Mickey webnaplója

Amennyire realitás a találkozások öröme, ugyanannyira realitás a búcsúzások vibráló kellemetlensége. Nehéz az elszakadás, de normális: valóságként kell vele számolni.
Nyilván benne van az érkezésben az, hogy sértetlenül sikerült eltalálnia a társaságnak hosszas út után hozzánk. A távozás kellemetlensége viszont az összecuccolás fáradságától kezdve hosszas kocsiba zártságot ígér, és a másfélezer kilométer letekerésének elkerülhetetlen fáradalmait. Országokon átívelve célszerű lehetne a repülőút, de a reptérig és a reptértől való közlekedés komplikálja a dolgot. Az autózás a háztól házig történő közlekedést biztosítja, s általában könnyen el lehet helyezni a legszükségesebb dolgokat a kocsi csomagterében. De hát hosszan tart az utazás, és meglehetősen veszélyes is, hiszen az átlagsebesség 100 km/h körül van.
A sofőr elfáradhat, de ki nem hagyhat egyetlen másodpercre sem vezetés közben, mert végzetes baleset lehet a következménye.
Amikor hosszabb útra indulok, sóhajtok egy „Isten nevében”-t. Eddig megúsztuk ép bőrrel.
A jezsuiták példája is vonzó.
Induláskor egy Ave Mariával fordulnak az „Úti Boldogasszony”-hoz, hogy legyen oltalmukra útközben. Ezt teszik immár évszázadok óta, rendjük alapítása óta. A szokást hazahozták Magyarországra.
A negyvenes években Reisz Elemér tartományfőnök, Feszty Masát kérte fel, hogy fessen egy Úti Madonna-képet, hogy a háború utáni nyomorult viszonyok közepette a templomuk előtt elhaladók egy-egy fohásszal égi pátrónájukhoz fordulhassanak. A kép egyik példánya máig megtalálható a Mária utcai templom bejáratától balra.
Magam is élek az ő hagyományukkal, oltalmat kérve, lévén az okozott – akár az elszenvedett – baleset olyan ostoba dolog.
Mindezt azért vetettem képernyőre, mert a franciák ma indultak haza mérföldlépő Citroënjükkel. Isten óvja őket útjuk során, s azt követően is!             

Vén fejemet arra adtam, hogy megismerkedjek olyan alapkönyvekkel, mint pl. a Don Quijote, most pedig a Münchhausen báró kalandjai. Mivel Katinak és Robinak házassági évfordulójuk van, és mivel ugyancsak nekik két agaruk is van, ajándékképpen figyelmükbe ajánlom a regény agaras részletét.
„Önök emlékeznek Zefirette-re, az én feledhetetlen nőstény agaramra. Csodagyorsaságú egy állat volt. Egyszer lóra ülök, de nem vadászni indultam, csak sétalovaglásra. Hát Zefirette hozzám csatlakozik. Eleget biztattam szegényt, hogy maradjon otthon. Neki éppen akkor nagy szüksége lett volna a pihenésre. De nem, állhatatosan mellettem maradt. Egy rendkívül kövér nyulat ver fel az erdőben, s űzi-hajtja árkon-bokron keresztül. Gondoltam magamban: no hiszen mindketten jó időt és alkalmatos állapotot választottatok arra, hogy szaladjatok.
Nem sok ügyet vetettem a dologra. Mintegy félóra múlva szokatlan ugatások, vakkanások ütik meg a fülem dobját. Úgy tetszett, mintha több kutyának - nevezetesen kutyakölyöknek hallottam volna a hangját. Oda nézek, honnan a vakkanások hallatszottak, s hát íme: hat nyulat látok s ugyanannyi agarat. Zefirette ismét karcsú, a vén nyúl szintén karcsúvá lőn, s az öt apró Zefirette teljes hévvel loholt az öt kis nyulacska után.
Ezt önök bizonyára másképpen magyarázzák, mint én. Az én magyarázatom lélektani. Zefirette nyilván szemtanúja volt a menekülő nyúl hirtelen való szaporodásának, s attól tartott, hogy az életre hozott apró nyulak tévútra vezetik őt, s nem foghatja el az öreg nyulat, azért sietett, hogy hasonló számban gondoskodjék üldözőkről. Akik ezt a történetet hallották, nem annyira csodálatosnak, mint kacagtatónak ítélték: én azonban a dolgokat sohasem nézem a nevetséges, hanem a tanulságos oldalukról.
Így például tudom azt a fizikából, hogy a kréta gyakori használat után megkopik, elfogy. Nos, hát hasonló tapasztalatra juttatott engem Zefirette. Körülbelül egy negyedszázadig követett engem minden vadászatomon. A sok lótás-futás sajátságos következményekkel járt nála: mind a négy lába fokozatosan kopott, rövidült - s végre a páratlan szépségű agárból - tacskó lőn. Azok ellen az ostoba mesék ellen, a melyeket ugyancsak Zefirette-ről rosszakaróim elterjesztettek, egyszerűen tiltakozom. Merő nevetség elhinni azt, hogy én Zefirette-nek a farkára lámpást kötöttem, mikor öreg korában megvakult, hogy jobban lásson. Az efféle éretlen, sőt egészen sületlen tréfákat csak abban az esetben volnék hajlandó elhinni, hogy ha tényleg volna valami alapjuk. A dologból annyi igaz, hogy egyszer Zefirette-nek a farkára tényleg kötöttem lámpást, de akkor szegénynek egy kis szembaja volt.”

