Mickey webnaplója

Az idegenből induló megszorítások folytatódnak. Ma érezhetően gyengébb volt a Sparban a klímaberendezés teljesítménye. Magyarán: melegebb volt a szokásosnál. A drágaságra most nem térek ki, de megjegyzem, hogy a műanyagzacskók használatát a lédig-árukra korlátozták. A pékáruhoz papír dukál. Össze fog omlani az élelmiszerforgalmazó rendszer?  Nem is folytatom.
Témát váltok.
***   
Megkérdezték az öreg Cholit:
- Mi a méreg?
- Bármi, amiből a szükségesnél több van, az méreg. Lehet az hatalom, lustaság, étel, egó [+LEGO], ambíció, hiúság, félelem, harag vagy bármi más.
- Mi a félelem?
- A bizonytalanság el nem fogadása. Ha elfogadjuk a bizonytalanságot, akkor kalanddá válik.
- Mi az irigység?
- Nem fogadjuk el a jót a másikban. Ha elfogadunk jót, akkor inspirációvá válik.
- Mi a harag?
- Nem fogadjuk el azt, ami felett nincs hatalmunk. Ha elfogadjuk, akkor toleranciává válik.
- Mi a gyűlölet?
- Nem elfogadni az embereket, ahogy vannak. Ha feltétel nélkül elfogadjuk őket, szeretetté válik.
***
A Ceausescu időben Áron bácsi arra tanította papagáját, hogy ezt mondogassa:
– Ceausescunak kötelet!
A szekusok megtudták, hívatták a milíciára, s mondták, hogy vigye a papagájt is.
Mindjárt tudta az öreg, hogy baj van! Gondolt egyet: a papnak éppen olyan papagája van, mint az enyém, hát kicserélem azzal!
Megjelenik a milícián. Kérdi a szekus:
– Igaz-e, hogy maga ilyen csúfságra tanítja a papagáját?
– Ó, hát hogy vóna igaz!
– Na, mondja csak a papagájának szépen, hogy Ceausescunak kötelet!
Az öreg székely mondja, de a papagáj nagyokat pislogva hallgat.
– Mondja csak, de hangosabban!
Kiabálva mondja az öreg, de a papagáj meg se mukkan.
Immár behívtak mindenkit, s biztatták a papagájt kórusban, hátha elszólja magát. Mondta is a kórus rendesen:
– Ceausescunak kötelet!
Há' ejsze' csak megszólal a papagáj:
– Uram, hallgasd meg könyörgésünket!
***
Most olvasom, a káplár, s párhuzamosan a caporal szót. Betűcseréről van szó, mint az Algéria Argelia esetén?

Olvasom Kuncz Aladár Fekete kolostor c. regényét. Jócskán beleharaptam a kötetbe, és nincs okom panaszra. Ott élek velük a szigeti létben, a napi történésekben. A kötet felénél megakaszt két mondat: „Sohasem történt semmi rendkívüli. Egyáltalán sohasem történt semmi.”(279. o.)  
Hát dehogynem!
Ld. az előző mondatomat.
Azt írja a folytatásban, hogy rengeteget olvastak számkivetettségükben.
Idézem, mert olyan szépen fogalmaz.
„Nem esztétikai élvezet volt ez, hanem a könyveken keresztül mások életének s a természet egész gyönyörűségének elrablása, kisajátítása a magam számára.” Azt hiszem, a lényeget ragadja meg.
***
Most átugrom Balázs Géza blogjára.
Így ír: „Én láttam a világ nagyobbik, szegényebbik felét, s mindig végtelen hálával tértem vissza, s örültem mindennek, ami Magyarország, és évtizedek óta mondom, hogy ne legyünk, mert nem lehetünk elégedetlenek, szomorúak, mert másoknak sokkal több okuk lehetne rá, és mégsem azok. Mindenkinek lehet oka panaszra, keserűségre, de mindig azt kell nézni, ami van, ami megvan: és mindenkire süt a nap, mindenki megtalálja az életben az örömöt, a boldogságot, ha akarja.”
