Mickey webnaplója

Ha nem változott tegnap este óta semmi, éppen műtik T.-t. Sőt talán már be is fejezték.
Akkor most alszik.
Látogatás 15h-tól.
Odamegyek.
Reggel a misén az jutott eszembe, hogy test és lélek vagyunk.
Azt olvassuk János apostolnál, hogy „a Lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit.” (Jn 6,63)
Assisi Szent Ferenc egyszerűen „szamártestvér”-nek titulálja saját testét.
Arra a felismerésre jöttem rá, hogy testünk rendbetételéért mennyiféle „zaklatást” vállalunk.
Ami eszembe jut: Egyszer – szükség esetén ismételten – alá kell vetnie magát a páciensnek jó néhány vizsgálatnak: házi orvos, labor, röntgen, fogászat, fül-orr-gége, EKG, adott esetben nőgyógyászat, altató orvos, Covid-teszt, operáció, utókezelés, rehabilitáció.
Az én esetemben a műtétet követte 12 befekvéses kemó, (alkalmanként vérvétel, EKG), majd negyedévenként kontroll (+vérvétel), félévenként kolonoszkópia ill., CT.    
Ehhez képest – ha a lelkiismeretünk jelez, hogy ideje volna egy alapos mosakodásnak, nevezzük a bűnbánat szentségének, az ember összekapja magát, gyarlóságait bánva-hátrahagyva, változást ígérve feloldozást kap egy egyszeri megjelenés során.
Jelzés értékű az aránytalanság testünk, ill. lelkünk rendbehozatala között.
A lélek éltet, s valóban. Sok esetben kimutatható az összefüggés: a lélek hanyagolása testi romlást idéz elő. Persze nem mindig, ez csak egy tényező a sok közül.
Mindenesetre, ha a lélek éltet, akkor legalább akkora figyelmet érdemel, mint a test.
A szabadulás pedig lényegesen könnyebb, mint a vizsgálatsorozatok, beavatkozássorozatok, utókezelések stb.
Nincs igazam?
Magamtól is kérdezem.
De.

Araszolás. Húzd meg, ereszd meg, kettőt előre, egyet hátra… Hasonlókat sorolhatnék.
T. tavasszal térdprotézis-műtétre jelentkezett. Kapott egy rakás beutalót a legkülönfélébb vizsgálatokra. Ezekre rendre időpontot kért, elment és papírt szerzett róla, hogy ilyen, olyan, meg amolyan szempontból is alkalmas a beavatkozás elvégeztetésére.
Ám a kórház nem jelentkezett fél évig se. Aztán egy hete kapott egy telefont, hogy ma, (okt. 10-én) megműtenék, de valahogyan a hét során meg kellene ismételnie az előzetes vizsgálatokat.
Isten kegyelméből valahogyan keresztülverte a szükséges vizsgálatokat.
Tegnap már nem vacsorázott, reggel már nem reggelizett, jókor bejelentkezett a kórházba. (Vele mentem.)
Aztán fel az osztályra. Ott kapott egy mindenfélék iránt érdeklődő kérdőívsorozatot. Kilenc A/4-es papír kitöltésével faggatták, s tájékoztatták. Becsületesen végig kellett olvasnia, aláírnia, és tájékoztatást adnia.
Megtörtént.
Aztán Covid-teszt, aztán vérvétel, aztán röntgen, aztán altató orvos, aztán karjának preparálása, aztán infúzió, aztán… Aztán csend.
Az én szereplésem öt órát tartott. Hétkor indultunk, délre értem haza.
Azt írja: Várakozás van, minden a helyén, de nincs időpont. (Gondolom a műtétkezdés időpontjára céloz.)
Az irgalmasok kórház „C”- épületében az 1. emeleti 705-ös szobában van. Kiírva: 1705. A fonódó villamossal lehet leggyorsabban odamenni, nekem HÉV-vel vagy kétféle busszal.
14 órakor itt tartunk.
Várunk, mert megakadt a tű a lemezen.. Újabb hírem nincsen.
Várhatóan háromhétig tart a kórházi lét rehabilitációval együtt, amennyiben tényleg megműtik ma.
PS.: A műtét prolongálva holnapra.

