Mickey webnaplója

A késő esti órákban interjút hallgattam, melyet a M. Kat rádió munkatársa a Magyarságkutató Intézet vezető munkatársaival készített. A hosszas beszélgetés lényege:
Tudományos precizitással vizsgálják eleink genetikai kódját. Ezek alapján a következő megállapításokat tetszik:
- Szent László koponyaereklyéje hiteles, génállománya igazolja, hogy III. Bélával rokonságban állt: egyként az Árpád-házi család tagjai.
- A korabeli elit és az alattvalók génállománya azt mutatja, hogy a vezetők és a nép egyaránt azonos nemzet részei. Nem nők elrablása történt, sem katonák erőszakoskodása. Egységes magyarság élt itt egykor.
- Megállapították a markerek vizsgálatával, hogy őseink nem finnugor eredetűek, és nem volt az a fajta honfoglalás, amelyet a tankönyvek hirdetnek, mert őseink hunok, egy legalább 6000 éves kultúra tagjai, akik keletről vándoroltak ide, mégpedig a kínai nagyfal környékéről.
- Hun lovas íjász nemzet vagyunk. Attila és népe.
- Az avarok Korea felől csatlakoztak, és még újabb népsereg jött Árpáddal, de nem idegen földet hódítottak meg, hanem a hunokkal egyívásúként telepedtek le ők is.
- A kapott és ellenőrzött adatok alapján korrigálni kell a magunkról szóló elképzeléseket, a tananyagokat is.
- A kutatások folyamatosan zajlanak, és még sok vizsgálni való pontosíthatja a régi időkről szóló tudásunkat.
- Mindenesetre nem véletlen, hogy a magyar népmesék táltos paripákról szólnak, és szájról szájra terjedtek, adódtak tovább nemzedékről nemzedékre.
- A magyarságkutató Intézet kutatási anyagai megtalálhatók az interneten, ha jól értettem.         

A klímakutatók egy része azt extrapolálja, hogy megsülünk, másik fele meg azt vetíti előre, hogy megfagyunk. Lehet-e hinni az időjáráskutatóknak, vagy egymással homlokegyenest ellentétes megállapításuk csak arra elég, hogy a figyelmünket magukon tartsák, és hogy reszkessünk, mert hamarosan végünk lesz. Meg fogunk sülni, azután meg fogunk fagyni, vagy megfordítva.
A túlvilág elrettentő helye a pokol, ahol pokoli a hőség.
Ezzel szemben a nirvána csak abszolút hideg lehet, ahol nincs mozgás, következésképpen anyag sincs, csak megsemmisülés 0 kelvin fokon.
Szt. Pál sokkal pozitívabb képest fest. Azt írta, hogy „szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik”. (1Kor 2,9) Ennél sokkal többet nem tudunk az „odaátról”.
***
Valószínűségek vannak. Nézzünk néhányat.
Hogy mikor ér véget az orosz-ukrán csatározás? Ki tudja?  Lehet, hogy hamar, de inkább sokára.
Hogy megkapjuk-e az EU-tól nekünk járó hitelt, ki tudja? Ha a lengyelekre gondolok, akkor soha.
Hogy mikor követjük az angol példát (brexit) ki tudja? Lehet, hogy hamar, lehet, hogy nem.
Hogy az EU-nak nevezett sóhivatal mikor omlik össze, ki tudja? Lehet, hogy hamar, lehet, hogy később.
Hogy mikor lesz világbéke, lehet, hogy később, lehet, hogy sose.
***
Olvasom, hogy a Svédországba vándorolt migránsok 85%-a hazament nyaralni a közelmúltban, hogy aztán visszatérjen a befogadó országba további léha életet élni.
Elhunyt pap iratai között bukkant fel egy cédula ezzel a szöveggel: Megyek, megfejni a papot.
Ami kicsiben előfordul, az folyik nagyban is. A megvezetett Európa nyakába zúdították a tömegeket, s a folyamat addig tart, ameddig a földrész el nem sorvad, ki nem vérzik, vagy – és ez eléggé valószínűtlen – fel nem lázad.
Érdemes végiggondolni, hogy kinek az érdeke? (Cui prodest? – kérdezte Seneca.)  
Nb.: Minden feltett kérdésünkre gondviselésszerű választ fogunk kapni a megfelelő időben.

