Mickey webnaplója

Nem feladatom A Bravúr kötelező c. piarista esszégyűjteményről recenziót írni. Nem is vállalkozom rá. De próbálom felfogni az egyes tanulmányok lényegét. Ma olvastam Kádár Péter fejtegetését: Felelősségünk a klímaváltozásban. Ebből meglehetősen önkényesen olyan részeket szemezgetek, amelyek megragadták figyelmemet.
„Akarva-akaratlan részesei vagyunk a világméretű fogyasztói táradalomnak, amely a vesztébe rohan. Ha mindezt megállítani nem is tudjuk, tudatosítani kell szerepünket, és lehetőségeinket a környezetszennyezés, a fogyasztás ökológiai lábnyomának csökkentésében. Felelősségünk kis lépéseket tenni a jobb érdekében.”
A szerző érdekes megállapításaiból néhány.
- A legjobb elektromos autók összegzett kibocsátása 70%-a a hagyományos üzemanyaggal közlekedő járművekének.
- A tudatos vásárló magyar joghurtot vásárol műanyagpohárból, nejlonzacskóban kapja a húst, …kidobja a műa. palackot. Nem tud választani, nincs más. A papírzacskó – már ha van – hasonló környezetterhelést okoz. Nincs választásunk, nincs esélyünk, akaratlanul is részesei vagyunk a környezetrombolásnak.
- „Hajtsátok uralmatok alá a földet.” (Ter 1,28), mégis látva a jelen tendenciákat, nehéz lesz megállni a Teremtő előtt a végelszámoláskor.
- Az embernek nincs választása, születésükkor az ökológiai és ökonómiai környezetünk számos dolgot determinál. Vagy talán mégse?
- Hogyan is tudnánk a világ dolgait itthonról orvosolni, százmillióknak betevő falatot biztosítani, a háborúkat leállítani, a hulladékhegyeket csökkenteni, a széndioxidkibocsátást mérsékelni? - Magyarország a világ gazdagabb felében található. Nálunk mohóbb és önzőbb országok is vannak,… s együtt menetelünk a szakadékba. Fel kell ismernünk, hogy mi éppen siettetjük vagy lassítjuk-e ezt a menetet.
- Akár a hit és erkölcs világában, hasonlóan a jócselekedetekhez: tegyük hozzá mi is a kis pozitív részünket a világhoz!
- Az energiatudatosság oktatását legeredményesebben valahol az óvodás korban kell elkezdeni. Ott még tanítható a természet szeretete, tisztelete, a takarékosság.
- Egyet biztosan el lehet mondani. A legtisztább energia az el nem fogyasztott, azaz a meg nem termelt energia. Hasonlóképpen a le nem gyártott csomagolóanyaghoz, vagy az el nem pocsékolt élelmiszerhez. Ha a korábbi szokásainkhoz képest itt valamit megspórolunk, akkor biztosan tettünk egy morzsányit a világmindenség változatlanságáért.
- Egy új autó mindig vonzóbb, mint egy régi, de ha megtehetjük, akkor se kell évente cserélni. Ez vonatkozik a karékpárra, az összes használati eszközünkre.
- Egy jól megépített erőművet – pl. német atomerőművek – nem érdemes a tervezett élettartam hajnalán leállítani, mert ezáltal a fajlagosan okozott környezetterhelése még nagyobb lesz, hiszen alig termelt a korábbi terveink szerint.
- Felelősségünk a tudatosság: tenni a kicsit a jobb érdekében – de a világban a fizika tőlük függetlenül működik.
Felkavaró a tanulmány.
Mit tehetünk? Pl. a helyi plébániánk karitásza most szervezi, hogy szétosztja a pékek megmaradt süteményeit a rászorulók között. A kenyérfélék hasznosításában ez jelenetős lépés. A még hasznosítható termékek ilyenfajta kivezetése a forgalomból a pazarlást csökkenti. 
Mindannyiunknak van feladata.
Hányszor emlegeti ezt Ferenc pápa, de Áder János is.