T. térdműtétre indul az Irgalmasok kórházába holnap reggel.
Nem is írok ide mást, mint Pietrelcinói Szent Pio imádságát a betegekért:
„Mennyei Atyám, köszönöm, hogy szeretsz. Köszönöm, hogy elküldted a Fiadat, a mi Urunk Jézus Krisztust a világra, hogy megmentsen és megszabadítson minket.
Bízom a hatalmadban és kegyelmedben, amelyek fenntartanak és helyreállítanak.
Szerető Atyám, érints meg most gyógyító kezeddel, mert hiszem, hogy azt akaratod, hogy jól legyek elmémben, testemben, lelkemben és szellememben. Takarj be Fiad, Urunk, Jézus Krisztus legdrágább vérével a fejemtől a talpamig. Vess ki bármit, ami nem kellene, hogy bennem legyen.
Töröld ki az egészségtelen és kóros sejteket! Nyisd ki az elzáródott artériákat vagy vénákat, és építsd fel és pótold a sérült területeket.
Távolíts el minden gyulladást, és tisztíts meg minden fertőzéstől Jézus drága vérének erejével.
Engedd meg, hogy gyógyító szereteted tüze átjárja egész testemet, hogy meggyógyuljon és a beteg területeket teremtsd újjá, hogy a testem úgy működjön, ahogy létrehoztad.
Érintsd meg az elmémet és az érzelmeimet, még a szívem legmélyebb zugait is.
Töltsd be egész lényemet jelenléteddel, szereteteddel, örömöddel és békéddel, és vonj egyre közelebb magadhoz életem minden pillanatában.
Atyám, járjon át engem Szent Lelked, hatalmazz fel, hogy a te munkáidat végezzem, hogy életem dicsőséget és tiszteletet hozzon Szent Nevednek.
Ezt kérem az Úr Jézus Krisztus Nevében. Ámen!
A fordítás  meglehetősen esetleges.
Hát értsd jól! – ahogy szokták mondani.

T. születésnapjának másnapja. Még sokan gratuláltak neki. Telefonon sokáig beszélgettünk É.-val, aki ugye Franciao.-ban él. Lám, mire jó a mobiltelefon, ha jóra használják.  Hosszasan lehet általa csevegni, nem kell a postáról hívni, sem levelezőlapon értekezni vele. (Jut eszembe, hogy valaha létezett a levelező sakkozás. Borítékolták a lépést, aztán várták a postát. Vajon túlélte-e a műfaj az email-korszakot, avagy megszűnt, mint a távirat, mint a bélyeggyűjtés, mint a postafiókok egy része.)
Ma is teljesebb volt a létszámunk, míg Zs. itt volt velünk. Távoztával a hátsó szoba fogadja magányosan művelt műfajom jelentkezését: Itt szoktam írni, itt szoktam olvasni, ha a nappaliban megy a tévé.
Blanckenstein Miki kapcsán szóba került az a könyv, amit az ő unszolására az 1000-2000. évi jubileumra szerkesztettem, írtam. Volt belőle két példányom, egyet Zs.-nak adtam.
2000. év? Annak is már huszonhárom éve. Rohan az idő! (Tudom: közhely!)
***
Nem ismerem közelebbről a keresztrejtvény-készítés minden összetevőjét. Sejtéseim azért vannak. Az a sejtésem, hogy ma a keresztrejtvényeket zömmel számítógépi programok készítik.
Ugyanis egyre kacifántosabb megfejtendő szavakkal találkozom.
Mire gondolok? Az egyik sor megfejtendői: …Glazer, am. színésznő, utána: …Stignani: olasz mezzoszoprán, utána Superman álneve. Rá merőlegesen megfejtendők: Dalmát üdülőváros, utána: …Gerda színésznő, utána Don Pasquale unokaöccse Donizetti op.-ban.
Én pedig állok, mint szamár a hegyen, mert nem tudom se Glaser, se Stignani, se Superman másik nevét, így nem segítenek megfejteni a dalmát városkát, … Gerda és Don P. unokaöccsének kilétét. Ennyi esetleges tudása alighanem senkinek sincs. Kénytelen vagyok arra gondolni, hogy egy mesterséges agy a világ összes felpakolt szavából képes előhalászni egy éppen megfelelőt arra való tekintet nélkül, hogy egy épkézláb embernek fogalma lehetne ezek összességéről.
Márpedig ha nincs, kénytelen rákeresni a kérdéses szónak a Google-n, szaklexikonokban, vagy választhatja azt a megoldást is, hogy rutinosan a megfejtésekhez lapoz, a füzet végére.
De hát mi ebben a zenebona? Mi ebben a szellemi élvezet?
Semmi.
Ha nem gondolja végig a turpisságot, abba a csapdába eshet, hogy azt gondolja magáról, igen hiányosak az ismeretei.
És ez nem így van. Logikai úton nem lehet kikövetkeztetni, hogy ki kinek a fia-borja. Miért kellene minden celebet névről ismerni?
Eh!!!
Már ezek a rejtvények se a régiek.     

