Mickey webnaplója

Mottó: „a fiatal szövőlányok …
lelkesen felajánlották, hogy Dániától vásároljunk vásznat és műanyagot.” (in: Weöres: Összekevert újságcikkek)
Akarom ezzel mondani, hogy könnyű úgy posztolni, hogy más anyagaiból ollózom össze a napi betevőt. Pedig még egyszer megteszem. Prokop P.: Modelldíj nélkül. c kötetből tallózok. (E könyve 1991-ben végződik. PP. még 12 évet élt utána.) 
- Szüleim, ha látnák, mennyire hozzájuk öregedtem. Kettővel túl vagyok apám 71-én. Nem tudnék eliszkolni anyám hadonászó partvisa elől.
- Bokszbajnok. A 70 év a legerősebbet is kiüti a ringből. Az öklözőnek is befellegzik. Most botra támaszkodva reszkető Parkinson-kórral integet el a felvevőgéptől.
- Mire odaérek, nem tudom, miért indultam. Kihagy a memóriám. Baj is az! Csak azt ne felejtsem, hogy szeret Istenem, és vár utam végén.
- Ha csak távolra lát pupillám, nem olvasom az újságok undokságait. Bedugult fülem miatt miért házsártoskodnék, több időm marad elmélkedésre.
- Milyen jó „lenni”, hogy engem választott, akinek a tenyerén lehetek! Valamiért jobban szeret az elvetetteknél (célba nem talált spermiumokról beszél). Rám bízott föladatot, s azért iparkodom.
- …az idő? kifosztana, s vigye is, ami neki tetszik, én valójában gazdagodom. Így várom a következő 365 napot.
-  A földalatti följárójában rostokolok. Valakire várok. A vonatok 2-3 percenként okádják utasaikat. Félrehúzódom, hogy el ne sodorjanak az áradó hangyacsoportok (Lám a HANGYÁK!)  …figyelem a törtetőket. Nénécske koszorút visz. Ugyan kinek a sírjára? A vékonyka dolgozó nő tele bánattal szemét törli rongyával. A hódító csinoska hamarosan valakinek a fejét elcsavarja. Kegyetlen halszája van a torzonborznak. Talán hóhér, kivégzésre iparkodik. Pontosan óraütésre hurkolja kötelét. A ficánkoló gyerek nyűgösen húzatja magát anyjával. Toporzékol. Valahol várja az orvos. Azzal a kormos arcúval nem mernék sötétben találkozni. Bicska a zsebében, gyűlölet a szívében. De vidám a kamaszbanda. Kacagva ömlik körül a hadonászót, kiből majd bohóc vagy komikus lesz. Már most röhögteti a II. b. osztályt. Az aktatáskás hivatalnok unottan szorítja hóna alatt mai adag munkáját, szívesebben menne szabadságra. Hátizsákos turistacsoport áll amottan össze. A hegyekbe vágynak. Az a lányka angyal. Hogy kerül ebbe e a csordába? Me elveszik tőle ártatlanságát? Érettségizők lapozzák könyvüket, iparkodnak vizsgájukra. Megélhetésért hajszolt sorsok hullámzanak el előttem. Üldözött vadként, mint erdőtűzből menekítik bőrüket ismeretlen elképzelt szerencséjük felé. A maga hite szerinti boldogságát kergeti valamennyi. De mi a boldogság? …A sarokból alattomban skiccelem látványukat. Az egyenruhás lenézően döf át tekintetével: bolondnak tarthat, jobb esetben naplopónak. Zavartan elfordulok, mert ravaszul, pénz nélkül jegyzetelem modellként a lábamat taposókat.
Ha elébük toppannék, mint Jónás, és rájuk kiáltanék: A legutolsó utatok végét is szem előtt tartsátok – félrelöknének.
Hagyd, ez őrült!”
MILYEN LÁTTATÓAN ÍR EZ A FESTŐ PAP!