Tegnap és ma rendkívüli dolgok estek.
Megpróbálok beszámolni róluk dióhéjban. M és E csatlakozott egy lelkiséghez. Érdeklődésemre, hogyan találkoztak velük, M elmesélte, hogy egy alkalommal – már vagy egy évtizede – rendelt az Antikvárium.hu-tól nekem egy vicceket tartalmazó könyvet. A rendelésben beixelte, hogy kér ajándékkönyvet is. Megérkezett a két könyv. Megkaptam a vicceset, s polcra került a plusz ajándék. Majd egy üdülés alkalmával magával vitte M. az ajándékkönyvet. Elolvasta, és azonnal tudta, hogy neki a benne foglalt közösségre van szüksége. Felvette velük a kapcsolatot. Párjával együtt tagjai lettek. Szombaton bemutatott annak az embernek, akinek a könyvét ajándékba kapta egykor. Érdekes módon ez az ember (Farkas Ferenc) idén is kiadott egy kötetet Tenyerembe rajzoltalak címmel.
A könyvet sebtében elolvastam. Olyan ismerős nevekkel találkoztam benne, mint Balás Béla pp, Varga László pp, Slavko Barbaric, Katona István, Futó Károly és még sokan mások.
A könyv egésze a Deus ex machina megvalósulásairól szól. Folyamatosan az isteni erőteret tapintja a szerző. Ez hol élesebben rajzolódik ki, hol árnyaltabban, de élete történéseiben mindvégig jelen van.
Az író részben ismeri az én publicista-működésemet is. Most én is megismertem az övét, mert dedikálta nekünk a könyvét.
A kötet olyan szavakat is használ, ami előttem eddig ismeretlen volt. Pl. a belső indíttatású próféciákat ismeret igének nevezi.
A könyv érdeme, hogy megerősíti bennem: a hit felette áll a tudatnak, jó kezekben vagyunk, tehetünk jót egymásért, semmi sem történik véletlenül, csak sokszor nagy idő elteltével lesz világossá, hogy mi miért történt úgy, ahogy történt.
A Tanú c. filmben Virág et. felrója Pelikánnak: „azon lovagol, amit a vaksi szemével lát?!“       
Az olvasott kötet megerősíti, hogy az egyre bővülő, de sohasem tökéletes tudásnál, tudatnál élettelibb a hit, amely „hegyeket mozgat”.
Erre hoz számos példát saját életéből.
***
Ami meg a nem véletlen „véletleneket” illeti, elmesélem, hogy évekkel ezelőtt falatka lányunokánk üdülésünk során egy szabadtéri mise elején meglepett egy biankó csekkel, mondván: ezt neked hoztam nagypapa. Azóta többször átutaltam a lepramissziónak egy-egy pénzösszeget.
A Deus ex machina csatornái hihetetlen nagy változatosságot mutatnak.

Egy tiszta szívű emberi társaságban töltött nap után nem sok energiám van poszt írására.
Inkább megidézek részben egy ma olvasott felsorolást.  
Össze ne téveszd
– a boka táját a toka bájával,
– a borztanyát a torz banyával,
– a száradt füzet a fáradt szűzzel,
– a fartőt a tar fővel,
– a harcsa máját a Marcsa hájával,
– a jó bor kulcsát a kóbor Julcsával,
– a csokorban adott bókot a bokorban adott csókkal,
– a foltos bölényt a boltos-fölénnyel,
– a hős ember nevét a nős ember hevével,
– a réti pipacsot a péti ripaccsal…
Nem mindegy
– hogy egyöntetű vagy ön egy tetű,
– hogy mögöttem vagy nem öttem mög,
– hogy köhögve röpülsz vagy röhögve köpülsz...
- hogy kecsesen ringó fecske, vagy recsegve f*ó kecske
Egy nyelv sincs a földön, amelyben ennyiféle szinonimát találunk arra, hogy valaki meghal – olvasom.
Hát nem is tudom.
Mindenesetre sokféleképpen fejezi ki a magyar a halált. A poszt abc-rendben hozza a meghatározásokat.
Csak az elejét és a végét idézem:
– Az aratót lekaszálja a halál.
– A vegetáriánus fűbe harap.
Majd megtoldom kettővel.
„Jó pap holtig tanul”, így sírköve felirata: Tanulmányait befejezte.
…és egy meglehetősen cinikus szójáték: Hogy hal meg, aki olvasztókemencébe esett?
Elég gyorsan.   

