Mickey webnaplója

D. unokánknak az átlagosnál erősebb énekhangja van. Szereti is megmutatni (vö.: Amikor én legény voltam, a kapuba kiállottam, egyet-kettőt kurjantottam, mindjárt tudták, hogy én voltam).
Nos, kerestem neki egy megfelelő áriát, ami vicces is, kedves is, gyors is, lassú is, olasz is, dallamos is. Ez Figaró belépője a Sevillai borbély c. operából. Meghallgattam több változatban, hogy a legmegfelelőbbel ismertessem meg a legénykét. 
Annyira a fülembe vándorolt ez az ária, hogy aztán többé nem hagyott békén. Éjjel-nappal ez szólt bennem.
Rossini jeles szerző, és ez az ária is arányos és szép, no de ami sok, az sok.
Figaro itt, Figaro ott, Figaro fent, Figaro lent, Figaro kint, Figaro bent – a fülemben.
Menj már ki belőle!!! Fíííígarofigarofigarofíííggarrro…
***
Hétfő az olaszoké volt. A focicsapatuk 2:0-ra győzött ellenünk. Győzött Meloni a választásokon.
***
Kedd reggel ködbe burkolódzott a környék.
Aztán kisütött a nap,
aztán beborult,
aztán biztosan villámlott valahol messze,
mert dörgött közel.
Na, nem úgy szólt, mint heves zivatar idején a sűrűn csattogó égzengés, csak messziről morgott. Hallván bennem minduntalan a fogatlan oroszlán képe idéződik fel.
Még úgy tesz, mintha, valójában azonban már nem az igazi.
Még megpróbál megijeszteni, de nem sikerül neki.
Ezért aztán abba is hagyja, s elkotródik.
Körülbelül ez történt jelen esetben is.
Szerda. A nap mindennél fényesebben süt. A reggeli felhők sietve távoztak. A Zaránd utcai vadgesztenyefák alja tele lehullott terméssel. Frissek, szépen politúrozottak, épp most bújtak ki szőrös tojásukból.