Volt ott egy csendes fiú, tán Lacika volt a neve. Hogy ki vagy mi hajtotta fel a Mátyás-templomi próbákra, nem tudom. Összeszedte és kiosztotta a kottákat a szólamoknak. Különben nem énekelt. Valószínűleg mindenkinek így volt jobb.
Zongora. Vastag hangú, jól temperált hangszer. Kodály nem szerette kóruskísérőnek, éppen temperált mivolta miatt. Én szerettem. Szerettem rajta Beatles-számokat játszani, amikor éppen úgy adódott. Aztán adódott úgy is, hogy nyitva volt a deszkaajtó. Azonnal becsukatták, nehogy kihallatsszék, amit játszom.
Chuke. Simán beült a nők közé, és falzett hangon énekelte a női szólamot. Jól, tisztán. H. Gabi is ott volt, csak nem énekelt, Utóbb a felesége lett Chukének. 
B. Laci hűségesen feljárt. Ő Évát vette feleségül.
Laci karnagyunk Magdit,
Vince Marikát,
Emil Marikát.
Én Tücsit.  
Kihagytam valamelyik párt? 
Egy jelentkezés: VI (Beles) elvette Filót.
Bandi és Anci is egymásra találtak. (Esik az alt - "Biztos az Anci!")
Értestést kaptam, hogy F. Géza és Kati is ott... Könnyen megeshet, hiszen G. fent lakott a Várban.
***
97-ben az újabb tagok között megjelent egy fiú, a Siemenses. Attól kapta nevét, hogy feltehetően a cég alkalmazottja volt. Nemegyszer kértünk segítséget tőle, hogy vinne a HÉVhez, s akkor nem érnénk túl későn haza. Ő mindig kötélnek állt. Lerobogott a Vár szerpentinjén velünk, és minden alkalommal elérette velünk az aktuális HÉVet. Legfeljebb elvitt az Árpád hídig. Hogy hogy sikerült neki, rejtély. Talán olykor hátrafelé ment a HÉV.
Más alkalommal busszal, metróval közlekedtünk. Megérkezett a metrószerelvény az aktuálisan Moszkva térnek nevezett megállóhoz. Beszálltunk. Az ajtócsukásra két hang egymás után való megszólaltatása figyelmeztetett. Ezek tiszta kvartlépésre követték egymást. Pl. Mi-Lá.
Mi meg összenéztünk … és folytattuk apróbán gyakorolt Abonyi mise vonatkozó részének a dúdolgatását. Ez a rész pedig: Pleni sunt caeli, et terra gloria tua.
Az Abonyi mise lemezfelvétele szakaszokban történt a Petőfi Csarnokban. Össze kellett szedni magunkat, időben lépni, tisztán énekelni. A basszus két ízben indítja a mise egy-egy részét. Arra gondoltam, hogy karakánnak kell ezeknek lenni, mint a katonanótáknak. Tisztán, határozottan léptem (léptünk) be. Az első ilyen rész a visszatérő Kyrie, aminek a fugáját a basszus szólam kezdi. A másik pedig a Credo, ami a világteremtő Isten megvallásával indul, szintén a basszus intonálásával indít. Alighanem az elkészült felvétel igazolja, amit írtam.    
A készült CD-t egy Postludium c., szintetizátoron előadott szám zárja. Éteri hangzású finom zene. A bevezető csendes részt egy hangosabb követi, benne a felhangzó szekvenciák rendre ismétlőnek. Ezzel párbeszédszerű szituáció keletkezik. Nekem olyan ez, mint amikor egy kisgyerek kérdez, és azonnal jön rá a felnőtt – mondjuk apai - válasz.  Legalább ez kikívánkozott belőlem.  
Szeretem ezt a CD-t.
 

Itthon rostokolunk (rostok, ném. pihenőnap), tehát vesztegelünk, mert pihentetőnek nemigen mondható az influenzás állapot. Tudjuk, hogy Emil temetése, gyászmiséje négy órakor kezdődik.  Itthon a tévé be van kapcsolva. Négy órakor hírek. A fülem kettéáll. Meghalt Balsai István egykori miniszter. Még korábban – bár ez nem hangzott el – egy évig a piarista gimnázium tanulója, nekem osztálytársam.   Emil a gyermekkori barátom, Balsai osztálytársam. Mi tagadás, fogyunk. Ha nem is tudatosan, az élt bennem, hogy mindkettő tovább él nálam. Egyiküket az élet edzette, másikukat a komfort óvta, valamivel fiatalabbak nálam… és mégis.
