Mickey webnaplója

Annak idején gimnáziumi magyartanárunk néhány alkalommal hatost (nála megfelelt két ötösnek) ígért annak, aki megfejti az általa feltett kérdést. Egy alkalommal ezt a talányt szegezte nekünk: Mit jelent ez a kijelentés: Hatóságilag tilos.
Sokan törtük rajta a fejünket. Kinek ne kellett volna két magyar ötös? Ám egyikünk sem tudta megfejteni a feladványt. Nem is kapott se ki hatost érte, hacsak tanárunk nem adott saját magának. Szerinte azt jelenti ez a tiltó felirat, hogy hatóságilag ugyan tilos, egyébként viszont szabad.
Lehet, hogy igaza volt. Értelmezés kérdése.
***
Mindez azért ötlik fel bennem, mert mostanában többször elhangzott különféle közéleti személyiségek szájából egy közhely, amely többféle alakban létezik.
- Őszintén mondom…
- Őszinte leszek…
- Legyünk őszinték…
Nekem mindenféle változata azt súgja: Eddig nem voltam őszinte, nem voltunk őszinték? Na, de most aztán…; Miért? Eddig hazudtunk? Stb.
Elég szerencsétlennek tartom a szóhasználatot. Öngóljellegűnek vélem.
Igaz, hogy Szent Pál is mond hasonlót: „igazat mondok, nem hazudok”. (1Tim 2,7)
Nemde felesleges, hiszen eddig sem hazudott.
***
A szózatjáték három változatával szórakozom. Az egyik megoldásai sokszor hamisak. Olyan ötbetűs a megoldás, amilyen szót a magyar szótárakban nem találok. Legutóbb ezt kellett volna kitalálnom. GÓBOR.
Erre aztán nem gondoltam.
Becenévként ismert, de úgy is csak szűk körben. 

Nekem a Balaton a Riviéra – énekelte Marót Viki, akinek Zamárdiban állt a nyaralója. Nem is énekelhetett mást, hiszen a magyarok jószerével még szoc. országokba szóló útlevelet se kaptak, csak módjával. Hogy is jutott volna a Riviérára.
Mindenesetre a Balaton az irodalmárok és egyéb művészek által igen kultivált hely volt, s ma is az.
A minap megírtam, hogy a pályaudvar megafonja hogy skandálta végig a balatoni településneveket, ahol a vonat megáll. Ez a felsorolás egyfajta egyszerű emlékezés a Balatonra.
Lehetséges más is.
Akik körbebiciklizték a Balatont, azoknak megint más élményeik fűződnek az egyes településekhez.
A számosnál számosabb lehetőség közül most egy rövid és meglehetősen hiányos tallózást végezve településnevekhez rendelek művészneveket, így emlékezve azokra, akik nekem valamiért fontosak, párosítva azokkal a helységnevekkel, ahol megfordultak, ahol nyaralójuk volt, ahol éltek.   
 Mottó: „A kastélyhoz óriási park tartozik, felettünk a szigligeti vár romjai s alattunk a Balaton csodás, ködös tükre. Hát, aki itt nem tud dolgozni, illetve alkotni, az vagy nem író, vagy hülye, vagy mind a kettő”
– jegyzi fel a szigligeti alkotóházról Fekete István.
Akkor hát jön a hiányos felsorolás.
Az északi oldalon:
Balkatonkenese: Pilinszky J.
Balatonakarattya: Kodolányi János, Veres Péter
Balatonfüred: Lipták Gábor, Déry Tibor, Jókai Mór, Lator László, Egry József
Becehegy: Takács Gy.
Sajkod: Borsos Miklós, Németh László   
Tihany: Passuth László, Illyés Gyula
Balatonszepezd és B. györök: Bertha Bulcsú
Kékkút: Váli Dezső
Révfülöp: Csorba Gy.
Badacsonytomaj: Tatay Sándor
Salföld: Somogyi Győző
Badacsony: Kisfaludy S.
Badacsonytördemic: Herczeg Ferenc
Szigliget alkotóházban sokan.  Csak néhány név: Esterházy, Weöres, Vas I., Nemes Nagy, stb.
Marcali, Bélavár: Bernáth Aurél.
A déli oldalon:
Siófok: Karinthy F.