Újabb Móra-kötetet fejeztem be, a Nádihegedűt. Még egyszer szürcsölgetek tárcáiból. No, nem oldalakat, csak egy-két mondatát, mert Móra bizonyos fokig prófétának bizonyult látásmódjával.
Pl. ezt veti papírra:
- Hja, ha te a magad szemének jobban hiszel, mint nekünk, akkor te veled igazán nincs mit beszélni.  Ezek után nem csoda, ha a Kohn-viccek egyikében nyomára akadok. Kohn, te jobban hiszel a szemednek, mint nekem? – mondja a férjét megcsaló asszony. De idézhetem Virág et.-t is a Tanú c. filmből. Mit látott maga azzal a vaksi szemével?
- Kedves unokám… mondhatom neked, hogy az én nagyapám sokkal derekabb ember volt, mint a tied. Szellemes önkritika. Mástól még nem olvastam, nem hallottam. Kicsit arra a levélzáró mondatra hajaz, de csak egy kicsit, amelyik így szól: Tisztel, akit tisztelsz: XY
Az eurót bevezető államok polgárai rendre a pénzváltás árfelhajtó trendjéről számoltak be. (Nálunk pénzt váltani se szükséges hozzá.) De hát volt ez már régen is. Móra efféleképpen emlékezik rá.
- Eh mit! – mondja a hentes -, a szalámi ára új pénzben lenne hét pengő huszonhárom krajcár. De hát kinek van huszonhárom krajcárja? Legyen kerek szám: nyolc pengő!
- Eh mit! – mondja a boltos -, ez a nyakkendő kerülne öt pengőbe és kilenc krajcárba. De hát minek csúfoskodnánk azzal a kilenc krajcárral? Legyen kerek szám, hat pengő!
- Eddig egy tárca honoráriuma volt kerek szám négyszázezer korona. Ezért esne új pénzben harminckét pengő. Eh, mit! Legyen megint kerek szám, öt pengő. 
A Volapük néven írt anyagban a jelekkel kommunikáló felek egyike a Szentháromságról társalog, a másik azt hiszi, hogy félszeműségén gúnyolódik. De olvastam már zsidó anekdotaként is, meg A. de Mello poénjaként is.  Lám, nincs új a nap alatt.
Zárásképpen egy korabeli történet, melyen jót mosolyogtam.
A kedves öreg piarista tanár jut eszembe, aki a Szép Helénától így akarta elvenni a deákok gusztusát:
- Mög ne nézzétök, gyerökök, mert borzasztó szömtelen darab!  Én már hetedször néztem mög az idén, de még most is elpirultam bele.
Túl a finom irónián nekem azért kedves, mert nem restelli az ez jut eszembe formulát használni. Rögtön az jutott eszembe, hogy én nagyon rossz szájízzel szoktam leírni, hogy „erről jut eszembe”. Mert hát elmegy olykor-olykor. De hát léteznek más hasonló tartalmat hordó kifejezések, pl. nem hagynak nyugton, tolulnak fel bensőmből, merülnek fel emlékeimből, stb., csakhogy azok nem tetszenek. Ha tehát nálam olvassátok, hogy az jutott eszembe, jusson eszetekbe, hogy nem a sablonosság miatt szeretem az eszembejutós formát, hanem, mert kedvelem.         

Tegnap kitértem arra, hogy influenzaszerű tüneteket produkálok. Lehet, hogy kicsit elkéstem a közléssel, mert mára mintha alábbhagyna a szorításából. Egy főpap (PF) közbenjárt értem, egy pap (SchJ) köhögés elleni gyógycukorkával kínált. Magam is igyekeztem, s mára – ahogy szerettem volna, úgy lett –, egy orrfújás és egy köhögés nélkül végigültem a misét, ahol egy dalt énekeltünk vízkereszt alkalmával, s amelynek a refrénjét az időjárás is respektálja: „Nincs itt homály, itt a Nap, minden új fényt kap”.  Nem mondom, hogy meleg van (-4 fok), de a Nap süt ezerrel, a többi nem rajta múlik.   
- Tegnap írtam arról is, hogy Móra magát papucsférjnek ismerte. Most egy kapott karikatúra mondja el, mi is ez.
Házaspár a pszichológusnál, aki a férfit kérdezi:
pszichológus: - Úgy érzi, hogy a felesége elnyomja önt?
nő: - Nem érzi úgy.
***
A székely bácsit kérdezik:
- Bátyám, ha adok magának két nyulat, meg még két nyulat, hány nyula lesz?
- Öt.
- Nem. … Akkor máshogy kérdem. Adok kendnek három nyulat meg még egy nyulat. Akkor hány nyula lesz?
- Öt.
- Nem. Miért lenne éppen öt?
- Mert egy már van otthon.
Én ezt Lipótmezős viccként ismertem. 
Orvos az ápolthoz:
- Hazaengedem, ha jól válaszol a kérdésemre. Mi van, ha levágom az egyik fülét?
- Nem hallok. 
- Oké. És ha levágom a másikat is?
- Nem látok.
- Mars vissza, maga őrült!
Egy hónap múlva megismétlődik a jelenet. Harmadszorra is, de akkor az orvos tovább kérdez.
– Mondja már, miért nem lát, ha a másik fülét is levágom?
- Mert belecsúszik a kalapom a szemembe.
 