A rózsafüzér királynéja napja.
A nap T. születésnapja jegyében zajlott.
Reggel a mise-intenció érte volt. Két nagy adag fagylalttal köszöntöttük, Zs. egy stólával, M. desszerttel. Mint rendesen, jönnek a gratulációk.
Tücsit Isten éltesse szerettei körében még nagyon sokáig!
Ezek mi volnánk...
Ej, verset kellene írnom, talán ... majd...
Az eseményt árnyalja a tény, hogy kedden műtik a térdét.
***
A palesztin Hamasz megtámadta Izraelt.  Szombatra időzítettek, amely pihenőnap a zsidóknál. Durva támadássorozatot mutat a tévé. Nem lesz ennek jó vége.
***
Napok óta jár a fejemben a huncut latin mondás. Még gimis koromban hallottam:
„Comam uram, miles fiam.”
Ez latinul körülbelül annyit tesz, hogy „elég a hajam, katona leszek”, míg magyarul úgy hangzik, hogy „komám uram, mi lesz, fiam”.
Egy másik is hajaz rá. Si vita mala cesare senat san dita chrump lyra.
Kissé másképp értelmezve: Sivít a malac é-s a résen át sandít a krumplira.
Mára különleges világnap lévén legyen elég ennyi.

Balázs Géza írja blogjában a korrektorokról:
A korrektorok a szövegjavítók. Leginkább a helyesírást javítják, de ha már kezük alatt a szöveg, megmenthetik a szerzőt egyéb nyelvhelyességi, stilisztikai hibától, sőt tárgyi tévedéstől is. Én hálás vagyok nekik… mi lenne, ha nem lennének? … Hol lehet ezt tanulni. Mennyire bölcsészszakma, és mennyire nem. … A korrektorok magányos harcosnak tartják magukat… ha nem lennének, a legtöbb szöveg olvashatatlan lenne, megszűnne az írásbeli kommunikáció és kultúra, és visszamehetnénk az őserdőbe, mármint ott, ahol még van, ahol pedig nincs, ott még rosszabb lenne.
***
Magam is az volnék, botcsinálta korrektor.
Túl néhányszáz könyv javítgatásán és hosszas olvasószerkesztői munkán azt tapasztalom, hogy hajlamos vagyok alapból mindent tüzetesen megvizsgálni és a hibákon fennakadni. Életem az ellenőrzés jegyében telt el.

