Mickey webnaplója

- Ma mesélte Mica, hogy a vonaton egy kislány azt kérdezte anyjától, hogy nagy kukija van annak a bácsinak, aki a másik ülésen ül? A kérdés elég pikáns, de nem egyedi.
- Évtizedes anekdota, hogy a kisgyerekre rászóló anyának így riposztoz a pákosztos: Na, és amikor apának mondtad, hogy ne pisiljen a csapba, szót fogadott?
Van ez így.
De még érdekesebb történés az, amikor az ember előbb száll le a villamosról, mint szeretne.
- Velem ez akkor fordult elő, amikor a 33-as villamossal utaztam Óbuda felé. Karinthy humoreszkjeit olvastam (Csodapók) tömött villamoson. Amikor a Dagályhoz ért, szétvetett a nevetés. Azonnal leszálltam, nehogy azt higgyék, hogy megőrültem.
- Egy alkalommal a 106-os busszal utaztam, amikor a géphang bemondta, hogy Árpád-híd, HÉV-állomás, én félreértettem, azt hívén, hogy végállomást mondtak, s gyorsan leszálltam. A név azért megtévesztő, mert mindenki HÉV-megállóknak titulálja a HÉV-megállókat. Valaki – okostojás – kitalálta, hogy ezután HÉV-állomás lesz a nevük.
- De velem ellenkező eset is előfordult. Éjszakai műszak után elaludtam hol ülve, hol állva a trolin, a villamoson. Utóbbin egyszer a végállomáson ébredtem, a szokatlan csend ébresztett fel.
- Egy alkalommal gázcsövet vettem, s trolira kapaszkodva vittem haza. Az ülés mellett függőlegesen tartottam, hogy a legkevesebb fennakadást okozza. Egy idős hölgy belekapaszkodott, az hívén, hogy kapaszkodó rúd. Rájővén tévedésére elnézést kért. Persze nem történt semmi. Inkább csak mókás volt.
- Apám mesélte, hogy valaki szellentett a tömött villamoson, majd a következő megállónál sürgősen távozott. Utána kiabálta egyik utastársa: Hova, hova, uram, legalább segítene a büdösség elfogyasztásában, ehelyett leszáll. Milyen pofátlanság már ez? (És ha nem az az ember volt, aki leszállt?) A kérdés jogos volt, és ott terjengett a penetráns szagú levegőben.
- Szórakozott professzor lehetett az a pasas, aki a vészjelzőgombot nyomta meg a leszállásjelző helyett.
- Vonaton fordult elő velem, hogy az automata ajtónyitó elromlott, s majdnem fentmaradtam a vonaton. A vonat nem vár… hallottuk a slágerben. Én szerencsémre elértem a következő ajtót, s leszálltam. De mással előfordult, hogy Mosonmagyaróvárt nem tudott leszállni időben, s Hegyeshalomig vitte a szerelvény. Kérdés, ki a hunyó. Az utas, aki kénytelen volt tovább utazni, vagy a vasút, amely ellehetetlenítette, hogy az utas időben célba érjen? Ki fizette meg a visszautat?
Mindenkivel előfordulhat.
Előfordult veled is?
***
Isten ma 7 933 103 ezer-ismeretlenes egyenlettel dolgozik, és MEGOLDJA. Minden az ő tervei szerint alakul, csak nem tudjuk átlátni. Ha lehet, békét kérünk és megújulást!

No, nem a Hitchcock-film beli madarak, nem azok a kíméletlenül támadó, csipkedő félelmetes madárrajok, amikre emlékezni akarok. Inkább az induló kikelet bizonytalanságát mindinkább feledő madarak megérkeztéről. Valahogyan a melengető nap hatására egyre több fajta madár uralja a légteret, a környező fákat, a rét gyengén terített asztalát.
Nyugdíjas éveimben több időt szentelek a balkonon való üldögélésnek, s van időm megfigyelni a madarak röptét, ágacskák gyűjtését a fészekrakáshoz.
