Mickey webnaplója

Nem tudom, hogy mennyit ér a foci-EB. Hiszen ebben az időszakban az EB-vel párhuzamosan több sportágban sokféle magyar bajnokot avattak.
De hát valamiért magával ragad a lelkesedés.
Hogyan birkóznak meg egymással a nemzeti válogatottak.
A nézett meccsek közül is különös hangulatuk van a magyar mérkőzéseknek. Azok után, hogy kétszer kikapott a magyar válogatott, az ember hideglelősen ül a képernyő elé várva a fejleményeket.  A skótokkal vívott csata első félidejét látva kiegyeztem volna egy döntetlennel. A magyarok berendezkedtek a kapunk védelmére, s csak ritkán merészkedtek az ellenfél térfelére. Aztán kezdtek kibontakozni. De nem történt semmi.  
Letelt a 90 perc.
10 perc hosszabbítás.
Te jó ég, csak még ezt bírják ki!
Isten, áldd meg a magyart.
S lőn csoda. Az utolsó félpercben megnyertük a mérkőzést. Megérdemli a csereként beállt játékos, hogy kiírjam a nevét. A szemfüles Csoboth volt a góllövő. Nagy ünneplés kezdődött. Pedig a győzelmet nem követte kupa átadása. Csupán a még bizonytalan továbbjutás esélye teremtődött meg. Mégis hatalmas sikerként könyvelhetjük el.
***
Nagyokat haraptam a Bengáli tűz olvasásába.  Érdekes útleírás. A fülszöveget idézem: „Az útleírás előterében tucatnyi kisregényt olvashatunk, valódi írói remekléssel megjelenített emberi sorsokat.”
Igaz.
Érdekes korban keletkezett a napló.
A Tagore álmodta egyetemi centrum körül zajlanak az események, de feltűnik Nehru neve. Elsősorban persze Gandhi neve.
Nos, nemcsak a neve.
Utóbbi politikai szerepvállalása: a passzív rezisztencia. Az erőszakmentes győzni tudás. A kézműipar, (házi készítésű hazai textiliák) a sómonopólium elleni harc, a hatalmas fegyvertelen felvonulások csakugyan ebben a korban történtek meg.
Még nem tört ki a II. vh.
Még nem mászták meg a Mont Everestet.
Még angolok élvezkednek az alighanem legnagyobb gyarmatukon.     
De már felsejlik a jövő.

Egy néhány napig még előfordulhat, hogy a Bengáli tűzből idézek, illetve, hogy a foci-EB eseményeinél kötök ki.
1. Asszamból jelenti H. Róza: A Loretto főnöknőjének mondom:
- Férjem [Germanus Gyula] református, és Gertrúd se katolikus. A főnöknő, egy szép,  vallás gyakorlásában megőszült dáma, a kereszt jelét rajzolta le előttünk a levegőbe:
- Krisztussal üdvözül mindenki, aki hisz a megváltásban és a jó felé törekszik – mondta meggyőződésteljesen. Szívünk gyökeréig éreztük e pillanatban, hogy az egész kereszténység „katolikus”, minden hívet összefogó, átölelő és „egyetemleges”.
Isten végtelen irgalmának templomaiban más formában, más nyelven csak őt imádják:
Keressétek az Isten országát, az ő igazságát, és a többi mind megadatik néktek…
…a rendezvényen előadott jelenet viharba keveredett hajóról szól.
Egyszer csak „a felhők mögül bátorító hangon szólal meg  Krisztus hangja:
Ne féljetek! Én veletek vagyok!
… a vihar elvonul.
Valamennyi szerepet a lányok játszották.
Az erőteljesebb biztató hangnak a színfalak mögül férfi szájából kellett előre törni.
A perjelnő erre a láthatatlan, de nagyon megtisztelő szerepre is az uramat kérte fel.
A katolikus zárdában református torokból dübörgött elő Krisztus bátorító szava.”
***
2. Ami pedig az EB-t illeti, tegnap megszületett a meccs-sorozat 7. öngólja.
Egy török vágta a labdát saját kapujába.
A portugálok ezúttal 3:0-ra győztek.

