Mickey webnaplója

Sziporkák iskolai dolgozatokból:
Fanni alakját a szerelem domborította.
II. Rákóczi Ferenc Rodostóba ment nyugdíjba. (Törökökhöz száműzték.)
A tej olyan táplálék, amely az ember előnyét fejleszti.
1848-ban megtartották a szabadságharcot, és Petőfit vállon vitték a sajtóba.
Őseink nem éltek haláluk napjáig, mert rendszerint már előbb elestek a csatában.
Penelopét nagyon birizgálták a kérők.
Zrínyi Ilonának az volt a vigasztalása, hogy bús özvegységében két gyermeke született.
Hogy mit érzett János vitéz az új piros nadrágjában, azt nem lehet elmondani. (csak elképzelni)
Akropolisz volt az a nőstényfarkas, amely Romeót és Júliát szoptatta.
Édesanyám és én elmentünk az erdőbe sétálni, és a legjobb kedvvel tértünk le a jó útról.
Mária Terézia a magyar nemesi testőrséget a saját belső használatára alapította.
A Bakáts téren van az elöljáróság épülete, ahol az emberek sürgős dolgukat végzik, a téren fák és bokrok is vannak.
Rákóczit németnek nevelték és német nőt vett feleségül, de mindkettő csak félig sikerült.
IV. Béla várromokat építtetett.
Dugovics Titusz hátsóját a falnak támasztotta, és azon felmászott. (Valójában magával rántott egy törököt a várfalról.)
Zrínyi halálát a kamarilla által felbőszített nőstény vadkan okozta.
IV. Béla a kihalt nép pótlásáról maga akart gondoskodni.
Amikor II. Endre hazatért a Szentföldről országát és feleségét fenekestől felfordítva találta.
A középkorban a szent életű férfiak és nők kolostorban egyesültek.
A képen látható a szüret, ahol a gazda egy szűk nadrágban préseli a szőlőt, hátul pedig csurog a sárga lé.
Az ilyesfajta bakik egy része csakugyan előfordulhatott dolgozatokban, más részüket inkább kimódolt utánérzésnek gondolom. Közös bennük az érzékletesség és többnyire kimutatható az erotika is.
Utóbbi nemcsak a laikusok sajátja.
Pr. P. aki pap, író és festő, könyvében több ízben céloz efféle tartalmakra. Pl. A megrántott buszon az előttem ülőnek, mint alma a fáról, csinos nő hullott az ölébe. Távolról sem sértődött meg. Sőt szívélyesen mosolygott a támadásért.
Másutt: A kamaszlány illedelmesen átadja helyét a sánta nyolcvanasnak, majd a világ legtermészetesebb módján a fiú ölében találja sonkáit. Joga van neki is, hogy valahol meghúzza magát.
Stb. stb.
***
Kérésre Miklós (én)
a rét füvét taposta,
mert ott a posta
a túloldalon.
Jelentem, hogy a derűs 22 fokos melegben kitavaszodott.
Van hóvirág,
van ibolya,
van sáfrány,
van nefelejcs,
van madártejvirág,
van százszorszép,
van virágzó árvacsalán és
lehetne bakszakáll is, ha akarná. Utóbbi még kéreti magát.
Zöld immár minden fűzfa.
A tavasz visszavonhatatlanul jelentkezett.
Nesze neked téli gumi.
Minek tetettem fel a nyári helyett?