Ez is vigasztalóan szép megfogalmazás, különösen ma, amikor a napi bevásárlás alkalmával tapasztalom, hogy a Spar néhány naponként megemeli az árait, s nem is kevéssé. Ugyanazt teszi, mint az egyik légi társaság, amelyik nem kívánja hagyni extraprofitjának a lefölözését.
Az egyik oldalon a kormány intézkedik, hogy a polgárok ne szenvedjenek a világra zúdított háború miatt, amihez az égvilágon semmi közünk nincs, a másikon a cégek egy része a kúszó inflációval él, s aprópénzre váltva folytatja a kizsákmányolást.
Nem ürülök neki.
Még szerencse, hogy BG kijózanító soraival találkoztam.
Kimozdított melankóliámból.

Szobám lakókat kapott.
Átalakult hálószobává.
Gépem elé úgy tudok ülni egy alkalmilag behozott széken, hogy egy matracot élére állítok.
Posztot akkor írok, amikor a fiatal társaság kirepül programját véghez vinni.
Most pl. vásárolni mentek.
Gyorsan összehozom ezt a posztot, és próbálom megigazgatni tegnap felvett képeimet.
Sokat kattintgattam.
A rokonoktól hazafelé a vonat emeletére siettem, hogy madártávlatból készítsek képeket.
Az az alapvető benyomásom, hogy odafent kevesebb zöldlomb akadályozza a kilátást.
Mivel drónom nincsen, ezeket az adódó pillanatokat kell kihasználnom.
Majd kiderül, hogy milyen sikerrel.
***
Tegnap belekóstoltam a közlekedés mesterséges elrontásába.
A híradóban karigeri azt nyilatkozta, hogy ki kellene tiltani az autókat innen meg onnan.
Nekem jobb ötletem van.
Elég volna őt kitiltani pozíciójából, s minden rendeződne a késleltetés bajnoka nélkül, aki valamilyen oknál fogva éppen az ellehetetlenítést erőlteti.   

Olvasom Kuncz Aladár könyvét. Benne szerepel a fegyencsors szó. Elindulok időben visszafelé, és
ide idézem egykori szöveggyűjteményünk leleményét, Heine ágyát, mert matracsírban halt meg.
Ide idézem kémiakönyvünket is. Abban szerepelt a pácsó. (Na tessék, a pácsót a helyesírásellenőrző-rendszer pirossal aláhúzta. Nem ismeri fel.) A legismertebb pácsó a nártiumnitrit – kerülöm, ahogy tőlem telik.
Nem állom meg, hogy ki ne egészítsem ezeket a fura szavakat nyelvünk adta további lehetőségekkel.
ilyenek még:
hamvaszöld,
vízsugár,
őzsuta,
polcsor,
nyílászáró,
hajlásszög,
labancsereg,
kurucság,
malacsült,
mézsör,
házsor,
gerincsérv… Ezek mind
különcségek, s bizonyára van még ezer hasonló ilyen.
***
Amikor kitör a kánikula, kétféleképpen reagálnak rá az emberek.
Az egyik azt mondja: Most kezdek élni, amikor legalább 35 fok van.
A másikfajta ember ellenkezőleg: Most kezdek halni. Hát hogyne, a nóta is azt mondja: Lám, én milyen kövér vagyok, mint a háj majd elolvadok ebben a nagy melegben.
Reggel átmentem Észak-Budáról Dél-Budára, vagyis kimentem a gyerekek elé a Kelenföldi pályaudvarra.
Jókor elindultam, mert mindig történhet valami. Jól tettem, mert történt.
Tökéletlen karigeri lezáratta a budai alsó rakpartot, a folytatásban pedig vágányjavítást végeznek a Bartók Béla úton. A kellemes dögmelegben a szokásos időigény többszörösét szenvedett minden autóstársam a gerjesztett dugókban. Nem köszönöm meg a városvezetésnek.
Talán nincs is olyan, pusztán forráselvonás van.