Mottó:
„Nyáron nagyon meleg van,
télen nagyon hideg van,
ősszel esik az eső,
soha nincsen jó idő.”
Idén nyáron valóban hatalmas szárazság volt ismétlődő kánikulával. Most hűvös szelek járnak, itt-ott kitartó zuhéval.
Melyik jobb?
Megsülni vagy megfagyni?
Egyik se.
A nyári kánikula energiáját fel kellene fogni valamiféle rendszerben. Találják ki a tdósok, hogy hogyan. Aztán hűvösség idején a megőrzött energiát felhasználni.
A nyári kánikula ellen vetkőzni lehet, de sokszor az is kevés. A légkondi energiát használ. (Kerül, amibe kerül.)
A fűtés ugyancsak energiát használ. (Egyre drágábba kerülőt.)
Legjobb a középút.
A Hyppolit a lakáj főszereplőjének, Schneider úrnak volt igaza, aki a lakáj kérdésére: Hideg vagy meleg legyen a fürdővíz, így felelt: Legyen benne „ebbül is egy kicsi, abbul is egy kicsi.”
Ha túl sok az eső, az a baj, ha túl kevés, az a baj.
Pedig részben rajtunk múlik, hogy kialakítunk-e víztározókat, amelyek zsilip használata révén szabályozzák az összegyűlt vízmennyiséget. Régen ezt tudták, s valamiért feledésbe merült, avagy a bevethető területet akarták maximálisan hasznosítani.
Tartok tőle, hogy a természet sebezhető, és a sebesedés megbosszulja magát.
Ébren álmodva elgondolom, hogy a gleccserek felkopaszodásával, a korszakos melegedéssel együtt járhat, hogy a tavaink kiapadnak, folyómedreink kiszáradnak.
Mi van akkor?
Hova megyünk vízért?
Akkor, kiürülnek a városok, a falvak, népvándorlás indul a zöldterületek felé, ha lesz olyan.
Akkor megnézhetik az emberek, hogy mit ér az aranyuk, mit ér mindenféle luxustárgyuk, műkincsük, akármijük.
Amikor nagy mellénnyel tárgyalnak a birodalmak elejei, egy Pitkin-film zárójelenete jut eszembe. A politikusok egy hajón újonnan felfedezett sziget hovatartozásán vitatkoznak, érvelnek és veszekednek. Pitkin kinéz az ablakon, elkezd nevetni, és mutatja, ahogyan a szóban forgó vulkáni sziget az óceánba süllyed.
Így múlik el a világ dicsősége.  

Olvasom a napi hírek között, hogy 150 éves a műemlékvédelem, és hogy az eltelt három emberöltő során derék munkát végzett. 
Nem egészen így áll a helyzet. 150 év ugyanis öt-hat emberöltő.
Egy emberöltő egy-egy nemzedék kifejlődéséhez szükséges idő: kb. 25 év.
Hogy derék munkát végeztek, nem vitatom.
Annyi munkát vezettek le, amennyi pénzt rendelkezésükre bocsátott a büdzsé.
***
(A Piros piros, piros, háromszor is piros nótájára:)

Kilenc, kilenc kilenc, háromszor is kilenc, kilenc minden ár vége.
Kilenc, kilenc kilenc, háromszor is kilenc, őrültek a vigécek.
Lementek kutyába,
mind a pénzt akarja,
pénzemet akarja,
s elkacsmarja.

Sorminta: 99, 999, 199 999, 299 999, 399 999, 4999 999 stb. 

