Mickey webnaplója

Pro primo: Fürdés után vagyok, leporolván 50 km-nyi sofőrködés útiporát.
Pro secundo: Hogy, hogy nem, Bach Parasztkantátájának az utolsó kórusa zúg a fülemben.  
„Háát menjüünk vár aa vén duudás, a vén, a vén, a vén, a vén, a vén, a vén dudás, a csaapszéék mélyiben.” (Sic!)
dallama: drm rds ltd’ tls d’ lt sl fs mf rdt,l,s, r mfslr dd …
Pro tertio: ma is dínom-dánom esett. G. 80 éves. Csak a közös fotó alapján tudnám összeszámolni, hogy hányan is gyűltünk össze eme ünnepi megemlékezésen. Hencidától Boncidáig folyt a bor, és én csak néztem (sofőr).
No de a gulyás kitűnő volt, a lecsó úgyszintén.
Na és a torták! Kitűnőek voltak.
No meg a hangulatos környezet!
A halacskák a tavacskában, meg a tavi rózsák!!! A kert virágjai.
Az egybesereglett társaságnak minden oka megvolt arra, hogy jól érezze magát. Mindenki fel volt dobva.
Az idő is hozta a formáját. Hol felhős, hol napos kellemes időt fogtunk ki.  
Weöres Sándor verse (Téma és variációk) adja vissza a mai vendégeskedés hangulatát.
„Ma szép nap van, csupa sugárzás, futkosnak a kutyák az árokszélen
és mindenki remekül tölti az időt, még a rabkocsiból is nóta hangzik.”
Meglepő ötlet a háziaktól, hogy az ünnepi torta két gyertyáját, 8 és 0, nekem adták: lévén, hogy két év elteltével esedékes lesz az én születésnapomon. Elfogadtam az ajándékot, de a nyolcast elfordítottam: .
Életem elkezdődött, és a végtelenbe tart. Igaz, hogy közben kicsit meghalok, ám ez már másokkal is előfordult.
Ebben maradtunk.
És most pihi.

Információkba fulladó napjainkat néha megtöri egy-egy ünnepnek számító találkozás.
Egy nagyszülőnek, egy nagypapának nagy öröm találkozni szerethető, cseperedő unokáival.
Látni a kipirult arcocskákat,
az érdeklődő emberkéket,
a játékra csábító kicsiket,
a bújócskát kérő apróságokat,
a minden alkalommal elhangzó kérést: meséljél nagypapa.
És hozzák a könyvet és kinyitják és figyelmesen hallgatják a mesét.
Ez történt ma is, egész nap velünk voltak hárman.
Előkerültek a mikulások, a mesekönyvek, a mesefilmek, és vén fejjel gyermek lettem újra.
Van abban valami végtelen bájosság, hogy egy gyerek kezét a szeme elé teszi, és úgy gondolja, hogy láthatatlanná vált.
Az is kedves, hogy hajamat szorgalmasan dolgozva feldíszítette a legkisebb, majd megmutatta a kézi tükörben. De úgy, hogy ő lássa művét. Úgy vélhette, hogy akkor én is látom a saját fejem búbját.
Mindent összevéve jót játszottunk, pedig nem ma van a gyermeknap.
***
Egy hete próbáltam valamiféle szolfézstudást L.-be sulykolni. Ma rákérdeztem, hogy sikerült a szolfézsvizsga. Azt mondta: ötöst kaptam.
Nem az én érdemem.