 

Ma bárányfelhők úsztak át az égen.
Megfázással küszködve egy spirituálé szövege (és dallama) szól bennem.
A világjárvány támadása idején még aktuálisabb, mint akkor volt, amikor megismertem.
Így szól a szinkópás ritmusú dal:
Szeme csupa könny
Sír a Bárány.
Halld meg odafönt
Égi Bárány
Halld meg odafönt
Bármi vár rám
Ha halni kell, az égbe térek én.

Mit ér a jó mód és a balsors mit árt?
Ha halni kell, az égbe  térek én.
Angyal koronát hoz majd énnekem.
Ha halni kell, az égbe térek én.
    Hát így valahogy.
Ezt csak az érti, aki elfogadja, mert hiszi, hogy Isten háromféleképpen gyógyít:
Imával, orvossal-orvoslással-orvossággal és halállal.
***
A mai nap csendes semmittevéssel telt el. Náthával és köhögéssel. Ám mintha lassú javulást élnék meg. Ízérzékem nem hagyott cserben. Okkal reménykedem benne, hogy ez a kórság nem az a kórság.
Szeretném mindenesetre magam mögött tudni. És akkor felporszívóznám a lakást, levinném a szemetet, kimerészkednék az utcára, lehet, hogy még fotókat is készítenék.
***
M. fiú mutatja rollfilmes kameráját. Ő még szokott analóg képeket készíteni. Most is érik egy adag film. Még a gépben „reszket” előhívásra várva.
Mondtam neki, hogy nincs a dologgal egyedül. M. sógornőm is csak analóg masinát használ.
Nem mondtam neki, ha tudtam volna, hogy ennyire vonzódik a hagyományos gépekhez is, akkor annak idején az ő részére tettem volna félre megannyi masinámat.      

Hogy egy kis vidámsággal kezdjem, s ne a szobafogság nyomorával, egy öreg poén:
- Két dologra vagyok nagyon kényes – mondja az igazgató az új beosztottnak. – Az egyik a tisztaság. Meg is kérdezem: Alaposan megtisztította a cipőjét a bejárat előtti lábtörlőn?
- Természetesen, igazgató úr – feleli az új munkatárs.
- A másik dolog, ami még fontosabb nálam, az az őszinteség. Úgyhogy nem árt, ha tudja, hogy az ajtó előtt nincs lábtörlő.
Ez jó vicc, noha több sebből vérzik, ha utánagondol az ember.
Az első, ha az őszinteség a legfőbb kincse a dirinek, akkor miért húzza csőbe a delikvenst?  
A másik, ha annyira kényes a tisztaságra, akkor miért nincs lábtörlő a bejáratnál.
A bemutatkozásból kiderül, hogy az új tag konfliktuskerülő. Alkalmazkodni akar minden áron. Azután még az, hogy az új ember memóriája nem egészen tökéletes. Rájöhetett volna, hogy nem volt lábtörlő. A harmadik: Miért tekintette új beosztottnak, ha ennyire nem felelt meg a követelményeknek.
Persze az is lehet, hogy a diri kedveli az emberek ugratását, ami ez alkalommal kitűnően sikerült.
***
Móra rövid esszéfélét írt MÖPÖFÖBÖVÖ címmel. Kisiskolás gyerekek zajongtak körülötte és lelkesen ordították a titokzatos MÖPÖFÖBÖVÖ-t (vö. mnemotechnikai szó). Érdeklődésére elmondták, hogy azok az ajakhangok. M, p, f, b, v. Az író azonnal papírra veti véleményét, imigyen: „A kultuszminiszter urat kérdezem, hogy fel tudná-e sorolni hirtelenében az ajakhangokat és ínyhangokat?”
Az általam igen tisztelt író saját bevallása szerint papucsférj volt. Ennek hangot ad a Szakértők c. krokijában. Így fanyalog: „Nagyon nehéz szembeszállni egy családanyával, aki azért teszi felelőssé az embert, amit ő hibázott.” És ha nagyon nehéz?
***
Húgom írja, hogy eldugult orra érdemes svédcseppek gőzét szippantani. Ki kell próbálni, bár most már tisztult. Lehet, hogy csak átmenetileg.  Jut eszembe a régi cukorkareklám:  „Tisztíccsa!”   