Hajnalban átfutom az érkező anyagokat. Igazán katalizátor után kajtatok?
Kell a szalmaszál, hogy annak a mentén kedvem legyen valamit megfogalmazni.
Kell az a madzag, amire kikristályosodjék a kandiscukor.
Elsőként H. Iván emailját említem. Egy kottaképet küldött, szövegét anyja, zenéjét apja szerezte. Sírva vigadó nóta, hegedűvel, cigánnyal.
De küldött egy oldalnyi kézírást is gyerekek dolgozataiból vett gyöngyszemekkel. (in 1942 Ilyenek:
II. Rákóczi F. Rodostóban ment nyugdíjba. (Eddig úgy tudtam, hogy belefulladt a Rodostóba.)
IV. Béla kihalt népe pótlásáról maga akart gondoskodni.  
Zrínyi Miklós halálát a kamarilla által felbőszített vadkan okozta.
Penelopét birizgálták a kérők.
1848-ban megtartották a szabadságharcot, Petőfit vállon vitték a sajtóba.  
Zrínyi Ilonának az volt a vigasztalása, hogy bús özvegységében két fia született. Etc, etc.  
Nem könnyű dolog a szabatos fogalmazás, gyerekek.   
***
Pr. P. néhány bölcsességét is kiírtam. Pl. A kamasz alig várja, hogy bajusza kiserkedjék. Az agg mankós sóhajt: ha még egyszer húsz éves lehetnék!
Hát ez így van. Húsz évesen el se tudja képzelni az ember magát aggként, mankóval avagy anélkül. Nyűhetetlen egészségnek örvendve nem törődik egészségével, hiszen mindene kifogástalanul működik.
Leltárba vehetném felülről lefelé haladva az évtizedek kopásait, de nem teszem.
Egyrészt nem illik panaszkodni, másrészt minek. Anyánk megmondta: Hogy milyen 75-nek lenni? Majd megtudod, fiacskám, ha oda érkezel.
Megtudtuk.
***
Isten némán vagy tettekkel válaszol.   Ez így van. Tertium non datur.
***
Állítólag Günter Grass legutolsó regényét befejezve, amint az utolsó oldalra a Végé-t odakanyarította, felsóhajt: – Negyven évet áldoztam rá, hogy megértsem, nem vagyok író!
– Miért nem hagyott föl vele? – csattan a számon kérő ellenkritika.
– Mert közben elismert íróvá váltam – hunyorog a válasz.
Könnyű szerénynek lennie annak, akinek van mire büszkélkedni.
Én ennek a fordítottját ismertem. Nincs mire szerénynek lennem.

Alapjában véve kétféle perspektíva létezik: egy e világi és egy transzcendens.
Az e világi perspektívát az építészek a régi görögöknél tapasztalták és kontrollálták. Emiatt az oszlopsoraik itt-ott tőlünk elfele ritkulnak, hogy ránézésre szép harmonikus egyforma távolságra lévőnek tűnjenek.
A festők is rájöttek valamikor a reneszánsz környékén, hogy a tér tőlünk elfelé szűkül, összetart, (a párhuzamosok a végtelenben találkoznak). Ahogyan a tér a szemünk előtt összeszűkül, életünk idővetülete is egyre szűkebb egyirányú utca, amelynek a vége bizonyos és belátható, miként az egyirányú utcára a merőleges keresztutca. Felsejlik a vég, már látszanak a lezáró épületek, halálbiztos, hogy nincs tovább.
Ehhez képest létezik egy kifelé táguló térszemlélet is. Ez az ikonok világa. Az ortodox festészetben a tér kifelé kitágul, elég csak a szentek kezében tartott szent könyvekre nézni, amelyeknek tőlünk távolabbi táblája nagyobb, mint az első. Azt sugallja az ikon, hogy a természetfeletti lét tág, végtelen sok lehetőséget hordoz: szem nem látta, fül nem hallotta, elme föl nem fogta valóság, ami a transzcendensben kitárul.  
Mi tehát nem áldozatai vagyunk élve születésünknek, amelyből a halál kiiktat minket, hanem egy beláthatatlan változatosság várományosai.
Ez egyébként nemcsak az ikonok ábrázolásmódjáról olvasható le, hanem a sugalmazott Írás, a Biblia is kinyilatkoztatja.
De tovább megyek.  
Adva az ókori ember látásmódja: az ég bakacsinja sátorként terül a lapos föld fölé, rajta néhány ezer égitesttel. Galilei távcsöve újabb fénylő valamiket fedez fel az égen. A kopernikuszi fordulat változást hozott. A heliocentrikus világkép elfogadása nyomán és az eszközök további fejlesztése által egyre inkább tágult a tér. Segítettek ebben modern korunkban a palomar-hegyi távcső, a rádióteleszkópok rendszere és főleg az űrkutatás soha nem tapasztalt messzeségekbe látó eszközei. Egy-egy bepillantás a világűrbe raébreszt bennünket arra, hogy az űr tágasságához képest milyen parányiak vagyunk. Mivel a befogott távolságok és a galaxis-milliárdok száma nőttön nő, mi pedig alig, egyre inkább kirajzolódik a végtelenség elképzelhetetlen nagysága, amiről nem sok fogalmunk van.
De majd lesz.   