Nincs nálunk nagy bősége a fajoknak. A fogyatkozó verebek mellett a cinkék ágakról elpattanó repülését látom, a szarkák térnyerését, a galambrajok csoportos repülését, a vetési és dolmányos varjak kosztolását a réten, s hajnaltájt már a rigók is szót kérnek. Néha pedig egy-egy tőkésréce-pár húz át a légtéren, a patak felett elröpülve.
A madarakról szólva nem feledhetem, hogy a Hármashatárhegyre kapaszkodván, s magam mögött hagyván egy öttagú kutyafalkát (nem lehettek éhesek) az erdőben találtam magamat, ahol madárkoncert fogadott. Nekem, városi embernek feltűnt az a hangosság, ami az erdőből szólt. Persze nem ismertem fel a füttyögők fajtáit.
Ezekhez hasonló élmény talán csak a Bükkben adatott, ahová táborozni indultunk, és ahol az erdei ösvény ugyancsak madárdaltól volt hangos.
A lakótelepen a legszebben a feketerigók hangicsálnak. Néhány év óta ugyan nem hallom azt a hímet, amelyik a szovjet himnusz első hat hangjával indította trilláit. De az újak is érdekesek. Legalábbis szeretnék, ha a tojók figyelemre méltatnák.
***
Olvasom az Országút c. lapban.
Kellékdal: [Badarka]
Tüzesen süt le a nyárinap sugára
az Örs vezér téren álló IKEÁ-ra.
Felesleges dolog sütnie oly nagyon
Az IKEA-nak légkondija vagyon.
(Orbán János Dénes)
A szerző a János vitéz első versszakát igazítja a jelenre.
(Én nagybetűkkel szedtem volna a SUGÁR szót is, hiszen az Örs vezér téren működik ez az üzletközpont.)
Magam a 80-as években egy népdalt igazítottam saját szituációmnak megfelelően szövegének felhasználásával. (Az alapszöveg: Kis pej lovam az út mellett / mind lelegeli a füvet, / ne félj pejkó, nem vagy árva, / együtt megyünk a vásárba.)
Miklós fiam az út mellett
mind meglocsolja a füvet.
Ne félj Miklós, nem vagy árva,
együtt megyünk a SUGÁRba.

Mától kezdve folytatom a régi életemet. Eddigi gyakorlatom szerint Atkins diétával
25 kilót fogytam, majd visszahízás után más módszerrel
14 kilót. Mert megint visszahíztam, paleoketogén módon
28 kilót fogytam. Hosszas torkoskodás után sikerült visszadagadnom. Utóbb újra fogytam
15 kilót a szívgyógyász intelmeinek megfelelően. Mikor sikereimről beszámoltam neki, újabb
15 kiló fogyást rendelt el. Az orvos időközben elhunyt, én meg nem fogytam, hanem híztam
15 kilót. Ami sok, az sok. Sokallom a
115 kilót. Újra próbálkozom.
Ez a harc lesz a végső, habár koplalással jár!
Még egy gondolat: Szőnyi Zsuzsa könyvében (A Triznya-kocsma) említi, hogy Huszárik Zoltán rendezőtől kérdezte Triznya Matyi: „milyen bort töltsön neki, fehéret vagy vöröset? Legalább ásványvizet igyál! »Nem, köszönöm – mondta Huszárik –, bennem már a víz is fröccsé válik«.”
Ez a kitétel kísért állandóan, amikor fogyózom. Bennem egy pohár tej, egy szelet kenyér is hájjá nemesül. Pedig enni kell. De hamar elfog a harctéri lelkesedés, és szívesen elmerülök az ízek harmóniájában. Na jó, csak egy Túró Rudi, csak egy Balaton-szelet, csak egy kanál méz, csak egy… Aztán kezdhetem elölről a kúrát. Ami megszívlelendő ilyenkor, talán inkább az a mondás, miszerint lehet, hogy keveset eszel, de többet annál, ami fogyásodhoz kellene.
***
Amikor beköltöztünk, néhányan elég hamar eladták lakásukat. Egy fogorvos kezdett el dolgozni a mellettünk álló lakásban. Telt múlt az idő, s megtudtuk, hogy nyugdíjba vonul. Megszűnt a jó világ. Hiszen csak átkopogtunk, ha szolgáltatására szorultunk.  
