Mickey webnaplója

Tudtam, hogy bennem van a hiba. Olvasok egy könyvet az írásbeliség elterjedéséről a nyomdászat megteremtéshez kapcsolódóan (Vége a Gutenberg-Galaxisnak?), mely kötet a televíziózás, számítástechnika stb. elterjedése miatti paradigmaváltásról elmélkedik. Rettenetesen szószaporító, kevés használható információt felölelő kötet. Azért van bennem a hiba, mert a kötetet 1985-ben adták ki, amikor még alig volt flopi-lemez, még tán el se indult hódító útjára az internet, az email kapcsolat, s gyerekcipőben járt a mobil telefon. Ami akkor még nem volt vagy alig volt, az ma már nincs – vagy múzeumi kincs.
Mit akarok akkor a könyvtől?
Amiért tetszett, hogy könnyű papírra készült, nagy betűs kiadvány. Viszont tartalmát tekintve nem jobb, mintha mondjuk a WIN95 szoftver leírását lapozgatnám, vagy éppen a ZX Spektrumét. 
Abba is hagyom.
Csak az a baj, hogy a híradások, no meg a FB beszűkültek a korona-vírusra, s ezektől is már a falra mászom. Különösen a FB kever rendesen. A feltett szamárságok egymást érik a lapon. Egyetlen használható ötletem támadt mindössze, egy reklámterv, melynek fejbe kólintó szövege mindössze hat szóból áll, és így hangzik:
MARADJ OTTHON! MELYIK SZÓT NEM ÉRTED?
Ha ez se használ, akkor nincs tovább. Illetve van, de az már statáriális eszköz, katonaság által kikényszerített helyben járás. Lehet, hogy megérné. Amikor grafikusan ábrázoltan találkoztam az egymással érintkezők különféle sokaságaival, akkor nemcsak az tűnt szembe, hogy ha kevesebben találkoznak egymással emberek, akkor elhúzódik a fertőzési folyamat, hanem az is, hogy a fertőzési esetek száma lelappad. Magyarán sokkal kevesebben lesznek áldozataivá a nyomorult vírusfertőzésnek, mintha nagy tömeg az, amely fittyet hány a megbetegedés valószínűségére. Lehet, hogy mégis ki kellene kényszeríteni az otthon maradást?
Közben kitavaszodott. Igyekeztem fotózni, mert egy újabb hidegfront visszahozhatja a télutót.
Még jó könyvet keresek. Ez a mai program.

Imacsata, imalánc, imaközösség. Nem én találom ki a szókapcsolatokat. A virtuális világ szülöttei ők, az internet dobja elém naponta végeláthatatlan sorban. Egymást érik a didaktikus megfogalmazások. Sokan mondják meg, hogy én mit csináljak.
Miért?
Azt feltételezik, hogy korábban nem imádkoztam?
Vagy azt, hogy ha csatarendbe állva együtt zúgunk a mennybe, akkor más lesz az összhatás?
Nem lenne elég szívből kinyilvánítani, „legyen meg a te akaratod (a koronavírussal kapcsolatban is), amint a mennyben, úgy a földön is”, esetleg hozzásuttogva: „ha lehet, múljék el ez a pohár, de ne az legyen, amit én akarok, hanem amit te”.
Hol a bizalom Isten jóságában?
Egyebekben pedig újra és újra Pio atya intésével hozakodom elő: „Járj az Úr útján egyszerűen, és ne gyötörd a lelkedet.” Mi lehet ma ez az egyszerű út? Amennyire csak lehetséges, MARADJ OTTHON! Én is itthon maradok. A többi nem a te dolgod és nem az én dolgom (ha csak nem az elhárításban, közigazgatásban, közellátásban dolgozol, élelmiszer, patika, szállítás eü. stb).
Este fél nyolckor, este hét órakor legyünk együtt lélekben!
Kérdezem: Nem mindegy, mikor?
Nem mindegy az imaszöveg megfogalmazása?
A kilencednél nem több a kitartó huzamosabb ima?
Szerintem ezek jogos felvetések.
Miért akarunk mindent intézményesíteni?
Miért nem bízunk jobban egymásban?
Miért nem bízunk a Gondviselésben?