Van annak vagy tíz éve, mióta hamisnak hallom stúdiófelvételes, kitűnő zenéket. Idővel rájöttem, hogy a zene torz hallása attól van, hogy a hallásom romlott, éspedig úgy, hogy az egyes frekvenciasávokat kevésbé hallom.
Ez okozza, hogy a felhangokban gazdag zenék hallgatásakor az egyes felhangok erősebben szólalnak meg, mint az alaphangok, és ez káoszt teremt. Nagyon kell figyelnem, hogy megtaláljam a helyes zenei skálát, és meg is maradjon figyelésem ebben a rendben az érzékelés torzsága ellenére.
Mostanában több barátom jutott hozzá hallásjavító készülékhez.
Ma mi is elmentünk időpontra hallásvizsgálatra, ahol a vizsgálat után a készülékek sokféleségét mutatták be.
A vizsgálat azt mutatta, hogy közepes halláskárosodásom van, s ezt kell korrigálni.
A számba jöhető készülékek kétfélék. Az egyik fajta alig látszik, parányi elemmel működik, amit cserélgetni kell. S mivel a fülben leledzik, a belső zajokat, fülzúgást is erősíti.      
A másik hagyományosabb fajta, hálózatról tölthető, nem kell elemcsere, nincs belső zajerősítés, de kicsit látszik a fülcimpám mögött.
Mivel nem ma kell döntenem, hanem csak egy újabb alkalommal, még fontolgatom magamban, melyiket válasszam?
Az elemcserés viszonylag rejtett zajosat, vagy a látszó praktikusabb tölthetőst.
Hajlok az utóbbira. Komfortosabb, és én nem látom, hogy mi van a fülem mögött.
Végül is hetvennyolcadik évemben kerül rám a hallókészülék.
Hátha általa a zenéket újra tisztán fogom hallgatni.
Ami pedig a beszédet illeti, újra hallok mindent, jót is és – sajnos – a rosszat is.    
Egy közhellyel ütöm el a dolgot: Ahány ház, annyi baj legyen!
Sajnos egy másik közhely nem illik ide, pedig nagyon szeretem: Te olyan szamár vagy, mint szódás a lovát.
S ha már…: Mindenütt jó, de legfehérebb a konyhakredenc.
PS.: ...és kommunikálni lehet majd újra velem anélkül, hogy kiabálni kelljen a hozzám szólónak. Néha azt hittem már, hogy  az illető haragszik rám, és azért kiabál.
Nemcsak nekem, nekik is jobb.

Nem mindenki szeret a szavak, nevek eredete megismerésével bíbelődni. Én szeretek. Néhány éve megrendeltem a Földrajzi Nevek Etimológiai Szótárát, és alkalmanként belemerülök a településnevek etimológiájába. Néhány találatot idehozok, azokat, amelyekre ma rákerestem.
Mosonmagyaróvár. A magyar óvár egyértelmű. A moson szláv szó, mocsári jelentésű.
Kimle: szintén szláv – a kő (kameny) szó lapul meg benne.
Máriakálnok: A kálnok szláv szó, sárrét jelentésű, sáros hely
Jánossomorja: Mosonszentjános a helyi templom titulusa, a somorja pedig     Santa Maria jelentésű szláv szó.    
Besancon: (lat: Vesontio, -ves=hegy értelmű
Ráckeve: Rác (szerb) a keve pedig köve értelmű
Metz: egykori kelta törzs (mediomatricus) nevéből
Delaware: De la Warr fr. főnemes neve (a.m.: harcos)
Hodász: hódvadász
Piliscsaba: A pilis kopasz jelentésű, a csaba török eredetű, ajándék jelentéssel. 
***
Mindenki tudja, hogy a fegyvergyárak csak akkor prosperálnak, de akkor nagyon, ha fogy a fegyver, fogy a lőszer. Ám a fegyverek és lőszerek mióta világ a világ, emberéleteket oltanak ki, mégpedig egyre hatékonyabban.  Ennek a profiton kívül az égvilágon semmi haszna sincs. Minek szüljenek az asszonyok, ha halomra lövik gyermekeiket?
Javaslatom logikus. Lőjék szét a tankokat ezrével, de ne ültessenek bele embereket, mert meghalnak. Lőjék le a repülőgépeket, a drónokat, de minden szárnyas eszköz nélkülözze a pilótákat. Miért kell azoknak is meghalni?
Elég, ha a tankok, repülők, drónok, ágyúk stb. megsemmisülnek. Ugyanannyi profitot lehet kaszálni az újabb eszközök termelésével.
De még jobb, ha lőszerek helyett élelmiszer-alapanyagokat termesztenek, ezek is haszonnal eladhatók és garantáltan elhasználódnak, ezért folyamatos termelésükre van szükség.
Eddig ezt nem tudták?