A hőség rekordokat dönt-döntöget, mintha versenyben állna a normalitással szemben. Nem kellene. Legalább nem kellene ijesztgetni vele a népeket. Inkább tenni ellene, hogy ne így legyen. Már a múlt héten is kánikulát értünk a Balatonnál.
Korábban megjegyeztem, hogy a balatoni forróság azért emberibb, mert ha nagyon akarom, belegázolok a tóba, és kész. Így volt ez idén. Matyi unoka járt el érdekemben. Megkérdezte, hogy szívesen strandolnék-e annak ellenére, hogy „egyre messzebb került a nyaralótól a Balaton”. Mert ha igen, szívesen elvisznek a partra autóval. Azonnal igent mondtam. Ők meg állták a szavukat. Én, aki immár három éve nem léptem a Balaton vizébe, az ő jóvoltukból ötször is velük tartottam lubickolni. Többen örültek neki, mert a hétszemélyes kocsi telt házzal közlekedett. És a kutya melegben nemcsak a második gyerekkorát élő nagypapa, hanem az első gyerekkorukat próbálgató unokák is örültek a gyors helyváltoztatásnak.  
Az elektromos orgona hiánya nem okoz nagy problémát. A belső hallásomban megjelenő dalok mellé odagondolom a kisérő akkordokat is. Érdekes időtöltés az így „megszólaló” zenék „hallgatása”.
Magammal vittem a nyaralásra mindentudó kamerámat. De az derült ki, hogy vagy nem tud mindent, vagy én nem tudok mindent. Elég sok képet ki kellett selejteznem rossz beállítás miatt. Így is 370 kép keletkezett.
Ami látszik: Ha mindig ugyanoda megyünk nyaralni, óhatatlan a képtémák ismétlése. Másrészt tudásban alighanem utolérte a kilós fényképezőgépet a mobilom. Mivel több automatizmus van beleszerkesztve, lehet, hogy többe tud, mint az üvegszemű monstrum.
***
Ismétlés a kánikulai napokra
- Szóval azt állítja, hogy a férje, aki nyomorék, megverte önt?  
- Igen. De amikor vert, még nem volt nyomorék.
***
Kérdi a székely gyerek Áron bától:
- Édesapám, kitő örököltem az eszömöt?
- Biztosan anyádtó, fiam, mer az enyém még megvan.
***
Megnősültem, se inni, se kártyázni, se nőkre nézni nem lehet.
- Nagyon bánkódsz?
- Bánkódni sem lehet.
 