Mondom én, aki egyebekben jelölte magát a térképen, hogy imádkozik. Teszi is. Továbbá egy kilencedet is felvállalt azonkívül, hogy naponta kéri az Égi segítséget a baj elhárítására.
Laci atya:
Szent József a bizalom embere. Elfogadta az Atya bizalmát, aki rábízta Máriát és a gyermek Jézust. József pedig rábízta magát Isten szavára, akaratára. Ez a bizalom ment meg minket is!     
Nahátakkor.
***
Két kitétel a Gutenberg-galaxis kötetből:
- Az írásbeliség (könyvnyomtatás) adta az nyugati embernek: képes részvétel nélkül cselekedni. (214.)  
- Meglepő, amit Leibniz ír 1680(!)-ban: Az emberek megutálhatják a tudományokat... a könyvtömeg napról napra növekszik… szinte meghaladhatatlanná lesz a zűrzavar; végtelenül sok szerző lévén mindegyiküket az általános feledés réme fenyegeti; hirtelen elenyészik a dicsőség reménye, amely oly sok embert lelkesít arra, hogy dolgozószobájában munkálkodjék. Talán éppen olyan lealacsonyító dolog lesz szerzőnek lenni, mint amilyen tiszteletre méltó volt korábban. Bár ha a művek jól vannak megírva, elősegítik az elme és a nyelv formálását is. Szándékuk gyakran, hogy jóra bírják korunk emberét… (241. 242.)
Mit tudott ő arról, hogy az írásbeliség hova tendál 2020-ra? Semmit.
A mérhetetlenül sok írás csakugyan nem igényelheti, hogy az örökkévalóságig megmaradjon az emberek emlékezetében. Reményem szerint annyi haszna mégis lehet egyes írásoknak, hogy az embereket egy-egy témában elmélyítsék.    

Akkor folytatom. Most, hogy célszerűen ebzárlat keletkezett, folytatom a számomra mondanivalót tartogatók felkutatását lesoványított könyvállományunkban. Most, mert nem találtam meg Herman Ottó kötetét, az egykor félbehagyott könyv olvasását (Vége a Gutenberg-galaxisnak pro és kontra) folytatom. Azért hagytam abba egykor, mert tartalmilag egy szabályozott gondolati körből nem léphetett ki (1985-ben jelent meg), és leírásai kissé körülményesek voltak. Viszont gondolatébresztő megállapításokat is felvonultat, amelyek tetszésemre vannak. Mivel az önként vállalt karantén  várhatóan hosszas lesz, újólag nekiugrottam a kötetnek.
Érdekes a szerző McLuhan kijelentése: „Észak-Amerikában a bal oldali agyfélteke olyan mértékben uralkodik még, hogy az élethez nincs is időnk, mi mindig csak készülünk az életre, de soha nem jutunk el odáig valójában. És a tetejébe még büszkék is vagyunk rá... A Jobb oldali féltekét csaknem kizárólag a harmadik világ használja. A civilizált ember 2500 éve használja a bal oldali féltekét anélkül, hogy a jobb félteke valaha is veszélyeztette ezt a helyzetet. A bal oldali félteke tartja ellenőrzése alatt a jobb kezünket. Ez a lineáris, logikus és elemző gondolkozás a vizualitás féltekéje. Emlékeztetőül: az agy bal oldali féltekéje szervezi  látást, a szóbeliséget, a logikát, a matematikai készséget, a szakaszosságokat, adja az intelligens kontrollt, a mennyiségi szemléletet, az aktivitást, az elemzést, az írás-olvasást, a jelek értelmezését szervezi. Vele szemben a jobb félteke a holisztikára, zenére, hangokra, szimbólumokra, a párhuzamosságokra, az érzésekre, az intuícióra, kreativitásra, hitre, a minőségekre a recesszivitásra, az arcfelismerésre, az elméleti sorozatok felismerésére van kitalálva.
A nyomtatás a bal féltekét helyezi előtérbe, az a domináns, a jobb félteke recesszív, háttérben marad. (Nb. a féltekék törzsünk, végtagjaink ellentétes oldalait szervezik, irányítják.)   