Az örvendező (150.) zsoltár egy lehetséges változata (gitárral kísért):
Ez az a nap, ez az a nap,
mit az Úr szerzett, mit az Úr szerzett!
Ez az a nap, ez az a nap,
mit az Úr szerzett, mit az Úr szerzett!
Örvendjünk, vigadjunk e napon!
örvendjünk, vigadjunk e napon!
Mert ez az a nap, ez az a nap,
mit az Úr szerzett!
Persze az eredeti lényegesen költőibb:
Dicsérjétek az Urat szentélyében,
dicsérjétek égi erődítményében!
Dicsérjétek hatalmas tetteiért,
dicsérjétek nagyságának teljességéért!
Dicsérjétek trombitaszóval,
dicsérjétek citerával és hárfával!
Dicsérjétek dobbal és tánccal,
dicsérjétek fuvolával és gitárral!
Dicsérjétek zengő cimbalommal,
dicsérjétek búgó cimbalom hangjával!
Minden élő dicsérje az Urat! Alleluja!
De ha már… Álljon itt Halmos László motettájának a szövege is:
Minden földek Istent dicsérjétek!
Ujjongjatok és énekeljetek!
Daloljatok az Úrnak citerával!
Citerával és zengő muzsikával…
Harsona zengje s búgó kürtök őt!
Ujjongjatok az Úr s Király előtt!
Sőt, César Frank feldolgozása megint más szövegezésű. Nem írom le, csak az elejét:
Magasztaljátok Istent…

Reggel 11 tabletta, délben egy félbevágott, este 11 tabletta. Eddig mindet egyszerre kaptam be, de soha többé. Van köztük ugyanis egy marha nagy, a Béres C+D vitamin. Nos, ez ma feltartotta a többit valahol a gyomorszájam fölött. Úgy jártam vele, mint egy eltömődött vízcső. Nem mozdul, miközben a nyelőreflex lefelé tolná. Azért túlestem a pillanatnyi zavaron, nem volt egyszerű.
A Tragédia c. Móricz-novella „hőse”, Kis János érezhetett hasonlót, csak végzeteset, amikor ki akarta enni „a vén Sarudyt a vagyonábul”. Ő ugye jóllakva azt találta mondani egy makacs cubák elfogyasztásának a nehézségeit értékelve: „Dögölj meg, kutya! Újra lenyelte a húst…” Én ennyire nem jártam pórul. Hanem a jövőben a bazi nagy C+D pirulát elkülönítem a szolidabb méretűektől, nehogy újfent fennakadást okozzon.
***
Piliscsabán jártunk. A vezetésbe beleizzadtam. Utólag tudatosult bennem, hogy ezt a Corinfar okozza. Semmi vész. Tudomásul kell venni. Ez az egyik mellékhatása.
Ugye ott laknak a fiatalok, ott négy unoka. Közülük kettő évzáróról érkezett, stílusosan kerékpáron, ünneplő ruhában. A bizonyítvány mellé ketten három könyvet kaptak. Mobilon érkezett a hír, hogy Á. unoka angolból érettségizett: írásbelije 96, szóbelije 100%-os lett.
Jár vele középfokú nyelvvizsga?       
Ünnepeltünk születésnapot és névnapot.
Kellemes szellő enyhítette a meleget az árnyékban.
Ma nem fociztunk.
Cseresznyéztünk, fagyiztunk, jókat mulattunk.
A legkisebb szókincse egyelőre: E! Mindenre E! A felhőre, a repülőre, a labdára stb. Próbáljuk fordítani.
Mindent összevéve hála Istennek szép napot zártunk.

Annak idején a nagymarosi ifjúsági találkozóra készült szlogenünk tetszést aratott.  „Ez marha jó!”  kiáltott fel az egyik korifeus pap, amikor meglátta. Ilyesvalami volt: Róla beszélnek a bölcsek: HALLOD-E? Őt mintázza a természet, LÁTOD-E? Szeret téged az Isten. TUDOD-E? 
Ugye, ez a Volt nekem egy kecském, tudod-e? nótájára hajazott.