Június 21, az év leghosszabb nappala. Ki is használtam, végignéztem a francia-holland meccset. Bár ne tettem volna. A végeredmény ugyanis 0:0. Mintha el se kezdték volna a mérkőzést. A hollandok ugyan begyötörték a labdát a franciák kapujába, de minek. Egyik játékosuk lesen állt.
A politika meglehetősen tele van erkölcsi toprongyokkal. Túl sokat képzelnek magukról, s meglehetősen súlytalanok a tetteik, ha nem éppen elítélendők. Nem kellene annyit foglalkozni velük. A kultúrával annál inkább. A médiának az emberi értékek képviselete jegyében kellene működnie. Nem ezt teszi. A pénz diktálja a sok szamárságot, amivel a nagyérdemű fejét tömik.  
***
Mivel jócskán benne vagyok a Bengáli tűz olvasásában, még néhány érdekességet megosztok.
- Germanus Gyula: Az indiai tél olyan, mint náluk a szeptembervégi vénasszonyok nyara, Talán azért hívják az angolok „Indian summer”-nak.
Ki gondolná, hogy az indiánnyár kifejezésnek ez a magyarázata.
- Ugyanő: A „vezír” arab szó, azt jelenti, „teherhordó”, aki az államügyek terhét hordja. Lám az arab etika hajaz a jézusi tanításra: Ha valaki első akar lenni közöttetek, legyen az utolsó… legyen mindenkinek a szolgája.
- és még G. Gy: Valahol olvastam, hogy évszázadokkal ezelőtt a hindu férjek rendszerint úgy haltak meg, hogy a feleségük megmérgezte őket. A bölcs brahmanok nem tudtak másként véget vetni a gyilkosságoknak, minthogy törvénnyé tették: a meghalt férjjel együtt el kell égetni az özvegyet is. Egyszerre vége lett a tömeges mérgezési járványnak. És száz év múlva a hindu özvegy már azt hitte, hogy az istenek parancsa küldi a máglyára.
A bölcs brahmanok a tisztességes özvegyeket is megégettették. Felért ez a boszorkányüldözéssel. Természetesen a férjek nem feleltek azért, ha kárt tettek a feleségükben.
- A könyv keletkezésének idején (1930) az indiaiak átlagéletkora 33 év volt. Helyenként a mai Afrikában is hasonló lehet a helyzet.
- Káli istenség tiszteletére beszeszelt tömegek hódoltak, kötéllel verték egymást. A könyv írója tanúja volt annak, hogy ha egy bátor nő ki nem menti az áldozatnak kiszemelt kislányt, megölték volna a Káli bálvány tiszteletére.  
Ma kinek a tiszteletére öldösik a gyerekeket a civilizált világban?

Még nézem az EB-meccseket.
Lelkesedésem azonban csökkenő tendenciát mutat.
Benne lehet a magyarok sikertelensége, vagy hogy a meccsek igen sűrűn követik egymást.
Megkérdezem olykor magamtól: Biztos, hogy ennyit kell ülnöm a képernyő előtt? Biztos, hogy a felek egyikének szurkolnom kell?
Meglep, hogy kevés cselezést látok és sok durvaságot. Viszont sokszor kiváló színészi teljesítményt is.
Mbappe orrcsontja betört. Miféle focietika teszi lehetővé?
Meglep, hogy oly sokszor nem találják el a kaput a válogatott 11-ek csatárai.
A kapu 7 méter széles!
Az is meglep, hogy nem képesek sokszor leszorítani azt a nyomorult labdát, és az ötös vonalról felrúgják a magas égbe.
Miért?
Meggyőződtem róla, hogy a labdarúgás idegek játéka is.
De még mennyire!
Ha nem így volna, mivel magyarázható, hogy csupán az eddig lejátszott meccseken 5-6 öngól született. Ha a védő nem rúg labdába, több esélye lett volna az illető csapatnak, hogy megússza a találatot.
Az általam látott meccseken egy német, egy osztrák, egy cseh, egy albán, egy olasz és talán egy svájci öngóllal találkoztam. Pillanatnyi elmezavar készteti a játékost arra, hogy ha kell, ha nem játékba keveredjen. Még öngól árán is?
Tegnap láttuk, hogy a spanyol által beívelt labdát az olasz a saját kapujába lövi. Megmosolyogtam a valóságot. Merthogy „az olaszok rúgtak egy gólt, a spanyolok tehát megnyerték a mérkőzést”.
***
Muszáj megismételnem a Zászlónkban olvasott sziporkát, amely egykor egy sportriporter szájából hangzott el:
„Odarúgta a labdát, ahol ő szokott lenni.
Most is odarúgta,
de most ott nem volt senki,
mert ő ott volt,
ahonnan rúgta…”