A Zamárdi nyaralás gyorsan véget ért.
Az egész családdal való találkozás szintúgy.
Az első félév is gyorsan véget ért.
A nyugdíjas évek egy pillanatnak tűnnek.
Hetvenhat évem elszelelt.
A jezsuita Őrsy László (102) szerint akármilyen hosszú az életed, visszatekintve egy villanásnak tűnik.
A Zamárdi nyaralás hozott változásokat.
- Tavaly az elektromos orgona ott volt. Most nem találtam.
- Tavaly sok keresztrejtvényt találtam, idén nem.
- Tavaly lehoztam a rádiónkat, idén nem, merthogy a kocsiban van rádió. De mivel mellé hatvan fok meleg is van, nem volt kedvem a rádiózáshoz.
- Tavaly könyvet vittem magammal, idén nem.
- Tavaly csak odafelé vezettem, vissza a Matyi, idén vissza is én vezettem autónkat.
- Tavaly evett a fene a forró M-esen, idén a légkondi feledtette velem a kényelmetlenséget.
***
„Fordított világban élünk – mondja Varga Judit –, ahol bűn az alázat.”
Don Quijote fegyverhordozója hasonlónak láttatja gazdája hóbortjait: „aki a szélmalmot óriásnak nézi, a borbélyt ördögnek, a fehéret feketének, a feketét fehérnek nézi és a parasztasszonyt hercegnőnek”.  
De ide hozhatnám Orwell 1984. c. regényének újbeszél nyelvét, ahol a kínzókamrákkal töltött ház a szeretet minisztériuma stb, stb.
Végül eljutunk a pol. correct* beszédhez, ahol a helyzet hasonlóan alakul.
Igaz, hogy a magyar Szatmári Sándor a Kazohiniában előrevetíti a káoszba taszított szóhasználatot. A behinek az ételt szellemiségnek nevezik, és minden szót kiforgatnak eredeti jelentéséből, sőt olykor  váltanak is, és jaj annak, aki túl hamar vált, vagy nem vált időben, könnyen agyonverődhetik.
Nem kellene a normalitás ellenében dolgozni, mert annak a vége a pusztulás.   
***
*A pol correct beszédről egykori magyartanárom által feltett kérdés ötlik eszembe. Hogy kell érteni azt, hogy „hatóságilag tilos? – tette fel a kérdést. Nem tudtuk helyesen értelmezni. Megmagyarázta. Azt jelenti, hogy hatóságilag tilos, egyébként pedig szabad. Ez munkál bennem, amikor a PC-beszédről hallok. Ad analogiam: A PC-beszéd politikailag korrekt, valójában pedig nem az. 

A ritkábban használt neveket sorra elfelejtem. Látása után két héttel jutott eszembe egy réti virág neve: szagos bükköny.
Így jártam a nyaralás során is, de nem vártam meg, hogy magától felötöljék bennem a név. Rákérdeztem. Na, persze: Mályva. Pedig Weöres Sándor is megénekelte: „Csíja, csicsíja, rózsa, csicsíja, mályva! Hold-lepte úton, csillag-lepte úton két kutya kullog, köves, széles úton. Csíja, csicsíja, rózsa, csicsíja, mályva!...”
A többi élőnek a neve nem esett ki emlékezetemből.
Rövid leltárt adok azokról, amelyeket lefotóztam, és amelyeket nem, de amelyekkel szintén találkoztam a hét során. Akkor sorolom:
mókus
vízisikló
gólya (majdnem belerepült a szélvédőbe az M7-esen)
hattyú (idén nem készült róluk kép)
szentjánosbogár
szöcske
darázs
méhecske
hörcsög (Angéláé)
sirály
fecske
széncinke (nem hagyta magát lefotózni)
kaszáspók
a legkülönfélébb hangyák
pók
agarak
sok-sok szúnyog, légy, bodobács, katica, halacskák, lepkék  stb, stb.
Az állatképeket felteszem a FB-ra.

… legalábbis a nyaralásunknak.
Immár 17 év óta nyaralunk együtt a gyerekeinkkel és a gyerekeink gyerekeivel. Az első közös nyaralás körülményei a maihoz képest felejthetők. Akkor sem szúnyogirtót, sem hosszabbító kábelt nem kaptunk a környéken. (Bár a magyar puma topon volt a korabeli reklám szerint.) Ma már minden van, vagy szinte minden.
Ami azonos az első és a mostani nyaralásban, az a déli part és a hallatlan hőség. De csakúgy, mint akkor, rendelkezésre állt a hűsítő víz. Víz, amely nemcsak hűsít, de az általam kiszorított víz súlyával könnyebbé tesz is a saját súlyomat. Amikor csak tehettem, mentem a strandra. Egykor majdnem a partra nézett a bérelt házikónk, most meg autó vitt ide s oda.
Mentem és fürödtem.
Vízben való mászkálásom során megmentettem a vízbefúlástól egy méhecskét. Amint megszáradt, köszönés nélkül elstartolt. Ha meggondolom, hogy az élethosszuk mindössze három hét, hosszú életet így se garantálhattam neki. Másodjára meg egy szöcskét láttam az életéért kapálózni a vízben. Sikerült élve kihalásznom a napszemüvegemmel. Szárítkozása után elrepült. Hogy elérte-e a partot, vagy sem, nem tudom. Remélem.
Láttam egy vízbe borult vitorlást is. Azt nem én mentettem ki, hanem hozzáértő szakemberek, akik hamar ott teremtek a helyszínen.
Hétközben részt vettünk Kocsi György miséjén. Induláskor megkérdeztem: Még mindig az „öreg” szolgál Zamárdiban? Igen. Ő volt az. Utóbb megtudtam, hogy nálam kilenc évvel fiatalabb az öreg, aki  teológus pap. Immár éppen 25 éve szolgál a településen. Érdekes volt hallani tőle, ahogy imájába foglalta László püspököt, aki viszont a sógorom. Kicsi ez a világ, ahol ki tudja hányadik ágon, de testvér lészen minden ember.
T. jól szervez, sokat is fáradozik, de hogy meddig képes helyt állni, csak a jó Isten tudja. Nem vagyunk már mai gyerekek.
Magam sokat fotóztam, közülük 370 felvételnek kegyelmeztem meg. Rá kell jönnöm, hogy ha ugyanazokat a helyeket keressük fel, akkor igen hasonló képek születnek.
Szép fiatal unokáinkról sok felvétel készült, de hát nem szeretik, ha a FB-ra teszem fotóikat. Én meg respektálom ebbeli kívánságukat. Ide írom inkább: szépek a gyerekek.      
És legyen itt most elég ennyi.