Ugyancsak ebben a könyvben olvasok a kínai nyelv sajátosságairól, amely logikai, gondolkodásbeli különbségekben mutatkozik meg. A kínai nyelvben nincs szófaj: egy szóról csak a mondatbeli összefüggés alapján feltételezhetem, hogy névszó-e vagy ige. Az alany/állítmány formula nyelvészetileg nem igazolható a kínai nyelvben. Egy további jellemző, mivel a kínai nyelvben minden szó változatlan alakú – nincs igeidő. A kínai logikában nem lehet azt mondani, hogy A egyenlő B-vel, legfeljebb azt, hogy A kapcsolatos B-vel, de ez egyúttal azt is jelentheti, hogy A része B-nek, de azt is, hogy A azonos is meg nem is B-vel. Így a kínai logika nem ismeri a definíciót, sem az osztályozást. Következőleg nem ismeri az ok-okozati összefüggést sem. Mégis jól elboldogultak a kínaiak a másságos nyelvükkel. A középkorig találmányaikkal előbbre jártak a Nyugathoz képest.
Hadd tegyem hozzá, hogy az idézett könyv megjelenése óta szintén az élre törtek immár világviszonylatban is bizonyítva ősi kultúrájuk célszerű voltát.           
Ezek után hogyne lenne érthető, hogy a mosolygós büfés az iránt érdeklődik magyar kuncsaftjától: „Elvisz? Ide megesz?” Én bírom őket.
Mára talán ennyi.

Keresem a karantén szinonimáit. A karantén ugyanis olasz fogalom, a pestis járvány idején keletkezett, a negyvennapos helyben járásra utalt. Nos, a helyben járás sem rossz kifejezés, de a vesztegzár a hivatalos. Az ebzárlat tréfás, a kijárási tilalom ennél a fokozatnál szigorúbb valami. A lényeg, a lényeg. 60-on felül nem javasolják az orrunk utcára dugását. Próbálunk ehhez alkalmazkodni. Most jól jön, hogy a lakás elég tágas ahhoz, hogy elkülönüljünk akár, ha éppen ahhoz van kedvünk. Mivel az idő melegszik, kiülünk a verőfényre az erkélyre is napközben. Életmódunk hasonlít Titi unokáéhoz, akiről megírtam, hogy apja Fr. kérdőre vonta egy Balatonnál nyaralás alkalmával: Mit lustálkodsz a hintaágyban? Titi visszakérdezett: Miért, nem szabad? Fr.: De, szabad. Titi: Jó, akkor folytatom.
Mostanában gyakran eszembe jut ez a bölcsesség, mert korábban, ha akartam, sétáltam, ha akartam, turkáltam a könyvmegállóban, ha akartam, lementem fotózni, a reggelt misével kezdtük, s szükség esetén bevásárlással folytattuk. Ma féken kell tartani mozgásra irányuló valamennyi ingerenciánkat. Marad a helyben járás. A bezártság egyik következménye, hogy valamennyire viselkednünk kell. Óhatatlanul figyelünk arra, mit tesz éppen a másik. Mivel foglalkozik, megzavarható-e vagy sem. Minek örülne, mi idegesíti, hogy kerülgessük egymást anélkül, hogy egymásba botolnánk stb. Mi tetszik, és mi  nem a másik viselkedésében?
A nagyböjt ideje jó alkalom egymás különbözőségének jó színvonalon történő elviselésére eme bezárt körülmények között. Közel fél évszázad közös múlttal a hátunk mögött nehéz újat mondanunk egymásnak. A régi nótára meg senki se kíváncsi. Nehezíti a dolgot, hogy tudomásom szerint a zsenik gondolatainak max. 5%-a tekinthető eredetinek, és én nem vagyok zseni. A nem zsenik életvitelük során 90%-ban követik tudatalattiból felkecmergő szokásaikat, magyarán csaknem teljesen ösztönösek. A maradék 10%-ának az 5%-ánál is kevesebb a tudatosság mértéke.
Ez sem segít.
Ezért van az, hogy olvasáskor jelölöm a nekem tetsző gondolatokat, s többnyire a forrás megjelölésével adom tovább, hogy valamit kapjon a posztolvasó is.
Most pl. a Sugárzó emberek c. 1981-ben Bécsben megjelent kötetből emelek ki néhány aláhúzott gondolatot. Biztos tele van a könyv hasonlókkal, de nincsenek aláhúzva, csak azok, amiket Gabrielle Bossis jegyzett fel. Ezekből szemezek:
- Minden léleknek azt az életet adom, ami legjobban Hozzám vezeti.