Mivel életünk (hossza is) misztikus, nem akarom kitalálni, hogy milyen szisztéma szerint alakul hosszúra vagy rövidebbre földi átsuhanásunk ideje.
Egy, a világűrről készült, hatalmas felbontású videó ejtett ámulatba. Zoomol a kamera az egyre szűkebb képkivágásokra, de akármeddig zoomol, a képmező sűrűn tele van fehér pöttyökkel. A fehér morzsák egyenként egy néhány milliárd csillagból álló galaxistengert láttatnak. Ha eddig tudtam, merre van a fölfelé, a csillagtérben elvesztem térérzékemet. Mivel a földről nézem az eget, minden fölfelé van, csak a föld van lent. De mivel az meg gömbalakú, ami lent van, az inkább bent van, mint lent. De bent van-e igazán? Mihez képest?
Egy másik kép is foglalkoztat. Emil barátommal néztünk egy filmkomédiát. A film egyik epizódjának a kellékei: Egy tér tele turistákkal, egy felhőkarcoló föl-le mozgó kamerával, és egy férfi, a főszereplő.   A kamera megmutatja a lenti nyüzsgést. Emberek mindenütt. Majd elindul felfelé: Mire felér, a tömeg hangyamód viselkedik. Tömörülő-ritkuló mozgásuk látszik. Majd megszólal a főszereplő: Nézzék, ott az a sok ember. Egymást tapossák. Mit emberek, hangyááák, MIKRÓBÁÁÁÁK! De én, de ÉN, de ÉÉÉÉN… és ekkor a kamera már lefelé mozog – szédült tempóban. Még látszik a handabandázó ember, amint gesztikulál, majd már csak a hangja hallatszik. De éééén, de ééén.
Aztán az is elillan a semmibe.
Így vagyunk mindnyájan. Egyedülállóan értékes istenteremtmények, de azért legyünk észnél. Azt hiszem Avilai Sz. Teréz szembesült egy jelenés alkalmával a hanggal. Én (Jézus) vagyok minden, te semmi vagy. Persze jól kell érteni. Hozzá képest mintegy semmi. Kezdetben volt az Ige, minden általa lett, ami lett. Mi pedig nélküle semmit se tehetünk. Egyszerre igaz. Hangyák, mikróbák vagyunk, de saját történetünk főszereplői is egyben.
Szíves miheztártásunk végett írom le, mert nem árt, ha tudjuk.        
    

Hosszas életemben már sok mindent tapasztaltam. Korunk egyik rákfenéjéről már 1948-ban beszámolt szörnyű regényében Orwell. A kínzókamráiról elhíresült szeretetminisztérium talán elég tisztán mutatja az újbeszél hazug cinizmusát. Ennek mai megfelelője a politikailag korrekt beszéd, amely természetesen politikai okokból kifolyólag éppen olyan hazug, mint amit Orwell elénk tárt.
Ennek a PC.-halandzsának nem szabad bedőlnünk, nem szabad lepaktálni vele. Van nekünk alapvetően tisztességes nyelvünk, alapvetően tisztességes követendő példánk, aki elénk élte az Istennek tetsző utat. Krisztusnak hívják, követőit keresztényeknek.
Annak van igaza, aki szerint az életben egyedül a szeretetnek van értelme. Alighanem a megvalósításához az üdvös szegénység vezet. Aki nem pénzben gondolkodik, hanem valós értékekben, azt nem lehet megvenni kilóra. Annak nem célja az üres meggazdagodás, de célja a szolgálat, a figyelmesség, az empátia, a jóindulatú, másokra is figyelő életvitel.
