Mickey webnaplója

Hosszú önéletírása magával ragad. Hogy emlékezhet egy ember mindenfélére ilyen részletességgel? Talán naplót vezetett. Írásainak vannak szimpatikus és antipatikus részei. A szimpatikusokból merítek, pl. abból, amit az átmeneti témaszegénységről és az írók munkatempójáról ír.
„Hosszú napokig ültem a könyvtárban  és sétáltam a kertben ötletre vadászva, de semmi sem jutott az eszembe. Végül felhagytam a gyötrődéssel, csatlakoztam Timhez, és megismerkedtem néhány szomszédunkkal. Gyakran gondoltam rá, hogy ezek a szomszédok jó anyagot szolgáltatnának novellák írásához…” (418. o.)
Nagyon érdekes, hogy az eredetiségre csakugyan nincs alkalmazható tipp.
Az ihlet vagy jön, vagy nem. Egy téma vagy érdekesnek mutatkozik, vagy nem.
…és az írói módszerek:
 „John Steinbeck reggel dolgozott, és naponta átlagosan kétezer szót írt le.
Lion Feuchtwanger is kétezer szót diktált le, amiből kb. hatszáz szó maradt meg.
Sommerset Maugham napi négyszáz szót remekelt.
H. G. Wells napi ezerszavas átlaggal dolgozott.
Georges Simenon hajnali ötkor kelt, megfőzte kávéját, odaült az íróasztalához, és gondolkozás közben egy teniszlabda nagyságú aranygolyót görgetett.
Én magam (Chaplin) ezer szót diktálok naponta, amiből átlag háromszáz marad meg.”  419. o.
Kiegészítem saját ismereteimmel.
Czakó Gábor szerint azt írás gyakorlati mesterség. Szerinte tréningként napi egy flekk megírása kötelező. Ez évente ez egy kötetre rúgó írásanyag.
Hemingwayről nem tudom, hogy hány szót írt, de fama est, hogy az Öreg halász és a tenger c. kisregényének minden betűjéért fizettek. Ha jól emlékszem egy dollárt.
Joseph Ratzinger bíboros nem számlálta a szavak számát. Gyorsírással készítette a kéziratait. Mint ismeretes, csaknem nyomdakész minőségben.
***
Még ideírom Chaplin megfogalmazását a művészetről: „A művészet a mesteri technikához járuló érzelmi többlet.” 425. o.
Az biztos, hogy  a mesterségbeli tudás kevés. Hiányzik belőle a lélek, az élmény – formalizmussá lesz.
 Váli D. is hozzáteszi a magáét: „A mestermű egy villám fényénél megmutatja Isten köpenye szegélyét.”

Elgondolkoztató sorait idézem meg az alábbiakban.
- Valaha hangos sikere volt a Most mutasd meg c. tévényilvánosság előtti játéknak. Nem gondoltam, hogy sokkal korábban is játszották. Szótagrejtvénynek nevezték.  Pl. a Fairbanks szót játszották el a fare, ill. banks szavak jelentésének a megformálásával. 279. o.
- Lovaglásra bírják, de nem szereti a műfajt. Ilyet még nem olvastam: „Szerintem a világ túlzásba viszi a ló iránti rajongást: mert a ló aljas, rosszindulatú és gyengeelméjű dög.” Ez Ch. alapos melléfogása, mégis jót mulattam kifakadásán.  209. o.
- A szakmájához viszont nagyon ért: az érzelem vagy inkább az értelem közelítsen a témához? Véleményem szerint … az emelvény, a proszcénium, a vörös függöny, a hatásos építkezés az érzelemre hat. ..Csehov jól tudta ezt, de tudta Molnár és sok más drámaíró is. 269. o. Nyilván az is tetszik itt nekem, hogy újra egy magyart említ. Ami igaz, igaz, fapofával nem lehet egy szerepet eljátszani, legfeljebb egy fapofáét.
- „Rájöttem, hogy kiválónak tartott emberek – ha a közelükbe kerülünk – éppoly gyarlók, mint mi többiek. A vagyon és a hírnév arra is megtanított, hogy ellökjem magamtól a kard, sétapálca és a lovaglóostor jelvényét, mert ezek a pökhendiség jelképei…” 287. o. Hát igen, az úrhatnámság sokakat megszédít.
- Mosolygó tizennégy éves fiatal lány fényképét láttam egyszer egy sírkövön Franciaország déli részén. A fénykép alá egyetlen szót véstek: »Pourquoi?« …hiábavaló keresni rá a választ. 309. o.
- „A hit minden gondolatunk előfutárja. Hit nélkül sohase jött volna létre feltevés, elmélet, tudomány vagy matematika. Szerintem a hit tudatunk kiterjesztése… A hit tagadása önmagunk visszautasítása.” 310. o. Az én felfogásom hasonló. A hit megelőzi, felülmúlja, meghaladja a tudást. Amit a tudás még nem ért meg, hittel ellehet fogadni igaznak.
- „A nevetés úgy hiszem, tagadó magatartás: nevetnünk kell tehetetlenségünkön a természet erőivel szemben – mert másképp megőrülnénk.” 324. o. Így, vagy úgy, a rekeszizom megremegtetése jó hatással van a szívizmokra. Mintegy megmasszírozza őket.  