Ebből következhet, hogy a szép világot kritikus szemmel nézem. Szép, szép, de…   Jó, jó, de… Tetszik hogyne tetszene, de…
Ebből a mókuskerékből nehéz kiszállni, de érdemes.
Már Illetékes elvtárs is megmondta: Elvtársak! Ne mindig csak a rosszat…
A törekvés megvan bennem.
***
Nem tehetek róla, de úgy rühellem az inflációt, mint a kilencvenkilencre végződő árakat.
Hamisság, végtelen hamisság. Nekem mondhatják, hogy az infláció előrelendíti a gazdaságot. Lehet, bár nem biztos. Cui prodest?
Ránézek a kilós cukor árára: 414 ft. Miért jobb ennyiért venni, mint 10,60 ft-ért?
A magyarok lassan mind milliomosnak érezhetik magukat. Csakhogy a millióik ugyanúgy nem érnek sokat, mint az olaszok önámítása, akik líramilliókban kapták egykor a bérüket.
A termékek áraránya a fontos, nem a nullák száma.
Menjünk csak vissza elméletben a régi korok cserekereskedelméhez.
Négy nyílhegy ellenértéke egy dárda, vagy egy tyúk. És nem érdekes semmi egyéb szempont.    Talán a manipulációkat is ellehetetleníti, vagy legalábbis megnehezíti.
Lám a közgazdaságtani zűrzavar is oda lyukad ki: visszamehetnénk az őserdőbe…
 

A 2008 Tihanyi kalendáriumból még sorolok néhány  mondatot, amelyek megmozgattak. Az első kicsit hosszabb lesz.
- Gyurcsány-éra, Balatonszemes, kikötőmegáldás. „Burány Sándor miniszterelnöki államtitkár beszél a hatalmas fejlődésről, s arról, hogy a magyarok milyen szívesen vitorláznak. Suchmann T. a fejlesztési pénzekről, a legalizálásra váró több mint hatvan kikötőről. Én (Korzenszky) elmondom: »Örülök a fejlődésnek, de aggódom a Balaton-parti lakosokért. Mindent meg kellene tenni annak érdekében, hogy élhető legyen a világ mindenki számára, hogy megfizethető legyen az élet, hogy ne néptelenedjenek el az iskolák, ne ürüljenek ki a falvak. Ne az legyen, hogy a tehetősek még tehetősebbekké, a tehetetlenek pedig lehetetlenné váljanak. Ne nőjön tovább a különbség, hanem csökkenjen a szegények és gazdagok között. Még arról is beszélek, hogy a szél hol jobbról, hol balról fúj. De nem a szélirány határozza meg a célt! Tudomásul nem venni, hogy honnan fúj, ostobaság… Ha nincs világos célunk, értelmetlen az élet!«” Ez forradalmi tett volt 2006 szeptemberében. Máshol megjegyzi: „Bátor szót szólni, ehhez nem kell elmenni a pápuák földjére.”
Milyen igaz ez ma is!
- Erdőkürt: 1965-ben búcsúszónok, ünnepi ebéd. A helyiek megjegyzése az ebéd második fogása után: „Nem hittük volna, hogy ilyen hitvány pápocskót küldenek nekünk. Ázt gondoltuk, áz jön, áki távvaly vót…”
Szeretem az ízes tájszólásokat!
- Bp, Demszky-éra: „Katasztrofális Budapest forgalmi helyzete” – írja a perjel.
Ma mit írna a karigeri-féle karók láttán?
- „Nyomasztó az álmom. Nincs meg a fehér autó. Keresem mindenütt. Rohanok föl és alá, mélygarázsok emeletein, hosszú utcákon, kereszteződésekben, alagútban: nincs… Kimerülten ébredek.”
Mintha én írnám. Hányszor bolyongtam én is álmomban elkallódott autómért és anélkül ismerős tájékozódási támpontot keresve.
***
A szimpatikus olasz mester, Marco Rossi a labdarúgó válogatott olasz edzője magyar állampolgár lett. Örülünk örömének!