Újraolvastam Erich Kästner ifjúsági regényét (A repülő osztály), benne a Nemdohányzóval és Justus tanár úrral. Benne Martinnal, akinek nem volt pénze hazautazni karácsonyra, de lett: Justus felfedezte a gyerek szomorúságának okát, és megajándékozta 20 márkával.
Mindenki happy a könyv végére.
Én is.
(Kint olvastam a balkonon, mert tűrhetetlen penész szagot árasztott a könyvmegállóból hozott könyv. Nem jöhet be a lakásba.)
Ismerős jelenetek tűntek fel az olvasás során.
Egy dologra azonban rosszul emlékeztem: A Nemdohányzó mellett legelésző tehén neve Eduárd. Én pedig Margarétára emlékeztem. Lehet, hogy más műfordítótól olvastam gyerekként???
Vagy más könyvben hívták a tehenet Margarétának?
Nem sok jelentősége van a dolognak.
Tán csak annyi, hogy a memóriám néha megcsal?
***
Nyári együttlétünkre tervezem az összeszedett mondókáink megosztását.  Gyerekkoromban néhányszáz szamárságot biztos egymásra olvastunk. Kíváncsi vagyok, hogy ma dívik-e még a rímbe szedett mondóka és csúfolódó, vagy egyéb blődli.
***
Még keresztrejtvényt kell beszereznem, mert elég régóta nem forgott ilyen füzet a kezemben. Hátha még képes vagyok összepiszkítani az üresen hagyott négyzeteket.
***
Még meghallgatom a régi slágereket, még jól esik a felismerés, de már nem hoznak lázba a pattogó ritmusok, és a fergeteges dobszólók.