Ezerévek óta ki van ez találva. Nekünk csak bele kell állni a Kinyilatkoztatás keretei adta főáramba, és lerázni magunkról a PC bagolyhuhogását.
Miért hagynánk veszni drágakövünket, a Biblia tanítását ócska álokoskodásokért.
Szeretem Gárdonyit. Az Egri csillagokban adja Dobó szájába: Nem kell nekünk a török szabadság, jó nekünk a magyar is.
Ez motoz bennem, amikor felfogom: Nem kell nekünk a PC szirénhangja, jó nekünk a Kinyilatkoztatásé.
Életünk nagyon hamar átsuhan a világban. Beszállunk, magunkhoz térünk, térülünk-fordulunk, s már vége is. Nem hiszed?
Nemde tegnap volt Újév, ma meg már márciust írunk. Két hónap sutty, elszállt.
Meghallgattam a Váli – Szabó. T. Anna beszélgetést. Sok mindenről esett szó közöttük, többek közt arról, hogy mindenki szeretne valamilyen nyomot hagyni maga után a világban. Ez emberileg érthető.
De ha már…
Azt hiszem, hogy a legfontosabb, hogy a szeretet nyomait hagyjuk magunk után a földön. Akkor elfogadható lesz teljesítményünk. A pénz éhenkórászait pedig joggal sajnálhatjuk. A föníciaiak által feltalált eszközt céllá tették, és ez a cél teljesen hamis.          

Már ez a naptár se a régi, mondtam Újév napján.
Már ezek az öregek se a régiek – mondta Fr. Nagy Ernő SJ.
Már a szemem se a régi – toldanám hozzá, és igazam is lenne, de a sor sajnos nagyon hosszan folytatható.
Már a szemed se a régi? – kérdezheted. Akkor új? De akkor meg miért nem látsz úgy mint régen?
A füled se a régi? Mai füleddel miért nem hallsz úgy  mint a régivel?
Lábad se a régi?  Mai lábaddal miért nem szaladsz úgy, mint régen. (Erre kivételesen tudom a logikus választ. Az az oka, hogy már a szívem se a régi.) Mai szívem megöregedett, s bár verdes rendesen, de hol van már a régi terhelhetősége! Kap egy kis ritmusserkentőt, hogy ki ne essen a ritmusból, és kap mellé egy bétablokkolót, hogy fel ne horgadjon egy izgalmas eseményen.
Azt írtam, hogy folytathatnám a sort hosszasan, hiszen csak csontból több mint 200 különböztethető meg bennünk. Nem folytatom, mert en bloc érzem, hogy olyannyira régi vagyok, hogy már egyáltalán nem vagyok a régi.
Nagyon is mai vagyok új kihívásokkal, új feladatokkal, új egészségi állapottal.
Holnap egy szívemhez közel álló társaságban kellene megjelennem, de úgy látszik, nincs módom eldönteni, hogy ott leszek-e vagy sem.
Ha az van megírva a nagykönyvben, hogy ott legyek, akkor ennek kézzelfogható jeleit kell produkálnom.
Influenzámból feltápászkodni: azaz
nincs hőemelkedés,
nincs hasmars,
nincs szédülés,
nincs fejbőröm irritációja,
nincs orrdugulás.
Ha nem áll össze a kép, a legnagyobb bánatomra távol kell tartanom magamat szeretett barátaimtól. Gyógyulásomra rendelkezésemre áll
az antibiotikum,
az algoflex,
az enterol,
a szokásos nyolc féle pirula és
az egész éjszaka.  
Ha megújulok, jó.
Ha csak később, az tán kevésbé jó.

1. Amikor még a rendszergazda gyógyító tekintetet vetett időszakonként szerkesztőségi számítógépemre, akkor tőle hallottam néhány alkalommal: Amikor egy program frissítést ajánl, ő rendszerint hárítja, mert általános tapasztalata, hogy változtatásokkal hibák is keletkeznek a csaknem áttekinthetetlen rendszerben, és időbe telik, mire valamennyi zavaró tényezőt kiküszöbölik. Ő megpróbálja kivárni ezt az időt, s csak késleltetve frissít. Volt neki igazsága.