Aztán este a Sodrás utcában elbúcsúztam.
Aztán nem jött még a feleségem.
Aztán kimentem a Pasaréti térre.
Aztán megláttam, hogy a feleség már a kapuban áll.
Aztán nem találtam a téren parkoló autónkat.
Aztán nyugtalanított, hogy biztosan ellopták.
Aztán keresésére indultam eredménytelenül.
Aztán a feleségemet se láttam sehol.
Aztán beszéltem emberekkel, hátha tudnak valamit.
Aztán egyikük azt mondta, hogy rossz helyen parkolhattam, s elvitték.
Aztán elindultam vissza a térre, hátha hagytak papírt, hogy hova szállították az éjjel.
Aztán mivel sok idő eltelt, mobilon akartam értesíteni feleségemet.
Aztán láttam, hogy üres az akku helye.
Aztán megtaláltam a télikabátom bélésében az akkut.
Aztán megpróbáltam kihalászni valahogyan.
Aztán felébredtem.
Aztán már nem volt kedvem visszaaludni.
Aztán az autónk a fenyőfa alatt parkol, rálátni az ablakból.
Aztán a gonosz álmok fussanak, és minden éji képzelet...
***
A teljesség kedvéért megidézem néhány helyén a Chaplin-kötetet.
Van ilyen, Hajjaj! G. B. Shaw-tól hozza: „Eltérek a tárgytól, mint minden sértett ember.” 92. o.
Parvenü: „...egy hölgy húszezer dollárt adományozott a vöröskeresztnek, pusztán azért, hogy a roppant fényűző vacsorán mellettem ülhessen.”  224. o.
Adolph Zukorról jegyzi meg: „Önöknek - mondta magyaros hanghordozással - minden joguk megvan arra, hogy erőfeszítésük meghozza a gyümölcsét, mert önök művészek! 235. o.
***
A végére leleményem: „Az a különbség a sör és a bor között, hogy van borsodi sör, de nincs sörsodi bor. 
Az a különbség a szög és a bögre között, hogy a szögre lehet bögrét akasztani, de a bögre nem lehet szöget akasztani.