Lehet, hogy nem szép idegen tollakkal ékeskedni, és egy író rám leginkább ható gondolatait idézni, de ha úgy veszem, Neki reklám (ha nincs is szüksége rá), nekem meg értékfelmutatás, tehát nyertes-nyertes játék.
Czakó G.-nál (Velünkjáró) olvasom: Zsoldos Imre SVD ajánlata: Tartsunk bűntelen napokat! Először talán egyet, az éppen előttünk állót tegyük bűnnélkülivé. Tudva és akarva kerüljük a bocsánatos vétkeket is. A bűntelenség persze nem negatív állapot, hanem pozitív; szeretettel való telitöltöttség. Teremtőnk mosolyának oly túláradó viszonzása, amelyben a bűn nem találhat rést. Ez a jótettek napja is… a legbőszültebb pogány nem sejti, min mesterkedik mellette a keresztény.
Ehhez csak annyit hadd tegyek hozzá, hogy a bűntelenség kegyelem kérdése is. Természetesen törekednünk kell arra, hogy tehetségünk, összeszedettségünk révén meg is valósítsuk minél teljesebben.  (48.)
***
Hogy hol lakik az Isten, Kedves D.? Ha időd engedi, utánanézhetsz. Közel lakik, öreg, szívszorítóan közel, karnyújtásnyira, vagy még annál is közelebb. Felőled nézve bennem, felőlem nézve benned. (122.)
***
Muzslay István SJ mondta: Ha mi nem változunk, akkor minden marad a régiben, s a rendszerváltozás mindössze annyit fog jelenteni, mintha egy szemétdombot átlapátolnánk az udvar egyik sarkából a másikba. Mit tehetünk Magyarország fölemelkedéséért? Javuljunk meg! (129.) 
***
Bűnhírek a mass-média kloákáiból: fölrobbantotta, megnyúzta, leölte…
Egy igazi, sorsdöntő hír: Mari néni Pócson befejezte a kilencedet. (147.)
***
A Dalai Láma: A vallás 24 órás elfoglaltság. Nincs különbség vallásgyakorlás és életvezetés között. (161.)
***
Az összeszedettség idejére legalkalmasabb a Jézus-ima: Szavanként, átgondolva, egészben átélve, reggel és este, ülve és menetközben: Uram, Jézus Krisztus, irgalmazz nekem, bűnösnek… x-szer. (168.)