Amikor beköltöztünk, bejelentkeztünk a körzeti orvoshoz, dr. UGy.-hez. Telt-múlt az idő, 30 év is eltelt, s egyszer csak megtudtuk, hogy nyugdíjba vonult. Másik hölgy követte az orvosi székben, dr. M.K. Ő laborba küldött beutalóval, s kérte, hogy menjek el még a szemészetre, az Idegsebészeti Klinikára kontrollra, a dietetikushoz kontrollra, valamint kardiológushoz. Beutalót nem mellékelt a kívánságlistája mellé. Biztosra veszem, hogy néhány hely nem fogadna beutaló nélkül. Laborban és kardiológiai kontrollon voltam. A másik kettőn nem. Mivel dr. M.K. fiatal, úgy véltem, hogy halálom után is itt dolgozik még évtizedekig. 
Nem így lett. Valamiért távozott. Most új doktornő van.
Megrendszabályoztatásom új szakaszba kerül. 

A háborúság egyidős az emberiséggel, amióta Káin megölte öccsét. Voltak kis csetepaték, és voltak világméretűek.
A gyerekek körében elég ok többnyire, hogy „szidta az anyámat”. Ide idézek egyet (Twain: Tom Sawyer kalandjai) a megszámlálhatatlan sokból. Javasolt szereposztás:
Tom - Putyin,
új fiú - Zelenszkij,
vagy tetszés szerint megfordítva.
„Tom megszólalt:
- Gyáva kutya vagy. Ha szólok a bátyámnak, a kisujjával földhöz vág, és igazán szólok is neki.
- Azt hiszed, félek a bátyádtól? Az én bátyám erősebb nála, ha akarja, úgy átlódítja a te bátyádat a kerítésen, hogy csak úgy nyekken. (Mindkét báty légből kapott volt.)
- Hazudsz.
- Azért, mert te mondod...
Tom egy vonalat húzott a porban a nagy lába ujjával, és azt mondta:
- Ha át mersz lépni ezen a vonalon, úgy megverlek, hogy kiesik a szemed. Na, lépj át, ha mersz!
A másik azonnal átlépett rajta.
- No, hadd lássuk azt a verést! - mondta.
- Te, jobb, ha nem lökdösődsz, mert megjárod.
- Neked járt a szád, hát mi lesz?
- Isten bizony, két centért megvernélek.
Az új fiú elővett két centet a zsebéből, és gúnyosan nyújtotta Tom felé.
Tom kiütötte a kezéből.
Erre egy pillanat alatt egymáson hempergett a két gyerek a porban, mint két összeakaszkodott macska. Percek alatt összevissza szaggatták egymás ruháját, lekarmolták egymás arcát, beverték egymás orrát: tele porral és dicsőséggel. A gomolyag végre alakot öltött, és a csata ködén át megjelent Tom, amint maga alá gyűri az új fiút, és ököllel döngeti.
- Mondd, hogy elég! - lihegte.
Végre az idegen kinyögte:
- Elég! - Mire Tom eleresztette, mondván:
- No, most megkaptad a magadét. Máskor nézd meg, kivel pofázol.”
Így néz ki kicsiben. Nagyban még sokkal rondább. Nem lehetne, hogy a szemben álló felek inkább szkanderezzenek?
***
Hajnal előtt arról írtam, hogy szemben velem, a falon egy nano-súlyú pók kapaszkodik. Nem öltem meg. Délelőtt „felkövetkezett” a mennyezetre, és nem szédül le tótágast állván.
Mit remél? Hogy fent több kaja kínálkozik?
***
Dominak ma van a névnapja. Isten éltesse! Beceneve szolmizálható. Do-mi. Ha nagykorú lesz, a szolmizálás így bővíthető: Do-mi, mi-ti-szó???
***
Látom, hogy a spanyol nemcsak Algéria helyett ír Argeliát, hanem tévéjükben látom, Ukrajna helyett is Ucraniá-t, Sanghai helyett Shangait ír. Sajátos ez az ismétlődő hangzócsere.