2. Amikor magas vérnyomással jó két éve kórházba kerültem, karácsonyi időben, érthető, hogy terheléses cukrom magasabb volt a szokottnál. Mivel Magyarországban határeset a 11-es érték, szőrös doktorom szívesen magyarázta kollégáinak, hogy nekem már kialakult diabéteszem van, ezért szedjem csak a Merckformint. És hazajöttem. Itthon már nem igazán fürödtünk az édességekben, de az alkalmi határesetet 11+nak minősítették. Telt múlt az idő. Reggel este bekaptam az anticukrinettát, s egy idő múlva mindkét kezem ujjai viszketni kezdtek. Mit viszketni. Megjelenetek rajta sűrű apró fájdalmas göbök (csalánkiütés). Olthatatlan vágyat éreztem, hogy ezeket felnyissam, és így szabaduljak mérgező tartalmuktól. Ám a helyzet nem javult, hanem egyre rosszabbá vált. Én meg azon kezdtem töprengeni, hogy 73 évig miért nem voltak rajtam ezek a terjedő viszketegséget okozó göbök. S felötlött, hogy abban a körben érdemes keresni, ami új eseménynek számít életemben. Így akadtam rá, hogy utoljára a Merckformint kezdtem el szedni, és azóta lett rosszabb és rosszabb a helyzet. No, hát abbahagytam, mert megállapítottam magamnak, hogy alkalmi terheléses értékem 11–, és nem 11+. Felismerésemben volt igazságom. Elmúltak a göbök, alábbhagyott a viszketés, igaz hogy hónapok elteltével. Ennyi idő kellett a tisztuláshoz.
3. Néhány hete megírtam, hogy egy tolató autó hangjához hasonló hangot hallok süketülő fülemmel, s ugyanezt hallja felségem, és menyem is, amikor itt van. Gyanakodtam hamis huzatra, ami valahol rést talál és sípolni kezd, Tücsi elektromos készülék vagy vezeték problémájára gondolt. Mind úgy hallottuk, hogy nem a mi szintünkön szól a hangicsálás. Nem jöttünk rá sokáig az okára. Egyszer felötlött bennem a régi és új kérdése. Miért nem sípolt semmi régen, miért sípol valami mostanság. Aha. Mert valami nem volt régen, most meg van. Körülnéztem, és egy szépen formált kerek faliórán állt meg a tekintetem. Szép dizájnú elektromos óra: made in Vietnam, az IKEÁ-ból. Székre álltam és közelről hallgattam. Hát ő az. De miért ad ki hangot? Azt vettem észre, hogy a másodpercmutató súrolja a plexi fedlapot, s az muzsikál halkan, de kitartóan. Éjjel és nappal. Innen gyors a változás. Fedlap le, mutató beljebb gyötörve, és azóta csend van. Bár lelki füleimmel még mindig hallom a sivító hangocskát, ha nagyon akarom.
De nem akarom.                    

Ma nehéz megszólalnom, mert újfent egy órás interjút hallgattam-néztem. Ezúttal Szabó T. Anna és Váli Dezső nyilatkoztak életútjuk egy-egy kiragadott, mert talán jelentősebb részéről.
Amit mondtak, hiteles volt,
amit mondtak, humoros volt,
amit mondtak, feltárulkozó volt a maga valóságában.
Még hallgattam volna őket – kifáradásig.
Két tehetséges ember, aki a tehetségéből származó értékekkel eredményesen sáfárkodik. Emlékezéseik során csak úgy röpködtek a hírességek nevei, József Attilától Pilinszkyig, Weörestől Ottlikig, hogy az ember csak kapkodta a fejét.
Nos, veretes gondolataik után a befogadó lecsitul, s megpróbálja magába építeni a hallottakból azt, amik neki szólnak.