Szántód: Tüskés Tibor, Pálóczy H. Ádám
Balatonföldvár: Móra F.
Balatonszárszó: József Attila, Rónay Gy, Kormos István, Csukás István, Kányádi S.
Fonyód: Fodor András
A lista természetéből adódóan igen hiányos, viszont ki-ki kiegészítheti kedvére az általa ismert művészek és települések neveivel.

- A Biblia az a könyv, amely lett és amely fennmarad az idők végeztéig. Miért is? Mert Jézus, aki nem írt le semmit, kijelentette, hogy a világ elmúlik, de az ő igéi el nem múlnak. 
- A többi könyv sorsa már egy fokkal bizonytalanabb. Vagy fennmaradnak vagy nem, mert leég a könyvtár, amelyben tárolták.  Az alexandriai könyvtárat felgyújtották, mondván, ha a könyvek tartalma benne van a Koránban, akkor minek a sok könyv, ha pedig nincs benne, akkor kifejezetten káros is. Néhány évtizede leégett a lyoni könyvtár is. Tehát a könyvek megőrzése korántsem biztos.
- A folyóiratok egy része évenként bekötve szakkönyvtári polcokra kerül, de előbb-utóbb a benne foglalt cikkek érvényüket veszítik, és ha mégse, akkor is előfordulhat, hogy hely hiányában lapátra kerülnek.
- Még rosszabb helyzetben vannak a napilapok. Hamar fidibuszként végzik, esetleg a budiban. Bár akad érdekes kivétel is. Árverésre került az a Szabadnép, amely hírül adja, hogy 6:3ra kikapott az aranycsapattól az angol válogatott.
A számítógépekre tett anyagok addig élnek, ameddig a szerverhiba le nem selejtezi őket. Lehet külső tárakkal operálni, mindenesetre sokkal bizonytalanabb a sorsuk a nyomtatott kiadványokénál. Belátható, hogy az egyre korszerűbb szoftverekkel operáló masinák a régi szövegeket már alig, avagy egyáltalán nem képesek értelmezni, visszaadni.
Ez alól egy kivételt ismerek. VD.-ét, akinek a blogbirodalmát a Széchényi Könyvtár tárolja kinyomtatva és elektronikusan is.                 
- Persze előfordulhat, hogy az Arcanum valamiféle okból néhány vége-hossza nincs blogot feldolgoz és megőriz. Ennek a valószínűsége azonban a nullához közelít.
Így múlik el a múlt dicsősége, így foszlik szerte a mindenkori jelen összes lenyomata.
Talán annyi haszna van a blog műfajnak, hogy ország-világ elé tár olyan gondolatokat, amelyek blog hiányában meg sem jelentek volna a nyilvánosság előtt.   

Sógorunk, Varga László püspök, aki Laci atya néven naponta twitteren szólítja meg követőit, augusztus 30-án ezt a tweetet közölte:
Aki kész elengedni "kincseit", a hatalmát, hírnevét, hangulatát, hasznát, az megnyeri a legnagyobb kincset: Isten országát.
Kijelentésének megvan az evangéliumi mása, mégpedig a hegyi beszédben: Ahol a kincsed, ott a szíved is. (Mt 6,21) A mennyben gyűjtsetek kincset, ahol a moly nem rágja szét, a rozsda nem emészti el.
Van időm elgondolkozni a kijelentéseken. A nyugdíjas tevékenységei eltérnek azokétól, akik főállásban képesek dolgozni. Egy öreg jezsuita elvesztette járóképességét súlyos cukorbetegsége folytán. S amikor azon gondolkozott, hogy ilyen körülmények között miféle tevékenységet vár tőle a Teremtő, arra az eredményre jutott, hogy azt várja tőle, hogy már ne csináljon semmit. Alighanem kezét ölébe fektette, és imára kulcsolta.
Az ember szembesül vele, hogy kincsei megváltoztak. Próbálja elengedni vagyontárgyait, ha voltak, próbálja elajándékozgatni összegyűjtött értéktárgyait, hogy minél kevesebb rendetlen ragaszkodás tartsa hatalmában. Annyit tehet, hogy megosztja másokkal, amije van. Legyenek azok tárgyak, szolgálatok, emlékek, maximák, de még a viccek is. Ezeket oszthatja, ha már szorozni nem képes.