Czakó Gábor Velünkjáró c. kötetkéjében (SZIT 2001) olvasom a 16. lapon:
„Hol vagyok, Uram? Sámuel! Sámuel! Motorzaj, magnó, sercegés, vita a gyerekkel, a mamával, a boltossal, a vevővel, ordítás, füldugó, volkmen, agydöngölő, tévé, diszkó, csühögés, Sámuel! Sámuel! Hajrá, húha anyád, dörgés, reklám, pör, siker, hazugság, fülméz… Sámuel, Sámuel, nem kellene lehalkítani valamit, hogy halljad már meg végre: az Úr éppen téged keres!”
Idézet vége. Ennyi.
Jogos a kérdés, hogy noha a kötet megjelenése óta mindössze 19 éve telt el, hol van már a magnó? A kazettás, és még inkább hol van már a szalagos magnetofon? S a walkman? Számos formában jelent meg. Azt hiszem attól volt az, ami, mert kicsike volt, elemmel működött, csak fülessel lehetett hallgatni, mert teljesítménye igen szerény volt, s plasztik ajtaja mögé egy hangkazetta épp csak elfért.
Nincs már magnó, nincs már kazetta, nincs már szalag és nincs már walkman.                  
De ezerévek óta van Sámuel, Sámuel, aki – a Biblia elbeszéléséből tudjuk – hangot hall. Nem tudja, kitől ered a hang, de hallja. Éli főpap pedig biztatja, ha szól a hang, mondd azt, hogy „Itt vagyok, Uram, hallja a te szolgád.”
CzG joggal hívja fel figyelmünket arra, hogy korunk egyre hangosabb, s a Hangot nehéz meghallani, mert igaz, hogy már 
nincs magnó meg walkman, de
van okostelefon, továbbra is
szól a tévé, a
diszkózene, a
hangoskodók kiabálnak, harsog a
reklám, a
kockázatokról szóló mantra, a
felbujtott migránsoknak a határőrzőkkel folytatott packázásának állandó nyomatása.
Legalább húsvétra készülve CSEND LEGYEN!     

 Dr. Koch Sándor virológus (†) könyvében megírta, hogy a vírusok nagyon szépek, és életrevalók. Egy baj van csak velük, hogy nincs köztük pozitív tulajdonságú. Mind megbetegít. Hát ez csakugyan baj. Mindenesetre a gyermekparalízis elleni vakcinát megalkotta, a gyerekgenerációt végigoltották, és az országban megszűnt ez a betegség.
Most, hogy felütötte a fejét az új virnyák, a korona vírus, az egész világ ajvékol, és joggal, mert nem lenne jó, ha megbénulna egy világjárvány következtében a mozgás a földgömbön. Kellene egy jó virológus, egy olyan jó virológus, mint Koch Sándor volt, és ki kellene dolgozni a vakcinát a korona ellen, ami mondjuk „halálra rozsdásítaná” a díszes fémfejékről elnevezett élősködő véglényt.
Most elmarad az agapé itthon,
most felállt a törzs, amely meghozza a döntéseket a járvány elleni küzdelem ügyében, 
most nem látogatjuk a rokonságot,
most nem utazunk vonaton,
most elmarad a március 15.-i központi ünnepség,
most két kézmosás között kezet mosunk,
most nem fogunk kezet,
most nem puszilkodunk,
most kerüljük a közösségeket,
most tévén nézzük, hogy melyik ország melyik régiójában hogy áll a járvány helyzete,
most a japánok izgulnak, hogy elmarad a nyári olimpia,
most sokan izgulnak, mert sok helyütt sokféle közösségi program marad el,
most fegyelmezettek vagyunk, komolyan vesszük a veszélyt,
most mégse pánikolunk,
most meg kellene állítani a nagy utazásokat s a migrációt, mert ugyanúgy terjesztik, mint mások,
most várjuk, hogy elmúljék fejünk felől a fenyegetettség,
most reméljük, hogy újabbat nem kerget ránk senki és semmi (vö. összeesküvés-elméletek).
Már nem divat a korona, már nem lehet koronáért vásárolni, szűnjön meg a korona.

A jó gyerek így számol be jóságáról.
Kést visszaadtam, 
ollót letettem,
testvéremet nem bántottam,
petróleumhoz nem nyúltam,
Kötőtűvel nem játszottam.
Zömmel a tiltásoknak való megfelelés.
Az öreg Arany János is vall:
Az életet megjártam, többnyire csak gyalog jártam…
Én is vallok.
Több száz könyvet kijavítottam,
néhányat magam írtam,
legalábbis szerkesztettem
Jó könyveket elolvastam. (Gyengéket is olykor.)
A könyvmegálló visszahelyezésére türelemmel vártam (várok).
Keresztrejtvényeket megfejtettem.
Szoliterjátékokat meguntam.
A FaceBookot is meguntam.
Szókirakót többnyire eredménnyel játszottam.
A hazahozott könyvek nem érdekelnek.
Az ígért tanulmányomat leadtam.
A következőre van egy bő hónapom.
A reggeli gyógyszereket bevettem.
Kávéimat mind megittam.  
Porszívózni kell, az is meglesz.
De hogy mit írjak posztomba, arról elképzelésem sincs.
Ami eszembe jutott, az elég kevés, bár sommás.