-- Rabindranath Tagore lelkész vendégét kérdezi: - Mit gondol, milyen gyümölcs volt az, amiből Ádám és Éva a paradicsomban ettek? …
- Almát ettek.
- … én rájöttem, hogy a tiltott gyümölcs a politika volt. Amióta beleharapott az ember, azóta szerencsétlen. Kikergették a paradicsomból, mégsem hagyja abba az evést. Ha az egyetememen is politizálnának, ez a hely sem maradna többé paradicsom.
A költő ezt poénnak szánta. Nevették. Persze, mert nem is almát ettek, nem is politikát, hanem a tudás fájáról ettek. Mégis van némi igazság abban, amit Tagore mondott. A politika sok baj forrása, okozója, sok politikus szélhámos. Vannak, akik a mentelmi jog intézmény ernyője alá menekülnek a felelősségre vonás elől. Nem is folytatom. Én még nem voltam politikus. Bródy dalszövege szerint, ha te is ott állnál, ahol én álltam, nem volnál már ártatlan. A megvesztegetés ördöge létező és erős valami.
   - Egy vak indus hegedűs kérte Geremanus Gyulát, hogy hegedüljön neki valamit. Ő előveszi a hegedűjét, és Bach Chaconne-ját kezdi játszani a vak koldusnak. Megremeg a levegő, ahogy a méltóságteljes akkordok szállnak ki a hegedű mélyéből. Felemelkednek, leereszkednek, összefonódnak, a dallam összefűzi őket, majd játszi pajzánsággal megtörik a szólam, felbomlik, szökdécsel, szétsugárzik, mint a rakéta csillaga s tűzkévében egyesül újra. A koldus a tornác lépcsőfokán ül mozdulatlanul. Arcvonásait átszellemültté simítja az ihlet, s vak szeméből lassan peregni kezdenek a könnyek. A vak zenészt megragadta a mindenható harmónia. Lelkében pislogni kezdett az a mécs, amelynek világossága Istenből árad. Felejthetetlen látvány volt a síró vak koldus.
Nem álltam meg, hogy miközben a Bengáli tűz c. munkát tovább olvasom, be ne kapcsoljam a Partita 2. Chaconne.-ját. Az ismert zene valóban felüdít, magához vonz, lebilincsel. M. unokámnak is a legkedvesebb zenedarabja ez a Bach-mű.
- R. Tagore: Londonban az önök honfitársa, Miss [Jelly] Arányi órákon át hegedült nekem.
Ilyen kicsi a világ? A Bécsben élő zenésszel, Arányi-Aschner Györggyel lapszerkesztő koromban kapcsolatba kerültem. Leveleket váltottunk egymással, s küldött is egy CD-t saját kompozícióival. A 95 éves korában elhunyt komponista így vallott magáról: „Mindig megpróbáltam a zeneszerzői hajlamomat elfojtani. Csak ha végképp nem megy, akkor ülök le a kottalaphoz. De ha a belső hang megszólal – gyakran éjszaka közepén – azonnal nekiállok."
***
India jelenleg. Új-Delhiben a hőmérséklet meghaladja az 50 C.-fokot. Tucatnyian elhunytak a húszmilliós megapoliszban. Ez mér az indiaiaknak sem elviselhető.  

A Bengáli tűz c. kötetből szürcsölöm:
- A tudás mindig fél a kételytől, a hit soha. Ezért erősebb a hit a tudásnál – mondta a guru. Én meg azt mondom, hogy hit nélkül nincs kutatás, kutatás nélkül nincs tudás. A hit készen kapja azt, amit a tudás utóbb igazol.
- Tagore egyeteme: A diákok készülnek a vizsgákra. A sálfák alatt, a szabadban sétálva tanulnak. A vizsga nem fontos mozzanata életüknek. Épp ebben különbözik Tagore egyeteme a többi főiskolától. A tanár és a diák a tudomány szeretetén át baráttá válik, nem egymással szemben álló féllé. Sőt egymás kezét fogják, hogy együtt ismerjék fel a lét nagy titkait, és együtt gyönyörködjenek az élet szépségeiben. Az ókori görögök mintájára munkálkodnak. A filozófiára, a bölcsesség szeretetére egészen hasonló módon tanították diákjaikat az ókori bölcsek. Nem volt katalógus, nem volt index, nem volt érdemjegy. Közös érdeklődés volt az értékek iránt.   
- Genie ist konzentrierter Fleiss. A zseni összpontosított szorgalom – tartja a német, azaz addig koncentrálja a szorgalmát, amig zseni nem lesz belőle. Így is lehet palléroznia az embernek magát. A tudás 5% kiváló tehetség, 95% szorgalom.
- A remete az őserdőkben boldogabb, mint a palotában élő leggazdagabb nábob. Hát igen. Amikor valaki pozitívan értékelte a zsebemből előrántott plasztikkártyáimat, félhangosan megjegyeztem, hogy legszívesebben visszamásznék a fára. Persze jelképes dörmögés volt ez, ami annak szólt, hogy olyan korban élünk, amelyet a bürokrácia ural. Se vége se hossza a pinkódoknak, a taj-számoknak, a kapunyitó kódoknak, a minket érő felesleges információdömpingek. Saját komfortunk rabszolgái vagyunk. Miközben megfellebbezhetetlenül igaz: meztelenül jöttünk a világra és éppilyen meztelenül fogjuk elhagyni. Nem is folytatom.
- Az igazi szerelem Isten adománya, Isten céljait szolgálja: a teremtés örök folytatását. Nem én fogalmaztam így, de egyetértek vele. A vele járó boldogság örömteli ráadás.
Mára ennyi gondolattunkolás bőven elégséges.