Talán ilyen kincsekre gondolt a jó páter. Az elengedés az a fajta decrescendo, amelyről már oly sokszor írtam. („Ez nem megy magától, ezt meg kell csinálni.”)
***
Néhány napja baleset történt. Lányka unokánk, R. (4) beütötte az arcát a járólapokba. Tejfogai elmozdultak, fájt az ínye. Nagyon sírt, majd lassan-lassan elcsendesedett. Ám, amikor megtudta, hogy a fogorvosnak meg kell mutatni, hogy mi történt vele, kétségbeesett sírásba kezdett. Azt mondogatta egyre, hogy nem megyek, nem megyek, nem megyeeek.
Ellenkezése hibavalónak bizonyult. E. felkapta és elindult vele a fogorvoshoz.
Van abban valami komikus, hogy a két bátyja, akiknek velem ellentétben jó a hallásuk, hallották R. szűnni nem akaró hangicsálását, és közvetítették, hogy hol halad pórul járt húgocskájuk a mamával. Most az utca végén járnak,
most a temető sarkánál,
most az óvodánál vannak.
Most közel a rendelőhöz.
Most csend van.
Mondom: Most beérkeztek a rendelőbe, ahol azonnal fogadják őket.
Hála Istennek R.-nek komolyabb baja nem történt.
Valahonnan ismerősnek tűnt ez a helyzetjelentés.
Hát persze. A hét mesterlövészben esik szó arról, hogy a felhőkarcolóról lezuhanó embert látják a szemközti házból és meg-megjegyzik, ahogy elhalad az emeletek előtt:
Eddig még jó,
eddig még jó,
eddig még jó…

Mivel megannyi élmény köt a Balatonhoz, a Balaton különféle településeihez, részint mint országos bolthálózattal rendelkező cég egykori munkatársa számos pavilont és boltot kerestünk fel nyáron is.
Részint azért, mert beutalóval és anélkül oly sok helyen megfordultunk a tó északi és déli oldalán.
Mikor csaknem minden település nevét felsorolom az alábbiakban, folyamatosan hallom a pályaudvari megafon monoton hangján a neveket, csaknem azonos felsorolásban, amint itt következnek.
Fülembe cseng Balaton… Balaton… Balaton… Balaton….
Tehát   
Balatonaliga, Balatonvilágos, Balatonszabadi-Sóstó, Balatonszabadi-Sóstófürdő, Balatonszabadi, Siófok, Balatonszéplak, Zamárdi, Szántód,  Balatonföldvár, Balatonszárszó,  Balatonszemes, Balatonlelle, Balatonboglár, Fonyód, Alsóbélatelep, Balatonfenyves, Balatonmáriafürdő, Balatonkeresztúr, Balatonberény, Balatonszentgyörgy.
Vagy a profán-litánia második versszaka:
Balatonfőkajár, Balatonkenese, Balatonfűzfő, Balatonalmádi, Csopak, Balatonarács, Balatonfüred, Aszófő, Balatonudvari, Balatonakali, Zánka, Balatonszepezd, Révfülöp, Badacsonyörs, Badacsonytomaj, Badacsonylábdihegy, Badacsonytördemic, Szigliget, Balatonederics, Balatongyörök, Vonyarcvashegy, Gyenesdiás, Keszthely, majd lehangolásul: Fenékpuszta.
Ez utóbbi úgy hangzik, mint a puszta fenék.
De ha már, akkor ideírom azt is, amelyik név a legjobban tetszik: Balatonszepezd. Soha nem nyaraltam ott, soha nem álltunk meg Szepezden. A név mégis úgy hangzik, mintha lenge szél csattogtatná a vitorlát vagy a vitorlás zászlaját.      
Végül Balatonaliga.
Nevéről azt írja az etimológiai szótár, hogy Aliga eredetileg csárdanév. Ez lett a település neve. Alig-áll csárda, azaz rozoga épület, tréfás név, mint Becsali, Ebkérdi, Huggyantó, Nekeresd, Kutyakaparási csárda stb…

Móra vátesz volt, vagy csak beteljesítette a Prédikátor szavait: Ami most, van az lesz később is. Ami most van, az volt már korábban is. Erről már írtam.
Most folytatom… és tán utoljára.
1930-ban ilyeneket vet papírra az író, aki kérdi a gazdaembert:
„- Mennyit ér az a kétezerkétszáz négyszögöl telek?