Emlékeimben turkálva úgy találom, hogy kb. két évvel ezelőtt azt fogalmaztam meg, hogy ezután nem írok a koronavírusról, mert részben unalmas, részben más fontos dolgok is történnek az életben.  
A fene gondolta volna, hogy egymást követően újabb és újabb hullámok tizedelik meg az emberiséget. Már-már unalmas, amikor hallom, olvasom: Jön az ötödik hullám. És mikor jön a hetvenhetedik hullám, és akkor is igaz lesz az aranyjánosi mondás? Mint hulla a hulla, hullott a pogány, és nemcsak a pogány. Hulla leszek magam is.
Hogy miért foglalkoztat?
Mert náthás lettem. Fáj a fejbőröm. Meg vagyok hűlve. Nem szelel az orrom. Nem tudok éjszaka aludni. Reszel a torkom. Rekedt a hangom.
Lehet, hogy elkaptam az omikron variánst? Lehet, de nem biztos. Van itthon egy teszt, ami talán kimutatná. Vagy nem mutatná ki. Ha nem mutatná ki, feleslegesen elpazarolnám a tesztet, s amikor majd szükség lenne rá, nem lesz tesztem, hogy kimutassa: fertőzött vagyok. A mostani mutánsok erős influenzaszerű tüneteket produkálnak. Ki tud ezen eligazodni? Bennem egy szoc. karikatúra képe bontakozik ki az egykori élclapból, a LudasMatyiból. Két igazgató beszélget. Az egyik megszólal: Most szocialista szerződést kössünk, vagy csak simát?  
Ha omikron, ha nem, menjen a fenébe. Elég volt belőle, belőlük, az egész pereputtyból.
Sokkal édesebb hír, hogy Mári Klári fontos lépéseket tett annak érdekében… hogy járni tudjon. Épp azért lépegetett, hogy ezt gyakorolja. Nagyon ügyes és motivált. Tapsol sikereihez és boldogan gőgicsél.
***
Ma három királyok ünnepe van. És betlehemi csillag és Heródes és menekülő szent család, majd az aprók vérontása. A világ így működik. A mai Heródesek is azt kommunikálják, amit ő: „Ha megtaláljátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenjek és hódoljak neki.”
Persze. A zsarnokok hódolatától mentsen meg minden békés embert az Isten. Olyan demokráciát visznek a világ egy-egy részébe, hogy kő kövön nem marad.


   

Botond Bálint: A kultúravesztés következménye c. cikkéből idézek egy mondatot. „Tömegek értelmezik csak az egyéni jogaik alapján a világot és a saját helyzetüket, nem bíznak a tudományban és a kormányukban, hanem azt hiszik el, amit elég sokszor olvastak a közösségi médiában.”
Szép új világ.
Elég, ha belegondolok, tele vagyunk számítógépes játékokkal, történetekkel, ahol minden kaotikus, a világ szögletes, hat életed van, vagy ahányat akarsz, a net ontja a nihilizmust.
Elég, ha belegondolok: az van, ami az interneten megjelenik. Megfordítva: ami nincs fent az interneten, az nincs is.
A  cikkíró megjegyzi, hogy korábban a nemzetek kultúrájából építkeztek az emberek, ma meg abból a kaotikus információdzsungelből, amely tele van szamárságokkal, egymásnak ellentmondó megállapításokkal. Próbálja csak meg valaki összerakni a net-előfordulások alapján, hogy a vakcinák jók-e, vagy sem. Márpedig a legtöbb ember  onnan keresi ki azt a stratégiát, amellyel megpróbál válaszolni a covid-19 kihívásaira.
***
Ma voltam gyógyszerbeállításon. A helyett B gyógyszerrel próbálja az orvos lejjebb vinni a tenziómat, mert a holter 160-as átlagot mutat. Mondom neki: Huszonöt éve küszködünk azzal, az orvosok és én, hogy magas a vérnyomásom.
Huszonöt éve magas, noha
huszonöt éve szedem a vérnyomáscsökkentő fajtákat.
Huszonöt éve éppoly magas, mint negyed évszázada.
Csoda-e, ha kétségeim vannak az eredményes orvoslást illetően.
Legalább húsz éve van itthon vérnyomásmérő automatám. De csak a legutóbbi időkben bólintottak rá az orvosok, hogy ez a fajta mérő nem alkalmas azoknak a vérnyomását korrektül megmérni, akiknek szívritmuszavaruk van. A kórházakban mindenütt automatával mérték a vérnyomásomat! Erre varrjon valaki gombot.
Költői kérdésem?
Ha eddig nem sikerült lenyomni a tenziómat, a jövőben vajon sikerül-e? És ha sikerül, akkor kérem szépen, örökké fogok élni?
A korrekt válasz erre: Nem.
A hívőé: Igen, de nem e világban.
(Ma reggel vettünk részt egy szentmisén, amelyet az immár 15. elhunyt osztálytársam üdvéért mutatott be egy másik osztálytársam.)
***
Tegnap L. megkapta az iskola új Yamaha trombitáját. Nagyon szép, nagyon jó, nagyon csillogó.
Sok boldog zenélésben eltöltött órát kívánok.  