Nálunk rekkenő hőség.
Dortmundban szakadó zápor mellett folyt le a török-grúz meccs.
A török szurkolók lehettek többen, mert grúz labdatartáskor folyamatosan fütyültek.
 A törökök 2:1-re nyertek.
Nagy csatát vívott a két csapat.
Azért tudtuk megnézni a mérkőzést, mert az egésznapos szolgálatból időben hazatértünk.  
Mint írtam, rekkenő a hőség.
Nagyon jó, hogy az autóban működik a légkondi, a boltban is, és itthon, a lakásban is, M.-ék háza pedig elég szellős, így egy ventilátor elég volt a hőség féken tartásához.
E. ma 38., L, neve napját ünnepeli.
Volt vidámság és ajándék bőven: herflikönyv, dobverők, pingpongütők.
Mivel nem olvastam tovább a Bengáli tűz c. munkát, idézni sem tudok belőle újabb érdekességeket. De ez nem is baj.
Így is épp csak hogy annyi időm maradt, hogy dióhéjban beszámoljak a nap eseményeiről.
Este még egy selejtező lesz.
Nem lesz korai lefekvés.

Vajon akad-e valaki, aki képes megmondani, hogy Indiában hányféle nyelven beszélnek az indusok?
Az általam olvasott könyv (Bengáli tűz) néhányat felsorol. Ilyeneket:
hindi,
szanszkrit,
dravida,
pandzsábi,
telugu,
kanári,
urdu,
gudzseráti,
mahratti,
tibeti,
khmer… (A 2011-es népszámlálás szerint 270 anyanyelv létezik!!!) 
- Mivel 1929-ben járunk, joggal említi a szerző, hogy a Himalája 9000 m-es szűz koronáját, ember lába még nem szennyezte be.  (Hajjaj, azóta beszennyezte, és hányszor…)
- Ideemelek még egy sztorit. Rabindranath Tagoréval esett. Ugye 1929-et írunk. A költő, amikor Kanadából át akart menni az Egyesült Államokba, a határon amerikai hivatalnokok udvariatlanul bántak vele. Megváratták, színes bevándorlóknak feltett kérdésekkel zaklatták. Egyik határőr ívet tett eléje, amit ki kellett töltenie, s ennek az ívnek a rovatait sértőnek találta a Nobel-díjas költő, akit több amerikai egyetem hívott meg előadására. Azt kérdezték tőle többek között: Tud-e írni, olvasni? Tagore önérzetét mélyen sértette mindez, és lemondta előadásait. Nem ment Amerikába.
- Egy híres nyelvész meséli, hogy ismeri a magyar nyelvet, de képtelen helyesen használni a tárgyas és alanyi ragozású igéket. Nem csodálkozom rajta. Nekünk se könnyű pl. a franciában használt határozatlan névelőt szabályosan használni.   
- A nyelvek nehézségéről e csigavicc csattanója jut eszembe, a csigáé, aki a sztráda szélén legyint. Túloldal?  Oda születni kell, átmenni lehetetlen.
Mintha a nyelvi finomhangolásra is állana.