Szeretem az életrajzokat, az életinterjúkat és az önéletrajzokat olvasni tanulságosságuk folytán. Említhetném a Kairosz sok-sok kötetkéből álló sorozatát, vagy a főpásztorok sorozatot. De örömmel olvastam az Apám Renoir c. munkát, Borsos Miklós köteteit, Louis Armstrong életét, Gauguinét, Bernáth Aurélét, H.de Toulouse-Lautrec-ét, Vincent van Gogh-ét, megannyi híres, meggyötört, befutott és be nem futott ember történetét.
Most éppen Charlie Chaplinét.
Önmaga ír önmagáról.
Ami érdekes, hogy éppoly nyomorból indult, mint van Gogh, csak vele ellentétben hatalmas karriert futott be életében. Ez a teljesítmény a festőnek nem sikerült csak halála után, miként Csontvárynak is.
Egyiknek sikerül, a másiknak kevéssé.
Szenvedélyes életükben talán az a közös, hogy egyéni tehetségük kibontakoztatása elöl mindenféle akadályt elgördítettek. Vállalták a szenvedést, a koplalást, a szegényes ruházatot, a földönfutást akár, de bíztak benne, hogy értékességük előbb-utóbb nyilvánvalóvá lesz.
Amikor gyengén tanuló gyerekről hallok, próbálom magamban megfogalmazni: épp olyan értékes, mint a konvergens jó tanuló, csak valami lefojtja benne a felszabadulni kívánó karizmát, tehetséget.
Nagy szerencséje van annak a fiatalnak, aki jó szemű mecénásra talál, aki felismeri a gyerekben szunnyadó egyedülálló képességeket, és segítő kezet nyújt neki, ha kell, mentőövet, hogy segítse tehetsége kibontakoztatásában.
Az ilyen ember gyémántcsiszoló mesterhez hasonlatos, aki köszörűjével csillogóvá faragja a nyers drágakövet.
Még meg kell jegyeznem, hogy mindenki értékes, csakhogy mindenki másképpen az.
A művészet abban áll, hogy sikerül-e valakinek a varázslat, a tudást, a virtuozitást vagy akármiféle értékességet a felszínre hozni.
Ez elsősorban a szülők felelőssége, de mindenki másé is, akinek csak szeme, türelme, okossága van meglátni a gyerekben a különlegest, és biztatásával, okos dicséretével előmozdítani, hogy az ifjonc megtalálja azt az utat, amelyre teremtve van.       
Chaplin gyerekként éhezett, egyedülálló anyja nevelte, koldusszegény volt, hogy aztán a filmvilágban ő legyen a császár és milliomos.  

Az országos meteorológiai intézet jelenthetné, hogy ma mindenféle idő lesz. Na, nem az, amit tetszik akarni, hanem amilyet a déli, északi, nyugati és keleti szél ideteremt. Nyugodt napnak nézhetünk elé, ha eltekintünk attól, hogy bárhol, bármikor villámáradások keletkezhetnek,
ha eltekintünk attól, hogy földcsuszamlásokat okozhat a lezúduló csapadék,
ha eltekintünk attól, hogy sorompóként meredezhet az útra merőlegesen kidőlt fa autózásunk során,  ha attól is eltekintünk, hogy tojás nagyságú jégdarabok landolhatnak az autók tetején, szélvédőjén,
ha eltekintünk attól, hogy  az orkánerejű szél lesodorhatja a cserepeket a háztetőkről, s megölhet.
Óhatatlanul megszólal bennünk Adamis Anna szövege, Presser Gábor dala, miszerint szerencsés esetben mi is lehetünk szenilisek. Íme, az előzőkre hajazó szövegrészlet:
Ha nem esik egy tégla a fejedre,
ha nem nyelsz le egy szálkát se keresztbe,
ha nem fekszel le keresztbe az úttesten,
ha nem megy rajtad éppen át az úthenger se még -
Mi is leszünk szenilisek,
óh, mi is leszünk szenilisek…
Tegnap pl.esőben indultunk Piliscsabára. Ott szemergő esőt találtunk, sűrű felhővonulásokkal, majd többször kisütött a nap, és szélcsend volt olyankor, amikor éppen nem fújt a szél.
Ma reggelre áthűtött az éjszaka támasztott huzat, olyannyira, hogy kánikulához idomított öltözetünkben (rövidujjú ing) fáztunk, és útközben be kellett kapcsolni az autó fűtését néhány percre.
Azonban felhő egy szál sincs az égen (ebben a pillanatban). De a változó irányú szél akármikor felhőket és esőt zúdíthat ránk.
Csak remélhetjük, hogy megóv az Ég mindenféle szélsőség okozta kalamajkától.  
A szárazföld ezen a nyáron már nem az, hanem tűz meg víz.
Az erdőtüzek és az áradások a világ legkülönfélébb helyein rongálnak, megpróbálnak, erőfeszítésekre sarkallnak és hatalmas károkat okoznak.
Nincs érzékünk hozzá, amely felfogná, hogy közben miféle áldásokat is hoznak a megújult földnek.
***
: )
Tűzkár,
Vízkár,
Oszkár,
Párttitkár

