Mickey webnaplója

Egy ártatlan kisgyerek apjára, anyjára teljes bizalommal tekint.
Ösztönei azt súgják, hogy mellettük biztonságban tudhatja magát.
Tőlük várja élete kiteljesedését.
Egy felnőtt gyerek hasonlóképpen érez: ezt tapasztaltam autóvezetés közben.
Tapasztaltam, hogy mellettem nyugodtan ülnek: biztonságban érzik magukat.
De a nagyival is megtapasztaltuk mindketten nyaralások alkalmával.
Saját gyermekeink többször kifejtették, hogy a három generáció közösen eltöltött nyaralásakor az a pihentető, hogy mi, a legidősebb generáció biztosítjuk a nyugodt kikapcsolódásuk esélyét.
Nem nekik kell dönteni, hogy mi legyen a kaja, miből mennyit kell vásárolni, milyen készletek vannak fogytán, mit játsszanak a gyerekek a nagy kertben.
Strandolás közben pedig mindig akad elég felnőtt, aki a gyermektársadalmon tartja tekintetét, lehetővé téve a többiek zavartalan kikapcsolódását.
És mi, nagyszülők?
A mi dolgunkat az könnyíti meg, hogy az ember istenfüggő.  
Az irgalmas szeretetisten gondunkat viseli.
Úgy vesz körbe bennünket, mint az éltető levegő.
Az ő szeretetparancsa egyszerű és mindent átölelő.
Nem kell tartanunk semmitől, mert „többet érünk mi a verebeknél: egy szál hajunk sem esik le az ő tudta nélkül”.
Másképp kifejezve tenyerén hordoz bennünket.
Még másképpen, benne élünk, mozgunk és vagyunk.
És ez nagyon-nagyon méltó az emberhez.            

Bartókban hordom a hegedűmet, Debussykén előkapom, ha kell, és Mozart-anilag helyesnek is tartom ezt. Néha kicsit Telemann a tököm a világgal, Haydn utáltam is, főleg hogy télen Kurtág a nappalok, de Erkel ismerni, hogy nem rossz enni meg nem Rossini, csak néha túl sok Byrd húznak le az emberről. Na de jobb, ha én sem Chopinkodom többet, te se kotKodály folyton! Ezt az egészet nagydobra Verdi nem fogom Bizet-n.
(Lackfitól loptam)
A csomag Telemann törékeny cuccokkal!
Ne tessék odaVerdi!
A postás Csajkovszkij sajna alkohoLiszt.
Muszáj sietni, a nyitvatartási idők Kurtág.
A főposta egy hatalmas Kodály,
ahonnan mérgesen Penderecki.
Csak úgy Schütz a dühtől.
Na Purcell, interneten is lehet csomagot Haendelni.
Berakod a Kocsárba, azt kész.
(szintén Lackfi)
Persze prózai előzményei voltak már: 
Operában:  Io sonoMascagni, mascagni. 
Éppen azt nem szabad itt: mászkányi. 
Io sono Puccini. 
Puccúnyi se szabad.
Mon te verdi: Rágyújthatok?
---
Most kilóra lehet a CD-ket venni. 
Akkor kérek egy fél kiló Lisztet
***
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy történet, elég hosszú, amelybe városnevek voltak beleszőve. Pl. Szabadka itt most dohányozni? A legnagyobb sajnálatomra nem találtam meg.
Helyette kiegészítem posztomat néhány magyar településnévvel, „angolra” ferdítve.
Szarvas – Very Bad Iron
Hévíz – Hey Water
Kölked – Your Naughty Child
Visznek – They Take You Away
Baja – His Problem
Rákos – Very Sick
Szeged – Your Nail
Csorna – He Would Steal
Tata – Grandfather
Mogyoród – Your Testicle
Ajka – Her Lips
Tolna – He Would Push You