2006-ban nyitottam meg a blogomat. Jó régen volt már az is, amikortól kezdve napi gyakorisággal írok posztot. A statisztikát néha-néha megnézem. Kb. napi száz olvasóval számolhatok. Ez rendben van. Az utolsó statisztika meglepett. Szeptember 12-én Valami megváltozott címmel szedtem össze néhány gondolatot. A lapletöltés mutatója 1219 érdeklődést jelez.  
Nem tudom az okát. Sokaknak megtetszett a sejtelmes cím? Beragadt a számláló? Fogalmam sincs.
Az újabb poszt olvasottsága a korábbi átlagos érdeklődéshez való visszatérést mutat.
***
Egy érdekes tényre bukkantam. Írók, költők nevei benne foglaltatnak más írók, költők neveiben.
Ilyenekre gondolok:
Tömörkény – Örkény
Wass, Ady – Vasadi
Vörösmarty – Weöres
Hamvas – Vas (István)
Stefan Zweig – Ágh István
Érdekelt volna még sok hasonló, ezért rámentem a Wikipédiára. A magyar írók, költők névsora rettenetes hosszú. Az A és Á betűvel kezdődő nevek is töméntelen hosszan sorakoznak. Ennek a kásahegynek nem akartam nekilátni.
Mindenesetre biztosra veszem, hogy még néhány száz hasonló névintarziát találtam volna.
Lehet próbálkozni.        
***
Inkább ideírom, hogy mit mesélt a 4 éves R. másféléves kishúgának István királyról: „István király azt mondja: Nem érek rá, kis barátom. ”
***
Aprófa viccek
A legrövidebb favicc: Reccs.
***
Tasziló megpróbálja kicsempészni Arisztidet. Oda ér a határhoz.
A vámos kérdi? – Mit viszel a zsákban?
Egy csomó üres üveget.
- Igazán?  A vámos megrugdossa, mire egy hang a zsákból:
- Csörömp, csöööömp…
***
Ugyanennek krumplis változata Domonkostól:
Tasziló megpróbálja kicsempészni Arisztidet. Oda ér a határhoz.
A vámos kérdi? – Mit viszel a zsákban?
- Krumplit.
- Igazán?  A vámos megrugdossa, mire egy hang a zsákból:
- Krump-krump.
***
Mi az? Liccs-loccs, nyihaha? 
Víziló
***
Mi az? Züm-züm nyihaha?
Lódarázs.
***
Mi az? Csem-csem nyihaha?
Zabáló.

Örkény egyik egyperces novellájának a címe egy perces, maga a novella két szó: TÚLÉLSZ, PÖCÖK.*
Hosszas életem során a csavartól a kéziszerszámokig, a fatiplitől a műanyagtipliig, a szögektől a bútorvasalásokig, a mindenféle kulcsoktól a satuig sok mindent gyűjtögettem, merthogy jó lesz valamire, jó lesz valamikor. Aztán egy részük jó lett, a többieket pedig előszedem keresgéléskor, majd visszacsomagolom.
Kicsit olyan ez a gyűjtemény, mint egy nagyra nőtt gyógyszeresláda.
Karinthy Zsebeim c. krokija meg megjegyzi, hogy a balkülfelső zsebében talált egy régi öngyújtót, de nem működött tűzkő híján. Sorolja, hogy melyik zsebében miket talált, majd elmondja, hogy jé, egy csomag tűzkő is lapul egyik zsebe mélyén. De minek is az, öngyújtó nélkül.
Ma gumialátétet kerestem a zuhanyrózsához, mert a régi nem zárt rendesen. Kiborítottam néhány dobozt, találtam is megfelelőt, fel is szereltem, jó is.
Keresgélés közben eszembe jutott, hogy szüksége lehet M-nak a szobája bezárásához ajtókulcsra, de csak kétfélét találtam. Emlékezetem szerint valaha sok kulcsot őriztünk.
Viszont találtam három AWAB-bilincset. Sokáig törtem a fejemet rajta, hogy a közelmúltban ugyan miért is kutattam utána – sikertelenül. De mihez is kellett volna?
Heuréka!
Megvan.
Azaz hiába van meg.
Nyáron kellett volna egy slag végére, mert az eredeti csatlakozó hiányzott a locsolótömlőről.
De hát már nincs nyár, már eljöttünk Zamárdiból, már okafogyott a megtalálás.
Majd jövőre.  
Lesz jövő?
Lesz Zamárdi?
Lesz locsolótömlő?
Leszünk újra a Balatonnál?
És egyáltalán.
Addig megszerelheti más azt a slagot.
Akkor meg minek hagynám elöl?
Vissza vele a fúróhegyek, a kalapácsok, a csavarhúzók, a villanyszerelési anyagok és mindenféle más kacatok közé.
Egy biztos, hogy a tömören fogalmazó Örkénynek igaza volt. Én is elmondhatom: TÚLÉLSZ, PÖCÖK!
* Sóhajnak beillő szózat egy ismeretlen rendeltetésű vasdarabhoz, mely a történelem viharain keresztül szép csöndben meglapult egy limlommal tele ládikóban, mert se nagyapámnak, se apámnak, se nekem nem volt merszünk szemétre dobni, és az utánam jövőnek se lesz.
-Túlélsz, pöcök.