Magam nem tudok hasonló életművet felmutatni, hacsak azt nem, hogy hőemelkedés mellett egy megkevert rejtvényt összeraktam, miközben két db 15 betűs és két db 5 betűs feladványhoz elmulasztottak meghatározást adni. Lehet, hogy azt szeretem ebben a lapban, hogy magát a rejtvényt is nekem kell kitalálnom, nemcsak megoldanom?
***
Mindenesetre suszter marad a kaptafánál, mint rendőr a gumibotnál, és tovább szövöm, talán minden elégséges ok nélkül, a posztomat. Úgy kötögetem naponta, mint 30 éve a nők a Teréz anyának szánt fáslit. Egyre csak nő, nőttön nő.
Ha papírra vetettem volna, most  bizton amiatt szűkülnék, hogy bezzeg ha a világhálón lehetne hozzáférni, mekkora sikere volna. De mivel egyenesen az internetre készül, azon elmélkedhetek, hogy egy szerverhiba lenullázhatja tizennégy év termését, és még csak nem is vehetem zokon. Lehet, hogy ki kellene találnom, hogyan lehet a legkevesebb ráfordítással mégis papírra mentve is megőrizni azt a korképet, ami tollam alatt született ennyi év után.  Nincs annak jelentősége, hogy hogyan néztem saját korunkra saját székemben ültömből?
Ki tudja.
Nemrég olvastam és megidéztem Prokop Péter egyik könyvét.
Azóta az antikváriumok bombáznak Prokop-köteteikkel.
Lehet, hogy kötélnek kellene állnom? Hiszen kedvelem.
Máris túl sok a kérdés, és a rájuk adandó válaszom a levegőben lóg. Egyelőre nem tudom mintegy magaslabdát, lecsapni őket. Először is magamhoz kellene térnem, mielőtt bármit lépnék.
Nagyapám azt mondta feleségének, Hedvignek estéledvén: Bevettem a porokat.
Istenem.
Hol van már a tavalyi hó?
Hol vannak már a garabolyok?
Hol vannak már a porok?
Minden gyógyszer darabonként lüszterfóliába van adjusztálva.
Nyomkodhatom őket naponta. Másrészt hiába van fent minden adat róluk a hálón, mindegyik dobozhoz részletező, a protokollnak megfelelő leírást mellékelnek.
Mind ezek papírdobozban leledzenek, amit újabban még le is ragasztanak, hogy garantálják az eredetiségüket.
Minap valaki felvetette, hogy ezek a csomagolások teljesen fölöslegesek, csak a cirkusz van velük, és mind a szemétre kerülnek.     
Tanúsíthatom, hogy így van.
Legyen akkor ez szombatra előzetes. 

Egy jóképű és fiatal neurológusnő szerint négy fontos dolog kell a boldogsághoz.
1. Tisztázni, hogy miért is lehetne hálát adni Istennek?
2. A negatív érzelmek kifejezése, néven nevezése.
3. Döntéshozás a jobb felé. Nem kell maximálisra tenni a lécet.
4. Napi négyszeri érintés.
Hetvennégy felé szembetűnik nekem, hogy a neurológus szép fiatal nő.
Ez bennem negatív érzelmeket támaszt-e vajon?
Irigy vagyok-e miatta?
Ha igen, ki kell fejeznem, néven kell neveznem.
Egészséges döntések hozatala.
Az ember minden döntéséről azt hiszi, hogy pozitív döntés volt. Persze ez nem igaz. Félelmeink visszatarthatnak attól, hogy bármilyen döntést hozzunk. Még akkor is így van ez, ha tudjuk, hogy egy meghozott rossz döntés még mindig jobb, mint egy bármilyen meg nem hozott döntés.
A napi négyszeri érintéssel egyet lehet érteni, még akkor is, ha tudomásul kell venni, hogy ez magányosan élők, özvegyek, szinglik esetében nem is olyan egyszerű.
Az első fontos dolog viszont mindig nyitott lehetőség. Istennek hálát adni.
Már pusztán azért is, hogy képesek vagyunk erre.
Azért, mert önmagukra reflektálni képes személyek vagyunk.   