- A nagy hideg után olyan kevesen köszönték meg Nekem a hőmérséklet enyhülését.     
- GB Igyekeztem számba venni vétkeimet. – JKr: Miért számolsz? Én nem számolok.
- Ha erőt adok neked, és megtartod magadnak, megmarad. Ha továbbadod másoknak, megszázszorozódik. Legyen meg tehát benned ez a bátorság.
- Amikor imádkozol, hidd, hogy meghallgatást találsz. Akkor egészen másképpen fogsz imádkozni, és Nekem tetszésem telik benne.
- Minden cselekedetedbe helyezd bele jóakaratodat a magad kis részeként – és minden mást Tőlem várj.
- Emlékezzél, én az leszek számotokra, aminek hisztek. Add magadat határtalanul, és Én adni fogom magam neked határtalanul.
- Ki a tiszta? Csak bűnösök vagy megtisztultak vannak. (Ez már a seregben is így volt: Nincs tiszta körlet, csak tisztított.)
- Keresni kell Engem; nem egyszer, kétszer, hanem szüntelenül, mert gyöngeségetek szüntelenül elveszít!
- Én szünet nélkül teremtek. És ez értetek van. Ha nem tartanálak fönn benneteket, nem lennétek többé.
Több nincs aláhúzva. Talán nem is baj. Így is elég tömény szöveg (mintegy látomás párbeszéde).
  

Miközben egyre hangosabb a felszólítás: MARADJ OTTHON! Ülj a kanapén, ülj a babéraidon.
Ez fokozatosan következett be nálunk. Március 14-én, szombaton még összefutottunk a tesókkal névnapozás céljából. Nyolcan ültünk asztalhoz egymástól 80 centire. De már nem tömegközlekedéssel érkeztünk T.-vel a tett színhelyére. Ugyanaznap reggel misén vettünk részt, és vásároltunk is az üzletközpontban.
Március 15-én begubóztunk. Plébánosunk döntésünket bölcsnek nevezte. PC-n néztük a piliscsabai misét.
16-án, hétfőn tejfölt, cukrot, vajat meg abonettet vettem a helyi közértben.
Ma alighanem leviszem a szemetet.
Ülünk egy-egy könyvvel a kezünkben, egy-egy tévéműsort nézünk vagy a mobiltelefon videóüzeneteit.
Ma a Kútvölgyibe kellett volna mennem. A hozzánk közelebb eső Margit Kórház nem fogad járóbetegeket csak halaszthatatlan ügyekben. Ezt kiterjesztettem a Kútvölgyire is. Továbbá értékeltem, hogy a 60 –on felüliek ne menjenek sehová, ha igen, személygk.-val. Feltételezédem szerint lepattantam volna a rendelőről, de meg azt latolgattam, ha megyek kontrollra, vélhetően ugyanúgy járok, mint negyed éve. Megmondják, mikor kell legközelebb jönnöm, hjelyette esetleg az úton vagy a rendelőben megfertőződhetek.
Egyébként is utálok orvoshoz szaladgálni. Egyetértek Bagdi Sándorral, aki ragyogó aforizmákat alkotott. Ide illik közülük legalább három: Irtózom a betegségektől. Majdnem úgy, mint az orvosoktól. Csaknem így vagyok magam is. Egyszer felfedeznek valamit, és többé nincs menekvés. Én viszont bizalommal tekintek a jövőbe. A pszichiáterek még nem tudtak segíteni rajtam. Jelen helyzetemben pedig különösen is igaz a harmadik szentencia: Nagyon barátságos tudok lenni. Csak ne zavarjon senki…
Itt abba is hagyhatnám helyzetünk elemzését, de muszájok leírni (ez milyen ragozás?), hogy nincs az a vad választási kampány, amely ilyen kitartóan és ilyen tömegesen ontaná a valódi és az álhíreket. Honnan ez a feltűnési viszketegség? Honnan ez a hisztérikus grafománia?
Nincs békeidő.