Íme:
"Ne azt kérdezd, hogy mit tud érted tenni a hazád, hanem azt, hogy te mit tudsz tenni a hazádért."
 (J. F. Kennedy)                                                                                                                                                    

„Ne azt kérdezd, hogy mit tudsz tenni a hazádért, hanem azt, hogy te mit tudsz ellopni a hazától.”                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                           [hitvány percemberkék]

***
„Sehonnai bitang ember, / Ki most ha kell, halni nem mer…”                 (Petőfi)
„Sehonnai bitang ember, / Ki most ha mer – halni nem kell” (korunk nyárspolgára)

A FB-on csaknem céltalanul ődöngve ráakadtam egy sokkal fineszesebb mondatra, mint amiket magam eddig felfedeztem. Amikor elnyeli az alapszó a tárgyeset t-jét, érdekes mondatok következhetnek. Elvittem a Fauszt. Hívd ide az apát(ot). A fineszesebb mondat viszont rátesz egy lapáttal: Szó szerint is. Így szól: Ajándék csónak ne nézd a lapát. Ez mindennek a teteje. Nem elég, hogy elszívja a t-ragot, (lapát), de a birtokos ragot is lenyeli elegánsan. A mondat érdemben nem csorbul, mert egy nagyon ismert közmondás ritmusát követi. Ajándék lónak ne nézd a fogát.         
De ha ilyen könnyen képezhető a mondat, akkor csak be kell gyűjtenem a szóvégmutatóból a -nak végű szavakat, és gyárthatom kedvemre belőlük a hasonlókat. Ekkor ért a meglepetés. Nekem csak egy -nak végű szó jutott eszembe, a nem igazán használt lazsnak. Sebaj, majd kiszedem a többit is. Az ám, szedhetem, hiszen csak még egyet találtam a szótárban, a finak szót. Ezt, ha lehet, még kevesebben ismerik. Fickó értelmű a szó. Hát ezekkel nem sokra megyek. Még akkor se, ha utóbb a Karnak egyiptomi helységnév társul a csapatkához.
Mivel fürge az észjárásom, hamar váltottam. Birtokos rag még a -nek végződés is.  Lássuk, milyen az a felhozatal. Bővebbnek találtatott, de nem sokkal: lednek (növény), reznek (madár), ének, eretnek, szövétnek (mécses). Ez se túlságos, még ha az amerikai parasztot melléteszem, redneck, akkor se.
Passzolom a témát, és inkább ideírom, saját találmányomat.
Ön a nyertes.
Öné lett rajzom -
önéletrajzom.