Ma házon kívül és Piliscsabán belül leledztünk.  Mondanom se kell, rokonlátogatáson. Mivel a nap elszaladt, és különösebb dologról nincs okom beszámolni, viszont Lackfi János ritka gondolatgazdag versével találkoztam a közelmúltban, posztként az ő versével rukkolok elő. A FB-ra felteszek néhány friss kerti fotót, és egy sajátos zenei csemegét. The Shadows: The Little B. A doboknál Brian B.
Lackfi János:
Hol voltam, amíg nem voltam?
 te szereteted szólított elő a semmiből,
parancsoltad, hogy legyek, és lettem,
parancsoltad, hogy genetikai láncolatom
keveredjen el a mindenség kábelrengetegében,
és megtörtént, addig futott a kód a szerteágazó
családfán, míg le nem pottyantam a létezés
futószalagjáról. S mivel nagyanyám kizsarolta,
hát megkereszteltek engem, s bár tudatlan
voltam egészen a te útjaid felől, te számon
tartottad a velem kötött szövetséget,
az a kis szentelt víz, mely a fejemre fröccsent,
úgy láncolt veled össze, mint mennyei vérség
köteléke. Üzentél napfény izzította lombokban,
sehonnan sem kellett volna tudnom, hogy ott vagy,
hiszen senki sem okított engem hittanra,
egyedül te kerested velem a kapcsolatot,
aki a teremtés kezdetén mesterséges
légzést adtál nekem, saját leheleteddel
elevenítettél meg, aligha van ennél
természetesebb légzés. Keringetted
bennem a vért, és szívem kalapácsával
csilingeltetted minden másodperc üllőjét,
minden útkereszten értem feszült fel fiad,
s én templomokat rajzoltam, bár alig értettem,
ki lakik ott, és lejártam a fogadalmi kereszthez
kamaszként, zuhogó esőben beszélgetni
életemről, amit talált tárgynak hittem,
azzal, aki értem adta az életét.
Rám találtál, vagy inkább hagytad,
hogy rád találjak, s ezzel egyben magamra is,
mint mikor felnőtt bújócskázik a gyerekkel.
Szép lassan hámozni kezdtél, mint a hagymát,
egyenként szabadítasz meg függéseim
és pótcselekvéseim rétegeitől,
és egyre beljebb vonzol jelenlétedbe,
a szeretet puha kötelékeivel
megígérted, hogy keserűségeimet
édességgé változtatod, hogy betegeimet
meggyógyítod, hogy elvetett igéidet kizöldíted,
szórjam csak nyugodtan, hogy szétszórt
gyermekeimre gondot viselsz, hogy testvéreket
pecázol nekem a FÖLD nevű halastóból,
és hűséges voltál ígéreteidben, sokszorozod,
gyarapítod áldásodat, járok benne,
tetőtől talpig forró hóviharban,
szájamba süvítenek az olvadó pelyhek,
mint megtöretett tested édes foszlányai,
alig jutok tőlük szóhoz, ha szólok is,
csak téged szólhatlak immár,
téged a mindenben s benned a mindenséget.
#jóéjtpuszi

Nyelvi csemegék:
Münchhausen báróval mondatja a fordító, hogy „puska nélkül sohase rándultam ki”. Nemcsak a fordítónak van baja az elváló és az el nem váló igekötőkkel.
TW-nek is, aki azt kérdezte: Nem sültetek még vele szembe?
A szász papnak is, aki tanulta a magyart: Ne galmazzatok rá engem!
A sváb postásnak is: Nem síthető kézbe – mondta. Mire a főnöke:- Na, akkor hatolja ki pu a címet!

***
Azt hiszem, Forró szél volt a jugoszláv sorozatnak a címe, amelynek Surda volt a főszereplője.
Most itt a forró szél. Fúj és fúj – 32 fokos meleget fúj. Az a baj a nagy meleggel, hogy az oxigént keveri ózonnal, amely gáz a nyelvi szamárság (éltető ózondús levegő) ellenére  mérgező. Kánikulában az ózonkoncentráció a besugárzás maximumát (dél) követő néhány óra múlva tapasztalható. A folyamatban az ózonon kívül rendkívül mérgező vegyi anyagok is keletkeznek. A felszínközeli ózonképződést elősegíti a száraz, meleg levegő, az erős napsütés és a nitrogén-oxidok, szénhidrogének, szén-monoxid: a kipufogó gázok magas koncentrációja.   
***
Még befejeztük a vendégek után megmaradt kiflik megevését, a mustáros üveg kiürítését, a majonézes flakonét úgyszintén, no meg két megkezdett üveg bor és két megkezdett üveg lekvár felszámolását végrehajtottuk, de a Cappuccino-pornak is a végére jártam. A meghagyott fél kiló túróból körözött lett (megettük).  A megkezdett őrölt kávé és a Completa éppen kifogyott a vendégjárás végén.
Utóbbit pótoljuk.     
***
Az a bajom a vicceket ígérő könyvekkel, hogy nagyon hígak. Én szeretem a jó poénokat, de hogy hülye az anyós és hogy milyen érdekes a bögyörő, az kevés. Olvasom, olvasom, és nem kapok a viccektől röhögő görcsöt. Pedig türelmes vagyok. Tudom, hogy egy kötetre való jó poént nehéz összevakarni, mégis csekélylem a jó csattanók elmaradását.
Ilyenekkel van tele:  – Ezredes úr! – mondja a sorozáson egy vézna fickó az orvosi vizsgálatot végző, egyenruhás doktornak. – Én annyira rövidlátó vagyok, hogy a hadsereg semmi hasznomat se venné!
– Azt majd én döntöm el! – reccsen a válasz. – Kezdje olvasni a szöveget a tábláról.
– Nem látok semmit se.
– Helyes. A táblán nincs is semmi. Alkalmas.