Igaz, hogy statárium sincs, de a világméretű járvány idején kellenek a megbízható kapaszkodók. Ehelyett ma mindenki orvos, mindenkinek van egy jó tippje, egy jó receptje, egy jó tanácsa, egy elindított imahadjárata, egy teológiai okfejtése a gondviselés mibenlétéről, egy vélt vagy valós fotó a helyzetkezelésről. Pl. Miféle gyógyszer kell a koronavírus fertőzés esetén? A kérdés attól bizarr, hogy aki megfertőződött, azt kórházba viszik, és ott nincs módja saját magának eldönteni, hogy a terápia részeként milyen gyógyszert kapjon. Akkor meg nem a mi dolgunk, hogy ezzel foglalkozzunk.
Itt abba is hagyom.
Megyek kezet mosni.
***
Néhány napja BG nyomán összeszedtem a napsorolókat. Az általam ismert hármat és egy negyediket. Később eszembe jutott, hogy az interneten biztos vannak sorolóversikék. Voltak. Több mint harmincat számoltam össze. Az pedig ugye nem a posztok szokásos mérete. Hát hanyagoltam.
Lám, úgy jártam vele, mint a svéd gyerek a versben:
Bélyeget gyűjtöttem.
Papa hozott egyszer egy kilót.
Azóta nem gyűjtök bélyeget.

Természetesen Prokoptól. (Minek írt annyit? Amúgy a prokop horvát szó, árok értelmű.)
Tehát
1 Sajnos eljön az idő, amikor azon problémázom, hogy lusta vagyok-e vagy fáradt. (285.) Esetleg tohonya?
2 Szellemes kérdezőnek könnyen adhatsz érdekes válaszokat. (igen) Van, akikkel élvezet társalogni, mert kölcsönösen termékenyítik szellemvilágukat a beszélők. Másokkal nehéz, mert mindenen fennakadnak. A legnehezebb azokkal, akik mindenkire rászólnak, aki jelenlétükben megmukkan mondván, hogy még nem fejezték be mondandójukat. Nem is fejezik be, ameddig csak nyitva a szemük. 
3 Vendéglátás ürügyén a meghívott miatt, nehogy higgye, mintha kinézném szájából a falatot, példát adandó, illik derekasan tányéromra pakolnom. Önvédelemre fedezet-e, ha fogyókúrám folyamatosan tovább tolódó dátumát a mai nappal ismét elodázom. (317.) Nagyon ismerős. Holnaptól fogyókúrázom. De hát mindig csak ma van. Ha tegnap nem kezdtem el fogyni, ma se teszem, a majd holnap pedig csak duma.
4 Kezünk reszketését próbáljuk titkolni ideig-óráig. Mint orrunk elcsöppenését, meg ne lássák, kendőt rántunk. Társaságban zsebben szorongatjuk összecsukott tenyerünk. … Az az átkozott kanál a legintrikusabb kikiáltód. A kör sugara ugyanis a központ közelében csak kis ívet rajzol, de amennyivel messzebb tolódik a centrumtól, annál kilengőbbek távolságai, s kinagyítja ujjad bizonytalan remegését. (278.) Biz ez így van. Húsz éve még viccelődtünk azon, hogy jobb az Alzheimer-kór a Parkinsonnál, merthogy jobb elfelejteni fizetni a sörért, mint reszkető kézzel a felét kilötyögtetni.
Ma már mindkettőt másként látjuk, látom. Nekem is mintha kissé remegne már olykor a kezem. Most a többieket figyelem. Nem vagyok egyedül, és kortársaim közül többnek lényegesen jobban remeg a keze.  Micsoda perspektíva. Ja és a memóriám se a régi.  
5 Az imával nehezen boldogulok. Fogalmam sincs, mi fán terem a misztika. Templomban is hiába erőltetem… Napi gondjaimra haza jár az eszem… Hajlam kérdése is a problémád. Ha tetteidet hited irányítja, dalosak a hétköznapjaid, mert örülsz, hogy a rád bízottakat szolgálod, megnyugodva Atyád akaratára hagyod sorsodat….többet érsz az önző áhítatúnál… Legalábbis a zsűri a díjat felezi, s neked, az alázatosnak ítéli. (332.)  Örök probléma a párbeszéd Istennel. Elképzelhető, hogy egyeseknek megadatik. De az a kivétel. Nemde?
6 Aki van, gondolok rá, szívem beledobban. Szólok hozzá, a párbeszéd egyoldalú marad... Lelkiismeretem huzaljain át telegrafál. (336.) Íme, P.P. válasza korábbi felvetésére. A dialógus eszköze a lelkiismerete.