Most a hátsó szobába menekültem ágyamból, mert ha fekszem, többnyire úgy eldugul az orrom, hogy kínlódva veszem rajta keresztül a levegőt. Mocorgásom zavarhatja páromat alvásában.
Most 2.27’-kor a számítógép előtt ülök, és posztomat gépelem.
Most a szemközti falra egy aszott pók támaszkodik. Hozzá képest a templom egere dagi. A pók, ha tudna gondolkozni, azt gondolhatná, hogy övé a mindenség, azon belül ez a szobafal is. S nem érti, hogy én mit keresek a birodalmában.    
Most is zúg a fülem. Valamikor nem így volt. Ha abbahagyná, süket csöndet élnék meg?
Most öcsém és felesége valószínűleg repülőgépen várja, hogy megérkezzenek az USA-ba, ahol laknak.
Most a másik szobában M. unoka behúzta a függönyt, nyugovóra tért. Tegnap Záhonyban készített dokumentumot társaival a menekülthelyzetről.
Most, mint üstökös, egy az éjszakában rohanó taxi fényei húztak csíkot a sötétségben.
Most ülepedik le bennem az Emmánuel közösség esti podcastja, főpapjaink gondolatai, megfogalmazásai, akik a békéért könyörögtek, s osztották meg velünk tudásukat.   
Most arra gondolok, hogy a taizéi ima ritmusa, alaphangon mondott szövege megjelenik a miatyánkéban. Da pacem, Domine… mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma…  
Most hogy ülök, jobban szelel az orrom, s így tudnék aludni, de ha lefekszem, eldugul a berendezés.
Most az éjszaka csendje vesz körül, és nagy-nagy békesség. Bár a világ minden részén csend volna és békesség.
Most tartok tőle, hogy két szláv nép fenekedése folyik. Keleten felvillanások és dörejek utalnak az elszabadult pokolra. Meddig még? Bár több eszünk volna már.  
Most eszembe jut Camus 1956-ról szóló megemlékezése: A Nyugat papucsban ül a tévé előtt, s konstatálja a magyarok vére hullását. Minta ismétlődne a történelem. Nálunk béke van, még ha eléggé dinamikus is ez a béke. Nem úgy a világ más pontjain. Valahol mindig folyik az öldöklés.
Most az adakozás ideje van itt. Közbenjárás a béke megteremtéséért. Anyagi és szellemi segítség a bajbajutottak megsegítésére. Adakozás. A fölöslegből? Sok vagy kevés a felajánlott összegünk?
Most az egyszer átutaltunk egy összeget. Lehetett volna többet, lehetett volna semmit. Hol itt a mérce?
Most eszembe jut, hogy egy békásmegyeri család feje a megélhetésüket veszélyeztette, mert a világ másik végén előforduló ínségeseket erejét meghaladó mértékben támogatta. Teréz anya intése: Adj, amikor fáj, s annyit, hogy ne fájjon.
Most ráerősít az előbbiekre a hamis buzgóságot elítélő Prohászka. Amikor egy sokgyerekes asszony elmondta neki, hogy misszióba akar menni családja hátrahagyásával, a püspök kikelt magából: Meg van őrülve? Nem ismeri fel helyét a társadalomban? Hogy is jut ilyen kerge gondolatra?.
Most az utasoknak épségben való megérkezést, a küzdőknek megbékélést, az üldözötteknek és menekülteknek menedéket, az éhezőknek betevő falatot, a békétleneknek megnyugvást, a fáradtaknak jó pihenést kívánok.
Most mindjárt három óra. Felrakom a FB-ra éjjeli gondolattöredékeimet, és szuszogok még három órát.
Ennyi. Csapó.

Szembesüljünk az el nem váló igekötősnek látszó, vagy valóban igekötős igékkel.
Pl. szembesül – nem sült vele szembe;
kiabál – velem ne abáljon ki!;
felhőz – kapcsolatunkat nem hőzi fel semmi;
befolyásol – ez nem folyásolja be kettőnk viszonyát. (folyásol igénk sincs).
