres évei, és Moáb dicsősége véget ér számos népével együtt. És ami mégis megmarad belőle, az kevés lesz, gyenge és erőtlen.” Közöm. -tatik, -tetik, a magyarban nem használtatik, de a most következő lesz az üdítő kivétel, amely erősíti a szabályt. Aki magát felmagasztaja, az megaláztatik, aki magát megalázza, az felmagasztaltatik. Ez történt Moábbal, ez történik folyton-folyvást a világgal.