A könyvmegállóhoz zarándokolván elhoztam a 2008-as Tihanyi kalendáriumot. Gazdag irodalmi és fotós anyag van felsorakoztatva kb. 260 oldalon. Nem térek ki a részletekre, de arra igen, hogy a perjel, Korzenszky Richárd naplóját élvezettel olvastam. Ismerős helyeket sorol, ismerős személyeket nevez meg, ismerős politikai – ma már történelmi – eseményeket sorol. Életek, halálok, ünnepségek, rendezvények, idézetek leírásai követik egymást.  
Nem mohóskodhatok, minden érdekes szöveget egy poszt nem képes befogadni. Néhányat azért idemásolok.
- A perjel egyik érdekes kitétele: „A hiba ott van, hogy abszolutizáljuk azt, ami relatív, és relativizáljuk azt, ami abszolút.” Igen. Fordítva ülünk a lovon.
- Kuklay Antal Köröm plébánosa módszerét említi: „Hetente el kell hagyni a falut, havonta a megyét, évente az országot, hogy az ember egy kis faluban ki tudja bírni az életet.” Még nem laktam kis faluban.
Gorove Laci a házasoknak hasonló szériát javall: „A párok töltsenek egymással kettesben heti néhány órát, havonta egy napot, évente egy hetet.” 
- A perjel megkérte Szokolay Sándort, hogy írjon neki egy fugaszerű művet a Jézus-ima szövegére: „Uram, Jézus Krisztus, Isten fia, könyörülj rajtam, bűnösön!”
Egyik korábbi posztomban említettem, hogy a Jézus-ima megszólalt bennem. Nem fúgaszerűen, hanem csak egy szólamban, amit el lehet szolmizálni akár. Meglepett a gondolat hasonlósága.  
- „Isten – írja – nem adok-veszek viszonyban áll az emberrel, nem kényszeríthetem szólásra. Ő szólít meg engem, s készen kell lennem, hogy meghalljam őt a csendben.”
- Továbbá azt tartja a Szent István-napi ünnepről: „Ha tőlem függne, nem szentmisével kapcsolódna egybe a körmenet. A mise a »beavatottak« közösségi alkalma, nem pedig protokoll esemény.”
- Tetszik véleménynyilvánítása a megépült völgyhídról: „Lehet, hogy technikai szempontból igazi bravúr, de ha pár kilométerrel távolabb építették volna föl, lehet, hogy nem került volna ilyen sokba, nem kellett volna annyi hatalmas pillért emelni, és nem vált volna jelentéktelenné a köröshegyi két templom.” 
***
Természetesen minden elismerésem a két magyar kutatóé, a Nobel-díjban részesült Karikó Kataliné, és Krausz Ferencé.
***
T. térdműtét előtt áll. Ha minden rendben történik, kedden, 10-én műtik. Reménykedünk a beavatkozás sikerében.