7 Írni, mesélni muszáj, miként röpülni a madárnak. Kényszerképzet, ha nem kell senkinek. Ha pusztába kiáltott szó marad is, mint a prófétáé. (337.) Valóságos ars poetica.
8 …és a kötet utolsó mondata: Az örökkévalósághoz képest, csak pillanatra kipattanó szikrák vagyunk, hogy ahonnan kivillantunk, annak ragyogásába visszatérjünk. (341.) Legyen ez a végszó, hogy a médiából vett közhellyel éljek.

A hírek egyre unalmasabb műfaj. A vírusról és a bezárkózásról szólnak. Ami pedig a sajtótájékoztatót illeti, egyenesen utálom.
Miért?
Azért, mert a publicisták zöme fordítva ül a lovon. Nem a valóságot kívánják megismerni, hanem megpróbálnak fogást venni a tájékoztatást végzőkön.
Még egyszer leírom tehát, amit az MTI szűk negyven éve értésemre adott. Arról írt, hogy az angol miniszterelnöki sajtóiroda napjában kétszer áll a sajtó képviselőinek a rendelkezésére. Ott megadják a szükséges tájékoztatást a BBC képviselőinek, továbbá értékelik a munkájukat. Közlik velük, hogy mit tolmácsoltak helyesen, mit pedig torzítva. S utalnak a jövőbeni munka tisztességes végzésének a fontosságára.
Nálunk ez sem az Antall-időkben, sem ma nincs így. Tegnap se, azzal az üdítő eltéréssel, hogy tegnap Kovács Zoltán udvariasan, de félreérthetetlenül a sajtó képviselői tudomására hozta, hogy a tájékoztató nem politikai vitaműsor, tehát moderálják magukat.
Még leginkább Lackfi János verses helyzetelemzései tetszenek. A lényegről szólnak, kedvesen, humorba ágyazva. Neki kellene a napilapokat írnia.
De hogy a nehéz időkben könnyebb témára váltsak, idecitálok néhányat az egykor élt Bagdi Sándor mezőségi költő aforizmáiból:
Reggel mindig mosolyogva ébredek. Sietek mosolyogni, amíg nem késő.
***
Magamnál nagyobb urat nem ismerek. Mert a nagyobb urak nem akarnak velem ismeretséget kötni.
***
Bizalommal tekintek a jövőbe. A pszichiáterek még nem tudtak segíteni rajtam.
***
Nagyon barátságos tudok lenni. Csak ne zavarjon senki…
***
Irtózom a betegségektől. Majdnem úgy, mint az orvosoktól.
***
Természetimádó vagyok. Imádom a természetemet.
***
Tehetségemből élek. Hát csoda, hogy keveset keresek?
***
Félek a rossz hírektől... Azt hallani, hogy másnak milyen jól megy.
***
Akaraterőmet egyre fejlesztem. Egyre akaratosabb vagyok.
***
Nincs elég önbizalmam. De hogy bízzak meg olyasvalakiben, akit nem ismerek eléggé?
***
Sokszor úgy érzem, betelt a pohár. Olyankor nagyobb poharat veszek.
***
Gyűlölöm a tolakodókat. Maradjon csak nyugodtan mindenki mögöttem!
Mi tagadás volt önérzete rendesen.

Felettébb tetszik a festő-író-pap Prokop Péter alábbi kitétele: Ablakom ripityára tört. A ritmussal ívesen szaladó vonalak elragadóak! A szoba falára is odaillett volna absztrakt dekorációnak. Vágytam rá, hogy a ház összes ablakát különféleképpen betörjem. Ékkel, golyóval, nyomással, pattintással, hatást és rajzmintát hozhatnék létre. Kiválasztanám a legsikerültebb ötvenet, s kiállításra vihetném. A sajtó artisztikusnak vélné. Színes lámpákat szerelnék eléjük, mögéjük… Állati ragyogó ötlet, de senkinek se kell. (198, 200.)
Itt kezdtem magamra ismerni. Ez a jó ember készített csaknem 10 000 festményt, rajzot, grafikát, megírt tíznél több vaskos kötetet az őt foglalkoztató témákról. Kapott elismerést és kritikát bőven.