Ma hajnalban találtam egy képet a FB-on. A Balaton mellett fotózták, és az ausztriai Alpok keleti nyúlványai látszanak rajta.
Ilyen az, amikor tiszta az idő, amikor a szél eltünteti a levegő szmogját, mindenféle piszkát.
Ilyen az, amikor Dobogókőről ellátni a Magas-Tátráig.
Kivételes és ünnepi pillanatok.
Egy alkalommal magam is részesültem ebben az élményben, azaz nem egészen. Készítettem egy fotót Mosonmagyaróváron a gyerekek lakásablakából. Nyugatra lőttem egy zoomot Ausztria felé. A kép érdekes hátteret mutatott. Világossá vált, hogy amit látok, az az Alpokhoz tartozó 2000 méter magas hegy: a Schneeberg. Ha megtalálom az albumokban, felteszem a FB-ra. Szép háttér, mint Ausztráliában az Uluru-szikla.
***
Az etimológiai szótárban magyar szógyököket ízlelgetve, nemegyszer meglepetésként szembesülök vele, hogy egy adott szó „eredeti” alakja alig, vagy sehogy sem emlékeztet mostani formájára. Aztán eszembe jut, hogy a banki aláírásom is mennyit változott az évtizedek során.
Szintén alig, vagy sehogy sem emlékeztet eredeti formájára.
Kezem elnehezült, írásképem reszketegebb, mint valaha.
Tegnap nálunk írta egyik házi feladatát Domi unoka. Már elsős, és az u meg az ü hangzók írását gyakorolják.
A gyakorlás rájuk is fér, mert a kisgyerek keze csakúgy nehezen engedelmeskedik a szabályoknak való megfelelésnek, mint az élet másik végét járó nagyapjuké.
De ha már Domi, aki szeret jókedvű lenni és szereti is a humort, jót nevetett azon a hatvan-hetven éves történeten, amit a minap elővezettem neki.
Még nem voltam iskolás, amikor a szomszéd gyerek, Guszti első osztályba járt. Történt pedig, hogy a haját meg kellett igazítania a borbélynak, aki szóval tartotta a legénykét.
- Aztán Guszti, jársz-e már iskolába?
- Igen, járok.      
- S mit tanultok?
- Írást és olvasást.
- Már minden betűt ismersz?
- Még nem. Most a nö-betűt tanuljuk.
- No nö mondd!!!
Hát ez nagyon tetszik Dominak.
Boldogan ismételgeti: No nö-mondd, no nö-mondd!