Egy újabb párosítást is találtam.
„Hisztek benne ti is?
Hiszünk benne mi is.
Hiszek benne ÉN IS. TE NEM?
ÉN ISTENEM!!!
MIÉRT?
***
Kopik az autónk, kopik a törlőlapát tőcsavarja, elporladt a csavarozó racsni műanyaggombja. Azért megigazítottam a lapátokat, azért fájni kezdett a derekam.
Kikorhadt?
A fenét.
A túlsúly teszi.
Le kell fogynom, hogy a jövőben más típusú nyavalyák érjenek utol.
***
Tetszik A fekete kolostor, c. könyv. Tegnap mégis unokáztunk, mert ők hasonlíthatatlanul jobban tetszenek. Pedig tegnap nem is mondták, hogy nagypapa, te nem vagy öreg.
Nem is tehették, mert Domival fiatalosan fociztunk.
Én alig győztem, így feltehetően ő győzött.
Nem számoltuk a gólokat.
***
Mari Klári nem könnyen barátkozik a férfiakkal. De ha felé nyújtom a mutatóujjamat, minden esetben megragadja. Megfogja s rázogatja. Naná. Játszani szeret. Muszáj a Csip, csip, csókát skandálnom.
És még egyszer,
és még egyszer,
és még…
***
Rita megsértődött. Bebújt a nagy asztal alá. Ki se látszott az abrosz alól, s nem is akart előjönni. Leültem elé a padra, s bekopogtam: Tessék kérem megmondani, ez itt véletlenül nem a Micimackó kuckója? Ő boldogan kiszólt: De az. A meseszituáció kizökkentette gyászos hangulatából. Feledtette vele minden bánatát.
***
Levi a legnagyobb. Hozzá újszülött koráig visszamenőleg mély érzelmi kötődés fűz. Amikor súlyos beteg volt, ott virrasztottunk vele, az ölünkben aludt. Ez a vonzódás ösztönösen megmaradt. Nagyra értékelem kedves közeledését.
Érdekességként említem, hogy apja ezt az immár öreg Mitsubishit vezette miután jogsit szerzett. De tán még érdekesebb, hogy Levi úgy nyilatkozott, hogy nagyon szereti ezt az autót. Mióta él, mindig ez volt a kocsink. Jövőre viszont vélhetőleg nyugdíjba vonul ez az öreg Colt.
Eltűnik nyom nélkül. Vagy mégse…?              

Kuncz Aladárnak régóta tartozom azzal, hogy elolvassam énregényét a Fekete kolostor c.-t. Érdekesen indul, érdekesen folytatódik. Kiderül, hogy „minden francia egyforma, az egyik ilyen, a másik olyan.” Talán ismerősen hangzik ez a kijelentés, én először közgazdászokkal élcelődő formában ismertem meg.
Francia unokám, lakást vett, azt stafírozza mostanság.
Tegnap Francois fiának felolvastam a franciaszótár francia vonatkozású szócikkeit. A franciasaláta náluk oroszsaláta, a franciakulcs náluk angolkulcs, a franciaágy ebben a formában nem létezik, kétszemélyes ágy a neve, de a franciakockás papír neve sem francia franciául, hanem papier quadrille. A franciabekezdést nem találtam a szótárban. És a franciasakkot se. Utóbbi lényege egy fordított mérkőzés, ahol az nyer, akinek először sikerül megszabadulni összes figurájától. Aki ütésképes helyzetben van, annak kötelessége is ütni. Ezért a sakkozók arra törekednek, hogy az ellenfelük folyamatosan ritkítsa bábuit. A francia négyest sem találtam a szótárban, noha régi táncforma.
A franciadrazsé illetőségét tagadják a franciák. Természetesen az se szerepel a szótárban.    
Ma a fiataloknál voltunk. Délután megnéztük az unokákkal a Kis Nicola c. francia filmvígjátékot. A filmben megjelenik egy szolíd kinézetű autó, egy Simca Aronde. Ó, bennem ez a szópáros régi emlékeket idéz.