***
Influenza áldozatai lettünk. Azért felkerestem a bevásárlóközpontot. Bár korábban tagadtam, hogy a rejtvényújsághoz erősen kötődnék, de belátom, tévedtem. Megorrontottam, hogy már kapható az új szám. Megvettem, s ha már, nekiláttam a szokásos eljárásnak. Ahol a rejtvénysziget nem a megszokott kockától indul, azt a megfejtéseknél ellenőriztem, s a kérdéses kimaradó négyzeteket az ábra bal felső sarkában kiikszeltem. Ez arra jó, hogy ne kelljen még a rendhagyó dolgok miatt sokkal nagyobb munkát végeznem. Elég a szokásos. Ezeket tollal merem fejteni. Olykor átfirkálom a bötveket… na és!
Másodjára áttekintem a hasznosítható poénokat illetően.
Megtörtént.
Majd a szokásos sorrendben állok a fejtéshez. (Még mindig megy, és ez jó.)
A mostani számban 3 poént találtam, amit szívesen megosztok.
***
Nem értem, borzalmasan lassan telik az idő az iskolai órák alatt. Megnézem az órám: 9.30. Megnézem egy félóra múlva: 9.35.
***
Az új főnök ellenőrzi a céget. A sarokban meglát egy unatkozó fiatalembert. Rögtön fölmegy a pumpa, odamegy hozzá.
- Mennyi a maga fizetése?
- Nyolcvanezer forint.
- Fogja, itt a nyolcvanezer, és többé meg ne lássam itt!
A fiú engedelmesen elveszi a pénzt és távozik.
Ekkor egy ezrest lóbálva jön az egyik beosztott:
- Elnézést, főnök, nem látta a pizzás fiút?
***
- Jegyeket, bérleteket kérem felmutatni!
- Egyik sincs!
- Megbírságolom, és azonnal hagyja el a járművet!
- Rendben van, de akkor ki vezeti tovább a buszt?

Amikor én még kissrác voltam, a tél kopogott, a kifli ropogott, a zsemle úgyszintén.
Telt-múlt az idő, egyszer valamikor úgy az ezredforduló környékén a sarki péktől vettem zsemléket. Tetszetősen mosolyogtak, csupán a fajsúlyuk nem tetszett, és méltán nem. Olyanok voltak, mint a felfújt lufik. Egy csomó héj, a belük szinte sehol. Azóta aztán nem csak a sarki pék gyártja ezeket a gabonaléggömböket, hanem mindenféle pékségek.
Nemcsak azért szeretnék kifli-kiflit és zsemle-zsemlét enni, hogy visszarepüljek ifjúkoromba, hanem azért is, mert nagyságrenddel ízletesebbek voltak. Mondom, miért.
Frissen ropogósak voltak, az ember szájában elindult az emésztésük a keményítőoldó enzimjeink hatására.  Ezek az enzimek ma is megvannak, de a zsemlék kiröhögik. Azért sem oldódnak. Gumiszerű masszává aljasulnak, amit percekig forgathatunk lenyelésük előtt, s akkor se azért, mert emésztésük elkezdődött, hanem egyszerűen elunjuk ottani tartózkodásukat.
Nem véletlenül tette szóvá Besenyő Pista bácsi, hogy gyenge a pékáruk minősége, mert hát neki is feltűnt. Számának nagy sikere lett, de nem lett jobb tőle a péksütemény.
Mivel a mai idevágó élményem feledhető, utánanéztem, hogy mik is kerülnek a lisztbe. Ami kell bele: liszt kovász, só és víz. A szerző 22 félét sorol ezek mellett. 
Amit közülük felismertem, ilyen a nátrium-karbonát, magyarul szóda. Amit nem ismertem fel, az minden képzeletemet felülmúlta: L-cisztein. Kínából hozzák, emberi haj savval feloldva. Kenyéradalék. Remélem, hogy nem igaz, hanem rémhír.
De ha igaz, ha nem, a zsemlefogyasztás során úgy érzem, mintha papírt rágnék abban a reményben, hogy lesz jobb is.