T. új szemüvege 150 000 ft volt kereken. A 17 éves Chevrolet Kalos autó vételára 480 000 ft. Hol itt az arányosság?
Annak idején az egyik kabaréjelenetben Márkus László szétszedett egy fotelt, s közben kereste a titkát: Mi került ebben ez átkozott fotelben hétezer forintba?
Nincs más válasz rá, minthogy a komfort rabszolgáivá lettünk.
Az optikai üzlet inkább palotára, mint boltra hasonlít. Mi meg fizetjük. A használt autó pedig az eltelt évek során sokat vesztett értékéből. De ha belegondolok, hogy mi mindenből áll össze a verda, és miből a szemüveg, mégis csak elképedek.
***
Szeretem Kun Erzsébet (Kunitzer Szonja) humorát és szorgalmát. Szeretem eltökéltségét, amellyel a mi szórakoztatásunkra törekedett.  Nemcsak kvíz-könyveivel, hanem általa összeszedett humoros történetkéivel is. Nemcsak a leghosszabb ismert magyar oda-vissza (nagyjából) értelmes mondatáért: Kis erek mentén láp sík ölén oda van a bánya rabja, jaj, a Baranyában élő Kis Pálnét nem keresik.
Hanem a Derítőszerek c. kötetéért is, amelyek tele vannak különféle poénokkal. Amit sajnálok, talán csak annyi, hogy viccei és történetei orvosi közegben történnek. S ha rajtam múlik, távol tartom magam az eü-s intézményektől, s ha lehet, jeles képviselőitől is. Bocsássanak meg érte!
A vicceket viszont szeretem.
Ezért fel fogok idézni a kötetből néhány nekem tetsző poént. Indításnak ezeket választottam:
- Mi a különbség a láb és a kábítószer között?
- A láb az csak láb, de a kábítószer hasis.  
(Egykori telefonközpontosunk hasonlókkal poénkodott:
– Mi a különbség a vizespohár és a cseléd között?
– Az előbbi csak vizes, az utóbbi viszont lehet Boris.
 – Mi a különbség a kutya és a cseléd között?
– A kutya ugat, a cseléd Maris.
– Mi a különbség a pipa csutorája és a vadászeb között?
– Az egyiknek kecses a szopókája, a másiknak viszont csecsszopó kopókája van.
*
- gyerekszáj: A sztetoszkóp egy olyan cső, amellyel az orvos a beteg mellébe néz a fülével.
*
- Mikor fája sebésznek az operáció?
-Ha őt operálják.
*
- Elmegyek Porshoz.
- Nem Pors a neve, hanem Pschor.
- Tudom. De ha helyesen mondom ki a nevét, elrepül a protézisem.
*
A falusi ember tehenet hajt az úton. A kertje tövében pipál a másik, s megkérdezi:
- Hová viszed azt a tehenet, sógor?
- Az orvoshoz.
- Elapadt a teje?
- Nem a.
- Sánta?
- Nem a.
- Akkor miért viszed az orvoshoz?
- Hát, mert az övé.
*
A rendelőintézetben dolgozók közül a körzeti orvos mindenről tud valamit, a szakorvos egyvalamiről tud mindent, a telefonközpontos mindenről mindent tud. (dr. Dabis László)
„A marketing menedzser majdnem mindenről tud valamit, a szakértő alig valamiről szinte mindent. Szélső esetben a marketinges mindenről tud semmit, s szakértő pedig a semmiről mindent.” (Mick)

A Régi könyvek.hu hirdetését szemlélem: „Új magyar lexikon 3. k. 703 ft”. A nagyalakú kék lexikonsorozat tényleg új volt – évtizedekkel ezelőtt. Mára már azonban…
2007 nyarán Sens-ban járva megvettem a 2008-as Larousse-t. Elcsodálkoztam rajta, hogy fél évvel a tárgyév előtt olvashatom a lexikális adatokat. Az jutott eszembe, hogy a hírneves alakok egy része meg se éri 2008-at, ami pedig pici torzítást jelent, hisz nem él, akiről azt nyomtatták. A vaskos, színes illusztrációkat tartalmazó kötet, amely egykor prófétikusnak tűnhetett, ma már egyáltalán nem az. Az emberiség már nem 7, hanem 8 milliárd fő, a 2007-ben megrajzolt országhatárok azóta itt-ott megváltoztak. A települések lakosságszáma szintén. Így aztán leginkább kordokumentumként hasznosul. Persze a Pitagorasz-tétel változatlanul érvényes ma is.
***
Tegnap  Piliscsabán jártunk. Megfuttattuk a Chevrolet-t, és bekapcsoltuk a kocsi légkondiját. Működik.
Ez jó tapasztalat, mert a rekkenő hőség a küszöbön áll.
Apropó. A rekken/ő szó alapjelentése: hőségtől hevül/fülledt hőséget árasztó. A szóban a reked eredet tapintható. Megreked a meleg, mintegy ránk ül.
***
Szoktam hülyéskedni a nyelvünkkel. Pl. aki festő, az fest. Stimmel.
Na de aki gyarló, az mit csinál?
Gyarol?
***
Kérdezem Bl. unokát. Emlékezel arra, hogy amikor kicsi voltál, Gyenesdiáson nyaraltunk, s te kértél az apró piros gyümölcsből, mondván: - Kérek cseresznyét.  
- De az nem cseresznye, hanem paradicsom - hangzott a válasz.
- Akkor kérek paradicsomot.
Nem emlékezett rá, akkor csak kétéves volt.
***
Kérdezem M. fiút. Emlékezel arra, hogy amikor kiscsoportos óvodás voltál, egy öregúr jött mindennap fiúunokájáért, és az ajtón kimenet mindennap feltette neki a költői kérdést:
- Ki fog köszönni?
A kérdés mindennap válasz nélkül maradt. Unokája soha nem köszönt senkinek.
M. nem emlékezett rá. Hiszen csak három éves volt.