Főnévből latin mintára alakultak ki a kivitelez és a kifogásol igék.
Nem mondhatjuk: öltönyöd nem fogásolható ki.
De azt se, hogy „hogy te vitelezed majd ki a házadat?
A sorba beilleszthető még a felvételizik, kivételez, felügyel ige is:
Holnap vételizel fel?
Ne vételezz ki senkivel!
Ügyelnél fel a rendre!
A csúcs alighanem annak a magyarul tanuló papnak az esete, akit megrágalmazott valaki. A pap így replikázott: Ugyan már, ne galmazz engem rá!
***
Hétfőn hasonkorúakkal találkoztunk. Beszélgettünk erről-arról. Sápítoztunk a korunk előrehaladottságából következő kopásokról. Közbeszóltam:
- Úgy kell nekünk! Minek születtünk meg olyan hamar?
*** 
A baráti találkozó rendben megtörtént, volt ilyen tál, olyan tál, ettek, ittak a vendégek. Már elindult az eleje, amikor kiderült, hogy egy elkészített csemegetál érintetlen. Tele sajtszelettel és kolbászkarikákkal. A kármentésnek egytelen útja látszott láthatónak: Mindenki vigyen az ételekből. Nem győzzük megenni. Cs.-t is kértem, hogy vigyen haza egy jó adag kolbászt. Ő tiltakozott: Ha nem is vegtariánus, de nem eszik húst, csak nagyon ritkán.
De Cs. – mondom neki –, most böjt van, az önlegyőzés ideje. Egyél kolbászt önmegtagadásból!   

Nálunk találkoztunk
Tegnap sok gulyáslevest főzött T. Az fogalmazódott meg bennem, ha megkínálja a csoport tagjait levessel, az maga lesz a gulyáskommunizmus.
Ha pedig a mai perikopával kínálja meg őket, egész estig lesz miről beszélni.
Az ószövetségi Leviták könyve óva inti a népet a csalástól, mások félrevezetésétől, a hamis eskütől, a kizsákmányolástól, a bérek visszatartásától, az igazságtalanságoktól, a rágalmazástól, a gyilkosságtól, a gyűlölségtől, a bosszútól. Ezek helyett a szeretet javasolja.
A Mátétól vett szakasz pedig a végső elszámolást idézi meg, amikor Krisztus eljön, és áldottaknak nevezi azokat, akik az éhest etették, a szomjasat itatták, az idegent befogadták, a ruhátlant betakarták, a beteget meglátogatták, a rabokat fölkeresték. Aki nem tették mindezeket, azokat elítéli a jó elmulasztásáért.
Azt hirdeti tehát, hogy jónak lenni jó!  
Azt hirdeti, hogy amit egymásnak teszünk, neki tesszük, mert övé a föld, övé az egész mindenség.
Azt hirdeti, hogy az ember az ő képmása, akiért az életét adta. Ezért, aki a másiknak rosszat tesz, a Mesternek tesz rosszat. Minden emberi rosszaság egy-egy csapás a Megváltóra.
Azt hirdeti, hogy ne ítéljünk el senkit, mert testvérei vagyunk egymásnak, az ítéletre egyedül Isten jogosult, aki ítéleteiben is irgalmas.
***
Ma búcsúzunk volna Cs.-tól és C.-tól, akik visszarepülnek az USA-ba.
Vajon látjuk-e még egymást? Kezdünk mind szépkorúak lenni.
De fáj a torkom, rendesen berekedtem, rondán köhögök.
Ha búcsúzni megyek, megfertőzhetem a rokonokat, ha maradok, a hozzánk látogatókat.
Legjobb volna feldobni egy pénzt, hogy segítsen dönteni.
Az eszem azt diktálja, hogy maradjak itthon, és húzódjak meg egy sarokban, hogy ne fertőzzek meg senkit.
Azt hiszem, ezt kellett tennem.
PS.: Igen, tizenöten jöttek hozzánk. A találka le volt fixálva már egy hónapja.
***
Ceterum censeo ucrano-bellum esse delendam.