Miként már tizen évek óta, most is megtörtént. Elmentek. Mármint az utódaink, kicsik és nagyok. Visszaállítottunk velük együtt minden berendezési tárgyat a szokásos helyére. Alapos porszívózást hajtott végre Fr. mielőtt távoztak. Mi meg felszámoltuk a kajamaradványokat. Volt, amit szívesen, volt, amit a lejárati ideje miatt pusztítottunk el.
A maradék krumplipürét, a parizer-szeleteket, a fagyikat, a császárhúst, a cikóriakávét, a sok cseresznyét, a szalonnát, a sárgabarackot, a görögdinnyeszeleteket, a paradicsomot, három cső főtt kukoricát. 
Annál is inkább fel kellett számolnunk a készletmaradványokat, mert időszerűvé vált a fagyasztó kiürítése jégtelenítés okából.
Megtörtént az óráig tartó művelet.
Már csaknem egyenesbe jöttünk.
Holnapra vár még a tankolás és némi patikaszerek pótlása. 
***
Valóban identitászavarban volnánk? Avagy miért feliratos lassan minden cuccunk.
A bögrém felirata: SCUBALAND, egy horgászbolt neve
A baseball-sapkámé: PETOKAIVNOY, egy csődbe ment finn építőipari cég neve
A kórházi fekvőbetegeké megmosolyognivaló volt: ADIDAS, NIKE, stb. Miközben alig tudtak járni.
D. trikója:  DINO
M.-é: MESHUGAHH
Kulcstartóm: Chevrolet
hordszíjamon FUJIFILM
trikómon: PATAGONIE
Nadrágomon: ARÉNA
Valaha nem volt divat a dolgok telefirkálása. Ellene volnék, de alighanem tehetetlen is ez ügyben.
***
Egyik balatoni fotómon két hangya látszik egymásba kapaszkodva. Ezek az apró jószágok életre-halálra küzdöttek egymással. Előbb az asztalon, majd nyolcvan centiről a kőre leesve folytatták a küzdelmet. Az látszott, hogy a nagyobb jószág egyik lábát a kisebb elkapta, és a nagy hiába próbálta ide-oda csóválni, rángatni ellenfelét, nem tudott a szorításból szabadulni. Hogy végül mit végeztek, nem tudom. Lehet, hogy a nagyobb azóta mankóval szaladgál vagy megadta magát sorsának.
***
Reggel szózat játékot játszva nehezen, de sikerült rájönnöm a megfejtendő ötbetűsre: DIÉTA.
A magyarban ritka a magánhangzótorlódás, ezért nehezen jöttem rá a megoldásra. S mi történt?:
A magyar wordle játékba beírtam az esélytelen szót: DIÉTA.  S mi történt?
Jelez a gép: három betű eltalálva és jó helyen is áll:_IÉ_A. Ilyen nincs, mondom, és mégis van!
Rövid habozás után beírtam: HIÉNA.
Talált.