Tegnap azt írtam, hogy többé nem foglalkozom a párizsi olimpia megnyitójával, nyomorult botrányával. Ma mégis megteszem, mert ugyan kiderült, hogy egy németalföldi festő képét próbálták meg élőképben utánozni, de az is kiderült, hogy az illető festő a maga korában Thetis és Peleus lakodalma címen da Vinci Utolsó vacsora c. képét gyalázta meg, figurázta ki hatalmas botrányt kavarva.
Tehát nincs mentség.
A szervezők azt állítják, hogy nem akartak botrányt kelteni, és nem akartak vallásgyalázást elkövetni. Ha akartak, ha nem, sikerült.
Még annyit megérdemel a téma, hogy egy gyenge bocsika elég kevés elégtételnek.
Ha igaza van Macron elnöknek, miszerint ez Franciaország, akkor meglehetősen szegénységi bizonyítványt állít ki saját országáról.
Szégyen a javából.
***   
Micsoda olimpia ez?
A magyar bokszoló ausztrál ellenfele a hírek szerint pirosra festi körmét, és olykor szoknyát visel. Kovács Richárd jól ellátta a baját.
A magyar kézis férfiak is verték az argentinokat.
***
Olimpia ide, olimpia oda, késő este a Bayern München-Real Madrid meccset néztem meg – újra.
Emlékeim szerint a RMA győzött. Vártam, hogy így legyen. A Bayern vezetett egy nullal. Az egyenlítés csak a 86. percben következett be. Már-már kételkedtem benne, hogy jól emlékeszem a meccs végeredményére.
És lőn.
Bár a Modric gólpasszából született találatot nem adta meg a bíró, de egy újabb találat kiütötte a BM-t.
***
Azért halkan mondom: Nem biztos, hogy ennyit kellene a sportműsorok előtt időznöm.

Napok óta foglalkoztatja a sajtót a párizsi olimpia megnyitóján előtolakodó LMBTQ jelenetsor.
Alighanem utoljára írok róla.
Mint kiderült Macron áll az érdemi szerzők mögött. Ő tolerálta (mi az, hogy) a gender előtérbeállítását, a woke nyomulását. Ehhez elég volt a rendező mellé állítani egy LMTBQ-hívő öltöztető nőt, aki átvette az irányítást a „dobzse”-rendező kezéből. Ez mindent megmagyaráz, mindent a helyére tesz. Felőlünk nézve ez a fajta szemtelenség annak a kifejezése, hogy „mi még ezt is meg merjük csinálni”.
Nem kellett volna, de lelkük rajta.
(Egyébként valóban létezik egy festmény:  jan hermans van bijlert thetis és peleusz. Ám, lényegesen szűkebb körben ismert, mint L. da Vinci képe az Utolsó vacsoráról. Ha nem szándékos a megtévesztés, akkor csak felelőtlenség, mert mindenki az olasz képét gondolja viszontlátni, nem az alig ismert németalföldiét. Ha pedig szándékos, akkor igen durva támadás a jó ízlés ellen.)  
Azért írom, hogy utoljára írok róla, mert többet nem érdemel. Lehet, hogy még ennyit se.
A mi feladatunk nem az ocsmányságokban való turkálás, hanem a szép eszmények, a teremtés szépségének felmutatása. A fénybe kell nézni, nem az árnyékba.
A gonoszságon úrrá lesz a jó, a nyomorult eszmék elmúlnak.
Isten nem hagyja, hogy szép világát végképpen tönkre tegye az alávalóság.  
Távoli asszociációként egy régi Dobos Attila-sláger refrénje visszhangzik bennem:
…De hogyha eljössz hozzám,
kis szobámba betör a fény.
Felejtem azt, hogy lakosztályom kissé szerény.
Nem nézek semmi mást, csak Téged nézlek csupán.
Csak arra kérlek, gyakran jöjj hozzám!
Csak arra kérlek, mindig jöjj hozzám!
Hogy ki az a Te, kitalálható.
De jelképként ki is tágítható: fény, pozitívum, Isten, értékek.
A lakosztály szerénysége pedig felejthető.