Falu végén van egy ház*
Falu végén, hej idrom-fidrom gálica szikszom van egy ház.
Abban lakik egy asszony, abban lakik, hej idrom-fidrom gálica szikszom egy asszony.
Van annak egy leánya, van annak egy, hej idrom-fidrom gálica szikszom leánya.
Julcsa annak a neve, Julcsa annak, hej idrom-fidrom gálica szikszom a neve.
Sütött Julcsa pogácsát, sütött Julcsa, hej idrom-fidrom gálica szikszom pogácsát.
A Pestának od’adta, a Pestának, hej idrom-fidrom gálica szikszom od’adta .
A Pesta azt megette, a Pesta azt, hej idrom-fidrom gálica szikszom megette.
A hideg is kilelte, a hideg is, hej idrom-fidrom gálica szikszom kilelte.
Eltemették a Pestát, eltemették, hej idrom-fidrom gálica szikszom a Pestát.
A sírjára ráírták, a sírjára, hej idrom-fidrom gálica szikszom ráírták,
hogy
Falu végén van egy ház…
*A piaristák költöttek hozzá latin nyelvű szöveget, és úgy is énekelték a diákok nagy lelkesedéssel. Pl. Habet unam puellam…
***
Hát ez az.
Amíg fiatal az ember, hamar hosszasan elnyúló társas dalolásba kezd. Én is szerettem a tréfás énekeket. Sokszor rögtönöztünk is újabb versszakokat.
Soroljam?
Gumi arábikum. Hol a kincs, remete?
Minden ember ember, …csak a december nem ember… Minden állat guszta… csak a languszta nem guszta.
Gacsaj Pesta meg Kapuszta Sára...
Mátészalka gyászban van, Gacsaj Pesta halva van…
Által mennék a Tiszán, daruszőrű paripán…
De szeretném látni azt a csizmadiát…
Három kalóz Zárába ment…
Nóbel Alfréd, Nóbel Alfréd, Nóbel Alfréd svéd kémikus
Nád a házunk teteje
Fenn a falon…
Felmászott a nyúl a fára
Baj van a részeg tengerésszel
Stb, stb.

Háromnegyedes dolgozat
A magyar írásbeli egyik feladata Karinthy novellájának, (Az olasz fagylaltárus) elemzése. Hogy milyen az elemzés mai divatja, nem tudom.  De azt igen, hogy Karinthy Tanár úr kérem c. munkájában szereplő Skurek Ferenc VI. B. modorában mit kellene írnom.
Ezt:
„Mily csodaszépen látjuk itt ugyebár az egyszerűséget, mellyel az olasz fejére lő a magyarnak lelkesedésében!!... Már ezen is láthatjuk az ellentétet.
Ez Karinthy epikus munkája, mely az egész világ írói között nagy szerepet játszik ennek a gyönyörű aranykalászos nemzetnek dicsőségére!!...
                                                                                   Skurek Ferenc VI. B. oszt. tan.
Ugye nem is olyan nehéz az érettségi.
***
Kedd. Matematika. Megint csak Karinthyt idézem:
„Ápluszbészerámínuszbéegyenlő ánégyzetmínuszbénégyzet.” Ezt fogják kérdezni. Biztosan ezt fogják kérdezni. „Ha nem ezt kérdezik...”
A tanár leül, és maga elé teszi a noteszt. Ránéz. A rossz tanuló görcsösen mondogatja magában: „ápluszbészer…” veszi a tollat. A tanár ránéz.Készült? – mondja a matektanár.
–Készültem.
Ó igen, hogyne készült volna. A halálraítélt is készül: felveszi az utolsó kenetet, és lenyíratja a haját.
–Hát akkor írja.
A rossz tanuló koncentrál..
–Bénégyzetmínuszpluszmínusznégyzetgyökbémínusznégyácészerkétá…
 látja a tételt „éppen úgy, mint akkor éjjel” mikor elaludt mellette, és fogalma se volt róla, mit jelent az egész. Igen, ez az, homályosan sejti, valami másodfokú egyenlet – de hogy mi lesz ebből?”
Hát mi lenne, átcsúszik kettessel.