Éváék szép (kort megért) autója Bp-en elkezdett rosszalkodni. A fura hangokat kiadó kocsival nem célszerű nekivágni a másfél ezer km-es útnak. A héten valahogyan szerelőt kellett találni. Ez a nyár közepén nem is olyan egyszerű.
Akire rábukkantunk, aznap este nyaralni indult.
Elvégezte az autón, amit tudott, de másik ismerős szerelőhöz küldte a derék franciákat.
Amaz pedig még tovább, hogy egy speciális alkatrészt egy adott címen szerezzenek be, s próbálják maguk beilleszteni a motorházba, merthogy már ő is vakációra készül.
Így esett a nagy eset. Éváék programja pedig borult az időhiány miatt.
Engem meglepett a javításokért kifizetett összeg. Őket nem, otthon is legalább ennyibe került volna, de inkább többe. (Persze én el voltam kényeztetve, mert K. Feri rokoni-baráti áron hozta rendbe jó néhányszor a Coltot. Idén még megadta a Kalosnak is az induláshoz szükséges kényeztetéseket. De mivel nyugdíjba vonult, a továbbiakban a szereléseket illetően megszűnt számunkra a jó világ.)
Nos, a Citroën megtáltosodott.
Éváék tegnap délután sikeresen elstartoltak.
Útjukat mobilon figyelemmel kísértük.
Ilyen mobilváltásokra került sor.
- Elindultunk, szia Budapest! 16.00
- Hahó, mindenki, jövőre ugyanitt! 17.04
- Jó utat!!! 17.49
- Ausztriában vagyunk, nemrég integettünk Óvár környékén. 18.09
- Akkor jól haladtok, két óra alatt már odaát vagytok. 18.13
- Bon voyage! 19.12
- Merci 19.30
- Lassan megy le a nap (fotó) 20.42
- Csak így tovább! 21,12
- Ismét átértünk a határon. Vacsinzini kell valahol, aztán 500 km Németország. 21.23
- Még mindig jó időt futottatok. Jó étvágyat és egy kis szusszanást. 21.27
- Gute Appetit, liebe Familie! (+ esti himnusz szövege) Münchenben csak lassan! 22.30  
- Ámen. Franciaországban vagyunk. 2.50
- Tres bien! 3.08
- Megérkeztünk 4.16
- Éljen 4.45
- Hurrá, Istennek legyen hála! Aludjatok egy jót! 4.48
- Deo gratias! 4.50
               

Amennyire realitás a találkozások öröme, ugyanannyira realitás a búcsúzások vibráló kellemetlensége. Nehéz az elszakadás, de normális: valóságként kell vele számolni.
Nyilván benne van az érkezésben az, hogy sértetlenül sikerült eltalálnia a társaságnak hosszas út után hozzánk. A távozás kellemetlensége viszont az összecuccolás fáradságától kezdve hosszas kocsiba zártságot ígér, és a másfélezer kilométer letekerésének elkerülhetetlen fáradalmait. Országokon átívelve célszerű lehetne a repülőút, de a reptérig és a reptértől való közlekedés komplikálja a dolgot. Az autózás a háztól házig történő közlekedést biztosítja, s általában könnyen el lehet helyezni a legszükségesebb dolgokat a kocsi csomagterében. De hát hosszan tart az utazás, és meglehetősen veszélyes is, hiszen az átlagsebesség 100 km/h körül van.
A sofőr elfáradhat, de ki nem hagyhat egyetlen másodpercre sem vezetés közben, mert végzetes baleset lehet a következménye.
Amikor hosszabb útra indulok, sóhajtok egy „Isten nevében”-t. Eddig megúsztuk ép bőrrel.
A jezsuiták példája is vonzó.
Induláskor egy Ave Mariával fordulnak az „Úti Boldogasszony”-hoz, hogy legyen oltalmukra útközben. Ezt teszik immár évszázadok óta, rendjük alapítása óta. A szokást hazahozták Magyarországra.
A negyvenes években Reisz Elemér tartományfőnök, Feszty Masát kérte fel, hogy fessen egy Úti Madonna-képet, hogy a háború utáni nyomorult viszonyok közepette a templomuk előtt elhaladók egy-egy fohásszal égi pátrónájukhoz fordulhassanak. A kép egyik példánya máig megtalálható a Mária utcai templom bejáratától balra.
Magam is élek az ő hagyományukkal, oltalmat kérve, lévén az okozott – akár az elszenvedett – baleset olyan ostoba dolog.
Mindezt azért vetettem képernyőre, mert a franciák ma indultak haza mérföldlépő Citroënjükkel. Isten óvja őket útjuk során, s azt követően is!