Vannak, akik bojkottra szólítanak fel a párizsi olimpia megnyitójának kereszténygyalázó, mások szerint polgárpukkasztó epizódjai miatt. Igen sokan L. da Vinci Utolsó vacsora c. képének kifigurázását látták megelevenedni egy dionűzoszi kompozícióban. Csaknem mindenki így látta, csupán egyetlen más magyarázattal találkoztam, amely szerint egyáltalán nem ez a kép a jelenet alapja, hanem egy, a görög mitológiából vett másik alkotás. Ha így, ha úgy, sikerült milliókat megbotránkoztatni.
Kudarcoktól hangos az alig kezdődött olimpia.
- Ugye hatalmas zuhé fogadta a megnyitó ünnepség résztvevőit.
- Másnap áramszünet borította sötétségbe a francia fővárost. A képeken annyi látszik, hogy a Montmartre-i Jézus Szíve-templom kivilágításán kívül mindenütt a sötétség az úr.
- A 80 md Euróba kerülő folyótisztítás eredménye is kétséges. A triatlonistákat nem engedték a Szajnába edzeni a fertőzésveszély miatt.
- A készültség miatt lezártáka a közterületek jelenetős részét. Így a vendéglátóhelyek gazdái arról panaszkodnak, hogy a nagy világesemény ellenére bevételeik megcsappantak.
Mi jön még? Hiszen épp csak elindult a legnagyobb sportünnep.
- De miféle ünnep az, amelyik zavartalan lebonyolítása érdekében 45 000 rendőrt kell szolgálatba állítani, plusz a katonaság egy részét is.
- Miféle ünnep az, ahol a palesztin olimpikon harci eszközöket ábrázoló mintájú inget viselhet, az izraelieknek meg szigorúan megtiltották, hogy bármiféle ellenséges ingert kiváltó jelkép szerepeljen ruházatukon.  
- Miféle kaotikus valóság az, hogy a szuverenitást, és egyáltalán a nemzetek lététnek jogosságát ellenző globalisták a nemzetek felvonulását szervezik. Ha a nemzetek idejét múlt képződmények, hogy lehet, hogy nemzetállamok sportolói küzdenek meg egymással?
Csupa alig megválaszolható kérdés.
Nem is vállalkozom megfejtésükre.
Ami viszont nagyon érdekes, hogy az elkészült valamennyi érem közepébe az Eiffel-torony vasanyaga került egy hatszög formájában.
    

  

Apáti Bencétől idézem:
Drag queenek, szivárványos propi, a keresztény értékek kifigurázása, meggyalázása – csak néhány mozzanat a tegnap esti megnyitóünnepségről.

Felháborító, hogy az utolsó vacsora körberöhögésétől sem riadtak vissza az alkotók.
Tegnap este, de sajnos hónapok, évek óta szemtanúi lehetünk annak, hogy Európa elveszíti gyökereit, a hagyományait, az értékeit, és csaknem mindenét. Helyette meg majd marad ez?!

Én maradnék a hagyományos, nemzeti, keresztény értékek mellett.
***
Elég furcsa volt órákig látni a nemzetek felvonulását. Ahhoz képest furcsa, hogy az EU globalistaként a nemzetek szuverenitása ellen fordul.
***
Ma nálunk találkozott három generáció. Három nyelven folyt a diskurzus. Magyarul, angolul, franciául. Ráerősítettem hallókészülékemmel.
Azért támadtak értelmezési problémáim.
***
Bl. unoka segített a főzésben, és általában a konyhában.
Én a palacsintagyártásban és elpusztításában.
M. unoka nagyon megörült, amikor elővettük a lejtőt, és a lejtőn legurítható matchboxokat. Gyerekkori élményei ébredtek újra, amikor felnőtt fejjel újra gurítgatta kedvenc modelljeit.     

Visszaemlékezett arra, hogy alig várta, hogy Fr.- o.-ból megérkezzenek. Első dolga volt előhalászni a műanyaglejtőt és a kisautókat. Kedvenc játéka volt. Hozzáteszem, nemcsak neki, hanem még a többi tíz unokának.
Ha elölmaradtak a szanaszét guruló autók, és esetleg a padlón felejtett lego-téglák, elég kellemetlen volt óvatlanul rájuk lépni.
Mi tagadás, ilyesmi is előfordult.  