Általában nem lesz jobb.
***
Azért sokkal jobb hírem is van.
R. unoka beszélni tanul.
- Bocsi, bocsi taaaaka – mondja s énekeli.
Biztatjuk.
- Nagyon jó. Mondd: Inni. Mondja: Inni.
- Nagyon jó. Mondd: enni. Mondja: nyam-nyamm.
S kitart mellette. 

Prokop Péter sérvműtétje kapcsán számol be élményeiről.
-Orvosom beutalómra kollégám adatait gépelte szórakozottan. Mondom franciskánus barátomnak: Mehetsz, el ne utasítsd a kiváló alkalmat. Rendbe hozzák hasalji részlegeidet. Ő röhög, nem kap jószívű ajánlatomon. Az egészségesek pöknek a beteg pajtás kínálatára.
- Holtunkig pillanatról pillanatra haldokolunk.
- Jólesik, hogy fehérruhás ápolók bekísérnek a késelő orvosok karmai közé. A levágandó ökör is hiszékenyebben lépdel a vágóhídra, ha nevelő gazdája vezeti kötőféken.
- Feküdj be néhány napra egy kórházi szobába, hogy saját bőrödön is érezd a világból ki nem iktatható nyomorúságokat. Böjti magadba szállásnál többet ér, 30 napos kikapcsolódásoknak absztrakt voltuk miatt nem mérhető hozzá erejük.
- Sebészek: Gyerekjáték, észre se veszi, míg húsát vagdaljuk, estére már a maga lábán mehet az illemhelyre.
- Itt nem vagyok se pap, se festő, se író, csak egy halandó a gyógyulást várók közül. A kardinálisnak se használ, ha műtőasztalon fekszik, hogy „sua eminenciázzák”.
- Különféle stádiumban heverő sorstársaim furcsállják firkáló kedvű bogaraimat.
- A folyosón cerberusként őrködik a takarítónő partvissal és fölmosóronggyal a kezében.
- Most tolják be a műtős ágyon az imént megoperáltat. Hörög, még nem ébredt föl. Egyszer csak mozogni kezd. Sóhajt. Még egyet, jóízűen. Kezét simogatják, majd elhagyják a szobát, sietnek hivatalaik után.
- Semmi közünk nem volt egymáshoz. Most elszedelődzködik. Magára maradva nekem kínálja az itt hagyott csemegéjét. Jólesik neki, ha valamit adhat.
- Gyerekek, kiált be reggel és este az ápolónő, tegyétek be a hőmérőt! Sosem esett vidámítóbban a hasonló biztatás, habár mind a négyen túl vagyunk már a hatvanon.
- Mellettem békés talján monologizál: Nem hiszem, hogy van odaát. A koporsóban minden befejeződik… Felesége elment, hiányzik neki. Sóvárgását kihasználom: Nem örülne a viszontlátásnak? Belenyugszik, hogy többé ne lássa? Isten nem lehet olyan irgalmatlan, hogy ez a különös vágy a semmibe semmisüljön.
- Bekukkant a kórházi lelkész. Egy tartja csak a karját, a többieknek nincs természetfeletti igényük. Bambán hemperegnek, fordulnak ellenkező oldalukra. Az egyik a pokolba kívánja: Miért nem dolgozik hasznosat, menne el szénbányába!
- Milyen jó, hogy nem tudják, hogy én is a csuhások közé tartozom.
- Operációra öltöztetik a mára kiválasztottat. Ujjas, hátul nyitott, pertlivel összeköthető zöld papírruhát adnak rá. Fanyarul tűri a koma. Fontos, hogy elöl takarja a szeméremrészeit, míg az ápolópribékek sietnek vele a folyosón a liftig.
- Szomszédomnak gumicsővezetéket szereltek a testére. Fölkelhet, mozoghat, ha vonszolja magával az állványt. Rabok járnak így a lábukra bilincselt ólomgolyóval.
Úgy ír, hogy „ott vagyok”.
Hasonló tapasztalataim bőven voltak magamnak is.