A tegnapi osztálytalálkozón érdekes elvi kérdés merült fel. Mi kb. 75 évesek javában beszélgettünk, amikor felállt egyik társunk és elmondta, hogy egy hajnali rádióadásban elhangzott egy kriminológus szájából az, hogy az embernek háromféle veleszületett tulajdonsága van, az undor, az agresszió és még valami, amire már nem emlékszem (de az is negatív tulajdonság); ezzel szemben a szeretet nem veleszületett, hanem tanult tulajdonság. Barátunkat ez a kérdés hónapok óta foglalkoztatja, s véleményünket kérdezte a felvetettekről.
Az első hozzászóló azt emelte ki, hogy az illető hivatása okán rendre elvetemült és erőszakos emberekkel találkozott, innen adódik képzelt rangsora. Egyszersmind megpróbálta definiálni a szeretet mibenlétét, és állította, hogy az emberben eleve párhuzamosan megvan a szeretőképesség s rosszra való hajlam, s mindkettőnek van tanult folytatása.
A szeretet mibenlétét sokan megkísérelték meghatározni, a szerelemtől a pék munkájáig, aki kenyeret süt, tehát szeret.
Én is amellett kardoskodtam, hogy a szeretet velünk születő valóság is.
Elmondtam, hogy a hívőnek segítségére jön Szent János apostol, aki levelében kijelentette, hogy az Isten szeretet, aki az embert saját képmására teremtette. Következésképpen az emberben eleve megvan a szeretőképesség. Hozzátettem, hogy az a baj, hogy nem hisznek az emberek a kinyilatkoztatásban. Pedig alapvető kérdésekben segítségünkre jön. Ami a tudást és a hit viszonyát illeti, a hit felülmúlja a tudást, sapkaként ül rajta. A tudás folyton bővül. Száz éve nem tudtunk annyit, mint ma, és száz év múlva hatványozottan többet tud az emberiség, ha még lesz olyan. A hitigazságok meg adottak a Biblia jóvoltából.
Kaptam a választ, hogy könnyű a hívőknek, de hát a kereszténység nem vonzó: a keserűség és szenvedés vallása. Hiányzik belőle a hinduk megengedő mosolygós hite.
Mondom, igen: Teréz anya többször kapott tőlük halálos fenyegetést, amiért nem hagyta, hogy az utcán heverő magatehetetlen embereket a patkányok megegyék, hanem halálukig ápolta őket. A mindenre barátsággal tekintő indiai nem értette azt az orvost se, aki balesetet látva a szenvedő segítségére sietett, mondván, hogy az illetőnek az a karmája, hogy szenvedjen. Miért akarná ebben megakadályozni.
Itt abbamaradt a beszélgetésnek ez a szála. Mindenesetre jól kirajzolódott, hogy mindnyájunkat foglalkoztatnak a végső kérdések akár ezért, akár azért.
Az is tény, hogy idén hárman költöztek ki közülünk ebből a világból. Osztályunknak már csak a fele él.
Utolsó kommentek