Legyen vége, vége már, legyen béke már!
NB.: Kérdés, hogy akkor most ki írta a posztot én, a levita, Krisztus, Cato vagy Babits?
ensemble

Mint ismeretes (miért is volna ismeretes?) öcsénk látogatóba jött hozzánk. A látogatásról készült néhány kép. Amerikában élő unokatestvérünk, Iván kérte, hogy wats.app-on küldjek fotókat a találkozásról. Küldtem. Iván Horváth így reagált rá:
Technológia… csodálatos! Ezeket nézem a Hudson folyó alatt egy metrón… mindenki remekül néz ki! G. olyan fiatal! Remek fotós vagy. Halálosan komolyan mondom.
Az első mondattal teljesen azonosulhatok. Csodálatos a technológia szintje. Fiatal koromban ahhoz, hogy egy fotó a címzetthez megérkezzen, először is meg kellett várni, amíg a filmtekercsre elkészüljenek a felvételek. Aztán lehetett előhívni, vagy előhívatni, másoltatni, majd borítékolni és postára adni. A folyamat akár hónapokat is igényelhetett. Ha nem hajón küldtem a levelet, hanem légi postával, akkor kicsit hamarabb. Most pedig mobilján elküldte kérését, w.appon megkapta, miközben a metrón utazott. És kész.  
***
Az ötlött fel bennem, hogy ha magamban megszólal egy zene, miféle hang az, amelyet belső hallással „hallok”? Egyáltalán hallhatom-e azt, ami nem hangzik el? Miféle lelki hang az, amely maga a némaság, mégis a „hallott” hangoknak magasságuk van. Jó esetben az abszolút hallású emberben ugyanazon rezgésszámú hangok, miként a kottában állnak.
***
Mondom Tücsinek: Covid, vagy pusztán az idő múlása teszi? Nem tudom. Újabban olyan nehezen tápászkodom fel, és egyenesedek ki súlyok nélkül, mint a súlyemelők egy 200 kilós súllyal.
***
Napi program:
Ülünk a számítógép előtt
ülünk a tévé előtt
nyomkodjuk az okos telót
könyvet olvasunk
rejtvényt fejtünk, majd
ülünk a számítógép előtt
ülünk a tévé előtt
nyomkodjuk az okos telót
könyvet olvasunk
rejtvényt fejtünk, majd…
...és lőn este, és lőn reggel,
és lőn este, és lőn regg......
 

Amerikából hazalátogató öcsénkkel találkozókat szervezünk. Nálunk voltunk csütörtökön, ma mentünk volna Salgótarjánba. Az a fene jó dolgom lehetett volna, hogy utasként potyázhattam volna, mert levittek volna Z.-ék autóval. Tegnap még megbeszéltük az indulás idejét. Ám az a barátságtalan dolog történt, hogy heveny torokgyulladás ért utol. Kínosan kapart a torkom, alig aludtam valamennyit, folyton köhögnöm kellett. Kapkodtam magamba a gyógyszereket, s bíztam a csodában, hátha reggelre alábbhagy torokfertőzésem.
De nem.
Tegnap idéztem Majnek Antal gondolataiból néhány mondatot. Emlékeztetésképpen ide másolom a végét: „akik a bajban is bíznak Istenben, mernek hálát adni előre és dicsőítik Őt, azok megtapasztalják a csodát”. Esedeztem tehát a csodáért, de nem múla el a köhögésem.
Reggel aztán hallgatom a napi miseolvasmány szövegét, amely Izajástól vétetett. Többek között ezt: „Ha óvakodsz attól, hogy szombaton ide-oda menj, és a hasznot hajhásszad szent napomon,… ha tartózkodsz a jövés-menéstől, a haszonleséstől s a mihaszna beszédtől, akkor boldog leszel az Úrban.”
Elmosolyodtam. Nem sikerült ide-oda menni, a találkozás hasznában részesülni, a családi egésznapos beszélgetésben részt venni. Lám, az Úrban való boldogság lett osztályrészem.