A tegnapi posztomat törölte az erre felbérelt társaság. Hogy miért? Igazán csak találgathatok. Sorolom a tegnapi témákat: születésnapi rokonlátogatások, az ufo-jelenség kritikája, egy Bárdos Lajos-motetta szövegének idézése. Utóbbi: „Azt hirdeti, a nap, azt hirdeti a hold, azt hirdeti a csillag, felhő, virág, szivárvány és pacsirtadal”, hogy Istentől jön az áldás és minden szépség.
Nos, vagy harminc éve a Rádió kuratóriumában vettem részt. Ott említette valaki, hogy a rádió archívumából törölték az összes Bárdos Lajos-felvételt. Szép – mondhatom. Mintha ismétlődne a történelem.
Igaz, hogy a pun háború is azzal ért véget, hogy a rómaiak lerombolták Karthágót, majd a helyét felsózták. Utóbb szétesett maga a Római Birodalom.
Khm, a történelem folyton ismétli önmagát.
Azért megismétlem a tegnapi posztot, mert azt írja a cenzor, hogy lehet, hogy átállítódott a láthatóság szűk rétegre.
***
Azt hirdeti a …
Elmúltak a rokonlátogatós napok, el az utazások, elfogyott a torta, el a mákosrétes, azaz visszatértünk a rendes kerékvágásba.
De van-e kerékvágás – esetleg taposómalom.
Lényegesen kevesebbet fotóztam útközben, mint szoktam. És a vendégségben is csak keveset. Elmondtam volna mindent a korábban lőtt képekkel?
Kifogytam volna a témákból?
Lehetetlen.
Nem is tudom az okát az átmeneti pangásnak.
***
Kora reggel a fb-on láttam egy állítólagos ufót. Egy halvány kör, amelynek az alsó peremén pontszerű erős fény látszott. Hogy valójában mit fényképezett le, aki ufót akart látni a jelenségben, nem tudom.
Viszont reggel a templom virágaira néztem, amelyek az ambó előtt díszelegetek. Nem volt különösebb a felhozatal, mégis a teremtés egyedülálló gazdagságára nyitotta a szememet.
Az a valóság, hogy élettelenből élőt a teremtés kezdete óta senki fiának-lányának nem sikerült előteremteni. Az orrom előtt viruló növények formagazdagsága, biokémiai léte, felépítésének erőssége, tartóssága, színeinek tobzódása sokkal bonyolultabb szisztéma, mint egy esetleges nyavalyás ufo.
Mit nekem ufo, mikor sokkal csodálatosabb a valóság. Sokkal gazdagabb, sokkal bonyolultabb, sokkal zseniálisabb.
Olyan csúcsteljesítmény, amely állandóan arról üzen, aki elképzelte, kitalálta, megteremtette, létben tartja, újjá teremti, pallérozza, Salamonnál is ékesebb ruhába öltözteti és nekünk adja, hogy gyönyörködjünk bennük.
Végig is kíséri életünket az első leszakított ibolyától kezdve a végső búcsú koszorújáig.
„Azt hirdeti, a nap, azt hirdeti a hold, azt hirdeti a csillag, felhő, virág, szivárvány és pacsirtadal”, hogy Istentől jön az áldás és minden szépség. Folyamatosan záporozza ránk az élőkön keresztül üzenetét, hogy akinek füle van, hallja meg, akinek szeme van, lássa meg a teremtés hatalmas tényét, valóságát.  

Ma nem az erkélyen üldögélve, hanem a vonaton üldögélve töltöttük az időt, hogy aztán meg Piliscsabán üldögélve ünnepeljenek utólag engem, előlegben T.-t, hogy hát Isten éltessen minket!
Zömmel karosszékben üldögéltünk, majd az ünnepi ebédnél, (volt mákos rétes és sok egyéb finomság).
A fiúk fociztak, több ízben a piros lapot is kockáztatva.
M. megerősített egy zsanért a faházikó ajtaján.
Én bújócskáztam.
Úgy elbújtam, hogy a lánykák az udvart körbezsongták azzal a szöveggel: „Piroskabátos nagypapa, hová bújtál el?”
A garázsukba bújtam.
Nem tudom, M. kit sajnált meg, az unokákat, hogy nem találnak, vagy engem, hogy ne unatkozzam tovább remek búvóhelyemen, mindenesetre az infoátadás megtörtént, s a lányok példás gyorsasággal rám akadtak.
L. eltrombitálta korábbi és újabb darabját. Ügyesen fúj a fiú.  
D. kirakta a számítógépén születésnapi köszöntőnket. Jó fej.
Így üldögéltük, álldogáltuk végig a napot, nem úgy mint tegnap, amikor Salgótarjánt céloztuk meg, hogy kamara jelleggel (Gá-Mi-Il-Ág-Zo-Ka-Da) ünnepeljük a két-három érintettet.  
Miután közöltem, hogy már a világon semmire nincs szükségem a jó társaságon kívül, két kezemben hoztam haza az ajándékokat.
Ma utolért egy email, miszerint az egyik még ott maradt.
Nem is baj, írtam vissza, így az élvezetek ideje kitolódik, amíg utol nem ér az az ajándék is.   
Érdekesen alakult az oda-vissza vezető út. Az M3-on persze lehet haladni a hatvani leágazásig. Onnan a 21-es út is kétszer kétsávos. Lehetne is rendesen nyomulni rajta, de hát a kb. 50 km-es szakaszon tizenkét körforgalom töri meg a felvett tempót. Visszafelé ugyanennyi.
Márpedig 24 db még gombócból is sok.