Ifjúkoromba megyek vissza.
Nem mintha vissza akartam volna emlékezni, de hát tudatalatti világomból ezek a történések merültek fel.
Az első történetet G. mesélte, mert az ő ált. iskolai osztályában történt.
Rajzóra indult, s BG, a rajztanár is elindult, hogy szemrevételezze a Telepes utcai osztály rajzórára való előkészületeit.  
R., aki rendszeresen az autóbusz hátsó sárhányóján közlekedett, tudta, hogy cselekednie kell, mert rajzfelszerelése aztán végképpen nem volt.
Előszedte hát a bicskáját, és az olajos hajópadlóból kihasított egy ecsetszárnak valót. Hajából levágott egy pemzlire valót, és a zsebéből előkotort madzaggal ecsetté varázsolta.
Szerencsére volt a zsebében sörösüvegdugó is, azt kinevezte ecsetes tálnak.
Ezeket kikészítette, majd eliszkolt az utolsó padba.
Két rajztábála alá bújva várta a tanár ítéletét.
Gondolom, nem is maradt el.  
***
Néhány évvvel később egy meghirdetett versenyre kellett felkészülnöm.
Két napom volt arra, hogy elkészítsek valamilyen használati tárgyat.
Teljesen váratlanul ért a kihívás.
Mi nem igazán tartottunk otthon szerszámokat, sem használható alapanyagokat.
Azt találtam ki, hogy egy nem használt, ócska hegedűtok alsó lemezéből készítek pingpongütőt.
Kivágtam a formát, és cdélszerűen kifaragtam két fenyőfát. Ezeket kétoldalról rászögeztem a lemeznyélre.
Az ütő részre pedig düftinanyagot ragasztottam.
Mondanom se kell, nem nyertem meg az ügyességi versenyt, de hát a hozott anyagból ennyi telt.    
Van ennek is vagy 65 éve.
      

Hajnalban sűrű pulzusszámra ébredtem. Aztán csillapodott.
Reggeli után elindultunk a sebészetre T.-vel, mert vélhetően egy fügelevél megsértette az ujját, ami aztán rendesen elgennyesedett.
Egy órán belül sorra került.
Miközben sorára várt, nézem a sorszámát: 363.
Kérdem tőle: Miről nevezetes a 363-as szám?
Kérdésemet meg is válaszoltam.
Alsó tagozatos korunkban tollszárba szorított tollszemmel karcolgattuk a betűket a papírra. Az acél tollszem a 363-as nevet viselte. (A 100-as toll tiltott volt. Túl vastagon fogott, vágott hegye volt.)
Míg üldögéltünk, az jutott eszembe, hogy egy éve összeírtam a „kopásaimat”. Ráfért egy A/4-re. Azóta, nem csökkent, inkább növekedett a kopások száma.*
Pulzusom pl. (ami reggelre beállít a normál tartományba). A változatosság kedvéért most a fejem fáj és a fülem zúg.
Tudom, hidegfront
tudom, erek szűkülete
tudom, telehold
tudom, extra protuberancia
tudom, elhagyott hetvenhét év
tudom, a világ elistentelenedése
Mit ér, ha tudom?
„Tán a tudománynak éljek?
A tudósok mind szegények.
…
Majd elmúlnak a bajok,
én magyar nemes vagyok.”
Na, jó.
Inkább a jót tekintem.
Kellemes szél fújdogál
Csend vesz körül (T. és a fiatalok elmentek az IKEÁba.)
Bátorítón süt a nap
Két légkondicionáló segít a kánikula féken tartásában, ha szükséges.
Mi kell még?
Nyáááár van – nyáááár,
röpke lepke száll virágra, zümmög száz bogár.
Lombos ágon csókot vált az ifjú gerlepár.
Nyár van, nyár van, kakukk szól már a fák közt:
KAKUKK, de szép a nyár.
* Mit lépne a házi orvos, ha elé teregetném a kopások listáját?



 