Egy biztos. Nem fertőzöm meg egyik rokonomat se, különösképpen azokat se, akik néhány nap múlva visszatérnek az USA-ba.
Igaz, hogy nálam maradt az a könyv, amit ajándékozni akartam, igaz, hogy nálam maradt az a négy pakli kártya, amivel játékot szerettem volna indítványozni, de sebaj!
Kitalálnak a leutazók más játékot, vagy előveszik a saját kártyájukat.
Az enyémmel majd legközelebb.

Csütörtökönként-önként a világosság olvasót mondjuk, amit Szent II. János Pál állított össze. Ennek is a második titka: aki Kánában megmutatta isteni erejét.
Hajnalok hajnalán azon gondolkoztam, hogy a kilenc főre tervezett vendéglátás vajon jó hangulatú lesz-e, s mit tehetek ennek érdekében, hogy az legyen.
De mi köze van a kánai menyegzőnek a mi találkozásunkhoz?
Pusztán annyi, hogy Emmerick Katalin stigmatizált látnok lelki szeme előtt megelevenedik a kánai jelenet is. Részletesen leírja, hogy mi történt ott. Kiderül, hogy Jézusnak nem csupán a mintegy 600 liter víz borrá változtatásához volt köze, hanem egyik fő szervezője is volt az eseményeknek. Barátaival gondoskodtak a legkülönfélébb jóízű gyümölcsökről, salátákról és a násznép szórakoztatásáról is. Mindenféle fejtörőkkel, játékokkal rukkoltak ki. Nagy sikerük volt.
Nálunk az ételekről Tücsi gondoskodott (harcsapaprikás túróscsuszával), nekem meg az villant be, hogy bár lényegesen rövidebb ideig tart a találkozásunk, mégis lehetne tán valamit játszani. Hajtogattam egy papírrepülőt, ami elég bonyolult, de szépen száll. Amikor leült mindenki, egyszer csak szélnek eresztettem.
Á. egyszerűbb gépet hajtogatott, amit mi gyerekkorunkban stukának hívtunk, és amely még szebben száll, bár repülőgépre kevésbé hasonlít. Ezen felbuzdulva bemutatta origami-tudását is, és két négyzetalakú papírból szorgos munkával egy működő forgót rakott össze. Le is fotóztam.
 T. meg  a kétszer négyágú egyberagasztott csillagját mutatta meg.
Kártyázásra is gondoltam, de kilencen nehéz bármelyik játékot együtt élvezni, és nem is biztos, hogy ráálltak volna.
K.-t kérdeztem, hogy G.-vel szoktak-e játszani. Igenlően válaszolt:
- Mi az, hogy? Naponta játszunk.
- És mit? – faggattam tovább.
- Kártyázunk és scrabble-val játszunk.
Lám, lám. Nem is olyan ördögtől való valami, hogy egy társaság társasjátékot játszik, azaz társasozik, és nem pasziánszt játszik.
K. még hozzátette: - Játék közben derül ki, hogy ki milyen ember.
Igaza van. Hiszen a játékok az életet szimulálják valamiképpen, s megmutatják, hogy az adott viszonyok között, ki-ki hogyan viselkedik.
Egyszer nagyon rosszul tűrtem a mások sikerét. A vitatott szó: művér. Mondom, olyan nincs. Nem akartam elhinni. Pedig utólag kiderült, hogy van. Égtem, mint a Reichstag. Én, aki annyit írok, meg kell vallanom, hogy a szókirakó mégsem az erősségem, tán jó közepes lehetek benne.  
***
De bello ucrano
…az igazság nem benne és bennem, hanem mindannyiunk felett van. Egyedül Jézusban van a teljes igazság, és Ő azt mondja, bocsássunk meg egymásnak és imádkozzunk az ellenségeinkért. Ha ezt komolyan vennénk, esélyünk lenne a gyorsabb kibékülésre. Az első a bűnbánat, Istenhez másképp nem közeledhetünk. De akik a bajban is bíznak Istenben, mernek hálát adni előre és dicsőítik Őt, azok megtapasztalják a csodát – vallja Majnek Antal, emeritus püspök.