Nagyon változatos felhőket mozgat a szél, de másmilyenek, mint korábban voltak.
Valami megváltozott.
Hétágra süt a nap, és jóval erősebb a sugárzás, mint korábban.
Valami megváltozott.
Olyan aszály következményeit viseljük, amilyenre emberemlékezet óta nem volt példa.
Valami megváltozott.     
Olyanfajta áltudományos nézetek terjesztése kapott szabad utat, amelyre korábban nem volt példa.
Valami megváltozott.
Sárga a kocsim karosszériája. Persze, a szaharai homok.
Valami megváltozott.
A világ jelentős része tölti ébrenlétének nagy részét a virtuális térben.
Valami megváltozott.
Az emberi kapcsolatok szertefoszlani látszanak az előzők következtében.  
Valami megváltozott.
Olyan minőségeket kezdenek pénzben mérni, amelyeket sose pénzben értékeltek.
Valami megváltozott.
A népek zenéje mellé került a világzene, az előzőkből összeállt kevercse.
Valami megváltozott.
Támadás éri az országok szuverenitását.  
Valami megváltozott.
Soha meg nem választott emberek osztják az észt ott, ahová belépniük se volna szabad.
Valami megváltozott.
A politikai szereplők uralják a massmediát. Korábban ez nem így volt.
Valami megváltozott.
Felerősödött a keresztényüldözés, bár visszhangtalan maradt.
Valami megváltozott.
A gyógyszerreklámok legalább a felét teszik ki  az elhangzó összes reklámoknak.
(A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét.)

A tegnapi osztálytalálkozón érdekes elvi kérdés merült fel. Mi kb. 75 évesek javában beszélgettünk, amikor felállt egyik társunk és elmondta, hogy egy hajnali rádióadásban elhangzott egy kriminológus szájából az, hogy az embernek háromféle veleszületett tulajdonsága van, az undor, az agresszió és még valami, amire már nem emlékszem (de az is negatív tulajdonság); ezzel szemben a szeretet nem veleszületett, hanem tanult tulajdonság. Barátunkat ez a kérdés hónapok óta foglalkoztatja, s véleményünket kérdezte a felvetettekről.
Az első hozzászóló azt emelte ki, hogy az illető hivatása okán rendre elvetemült és erőszakos emberekkel találkozott, innen adódik képzelt rangsora. Egyszersmind megpróbálta definiálni a szeretet mibenlétét, és állította, hogy az emberben eleve párhuzamosan megvan a szeretőképesség s rosszra való hajlam, s mindkettőnek van tanult folytatása.
A szeretet mibenlétét sokan megkísérelték meghatározni, a szerelemtől a pék munkájáig, aki kenyeret süt, tehát szeret.
Én is amellett kardoskodtam, hogy a szeretet velünk születő valóság is.
Elmondtam, hogy a hívőnek segítségére jön Szent János apostol, aki levelében kijelentette, hogy az Isten szeretet, aki az embert saját képmására teremtette. Következésképpen az emberben eleve megvan a szeretőképesség. Hozzátettem, hogy az a baj, hogy nem hisznek az emberek a kinyilatkoztatásban.  Pedig alapvető kérdésekben segítségünkre jön. Ami a tudást és a hit viszonyát illeti, a hit felülmúlja a tudást, sapkaként ül rajta. A tudás folyton bővül. Száz éve nem tudtunk annyit, mint ma, és száz év múlva hatványozottan többet tud az emberiség, ha még lesz olyan. A hitigazságok meg adottak a Biblia jóvoltából.    
Kaptam a választ, hogy könnyű a hívőknek, de hát a kereszténység nem vonzó: a keserűség és szenvedés vallása. Hiányzik belőle a hinduk megengedő mosolygós hite.
Mondom, igen: Teréz anya többször kapott tőlük halálos fenyegetést, amiért nem hagyta, hogy az utcán heverő magatehetetlen embereket a patkányok megegyék, hanem halálukig ápolta őket. A mindenre barátsággal tekintő indiai nem értette azt az orvost se, aki balesetet látva a szenvedő segítségére sietett, mondván, hogy az illetőnek az a karmája, hogy szenvedjen. Miért akarná ebben megakadályozni.
Itt abbamaradt a beszélgetésnek ez a szála. Mindenesetre jól kirajzolódott, hogy mindnyájunkat foglalkoztatnak a végső kérdések akár ezért, akár azért.
Az is tény, hogy idén hárman költöztek ki közülünk ebből a világból. Osztályunknak már csak a fele él.