A FB régóta elvezet a tíz-tizenegy éves múltig, megmutatva évenként az akkor készült fényképeket.
Kölcsey azt írja: „Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?”
Hát nem tudom.
Ha szép képeket látok viszont, örülök, ha pozitív kritikát olvasok, örülök.
De ha a kórházakban készült fotókat nézem, negatív emlékek tolulnak fel bennem.
Nem vonzanak, bár tudomásul veszem, hogy azok az események is életem részei voltak.
Legszívesebben unokáim fotóit szeretem nézegetni. Ám azokat nem böfögi fel a FB, mert személyiségi jogaikat tiszteletben tartva fel se teszem őket közszemlére.
Hogy mit ér mindez?
Nem tudom.
Mindenesetre segítenek élni a képek, mert életünk bizonyos megközelítésben találkozástól találkozásig tart. A találkozások közötti intervallum a várakozás ideje.
Ez utóbbi időszakasz általában a hosszabb.
(A népes család ajándéka, hogy a találkozási alkalmak viszonylag sűrűn követik egymást.)
Tegnap jókedvű anyák napja esett közös ebéddel, fagyizással, sok-sok beszélgetéssel, játékkal.
Ma várakozunk.
Holnap ebédvendégeink érkeznek. Előre láthatólag leszünk kilencen. Újabb alkalom a találkozásra.
Aztán szünet: várakozás.
Vasárnap jubileumi születésnapot ünneplünk.
Utána – mondanom se kell – újabb várakozási időszak következik.
 Nos, hát a várakozások idején jön kapóra a korábbi időkre történő visszaemlékezés, a régi fotók-videók megtekintése.
***
Ma van az irodalom írásbeli. Kíváncsi vagyok, milyen témákat dobtak fel kidolgozásra.

Unokám idegenkedik a szolfézstól. Nincs egyedül. Egyik nagybátyám azzal intézte el a zeneelméletet, hogy „mit nekem itt a szolemifászolátidó”. Nem volt igaza. A zenetudomány és a hangtan rokonok. Ugyanolyan velejárója az emberi természetnek a zene, mint a tánc. Ugyanolyan emberi, mint a képzőművészetek.
Persze tele buktatókkal, megtanulandó szakkifejezésekkel, hangtávolságok felismerésével, néven nevezésével (tiszta kvint, bővített kvart, hangsorok, keresztek és bék), dallamok hallás alapján való leírásával. Szekvenciák, moduláció, ostinato, hangsortípusok, tonika, szubdomináns, domináns. Kézjelekről való olvasás, kottaismeret, eligazodás a ritmusokban, a zenei műformákban, a periódusok felismerése, a kvintkör stb*. Nem is sorolom. Mindez fontos ahhoz, hogy a tanuló eligazodjék a zene birodalmában.
Azt hiszem, hogy izgalmassá lehet úgy is tenni, hogy saját elképzelés alapján kutatásokba kezd a tanítvány.   
Egyszer egy Schriftsellerben megpróbáltam valamit dióhéjban elmondani a zenéről. Egyáltalán a hangról, a longitudinális hullámokról, a hangerőről, a frekvenciákról, az egy- és többszólamúságról.
Aki a kötetet (Idő a művészetben) kapta, elcsodálkozott azon, hogy mennyi mondandót rejt a téma. Pedig csak morzsákat kapott a hangok, hangzások világából.         
Azt hiszem, hogy abban egyet érthetünk, hogy a zene olyan elágazó valami, mint egy fa koronája.  
Nincs eleje, nincs vége, csak áramlás, áradás, mélység és magasság, megfoghatatlan valóság.
Több, mint a hanghullámok rendje.
Könnyű és komoly, ritmusos és dallamos, lassú és gyors, elszomorító és életvidám.
Akinek füle van hozzá, annak megunhatatlan.
Kedves ismerőseim, akik rendszeres zeneelméletet sose tanultak, meglepődtek, hogy lapról olvasom a dalt. Kottát nem ismervén nekik folyamatosan kísérletezniük kellett, hogy rátaláljanak a megfelelő hangokra, ha egy dallamot le akartak játszani zongorán. Na erre kell a dóremifászólátidó.    
***
* A szolfézstanulók a bés előjegyzésű hangsorok sorrendjét egy mondóka megtanulásával megkönnyíthetik maguknak. Figyeljük a szavak elejét.  Mutatják az előjegyzések számát.
1 bé F-eri
2 bé B-őven
3 bé Esz-ik 
4 bé Asz-tal
5 bé Desz-kán,
6 bé Gesz-tenyét.  
Sajnos a keresztes előjegyzéseket illetően nem ismerek mondókát.
Találjátok ki ti.  
G-D-A-E-H-Fisz-Cisz