Hajdanában, amikor még a Városligetben rendezték meg a BNV-t, ahol a szovjet pavilonnál orosz fagyit árultak négy forintért, a Niger pavilonban saját kávéjukat propagálták szórólapon: „NIGER Cafe a legjebb” (Sic!), akkor a kerítés mellett egy tán osztrák pavilon állította ki a Simca Aronde autót. Megtekintettem diákként minden oldalról, tetszett tökéletes fényes karosszériája, letisztult formája, eleganciája. Úgy véltem, hogy nekem ilyen szépséges autóm soha nem lesz.
(Nos, olyan nem is lett, de megbízható japán igen.)
    

Gyerekkoromban sokat fociztunk. Földes placcon, salakos téren, füves réten, táborban. Azt hiszem, jobbára a csatárszerepet szerettem. Vérmesen törekedtem gólt rúgni.
Sok kihagyás után a főiskolánk házi bajnokságára is meghívtak, hogy ki legyen a létszám. Hamar rúgtam egy gólt a kihívóinknak, s megrökönyödtek rajta csapattársaim. Az erős védekezés taktikáját zúzta szét ez a gól. Azért megnyertük a bajnokságot.
Megint hosszú kihagyás.
Egy majálison hívott VP focizni. Kiskapura játszottunk egymás ellen. Azt mondta, hogy az első gólig tart a meccs. Nagyon igyekeztem, mert igen meleg volt. Hamar rúgtam neki egy gólt, hogy leülhessek végre.
Kóruskirándulásunk alkalmával Ócsán fociztunk. Lefotózott valaki, amikor épp egy gólt rúgok.
Telt-múlt az idő. Ki tudja, hányadik öregdiák találkozón hívtak focizni. Osztályunk egykor politechnikai oktatásban vett részt. Fele osztály lakatos képzést, fele meg asztalosképzést kapott. Én lakatos voltam. Megvertük az asztalosokat. Immár nagy pocakkal rúgtuk a bőrt, s alig vártuk, hogy vége legyen a meccsnek lettlégyen kánikula, s a pályánk árnyékmentes.      
Ma már legfeljebb a unokáknak mutatom meg, hogy milyen magasra tudom rúgni a labdát.  
Én és a szurkolás. Bevallom, fiatal koromban soha nem szurkoltam klubcsapatnak.
Nagy ritkán meccset hallgattunk a rádióban. Emlékszem az angook ellen játszott 6:3-ra, 7:1-re, de a németek elleni 3:2 vesztésre is. Az aranycsapat kitett magáért.
Aztán hosszú szünet.
Felnőttként a futball VB-k érdekeltek. Színes tévén néztük Maradonáék produkcióját Siófokon, mert történetesen ott nyaraltunk. Később a franciaországi VB-t együtt francia vejemmel. Ők nyertek.  
Jobbára sajnáltam az időt a meccsek nézésére. Ám utóbb kedvem telt egy-egy színvonalas mérkőzés megnézésére. Sokáig szerettem a Barcelona csapatát, Ronaldinhóval. Az Arsenalt Henryval, utóbb a Real Madridot Modric-csal.
Lelkiismeretemet azzal nyugtatom, hogy a jezsuiták szentje, Pálos Antal is nagy focibarát volt. A róla szóló könyvben olvasható ez a mondat: „a szabadidőben folyamatosan ordító televíziója mellett, szinte csak sportot nézett, különösen persze focit”. Azért ordított a tévéje, mert a kisöreg erősen nagyothalló volt. (Ebben hasonlítok hozzá.)
Nos, nézem a magyarok szárnyalását. Korábban a portugálok elleni meccs ragadott magával (Gera hatalmas góljával.)
De további csodát tett a csapattal Rossi kapitány is. A játékosokból legjobb formájukat hozza ki.
Tegnap az angol-magyar meccs nézését mégis elég hamar megszakítottam. Folyton az angoloknál a labda, s támadnak és támadnak. Kivégzésünket én nem nézem. Egy idő után mégis a képernyő elé vonzott a kíváncsiság.