Nos, én kijavítottam többszáz kötetet, megszerkesztettem, megírtam néhányat, elkészítettem többszáz cikket, kb. 6000 posztot, s készítettem 30 000 fotót. Utóbbiak egyik kedvelt témája az üveg. A palacküveg, a vízzel telt edény, a rá eső reflexek, a fagynak és esőzésnek kitett szélvédő, amely érdekes festményekké varázsolja az üveg túlsó oldalán lévő tájat. Szeretem a katedrálüveg játékát egészen hasonló okokból, s valahányszor lencsém elé kerül egy érdemes téma, lekapom, mert megéri. Hát hogyne venném észre a kétségtelen hasonlóságot a Prokop-életmű és a sajátomé között. Talán e felismerés miatt szeretem olvasni köteteit, noha általában személytelenül ír, egyes szám harmadik személyre távolítva el magától saját véleményét, máskor meg nekem túlságosan didaktikus.
Mégis.
Amiről ír, az többnyire tetszik. Amilyen szókimondó, olykor meglep. Hiányzik belőle minden diplomatikus hajlam. Nem kívánja szépíteni, beburkolni, becsomagolni mondandóját. Odavágja pacekba. Ha tetszik, ha nem – a megkritizált társadalmi rétegnek. Mint az elkésett forradalmár, aki meglett kora ellenére se higgadt le.
Mindazonáltal szeretem, s bizonyos fokig a sajátomhoz rokonnak érzem gondolkodásmódját.  
Ezért tovább prokopozok
Így is lehet – írja. Nem ünneplésre születtem. A csinn-bumm, kikapcsolódás, megokolt lustaság helyébe a monoton, remetés, robotos, magam tetszése választotta munkámnak örülök. (218.) Saját útját járja. Ezt próbálom magam is.
Papok barátja klubtag, harmadrendi, lovag, kékvérű, kokárdás, sok polcra tolakodott vallásos; tolvajabb, harácsolóbb a levitézlett kommunistánál. (233.) Íme, a meglett korú forradalmár.
A pártos, irányított sajtó átrajzolja a hallottakat. Hisz az maga tömegirányítás, mit és hogyan válogat ki a riporter. Mit tart arra érdemesnek, hogy a bamba nagyközönség ízlését a magáéra átnevelje. Ahogy én is agyformám szerint mételyezem olvasóim. (254.) Nekem higgyetek, ne a sajtónak, ne is Prokopnak. Nem bambák, akik posztjaimat olvassák.
A szomszéd kórteremből idezsong, megállás nélkül: ütemesen konokul karattyolja mindókáját egy elszánt nő. Ki lehet az áldozata, ki kényszerűen hallgatja? Szóhoz nem juthat egy pillanatra sem. Van-e legalább pajzsa, mit maga elé tarthat? Végre csörömpöl az ebédhozó kocsi. Majszolás közben nem kárál a kotlós, a kakas sem kukorékol. (265.) Tapasztalatból mondom.
A kórház sajátos világ.
Benne az egészségügyisek, benne a betegek.
Benne a hívők, benne az ateisták.
Benne a gyógyultan távozók, benne az elhunyók.
Benne a csendesek, benne a hangjukat állandóan hallatók.
Benne a szegények, benne a dúsgazdagok.
Benne az alkalmai betegek, benne a visszatérő rutinosak.
***
Március 15. Kitettem a trikolort a ház falára. Egy kezemen meg tudom számolni, hány házon látom az utcánkban.     

BG kezdte: Karanténban
Hétfő házában – kedd kamrájában – szerda szobájában – csütörtök csűriben – péntek pitvarában – szombat szuterénjában – vasárnap: vaságyban – jó dolgunk van, mint erdőn a madárnak.

Hétfő: rád zuhan a mészkő – kedd: a földet még ne edd – szerda: hátadon a pelyva – csütörtök: megüt egy görcsös tök – péntek: kipipálnak (tényleg) – szombat: szomorkodva szapulnak – vasárnap: beíratnak szamárnak. (Bihari folklórgyűjtés nyomán, 1982.)
Néhányan folytattuk:
Vasárnap bort inni,
Hétfőn nem dolgozni;
Hej, kedden lefeküdni,
Szeredán felkelni;
Csütörtökön írni,
Pénteken számolni,
Hej, szombaton kérdezni:
– Mit fogunk dolgozni?