- Úgy számították a múltkor a bankban, hogy kilencszázhúsz pengő az értéke.
- És mennyi váltságot fizet érte?
- Hatavnhat pengőt minden esztendőben. Ötvenkét esztendeig.
- Tudja-e, mennyi pénzt az?
- Tudja a Jóisten. Igen sok lehet.
Mondom: 3432 pengő.
Elneveti magát, mint az értetlen gyerek, ha valami megfoghatatlant hall. Legjobb is ezen nevetni. Ha az ember nevetni nem tudna, megfulladna.”
Eddig az idézet.
Nekünk két nevezetes aktusunk esett a bankkal a kétezres években. Egyik is, másik is hiteltörlesztéssel függött össze. A hitelek visszafizetése havi részletekben történt, s a befizetők azt tapasztalták, hogy árfolyamváltozás miatt a befizetni való összeg a törlesztések ellenére egyre emelkedett. Nesze neked, svájci frank-alapú hitel. Mindkét esetet rövidre zártuk azzal, hogy rendeztük a tartozást. A bank ezt azzal vette tudomásul, hogy plusz két hónapi részlettel megtetézte a fizetnivalókat.
Így lettek szememben hiteltelenek a hitelbankok egyszer s mindenkorra. Mohóságuk kimerítette a tisztességtelenség fogalmát. 
***
Egy másik idézet, melyet jó kilencven éve írt le.
„Megérdemli-e az emberiség az istenhitet, kicsiny falusi templomait, amelyekre tüzet dobott, és világvárosi dómjait, amelyekből ágyúfedezéket csinált…” Majd hosszas fejtegetés után arra a megállapításra jut, hogy „az emberek világában ma sűrűbb a sötétség, mint valaha volt”.
Az ukrán-orosz csetepatéban nem így történik az ágyúfészkekkel, nem rosszabb a világ helyzete, mint valaha volt? A kérdés legalábbis jogosan feltehető.
***
Mindig meghal valaki. Aug. 31-én pl. M. Gorbacsov. Nyugodjék békében!

Fel a fejjel!
Most olvasom, hogy az 1971-es statisztika szerint a magyar férfiak átlagéletkora 70,7, a nőké 77,5 év. Ez nekem két dolgot jelez. Az egyik, hogy ismereteim szerint a nők öt évvel hosszabban élnek, mint a férfiak, mert jobb anyagból vannak. Ám az olló a tényadatok szerint nyílik, mert már hét év a nemek közti átlagos korkülönbség a nők javára. A másik, hogy öt évvel meghaladtam az átlagot.
Ez persze nem érdem, de teljesítmény. Ki kellett bírnom egészségesen és betegen.
A Magyar Kurír beszámol egy máriaremetei eseményről, és arról, hogy egy amerikai exorcista pap, Jim Blount lendületes és felemelő beszédben hívta fel a figyelmet arra, hogy állapotszerűen örüljünk, mert minden okunk megvan rá. Így szólt: kétféle rossz akarja fogságban tartani a magyarokat, a „mogorvaság démona és a szomorúságé. Pedig Jézus mintha Magyarországnak mondta volna, amikor így fogalmazott: »Azért jöttem, hogy örömötök legyen és teljességben legyen«.”
Valamiért tényleg mintha génhiba folytán volna elégedetlen a magyar ember, miközben tudatosítania kellene, hogy a világ gazdagabb részéhez tartozik, ilyenként éli az életét.
Akár hogy is, meg kell ráznunk magunkat, és a fényre tekintve kell élnünk. Még K. Róbert, az „illetékes elvtárs” is ezt kötötte a lelkünkre. Előttem az arca, s bennem a hangja, ahogy mondja: „Elvtársak! mééér mindig a rosszat…” Volt igazsága.
 A Teremtő szemével kellene – kell – a világra tekinteni, különösen is az emberre, akit a saját képmására teremtett. Hittétel a capax Dei, az Istenre képesség valósága. Csak az ember képes erre. A teremtett világ pedig arról szól, hogy felelős birtokosaiként bánjuk vele, hiszen szeretetből kaptuk, ingyenes ajándékként.      
Tehát félre a mogorvasággal (rosszkedvűség barátságtalanság), félre a szomorúsággal (lelki fájdalom, állandósult bánat, állandósult elégedetlenség).