Az jutott eszembe, hogy semmi se jut eszembe.
Időm pedig behatárolt.
De mielőtt elmegyek, azért ide varázsolok néhány poént, s ha később témára bukkanok, azt is megírom.
Tehát hat poén a tizen sokból.
1. Elveszett a beszélő papagájom. Bárki megtalálja, ne higgyen neki. Hazudik. 
2. Áron bá bulit tart. Este 10 után csöngetnek nála a rendőrök.
– Magukat ki hítta?  
- A szomszédok.
- Jó, akkó menjenek oda!
3. F.: Drágám! Csináljunk magunknak egy jó hétvégét!
F.: Rendben, akkor hétfőn találkozunk.
4. Nincs szerencsém a férfiakkal. Mindig, ha találkozok egy jó pasival, kiderül, hogy nős, vagy én vagyok férjnél.
5. Halálom napjáig viccelek, utána szellemeskedni fogok.
6. – Nem szomorít, hogy az összes haverod nős, de te nem?
- De … elszomorít, de nem tudok rajtuk segíteni.

Huzamosabb idő óta kerestem egy, csak a fejemben létező kórust.
Gondoltam a stílus alapján, hogy Baché, de hogy a 220 kantátájának melyikében találom, vagy egyebütt, azt nem tudtam.
A dallamot kb. 1960-ban hallottam. Egy kórus próbált a mi zenekari próbánk előtt, és azonnal megjegyeztem az általuk élnekelt dalt. Keresési próbálkozásaim azóta rendre kudarcosak maradtak. Pedig szerettem ezt a dallamot. Erősen hasonlított a Paraszt-kantáta hangvételére, de hát nem az. Most, hogy az itthon fellelhető Ének-Zene könyveket lapozgatom, egyszer csak – mit látnak szemeim! – a kérdéses kórusszám kottáját. Menten lefotóztam. Hát persze, hogy a Paraszt-kantáta!
Csak nem az eleje, hanem a zárókórusa.
Kissé meglepett a tempója. Emlékeim szerint valaha lényegesen lassúbb tempóban hallottam.
Mindegy.
A lényeg a lényeg: J. S. Bach, BWV 212. darabjában szerepel, és szép és vidám és könnyed és lelkesítő.
***
Félfüllel a tévéhíradóra figyelek.
Elindult az idei érettségi. (Még mindig nem törölték el, pedig magam is bizakodtam benne 1965-ben.)
Egyelőre az idegen nyelvű oktatásban részt vevők írnak.
Hétfőn jön a magyar írásbeli, s ha nem változtattak a sorrenden, utána lévő napon a matematika.
Azt hiszem, magyarból nem buknék meg. Matekból viszont jó esélyem volna rá.
A valószínűségszámítás sose lett erősségem, a trigonometriára is csak úgy emlékszem, hogy volt benne sinus-tétel. A másodfokú egyenlet képlete még csak menne, de az Karinthy bukott diákjának (Neugebauer) se volt elég az üdvösséghez. 
Azért minden évben elfog a harctéri idegesség, hogy vajon mi az aktuális feladat.
Próbálom elképzelni, hogy mihez kezdenék vele, ha az iskolapadban kellene izzadnom.
Hogy ez mennyire képtelenség, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy el se férnék benne.