Ceruzával a kezemben olvasom Hajnóczy Rózsa naplószerű beszámolóját
1929. Indiájáról.
Az első aláhúzott szöveg elég bizarr: A kétkerekű bivalyszekerek gazdái, a jóformán teljesen meztelen bennszülöttek azzal noszogatják a bivalyokat, hogy  szerencsétlen állatok eltörött farkán nagyokat rángatnak.
Lapozok is mindjárt tovább. Íme:
A tea azonnal megtelik hangyákkal, amik a forró vízben rövid úton a Nirvánába kerülnek. …Ezért isszák a hinduk is a teát hangosan szürcsölve.
Afrikában ugye az angol szolgálatben álló bennszülött kubikosok a fejükre tették a talicskát, mert mindent a fejükön hordanak. Nem értették, minek a kerék a talicskára. Az angolok meg röhögték őket.
Most olvasom az indiai sztorit.
A helyi szakácsok mindent a földön végeznek kézzel, lábbal. A magyarok asztalt hozatnak, hogy a higiénés feltételeket biztosítsák. Mi erre a reakció?
A szakácsok az imbolygó asztal tetején balanszíroztak, és kezükkel, lábukkal tisztítottak valami zöldségfélét. Félve pislantottak a magasból a padlóra, mintha kötéltáncosok sorsára ítéltem volna őket. Hiába, ők csak a földön tudnak dolgozni. …Leparancsoltam őket az imbolygó tákolmányról. Boldogan telepedtek vissza az édes anyaföldre. Ugrálni kezdtek örömükben. Nem tudom, sírjak-e, vagy nevessek rajtuk.
És még egyet a gazdag termésből. A szerző és férje felkeresik Dardzsilingben Körösi Csoma Sándor sírját. Megint a szerzőé a szó.
Néhány lépésnyire a temetőtől emelkedik a jezsuiták Szent József kollégiuma. Megtekintettük az iskola könyvtárát. Tudós jezsuita páter kalauzolt bennünket. Amikor elbúcsúztunk tőle, megkérdezte, voltunk-e Kszómádi Korosznál. A fejünket ráztuk. Nagyon elcsodálkozott. - Nem tudják, hogy magyar? Világhírű tudós. Minden látogató első útja hozzá vezet.
Gyula megvallotta, hogy sohasem hallotta ezt a magyar nevet. A derék jezsuita furcsán nézett ránk, mintha kételkedne abban, hogy magyarok és tanult emberek vagyunk. Hamarosan el is búcsúzott tőlünk, s hangosan csapta be a kollégium kapuját.
…
Gyula hangosan felnevetett:
- Mi történt? - kérdeztem. – Mi van veled?
- Az a jámbor jezsuita szélhámosoknak tart bennünket. Legközelebb ismét felkeresem, és megmagyarázom neki, hogy a nekünk ismeretlen Kszómádi Koroszt Körösi Csoma Sándornak hívják.
Én meg még hozzáteszem: Ja kérem, akik Julius caesart Dzsulájusz szizörnek ejtik, azok egyéb huncutságokra is képesek. 

Nem tudom. Talán észkarbantartó valami.
Bennem élnek azok az emberek, akikkel egy házban laktunk valaha.
Sorolom őket.
1. Gyerekkoromat Kelenföld szélén töltöttem. Az emelet a mienk volt, meg a grószié, hátul Osváthéké.
Hangok:
Alattunk laktak Szilágyiék: - Guszti, lemetszem a fejedet!
Ács úr: Mari, már megint bablevest főztél, az anyád v.-át!
Schrauf Ida: - Jujj, vigyázz! Megtapos. (Egy kocsi jött az utcánkban.)
Leideckerné: Menjetek innen labdázni! Alszik a Potyó. Éjszakás volt.
Borosék: Rekedt, reszelős hangon unokájához: Ákos! Kopogj föl, ne zörögjenek.  
Györfiné saját lakásuk előtt. Nem tud bemenni: Gyuszíííí! Hun a kúúúúcs? Úúúú tunnék alunni!
***
2. Tovább már nem idézek senkit. Zugló:  
Mohaiék, Vágóné, Pallaiék, Gerdelicsék. Mellettünk többen is váltották egymást.
***
Kispest: Vimlátiék, Szilágyiék…. Nagy Jani, akire emlékszem.
***
Nyócker: egy közvetlen szomszédunk volt: Szabóné.
***
Zugló: Tőlünk jobbra: Pestiék. Tőlünk balra: Tollék, Magyar, …
***
Óbuda: Mindenkit néven nevezhetek, de nem teszem. Inkább elmondom, hogy az eredeti 12 tulajdonosból rajtunk kívül immár csak egy család él a házban.
***
A könyvmegállóból elhoztam Hajnóczy Rózsa: Bengáli tűz c. könyvét. A 100 év előtti Indiáról vall Germanus Gyula neje. Igen vaskos kötet.  Egyelőre élvezem olvasását.