„Nincs már egyedül a szívem többé, glory halleluia, velem van az Úr mindörökké, glory, halleluia…” szól a gyermekdal, ami nem is csak gyermekdal.
Ez jutott eszembe, merthogy nem vagyunk immár egyedül. Velünk van az M. unoka (24), aki repatriált. Velünk voltak M.-áék is délután hatan. Szép gyermekeik szeretnek nálunk lenni, és mi is szeretjük, ha nálunk vannak. Legtöbbjükhöz közünk volt csecsemőkoruktól kezdve, s a kölcsönös szimpátia fennáll a mai napig, sőt a holnapig is. L. nem lesz matematikus, de nagyon tud trombitálni. Jó zenei készsége van. Köszönjük múló jelenlétüket. Azt élem meg, hogy tudunk egymás hasznára tenni, és hogy ez nagyon jó.
***
Egy napja elhunyt gimis osztálytársaim közül immár a 15.: J. Cs. Isten nyugosztalja őt haló porában.
***
Olvasom szorgalmasan Mórát, aki meglepően aktuális sorokat vet papírra pl. a feminizmusról. Egy mondata: „Nagymama még csak elemi iskolába járt, anya már a képzőt is elvégezte, neked már érettségid van, … s te hogy filozófiát akarsz tanulni az egyetemen, nincs, … aki ezen megütköznék. ”
Most mégse ezt akarom felidézni tőle, hanem, amit a politikáról jegyez meg.  
 „Egy új plánétát be lehetne már népesíteni a tízesztendős háború (I. vh.) halottaival és életuntjaival, s a világhatalmasok még mindig nem akarják azt mondani, hogy hála istennek, most már készen vannak vele.
Nekik még több kell, nekik e megátkozott világrész minden életrevaló férfiának rothadó teteme kell,
nekik minden virágzó asszony meddősége kell,
nekik lemészárolt nemzedékek után megfertőzött generációk egész sora kell,
nekik olyan tengere kell a vérnek és könnynek, amely még az Ararátot is tizenöt könyöknyivel felülhaladja, míg bíborruhákban, márványfalak között elmondják a Tedeumot.”
Azt üzenem a néhai írónak: Próféta voltál, szívem.
Igaza a legnagyobb sajnálatomra ma is igaz, sőt igazabban igaz, mint 90 éve volt. Mit tudott Móra a pandémiáról, a ránk szabadított covid-rémálomról, amelynek minden földlakó a potenciális elszenvedője.
***
Egy posztot így nem lehet befejezni. Álljon itt Pál apostol vigaszteli szava, aki megírta: „Ahol azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem,  (Róm 5,21)
Magunkra fordítva időhatározóval helyettesítem a helyhatározót: Mikor elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem. Legyen is csak így.  

Legszebb nyúl a halpiacon
Hogy a legszebb nyúl lehess a halpiacon, ahhoz legalább nyúlnak kell lenned. Ahhoz, hogy legjobb fotós legyél a bloggerek között, avagy a legjobb blogger a fotósok között, ahhoz legalább bloggernek és/vagy fotósnak kell lenned.
Évek óta mindkét műfajban tevékenykedem (majdnem azt írtam, hogy jeleskedem), de különös tekintélyt nem szereztem egyik műfajban sem. És ez így van jól. Nem hiányzik a megmérettetés, a közönség tapsa, s főleg nem esetleges irigykedése.
Csakhogy elő-előfordul, hogy téma után leselkedem. Fotós téma után, avagy éppen posztom keresi az írnivalót.
Nem lehet mindig az időjárásról írni (bár rekordot döntöget a nyárias tél), se érdekes fotótéma után szaladgálni. Kivált akkor nem, ha mozgásterületem jószerével a lakás.
Persze mehetnék a kerületben erre és arra, de hát nem teszem.
Marad a fények és árnyékok játékának a megfigyelése és lencsevégre kapása.
Ami a megírandó témákat illeti, adódhatnának az álmok, de amikor izgalmasra fordul a helyzet, inkább felébredek, mint hogy hagyjam magamat eltévedni vagy éppen fogságba ejteni.
Így év elején rengeteg tippet ont a FB a fogadkozásokra vonatkozóan. Nekem leginkább a Ferenc pápa által felsoroltak tetszenek, ami nem jelenti azt, hogy meg is valósítom őket. Talán szemezgetek belőlük.
A legkönnyebb volna megígérni, hogy leszokom a dohányzásról.
Miért is ne, immár jó három évtizede nem cigarettázom.
***
Mórától idézek egy kedves epizódot (Balázs a bürgével).
Az utca sarkán elejbe állt a Bócsa lakatos.
- Nini – azt mondja – ez meg bürge, igaz-e?
Amire Balázs azt mondja, hogy az ám […]
- Vötte kend?
- Nem.
- Akkor vagy kapta kend, vagy lopta kend.
- Kaptam.
- No, azt mögéri. Erővel, egészséggel!
Aktualitását az adja, hogy akik megértük 2022-t, nem tudtuk volna sem pénzért „vönni”, sem lopni.
Éveket lopni se lehet.
Az az igazság, hogy kaptuk: Kend is meg én is.
És az is igaz, hogy azt „mögéri”, csak legyen hozzá az, amit Bócsa lakatos kíván Balázsnak:
- Erővel, egészséggel teli!