Alsóbalog (Gömör)
N. I.:

Hétfő hetibe,
Kedd kedvibe,
Szerda szűribe,
Csütörtök csűribe.
Péntek pitvarába,
Szombat szobájába,
Vasárnap az Isten házába.
Szülőfalum, Nagyfödémes, Pozsony megye. Gyerekkorból, családból tanultam (születési év 1944).
Én:
Vasárnap várom a bakámat,
hétfőn egy tüzért várok én,
s a keddi napot egy honvédnek adom és
szerdán jön a trén, trén, trén, trén.
Csütörtökön jön a vörös ördög,
pénteken meg a szanitéc,
és szombatra maradtak, akik még hátra vannak,
éljen az egész hadsereg!
***
és egy csonka hét:
…szita-szita péntek
szerelemcsütörtök
dobszerda
Tudja valaki folytatni a napsorlókat?
***
…és egy FB hír tegnapról (se nem érdem, se nem tagadnivaló): 10 éve vagyok a FB-on. Így rohan az idő hétfőtől vasárnapig, évről évre, évtizedről évtizedre.
***
Így hatvanöt fölött (bőven) szobakaranténre vagyunk ítélve, amennyire tőlünk telik. Állunk elébe.

Ekkor Gileád megszállta a Jordán gázlóit Efraimmal szemben, és amikor Efraim szökevényei közül valaki azt mondta: „Szeretnék átmenni”, akkor a gileádi emberek megkérdezték tőle: „Efraim fiai közül való vagy?” Ha azt válaszolta, hogy nem, akkor ezt mondták neki: „Mondd akkor: sibbolet!” Erre azt mondta: „szibbolet”, mert nem tudta pontosan kiejteni. Nyomban megragadták, és a Jordán gázlójánál megölték. Negyvenkétezer ember esett el akkor Efraimból. Jiftach hat évig volt bírája Izraelnek, azután meghalt a gileádi Jiftach, és városában, Gileádban temették el. (in: Bírák k. 12. fej.)
A történelem ismétli önmagát.
Az izlámisták megállítják a buszt, mely a kopt vallási alkalomra igyekszik utasaival. Leszállítanak róla mindenkit a fegyveresek, és felszólítják őket, hogy idézzenek a Koránból. Aki nem tud idézni vagy nyíltan megvallja, hogy keresztény, helyben lemészárolják.
Nem kellene már befejezni az értelmetlen öldöklést? 
***   
-om, rom, orom, torom, kata, katalizá-torom. Jelenleg Prokop Péter.
Miért? Mert ilyeneket ír:
Az Isten némán vagy tettekkel válaszol. (138.) Igen, vagy-vagy.
A Szent István Társulat csak választottai prókátora. (153.) Pukkanó buborék c. jelen kötetét valóban nem ő, hanem a Jel kiadó adta közre.
Ki a nagy ember? Nekem Józsi (Giuseppe) bácsi tetszik, a kertészem. Természetes, mint a muskátli, az eső, szél világos napfény. Egyszerű, akár a kenyér. Használhatóbb az ásónál. Panaszkodás és dicsekvés nélkül mindent megold. Evilági, normális, emberek között emberi módon él. Milyen jó vele lenni! Bravó! Neki jár a kitűnő. (161.)
Himlőt, kolerát, pestist legyőztük. De a fertőzésmentes élet sokszor ismeretlen bacilusok áldozatává alázza az embert. (170. ) Nesze neked, Korona vírus.
Még három T a tiltjuk, tűrjük, támogatjuk mellé. Több tellenék tőled!  (189.)
Utóbbit támogatom tőlem telhetően.
Az előítélet gyakori gyöngénk. A köz bűneit rátulajdonítjuk egyesekre és fordítva: gonosz képviselőik miatt megbélyegzünk fajokat, vallásokat. Szakadék tátong generációk között. Agyalágyult vén szivar! – gúnyolódik a kamasz. Taknyos pállott szájú kölyke! – dúl-fúl a járdán meglökött sétáló öreg. …Ideális lendület volna  a megvetés nélkül, jajgattató tapasztalatok mellőzésével jóhiszeműen elölről kezdeni… (201-202.) Aktív koromban csíptem el egy fiatal szájából fakadó mondatot: A vén nyugdíjas foglalja a helyet a buszon (29. járat), nem csinál semmit, csak szívja az oxigént előlünk.