Nocsak. Egy nullra vezetünk!       
Nocsak. Már két nullra vezetünk!
Odaragadtam a képernyő elé.
Nocsak. Már három nullra vezetünk!
Uram fia, mi van itt???!!!
Nocsak. Már négy nullra vezetünk!
Ilyent utoljára az arany csapattól láttam!
Ria, ria, Hungária!
Szép volt fiúk! Történelmet írtatok.

Kivittem feleséget a HÉV-hez. És ha már ott jártam, felkerestem a könyvmegállót is. Vittem is, hoztam is. Hoztam három könyvet (Szentmihályi Szabó Péter: A látó és a vak, Kuncz Aladár: Fekete kolostor és örömömre Móra: Beszélgetés a ferde toronnyal + Túl a palánkon címűt.
Utóbbit mindjárt kezelésbe is vettem. Rájöttem, hogy miért akkora a vonzódásom az íróhoz. Mert azt a nyelvet beszéli, mint amelyet anyám beszélt. Csaknem a könyv elején emlegeti Kunágotát.A közelben nevelkedett jó anyánk. A következő lapon szembe jön velem, a „tanakszunk” szó. Hát persze, innen jönnek ilyenek: igyekszünk, tolakszik, gyanakszik, verekszik, törekszik, vélekszik, stb. De persze egészséges humoráért is kedvelem oly nagyon ezt a mosolygós íróembert.
Szeretem aztán szófejtő kitételeiért is. Velencében kézbe kap egy régi magyar-olasz szótárt és kezdi megfejteni az immár feledésbe ment magyar szócikkeket. A bakonya szó árusok utcáját jelentette hajdanán, az abafi földi értelmű, az águcs pedig gyufaszálat. No hiszen, és még mi azt állítjuk, hogy az ezeréves szövegeinket is megértjük gond nélkül.
Egy tv-adásban Borbás Marcsi őseiről mesélt. Móránál meg beleszaladok a következő mondatba: „Egyhavi keresetemért adnának akkora selyemsálat, hogy az többünket befogadhatna, mint annak idején Borbás keresztanyám esernyője, pedig annak aláfért a kólával együtt a szamárka is. Hátha rokon a két Borbás? További kérdés már csak az, hogy miféle kólát emleget Móra, és miféle szamárkát?
Néhány lappal odább Mussolinit fitymálja: Hát micsoda diktátor az, aki a téllel se bír elbánni! (NB. Móra nem tudhatta, hogy mi lesz a duce sorsa, hisz az író előbb hunyt el.)
Ide írom a mosolygós Móra egy humorral megáldott mondatát: Fölállunk, és Hebők a félegyházi templomban megszokott gesztussal leveri a nadrágja térdiről az odaképzelt port. Nem kizárt, hogy a továbbiakban még megemlékezem a kötetről.
Egy másik sarkon tegnap jártunk. A Baross utca és József krt. sarkáról mesélek. Leszállunk a troliról, három nő és két férfi. A megállóban álldogál egy kurta szoknyás fiatal nő, és egy bamba férfi hátrább. Úgy vélem, a nő szemei azt fürkészik, hogy adódik-e „fuvar”. A csákó mögötte hatalmas fagyit nyal. Vélhetően a strici. Előttünk egy nő pici gyereket tol babakocsin. Egyszer csak elhagyja a gyerek kabátkáját. Lányka lehet, a kabát színéről ítélve. Szólnak neki. Felveszi. Majd odaérünk mi is, ahol az az elhagyás történik. A sarki ház pinceablakain erős szél fúj. Ez okozza a kabát elveszejtését. Mellette elhaladva egy kicsit enyhíti a fuvallat a mi melegünket is.
A megállóban arról beszélgetnek társaim, hogy ki hol tartja praktikusnak az átszállást. Ez a fajta vita olyan általános. Szinte teljesen mindegy, hogy hol várnak csatlakozásra, továbbá, hogy elöl vagy hátul praktikusabb-e leszállni.
NEM MINDEGY? Olyan lényegtelen.