Az Emberfia nem erre hívott meg bennünket, hanem arra, hogy örüljünk, és örömünk teljes legyen.
Tehát Cheer up, ahogy az angol mondja.
Fel a fejjel! – ahogy mi mondjuk.

Egy újabb haláleset elgondolkoztatott.
Ki is az ember?
Volt-e az elhunytszemélyiséggel teljesen azonos másik ember?
Természetesen nem volt, nincs és nem is lesz.
Az elhunyt kapcsolódása a világhoz, emberi környezetéhez kizárólag csak rá volt jellemző. Ahogyan használta tehetségét, ahogyan szeretett, ahogyan megélte egyszeri és megismételhetetlen életét, az egyedül rá volt jellemző.
Azon gondolkoztam, hogy honnan merülnek fel bennem ezek a gondolatok. Elég gyorsan ráeszméltem, hogy a tudós gondolkodó, Kellermayer M. professzor egyik előadásában fogalmaz meg hasonló gondolatokat. Azt mondja, idézem:
„Minden egyes ember egyedileg teremtetett.”
Hozzáteszi, hogy nincs értelme emberi fajról beszélni, mert minden emberi entitás egy-egy misztérium, és mint olyan a tudomány által nem kutatható. Létében, annak mozzanataiban nem követi ösztönösen a fajra jellemző vonásokat, hanem képes azoktól elszakadni mind emberséges, mind embertelen irányban. Képes önkorlátozásra, de képes társai elpusztítására is. Jól látjuk utóbbit a most is zajló háborúban. Képes parancsra ölni, de képes e parancsot megtagadni is. Felel a tetteiért.
Az is foglalkoztat, hogy az ember kétnemű. Mint ilyen vagy nő, vagy férfi. Nemtelen ember nincs.
Valamikor már megírtam, hogy az ember szó mint ilyen gyűjtő főnév. A nőt és férfit nevezik embernek. A két nem gyökeresen különbözik egymástól a kétségtelenül sok hasonlóság mellett. Egymáshoz rendelt társak vagyunk. Viszony keletkezik közöttünk, képesség arra, hogy egymásban gyönyörködjünk. Egymást megismerjük. Ez a megismerés azonban soha nem teljes. Mindig tökéletlen marad a legjobb szándék ellenére.
Közhelyek jutnak eszembe: A mindkét nem mást akar. A férfi a nőt, a nő a férfit.
Karinthy megjegyzi, hogy kétféle ember létezik a férfi és a nő. De ha egy térbe kerülnek, viselkedni kezdenek. Minél inkább nő a nő, annál inkább férfi a férfi.
Jól van ez így, és az is jól van, hogy végül is egész életünk kevés ahhoz, hogy társunk egyszeriségét megfejtsük, misztériumát, személyes titkait maradéktalanul kitaláljuk.
Érdekes gondolatokat vet fel az is, hogy a test betegségeinek miféle lelki okai is lehetnek. Mit jelentene a test-lélek szellem egységű ember egyként kezelt gyógyítása, a holisztikus gyógyítás.
És még egy érdekes felvetés: Az élemedett korú egészséges emberek is meghalnak.
Most azonban maradjunk az ágostoni megfogalmazásnál. „Magadhoz teremtettél bennünket Istenünk, és nyugtalan a szívünk, míg meg nem nyugszik benned.”
Minden bizonnyal így van, így lesz.                    

Albee darabjában, a Nem félünk a farkastól c. drámában egy veszekedés után az asszony, Martha így szól a férjéhez: „George, légy szíves, ma már ne mondj több igazságot!” Azon kapom magamat is, hogy posztjaim egy része igazságokról szól. Rám is lehet sütni a szentenciát: ne mondj több igazságot. Ne mondj, mert már tele van a padlás az igazságokkal.  
Tudom, ma mégis kérek egy kis türelmet, mert hitelesíteni kívánom a Prédikátor igazát, aki ezt írja könyvében (tekercsében): „Nincs semmi új a nap alatt. Ami van, már volt régen is.”