Az utolsó mondatokról viccgyűjtemény keletkezett, benne ilyen tételekkel.
- Mi a rali-versenyző mitfárere utolsó megnyilatkozása? - …illetve…
- És, aki kéri a kalapácsot? -...Lécci, dobd ide a kalapá…
- Hogy hal meg a tűzoltó? Elég gyorsan.
Huck Finn egyik hőse azt se tudta már kimondani, hogy „félkalap”, s máris fűbe harpott.
Nézzünk még néhányat. Nem egyfromán szellemesek.
- Milyen gázszag van itt és milyen sötét!
- Remélem, megtart ez a kampó!
- Hölgyeim és uraim, önök most a békés vulkánt látják.
- Gyertek fiúk, itt még nincs mocsár!
- Szerinted is elbír engem ez az ág?
- Gyertek nyugodtan fiúk, ezek a mieink!
- Milyen szelíd ez a kis tigris!
- Ezt a zsinórt meg idekötöm... Na, most bekapcsolom a tápot.
- Szállj be te is! Múltkor is 24-en mentünk le ezzel a lifttel...
- Gyere Apu! Még csak villog a zöld!
- Ugyan drágám, csak képzelődsz. Miért ketyegne egy levél?
- Kedves utasaink! Repülési magasságunk 16 000 méter, hőmérsékl...
- Mire jó ez a piros gomb?...
- Nézd má, Józsi, nem úgy néz ki ez a golyó, mint egy kézigránát?
- Nyugi, szívecském, értek hozzá! A zöld a fázis.
- …úgy látom, csak én maradtam életben...
- Amint látjuk, a daru terhelése megfelelő...
- Nem érzek semmiféle benzinszagot. Cigarettát?
- Jobbról jó!
- De hiszen itt nincs is erkééééé...
Amikor azt mondom, hogy reccs-bumm, akkor...
Scott kapitány: It seems a pity, but I do not think I can write more. Úgylehet kár, de azt hiszem, nem tudok többet írni.
Az utolsó kivétel, mert az nem vicc. Scott kapitány a Déli-sark felfedezésére indult, de sose ért oda: megfagyott.
Aki elhunyt, az mind mondott valamit utoljára.
Akinek az utolsó mondata most eszembe jut még,
Bud Spenceré, aki ezt mondta: Köszönöm.
Álljon itt Jézusé is, aki a keresztfán még egyszer felsóhajtott és ezt mondta: Beteljesedett. 
De ide vehetjük Julius Caesar utolsó szavait is: Et tu mi fili Brute?!

Nézegetem olykor a korábban FB-ra tett fotóimat. „Öt éve ezen a napon a FB-ra tett fotói” stb. Meglehetősen gyakori, hogy elütéseket találok a kép mellé tett szövegben, s ugyanez elő-előfordul akkor is, ha korábbi anyagaimat olvasom újra. Pedig elég jól megtalpaltak a középiskolában nyelvhelyességből, helyesírásból, és mégis… Aztán mit mondjak: a helyesírásellenőrző is „szól”, ha hibát fedez fel, és mégis. Hogy fordulhat ez elő? Visszaolvasva elküldött e-mail-eimet nemegyszer megakad a szemem betűkihagyáson, elütésen. Posztjaimra is igaz ez az önkritikus megállapítás.  
Az első és legvalószínűbb ok: Túlságosan bízom benne, hogy nem vétek hibát.
Aztán átsiklok azok felett a szavak felett, amelyek ránézésre értelmes szóképeknek látszanak. Ki számolná meg, hogy a szereteteteket szóban helyes-e az -et betűcsoport száma vagy sem.
Nem érek rá visszaolvasni, vagy ismételten visszaolvasni, amit írtam.
Ráérek, visszaolvasom, mégse tűnik fel a tévedés.
Látom, hogy pirossal aláhúzott valamit a gép. Legyintek rá. Mi volna hibás? Semmi. Aztán marad a rosszul leírt szó. (Nemritkán megjelöli rosszként a gép a tárgyas ragozású igéket. Nem tudja, hogy a magyarban számos igeragozás él egymás mellett? Pl. alanyi és tárgyi.)
A hibák előfordulásának további oka, hogy az idő múlásával valóban egyre több hibát vétek. Ezt nem szívesen vallom be, de igaz. Öregszem.
Lassabban írok, mint korábban, és gyakran mellécsapok a billentyűnek, vagy éppen két billentyűt nyomok meg egyszerre. Az eredmény kriminális.
Azon gondolkozom, hogy mi lenne velem, ha még hagyományos írógépen kellene dolgoznom, s nem segítene munkámban ellenőrzőprogram se. Arról nem is beszélve, hogy mekkora sűrűséggel kellene használnom a gépradírt, mert ugye a téves szavak kiikszelése pocsékká tenné írásomat.
Nem a levegőbe beszélek. G. főiskolás szakdolgozatát elkezdték begépelni azzal a rokonnal, aki azt gondolta magáról, hogy profi gépíró. Nem így volt. Mikor a huszadik felkiáltásnál tartottak, hogy „nem baj, majd kiikszelem”, akkor abbamaradt a további közös munka.
A gépírót kellett kiikszelni, helyette higgadtabbat találni.