Kezemben Varga püspök interjúkötetének két példánya (A megtört ostya és a megtört ember). Az egyiket annak idején vettük (2018), a másikat találtam az elvihető könyvek között. Az az érdekes, hogy a találtban öt lapszámra hivatkozás – ceruzás megjegyzés – szerepel. A jelölt helyeken nem találtam marginális megjegzést. Érdekelt, hogy a saját példányomba jegyeztem-e – esetleg ugyanazokat a helyeket. De nem. Szokásom ellenére úgy olvastam el a könyvet, hogy nem piszkáltam bele ceruzával.
Ettől kezdve már csak az a kérdés maradt fenn, hogy egyáltalán olvastam-e valaha?
Ha másra nem is, a keresésre általában alkalmas a blogom. Megnéztem a Varga utalásokatt. Jelentem, olvastam a könyvet. 2018. április 21-én ezt írtam:
Varga L. püspök … nem kevesebbet állít, mint hogy Isten a mi felfogásunk szerint szegény, mert nincs semmije, olyannyira nincs, hogy saját fiát is odaadta értünk. Persze gazdagsága paralel mérhetetlen, hiszen lelkek serege veszi körül és örvendenek egymásnak önkiüresítő szeretettel.
Aztán azon tűnődtem, hogy igaz-e ránk a pszichológusok által emlegetett félpohár víz, ami a pesszimisták szerint félig üres, a derűlátók szerint félig tele van. Ha a képre rávetítem Varga L. gondolatát, oda jutok, hogy a mi poharunk tele van vízzel, legfeljebb, ha ördögfiókák próbálnak benne tempózni, mint a muslicák.     
Ez különösen is érdekes mostanság, amikor a nagyvilág híreinek jelentős része az amerikai, a német, a francia, az olasz, a cseh, a magyar stb. parlamenti választások már-már hisztériába csapó tökéletlenkedéseiről szólnak.   
Olyan fontos ez?
Hiszen hisszük, vagy se, mindnyájan Isten kezében vagyunk, és ez nemcsak a legfontosabb, hanem a legvigasztelibb is. Ő nem kíván kijátszani minket, nem kíván kizsákmányolni minket, nem kíván sarat dobálni ránk, nem kívánja legyőzni akaratunkat, nem kíván megfosztani szabad akaratunktól, nem fondorkodik csúsztatásokkal, provokációkkal, övön aluli ütésekkel, sunyi manőverekkel, rágalmazásokkal, gyanúsítgatásokkal, ellenségképünk terjesztésével stb., stb., csupán szeret, merthogy ez nemcsak egyik attribútuma, hanem ő maga Szeretet.
Akkor most mi vaaan?
***
VD imigyen értetlenkedik mai posztjában:   
Nos, hogy van ez, kérdőjel. „Ő az Úr, aki eldönti a háborúkat. (Jud, 16)
Az úgy van, hogy minden az Ő tervei szerint alakul, egészen a végső kifejletig.

Lois Choksy a Kodály-módszerről: Ugyanezen az egyszerű és mégis összetett módon tanították az óvodásokat is és a Liszt Akadémia haladó hallgatóit. Sosem találkoztam ennyire hatékony tanítási móddal.
…Magyarországon minden a hangtól halad a szimbólum felé; a dallam éneklésétől azoknak a szimbólumoknak a felfedezéséig, amit énekeltek. A Kodály-módszerben a zenei élmény mindig megelőzi az élményhez kapcsolódó szimbólum bevezetését.
…Magyarországon a tanárok megérintik a gyerekeket az osztályban. Szeretettel, bátorítóan. Amerikában általában tilos a gyerekeket megérinteni az osztályban. Ezek kulturális különbségek, nem jó vagy rossz dolgok. Én csak azt mondhatom, hogy nekem jobban teszik a magyarok kultúrája.
***
Szőnyi Erzsébet emlékkönyvben sok ismerős szerepel. Nagy Olivér írja (300. o.): Szőnyi Erzsébet Stabat Mater c. motettáját a Mátyás-templom énekkara adta elő. A szerző mindig kifejező dallamosságban gondolkodott, hajlékonysággal, emelkedettséggel, árnyaltsággal, kis polifóniával dolgozta ki szomorú műveit. A kórus az áldozatvállalást, a krisztusi megváltást jelenítette meg és ehhez elsősorban a vezénylő Tardy László adott ösztönzést. Éles dinamikai különbségekben, a szoprán magasba törő drámai énekében, vagy lágyabban könyörgőbbé válásában is a karmestert követte együttese. Tardy László differenciált dirigálásának a titka és magva mély vallásos érzésében van, és ezzel hat remek együttesére. A két zongoraművész – Hock Bertalan és Áchim Erzsébet – négykezes játékával valóságos nagyzenekari atmoszférát teremtettek és gazdagították a kórus énekét…. Megkoronázta a hangversenyt a befejezésül elhangzott Szőnyi Kánon a 122. zsoltár szövegére. Kívánjatok békét Jeruzsálemnek. Ebben a most készült csodálatos darabban nemcsak a kórusok, de a hallgatóság, a közönség is részt vett az egymást négyszer követő ugyanazon dallam eléneklésével felhangzó összkarban, melyet Tardy László imponáló biztonsággal és szeretettel vezényelt el. (MKTH 1999/ 25-7.o.)
***
SzE külföldi tanítványai révén egyre többen tanulták meg értékelni hazánkat, kultúránkat.
***
Kodály: Akiben van tehetség, köteles azt kiművelni a legfelső fokig, hogy embertársainak mennél nagyobb hasznára legyen. Mert minden ember annyit ér, amennyit embertársainak használni, hazájának szolgálni tud.