Igazolás: Móra 1928-ban ezt írja a tankönyvekről a tanév kezdetén:
- „Miért engedélyezi a tanügyi kormány a rossz könyveket, ha jók is vannak, és ha nincsenek jók, akkor miért nem gondoskodik róla, hogy legyenek, és miért nem nyomtatja őket maga, mint az adókönyveket, hogy letörje az árakat, és miért nem lája el a szegény diákokat tankönyvekkel ingyen vagy legalább olcsón?”
- …a föld maga is élő szervezet …, s talán idegei érzik már a készülő új háborút, mely borzalmasságában felül fogja múlni a patmoszi látnok vízióját.
És egy elemzés az (1.) vh-ról:
„…felelős államférfiak normális körülmények között megtalálhatták volna a módját, hogy a szarajevói tüzet eltapossák, …de a történeti és lélektani előzmények után … nem tehettek egyebet, mint hogy a két ország határán támadt tüzet lokalizálják – az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig. S a felelős államférfiak, akik felelősségük tudatában sehol sem kérdezték meg a népeket, amelyekért és amelyeknek felelősek – és akik közül senki sem rogyott össze a felelősség súlya alatt, mikor országok és népek temetkeztek a sírba, amit a felelős államférfiak ástak meg. Kétségtelen, hogy voltak felelősek, akiknek életükkel kellett fizetniök – megdöbbentő szeszélye a sorsnak, hogy éppen a legártatlanabbak s a legkevésbé bűnösök vérét ontották gyilkos kezek.” (1931)    
Tagadhatatlan, a háború a rossz diadala a jó fölött. Túl kellene már lennünk mindenféle háborún. Vajon eljön-e egy ilyen kor, s mikor?

Olvasom a halasztott, de végül lefolytatott tűzijátékról szóló kommentárokat.
Úgy kell nekem. Minek olvasom?
…Ezt a pénzt a kormány… az adófizetők pénzéből… stb, stb.
Különösebben nem izgat a tűzijáték, pláne azóta, hogy az ifjabb nemzedéket nem kell a helyszínre vinnem, és ügyelnem arra, hogy a sötétség leple alatt el ne mászkáljanak, s ugyanannyi gyereket vigyek haza, ahányat elhoztam.
A tűzijáték a maga módján szép, drága és világszerte elterjedt.
Nálunk is évente megrendezik, mióta csak az eszemet tudom. Teszem hozzá, hogy eddig mindig az adófizetők pénzéből tartották meg, hiszen a kormányok nem termelnek pénzt. Az ellenséges megnyilvánulások nem egyformán érik a kormányokat. Emlékeim szerint a Rákosi vezette baloldal ellen semmi kifogást nem emelt senki az alkotmány ünnepi tűzijáték miatt.  Próbálta volna csak meg!
Amit a FB-kal kapcsolatban el szeretnék mondani, az az, hogy igen sok sápítozó hangvételű kommentárral találkozom ez ügyben és más ügyekben.
Erősödő benyomásom, hogy az anyagi jólétben élő kortársaim józan ítélőképességét elvette a mindent pénzben számoló civilizáció. A világ nagyobb hányada mélyszegénységben él, mégis boldogabb.
Nincs itt valamiféle összefüggés?  
Miért elég egy főzőlábos és egy kecske meg egy ásóbot egy tőlünk nagyon délre élő családnak? Miért boldogok mégis? Miért nem vagyunk mi megelégedettek, akiknek autó szolgál a fenekünk alatt, s mindenféle anyagi javakkal körbe vannak bástyázva? Mi az elég? Pl. mennyi jövedelem volna elég a béremelésért sztrájkolóknak?
Ez utóbbit mégis elárulom. Azt tanultam, hogy az elégséges bér annyi, amennyiből egy négy gyermekes család hónapról hónapra meg tud élni úgy, hogy közben valamennyi pénzt megtakarít havonta.
Ez elég normálisnak tűnik.
Nemrég azt hallom Székely püspöktől egy késő esti beszámolóban, hogy a világ nyolc leggazdagabb emberének akkora a vagyona, mint a szegényebb három milliárdnak együttvéve.        
Ferenc pápa pedig egy negatív trendre hívja fel a figyelmet: A világ gazdasága növekszik. De nem a társadalom elesettjei kezdenek jobb körülmények között élni, hanem a gazdagok zsebe lesz egyre nagyobb.
Igaz a szólás: A pénz az ördög ganaja.
A mammon szolgálata pedig pusztulásba vezet.